Összefoglalás

A tanulmány a magyarországi piacgazdasági átalakulás egyik meghatározó elemét, a piacképes állampapírokkal való költségvetési finanszírozás bevezetésének hatásait elemzi, amely a kedvezményes jegybanki hitelezést váltotta fel 1992-ben. A vizsgálat az 1986- 1997-es időszak adatai alapján készült. Az államadósság, a külső és a belső egyensúly(talanság), valamint az infláció kölcsönös meghatározottságának a feltárására először az államháztartás finanszírozási szükségletének, majd pedig a finanszírozásnak a szerkezeti változásait elemeztük. Az eladósodásból származó korlátokat és azok makrogazdasági következményeit a költségvetési hiány különböző (pénzforgalmi és eredmény-) szemléletű mutatóinak összehasonlító elemzésével és az adósságráta (államadósság/GDP) alakulását meghatározó tényezők számszerűsítésével vizsgáltuk. A középpontban az un. operacionális (az infláció hatásától megtisztított kamatokkal számított) deficit alakulása és annak finanszírozása áll. Az operacionális deficit elemzésével kimutatható, hogy az 1995. márciusi kiigazító program nem csupán az évtized első felében folytatott költségvetési politika következtében volt elkerülhetetlen, hanem legalább annyira a nyolcvanas évek átláthatatlan finanszírozási rendszerében mindvégig rejtve maradó, halmozódó feszültségek következménye volt.

Annak érdekében, hogy a finanszírozásban résztvevő két intézményileg elkülönült szereplő (a költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank) a megfigyelési időszak során jelentősen átalakult finanszírozási szerepvállalására érzéketlen mutatót kapjunk, bevezettük a kibővített konszolidált államadósság kategóriáját. A számítások a konszolidált nettó adósság alapján készültek, amely a költségvetés és a központi bank együttes külvilággal szembeni tartozásait tartalmazza csökkentve a követelésekkel. A kibővített konszolidált államadósság alapján lehetővé vált az elmúlt tizenegy év egységes szemléletű elemzése, az eladósodást jellemző tendenciák és dinamikus összefüggések kimutatása. Az elemzésből kitűnik, hogy a költségvetés finanszírozási rendszerének piaci alapokra helyezése a költségvetési terheket (beleértve az eladósodás költségeit) nem növelte, csupán kimutathatóvá tette a monetáris és fiskális funkciók szétválasztásával, a transzparencia növelésével.

A konszolidált adósság alapján vált lehetővé annak kimutatása, hogy az elmúlt tíz évben az államadósság implicit reálkamatai (amelyek eltérnek a közvetlenül érzékelhető, aktuális mindenkori kamatoktól) mindvégig meghaladták a növekedést, ami az adósságráta folyamatos emelkedését idézte elő. Ezt a hatást csak 1995-től mérsékelte a költségvetési kiigazítás, az elsődleges egyenlegben elért többlet. Az adósságráta az utóbbi három évben elért jelentős (15 százalékpontot meghaladó) mérséklésének a legfontosabb eleme azonban a privatizációs bevételek adósságtörlesztésre való felhasználása volt.

A múlt elemzése alapján a szerzők arra következtetésre jutottak, hogy a közelmúltban bekövetkezett jelentős adósságráta csökkenés ellenére az eladósodottság még mindig komoly korlátot jelent a magyar gazdasági fejlődésben. A fenntartható növekedés feltételeinek megteremtése és a fejlett országokhoz való felzárkózás folyamatossága az adósság további mérséklését kívánja meg. Ehhez a költségvetés GDP-hez mért hiányának további csökkentésére van szükség, ami az elsődleges egyenleg GDP-hez mért legalább 1,5-2%-os strukturális többlete mellett látszik megvalósíthatónak közép távon, ha figyelembe vesszük a fenntarthatósági szempontokat, a dezinflációs törekvéseket és azt, hogy a finanszírozás olyan extra forrásai, mint a privatizációs bevételek a közeljövőben elapadnak.