Előszó

Lehet, hogy vállalkozásom a nyugati magyar emigráció négy évtizedes történetének áttekintésére korainak, sőt merésznek tűnik. Nem lezárt eseménysorozattal van dolgunk és az a bizonyos távlat is hiányzik, amelyet általában a történetírás feltételei közé szoktunk sorolni. Ez a magyarázata annak, hogy amikor munkám címéről gondolkodtam, rövid habozás után az emigráció "története" helyett annak "életrajza" mellett kötöttem ki.

Mind a történet, mind az életrajz valamely személy vagy közösség életének fontosabb eseményeit, azok összefüggéseit és jelentőségét van hivatva bemutatni, azzal a különbséggel, hogy míg az előbbi rendszerint a befejezett múlttal foglalkozik, az utóbbi lehetővé teszi folyamatban lévő tények előadását is.

A magyar emigráció története nem fejeződött be, de négy évtized elég hosszú időnek látszik arra, hogy leltárt és mérleget lehessen készíteni. És, ha ez mint egész nem nyújt is lehetőséget végső tanulságok levonására vagy ítéletek megfogalmazására, a három vagy négy évtized előtti jelenségek és folyamatok számbavételére már rendelkezünk némi történelmi távlattal.

Ami a periodizációt illeti: fejezetcímeknek évszámokat választottam és ebből az olvasó könnyen kiderítheti, mely dátumokat tartom a négy évtized történetében a legfontosabbaknak. Negyvenöt a kezdet, amikor a háború vége sok százezer magyart sodort ki nyugatra. Negyvenhét jelzi a magyarországi demokratikus kísérlet kudarcát, a második menekülthullám elindulását és az emigrációs intézményrendszer kiépülését. Ötvenhat a magyar forradalom éve és a harmadik nagy exodus nyitánya. Hatvanháromban kezdődött, a megtorlás évei után, a magyar társadalom és a nyugat felé való nyitás, az emigrációban a szembenállás enyhülése. Hetvenötben volt a helsinki konferencia és nem sokkal később visszakerült Budapestre a Szent Korona, a nyugati magyarok körében észlelhetővé vált a politikai tevékenység térvesztése és a szellemi munka fokozatos térnyerése.

Ez a könyv nem nyújthatja az 1945 után nyugatra került magyarok tevékenységének hiánytalan leltárát és életének teljes képét. Ennek elkészítése kötetek sorát igényelné. Terjedelmi okok miatt el kellett tekintenem például az írók, művészek, tudósok, papok munkájának aprólékos felmérésétől és értékelésétől, valamint a különböző szakemberek és vállalkozók teljesítményeinek részletes felsorolásától. A magyar kolóniák, szervezetek és intézmények működése is bővebb tárgyalást érdemelt volna. Helyenként csak érinteni tudtam jelenségeket és tüneteket, amelyek bizonyára alaposabb elemzést kaptak volna, ha nem ötszáz, hanem, mondjuk, ezer vagy ezerötszáz oldal áll rendelkezésemre.

Az eseményeket igyekeztem a korabeli történelemben elhelyezni és jelentőségüket az akkori fogalmaink szerint ítélni meg. Azt vizsgáltam, hogy mi minek látszott, minek minősült, hogyan bíráltatott el akkor, amikor végbement. Arra törekedtem, hogy mindent a maga idejében, a kor és környezet adottságai figyelembevételével, nem pedig később nyert tapasztalatok, felismerések alapján és mai szemmel nézzek. Bírálni olyasmit bírálok, ami a maga idejében is bírálatot érdemelt. Megpróbálom elkerülni, hogy mai ismereteket vetítsek vissza a múltba és azok birtokában mondjak ítéletet negyven vagy harminc év előtti dolgokról. Nem szeretnék abba a látszatba kerülni, hogy a mai bölcsesség emelvényéről pillantok a múltbeli hibákra, fogyatékosságokra, gyarlóságokra és gyengeségekre.

A szóban forgó negyven év feldolgozását azzal a céllal és szándékkal végeztem, hogy közben magam is megismerjem, mi és hogyan történt, a hazát vesztett vagy a szülőföldet elhagyni kényszerült magyarok mit miért tettek, cselekedeteiket milyen elképzelések és érdekek irányították. Elfogulatlanságra és tárgyilagosságra törekedtem. Annak eldöntése, hogy ez mennyiben sikerült, az olvasó feladata.

A kutatásban személyes tapasztalataimon és élményeimen kívül elsősorban arra a gazdag archívumra támaszkodtam, amelyet három és fél évtized alatt összegyűjtöttem. Ezenkívül haszonnal forgattam a barátaim és ismerőseim által rendelkezésemre bocsátott dokumentumokat és kiadványokat. Sokat tanultam azokból a szóbeli vagy írásbeli felvilágosításokból, amelyeket a különböző események résztvevőitől kaptam.

Köszönettel és hálával tartozom mindenkinek, aki munkámban bármilyen módon támogatott, elsősorban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek, amely könyvemet kiadói programjába felvette és kinyomtatásának anyagi kockázatát vállalta, Szöllősy Pálnak, aki írásomat gondosan és lelkiismeretesen lektorálta, végül Thorma Editnek, aki a kézirat legépelésében, a nyomdai korrektúrák egyeztetésében, valamint a név- és tárgymutató összeállításában segített.

München, 1985. augusztus 1.

Borbándi Gyula