Az olvasónak

A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized változatos, gyakran indulatos belpolitikai légkört hozott Magyarországra. Az egyházpolitikában, illetve általában az egész politikai rendszerben lezajlott folyamatok e sorok íróját is gyakran késztették állásfoglalásra. Az újkori Magyarország történelmét oktató, illetve tudományos kutatásokat folytató emberként óhatatlanul mindig beleütköztem abba a felismerésbe, hogy a történelmi múltnak vannak komoly tanulságai a jelenkor számára. Az aktualizálás erőltetett igénye nélkül is érdemes számba venni egyes politikai döntések meghozatalakor, hogyan cselekedtek elődeink ebben vagy abban a kérdésben, döntöttek jól vagy éppen rosszul akarva-akaratlanul is a mi okulásunkra.

Ilyen irányú töprengéseim bőséges válogatását nyújtom át most az Olvasónak, különböző napi- és hetilapokban megjelent írásaimból. A visszatekintés lehetőséget adott arra is, hogy egykor kéziratban maradt cikkeimet is beillesszem azon szerencsésebb gondolataim sorozatába, melyek nyilvánosságot kaphattak, valamint arra is, hogy a többnyire a karakterszámok szorítása miatt kisebb mértékben rövidített cikkeim eredeti terjedelemben olvashatók legyenek, még ha ezáltal néhány megállapításom ismétlődik is Közzétettem továbbá néhány velem készült interjút az írott és a szövegében is hozzáférhető elektronikus médiából. A szövegek sorozatának hátteréből reményeim szerint - személyes véleményem alakulása mellett - a honi politikai folyamatok bizonyos vonatkozásainak alakulása is kirajzolódik.

Teljes körű publikációs listám, továbbá számos egyéb írásom elérhető a www.fazekascsaba.hu internetes honlapomról.

Jelen kötet sajtó alá rendezésében nyújtott segítségéért Buda Péternek és Gábor Györgynek, a gépelésben való közreműködéséért Berki Mariannak és Göndös Gábornénak, a szöveg gondozásáért pedig Busku Anitának tartozom köszönettel.

Miskolc, 2006. január 20.

Fazekas Csaba

Előszó

Fazekas Csaba az egyik interjúban vall arról, hogy vallástörténettel és egyházakkal egyrészt személyes indíttatásból, másrészt szakmai megfontolásból kezdett el foglalkozni. Számára ez a tudományterület az emberi élet és gondolkodás, valamint életérzés története. A múlt megismerése segíti őt abban, hogy értelmezze a jelen történéseit, feltárja a mögöttük gyakran meghúzódó ideológiákat és érdekeket, továbbá figyelmeztessen azokra a veszélyekre, amelyek egyaránt leselkedhetnek az egyházakra és a politika szereplőire.

A Történelem és egyházpolitika című kötet minden egyes írása szenvedélyes állásfoglalás valami ellen és valami mellett. A szerző csípős hangon ostorozza az egyházi és politikai szűklátókörűséget, a felekezeti elfogultságot és a politikai vallásosságot. Ez utóbbi akarva-akaratlan politikai hatalmi játszmák szereplőjévé degradálja a vallási közösséget, eltávolítva ezzel eredetei küldetésétől, a politikát pedig az egyházak megkülönböztetésének idejétmúlt és csúszós útjára tereli. Az az egyházi gondolkodás ugyanis, amelyik bizonyos politikai erők legitimációs támaszává válik, szükségképpen rövidre zár és más politikai erőt magával vagy általában a vallással ellenségesnek tart. Az a politika pedig, amelyik önkényesen különbséget tesz rossz és jó, vagy szerencsésebb esetben egyenlő és egyenlőbb egyházak között, szükségképpen instrumentalizálja, továbbá egyben valamilyen módon privilegizálja az egyiket és tartja kártékonynak (ezért igyekszik háttérbe szorítani) a másikat. A történész itt előnyös helyzetben van: megadatik neki, hogy történelmi és bibliai példák sorával mutassa be a két szféra ideologizált egységének valódi alapját, a kölcsönös, de rövidlátó érdekazonosságot.

Miközben a szerző az egyházi és politikai torzulások ellen harcol, szüntelen a polgári átalakulás, az alkotmányosság, a demokrácia és az emberi jogok védelmezőjének bizonyul. Újra és újra visszatérő példája a reformkor, annak kimagasló egyéniségei, akik annyi terhes évszázad után levonták a történelmi tanúságot, amikor az állam és egyház elválasztásra törekedtek és miden vallással, felekezeti csoportosulással egyenlő távolságot igyekeztek tartani. Ahogy ők sem, úgy a szerző sem vallás- és egyházellenes, sőt az előzőekkel együtt védi ezek igazi autonómiáját. Ha pedig azt tapasztalja, hogy egyesek valamilyen beszűkült logika alapján eltekintenek bizonyos jelenségek gazdasági, társadalmi és politikai összefüggéseitől, és a vallást magát támadják, ő differenciál, sőt ezek védelmébe szegődik, megpróbálja kibogozni az összekuszált szálakat. Bár a szerző legtöbbször keményen ostorozza a nagyobb és kisebb, ún. történelmi és újabb eredetű vallási közösségek vagy a politikum torzulásait, képes elismerni és méltatni a bennük végbemenő pozitív változásokat is.

A kötetben összegyűjtött másfél évtized egyház-, részben kultúr- és pártpolitikai eseményeire reflektáló publicisztikákban karakteres véleménnyel találkozunk, de mindig biztosak lehetünk abban, hogy Fazekas Csaba soha nem él vissza a műfaj adta lehetőségekkel. Nem akar bennünket rászedni, hanem izgalmas együttgondolkodásra hív mindannyiunkat. Abban segít nekünk, hogy történelmi ismereteinkről lerázza a felejtés és félreértelmezés porát, pótolja hiányos ismereteinket és tisztázza az olyan fogalmak és jelszavak jelentését, mint például a polgárosodás, szabadság, nemzet, hazaszeretet, de egyikünket sem menti fel az önálló gondolkodás és saját véleményünk pontosítása, esetleg álláspontunk átértékelésének kellemetlen feladata alól.

A munka megéri, hiszen - mint mondja - "ha megismerjük a múltat, megismerhetjük a jelent".

Wildmann János