Előszó

A bogácsi születésű Hegyi Imre élete átfogja majdnem az egész 20. századot. Kétségtelen: nem tartozik az országosan legismertebb közéleti személyiségek közé, szűkebb régiójában, illetve az általa oly sokszor képviselt népi mozgalomban azonban jól ismerik nevét. Életútjának megörökítését, néhány írásának, beszédének közreadását épp ez a körülmény indokolja leginkább: bántóan keveset tudunk a 20. századi magyar történelem "második vonalához" tartozó, ugyanakkor elkötelezett nemzeti politikusairól. Pedig sokszor nekik voltak köszönhető a kisebb-nagyobb helyi, regionális vagy akár országos ügyek méltányos elintézése, bizonyos értékek átmentése, képviselete.

Hegyi Imre életét a népi mozgalom határozta meg. Népi értelmiségiként, parasztpárti fiatalként kapcsolódott a közéletbe, mellyel a második világháborút követő években is elkötelezte magát. Az 1930-as évek végén, 1940-es évek elején a népi mozgalom nagyjaival való személyes kapcsolata jelentette az élményanyagot a későbbi évek számára. Az 1945-ös generáció meghatározó eseménye, a parasztság évszázados álmát megvalósító földosztás számára is a régi, úri Magyarország megszűnésének és demokratikus kibontakozásának ígéretét hordozta. Az Észak-Magyarországon is újjászerveződő, megerősödő Nemzeti Parasztpárt helyi vezetőjeként ígéretes karrier előtt állt, amelyet a kommunista diktatúra kiépülése tört ketté. Nem véletlen, hogy az egykori "földosztó miniszter", a kommunista párt egyetlen igazi agrárpolitikusa, Nagy Imre miniszterelnöki reformjai magával ragadják, politikájának, a szocialista rendszer demokratikus reformjának elkötelezett híve lesz. A pártállam által a közéletben való érvényesülésre kínált legjobb terep számára is ekkor - az épp Nagy Imre által "feltámasztott" - Hazafias Népfront lett. A földművelő emberek érdekeinek védelme, képviselete hajtotta előre, míg 1956 tavaszától a forradalomba torkolló folyamat helyi értelmiségének egyik meghatározó alakja. A törvényesség helyreállítását, a parasztság érdekeinek védelmét tette első helyre írásaiban, országgyűlési képviselőként mondott beszédeiben is. A forradalmat megelőző napokban a helyi reformer pártvezetéssel együtt akarva-akaratlanul előkészítője lesz az október 23-án kirobbanó eseményeknek. Hazatérve első dolga a Nemzeti Parasztpárt újjászervezése, az 1949-ben kényszerűségből abbahagyott munka folytatása lett.

Mint ő maga is mondja, nem volt forradalmár alkat. Demokratikus elkötelezettsége azonban a forradalommal való azonosulást hozott számára is. A kisebb-nagyobb túlkapások, majd a szovjet invázió őt is a reálpolitika útkeresésére késztette. Ezért vállalt tagságot a Kádár-kormányt elismerő megyei Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottságban, elsősorban a vidéki tanácsok újjászervezésén munkálkodott. E szerepvállalás többek között később nemcsak számára, hanem - tanúvallomásai révén - barátai számára is a megtorlástól való megmenekülést jelentette. Jellemző azonban, hogy a konszolidálódó Kádár-rendszerben nem pártpolitikai szerepet vállalt, hanem visszatért a Hazafias Népfronthoz, illetve a tanácsi munkához. A választókerületében, illetve annak tágabb vonzáskörzetében élők ügyes-bajos dolgaival, elsősorban a mezőgazdaságból élők sorsának javításával foglalkozott.

1972-ben elérkezettnek látta az időt arra, hogy a népfront kereteinek felhasználásával életre keltse a népi írók szellemi örökségéből táplálkozó tokaji írótáborokat. Az évről évre megrendezett, tartalmas tanácskozások nemcsak "túlélték" a rendszerváltás alapvetően más közeget hozó fordulatait, de új tartalommal teltek meg, és változatlanul az értelmiség egyik legnagyobb visszhangot kiváltó rendezvénye. Antall István írja róla az Európai utas 2002. évi 3. számában: "Hegyi Imre, aki 84 évesen ma is aktív résztvevője a vitáknak, minden évi szerzője az írótábor lapjának, s a kuratórium tagjaként esztendőről esztendőre egyik elfogadója és támogatója a kijelölt vitatémáknak."

A rendszerváltás más vonatkozásban is újat hozott számára. A rövid pártpolitikai kísérletezés mellett a társadalmi egyesületek biztosítottak újra teret közéleti tevékenysége számára. A Tokaji Írótábor Egyesület Kuratóriumának tagsága mellett a Nagy Imre Társaság elnökségének tiszteletbeli tagjaként a mártír miniszterelnök szellemi örökségének ápolásáért tett sokat, és igen jellemző a szülőföldhöz való kötődésében a Bogácsi Kör elnökeként kifejtett tevékenysége. (Hegyi Imre bár miskolci lakos, gyakran hazajár Bogácsra.)

Hegyi Imre soha nem tagadta származását, azt a politikai felfogást, mely az 1930-as évek végén magával ragadta őt. Pedig többször megfordult körülötte a magyar történelem. De mindig megmaradt a népi baloldal következetes képviselőjének, a mérsékelt, népi baloldaliság - közéletünkben egyre kevésbé kimutatható - rokonszenves zászlóvivőjének.


E kötet első fejezetében ő maga mesél életéről. (Beszámolóit Kiss József levéltáros jegyezte le, e sorok írója szerkesztette, gondozta az életút-interjú szövegét.) Emlékezete - egy-egy periódust nem számítva - a legkisebb részletekben is pontos, személyes élményei, felidézett beszélgetései forrásértékű adalékai az általa megélt eseményeknek. Kötetünk második részében írásaiból válogattunk. Saját korának közéletét megszólító publicisztikai írásai közül az elsők a népi írók harmincas évek végi felfogását tükrözve szálltak síkra a paraszti szövetkezetek megteremtéséért. Legtermékenyebb periódusában, a Nagy Imre-i reformok igézetében több, a demokratikus politikai kibontakozást és az igazságtételt, a korrupt pártfunkcionáriusok eltávolítását szorgalmazó írását is közöljük. A forradalom leverését követően is többször ragadt tollat, a helyi napilapban a mezőgazdaság konszolidációját, a parasztság életkörülményeinek javítását fejtegette nagy szakértelemmel és politikai tapintattal.

Termékeny munkássága ellenére Hegyi Imre kevés irodalmi-publicisztikai művet alkotott munkás éveiben. Lekötötte a szervezés, a tanácskozás feladata. Nyugdíjas éveiben, illetve ahhoz közeledve viszont annál nagyobb kedvvel látott hozzá, hogy különböző lélegzetvételű cikkekben, tanulmányokban felidézze a földosztás, a népi mozgalom, a forradalom eseményeit, vagy éppen eszme- és pályatársainak alakját. Személyes hangvételű visszaemlékezéseiből is a teljesség igénye nélkül válogattunk, de írásait nem akartuk kivonatosan közölni, még ha így bizonyos átfedések kockázatát is vállaltuk.

Az említett kettősség jellemző beszédeinek közreadására is. 1956-ból három fontos beszédét is közölni kívántuk, míg beszédeinek következő része a rendszerváltáskor vagy az után keletkezett szövegekből áll. Fontosnak véltünk néhány Hegyi Imrével készült interjút is újraközölni, a dokumentumok között pedig publikálni Hegyi Imrének a tanácstagként, képviselőként kifejtett tevékenységét dokumentáló iratot. Közreadjuk továbbá a Hegyi Imre lakásügyével kapcsolatos dokumentumokat is, a szerző érintettsége mellett ezen iratok az 1956 október 23. előtti napok hangulatát, szóhasználatát is híven adják vissza az utókornak. Kötetünket néhány Hegyi Imre életének állomásait megörökítő fotó közlésével zárjuk.

Kiss József levéltáros mellett köszönettel tartozunk Göndös Gábornénak és Berki Mariannak a gépelésben nyújtott segítségükért.


Hegyi Imre e sorok írásakor 87. életévében jár. Sokunk nevében kívánok neki további jó egészséget, sok-sok köszönettel:


Miskolc, 2004 karácsonyán

Fazekas Csaba

 


 

Hegyi Imre: Életem

 

Családom

Én, Hegyi Imre 1918. október 1-én születtem Bogácson, Borsod vármegye mezőkövesdi járásban. Közelebbről Dél-Borsodban, Nyugat-Bükkalján.

Dél-borsodi vagyok. Amikor családunk Budapesten élt, felkeresett bennünket Derda Dezső, aki Édesapámmal egy utcában, az Andornak falurészen élt. Kovács Sándornak - egy házban laktunk - volt a sógora. Ki mit halott otthonról, kölcsönösen kicserélték a híreket. Majd Édesapám kérdésére, hogy éltek: Dezső bátyám dicsekedve mondta, hogy öröm érte a csapatukat. A gazda megdicsérte őket, a jó munkájukat. A "Hová valók maguk, emberek" kérdésre büszkén mondták, hogy "dél-borsodiak" vagyunk. Ott mindenki ilyen jól dolgozik? - kérdésre a bogácsi csapat "gazdája" (mert a summásoknál is summás gazda van) ezt válaszolta: "Nagyságos úr, mi mindig 'beszegjük' a munkánkat."

A "dél-borsodiság", meg a "beszegjük" ma is a fejemben van. Számomra mérce lett, példakép. Nem adhatom alább. Sok helyen elmondtam ezt.

Sajószentpétertől délre a Pity-palaty völgyben is dicsérték a bogácsi cséplő munkacsapatot. Ott is beszegték a munkát. Veres Péter a "Pályamunkásokban" írja: Minket, kétkezieket, az állam is, mint gazda, meg a magángazda is kizsákmányol. Nekünk a tisztességes munka a becsületünk.

Én dupla Hegyi vagyok. Édesapám Hegyi József (ragadványneve sidrik), édesanyám Hegyi Magdolna (csáter). Az ifjabbik Kis Miklós kisbírótól kaptam egy könyvet, amelyben családnevek voltak 1848-tól. Hét Hegyi család élt a faluban, a szüleimén kívül: magyar, sereg, csuhai, domó. A 7. családnak nem volt ragadvány neve. Semmi fajta rokoni kapcsolat nem volt köztük.

Apai ágon kezdem a családom ismertetését. Édesapámék az Andornak falu részen laktak. Nagyapám is József. Testvére nem volt. Nagyanyám Farmosi Julianna. Édesapám 1894-ben született. Lajos bátyám 1900-ban. Juli néném 1912-ben. A Béla nevű gyermek meghalt. 1-2 hold földjük volt és egy kicsi szőlőjük meg két házhelyük. Summásnak jártak. Nagyapám és Édesapám télen a Bükkben jártak "ölfát" vágni.

Édesapám 1923-ban Pestre ment rendőrnek negyedmagával. Lajos bátyám a fényképészetet tanulta ki. Ő is elment Pestre. Már fiatalon cukorbeteg volt. Amikor a családunk Pestre került, nyaranta hazajöttünk és vasárnaponként meglátogattuk az apai nagyszülőket. Elmondtuk, milyen iskolába járunk, mit tanulunk. Nagyapám szűkszavú volt. Ő a jó tanulásra biztatott. Nagymama már büszkélkedett velünk, hogy az unokái magasabb iskolában tanulnak.

Az ő édesbátyja Miska bátyám - Duszusza Miska néven volt ismert - az 1930-as évek közepén "fellépett" képviselőnek Zsóri Lajos és vitéz Oláh mellett. Mai szóval függetlenként, valójában a Várkonyi-Mezőfi agrárszocialista vonalon. Nem kapott elég ajánlást. Pedig hívei is voltak. Egyszer hallottam, valaki panaszkodott az adóra. Egy Köteles nevű bácsi azt mondta "Miért nem szavaztál Duszusza Miskára?"

Miska bátyám a mennyekben biztos jó érzéssel fogadta, hogy Imre nevű unokája, mint a mezőkövesdi ÁFÉSZ elnöke Eötvös-díjat kapott. Hegyi Imre nevű unokaöccse pedig 1953. július 3-án, amikor felfelé ment a parlamentben a piros bársonyszőnyegen, őreá is gondolt.

Farmosi nagymamám nénje, Tera néném, mint jó testvér minden vasárnap ellátogatott a húgához. Csendes, halk szavú asszony volt.

Amikor a zsidótörvény okán árja múltunkat kellett igazolni, nagyapám édesanyja miatt Felnémetre kellett mennem. A római katolikus plébános nagyon lekezelően beszélt velem, pedig bemutatkoztam, hogy Hangya tisztviselő vagyok. Dédanyám Petrák Nyeste keresztanyja földesúri családból került ki - mondta jótékonyságból a pap, hiszen nagyon szegények voltak. Nagyapám nem beszélt róla. A bogácsi malomban édesapám látta, hogy Bory úr a tulajdonos vámot vett és a levegőbe merítette a mérőeszközt. Nagyapám itt is szűkszavú volt. Édesapám mesélte, hogy tiszteletből nem vett vámot - luft-ot, levegőt vett - mert egy ősünk 48-49-ben vitézül viselkedett.

Anyai ágon Hegyi István volt a nagyapám, nagymamám pedig Király Erzsébet. Mindkét ág módosabb az apainál. Dédapám Hegyi Pál volt. A helyi közéletben képviseleti tag volt. Nagyapámék négyen voltak testvérek, István, Mária, Kálmán, Anna. Egymás mellett volt a telkük a mai Erzsébet utcában. Gyerekkoromból, a nagyobb családból Panni nénémről vannak emlékeim. Férje, Kerékgyártó Gábor sógor bőbeszédű ember volt, olyan ezermester-féle. Az ő régi házukba a legidősebb fiú, Gábor költözött. Ott nevelt fel három gyereket. A legfiatalabb építkezett. Józsi bátyám magas ember volt. Gábor bátyám és Pesta bátyám - csáter-fajta - voltak, alacsonyabbak. Józsi bátyám a felesége szüleihez költözött. Pesta bátyám, a legfiatalabb, maradt a szülőknél. Nagymamámnak és Jani bátyámnak ő segített a legtöbbet.

Szüleim 1913 novemberében kötöttek házasságot. Summások voltak. A háborúban édesapám a frontra került. 1923-ban Kozma Mihállyal, Kovács Sándorral és (a később Várnaira magyarosított) Verhóczki Józseffel Pestre mentek rendőrnek. Később csatlakozott Farkas Ferenc. László öcsém 1920 szeptemberében született. Ő a szüleimmel élt, én pedig Király nagymamával és Jani bátyámmal. 1925 márciusában születtek József és István öcséim. Hét hónapra születtek, István néhány napos korában meghalt. Jóska öcsém, majd Laci öcsém is követték édesapámat Pestre, én 9 éves koromban csatlakoztam hozzájuk.

Gyerekkoromban sokat hallgattam az idős emberek katonai, háborús élményeit. Az asszonyok arról beszéltek, hogy hol volt jó summásnak lenni, falubeli híreket mondtak, pletykáltak, kinek volt a lagzija stb. Nyáron hallgattam az ablak alatti eperfánál a felnőttek beszélgetését, politizálását. Az iskolai nyári szünetben édesanyámmal Bogácson, nagymamámnál dolgoztunk, mezőgazdasági munkát végeztünk. Amikor esett az eső, nagy szabad idő szakadt ránk, Jani bátyám elővetette velünk a tankönyvet, nehogy elfeledjünk olvasni. A Szent István-napi vásáron a nagymama egy öltöny ruhát és egy pár cipőt vett mindhármunknak. Hazahoztuk a gramafont is. Vasárnap délutánonként az udvarunkba mindig sok gyerek jött, futballoztunk, sőt a patak elrekesztett vizében a vízilabdával kísérleteztünk. A cséplés után a cserépfalvi malomban őrlettünk. Nemcsak innen, de a földekről is olykor futva jöttem haza. Készültem az október 6-i kegyeleti stafétámra. A karácsonyi és a húsvéti szünetekben, amikor Jani bátyám boltos volt, megismerkedtem azokkal, akik nyáron summásnak mentek, s újra találkoztam az iskolatársaimmal is.

Az 1930-as évek második felében az életük 40-es éveiben járó ifjú gazdaemberek, mint anyai nagybátyám, Hegyi János vagy rokonunk, Hilóczki János - butel - és mások kezdték egymást "rendes" nevükön szólítani. Nyári iskolai szünet alatt észrevettem a "változást". Én egy kisebb fajta "reformnak" tartottam. Erőteljesebb volt az a mozgás, amelyik a Hangya szövetkezetben folyt. Mohás Sándor kántortanító, iskolaigazgató leventeparancsnok és Hangya szövetkezet igazgató volt. A kántori illetmény földjén gazdálkodott - eredményesen és példamutatóan.

Hegyi János anyai nagybátyám a Hangya szövetkezet fő boltosaként dolgozott, előtte pedig pénztárnoka. Középiskolás voltam ebben az időben. Pesten a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmibe jártam. Nemcsak nyáron, karácsonykor is otthon voltam. A közgyűlések mindig nyáron voltak. Nagybátyám nekem és Laci öcsémnek üzletrészt vett. Tehát tagok voltunk. Egy közgyűlésen a "reformerek"-et a "maradiak" le akarták váltani. Nem sikerült. Máig emlékezetemben van: Hilóczki János, Hegyi József (nagycsáter) veje, édesanyámnak rokona, mellét verve kísérte ki az iskolai teremből Szívós László nyugalmazott csendőr őrsparancsnokot, közben azt mondta "Szívós Laci bácsi én, Butel Jani mondom magának, hogy maga nekünk ártani akar." A fiának, ifj. János nyugalmazott tsz-elnöknek többször elmeséltem ezt.

1934 vagy 35 karácsonya után, két egymást követő este két politikai párt jeles képviselőjét volt alkalmam hallgatni. Hajdu István - hajdupesta - Eckhardt Tibor lelkes híve lett. Többször találkozott is vele. Amikor 2-3 percig beszélt, megnyálazta az ujját és a levegőben olyan mozdulatot tett, mintha egy könyvet lapozna. Nagybátyjával, a községi bíróval, Hajdu Jánossal nem álltak jó családi kapcsolatban. A szomszédjával, Farkas Lajossal azok szeszfőzdéje miatt már beszélő viszony sem volt. Előfordult, hogy a felesége ebédet vitt neki a szőlőbe és alig volt néhány tőke megkapálva. Szidalmazást kapott a nagy politikus. A másik este Farkas Sándor bátyám a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének megalakulásáról tájékoztatott. Érdeklődéssel hallgattam. A Magyalos nevű dűlőben arattunk. Szomszédunk a verencei Kovács (bader) András volt.

- Öcsém, azt mondják, hogy Te nagy politikus vagy - mondta, majd megkérdezte:

- Igaz-e, hogy az Eckhardt Tibor olyan igazságos, mint Mátyás király volt?

- Nem olyan - feleltem - mert összefogott az 5000 holdas Hunyady gróffal. Drózdy Kálmán bátyámtól hallottam.

Az öreg erre a kalapját a földhöz vágta nagy szentségelve.

- Hát bennünket, parasztokat, már mindenki becsap?

Néhány év múlva elmeséltem ezt a történetet Kovács Imrének, a Szabad Szó szerkesztőjének.

- Az öreg földidnek igaza volt - mondta. - Eckhardt nem mert élére állni a radikálisabban megnyilvánulóknak. Ezért kellett 1939-ben, Péter-Pál napján Makón, a Maroson egy dereglyén megalakítani a Nemzeti Parasztpártot.

A háború alatt a jelszó az volt: a háború után találkozunk Bogácson. Én 1944 tavaszán már másodszor voltam a fronton. Nem jutottunk el Kolomeáig sem. Onnan mindig csak hátráltunk, visszavonultunk, rugalmasan elszakadtunk. Ötször elkerültem a hadifogságba vezető utat. Nagyon akartam otthon lenni a földosztáskor. Segítettem is a földijeimet. A családban én kerültem először haza, mint szabadságos katona 1944. november 11-én. Úgy ítéltem meg a helyzetet, amikor a szovjetek belőttek a faluba, hogy tovább kell mennem. El is jutottam Pestig. Úgy gondoltam, ahogy én Pestre mentem, a két testvérem is a fővárosnak veszik az irányt. Laci öcsém csapatteste a Dunántúlon volt. Elmentem Somogyba, egy Kéthely nevű faluba, de Laci öcsém nem mert velem tartani.

Édesanyám 1945 februárjában önállósította magát és szerencsésen hazajutott Bogácsra. Ezt a hírt a Bogácsról Pestre jutottaktól tudtam meg. Február végén édesapámmal szerencsésen haza tudtunk utazni Bogácsra. A családból most már hárman voltunk otthon. Édesanyám betegeskedett, a három katonafiáért való aggódás okán, meg amiatt is, hogy a pesti lakásunkból egy élet munkásságát a csőcselék ellopta. Üres lett az Ecseri úti lakás. Nyáron Jóska öcsém tért haza egy rokonunkkal a Kecskemét környéki hadifogolytáborból. Mint levente került oda.

1947 augusztusában, a választás előtt Laci öcsém is hazaért az orosz hadifogságból, nagyon lesoványodva. Ausztriában az amerikaiak elengedték őket, a szovjetek meg összeszedték a csoportot és elvitték hadifogságba. Ilyenformán újra együtt lett a családunk. A bogácsi lakásunk üres volt, csak édesapám lakott benne. A szüleim között fellángolt a verencei ház tulajdonjogáért való küzdelem. Mi, fiúk édesanyámmal, Király nagymamánál és Jani nagybátyámnál laktunk és dolgoztunk. Jóska öcsénk udvarolt egy Mag Rozi nevű lánynak, akit el is vett. A család betelepültnek számított Bogácson, más Mag nevű család nem is élt a faluban. A fiúk kiváló szakmunkások lettek, az egyik Pesten, a másik Diósgyőrben. Gyerekük nem volt, mondták is, ők a magtalan Magok. A három lány közül kettő Bogácson ment férjhez. Rozi sógornőnk Jóskával Diósgyőrbe jött, mert Rozi bátyja a vasgyári tisztító műhelyben kerített neki egy villanyszerelői állást. Néhány év múlva szilikózist állapítottak meg nála, leszázalékolták. Sokat volt kórházban. A családommal hol édesanyámhoz jártunk kórházba, hol Jóskához. Jóskát később otthagyta a felesége, egy tanárral kirámolták az egyik szobát. Testvérem életét a bogácsi jó levegő hosszabbította meg.

Laci öcsém visszament Pestre, a Hubert és Sigmund Gyárba. A Hangya szomszédságában volt. 1949-ben megbetegedett, Egerben hosszú időre kórházba került, valószínűleg a hadifogságban szerzett betegségben halt meg. Bogácson a nagymama házából temettük el. Halálos ágyán fiúi áldását adta különélő szüleinknek. Ők összeköltöztek a verencei házba. Jóska öcsémmel Bogácson immár két helyre jártunk.

Király nagymama 87 éves korában hagyott itt bennünket. Öregségi hályog volt a szemén. Elesett és egy évig ágyban feküdt. Édesanyám és a nagybátyám gondozta. Hegyi János, anyai nagybátyám későn nősült. Egy hadiözvegy asszonyt kommendáltak neki. Valamin összeszólalkoztak és Balázs ángya haláláig külön éltek. Jani bátyám magukhoz vette Albin nevű fiát. Mi úgy üdvözöltük abban a házban, ahol születtünk, mintha mindig közénk tartozott volna. Ott volt a lagzija. Később az anyai telken építkezett. Jani bátyám sok építési anyagot és pénzt adott neki. Ahol ő lakott, azt a házat elbontották. Jani bátyám az új házban kapott egy szobát. Később úgy alakult a helyzet, hogy Jani bátyám édesanyámhoz és a beteg öcsémhez költözött az én házrészembe. Eltartási szerződést kötöttünk vele. Egy alkalommal, őszi-téli időben, már fűtöttek, Jóska öcsém az első szobában lakott, jó meleg volt, televízió is működött. Jóska hűtőgépet is vetetett velem, az utcában ez volt az első hűtőgép. Amikor a családnak erről számot adtam, elsírtam magam, de boldogságomban.

Jóska öcsém szilikózisban halt meg Miskolcon. A szülői házból temettük el Laci öcsém mellé. 1978-ban nagyszombatkor Jani bátyám halt meg, húsvét hétfőn temettük. Ősszel pedig (novemberben) édesanyám hagyott el minket. Az volt a kérése, hogy ne a fiúkra temessem, hanem az édesapjához. Ő is Miskolcon halt meg a kórházban. Akkor már volt halottas ház, de én úgy tartottam illőnek, hogy az ő házából temessük el. A 80-as években a feleségemnek többen mondták, hogy itt "egyesek most okoskodnak, és nagyon idős asszonyokat nem pap temet. Hegyi Imre meg képviselő volt és a családjából mindenkit pap temetett."

Magamra maradtam. A verencei házat, a pincét én örököltem, amit később a gyerekeimre írattam. Ahol születtem, azt a házat Jani bátyám lebontatta, és a telket eladta. Jóska öcsém lakását, egy panellakást Magda lányom kapta meg.

Apai ágon Farmosi nagymama 1945-ben halt meg. Őt 1953-ban Lajos bátyám követte. Mint képviselőt, meglátogatott Miskolcon és elmondta, hogy segítsek visszaszerezni a szüleik által neki ajándékozott házat, amelynek helyén ő új házat épített, amit félkész állapotban államosítottak. Csak a kamrában volt egy szeszfőzde. Mivel Lajos bátyámnak Pesten kifőzdéje is volt, a helyiek kuláknak minősítették, és ezért államosították. A helyi vezetőket megkérdeztem, hogy mit fognak csinálni egy félkész házzal. Gőgösen azt mondták, majd az állam felépíti. Közöltem velük, hogy az állam a városokban munkáslakásokat fog építeni először. Amikor a minisztériumban egy főosztályvezetőnek ezt elmondtam és megmutattam a fényképet, elszörnyedt. Visszaadták a lakást. Lajos bátyám ezt már nem érte meg. A sógornővel kellett vitatkozni. Lajos bátyám ügyvédjét sikerült megnyerni, hogy az özvegy, édesapám és nőtestvérük részesüljön az eladásból befolyt összegből. Így történt.

A Nemzeti Parasztpárt irodája Miskolcon a Szemere út 9. sz. alatt működött. Gém Ferenc országgyűlési képviselő (Veres Péter földije Balmazújvárosból) látogatást tett, és amikor lekísértem az ajtóhoz, megláttunk egy leánycsapatot. Népi kollégisták voltak. Feri kérdi:

- Hát ez a hajdúsági lány hogy került ide?

Kérdem, melyik és mutatja. Egy fél perc múlva azt mondtam neki:

- Tudod mit, Feri, ő lesz a feleségem.

Egy évig udvaroltam neki, míg igent mondott. Én harminc, ő huszonhét éves volt, amikor összeházasodtunk.

Simon Magda tanítónővel Hajdúdorogon, a görög katolikus kápolnában kötöttem házasságot 1948. október 2-án. Ők öten voltak testvérek. Antónia a harmadik házassága idején halt meg, súlyos betegségben. Hajdúdorogon temettük el, gyermek nem maradt utána. Erzsi, Jobbágy Gáborné, tanárnő volt. Jobbágy Gábor nekem földim, bogácsi földim. Erzsók Pesten halt meg, egy gyermekük van, Pesten él a családjával. Teréz, feleségem legidősebb húga, Hajdúdorogon él a tanítónő lányával és unokájával, aki most joghallgató. Gyuri Miskolcon él, három lánya közül egy Amerikába ment férjhez. Ővele alig van kapcsolatunk. Erzsókot és Gyurit segítettük a legjobban.

Feleségem Hajdúdorogon végezte a polgári iskolát, utána Ungváron, a görög katolikus apácáknál pedig a tanítóképzőt. Amikor a front odaért, hazament Hajdúdorogra és civil lett. A községi iskolában tanított, majd ahogy az elmenekült módosabbak hazajöttek, őt, mint faluszéli származásút, tanyai iskolába nevezték ki. Ott lakás volt, illetményföld, ami a család számára nagyon hasznosnak bizonyult. A tanyán élők nagyon megszerették. A rendfőnöknő egyre fenyegetőbb leveleket küldött Máriapócsról. A pártok közül a Parasztpárt tetszett neki a legjobban, mert ott írók lettek a hangadók. Debrecenben ajánlották neki, hogy 1947 nyarán menjen el a Balatonnál rendezett népi kollégiumi igazgatói tanfolyamra. Ez után került Miskolcra, a Karacs Teréz Népi Kollégiumba igazgatónak.

1948 tavaszán Táborfalvára akarták helyezni, mert a népi kollégiumban több leány vasárnaponként templomba járt. Sikerült Miskolcon tartanom. Átmenetileg a Parasztpártban volt irodavezető, majd egy általános iskolában tanított. Házasságkötésünk után a tanfelügyelőségen, majd a tankerületi főigazgatóságon, 1950-56-ig pedig a Megyei Tanács Oktatási Osztályán, mint tanfelügyelő tevékenykedett. 1966-tól 79-ig Perecesen iskolaigazgató lett. Nyugdíjasként Görömbölyön és a belvárosban helyettesített, történelmet tanított. Feleségemnek és nekem is lehetőségem lett volna Pestre menni a minisztériumba, de szerencsére úgy alakult, hogy nem mentünk. Magda lányunk 1950. október 15-én, László fiunk 1955. október 7-én született.

1948-tól hol albérletben, hol a Parasztpártban laktunk. 1949. május 1-én a mai Szent István utca 2-ben kaptunk egy szoba-konyhás lakást. 1956-ban pedig a Hoffman Ottó utca 6-ban (ez lett Szent István utca) két szoba komfortost. Ezt a lakást a fiamnak vettük meg. A lányom eladta a panellakását és a Tízeshonvéd utcában vett egy földszinti nagy lakást. A feleségemmel ide költöztünk. Ő itt halt meg 1997. augusztus 18-án 75 éves korában.

Magda lányunk főiskolát végzett népművelő és egyetemet végzett könyvtáros. Középfokú nyelvvizsgát tett angolból. Miskolcon a Megyei Könyvtárban dolgozott, a helytörténet területén. Több könyv összeállításában részt vett. A megyeházán ő szervezte a könyvtárat. Mindkét helyen kitűnt sikeres közösségi tevékenységével, elismert volt a szakmában. A megyeházán többször helyettesítette a megyei elnök titkárnőjét. Olykor angol tolmácsként is tevékenykedett. Mindkét helyen bekapcsolódott az ifjúsági munkába. 1999-2000-ben egy év alatt kétszer műtötték. 100%-os rokkant, súlyos beteg. Nagy akaraterővel él. Nem ment férjhez. Nemcsak a mi családunkban, hanem az édesanyja testvéreinek a családjával is igen jó kapcsolatban van, sokat segített nekik. Londonban élő barátnője, Husz Magdi szinte hetenként hívja telefonon. Könyvtáros társai és barátnői gyakran felkeresik. Ő a családban az ajándékozás nagymestere, mindig hasznos dolgot vett mindenkinek, az operatőr öccsének sok szakkönyvet, szinte a megjelenés másnapján.

László fiunk eleven gyerek. Nem volt kitűnő a bizonyítványa, de nagyon sokat tud a világról. A középiskolában az igazgató behívatott bennünket, hogy fegyelmezzük meg a fiunkat. Mondtuk, nem fegyelmezzük és otthagytuk. Az egyetemi felvételhez az iskola is adott ajánlást. A fiamnak a lehető legrosszabbat írták. Később az igazgató bocsánatot kért tőlünk. Az osztályfőnöke egy festőművész tanár volt, gyakran találkozom vele kiállításokon, mindig lelkemre köti, hogy mondjam meg a fiamnak, hogy láttam az alkotásait a tévében, gratulálok neki. Nagy mondása volt a fiamnak: "Apu, a Földes - mármint a gimnázium - meg én nem találkoztunk." Először építésznek jelentkezett az egyetemre, majd háromszor a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára. Egyszer sem vették fel, mert ott már eleve el volt döntve, hogy melyik nagy rendezőnek a fia kerül felvételre. Végül Miskolcon a városi televíziónál először csak a kamerát és a kábeleket hordozta, majd folyamatosan előrehaladt és operatőr lett. Mondtam neki, az inaséveket ki kell tölteni. A parlamentben összehoztam Novákovics Andrással, de Laci fiam nem volt hajlandó Pestre menni. A lányom sem szereti Pestet. Novákovics természetfilmes volt. Erdőbényén, a szülőfalujában temettük el. Laci nagyon sokat ellesett tőle. Laciék megtudták, hogy Miskolcon él egy szerencsétlenül járt artista fú és filmet készítettek róla. Nyíregyházán díjat nyertek, 40 ezer forintot. Laci azt mondta: "Fiúk fejenként jut 10 ezer forint, nem vág sárba bennünket, ha televíziót veszünk ennek a fiúnak." Így történt. Erről is készült film, és a kettőt utána többször együtt sugározták. Utána sokan mondták, "látszik, hogy a ti fiatok."

Mindkét gyerek volt Londonban, Bécsben, Gdyniában. Laci fiam Bulgáriában, 2002-ben a családjával Szerbia-Montenegróban. Ő még hivatalosan járt Vologdában is. Magdi mindig jól vásárolt. Laci is, de ő, ahogy Magdi is, múzeumokba látogatott. Laci azonban Bécsben polgárként élt. Nagyon sok pénz volt a napidíja. A filmet a Magyar Televízió bemutatta. Amíg a kollegái szaladgáltak az üzletekbe, ő elment egy vendéglőbe Bécsben, és igazi bécsi szeletet evett, sörözött, szivarozott, utána pedig taxiba ült és nagy borravalót adott a sofőrnek, aki kipattant a kocsiból, sietett ajtót nyitni és mélyen meghajolt. 49 év alatt a feleségemmel és a gyerekeimmel úgy gondolom, hogy hasznosan viselkedtünk és éltünk. Gyerekeink is patronálják az unokatestvéreiket, mint ahogy mi tettük a testvéreinkkel. Jászai Teri, a keresztlányuk Miskolcon joghallgató. Albin unokaöcsém lányaival is jó a kapcsolatunk.

Az utóbbi öt évben a Mindszenti temetőbe minden hónap 18-án és 25-én - a feleségem halálának és temetésének napján - ellátogatunk. Ugyancsak a születésnapján is, én a házassági évfordulókon mindig hét szál kálát viszek, mert a menyasszonyi csokorban is ennyi szál volt. 2004. március 10-én reggel súlyos betegségben elhalálozott Magda lányom. Március 18-án temettük, az édesanyja mellé. Szeberin Piroska barátnője Bogácson csendíttetett érte, Hajdúdorogon pedig a keresztanyja. A nagyszülők kertjéből hozott földet a koporsójára hintették.

Bogácson én négy sírt gondoztam, most már csak gondoztatok, Hajdúdorogon most már csak Laci fiammal látogatunk el halottak napján, a feleségem szüleinek, testvéreinek a sírjához. Pestre pedig csak Laci jár, a nagynénje sírjára virágot visz. Bogácson egy amatőr statisztikus azt mondta, Imre bátyám a 18-as fiúk között már csak maga él. Bogácsra is ritkábban járok már, a kertet már nem művelem, csak kaszáltatom. Sokszor elkeseredve jövök el onnan, ahol nyaranként, mint gazdák nagyon boldogan éltünk. Laci fiam felleltározta, hogy miben hogyan gyarapodott. A leltárban nincsenek hivalkodó dolgok, de a kemény munka eredményeként - ez már mindhármunk munkája - nagyon sok könyv van, tisztes berendezés, magnószalagok, fényképek.

A Tokaji Írótáborban a kolozsvári Gálfalvi György költő barátom, amikor gratulált, azt mondta:

- Bátyám, 85 évet csak így volt érdemes élni, ahogy te tetted, Hubay Miklós és Lengyel Balázs.

 

Tanulmányok

Iskolai tanulmányaimat a bogácsi római katolikus elemi iskolában kezdtem. Fedor Erzsébet tanított az ABC-re. A második osztályban - az egyébként göndör, kistanító melléknevű - Kis Árpád tanárom szigoráról lett ismert. Nádpálcával ütött, a tenyeresek helye sokáig sajgott még utána. A harmadik osztályban Blamár Sándor tanított bennünket. Kántortanítóként szolgálta a falut, vitézzé is avatták. Tartalékos hadnagyként, sebesüléssel szerelt le az első világháborúban, később leventeparancsnok lett. Nagyon szigorú, igazi katonás embernek ismertük meg, nagybátyja Mohás György volt. Családja Rózsaszentmártonba való szabók közül került ki. Tanítónk a kántorságot és a Hangya szövetkezeti ügyvezető igazgatói tisztet is tőle örökölte. Mindketten nagyszerűen gazdálkodtak az egyházi javadalmi földön.

A negyedik osztályt már Budapesten, a Gyáli úti elemiben végeztem. Az ottani tanítóm korpulens, jókedélyű ember volt, Stocker Balázsnak hívták. Emlékszem, a térképeket különösen szerettem, Nagy-Magyarország megyéit és székhelyeiket kívülről fújtam. A tanfelügyelő előtt földrajzból engem szerepeltetett. A polgári iskola a szomszédban, szintén a Gyáli úton volt. Osztályfőnököm a jó szívű, zsidó hadirokkant Stern Gyula lett. Drózdy Kálmán tanár úr a verseket kedveltette meg velünk, vele irodalmi estekre jártunk, például egy alkalommal Szabó Dezső előadására. Később olyan összejövetelekre is elvitt, ahol a földreformról volt szó, például dr. Dénes István ügyvédtől sokat tanultam, aki kisgazdapárti vezető is lett. Testvéreim közül a Gyáli úti elemibe jártak Laci és Jóska öcséim, előbbi ugyanabban a polgáriban folytatta, ahol én. Jóska ipariskolába került, villanyszerelőnek tanult.

A polgári iskola elvégzése után a családban arról beszélgettünk, hogy tanítóképzőbe szeretnék járni. Pesten Drozdy Kálmán tanár úr édesapja, Gyula volt a budai tanítóképző főigazgatója. A másik lehetőség Bogácshoz közel van: Eger - ott érseki tanítóképző volt. Csak hogy sem én, sem Laci öcsém nem tudtunk jól énekelni. Kántorizálni kellett abban az időben. A felsőkereskedelmit választottuk. A gimnazisták felvágós gyerekek voltak, ezért a gimnáziumot úri iskolának tartottuk. A Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Iskolában 1933-ban kezdtem a középiskolai tanulmányaimat, az I. c. osztályban. Osztályfőnökünk Pejtsik Árpád volt. A német mellett a francia nyelvet tanultam, az osztály másik fele angolt tanult. A francia nyelvet kedveltem, ebben az irodalomnak és a filmeknek nagy szerepe volt. Harmadikosként megértettem a francia filmeket. Ha nem is olyan jól, mint a németet, de értettem. Ha valamelyik nyelvtanár beteg volt, akkor félórát franciát, félórán át angolt tanultunk. Ragadt rám valami az angolból, de az amerikai filmeket nem értettük eléggé, a feliratra szorultunk. Laci öcsém is itt érettségizett.

Kiváló tanáraink voltak. Némelyik tudós volt. Dr. Boer Jenő jogász, jogi észjárásra tanított. Nagyon kedves ember volt. Dr. Ottinger Gyula bácsi, paptanár, Nógrádban kezdte a pályafutását. Ízesen - palócosan - adta elő az atyafiakkal való beszélgetését. Szabó tanár úr a németet tanította. A térde fájt, nehezen járt. Sima, rövidre nyírt haja volt. Száraz Pepinek hívtuk. Eredeti egyéniség volt. Szerette az italt Fáy tanár úr. Ha azt mondta, izéojság, tudtuk, beszívott. Nekem azt mondta:

- Az öcséd jobban érti a matematikát.

Ez persze igaz is volt. Kmetty tanár úr sokat járt Olaszországban, a történelemkönyveket vizsgálta, nincs-e bennük magyarellenesség. Az október 6-i kegyeleti stafétára készülve az órájáról mentünk el. Hármunkat egy óráig faggatott Én voltam a végállomás. A kérdések 90 %-ra tudtam válaszolni. Három négyest adott mindegyikünknek. Ez akkor rossz osztályzatnak számított. Másnap a tanáriban a liberális kispolgári szelleműek kiütötték a tüzet. Félévkor minden kérdésre tudtam válaszolni.

- Miért kaptál három négyest?

- Mert tréningen voltam.

Dermedt csend az osztályban. A fiúk azt várták, hogy mikor vágja hozzám a széket.

- Látom, szereted a történelmet. Kettest adok.

Katonakoromban Körösmezőn, mint tartalékos zászlós találkoztam vele.

- A fasizmus elveszti a háborút, tanár úr!

- Látjátok, milyen jól megtanítottam vele a történelmet.

1945-ben Miskolcon olvastam az újságban, hogy Pesten Népbíróság elé állítják Kmetty István középiskolai tanárt. Ennél is kellemetlenebb volt számomra a harmadik osztályban, a hírhedt Klement Adolf tanár úrral való találkozás. Megdöbbentünk, hogy ez a vaddisznó fogja tanítani a könyvvitelt. Tintát, tollat kért. A dermedtségtől nem mozdult senki. Ordítva rohant ki a tanteremből. A szomszéd osztályból átjött az osztályfőnökünk, Pejtsik Árpád.

- Mi baj történt, fiúk?

Antoniewicz Florián lengyel származású kiváló tanuló elmondta.

- Sajnálom fiúk, nehéz évetek lesz, küzdök értetek.

A 34-es létszámú osztályból félévkor 27-en, év végén 10-en buktunk meg. A javítóvizsgán ötünket elvágott. Hárman tanultunk tovább. A 40 éves érettségi találkozón Pejtsik osztályfőnökünk elővette a tanári noteszét és elmondta, hogy küzdött értünk, de "ezzel a sváb"-bal, vagyis Klementtel nem lehetett beszélni.

- Köszönjük, de nem haltunk bele - feleltük. - Lettünk valakik.

Én például a Hangya Főkönyvelőségen dolgoztam két évig. Dr. Lutter Tibor osztályából a - 34 fiúból - már csak heten élünk. Öten özvegyen.

A Mester sportiskola volt október 6-án a kegyeleti stafétán, az első 6-8 közt végeztünk. 1936-ban tagja voltam a győztes csapatnak. A kézilabda bajnokságot is mi nyertük. Én voltam 1936-37-ben a csapatkapitány. Labdarúgásban a Fradi állandó edzőpartnernek választott minket. A KISOK országos futball bajnokságot is mi nyertük. Az iskolaigazgató dr. Darnay László vezető szerepet játszott a Fradiban is. 1945-ben emiatt baja lett. Nehéz körülmények közt élt. A Pen Club pályázatán osztálytársunk, Arató József kitűnően szerepelt. Kerestem a nevét az irodalmi lapokban. Azt mondta egy érettségi találkozón: bankfiú lettem.

- Illyés Gyula a Nemzeti Bankban dolgozott - válaszoltam neki.

Mivel Kmetty tanár úr sokat volt távol, állandóan Laczkó Miklós tanár úr helyettesítette. Ő a városnál volt valamilyen állományban. Egy Szabó Dezső-esten találkoztam vele.

- Te hogy kerülsz ide?

- Drózdy Kálmán bátyámmal jöttem.

- Az más.

Kálmán bátyám közölte: Miklós, polgáriban én tanítottam Imrét.

- Akkor természetes, hogy Imre itt van.

Egy történelem óra után a folyosón sétáltunk.

- Imre azért vigyázz, mert itt nem Szabó Dezső-esten vagyunk.

- Értem, tanár úr.

Egy érettségi találkozón lakásügyben kért segítséget, mint képviselőtől. Nagy utánajárással sikerült a kérés megoldásában részt vennem. Nagyon köszönte.

Dr. Landa Vilmos tanár úrról is kell szólnom. Fél lába a háborúban veszett el, mankóval járt, hadirokkant volt. Kiváló úrvezető és a Tatra-val több autóversenyt nyert, olyan rally-félét. Ügyvitelt (könyvelést) és közgazdaságtant tanított. Egyszer azt mondta:

- Az újságot hátulról kezdjék olvasni, mert ott van a tőzsde rovat, és utána megtudják, mi van a vezércikkben.

Lovrek Pistának mosolygós arca volt.

- Mondja, maga miért nevet?

- Tanár úr kérem, ilyen az arcom.

- Marha, ne egyen annyi kenyeret!

Először csak kuncogtunk, utána kitört a röhögés, de mindenki lehúzta a fejét, a kezünket a fejünk elé tettünk. A szomszéd osztályból átjött az osztályfőnökük Pejtsik Árpád, megtudni, miért nevetünk. Amikor meglátta a mosolygós Landa tanár urat, elámult:

- Vili bácsi, a mi időnkben ilyen esetben röpült a mankó.

- Árpád, ez akkor volt.

Vili bácsi zsidó ember volt, ahogy polgári iskolai osztályfőnököm, Stern Gyula is. A feje és a keze remegett. Ő is hadirokkantként szerelt le. Némely mai zsidózónak elmondom ezeket a történeteket.

Végig futva iskolai éveimet, érdekes társadalmi jelenséget tudok összeállítani Bogácson a harmadik elemibe több idősebb ember jött Mohás Sándor igazgatóhoz. A hat elemi osztály elvégzését igazoló bizonyítványt kértek. Évek múlva mondta el Sanyi bácsi, hogy némelyiknél kellett egy kis jó akarat. No, hadd boldoguljon. A Hangya boltban azt mondtam el, hogy a felsőkereskedelmi első osztályában mellettem egy 23 éves jutasi szakaszvezető ült, Török Béla. Beregszászi Nagy Géza 19 évesen egy katonazenekarból jött az iskolapadba. Juhász Lacika - mert így hívtuk - édesapja rendőrtiszt volt. Gondolom, ez motiválta, hogy középiskolába kell járnia. Lovrek Pista munkásként dolgozott és 26 évesen érettségizett. Én 14 évesen bátyámnak szólítottam őket. Kiröhögtek. Na, akkor rendben van, tegeződjünk. Bogácson az ilyen korúakat bátyámoztam. Beregszászi és Lovrek Pestszentlőrincről tandem biciklin jártak iskolába. Ausztriába készültek. Weinek tanár úr tudomására jutott, és segítette őket az intenzív nyelvtanulásban. Elmondták az útvonalat és a tájnyelvre is okította őket, ingyen. A tanár sok nyarat töltött Ausztria különböző tájain.

Bogácson Mohás Sanyi bátyámnak azt is elmondtam, hogy a polgárit magánúton végzők között fiatal vasutasok, postások voltak, főképp a jó szakmunkások. Később, amikor a népfőiskolákat megismertem, úgy értékeltem, hogy a falusi néptanítók, papok, lelkészek biztassák tanulásra tehetséges fiatalokat. Az év elején egy hétig ideiglenes tanulás volt. A tanárok aziránt érdeklődtek, hogy telt el a nyár. Kérdezték, jártál-e erre-arra. Jövőre menj el. Én paraszti munkát végeztem. - Milyen termés volt? Elújságoltam, hogy Laci öcsémmel jártunk Miskolcon, Lillafüreden, Egerben. Nehéz munka után szép jutalom. A Lutter osztályban - 3.-4. osztályban - is voltak idősebbek. Pusztai és Péczeli - ők a Balaton mellett üdültek - olykor az eperfán reggeliztek. Később a népi írókat olvasva jöttem rá, hogy a mi tanáraink egy szociológiai szempontú felmérést végeztek.

Bogácson Hegyi János anyai nagybátyám sok Petőfi verset tanított meg velem. A Gyáli úti polgáriban Drozdy Kálmán tanár úr pedig az Ady versek felé irányította a figyelmünket. A felsőkereskedelmiben pedig Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály és mások verseit is nagyon megszerettem. Felhősi Ferivel - Drozdy tanár úr révén - gyakran találkoztunk. Fiatalabb volt tőlem. A Bihari úton lakott. Fock Jenő pedig a Ceglédi úton. Ő a baloldali ifjúsági mozgalomban vezetőségi tag volt. Ők József Attila felé irányították a figyelmem, Felhősivel elmentünk a Zeneakadémiára, ahol József Attila-est volt. Kovács Imre beszélt volna, de a rendőrök kihallgatták valamilyen ügyben, így Darvas József író a Kis Újság munkatársa tartott előadást. Baksa Soós László "Nem én kiáltok, a föld dübörög" kezdetű verset szavalta. Óriási taps fogadta. Sok munkás volt jelen. A városi színházban is, ahol "Az Ember tragédiájá"-t néztük meg. Amikor a párizsi jelenetnél vörös zászlót lengettek, a nézőtéren dübörgött a taps.

1936. október 2-án Drozdy Kálmán tanár úrral és Felhősi Ferenccel a Szabó Dezső-esten vettem részt. Túrós csusza, kis fröccs. Kálmán bátyánk bemutatott a Mesternek.

- Diák létükre el mertek jönni. Szép.

- Olvastuk az Elsodort falut.

Drozdy mondta, máskor is eljövünk.

- Köszönöm, hogy olvasták a könyveimet - felelte Szabó.

Megköszöntük, hogy rövid ideig beszélgethettünk. Találkoztam Lackó Miklós tanárral is. Sok érdekes ember volt. Erdélyből átjöttek, Felvidékről. Néhány sok szeszt fogyasztott bús magyar. Egyik ostobán viselkedett a közbeszólásaival. Szabó Dezső húga Kálmán bátyámat kérdezte, hogy nem provokátor-e.

- Nem. Csak kicsit részeg.

Ahogy tudtunk, elmentünk máskor is, később a húsosokhoz is, amikor a Rákóczi térhez közel tartotta az előadását. Néhány Ludas Mátyás füzetet megvettem. Például "Hungarizmus, a magyar halál", vagy "Milyen szegfű nyílt Schittenhelm Ede sírján". Pénzimádó volt. Sok szóvirágot használt az írásaiban. Lelkesen olvastam, 1945 után már kritikával. 1956 után már elmélyültebben.

1937. március 15-én, az iskolai ünnepély után egyesek a Gellért-hegyre mentek. Én úgy döntöttem a Nemzeti Múzeumhoz megyek, ahol Petőfiék szerepeltek. Odaközeledve velem egykorúak, valamivel idősebbek irányítottak a Múzeum kertbe. Megtudtam, hogy a Márciusi Front alakuló ülése lesz. Zilahy Lajos emelkedett gondolatokat mondott. Féja Géza harcosan beszélt. Kovács Imre pedig az akkori idők márciusi ifjaként olvasta fel a 12 pontot. Ez nagyon megtetszett, fellelkesülve mentem haza az Ecseri útra. Drózdy Kálmán bátyám is ott volt. Tőle kaptam meg Kovács Imre "Néma forradalom" c. könyvét. E könyv végén olvasható dátum 1937. március 15. Szabó Zoltán "A tardi helyzet" c. könyvét meg Féja Géza "Viharsarok"-ját is tőle kaptam olvasásra. Ezek és más népi írók könyvei tettek igazán éretté.

1937. június 15-én érettségiztem. Pesti Müller (a keresztnevére nem emlékszem) volt az elnök. Nem volt rosszindulatú. A gyülekezésen Pejtsik tanár úr Harmati Jánostól kérdezi:

- Tudod ki volt Cziegler Géza?

- Nem.

- Gárdonyi Géza - súgom neki.

Pejtsik tanár úr: "Imre, neked azért nem mondom a tételed, mert Ti a Népligetben alaposan felkészültetek." Petőfi volt a tételem. Mondom, hol járt iskolába, de érettségi vizsgát soha sem tett. Az elnök kérdezi:

- Maga ezt honnan tudja?

- Egy előadáson hallottam.

Kettest kaptam. Hármas volt a bizonyítványom. Édesapám egy töltőtollal ajándékozott meg - 1937. június 15. volt bevésve. Bogácsi paraszt származásúként 1920 után én voltam az első érettségizett.

Az érettségi bizonyítvány átvétele után jött a hagyományos bankett. Mi, az osztálytársak Hunya János édesapja vendéglőjébe tartottuk. Már beszélgetés közben Pejtsik tanár úr - kémiát, majd áruismeretet tanított - mondja, hogy - fiuk most beléptek a középosztályba.

- Melyikbe tanár úr?

- A keresztény nemzeti középosztályba.

Ez jelszó volt abban az időben. Én azidőben már hallottam a polgárságról. Azt is, hogy Magyarországon a svábság és a zsidóság köréből kerültek ki.

- Tanár úr, a polgári azért tetszik nekem, mert nem tesz az emberek közt különbséget. Valaki más kezdett énekelni, így a vita nem folytatódott.

Nem sokkal a bankett után Landa Vilmos tanár úr temetésére jöttünk össze a Kerepesi temetőben. Érdeklődéssel hallgattam az órán az előadásait. Ő nem ragaszkodott a következő óra anyagához, mint Becsei tanár úr, akit Pocsolának hívtunk, mert azt mondta, hogy II. Lajos egy pocsolyába fulladt bele. Mert mindig felolvasta a feladandó leckét. Landa tanár úrral nem mentünk végig a közgazdaságtan könyvön, de én szorgalomból megtanultam. Az újságok közgazdasági rovatait figyelmesebben olvastam. Ezek a gondolatok jöttek a fejembe és ezzel búcsúztam Landa tanár úrtól.

A tanév második felében nemcsak a fokozottabb és intenzívebb tanulás munkált bennünk, hanem az is, amit gyermekkorunkban kérdeztek: Mi leszel, ha nagy leszel? Édesapám Pesten, a X. kerületben, Kőbányán a Ceglédi úton lévő 40. számú rendőr őrszobában szolgált. 1936-os szám volt a derékszíján. Ma igazolványt mutatnak fel a rendőrök. Az őrszoba a Hangya Központ Tárháza területén volt. A Tárház igazgatóját Rostásnak hívták. Őt minden rendőr ismerte, ő is ismerte a rendőröket. Esti sétáin a Tárház körül találkozott és elbeszélgetett velük. Egy alkalommal Édesapám felkereste, azzal hogy érettségizem és tisztelettel kéri a felvételemet. Amikor időszerű lesz, jelentkezzen. Édesapám kioktatott, hogy - az igazgató katonás ember - érthetően és tömören válaszolj.

Elérkezett a jelentkezés napja.

- Milyen iskolai érettségim van, meg milyen a bizonyítványom? Honnan ismerem a Hangyát?

- Én Bogácson születtem, Mezőkövesdtől északra. A község Borsodbogács néven szerepel, mert Nagy-Magyarországon Bács megyében és Erdélyben is volt Bogács nevű falu. Nagybátyám 50 %-os hadirokkant volt, őt nevezték ki a Hangya pénztárnokává. Derék emberek a vezetők, úgy látom. (A pénztárnok a boltosoktól, meg a korcsmárostól átvette a bevételt hetenként kétszer és feladta a postán). Négy évig volt a főbolt vezetője. Iskolai szünetekben mindig hazamentem segíteni. Fel nem szabadított boltos inas vagyok.

- Szóval a nagybácsi nem adott segédlevelet? - kérdezte humorosan.

- Megszakításokkal töltöttem az inaséveket - mondtam. Ismerem az áruk cikkszámát, C 5000-től 5005-ig volt a Hangya cipőpaszta.

- A Hangya újságot ismeri?

- Gyerekkoromban, ha a nagybátyám a cipőjét javította, én olvastam fel hangosan.

- Ki az elnök? - kérdezi az igazgató.

- Almási Balogh Elemér - válaszoltam.

Tordas a szövetkezeti mintafalu felől is érdeklődött.

- Ön a legjobban tájékozottak egyike. Felvesszük, jó munkát.

Hálásan megköszöntem a bizalmat. Most már a másik szobában jelentkezzen. Kezet nyújtott, elköszöntem. Molnár főkönyvelő halk beszédű ember volt. Kiállított egy igazolványt, a raktárfőnöknél kellett jelentkeznem. Az ő nevére nem emlékszem. Tóth úrnak, a festékosztály vezetőjének bemutatott. Mellém állított egy fiatal segédet. Ismerkedjem a pincével. Délután 4 órakor ért véget a munkaidő, zuhanyozni is lehetett. Tóth úr hangosan beszélő, nem barátságos ember volt. Gyakornok úrnak szólított, ez volt a beosztásunk napi két pengőért. Volt családos segédember, aki hetente 18 pengőt, volt, aki 28 pengőt vitt haza, de ehhez nagyon hajtott. Volt egy nagyképű segéd, aki macerált, azt akarta, hogy az ő inasa legyek. Ide figyeljen, én egy falusi Hangya boltban voltam nyaranta. Ismerem a festék árukat, például a lángkormot, amit falun az asszonyok a fal alsó részének a festéséhez használnak. Leszállt rólam. Amikor sok munka volt - nyáron mi gyakornokok is beálltunk komissiózni, azaz a megrendeléseket állítottuk össze.

Egy hónap után a papírosztályra kerültem. A főnök Némethy úr, a helyettese Jankó úr volt. Mindketten felsőkereskedelmit végeztek. A bemutatkozásnál Fekete úr kérdi, hol érettségiztél?

- A Mester utcában.

- Én is ott.

Ő már családos volt, Háber színészként kereste a kenyerét. Befogadtak. Sok szakmai fogásra megtanítottak. Öt hónapig voltam ott. Már segédlevelet is adtak volna, ha hatalmukban lett volna. Az irodába is küldöztek. Találkoztam más gyakornokokkal. Mondták: "Neked úri helyed van". Jó barátságban voltam Szűcs kollegával és Hunya Zoltánnal, akinek a nagybátyja 19-es mozgalmi ember volt. Ők idősebbek voltak, elhívtak sörözni, ami nekem új volt, és politizáltunk. Ők is ismerték a népi írókat.

A Tárházban híre ment, hogy van itt egy gyakornok, aki nagyon ismeri a cikkszámokat. Molnár főkönyvelő úr fel is rendelt a kopogóba, ahol a falusi Hangya szövetkezetektől érkezett megrendeléseket Lajtaival mi átnéztük, szakmailag kijavítottuk, a cikkszámot leadtuk, szétosztottuk a gépíró lányok között. Őket sorra fizették. Némelyik nagyon keresett. Volt, akinek segítettem, mert mi gépírást és gyorsírást is tanultunk. Lajtai vitorlázó repülő volt. Hétfőn mindig megkérdeztem:

- A csontjaid épek?

- Azok.

Minket már tisztviselőknek számítottak, és ezért az étterembe járhattunk, ahol a dolgozók köréből alakult zenekar játszott. Laci öcsém a szomszéd utcában dolgozott, a Hubert és Sigmund cégnél, ott is így volt. A korábbi időkhöz képest ez változás volt. A vasraktár volt a következő állomás. Másabb emberek voltak, mint a festékesek, de nem voltak olyanok, mint a papírosztálybeliek. A festékesben meg kellett szoknom a zárt munkahelyet. Édesapám mindig bíztatott. A vasasok kemény emberek voltak. A főnök mindig ott járkált közöttünk. Ott is újabb ismereteket szereztem.

Egy napon a gyakornokokat Molnár úrhoz rendelték. Vizsgázni fognak. A Központi Főkönyvelőségbe az itteni gyakornokok közül kérnek új erőket. Las Torres Aladár főnök vizsgáztatott. Engem felvettek. Las Torres Aladár véleményt írt rólam, és egy idősebb kollega megtalálta az indigó papírt. Meghívtam egy sörre. Faggatott.

- No, ilyen Hangya ismerettel természetes, hogy Magát itt tartották.

Az ebédszünetben - egy Bosch-párthoz tartozó idősebb kollega vitte a prímet. A dunántúli svábok elnyomásáról beszélt. A népi íróktól idéztem.

- Ne beszéljen magyar elnyomásról. Biciklivel kirándultunk Buda környékére, és az ottani svábok elzavartak bennünket.

Ez már 39-ben volt. Kovács Imrét említettem a vitában. Egy kolléga megkérdezte:

- Ismered Imrét?

- Nem.

- Bemutatlak neki.

Együtt jártak az egyetemre. A Centralban találkoztunk. Bemutatkoztam.

- A dél-borsodi Bogácsról való vagyok. A Hangya Központban dolgozom.

Utána többször kerestem telefonon, de nem találtam. Később elmondta, hogy a rendőrség vendégszeretetét élvezte. Bemutatott Szabó Pál főszerkesztőnek. Mondtam, hogy Bogácson nyaranta olvastam a Szabad Szó-t. 1939-ben Makón megalakult a Nemzeti Parasztpárt - ők mondták el, Szabó Pál az elnök, Kovács Imre a főtitkár. Kovács Imre biztatott, írjak a szövetkezetről. Egy kicsit bírálólag érintettem a Hangyát is. Szabó Pali bácsi azt mondja: No öcsém a neved: Árpád Géza. Okos szerkesztői fogás volt. Megismerkedtem Féja Gézával, Darvas Józseffel is.

A Hangyának voltak Értékesítő Szövetségei. Például baromfi, tojás, méz stb. Elmentem egy-két szövetséghez érdeklődni. Minőséget vásároltak, exportra ment. Ez rendjén van, csakhogy a kisparaszt nem tud nagy mennyiségben termelni. Ezt az észrevételt tettem. Ez időben olvastam Boldizsár Iván "Dánia a gazdag parasztok országa" c. könyvét. 1940. virágvasárnapján "Parasztszövetkezeteket" címen vezércikkem jelent meg a Szabad Szóban - Árpád Géza álnéven.

1939 augusztusában Bogácson voltam szabadságon. A postás mondja, hogy csomagom van, Kovács Imre küldte. A Nemzeti Parasztpárt programja volt benne. A kísérő levélben Imre a Nemzeti Parasztpárt tagja sorába fogad. A programot Nyugat-Bükkalján, Bogácson, Cserépfaluban, Bükkzsércen, Noszvajon, Cserépváralján, Tardon és Mezőkövesden terjesztettem. 1945-ben volt, aki ezzel jelentkezett a tagfelvételnél. A következő időben a Centrálban találkoztam Féja Gézával, a Szabad Szónál Darvas Józseffel, Jankovich Ferenccel, Bisztrai Farkas Ferenccel. Ő szerezte a pénzt. Kovács Imre egy szövetkezeti csapatot is összeverbuvált, Dávid Gyulával az élen. Néhányszor összejöttünk, aztán elmaradt. Nagyon sajnáltam, mert én ott sokat tanultam volna.

Amikor Püski Sándor és felesége a Szerb utcában megnyitották a könyvesboltjukat, nemsokára rendszeresen odajártam vásárolni. A kisebb formájú, és olcsóbb könyveket vásároltam. Édesanyám nem nagyon szerette, ha könyvvel mentem haza. Amikor Püski Sándor Németh László "Kisebbségben" és a "Minőség forradalma" c. könyvét kiadta, azt mondtam, hogy sajnálom, most nem tudom hazavinni ill. megvenni. Édesapám is könyvvásárló volt. Kivívtuk a családban, hogy egy kis könyvállványt csináltattunk. Elújságoltam Sándornak, most már viszem a könyvet. Iluskával jót derültek. A katonaidőm alatt is odajártam könyvet venni. Az 1943-as szárszói találkozóról értesülve Sándor azzal biztatott, hogy karácsonyra kiadja könyvben az ott elhangzottakat. Meg is vettem. Az 1942-ben kiadott Somogyi Imre "Kert-Magyarország felé" c. könyvét is megvettem. Benne van, hogy Móricz Zsigmond és társai 1940. pünkösdjén Tiszaladányban jártak. (Püski Sándor és felesége 1985. szeptember 15-én a tokaji írótábor megnyitóján ott volt. Az általa kiadott könyvet dedikálta részemre.)

A másik könyvvásárló helyem a Váci utcában Cserépfalvinál volt. Az általa kiadott kék könyvekből - Kovács Imre: "Szovjet-Oroszország mezőgazdasága" c. könyvét is megvettem. Amikor először megláttam egy vasárnap délutáni városnézésemen: Cserépfalvi - vajon milyen köze van a Bogács melletti Cserépfaluhoz. Kovács Imrével beszélgetve meg is kérdeztem. Megadta, hogy őt mikor kereshetem, mert ő ott szaklektor. Fel is kerestem. Beszélgetésünk idején először Kovács György erdélyi író jött be. Majd egy tőle idősebb alacsony ember, Kovács Imre így mutatott be neki: Hegyi Imre a dél-borsodi Bogácsról. Akkor földiek vagyunk, mert én meg Cserépfalván születtem. Megkérdeztem, hogy szólíthatom-e Imre bátyámnak, ahogy felénk szokás.

- Kedves földim, természetesen.

Szóba került Szabó Zoltán "A tardi helyzet" c. könyve is. Ő adta ki, ahogy Kovács Imre a "Néma forradalom" c. könyvét is. Majdnem minden könyvét ő jelentette meg. A második találkozásunkra, 1984-ben az Államigazgatási Főiskolán került sor, ahol a Nemzeti Bizottságok megalakulásának 40. évfordulójára jöttünk össze. A rendezők egymás mellé ültettek bennünket. Nekem szerepet is adtak. A Nemzeti Parasztpártnak a Nemzeti Bizottságokban való szerepéről kellett beszélnem. Visszaülve az asztalhoz, a karomat megszorította: "jó volt, földi". Halála előtt magas állami kitüntetést kapott. Köszöntő levelet küldtem neki. Matuzsálemi kort, 91 évet élt meg. Dr. Nagy Károly szikszói jogász a Pestre szakadt borsodiak, gömöriek, abaújiak, zempléniek körének vezetőjeként egy alkalommal Dél-Borsodba látogatott. Bogácsot is megtisztelték. Nagy ott adta át Imre bátyám ajándékát, József Attila "Nagyon fáj" c. kötetének új kiadását. Imre bátyám is, mint Püski Sándor is, újra kezdte a könyvkiadást.

1938-ban a világpolitikai helyzet úgy alakult, hogy Anglia és Franciaország engedett Hitlernek. A németek hat év alatt olyan hatalmas katonai erőt fejlesztettek ki, hogy a Saar-vidék, majd a Szudéta-vidék Csehszlovákia felosztásával Németországhoz került. A Felvidék egy része Magyarországhoz csatoltatott. Jozef Tisó és Sanyo Mach vezetésével létrejött a szlovák állam. Kárpátalját a magyar csapatok 1939-ben elfoglalták. 1939 augusztusában a náci Németország és a kommunista Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött. Előtte az angolok előszobáztak Moszkvában. 1939. szeptember 1-én a németek hadüzenet nélkül megtámadták Lengyelországot. Sok lengyel menekült Magyarországra. A Szovjetunió megszállta Lengyelország másik részét. Ezidőtájt találkoztam Kovács Imrével a Central kávéház környékén.

- Világháború lesz.

- Igen. Akkor mi belekerülünk.

- Mivel foglalkozol mostanában?

- Ki kellene menni Franciaországba.

- Ki vezeti a Nemzeti Parasztpártot?

- Kiket olvasol mostanában?

- Az Andrássyakat.

- Mondd - kérdeztem - nem külügyminiszternek készülsz, mert hogy ők azok voltak, nem is akármilyenek, ahogy mondják.

Mosolyogva oldalba vágott:

- No, szervusz, a Szabad Szónál találkozunk.

1940-ben, a második bécsi döntés alapján bevonultunk Erdélybe. Zengtek az országban Somogyvári Gyula - Gyula diák - megzenésített versei. "Édes Erdély, itt vagyunk..."

Az 1918-1919-es születésűek nem októberben vonultak be újoncnak, hanem 1940. december 2-án. Nekem Rahóra szólt a behívóm, Kárpátaljára. Édesapám telefonon közölte a hírt.

- Apuka, valaki játszott a nevünkkel. Hegyi menjen a hegyekbe.

- Örülök, hogy így fogod fel.

680 km Pesttől 19 óra gyorsvonattal. 1940. június 4-én, a könyvnapon az Uránia mozi előtt állt Móricz Zsigmond könyves asztala. A Magvető c. irodalomtörténeti összeállítását megvettem, dedikálta. Szabó Pállal, Szabó Dezsővel beszélgetett. Pali bácsi a Szabad Szóhoz igyekezett, elkísértem. A Múzeum kert - Rákóczi út - Kossuth út sarkán Veres Péterrel találkoztunk. Pali bácsi, mint a Szabad Szó cikkíróját és parasztpártit mutatott be. Péter bácsi Zsiga bátyámtól vett "Gyepsor" c. könyvét dedikálta. Péter bácsi Tiszaladányról is beszélt. Pali bácsi, mondja, Kovács Imre írt róla a Szabad Szóban - Imre - mármint Hegyi is olvasta. Nekem ez a nap igen nevezetes nap, mert e könyvet Doroginé Molnár Éva, az idősek klubjának vezetője és Varga Sándor volt népi kollégista iskolaigazgató adta át. Ezt a Stavinya-család hagyatékában találta. Édesapám 1944-ben sok könyvet hátizsákban szállított haza. Közte ezt is. Elmondtam a dedikálás történetét. Nagyon megköszöntem a könyvet. Nekem ez a könyv egy nagyon fontos dokumentum.

 

Katonaság

1940. december 2-án, a katonai bevonulás napján, Budapesten, a IX. kerületi Ferencváros Ecseri út 2. VI. épület 15. számú ajtó alatti lakásban elbúcsúztam László és József öcséimtől. Édesanyám az Üllői úti villamosmegállóhoz kísért ki. Nagyon sírt. Édesapámmal a Keleti-pályaudvarra mentünk. Mi, fiatalok nézegettük egymást. Egy magas, magabiztos fiú odalép hozzánk és bemutatkozik.

- Dr. Székely Sándor jogász vagyok. Rahóra a 3. határvadász zászlóaljhoz kell bevonulnom.

Édesapámmal mi is bemutatkoztunk.

- Hegyi Imre vagyok.

- Ha Hegyi, akkor szolgáljon a hegyekben.

Édesapámtól elköszöntem. Sándorral hosszú utazásra rendezkedtünk be. Ismerkedés, újságolvasás, beszélgetés, szundítás. A jegykezelő egy embert a jegye miatt meg akart büntetni - Sándor mondja az embernek, adjon két fillért. Ő csak nagyot néz.

- Ide figyeljen, szólok az emberhez, az úr jogász, ha ad neki 2 fillért, ő az ügyvédje, elrendeződik az ügy.

Szinte az egész kocsi ránk figyelt már.

- Sándor, Te érted a mesterséged - mondtam elismerőleg, mások is helyeseltek. No, ezután a kis intermezzó után már az új utasokra figyeltünk, mert jöttek már idevalók is - ruszinok. Érdekes viseletük volt. Nyelvük zenéjét figyeltük, mert most már az is hozzátartozik majd az életünkhöz.

Éjfél után értünk Rahóra - holdvilágos, csillagos éjszaka. A hó csikorog. Kemény katonás parancsszavak. "Sándor, no ezt nem kedvelem" Jártál leventébe? Nem. Akkor nehéz lesz. Ruhástul elaludtunk. A falusi gyerekek, különösen, akik otthon állattal bajlódtak, korán keltek. Egyikük azt mondja - Komám, itt idősebbek is vannak. Másik: tudod, miért vagyunk oly sokan 19-esek? Mert 18-ban véget ért a háború és az öregek hazajöttek. Jóízű nevetés fogadta a megszólalást. Megtudtuk Sanyival, hogy bennünket, karpaszományosokat a géppuskás század egy szakaszaként kezelnek. Lévén a géppuskás század parancsnoka Csikós József főhadnagy, egyúttal a karpos szakasz parancsnoka is. Én azt is megtudtam, hogy a karp.-ok közül, Váradi Lajos Beregszászból, Sztinics Vilmos Körösmezőről, Pap Andor Miskolcról, Sárosi Arisztid Nyíregyházáról, Fülöp József és én Budapestről a Havasalján állomásozó 2. századnál szolgálunk. A századparancsnok Nagygergelyffy főhadnagy volt.

A karposokhoz Boros Lajos budapesti jutasi kiképzésű őrmestert osztották be. Pesti franzstadt-i vagány volt. Az elszállásolásnál nekem jobbról Váradi Lajos a beregszászi FTC futballistája, balról Gittinger Alfréd, bajszos pesti fiú. Érettségizett és fegyvermester lett. Jó viszonyban éltünk. Fülöppel a KISOK bajnokságot hoztuk fel, meg az október 6-i kegyeleti stafétát, amelyet mi, Mester utcaiak nyertünk meg. Ő Szabó Miklósnak a MAC-ban klubtársa volt. A 800 métert Szabó 1.53, Fülöp 1.58 alatt futotta. Kutattam, ki paraszt származású. Először Tildy Bélát találtam meg. A kisalföldi Kismányára való tanító volt, Csehszlovákiában nevelkedett. Távoli rokonságban volt Tildy Zoltánnal. Én Pestről kaptam a "Szabad Szót", ő pedig a Galántán megjelent Hanza újságot. A felvidéki magyarság szövetkezetének a lapja volt. Nagy Ferenc volt az igazgató. A harmadik cimbora Rácz János Geszterédre való és ott szociális titkári teendőket ellátó fiú volt. Nos, mi hárman hamar összebarátkoztunk.

A Nemzeti Parasztpártról nem nagyon tudtak. A népi írókról hallottak, egy-két könyv címét mondták. A Hangyáról is beszéltem, cikkeimről is. Faggattak, kit ismerek személyesen. Béla a Hanza újságban egyszer olvasta, hogy mi nem vagyunk parasztok, hanem polgárok. Misa előtt ez új volt. Pintér Jóska, a postás nevezte el Misának. Előttem nem, mert én Erdeitől a Parasztokban olvastam - nem szabad parasztnak maradni. Kovács Imre pedig "A paraszti életforma csődjéről" egy kis könyvet is írt. Püski adta ki. Volt még egy negyedik paraszt származású is, a Pócspetribe való Királyházi. Misa együtt járt vele gimnáziumba, nem ajánlotta - de amikor a cimbora látta, hogy mi a népi írók vonalán haladunk, elmaradt a beszélgetéseinkről. 1945 után a két cimborámat a Nemzeti Parasztpártba bevontam Borsod-Zemplén megyébe, Béla elment Pestre tanítónak. A kapcsolat megszakadt. Misa Taktaharkányban lett állami gazdasági igazgató, majd a Hajdúságban, Tedejen lett főagronómus. Büszkén mondta, hogy egy középparaszt lányát vette el. A tsz-ben volt főagronómus. Igazságot kereső, makacs ember volt. A Hajdú megyei Kisgazda párt elnökét, aki megyei tanácselnök-helyettes volt, akivel 53-58 közt együtt voltam képviselő - kértem meg, hogy védje már meg. Elsimultak a dolgok. Amikor Hajdúdorogra hazamentünk a feleségem családjához, akkor mindig találkoztam vele. Lemaradt, nem keresett. Ha ivott, makacskodott. Ritkultak a találkozások.

Mindazok ellenére, hogy 1940. december 2-án vonultunk be, a hónap közepén már arról beszélgettünk, hogy karácsonykor hazaengednek-e szabadságra az erőltetett kiképzésből, az alaki kiképzésből, hogy sarkos, katonás legyen, lássék, hogy nem katonaruhába bújtatott civilek vagyunk, hanem katonák. Figyelmesen kellett közlekedni, a feljebbvalónak, határozott mozdulattal, feszesen, katonásan tisztelegni. Ezek alapján reménykedtünk. Csikós súgva mondta, "büdösek". Kedvenc szavajárása volt: hazamentek. A vonatindulásig volt időnk, beszélgettünk. Háború van. A Tatár hágónál szovjet katonák vannak. Belépünk-e? Német-szovjet egyezmény. Nyugatiak. Franciaország fele - Párizs is - megszállva. Hitler megtámadja-e a Szovjetuniót. Mi lesz belőle? Elmondtam 1939. szeptember vége felé Kovács Imrével folytatott rövid beszélgetésem. Belépünk. Uraink megteszik, csak területgyarapodás legyen. Puskás Lajos és dr. Válóczi Lajos középiskolában földrajzot tanítottak. Tudós emberek voltak. Puskás kiváló tanár, Válóczi tudományos kutató volt. Ha Hitler neki megy a Szovjetuniónak, veszít. Mindketten Szibéria természeti kincseit olaj, fa stb. Ukrajna gazdagon termő földjeit ismertették. Csehszlovákiában nevelkedtek, sok szovjet filmet láttak. Megerősítették a tanárokat. Én Kovács Imre Cserépfalvi kék könyvek sorozatában megjelent "Szovjet-Oroszország agrárpolitikája" c. könyvét ismertettem. Senki sem a németeknek drukkolt.

1941 januárjában a rahói karpaszományos iskolába jöttek a 2. határvadász zászlóalj karpaszományosai. A tartalékos tiszti tanfolyam ("karpiskola") parancsnoka Csikós József főhadnagy volt. Bátyja zászlóaljsegédtiszt. Ismerkedtünk. Másfajta társaság volt. A hangadók "budai úri gyerekek" voltak. Mi, hármasok plebejus népség voltunk. Váradi Hámori az édesapjuk hentes üzletét vezette, Gittinger fegyvermester volt. Dr. Székely jogász, Pestre került. Volt egy bokszoló, Csöpinek becéztük, nem bírta a hegymászást, Pestre helyezték, leszerelték. Szorgalmasan tanultuk a haditudományokat. Megtanultunk síelni. Fülöppel, Váradival hárman - mint aktív sportolók mindig élen voltunk. Megismerkedtünk Rahóval, ahol most is 1200 magyar él. Engem földosztónak becéztek, mert sokszor beszéltem a földreformról. A zászlóaljparancsnok vitéz vattai és szentmártonkátai Batta Andor alezredes nagyon ügyelt arra, hogy a honvédség és a ruszinok kapcsolata jó legyen.

A húsvéti szabadságolást veszély fenyegette, mert a németek a Balkán felé törekedtek, Jugoszlávia megtámadására készültek. Csikós József ismét azt mondta: "hazamehettek; ha táviratot kaptak, azonnal gyertek". Nem volt időnk a lányokat meglocsolni. A Pestről indulók, mindannyian ott voltunk a Keletiben. Másnap Csikós magyarázta a helyzetet. Teleki Pál miniszterelnök öngyilkos lett. "Főméltóságú uram, hullarablók lettünk." Ugyanis néhány hónapja barátsági szerződést kötöttünk Jugoszláviával. Délvidék harcok árán újra Magyarországhoz tartozott. Puskás Lajos szerint a délkelet felé terjeszkedés a németek olajigényét jelezte. Mindenkiben ott volt a kérdés: Szovjetunió? Lehet-e villámháborúval lejutni a Kaukázushoz?

Június elején Ungvár felett a 2. határvadász dandár karpaszományosai hadgyakorlatot tartottak. Rácz János geszterédi parasztfiú a községházán szociális ügyeket intézett. Együtt "laktunk" egy sátorban. Hajnalban ő volt szolgálatban. Rángatta a lábam:

- Imre, a föld dübörög.

- Misa - így becéztük - erre nem szokott földrengés lenni.

A fülem a földre tettem - az öregek így csinálták az első világháborúban.

- Misa! A németek.

Perceken belül mindenki felébredt. Jött a jelentésre jelzés. Igen a németek megtámadták a Szovjetuniót. Kovács Imrét idéztem. "Fiúk, belépünk." Jött is a hír: Bárdossy Magyarországot hadban állónak tekintette a Szovjetunióval. A rendszer kommunistaellenes volta alapján kötelességének tartja a belépést. A felvidékiek ország gyarapodásának ára.

Havasalján vasútállomás volt. A 3. határvadász zászlóalj 2. százada ott állomásozott, Nagy-Gergelyffy főhadnagy volt a parancsnok. Fülöp József, Váradi Lajos, Papp Andor, Sztinics Vilmos, Sárossy Arisztid és én hadifelszerelésbe öltöztünk. Kolomeánál értük utol a századot. Harcban nem voltunk. Megismerkedtünk a zömében szabolcsi, beregi, szatmári fiúkkal. Sokat gyalogoltunk. Hajnalban indultunk és így nem melegben értünk az új helyünkre. A Dnyeszternél egy kis városkában hosszabb ideig tanyáztunk. Obertinben egy idős ukrán tanító házaspárnál voltunk elszállásolva. A lengyeleket nem szerették. Szovjetellenesek voltak. Falun az ukránok a lengyeleket, a parasztokat utálták. Az idős hölgy Tarasz Sevcsenko és Ivan Franko verseit mondta nagy átéléssel. Mi tapsoltunk. A szovjet időről nem nagyon beszéltek, mert tartottak attól, hogy az oroszok visszajönnek. Az ukrán nacionalizmus jelen volt. A policájok kék-sárga szalaggal ellátott sapkában szolgáltak. Egy kis városkában, egy mezőgazdasági laboratóriumban voltunk elszállásolva. A falon Darvazsin professzor képe volt látható. Kovács Imre "Szovjet-Ororszország agrárpolitikája" c. könyvében is láttam. Hazajőve mondtam is Imrének. Jót derültünk.

- Látod, igazat írtam.

A Dnyeszteren hullák úsztak - megtudtuk: zsidók - később itthon hallottuk, magyarok voltak. A valamikori orosz-lengyel határon egy temetőben szállásoltak el. Az őrségben lévőket maceráltuk, nehogy lövöldözzenek a szellemekre. Tehergépkocsin vidáman énekeltek a szlovákok. Váradi Lajos megjegyezte: Hitler önálló szlovák államot hozott létre Jozef Tisóval az élen. Vidámak lehettek. No, meg azért is jöttek, hogy a Felvidék az övék maradjon. Derazsnija és Volkovinci között a vasutat ellenőriztük. E vidéken mintakolhozokat láttunk. Egységes szarvasmarhaállomány, már termő almások. Búza, gabona már kazalban - csépeltek. A németek az általuk kiadott pénzzel vásároltak. Beljebb haladva a kazlakból vettek ki kévéket, csépeltek. Fegyelmezetten beosztották, hogy legyen télire is. Házi őrléssel lisztet nyertek, és kenyeret sütöttek. Winizán rövid ideig voltunk. A városban már a szovjetek által épített házakban laktunk. Nem voltak remekművek, de jobb volt, mint a falusi lakás.

Nimirov városkában egy hónapig tanyáztunk. A lakossággal jó kapcsolatunk volt. Honvéd cigarettát mindenki kapott. Én a bazárban - piacon - vajat vettem érte. Járőrözés közben egy faluban szálltunk meg. A katonák valahol mézre akadtak. Én a kulacsomat este vízzel töltöttem meg. Reggel emelem, ebben nem víz van. Méz volt. Aznap mézes-vajas kenyeret ettem. Egy fogam kitört. Pesten a Hangyában, a munkahelyemen megkérdezte egy idősebb kolléga, milyen a szovjet paradicsom. "Olyan, hogy a mézes-vajas kenyérben kitört a fogam." Az elszállásolási körlet melletti házban egy művelt, idősebb hölgy élt. A férje a helyi kis gyárnak volt az igazgatója. Egy pesti fiú nagyon szolid tartalékos zászlós volt, ő lakott nála. Esténként mi is ott tanyáztunk. Sztinics volt a tolmács, irodalomról, zenéről beszélgettünk, nem politizáltunk, Puskás Lajossal látogatást tettünk a könyvtárban. Ő Moszkváról egy színes könyvet hozott el, én pedig egy katonai testgyakorló könyvet. Katonai nyelven csuklógyakorlatok voltak benne. Hazajőve a karpiskolán, meg a századnál hasznosítottam. Ennyi volt a hadizsákmány.

Egy szabolcsi fiú egy lányt meg akart erőszakolni. Leszidták, hogy nem tud udvarolni. Egy tartalékos főhadnagy tiszti legénye volt. A főhadnagy a hazamenetelre, saját élelmezésre készült fel. Vett egy kis disznót, kolbásznak dolgozta fel. A legénye füstölte. Jól alágyújtott, egyharmada megégett. A tisztek a főhadnagyot macerálták hideg reggeleken: kínálj már meg abból a tüzes kolbászból. Tehergépkocsin vittek október vége felé Umánynba. Orosz hadifoglyokat kellett kísérni. Elcsigázott emberek voltak. Én a faluház előtt tömörítettem a társaságot. A betegeket élre állítottam. A tolmács a falu népének megmondta, az élelmet ne dobálják a foglyok közé, adják a szélen lévőknek, majd azok továbbítják. Aki képtelen volt jönni, azt ott hagytuk a faluban. Nem engedtem a lövöldözést. A németek embertelenek voltak. Nehéz feladat, szomorú látvány volt. Hazafelé indultunk. A szabolcsi fiúk a lovaiknak éjjel mindig szereztek takarmányt. Volt, ahol a bakancsaikat összeszedték. Képesek voltak mezítláb takarmányért menni, "felvételezni".

Kolomea vidékén már tisztességesen esett a hó, meg a Kárpátokban is. Tatárhágóhoz mi voltunk legközelebb, tehát mi értünk haza legelsőnek. Egy hét múlva díszszemle volt Munkácson. Utána haza, szabadságra. Éjfél után értem haza. Kopogtattam az ablakon. Édesanyám kérdezte:

- Imre, te vagy?

Megörültünk egymásnak. Újra együtt volt a család.

1942 januárjában - már mint frontot járt hadapród őrmesterek - a tartalékos tiszti tanfolyamon másodikos növendékeiként tanultunk tovább. Mindenki hozott valamilyen hátországi élményt. Vegyes volt. Főképpen azért, mert itt nem volt villámháború. Hírlett, ami meg is történt, hogy a németek újabb csapatokat követeltek. Lelkesítő beszédekkel indították útnak őket. Egy idős százados volt a karpiskola (karpaszományos) parancsnoka. Kérte, hogy kapitány úrnak szólítsuk. Szívesen tettünk eleget a régi vágású öregúrnak. A Dumenen egy gyakorlat alkalmával azt mondta: "Ide figyeljenek, amikor a feladatot megkapják, okvetlenül gondoljanak arra, hogy a szembenálló parancsnok, miképp akar magukkal kitolni." Mit tesz Isten! A 60-as években látok egy szovjet filmet, Sztálingrádról szól. Új parancsnok érkezik a frontra. A parancsnokságot hátrább viszi, mert ott csend van. Odaáll a térkép elé. Vajon mit csinál Paulus? Egyik kocka Paulus, másik a szovjet parancsnok. A végeredményt ismerjük. Öreg kapitány, jó tanácsot mondtál. A fronton nem kerültem ilyen helyzetbe. Majd, ha odaérek, elmondom. A közéletben azonban figyelembe vettem. Nem ellenségnek tartom a velem szemben ülőt, még csak nem is ellenfélnek, inkább más véleményen lévőnek. Nem legyőzni akarom, meggyőzni sem, mert abban benne van a legyőzés veszedelme. Megnyerni akarom - egy közös ügyre, amiben a megválasztásnál az ő hasznos véleményét, javaslatát figyelembe veszem. Így lesz közös ügyünk, amelyet együtt valósíthatunk meg.

Jött egyszer egy ellenőr a dandártól, az öreget áthelyezték valahová. A második zászlóaljtól jött egy Ludovikát végzett százados. Még mást is végzett, tehát képzett katonás katona volt. A Dumenen gyakoroltunk. A százados elment félre, dolgát intézni. Egy fiú mondja:

- Fiúk! Nagyon kigondolt feladatot kapunk.

- Miből gondolod?

- Szarás közben jönnek a jó gondolatok.

A feladat a rohamról szólt. Az első évfolyam volt védelemben. Kisebb köveket gyűjtöttünk, erre volt a rohamnál szükség kézigránátként. A hegyi alakulatoknál nem volt rohamsisak. Senkinek sem tört be a feje. Egy másik alkalommal kisebb előadást tartott, kellemes tavaszi napsütésben. A politikában akkor a románok megtámadásán gondolkodtak. Dél-Erdélyért! A keleti fronton meg szövetségesek voltunk. Mellébeszéltünk. Én azt mondtam "hogy Magyarországon egyke van". Szabó Pali bácsiék (Szabad Szó főszerkesztője) egyszer voltak Horthynál és felvetették a súlyos nemzeti problémát. Horthy azt mondta, hogy a Baltikumból hozunk a rokonainktól kancákat, tehát nőket. Ezt nem mondtam ott el, csak este a takarodó után. Nem jelentett fel senki.

Erőteljes konfliktusaink voltak, valahogy emberileg nem tetszett nekünk a parancsnok.

1942 húsvétja előtt mi, hármasok közül néhányan megbeszéltük, hogy az ünnep után odavágódunk a kihallgatásra, és kérjük a századhoz való vezénylésünket. Magyarul, nem akarunk zászlósok lenni. A délelőtti gyakorlat után megjelent a zászlóaljparancsnok és közölte velünk:

- Hadapród urak! Háború van! Tisztekre szükség van. Végeztem!

Tisztelgett és elment. "Oszolj!" után csendben voltunk. A fegyvertant Sebor hadnagy oktatta. Tanító volt, majd hivatásos lett ("bezupált"), a 2. században szolgált. Nem volt egy észkombájn. Késett az óráról. Valaki megjegyezte:

- Gyerekek, most tanulja, mit ad elő.

Ugyanis előzőleg előttünk gondjai voltak a puska szétszedésével. 1941-ben a fronton együtt voltunk. Nem csíptük egymást. Egy délelőtti gyakorlaton dühösek voltunk. Rossz volt minden. Ruttkai dühös volt, de visszatartotta magát. A tanárok után Sebor és Varsányi hadnagyok vezényletével kemény csukló volt egy óráig. Fülöp a Hunfalvy felsőkereskedelmibe járt, a Magyar Atlétikai Clubban atletizált. 800 métert 1 perc 58 másodperc alatt futott, én 2 perc alatt. Váradi Lajos a Beregszászi FTC-ben futballozott, de Hornyik Karcsi is kemény fiú volt. Horányi meg lelkileg jól viselte ezeket a kitolásokat. A végén mi röhögtünk, a tisztjeink dühösek voltak. Folytatás nem volt. Hogy miért nem, ahhoz el kell mondanom Hollai Frici esetét. Beleszeretett az állomásfőnök feleségébe. Nem talált viszonzásra. Frici az oldalán felhúzta a bőrt és azt átlőtte. Major hozta a hírt a tanterembe. A kettesek majdnem sírtak. Ugyanis Frici volt köztük a hangadó. Pesti fiú volt. Búcsúleveleket is írt, egy fiatal ludovikás hadnagy felbontotta. A zászlóaljparancsnok úgy lekapta, mint a pengős malacot. Jegyzőkönyvben azt írták, fegyvertisztogatás közben baleset érte. Védte a zászlóalj jó hírét. Az ügyet mi is elfelejtettük.

A társaság Banghát - Bangha páter unokaöccsét (a páter prédikációit éppúgy, mint Tóth Tihamér püspököt, a rádió közvetítette) - és engem megbízott, hogy kérjünk Csikóstól lehetőséget beszélgetésre. Csikós ekkor zászlóalj-segédtiszt volt. Míg valami harapni valót készített, Burlovitscsal beszélgetett, ő volt a harmadik. Én a könyvszekrényét nézegettem.

- Imsi! Leltárt készítesz?

- Főhadnagy úr, örömmel állapítom meg, hogy egy boltban vásárolunk könyvet.

- Igen, Püskiéknél.

- Te mióta?

- Indulástól kezdve.

- Csodálkozol, hogy egy magyar királyi főhadnagy a népi írókat olvassa?

- Nem. Egyre többen vannak. Mintha többen lennének a szélsőjobbhoz csatlakozók. 1939-ben 49 nyilas képviselő jutott be a Parlamentbe. Én 1939 augusztusa óta a Nemzeti Parasztpárt tagja vagyok. Szövetkezeti cikkeim jelentek meg a Szabad Szóban. A Centrál kávéházba járok. 1936-ban diákként Szabó Dezső-estékkel kezdtem.

- Szép előélet. Banghával azért küldtek Téged.

- Valószínű.

Rátértünk a tárgyra. Nem jól érezzük magunkat. Tudok róla. Utána Ruttkai százados csendesebb lett. Mindenkivel külön-külön elbeszélgetett. Ahogy Csikósnak, úgy neki is őszintén elmondtam. Akit ide vezényelnek beosztott tisztnek, az tudjon többet, mint mi. Én is tudok annyit, mint a századból idevezényelt Sebor hadnagy. Nálunk nincs olyan megveszekedett rossz helyzet, mint a gyalogezrednél, vagy Nyíregyházán. A parasztgyerekeket nem veszik emberszámba. Azt mondta, hogy ilyen őszintén eddig nem beszélt senki, kezet fogott velem. A vizsga után azt mondta:

- Önök kemény katonák és van civil kurázsi magukban.

Akkor ritkán használták ezt a szót.

- Százados úr! Mindegyikünk érti a civil foglalkozását. Én a Hangyánál a Főkönyvelőségben dolgozom. Boldizsár Iván Dániáról szóló, "A gazdag parasztok országa" c. könyve alapján nemzetközi ismereteim is vannak. A Magyar Nemzetben pedig jó katonapolitikai ismereteket olvasok. Most már a katonai dolgokhoz is értünk.

A tartalékos tiszti tanfolyam után visszamentünk a századunkhoz. Mi, 2. századbeliek Havasaljára, ruszinul Zimir. Kicsi falu volt, néhány magyarral. A ruszinok közül sokan értettek, kevesebben beszéltek jól magyarul. Vasútállomás is volt. A Tatárhágó 5 km-re volt. Páncélház - ahol a vasútvonal Lengyelországba, majd Szovjetunióba - áthaladt, szintén 5 km-re volt. Itt alagút is volt. Ma Ukrajnához tartozik. Akik idevonultak be, azok jó barátságban éltek a helyi lakossággal. Időközönként meglátogattuk az őrsöket, hadapród barátaink voltak. Én főleg Tildy Bélát látogattam. Kisalföldi volt. Olvastam a Galántán megjelenő Hanza szövetkezeti újságot. Mindegyik őrsnek megvolt az ételspecialitása, őz, vaddisznóhús. Mi borjúhússal éltünk. Rahón a zászlóaljnál gyakran volt szárított káposzta is. Nekünk is küldtek, de mi odaadtuk a ruszinoknak borjúért. Juh gomolya túrót itt ettem először életemben. Sok szabolcsi meg ruszin és román fú a katonaságnál evett életében először makarónit. Az ebédosztás nem érkezési sorrendben történt, hanem a szakaszon belül a rajok sorrendje is hetenként változott. A repetát érdem szerint adtuk ki. Áfonyapálinkát havonta egyszer mindig más rajjal fogyasztottunk.

A kiképzés nagyon kemény volt. Megmásztuk a Hoverlát, 2028 méter magas. Laktunk hókunyhóban. A viharlámpa nemcsak világosított, de meleget is adott. Volt, amikor sátorlappal, falevéllel takaróztunk, a dér vagy vékony hó takart be bennünket. Erőltetett országúti és hegymenet menetgyakorlatok voltak nappal, de éjjel is.

1943 nyarán állandó készültségben voltunk. A ruszinoktól ismertük a titkos határátjárókat. Kovpak partizántábornok csapatával közeledett a határ felé. Már lengyel területen voltunk, amikor egy pesterzsébeti munkásmozgalmi fiú megkérdezte: "Zászlós úr, mit csinálunk, ha találkozunk velük? Én otthon akarok lenni a földosztásnál." Sejtettem, hogy ez lesz a válasz. Közismert volt az álláspontom. Nem találkoztunk Kovpakkal. Miatta lekéstem a Püski Sándor által rendezett 1943-es szárszói konferenciát. Két hét múlva Püski Sándor azzal vigasztalt: "Imre, karácsonykor elolvashatod." Elolvastam.

A fővárosban voltam, amikor a szovjetek bombázták Pestet. Zilahy Lajos neves író házát is találat érte. Édesanyám nagyon megijedt, félt. Édesapámmal úgy értékeltük a helyzetet, hogy a bombázás folytatódik.

A században is gyakori beszédtéma volt a frontvonalak és vele az egész háború mozgása. 1943 karácsonyára hazaengedtek bennünket, de 1944 februárjában visszahívtak. Nemcsak a pestiekben, de a falun élőkben is bennük volt, hogy a németek elvesztik a háborút. Délvidékiek kevesen voltak a századnál. Egy szerb fiú megszökött a századtól. Papp százados századparancsnoknak a liblingje volt. A románok közt is volt néhány. Ezek Máramarossziget környékiek voltak. Gyakran kaptak eltávozást. Ilyenkor, mint később kiderült, 2-3 lepedővel mentek haza. Visszajőve gomolyával kedveskedtek a századparancsnoknak. Nagyon az elején jelentettem, hogy tűnnek el a lepedők. Nem hitte. Amikor a csendőrségi házkutatások jegyzőkönyvei bizonyították, elképedt. Jogot tanult. Nem figyelt oda. Korábban egy hadapród őrmester - a spiclije volt - a másik hadapródot feljelentette. Mi a hadbíróságon a vádlott mellé álltunk. A százados felmentett bennünket a tisztelgés alól. Százados úr ezt nem teheti, mert ez előírás. Amíg néhány hónapig otthon voltunk, a százados urat áthelyezték. A felvidéki fiúk a csehszlovák respublikában jártak iskolába. Tudták, mi a demokrácia. Egyikük - a talán gömöri - Minárik Dezső ki is nyilvánította:

- Zászlós úr, maga a népi írókkal tart. Mi meg ismerjük a Sarló-mozgalmat. Magának meg merjük mondani: Nekünk jobb volt a respublikában, mint Horthy kormányzósága alatt.

- Dezső, elhiszem. Azok közt vagyok, akik a 3 millió nincstelenről beszélnek. Más világot akarunk.

Visszatérve a délvidékiekhez, volt köztük egy sváb fiú. Váradi Lajos - beregszászi - apja is, de ő is tanult hentes volt, maga mellé vette csicskásnak. Gyakran járt haza, mindig hozott sváb hurkát. Grassy és társai újvidéki vérengzése után ebben a sváb faluban egyre nagyobb volt a félelem. Az újvidéki vérengzésről Pesten a Szabad Szónál Kopré József költőtől hallottam. Ránézett Bisztrai Farkas Ferencre, a lap kiadójára, mondhatja-e, mert én katonaruhában voltam.

- Mondhatod: köztünk van.

- No ennek nem lesz jó vége.

Cseres Tibor meg is írta a "Hideg napok"-at.

A századnál megörültünk egymásnak, mint akik három év alatt jóban-rosszban együtt voltunk. Mindenki elmondta a panaszát. A Donnál kinek a testvére, a rokona, de valakije biztosan odaveszett. Rosszabbodott az anyagi helyzet. Pesten Zilahy darabjai, Márai Kassai polgárokja, Kodolányi Földindulás c. drámája, Darvas Szakadék c. drámája. Hej, csak egy nap a világ c. dal. Kazal telefonkönyv kupléja. A századunknál Papp százados urat elhelyezték - kérelmére. Kiss László főhadnagy volt a századparancsnok. Amikor mi bevonultunk, vitéz Tallér János főhadnagynál jelentkeztünk. Ludovikás tiszt volt, vezérkari iskolán járt. Az édesanyja Münchenben született, németül leveleztek. Germán barát. Vaskeresztje volt, tehát járt a Donnál. Kiss László néptanító volt a Jászságban, odavaló volt. Kölcsönösen tiszteltük egymást. Ő tájékoztatott és óvatosságra intett. Mondtam, hogy Pesten is erre hívták fel a figyelmemet. Berkesi László életútját is ismertette. Tartalékos zászlós, büntetésből helyezték ide, mert Munkácson az utcai harcot a zsidók lakta negyedben gyakorolták. Néhány zsidót megvertek. A bíróság elítélte, büntetésből idehelyezték. Alkoholista. Nagyon kell tartani tőle. A kiképzés idején durva volt, gyalogezredbeli kitolásokat kezdett alkalmazni. Figyelmeztettem: mi nem szeretjük ezt. Váradi Lajos leszerelt, Sárossy Arisztid is. Papp Andort máshová helyezték. Fülöp Jóskával - a két pesti aktív sportoló - maradtunk az 1940-ben bevonultakból. Kukoró Ferenc korengedményes volt, tiszt akart lenni. A 3. századból helyezték a 2. századhoz. Berkesi is az elmentek, a leszereltek pótlására jött.

Feltűnt Kiss Lászlónak és nekem is, hogy Tallér mindig jó kedvűen járkál. A tiszti étkezdét is rendbe tette. 1944. március 19-én megoldódott a rejtély. A németek megszállták Magyarországot. Én voltam a század ügyeletes tiszt. Az őrparancsnok jelenti, hogy Rahóról Zakócs őrmester távmondatot akar közölni.

- Zászlós úr, az alezredes úr ismeri a politikai nézeteit, arra kéri, hogy nagyon higgadtan fogadja a hírt. A német hadsereg megszállta Magyarországot.

- Őrmester úr! Jelentse az alezredes úrnak, Hegyi Imre tartalékos határvadász zászlós nem fog ostobaságot elkövetni.

Szomorúan tudomásul veszem. Itt nehéz helyzetünk van. Fejjel nem megyek a falnak. Lementem a tiszti lakásokhoz. Tallér nem volt otthon. Berkesihez is bementem. "No, Laci, a barátaid megszálltak bennünket." Részegen valahogy felállt és tapsolt. Erre vártam, kimentem. Rázártam az ajtót, és a kulcsot eldobtam a hóba. Dühből fakadó, gyerekes eljárás volt, de rajta töltöttem ki a mérgem. Hernádnémetibe való volt. Az édesapja ott volt jegyző, unokabátyám, Hegyi Kálmán pedig Hangya szövetkezeti boltos. Kiss Lászlóval megállapodtunk - a két németbarát jelenléte miatt - hogy ügyesen kell dolgoznunk.

Húsvét előtt már nem voltunk a laktanyánkban. Kárpátalján, de más zászlóalj területén húsvétoltunk. Később onnan vonaton, majd gyalogmenetben mentünk Kolomea alá. Velünk szemben jöttek a szétvert csapatmaradványok. Rungurinál egy félkarú német hadnagy irányította a vonatról kiszálló magyar csapatokat. A 2. hegyi-határvadász dandár parancsnokának nem sok szava volt ott. Előttünk egy szétvert gyalogezred maradványai voltak. Az első szakasz Kiss László főhadnaggyal az élen - aki a karján megsebesült - esett át az itteni tűzkeresztségen. Láttuk a tőlünk balra felvonuló szovjet tankok lámpafényeit. Az idősebb tisztek - majd később az egész tisztikar - azt javasolták Jeszenszky alezredes zászlóalj parancsnoknak, hogy a bekerítést elkerülendő, vonuljunk vissza egy fenyves erdőbe. Mögötte út volt, amelyik Runguriba vezetett. A fenyvesbe beástuk magunkat. Másnap szovjet idő szerint 10 órakor óriási pergőtűz zúdult ránk. Tallér századparancsnok a karján megsebesült. Én nehézfegyver szakaszparancsnok voltam - a századparancsnok mellett kellett tartózkodnom. A gránátvető raj és a nehézpuskás raj más szakaszokhoz volt beosztva. Intézkedtem, - mivel szanitécek nem voltak a közelben - hogy négy katona kísérje a századparancsnokot a mentőhelyre. Berkesi László zászlósnak, mint rangidős tisztnek jelentettem a századparancsnok megsebesülését és a tett intézkedésemet. Egyetértett, és nyomban bejelentette, hogy átveszi a századparancsnokságot. Én az ő szakaszának a parancsnoka lettem. Egy horhosba vonultunk vissza, ahol nem ért a pergőtűz. Oldalról a partizánok tüzeltek ránk. Szerencsére nem volt veszteségünk. Az első vonalban lévők, látva a túlerőt lassan, majd menekülésszerűen visszavonultak. Az országúton egy bundába öltözött katona pisztollyal a kezében ordított: Vissza az erdőbe. Egy katona kérdezi: magyar ez? Úgy néz ki, mint egy kozák. Megkérdeztem mi a rangja? Hadapród őrmester, válaszolt. Megmutattam a zászlósi rangomat. Leszállt a lóról és jelentkezett.

- Ki a parancsnok mögötted?

- A félkarú német.

A front e szakaszán, a hegyoldalon új védelmi vonalat foglaltunk el. Csend volt. Aludtunk. Éjfél körül megszólal egy golyószóró. Oda ugrottam, kezemet a golyószóró irányzékára tettem. A katona felébredt. Mit álmodott? A laktanyában volt egy plakát, a szovjet katonának véres volt a keze. Megijedtem, lőttem. Szerencsére az oroszok messze voltak.

Másnap a vonalon végigmentem, és kerestem a 2. századbelieket. Szerencsére nem volt nagy veszteségünk. Mi voltunk a legtöbben. Találkoztam Berkesivel. Teljesen összetörten, elkeseredve mondta:

- Imre ez nem a mi háborúnk.

- Berkesi testvér, felébredtél. Laci menj kórházba, és ha van protekciód, szereltesd le magad.

1945-ben rátaláltak. Népbíróság elé állították. A további sorsát nem tudom.

Innen a korábbi lengyel-román határ mentén, Fereskulára mentünk pihenőre. Fornády Béla lett a századparancsnok, aki az aknavetős parancsnok is volt. Ludovikás, kitűnően képzett, emberséges katona volt. Édesapja a budafoki állami pincészet vezetője volt, nemzetközileg ismert borász. Voltunk a pincében néhányan. Én a Hangya révén ismertem ezt a pincészetet. Béla Miskolcon felkeresett. Nehéz helyzetben volt. Akkor én is. Próbáltam segíteni rajta. Nem jelentkezett. Fereskulán a román görögkeleti pópa azt közölte a zászlóaljparancsnokkal, hogy katonái kommunisták. Valóban sok szegény ember volt a században - Szabolcsból. Már terhükre volt a háború. A pestiek, pesterzsébetiek nem tagadták, hogy munkásmozgalmiak. Rólam tudták, hogy a népi írókat ismerem, és a Nemzeti Parasztpárt tagja vagyok. Tiszteltük egymást.

Fereskuláról egy tanfolyamra vezényeltek. A zászlóaljtól egy idősebb tartalékos százados is részt vett. Nem volt képzett katona. Élt azzal a lehetőséggel, hogy próbaszolgálatos, majd továbbszolgáló volt, és hivatásos lett. A Ludovikások nem kedvelték őket. Engem a Ludovikások próbáltak megnyerni, legyek hivatásos. Nem vállaltam. Engem már az foglalkoztatott, hogy mi lesz a háború után. Ez a tanfolyam nem adott semmi újat. Számomra a Kosowtól való menekülést jelentette. A zászlóaljat, mint aránylag ütőképes erőt Kosowhoz vezényelték. Új beosztott tisztek voltak. A századot mindig a legnehezebb helyre küldték. Odaveszett Kukoró Ferenc tartalékos zászlós. Sehol nem találták. Azt kérdeztem, hogy a szovjet tiszti nadrág volt rajta? "Igen." "Kukac (mert így becéztük), hogy lehettél ilyen hülye". Abaújba, Felsődobszára való volt. Módosabb parasztfiú volt, Sárospatakon járt iskolába. Jó humorú fiú volt, Váradi Lajos örömkatonának nevezte. Amikor újra találkoztam a századdal, a katonák örömmel fogadtak, hogy van egy régi századbeli tisztük is.

A zászlóaljat a mai Kelet-Szlovákia illetve a mai Ukrajna területére vezényelték. Bekerítettek bennünket. Fornády Béla és az ügyes felderítők kihoztak ebből a nehéz helyzetből. A hadifogságba vezető útról az első megszabadulásom volt. Baskovce (Felsőbaskóc) - emlékezetes hely. A Sirava-tó környékén van. A 70-es években a kelet-szlovákiai kollégám kocsit adott, és elmentem oda.

- Imre, csak nem katonai emlék?

- Az! Nem kerültem hadifogságba.

- Nagy szerencséd volt.

Két órás pergőtűz után csend volt. Kiküldtem egy katonát, nézze meg, mi van a szomszédban.

- Zászlós úr, senki sincs itt.

- Fiúk, szemben velünk, az erdőben találkozunk.

Szerencsénk van, a fasor mellett mehetünk. Jobbra tőlünk már az oroszok szedik össze a magyar katonákat. Az erdő szélén utamat állta egy csapat csendőr: menjünk az alezredes úrhoz. Gorzó alezredes úr rám fogja a pisztolyát:

- Miért hagyta ott a századát?

- Alezredes úr, alázatosan jelentem, ők hagytak ott engem.

Az oroszok ide 200 méterre szedik össze a mieinket. Az alezredes úr kiküldte Gergelyffy ludovikás hadnagyot, ellenőrizze, amit mondtam. Egy percen belül jelenti:

- Alezredes úr, Hegyi zászlós igazat mondott.

Az öreg felkapta a vadászszékét; irány nyugat. Egy kis faluban gyülekeztünk. Rendezkedtünk. A mi századunk volt ismét a legnagyobb létszámú. Pedig októberben egy szakasz elhitte Zsukov marsall üzenetét és átmentek. Hűlt helyüket látni: sírva fakadtam. A szentségit, nem értették meg, hogy minden nappal közeledünk Szabolcshoz.

1948-ban Leveleken találkoztam Lengyel nevű katonacimborámmal. A gépkocsivezetőnek mondtam, álljon meg. Kiszálltam. Ő is leszállt a lovas kocsiról és azt mondja:

- Zászlós úr nem volt hadifogságban?

- Nem. Ezért vagyok tartalékos hadnagy.

Amikor rossz soruk volt, emlegettek. Bánják, hogy nem hallgattak rám. A többség hazajött. Az 50-es évek első felében Miskolcon találkoztam vele, mint "faluról gyárba menekült paraszttal". Hosszan elbeszélgettünk. Jó szívvel gondoltunk egymásra. Elmondtam, hogy Kisvárdán felkerestem Borkó őrmestert, Papon Szaniszló Károly őrmestert, Sényőn Pataki őrmesterrel nem találkoztam. Ők mind 1940 decemberében vonultak be. "Együtt húztunk bakancsot". Voltam Kéken, ahol Nyíri Sándorral találkoztam. Hiába kértem, hogy ne menjen csendőrnek - egy darabig piszkálták. A községházán elmondtam, ne piszkálják nagyon jó katona, rendes ember volt. Daskó szakaszvezetőt is fel akartam keresni, de lebeszélt róla. Egy Csitári nevű tizedes Fereskulán, amikor onnan eljöttünk, belelőtt rejtélyes körülmények között. Életben maradt, de nyomorék lett. Hallgattam Nyírire. Ahogy Felsődobszán Németh Andrásra is, hogy ne látogassam meg Kukoró Ferenc édesanyját. Találkozásaik után Kukoró édesanyja mindig rosszul lett. Amikor 1953-ban képviselő lettem, egy századbelim gratuláló levelet küldött.

Nagymihályi (Mihalovce) Kelet-Szlovákiában - ma már város - községben tiszti gyűlés volt. Gorzó alezredes parancsot hirdetett, mely szerint 1944. júniusi keltezéssel őt Horthy Miklós kormányzó ezredessé nevezte ki, az 1940. december 2-án bevonult karpaszományosokat, akik a tartalékos tiszti tanfolyam mindkét évfolyamát sikeresen elvégezték, tartalékos hadnaggyá nevezte ki. Így engem is. A zászlóalj-parancsnok szabadságot kapott. Ő pedig nekem a következőkkel:

- Ezt a napot köszönjük Hegyi Imrének is, mert felhívta a figyelmem, hogy az oroszok 200 m-re ide szedik össze az embereket. Én marha, kis híján majdnem agyonlőttem.

Elbúcsúztam a századtól:

- Viszontlátásra.

- Hadnagy úr, maga már nem jön vissza. De visszamentem.

A Kisalföldön Pintér Jóskával megtaláltuk az úgynevezett vonatrészleget. Volt, amit magammal vittem, volt, amit elégettem. Abban az időben sokan kerestük a csapatunkat. Én Pintér Jóskával, aki postás volt civilben. Ő a postai járatokat, én a Hangya vagonjáratokat kívülről fújtam. A zászlóalj-parancsnokot elkísértük Rajkáig és ott elköszöntünk. 1956 karácsonyán a családommal Bogácson voltam. Gorzó legénye, Verhóczki János - utcabelim - mondja, hogy az öreg a Bükkben van, mert márciusban újra kezdjük.

- Mondd meg az öregnek, hogy nem lesz rá alkalom, mert Amerika a mi érdekünkben nem mozdul. Amilyen gyorsan tudja, hagyja el az országot. Még egyszer nem megyek vele Rajkáig, ahol annak idején lehúztam a szállodában a csizmáját.

Kassán is kerestük a csapatunkat. Amikor szabadságra mentem, az Európa Szállóban másnap délig aludtam. Szétnéztem Kassán. Elmentem oda, ahol bombáztak, ami miatt Bárdossy László miniszterelnök Magyarországot hadban lévőnek tekintette a Szovjetunióval. Kassáról sokan már visszamentek az anyaországba. A helyiek, akik szerintem túl magyarkodtak, nyugtalankodtak. Azok, akik Kassát egy s-el mondják, mint a szlovákok, ők az igazi kassai polgárok, a békés egymás mellett élők. Hallottam, hogy a Londonban székelő Benes Moszkvában Sztálinnál is járt. Na, és mi lesz a Hitler kreálta Jozef Tisó vezette Szlovákiával? Benes Kassán hirdetett programot. Csehszlovákia együtt maradt.

Az járt az eszemben, hogy vajon mikor jövök újra Kassára. Egyáltalán módomban lesz-e? Lett, és a kassaiak szívesen fogadtak, mert 1968-ban megértettem őket. 1944. december elején voltam a kassai színházban. Találkoztam Török Bélával, a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Iskola I. osztályában padszomszédommal. Ő akkor 23, én 15 éves voltam. Meghívott egy vendéglőbe. Tele volt pénzzel. Jól elbeszélgettünk. Elmentem Somogyba is, egy Kéthely nevű faluba, mert Laci öcsém a berettyóújfalui gyalogezreddel ott állomásozott. Pestre akartam hívni, hogy együtt legyen a család. Nem tudott eljönni, mert én találkoztam azokkal a tisztekkel, akiknek 44-ben átadtam a frontvonalat Tatárhágónál. Ők onnan hátráltak. Ezek pizsamában aludtak, mi hadi öltözetben, de a reggeli csukló után hóban mosakodtunk. A bunkereket még az első világháború idején építették apáink, nagyapáink. Rajkáról jövet Érsekújváron egy ottani nyilas alvezér rá akart beszélni bennünket, hogy menjünk tovább, mert a németek bevetik a csodafegyvert. Nem hatott az agitáció. Siettünk Pestre, mert Fülöp Jóska, a postatiszt fülest kapott valamelyik postán, hogy siessünk Pestre, mert az oroszok bekerítik.

Karácsonyra hazaértünk. Rengeteg ember összejött Pesten. Az újságokban benne volt, hogy az erdélyiek hol találkoznak. Sőt, még azt is olvastam, hogy a mezőkövesdiek is hirdettek találkozást. A nyilasok egyre vadultak, egyre több embertelenséget követtek el nemcsak a zsidók ellen, hanem a Hitler-ellenes magyarok ellen is. Meglátogattam a földijeimet, kerestem barátaimat, iskolatársaimat. Kovács Imrét, a Szabad Szót nem is próbáltam keresni. Felhősit és Drozdy tanár urat sem találtam. Régi újságolvasóként egyik nap ezt, másik nap másikat vettem meg, vagy olvastam. Néhány példány megmaradt.

Egy alkalommal Lajos bátyámékhoz mentem haza. A kapuban a csapatcsendőrök feltartóztattak, menjek velük a Mária Terézia laktanyába. Nem a Körúton, hanem a Belváros felé vittek. Ott átadtak az ügyeletesnek, egy gazdászati hadnagynak. Rám meredt.

- Kérlek, légy szíves aláírni, hogy jelentkeztem, mint szabadságon lévő katona.

Aláírta. A Continentál Szállóba mentem, ahol Sárossy Arisztid, meg Álmos Andor tanyázott. Nyíregyháziak voltak. Február 10-e után nem nagyon mozogtam. Amikor az oroszok a Körútra értek, a már összeszedett katonaruhámat a Rökk Szilárd utcában egy telefonfülkében letettem. A pisztolyomat is otthagytam.

Az oroszok nagy hanggal jöttek.

- Nyemci?

- Nyet.

- Nyilas?

- Nyet.

Továbbmentek. Néhány nap múlva bátrabban közlekedtünk. Egy alkalommal egy bogácsi családtól jöttem, amikor a Rökk Szilárd utcában a járdán kettesével ment egy csoport. Egy gumibotos civil kísérte őket. Szólt nekem, hogy álljak a sorba.

- Miért?

- Ne pofázzon.

Sorba álltam, de mindig jobbra néztem, mert tudtam, hogy van egy átjáróház, a József körútra. A "kapdováló" (kapdova volt az összeszedés, összekapkodták az embereket) mással volt elfoglalva, és én beléptem a nyitott kapun, és átmentem a József körútra. Ismét a Continentálba vezetett az utam. A cimborák: "te hülye, mért nem ülsz a fenekeden"? Később tudtam meg, Gödöllőre a hadifogolytáborba vitték az összegyűjtötteket. A malenkij robotot falun gyakorolták. Édesanyám önállósította magát, és gyalog elindult Bogácsra. Baj nélkül hazaért. Pesti sétámon összetalálkoztam Felhősi Ferenccel. Ővele Drózdy Kálmán tanár úrhoz mentünk. Ő pedig:

- Fiúk, elmegyünk egy helyre.

Az a hely pedig nem volt más, mint Weisshaus Aladár búvóhelye. Ahogy Demény Pál, úgy Weisshaus is frakciót hozott létre a kommunista mozgalomban. Ez másfajta volt, mint a sztálini és a rákosista csoportosulások. Hazaibb volt. 45-ben le is tartóztatták őket. A Valóság c. folyóiratban a 70-es vagy 80-as években egy hölgy, ha jól emlékszem Pécsről írt Weishauss Aladárról egy tanulmányt. Ebben olvastam, hogy Drózdy Kálmán polgári iskolai tanár volt a szervezője. Kálmán bátyámtól előtte nem hallottam róla beszélni. Ali bácsi csendes, nyugodt, higgadt ember benyomását keltette. Drózdy Kálmánnal vagy kétszer találkoztam még. A Paraszt pártról beszélgettünk. Jó helyen vagy. Felhősivel véletlenül egy moziban találkoztunk. Ő Fock Jenőékkel volt kapcsolatban. Nem különösen volt lelkes. Már Miskolcon éltem, és a Parasztpártban dolgoztam, amikor Ausztriából levelet kaptam Kálmán bátyámtól. Ez a Magyar Közösség ügy ideje után volt. A Képes Újságban egy velem készült beszélgetésben is szóltam Drózdy Kálmánról. Orsolya nevű lánya megörült az apja nevének olvastán - mondta az újságíró. Nem tudtam felkutatni Orsolyát.

A 70-es években a feleségemmel sétáltunk Pesten. A Blahánál mondtam, menjünk délfelé. Látta, hogy én a házszám táblákat nézem.

- Hová viszel engem?

Átláttam a túlsó oldalra.

- Sétáljunk át. Az udvaron elmondtam a történteket. Azért hívnak Téged Hegyi Imrénének, mert itt szöktem meg negyedszer a hadifogságba vezető útról. Ehhez nagy személyes bátorság kellett. A harmadik a Mária Terézia laktanyából való eljövetelem volt. Onnan villamossal vitettek volna a frontra, és gyalog Vecsésig. Ott csak hősi halott vagy hadifogoly lehettem volna.

1944 karácsonya előtt repülőről ledobott röpcédula tudatta velünk, hogy Debrecenben megalakult a Nemzeti Kormány. A belügyminiszter Erdei Ferenc lett. Február közepétől figyeltem, érdeklődtem a Parasztpárt felől. Talán a Szabadságban olvastam - a Blahán jelent meg - hogy az Andrássy út 25-ben, az Operával szemben van a központja. Elmentem. Molnár Jóskával és Sebestyén Lászlóval beszéltem. Egykorúak lehettünk. Elmondtam az életutamat. 1939. - Central kávéház, Kovács Imrével való találkozás, előtte 1937. március 15. - Márciusi Front alakulása, Szabad Szó - Szabó Pál, szövetkezeti cikkeim. A Hangya Főkönyvelőségében dolgoztam. Elmondtam, hol lakom. Darvas meghallotta:

- Nem hoznád el a Szabadságot a részünkre?

Darvas a szerkesztőbizottság tagja volt.

- Légy szíves megbízólevelet adni. A közlekedés biztonsága kívánja.

Darvas kérdezte:

- Átestél a kapdován?

- Igen.

Amikor másodszor hoztam, többet kértem, mert útközben eladtam néhányat. Elszámoltam vele. A negyedik nap a fiúk örömmel fogadtak. "Itt van Kovács Imre." A szívélyes üdvözletből látták, hogy igazat mondtam. Amikor kettesben beszélgettünk, a kopasz fejére néztem. "Onnan?" "Igen." Mármint Gödöllőről. És kérdem. Majd máskor.

1990 után volt, amikor megvettem "Magyarország megszállása" c. könyvét. Bokor Péter "Századunk" c. TV műsorából ismerve az 1944. nyarán folytatott tevékenységét, Rajk Lászlóval együtt tárgyaltak Horthy egy főemberével. Kovács Imre úgy gondolta, ennek alapján elindulhat Malinovszkijhoz. Gödöllőről elvitték Hevesre, de Malinovszkijjal nem találkozhatott. Vissza Gödöllőről, onnan meglépett. Kiállította a kétnyelvű Nemzeti Parasztpárti igazolványomat. Jó munkát kívánt.

- Gondolom, hazamész Bogácsra.

- Igen! Dél-Borsodba, Bükkaljára!

Utána csak a parasztpárti összejöveteleken találkoztunk. Még később szólok róla.

Elköszöntem a pestiektől. Édesapámmal elindultunk Bogácsra, Hatvanig vonattal. Onnan Szolnok felé. Az orosz katonák csaszi (óra) után érdeklődtek. Mutatom a karom. "Nyet." A melegítő nadrágom szárában volt. 23-án, a Vörös Hadsereg születésnapján Jászberényben egy részeg kozák kapitány a szovjet parancsnokságra vitt bennünket. Apámat, mint idős embert elengedték. Én átadtam a Dálnoki Miklós Béla gárdaigazolványomat. Pintér Jóska katonacimborám vitt az alakuló összejövetelre, ott kaptam az igazolványt. Máskor nem találkoztam velük. Ha faggat a szovjet tiszt, semmit nem tudtam volna mondani. Megnézte a Nemzeti Parasztpárti igazolványomat is. Az orosz nyelvű szövegben benne volt: kérik a szovjet katonai hatóságok segítségét a pártszervező munkánkhoz. Visszaadta mindkét igazolványt. Elmehetek Szapasziba. Megköszöntem, és édesapámmal boldogan mentünk a vasútállomásra. Szerencsém volt, jóindulatú tiszt volt. Ha kemény bolsi, akkor gyanús lehetett volna a két igazolvány. Bevágott volna a hadifogolytáborba. Ott aztán faggattak volna.

24-én, szombaton Mezőkövesdre értünk. Bogács 14 km. Többen neki vágtunk az útnak. Estére hazaértünk nagymamám házához. Édesanyám ott volt. Vasárnap szép idő volt, elmentünk a templomba. Sokan érdeklődtek, hogy 1944. november 11-e óta mi történt velem. Rokonokat látogattunk. Édesapám édesanyja, Farmosi Julianna nagymamám meghalt. Elmentünk a temetőbe, leróttuk kegyeletünket. A mi családi házunk üres volt. Szilánkok ütöttek sebet az ablakon, a vasrácsos kőkerítésben. Két testvéremről nem tudtunk semmit.

 

Parasztpárti emlékek, nemzeti bizottság

1945 júniusában egy kezembe került újságból megtudtam Bogácson, hogy a Nemzeti Parasztpárt Borsod megyei szervezete Miskolcon megnyitotta az irodáját. Felkerekedtem és a Tiszai pályaudvaron a villamosmegállónál úgy igazítottak el, hogy menjek a Szemere utcáig, és majd ott megtalálom. Ezt a helyet ma villanyrendőrnek hívják. Elindultam a Pest felé vezető úton és megtaláltam a Szemere utca 9-es számú házat. A közelében van a Mindszenti templom és a MÁV igazgatóság is meg egy hajdan volt katonai parancsnokság épülete.

Az irodában egy fiatalember ünneplőbe öltözötten állt. Beköszöntem és bemutatkoztam. "Hegyi Imre Bogácsról." Ő pedig Fekete Gyula Mezőkeresztesről. Mondja, hogy az esküvőjére készül, mire én azt mondtam, bátor fiú vagy. Igaz, hogy mindegyikünk előbb-utóbb erre az útra lép. Röviden bemutatkozott: Győrffy-kollégista volt, földosztó kormánybiztos Borsod-Gömör megyében, a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára, kiváló író, a Miskolci Szabad Szó főszerkesztője. Most készítik az első számát.

Fekete Gyulától tudtam meg, hogy Mezőkeresztes fölött egy repülőgép röpcédulákat dobott ki és az egyiken az állt, hogy a Győrffy-kollégisták jelentkezzenek Debrecenben. Gyula sárospataki diák is volt. Háromnapi hideg élelemmel, mint ahogy Magyarországon általában így szokás, felszerelkezve, ahogy ő mondta, toronyirány elindult Debrecenbe, ahol Nagy Imre földosztó kormánybiztossá nevezte ki Borsod-Gömör vármegye területére. (Később sok író-olvasó találkozón, amikor a múltról esett szó, mindig elmondtuk, hogy Nagy Imre volt a földosztó miniszter és 1953-tól két évig miniszterelnök. Olykor hozzátettük, hogy 1956-ban is miniszterelnök volt.) A sors érdekessége, hogy Zemplén megyében a dunántúli Hegedűs András, a későbbi miniszterelnök volt a földosztó kormánybiztos. Néhány percnyi beszélgetés után bejött egy szemüveges fiatalember, bemutatkoztunk. Ő Szeberényi Lehel, Losoncon született, majd Bánrévén élt, a Miskolci Szabad Szó szerkesztője. A beszélgetést vele folytattam tovább. Nagyon röviden elmondtam az életutamat. A bogácsiakat már részletesebben, parasztpártok szervezése a környéken, amelynek előzménye, hogy 1939 augusztusában Kovács Imrétől kaptam egy csomagot, amelyben a Nemzeti Parasztpárt programja volt. Ezt terjesztettem a környéken. Elmondtam, hogy az elmúlt hetekben két-három ember ezzel jelentkezett a Parasztpártba való belépésnél. Lehel, mint újságíró ezen elmosolyodott. Beszéltem a húsvéti katonatemetésről, a MADISZ pünkösdi bemutatkozásáról és a földosztás segítéséről. Ő is elmondta, hogy Csehszlovákiában nevelkedett, beszélt a Sarló-mozgalomról, Fábry Zoltánról. Felvidéki katonacimboráimtól hallottam róluk.

Megállapodtunk abban, hogy most már rendszeresen jövök Miskolcra tájékoztatni és tájékozódni. Lehel mondta, hogy nagyon jó lesz, mert ősszel országgyűlési képviselőválasztás lesz. Elmondtam neki, hogy 1939-ben és 40-ben a Szabad Szóban szövetkezeti tárgyú cikkeim jelentek meg Árpád Géza néven. Akkor ide is hozz írásokat! Erre sor is került, mert a szülőfalumban két hadirokkantat ajánlottam a községi vezetőknek a legeltetési bizottságnál való foglalkoztatásra. Nem nagyon akaróztak ezzel foglalkozni, ezért tollat ragadtam és megírtam a cikket. Csakhogy a nyomdászok legeltetési bizottság helyett legelő bizottságként szedték ki, emiatt az otthoniak morogtak. A nyomdászok helyett bocsánatot kértem.

Minden feljövetelem alkalmából újabb és újabb emberekkel ismerkedtem meg. Mind többet beszéltünk a választásról. Megtudtam, hogy Borsod-Gömör-Abaúj és Zemplén megye alkot egy választókerületet. Fontosnak tartottuk a Miskolci Szabad Szó rendszeres megjelenését, amelyet az egyre gyarapodó helyi szervezetek terjesztettek.

A megyei titkárságon találkoztam helyi vezetőkkel és szervezőkkel, itt is és később, amikor a dél-borsodi ismeretségem szélesült a mezőkeresztesi és a mezőcsáti járással, majd Abaújban is, és nagy ritkán Zemplénbe is eljutva, érdekes és értékes tapasztalatokat szereztem. A Szabó Pál szerkesztette Szabadó Szó sok helyütt nagyon olvasott lap volt. Ennek előzményeként meg kell említeni, hogy a Mezőfi Vilmos szerkesztette újságot is sokan járatták már. A legfőbb szervezők olvasóik voltak. Utánuk következtek a főleg paraszti származású néptanítók, akik hallottak a népi írókról is, sőt olvasták műveiket. Sárospatakon az Újszászy Kálmán vezette népfőiskolán ismeretem szerint Veres Péter is tartott előadást. Az itteni népfőiskolások közül É. Kovács László gömörszőllősi fiatal gazdával ismerkedtem meg először. Ő a dunántúli népfőiskolások körében is ismert volt már. Miskolcon, de nagyobb községekben is a parasztságból jött első nemzedékes értelmiségiek a parasztpártba léptek be. Az idősebb értelmiségiek között én úgy mondom, hogy népi romantikusok, Szabó Dezső hatása alatt a makulátlan faluról, paraszti őserőről beszélgettek. A parasztemberek körében voltak, akik azt hangoztatták, hogy mi parasztok nagyon sokan vagyunk, azoknak a parasztpártban helyük és csak mi győzhetünk. Elfeledkeztek arról, hogy a Független Kisgazda Párt főleg a második világháború idején nagyon haladó szellemű párttá lett, az persze más lapra tartozik, hogy 45-ben tömegpárttá lett és nagyon az Egységes Párt mintájára kezdett alakulni. Na meg azt is figyelembe kellett venni, hogy a kommunista párt azt hirdette, hogy a földet ők adták. Némelyik buzgó kommunista azt mondta, hogy Rákosi elvtárs adta. Tehát a földhöz jutottaknak jórésze a kommunista pártba ment. Jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy az olvasott és jól gazdálkodó parasztemberek - főleg akik a Hangyában vezetőségi tagok voltak, vagy képviselőtestületi tagok voltak - közül is sokan a sorainkba kerültek. Közülük a több hold földdel rendelkezők kiválóan gazdálkodtak az akkori mezőgazdaság szinte minden területén. Zemplénben azt tapasztaltam, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrének több híve került a sorainkba. Később tudtam meg, hogy miért. Taktaszadán Budai Barna bácsi volt a parasztpárt elnöke. Ő Bajcsy-Zsilinszky Endre híve volt, még a Nemzeti Radikális Párt idejéből. Dr. Vigh Károly történész könyvéből tudtam meg, hogy Megyaszón Bajcsy-Zsilinszky Endre pártjának, a Nemzeti Radikális Pártnak erős szervezete működött. Monokon, Kossuth falujában is akadtak követőik.

A Bodrogközben pedig gyökere az - 1890-es évek második felében, főleg Karcsán, Cigándon és Révleányváron tevékenykedett - agrárszocialista mozgalomnak egy csoportja volt. A karcsai vezetőjük, Szabó János még élt. Radikális gondolkodású emberek voltak. A felsorolt községek mellett Karosban, Nagyrozvágyon, Semjénben, Ricsén és Tiszakarádon, meg Bodroghalomban alakultak jó parasztpárti szervezetek. Abaújba csak később jutottam el. Itt Szikszót említeném, egy Müller nevű bácsi volt a lelkes szervezőnk, Aszalón Lengyel István, Kázsmárkon Kurek József, Rásonysápberencsen Farkas Ferenc, Encsen pedig Koscsó Ferenc. A Nemzeti Parasztpárt nagyon szegény párt volt. Mi megyeiek is gyalog, biciklin és vonaton közlekedtünk.

Miskolcról külön kell beszélni. Az Északi Szabad Szót, mint szervező erőt teszem az első helyre. Említettem Fekete Gyula és Szeberényi Lehel nevét. Győri Miska és Győri Gáspár Karcagról jutottak Miskolcra, Miska volt a lapkiadó, Gazsi pedig munkatárs. Ő ősszel visszament az egyetemre, Debrecenbe. Miska gazdasági ügyekkel is foglalkozott. Hát pénzt valami módon kellett keríteni. Az általunk szervezett népszövetkezet jó hátteret biztosított. A Szabad Szónál kialakult valami fajta szellemi műhely. Nagyon ritkán jöttünk össze teljes létszámban, hárman-négyen azért mindig összejöttünk, minden előzetes megbeszélés nélkül. A kötetlen beszélgetéseket Fekete Gyula terelte mederbe. Kovács Tibor - a megyeházán szociális ügyekkel foglalkozott - a népi kollégiumok ügyét hozta elő. E témáról rendszeres beszélgetés folyt. Említettem, hogy Fekete Gyula Győrffy-kollégista volt. Meszticzky András - egy diósgyőri paraszt gyereke - pedig a Petőfi Sándor népi kollégiumnak volt a tagja. Később csatlakozott hozzá Béres Ferenc, az abaúji Gagybátorról, az előbbi jogász, Feri pedig néprajzos lett, Ortutay Gyula tanítványa volt. Az Abaújdevecserről származó Tóth Béla szintén Győrffy-kollégista volt, ő közgazdásznak tanult. Kovács Brinzárd Ferenc pedig a bodrogközi Semjénről szintén Győrffy-kollégista volt. Ők hazalátogatva mindig hoztak új gondolatokat a népi kollégiumok szervezéséhez. Miskolcon Kovács Tibor mellett Papp Lászlót kell először említenem, a népi kollégiumok szervezése ügyében. Papp Laci 1943-ban ott volt Szárszón és nagyon sok fényképet készített. Seres János az abaúji Selyebről jött, ő festőművész volt. Nekem is voltak ismereteim még a pesti Szabad Szó idejéből és a Szárszóról megjelent könyv alapján, ahol, Kardos László nevét olvastam. Miskolcon is elindult a népi kollégiumok szervezése, először egy ilyen alkalmi összeállás volt és csak később alakultak a kollégiumok. Miskolc Pest után a második kollégiumi város lett.

Az Északi Szabad Szó Miskolci Szabad Szóvá lett. Mivel a választásoknál gyengén szerepeltünk, Fekete Gyula, aki nagy szervező volt és közgazdász, nagyszerű ötlettel ált elő. A pengő romlik, a Szabad Szóra természetbeni előfizetés rendszerét vezette be. Egy fél évre én most már pontosan nem emlékszem, hogy mennyi krumplit, babot, tojást kértünk. Csakhamar tízezerre emelkedett a példányszám. Olyan helyeken is előfizettek, ahol nem volt parasztpárti szervezet. Híre ment ugyanis, hogy krumpliért kapnak újságot. Abban az időben az újság nagy szó volt. Voltak lelkes fiatalok, Bogácsról Jóska öcsém, Jobbágy Gábor, Kiss Ernő, akik elmentek a Bodrogközbe és faluról falura járva gyűjtötték az előfizetőket. A helyi vezetők vendégei voltak, hozzájuk csatlakoztak új szervezők is. Rájuk várt az "előfizetési díjak" összegyűjtése is. Nagyon szervezetten kellett csinálnunk, hogy semmi ne vesszen el. Tudtuk, hogy mennyi a nyomdaszámla és Fekete Gyula annak megfelelően gyűjtette össze egy községben, vagy területen az "előfizetési díjakat". Az említett fiatalemberek kiutaztak oda, és hátizsákban behozták Miskolcra, és vittük a Hunyadi utca 2. szám alatt működő Steiner-féle Kultúra nyomdába. Amikor a nyomdászok megláttak bennünket, nagyon megörültek, és azt mondták: Megvan vasárnapra a családnak az ebéd. Akkor kezdték a politikusok hangoztatni a munkás-paraszt szövetséget, ez a leggyakorlatibb példája volt.

Hát beszélni kell a Szabad Szó tartalmáról is. Egy alkalommal Aszalóra látogattam el. A beszélgetés során valaki mondja, illetve kérdezi, hallottam-e már valamit az aszalói szelekről. Mondom nem. Hát itt pedig különös szelek fújnak Aszalón. Arról volt ugyanis szó, hogy a tanya épületéről eltűnt a cserép és valaki kitalálta, hogy a szél elfújta. Na de hát annak nyoma kellene lenni a földben. Hát ez az, hogy nincs nyoma. Tehát azt valaki elvitte. Kórusban szóltak, hogy ellopták. Nos, hát ez újságcikkre Szeberényi Lehel szerint nagyon alkalmas volt. Évek múltán a Taktaszadáról idekerült iskolaigazgató helytörténeti munkát végzett és megtalálta ezt az írásomat. Megkérdezte, felhasználhatja-e. Mondom, természetesen.

Szeberényi Lehel jótollú újságíró volt. Amint mondtam, a csehszlovák köztársaságban nevelkedett, meg is látszott rajta. Ő demokratikusabban tudott gondolkodni, mint mi, a Horthy-világban nevelkedtek. Ő már tudott a szocializmusról is beszélni. Sok szennyes dolgot hozott felszínre. Bánrévén felfedte egy korrupt határőrtiszt tevékenységét. Lehelt behozták Miskolcra a helyőrséghez. Útjuk a Szemere út 9. előtt vezetett el. Lehel is a kísérők figyelmetlenségét kihasználva egy kis cédulára felírta: "Gyula! Visznek a helyőrséghez kihallgatásra." És sikerült ezt bedobnia a Szemere utca 9. földszinti ablakán. Fekete Gyula mindjárt mozgósított minden ismeretséget, Szert Lászlót, aki a rendőrségen volt meg másokat. Lehel két óra múlva szabad volt, nagy ovációval fogadtuk. Egy másik eset a Nemzeti Segéllyel történt. Ott a vezető - a kommunista párt tagja - megint korrupt volt és a sorban állók közül ketten-hárman Lehelnek elmondták a disznóságokat. A külföldi csomagokat ugyanis a rokonságnak, meg a közeli barátoknak juttatta. Ezt is közzétettük. A nyomdászok nem akarták kinyomni szolidaritásból. A kommunista párt megyei vezetői is kénytelenek voltak a tényeket tudomásul venni. A harmadik eset a kórházban történt. Ezt a Független Ifjúság, a Kisgazda Párt ifjúsági szervezete volt titkára hozta el hozzánk. Lehel mellett Gyula is bekapcsolódott. Az ügy a főispán, alispán és még néhány megyei vezető elé került, ott olyasmi is elhangzott, ha magukat megkaparjuk, alatta biztos zöld lesz. Na Fekete Gyula kirukkolt, hogy ő közgazdasági egyetemre járt, Győrffy-kollégista, földosztó kormánybiztos, a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára, nagyon határozott hangon kérte ki magának és keményen visszautasította ezt. Lehel pedig azzal, hogy a csehszlovák respublikában megismerkedett a demokráciával, ezért a jelenlévők mindegyikénél többet tud arról, még Oszip István főispán elvtársnál is, aki ráadásul ellenálló is volt. A Szabad Szónak nem kellett helyreigazítást tenni, a kórházban a felelősségre vonás megtörtént.

Darvas József, az észak-magyarországi választókerület egyetlen parasztpárti képviselője ellátogatott a megye gömöri részére. Lehel kísérte el. Darvas a pesti Szabad Szóban Zádorfalva-Kelemér címen írt a látogatásról. Elszomorító kép volt, itt még földet se mertek nagyon igényelni, olyan megfélemlítettség uralkodott. Nemsokára Szeberényi Lehel a Nemzeti Parasztpárt központi lapjának, a Szabad Szónak a munkatársa lett, Fekete Gyula pedig a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége lapjának, a Március 15-ének a főszerkesztője. A személyi változások következtében én lettem a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára. A Szabad Szót folyton megjelentettük. Volt már jó forint, az újság többe került, pénzt már nem igen adtak, így lassan megszüntettük. Más megyékben is így volt ez. A párt központi lapjának, a Szabad Szónak szereztünk előfizetőket.

A szellemi műhelyhez tartozott még Gergely Sándor, ő később az édesapja nevét, a Mihály nevet vette fel. Ugyanis Gergely Sándor hazajött a Szovjetunióból és azt mondta, hogy ő továbbra ezen a néven kíván megjelenni. Így lett Sándorból Miska. Varbóról indult el, az apja régi munkásmozgalmi ember volt, ő is a vasgyárban dolgozott. Tokajban utász volt, a katonaságnál meg a gyárban valami betegséget szerzett. Jó írói vénája volt, az Új Úton szerkesztője volt a sajókazinci Czövek Istvánnal együtt. Ide tartozott még Fekete Sándor is, akinek Miskolcon már középiskolás korában jelent meg verses kötete. Édesapjával és keresztanyjával, Barla Annával a partizánmozgalomban, illetve az ellenállási mozgalomban részt vettek. Az édesapja Borsod-Gömör vármegye főispánja lett később. Fekete Sándor ismereteim szerint 1945-ben már Pesten tevékenykedett.

Amikor a parasztpárt szervezését folytattuk, mellette a Szabad Szó terjesztését is végeztük, segítettük a földosztást, és kutattuk a tehetséges parasztfiatalokat, a népi kollégiumokba. Országosan ismert volt, hogy a népi írók a legfőbb szószólói voltak a földreformnak. 1937. március 15-én a Nemzeti Múzeumnál a Márciusi Front alakulásakor Kovács Imre ismertette az akkori fiatalság 12 pontját. Ebben nagyon határozottan kiemelte a földreformot. Kovács Imre "Néma forradalom" című könyvével egy időben jelent meg Szabó Zoltán szintén világhírű könyve "A tardi helyzet". 1945 tavaszán, amikor a szülőfalumba, Bogácsra hazakerültem, első utam Tardra vezetett, hogy megnézzem milyen a tardi helyzet ma. A nagy majorban már eligazítottak, mert a földosztó bizottság egy kiváló tagja Petrik Vilmos bácsi ott lakott a családjával. Elvezetett Gál Ignáchoz és Orosz Sándorhoz, ugyanis ők voltak azok a bátor emberek, akik 1944 decemberében ellátogattak Debrecenbe és megkérdezték, mi lesz a földdel, mert már most is késésben vagyunk.

Mi, parasztpártiak a földreform követelői voltunk. A Moszkvából hazajöttek között volt Nagy Imre. Sipos József történésztől - aki ma a Nagy Imre Társaság elnökségének tagja - tudtam meg, hogy Nagy Imre egy kész földreformtervezettel tért haza. Itthon Debrecenben Erdei Ferenc és a Győrffy-kollégisták is készültek egy tervezettel. A Párizsban megjelent Irodalmi Szemle 1958-as számában olvastam Szabó Zoltán "Batthyánysors" című írását, benne a következőket: benyitott hozzá Nagy Imre földművelésügyi miniszter és az ő ismert kedves mosolyával átnyújtotta neki a híressé vált hatszázas rendeletet, amely a földreformról szólt. Szabó Zoltán volt ugyanis ebben az időben a Magyar Közlöny kiadója. A földreform ügyének legfőbb szintén való intézése Nagy Imre földosztó miniszter és Veres Péter, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökének a kezében volt. Sipos Józseftől tudom, hogy Nagy Imrének a két világháború közötti időben Bécsben megjelent egy, a hazai mezőgazdasággal foglalkozó írása. Ugyanebben az időben jelent meg a Századunk című folyóiratban Veres Péternek is egy írása. Veres Péternek ez volt az első nyomtatásban megjelent cikke. Ez a két írás nagyon összecsengett, a két ember szellemileg már ott találkozott. Nagy Imrét 1945-ben földosztó miniszternek hívták, Veres Péter pedig az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke volt. Ekkor lett az ország Péter bácsija. 1956. október 23-án Veres Péter is felkérte Nagy Imrét lakásán, hogy legyen újra az ország miniszterelnöke.

A 90-es évek elején Boross Péter volt miniszterelnöktől olvastam egy írást, amelyben kifogásolta, hogy a földreform nem törvény formájában jelent meg, hanem csak rendeletként. Debreczeni József közírótól a Magyar Nemzetben pedig azt olvastam, hogy a magyar földreformot egy szovjet marsall, Vorosilov hajtotta végre. Én a Magyar Nemzetnek egy korábbi számában olvastam egy Nagy Imrével folytatott beszélgetést, amelyben elmondta, hogy Vorosilov száz vagy kétszáz tolmácsot kért tőle, mire Nagy Imre megkérdezte, minek az magának. A szovjet hadsereg végre akarja hajtani a földreformot. Nagy Imre azt mondta, küldje maga a katonáit Berlin felszabadítására, a földreform pedig a magyar nép ügye. Valóban a magyar nép dicséretes módon végrehajtotta a földreformot. Nem valami katonai és hadászati cél követelte a földreform végrehajtását, ahogy egyesek még ma is mondják, hanem a magyar nép évtizedeken keresztül várt már erre. Kovács Imre a magyar parasztság polgárosodását várta tőle. A földosztókban nagy felelősség érzet volt. El kellett látni az országot kenyérrel és ez megtörtént.

Nemrégiben a Magyar Nemzetben olvastam egy írást, amelyben egy hölgy, aki egyetemi tanár, ugyancsak kifogásolja, hogy nem törvény rendelkezett a földreformról. Ezek elfeledkeznek arról, hogy az akkori agrárszegénység kapával, ásóval ásta fel, művelte meg a földet, hogy legyen kenyér. Már beszéltem a Győrffy-kollégisták földosztó kormánybiztosi tevékenységéről, melléjük teszem, hogy én Bogácson segítettem a földosztást. Ott egy kőművesekből álló csoport vette a kezébe a földosztást, és én azt mondtam, hogy nem szeretném, ha a hadiözvegyek harmadában náluk művelnék a földet. Másik földosztó bizottság ahogy lehetett, nagyon igazságosan osztotta el a földet. Az idő sürgetett, a megmaradt traktort, aki addig is vezette, munkába állítottuk, egybeszántottuk, egybevetettük és utána osztottuk szét a földet.

Két éve kezembe került Kárász Artúrnak "80 év a föld körül" című könyve. Kárász Artúr a Nemzeti Parasztpárt tagja volt 45-ben és ő lett a Nemzeti Bank elnöke. Emigrálni kényszerült, bejárta az amerikai kontinenst. A kilencvenes években Amerikában egy Nagy Imrére emlékező összejövetelen a következőket mondta: 45-ben sok közéleti embert nem ismertem, volt közöttük egy nagyon becsületes ember, nevéhez fűződik a legigazságosabb magyar földreform végrehajtása. A neve Nagy Imre volt.

Már nem emlékszem arra, ki volt előttem a megyei nemzeti bizottság tagja a Nemzeti Parasztpárt részéről, de üresedés után a helyébe Gyula engem delegált. A nemzeti bizottságban én voltam a legfiatalabb. Hosszú ideig csendben is voltam, figyeltem és tanultam. A nemzeti bizottság elnöke Fülöp Józsi bácsi volt, mestersége nyomdász, olvasott, művelt ember, a kommunista párt képviseletében. Mintha skatulyából húzták volna ki, mindig úgy jelent meg, okosan, észérvekkel érvelt. Pártay Tivadar a kisgazdapárt megyei elnöke, ő szervezte 1943. szeptember 12-én a kisgazdapárt felső-magyarországi összejövetelét, ahol Bajcsy-Zsilinszky Endre a háborúból való kilépést követelte. Az összejövetelre a miskolci Korona Szálló (Kossuth, majd Avas) úgynevezett fehér termében került sor. Az illegális kommunista párt tagjai közül is néhányan részt vettek. Utánanéztem az újságokban, hogy mit írtak erről. Érdekes módon a háborúból való kilépés követelése kimaradt. Ezt Pártay Tivadar bemutatására is mondom el, aki néha heveskedő, ingerült megnyilvánulást tett, de Fülöp Józsi bácsi nyugodt elnöklő tevékenysége Pártayt is ebbe az irányba mozdította el. Én több helyütt elmondtam, hogy tőle is tanultam vitakultúrát, főképpen olyan tekintetben, hogy ha az embernek más véleménye van, hogyan kell azt jól és szépen érvelve elmondani. A mai heveskedő vitatkozók elé példának állítom Fülöp Józsi bácsit és Pártay Tivadar kulturált vitatkozását. A szociáldemokratákat Juhász Sándor - foglalkozására nézve szabómester - képviselte. Öltözködés dolgában nem maradt el Fülöp Józsi mellett. Mráz Feri bácsi azt hiszem Megyaszóról jött a vasgyárba. Feri bácsi a 90 évet is megélte, halála előtt jó hosszan elbeszélgettünk. Azt OTP - ha jól emlékszem - október 31-én rendezi a világtakarékossági napot. Legtöbbször én beszéltem, de Feri bácsi mindig ott volt. Mondtam is, Feri bácsi, mi tartjuk a koalíciót, meg a nemzeti bizottságot. A polgári demokratákat Országh Józsi bácsi képviselte, aki a Fráter Gimnáziumban latin és olasz nyelvet tanított. A harmadik ember a nemzeti bizottságból, akire mindig hivatkozom a kulturált politizálás tekintetében, ő volt. Egy alkalommal a Széchenyi utcán találkoztunk és mondta nekem:

- Imre, átlépek hozzátok a Parasztpártba.

Nem akartam hinni a szavának, ezért én azt mondtam:

- Józsi bácsi átmehetünk a Parasztpártba, a Szemere utca 9. itt van a közelben.

Erre ő azt mondta:

- Imre én be akarok lépni a Parasztpártba.

- Örömmel és szívesen fogadjuk, de azoknak, akik a Polgári Demokrata Pártban vannak, hol van biztosíték arra, hogy ilyen elnökük lesz, mint Józsi bácsi.

Hosszasan sétálgattunk, rengeteg tanítványa köszöntötte ez idő alatt. Józsi bácsi megnyugodott, és azt mondta:

- Imre, jó, akkor maradok a Polgári Demokrata Pártban.

Amikor 1946-ban Miskolcon volt egy igen komoly konfliktus, Rákosi Mátyás a Népkert melletti futballpályán tartott gyűlést. Különvonatok hozták a népet még Hajdúból is. Hát ő ott a jó forint védelmére biztatta a jelenlévőket. És néhány nap múlva valahol egy gyáros kofferjából kiborult a - munkások által régen látott, vagy nem látott - Pick-szalámi és agyonverték. A városban elterjedt, hogy a letartóztatott munkások egyikének a nyakán a cigarettáját oltotta el egy nyomozó. A rendőrtisztek közül valakit elkaptak a munkások, meglincselték. A gyáros is, meg a nyomozó is zsidó ember volt. Nos, hát utána az újságok mindjárt pogromról beszéltek.

Fekete Mihály Oszip Istvánt váltotta fel a főispáni székben. Fekete Mihály helyére pedig úgy tudom Csepelről jött Mihala Gyula, a miskolci városi pártbizottság titkárának. Szerencséjére Miskolcnak, egy nyugodt, kiegyensúlyozott, művelt melós volt. A hetvenes-nyolcvanas években Demény Pál írását olvastam az Olvasó Népben Mihala halála után, amelyben leírja, hogy az ő illegális pártszervezetükben Mihala Gyula milyen kiváló könyvtáros volt. Mihala tényleg egy műveltebb ember volt és tegyem még hozzá, hogy jó népfront politikus volt. Őt is megvádolták valamivel, ilyen korrupciószerű dologgal és Pestre helyezték valamelyik minisztériumba. Vele kapcsolatban el kell mondanom, hogy 1956 októberében, amikor Nagy Imre bejelentette a többpártrendszert, pártközi értekezletet tartottunk a Széchenyi u. 16-ban, ahol a TIT működik. Ott volt Pártay Tivadar, Pusztai László a szociáldemokratáktól és Grósz Károly a Magyar Szocialista Munkáspárttól, mert ugye az akkor már megalakult. Grósz adta át a helyiséget meg a bútorokat Pusztai Lászlónak, ezért ő később kikapott. Én azon csodálkoztam, hogy Pártay és Mihala ott van. Pártayról gondoltam, hogy ő már sejtett valamit és hazajött Miskolcra. Mihala Gyulát én viszont a Művelt Népben Vezetők Borsodban című írásomban nagyon megdicsértem. Amikor Mihalával találkoztunk a TIT-ben, addig mi magázódtunk, és egyszerre futott ki a szánkon, hogy szervusz. Utána jót nevettünk, meg azon is, hogy Gyula elmondta, - Imre, te nagyon megdicsértél engem és azért küldtek Miskolcra. Tehát a kommunista párt is kereste, hogy kik azok a jó emberek, akiket Miskolcon elfogadnak.

Fekete Mihályhoz térek vissza. Ő idősebb volt tőlem, talán Mezőkeresztesre való a családja. A fiáról, Sándorról már korábban szóltam. Miskolcon gimnazistaként jelent meg verseskötete, majd Győrffy-kollégista lett. Úgy emlékszem, a 80-as években Sándornak rendeztek egyik kötete megjelenése kapcsán író-olvasó találkozót. Az édesapja is vele jött. Miska félrehívott engem - őt is dicsértem a Művelt Népbeli cikkemben - és azt mondta:

- Imre, elköszönök tőled.

- Miska, úgy tudom, hogy a fiadnak holnap még van programja.

- Nem úgy gondoltam, nem valószínű, hogy találkozunk az életben.

- Miska bátyám, hagyjuk ezt későbbre.

Mit tesz Isten, néhány év múlva a Kossuth szobornál az ünnepi könyvhéten találkoztunk, ahol közös könyvük a fiával - "Ellenállók az Avas alján" - bemutatója is volt. Én tréfásan megjegyeztem, kicsit morbid volt talán:

- Miska, kitriblizted a halált?

Mosolyogtunk és azt kívántuk, hogy újfent találkozzunk, sajnos erre már nem került sor.

Fekete Mihállyal és Mihala Gyulával, akik a kommunista párt tagjai, vezetői voltak, jó, barátságos és szívélyes volt a kapcsolatom. Sok mindenben egyetértettünk, bár volt, hogy más véleményt képviseltem. Előttük én ezt nyugodtan elmertem mondani. Nem lett következménye. Gattyán János káderes volt a megyei pártbizottságon. Ő már egy kicsit rámenősebb volt, többet is vitatkoztam vele. Például amikor az első 3 éves tervben célul tűzték ki, hogy Miskolc 300 ezer lakosú város lesz, azt kérdeztem a kőműves Gattyán Jánostól: "Ki építi azt fel?" Mire ő, feddőleg megjegyezte, hát már én sem hiszek a tervben? Mondom János, én reálisan gondolkodom. Később megbékélt, ő is Pestre ment. Gyopár János nevét kell még említenem, ő is Pestről jött a megyei pártbizottságra. Könyvszerető ember volt, volt miről beszélgetnünk, nem tartozott az agresszív emberek közé. Káli Lajosról kell még szólnom, mert Gattyán után ő lett a káderes a megyei pártbizottságon. Az olvasottabb munkások közé tartozott, vele is sok mindenről lehetett beszélni. Előtte is nyugodtam beszélhettem. Érdekes, ő a gyárban lett igazgató, majd a népfront Miskolc városi elnöke. A fia, Sándor most polgármester Miskolcon. Előfordul, hogy bocsánatot kérek tőle, ha Lajosnak szólítom, mert mindig az apja jut eszembe. Sándor már kötetes író, miután verses kötete jelent meg. Tagja a tokaji írótábor kuratóriumának is. Fülöp Józsi bácsit Abaújba nevezték ki főispánnak. Majd utána Andrássy Gyula, egy Pestről jött párttag lett a főispán. Sokszor jót derültünk, hogy Andrássy nevű Abaújban főispán. Fülöp Józsi bácsi helyett Mihala Gyula lett a megyei nemzeti bizottság elnöke. Megadtuk a módját a felkérésnek. Országh Józsi bácsit, meg Juhász Sándort bíztuk meg azzal, hogy kérjék fel a másik szobában tartózkodó Mihala Gyulát és közöljék vele, hogy őt választottuk meg a nemzeti bizottság elnökének. Olvastam már ilyesmit, ez gyakorlat volt, kulturált módja a közéleti tisztség betöltésével kapcsolatban.

Titkár nem volt a nemzeti bizottságban, s miután én az inaséveket már letöltöttem, engem választottak meg titkárnak. 1949-ben megszüntették a nemzeti bizottságokat. Amikor 1957-58-ban a miskolci nemzeti bizottság tagjainak perében Papp László idézése alapján, illetve a felesége jelentett be a védelem tanújának, a népbíróság előtt elmondtam, hogy a nemzeti bizottságoknak 45-49-ig nagy tekintélye volt, sok helyütt ők teremtettek rendet, velük indult meg a normális élet. Most, itt Miskolcon, meg másutt is ők kezdték meg a rendteremtést. Az ügyész kételkedett, és én elmondtam, hogy a megyei nemzeti bizottság titkára voltam. A népbíróságban a parasztpártot egy olyan bácsi képviselte, akire a kommunisták azt mondták, a nyilas párt tagja volt. A bácsival én beszélgettem:

- Imre, tagja én nem voltam, csak eljártam a gyűlésekre.

Szépen megegyeztünk, hogy lemond, Fekete Gyula meg azt mondta:

- Imre, akkor menj te a népbíróságra.

Igen ám, de jött egy rendelkezés, hogy a népbíróságban 30 éven aluliak nem lehetnek tagok. Nos, már én pontosan nem emlékszem, hogy ki, de mintha Fadgyasnak hívták volna, került a népbíróságra. Igaz, hogy előtte utánam valaki más következett, de annak a nevére én már nem emlékszem. Ellene pedig a kommunisták valami szélsőjobboldali magatartást, megnyilvánulást hoztak fel. No, ekkor léphetett elő, illetve porondra ez a Fadgyas. Később vettem észre, mert régi parasztpárti tagok jelezték, hogy a kommunista pártból nem ismert emberek lépnek be a parasztpártba. Ez a Fadgyas is ilyesfajta lehetett. Ez már úgy 49 felé lehetett, tehát abban az időben, amikor már a parasztpárti fiatalok is elmentek katonának és ott beléptek a kommunista pártba, vagy pedig otthon maradtak és a földművesszövetkezetnél lettek ügyvezetők, vagy tanácselnökök 50 után. Szóval ebben az időben történhetett ilyesmi, nem volt nagy mértékű, hogy hozzánk léptek be. Mint az előbbiekben egyes személyekkel kapcsolatban, magatartásukról és emberi helyzetükről is szóltam, közvetlen, direkt, agresszív módon nem kaptunk utasítást, hogy miképpen fogadjuk a kommunisták által előterjesztett ügyeket.

Az 1947-es választásnál elítélendő példának hozom fel, amit Juhász Sándor "a kékfestő" tett. Ő talán már az illegális kommunista pártban is ott volt, majd ő volt a kommunista párt mezőkövesdi járási titkára. Juhász sok becsületes parasztpártit, néhány helyen vezetőt is kihagyatott a választási névjegyzékből. Másutt is tették egy-két helyen, de ez volt a legkirívóbb. A földosztó bizottság tagjai nagy részben átléptek a parasztpártba, mert velük szemben igen agresszíven viselkedett. Bogácson Hócza Vendelnek a földosztó bizottság elnökének, meg Molnár Józsefnek a földosztó bizottság titkárának évek múltán folytonos zaklatás volt az osztályrésze, mert kiléptek a kommunista pártból. Szóval ilyen és ehhez hasonló helyzetek voltak. A kékcédulásnál a csalás mindenütt érezhető volt és a választópolgárok részéről úgy még később is többször felhozták. Hallottam olyan ostobaságot is, hogy a parasztpárt 1947-ben, ha nem is jelentősen, de mégis több szavazatot kapott, mint 45-ben. A kisgazdák ránk fogták, hogy mi is kékcédulából gyarapodtunk.

A szovjet városparancsnok időközönként meghívott bennünket beszélgetésre. Gyulával ketten mentünk, amikor ő Pestre ment, akkor egyedül mentem. Jobbágy Gábor földimmel akartam menni, de aztán meggondoltam magam, mert tíz évvel fiatalabb volt tőlem. Hát én se voltam 30, és ez egy jóravaló ember volt, nem tudom már a nevét. Az előző valami Szinicin nevű volt, az utána lévővel el tudtunk beszélgetni. Én például felhoztam ezeket a választási dolgokat és személy szerint Juhász Sándor nevét is elmondtam. Csak annyit jegyzett meg, hogy túlzások mindig előfordulnak. Mondtam neki, hogy ezt én a kommunista párt vezetőivel megbeszéltem és kifogásoltam ezt a magatartást. Ezzel a városparancsnokkal ismertettem a parasztpárt közigazgatási rendezési tervét. Ez Erdei Ferenc nevéhez fűződik, amivel évek múltán Bibó István is egyetértett. Erdei és Bibó együtt jártak Szegeden egyetemre. Erdei Ferencnek korán meghalt az édesanyja és Bibó István édesanyja mindig szeretettel fogadta Erdei Ferencet. Amikor Bibó Istvánnak a könyvei megjelentek, abban olvastam, hogy Bibó egyetértett az Erdei Ferenc készítette tervvel. Erdei Ferenc nevét ma ritkán mondják a közéletben, meg a tudományos életben is. De olvastam már azt, hogy Erdei-Bibó-féle terv. Bibó ugyanis tovább folytatta ezt a gondolatot. Erdei a "Város és vidéke" című könyvében - a halála előtt néhány nappal jelent meg - Szeged példáján mutatta be ezt a város-megye rendszert. Tehát én úgy fogalmaztam, hogy a városnak vidék kell, a vidéknek városa van, tehát a 19 megye helyett olyan 70-80 városvármegye lett volna. Most, amikor a régiókról olyan sok szó van, meg a városok szerepének a növekedéséről, akkor ezek gyakran eszembe jutnak. (Erdei Ferenc könyvet írt a Magyar Tanyákról, a Magyar Faluról és a Magyar Városról. Halála előtt írta meg a Város és vidéke című könyvét. Állítólag néhány példányt még dedikált. 1946-ban ő és munkatársai írták a Nemzeti Parasztpárt programjaként a város-vármegyékről szóló elképzeléseket. A régi vármegyék megszűntek volna, helyükbe a város és vidéke rendszer alakult volna ki. Ehhez kapcsolódóan én úgy fogalmaztam, a városnak vidéke, a vidéknek városa van. Úgy gondoltam, hogy az első város létrejötte óta a környező falvak odajártak termékeket eladni és ipari cikkeket vásárolni. A városi fórum egy jó találkozóhely volt, beszélgetésre, eszmecserére.)

A szovjet parancsnoknak nem ezt az egészet, csak a kezdeteit, embrionális állapotát a témakörnek, elmondtam. Ő azt mondta, hogy nagyon érdekes. Egyébként is egy szűkszavú ember volt ez a parancsnok. Sok ceruzája volt az asztalon, arra emlékszem. Amikor máshova vezényelték, európai módon bejött a Szemere utca 9-be és elköszönt. Nekem tehát ők sem adtak parancsot, elbeszélgettünk.

1948-ban a fiatalok egy része folyamatosan lépett be a Magyar Kommunista Pártba, illetve a Magyar Dolgozók Pártjába. Közülük többen párt-tisztségviselők lettek, szép számmal mentek katonának, tisztek lettek. A megyét járva a tanácsoknál, a földműves-szövetkezeteknél is szép számmal találtam idősebb, parasztpárti embereket is. Voltak, akik azt mondták, tanulmányaik alapján, meggyőződve a marxizmus igazságairól léptek be a kommunista pártba. A Tiszai pályaudvaron találkoztam a mezőnagymihályi parasztpárti elnökkel, aki szemembe nevetve mutatta fel kommunista párti igazolványát és dicsekedett azzal, hogy ő milyen jó állásban van. Másnap felhívtam a megyei pártbizottságot és azt hiszem, Gattyán Jánosnak, aki személyzetis volt, gratuláltam, hogy ilyen tagokkal gyarapodnak.

1949-ben választás volt. A parasztpárti tisztségviselők egy része, mint említettem katonának ment. Miután én tartalékos hadnagy voltam, már Veres Péter minisztersége idején kiszemelték nekem a parancsőrtiszti beosztást. Sikerült elhárítanom, mondván, hogy hogy nézne ki, ha a miniszter mellett ilyen görbe lábú parancsőrtiszt menetelne.

Amikor "sorozásra" kellett menni, előtte való nap megbetegedtem. Velőt kentem pirítósra és ez az én májamnak sok volt. Egyébként is egy epés családból származom. Anyai dédanyám volt a forrás, ahogy nagybátyám elmondta. Nagymamám is, édesanyám is sokat panaszkodott. Jóska öcsém mutatta gyerekeimnek a veseköveit, végül az epekövét vették ki. 1975-ben én is erre a sorsa jutottam. Nos, a bizottság faggatott, hogy miért vagyok ilyen rossz állapotban. Elmondtam nekik. Egymásra néztek. Igen ám, de valamelyik faggatott Bajcsy-Zsilinszky Endre felől is, ugyanis az életrajzomban benne volt, hogy pártjával, a Nemzeti Radikális Párttal szimpatizáltam. Ez szöget ütött a fejembe, hogy már Bajcsy-Zsilinszky Endre is ellenségnek számít. Kiszuperáltak, nem kerültem a törzstiszti tanfolyamra. Bekerült Székely Béla, Szűcs Ferenc és Márton András, magas rangú tisztek lettek. Igaz, hogy 56-ért Márton Andrást letartóztatták és elítélték. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem kerültem a törzstiszti tanfolyamra. Azok alapján, amit Farkas Mihály vaddisznóságáról hallottam, rám nem valami biztos jövő várt volna a katonaságnál.

Erdei Ferenc feleségének, Majláth Jolánnak okoztam gondot, mert rögvest elmentem hozzá, mondván: Jolikám, kiszuperáltak. Mondtam, hogy nem óhajtok én Pestre jönni, nem szeretem Pestet, a feleségem a megyei tanácsnál a szülői munkaközösség ügyével foglalkozott. Révai Józsefné volt a minisztériumi főnöke, azon fáradozott, hogy felkerüljön a minisztériumba. Majláth Joli mindjárt mondta, Ferenc - mármint Erdei - biztosít neked helyet az FM-ben. A feleségem életrajzában benne volt, hogy ő Ungvárott, a görög katolikus apácarendben volt, a tanítóképzőt ott végezte el, azonban nem avatták apácává. 1944 őszén hazament Hajdúdorogra és tanyai tanítónő lett. Debrecenben hallott a népi kollégiumokról, így jutott el Miskolcra és lett a Karacs Teréz Kollégium igazgatója.

Tehát nem mentünk Pestre és újból szerencsénk volt. Igaz, hogy az általam felfedezett és kinevezett parasztpárti káderek közül néhányan szerencsésebbek lettek. Az abaúji Rásonysápberencsen élt Planéta János, abaúji parasztpárti megyei titkárból Veszprém megyei titkár lett, és ott a koalíció szabálya szerint, a megyei tanács egyik elnökhelyettese parasztpárti lett. Planéta később járási tanácselnök lett, majd egy nagyközség tanácselnöke. Én 1949-1953 között kis fizetésű helyeken voltam, általában egy-egy évig. Életem éves cselédségi idejének tartom ezt az időszakot. 1953-tól felfelé ívelt a pályám, országgyűlési képviselő lettem, majd a Hazafias Népfrontban tevékenykedtem, és mellette megyei tanácstag, 1954-től 1980-ig végrehajtó bizottsági tag.

A közvetlen munkatársaim közül földimet, Jobbágy Gábort, aki sógorom lett, felvették a katonasághoz. Taraba János, aki Boldvára való volt, különféle követségeken szolgált és pályája befejezéseképpen Mongóliában, Ulánbátorban volt nagykövet. Király Lajos Sajólászlófalváról egészen nyugdíjazásáig a földművesszövetkezeti vonalon tevékenykedett. Az idősebb emberek közül is sokan vonultak nyugdíjba a tanácstól, földművesszövetkezettől. A parasztpártiak mindenütt megállták a helyüket.

 

Az ötvenes évek

1952. augusztus végén az illetékesek úgy gondolták, hogy a MESZÖV-nél előadóskodni még mindig nem az a hely számomra, amely a Nemzeti Parasztpárt megyei titkári tisztsége után nekem kijárna. A Miskolc városi tanács mezőgazdasági osztályának vezetőjévé neveztek ki. Ez sem volt egészen az igazi. Ebben számomra az volt a hátrány és az illetékesek részéről tudatosság is volt benne, hogy így nem lesz módom a megyébe járni, tehát nem találkozhatok a parasztpártiakkal. Én azonban itt is megtaláltam a megfelelő teendőt és arról kezdtem beszélni, hogy egy városellátó övezetet kellene kialakítani Miskolcon és Miskolc környékén. Erről majd később beszélek.

Moravszki Antallal, a városi tanács elnökével a megyei tanács pénzügyi állandó bizottságában együtt tevékenykedtem. Az ottani megnyilvánulásaim alapján kért fel, hogy legyek Miskolc városnál mezőgazdasági osztályvezető. Bemutatott az osztályvezetőknek és az osztályon is a munkatársaknak. Egy Szeszák vagy Szaszák nevű Felsődobsza környékéről származó ember volt az osztályvezető helyettes. Elém tett egy levelet, hogy írjam alá. Végignéztem, a számsort összeadtam, hibás volt. Visszaadtam neki, elpirult. Amikor kimentünk a szobából Moravszki felhívta a figyelmemet, hogy nagyon vigyázzak rá, mert minden követ megmozgatott, hogy ő legyen az osztályvezető. Rövid idő múlva konfliktusba is kerültünk. Az élettársa a Hejőcsabai Kerületi Tanácsnál volt mezőgazdasági előadó és Szaszákné néven írt alá. Én erre megjegyeztem, hogy ez így törvénytelen, mert nem a felesége. Nagyon szívóskodott, hogy lehet. Én a jogi osztályhoz fordultam, ott felhívták a figyelmét, hogy az élettársa a lánynevét vagy az asszonynevét írja alá. Az én kollegám egy hónap múlva elment. Afféle vándorló ember lett, de vezető tisztségbe sosem került.

Meglátogattam a termelőszövetkezeteket. Elszomorító kép tárult elém. Igazán parasztemberekből álló szövetkezet csak a Keczer János elnöklete alatt működő Alkotmány tsz, valamint Szirmán a Váradi János elnöksége alatt működő termelőszövetkezet volt. A József Attila úton lévő szövetkezetben nagyon vegyes társaság volt. A Vörös Újgyőr termelőszövetkezet - ha jól emlékszem - egy Majtényi nevű kisbirtokon jött létre. Ott minden fajta ember volt, még cirkuszi mutatványos is. Tomesz Rezső volt a kerületi tanács elnöke és presztízskérdést csinált abból, hogy ebben a valódi munkás kerületben is legyen termelőszövetkezet. Később egy félkarú ember, parasztfuvaros, aki józan gondolkodású volt, lett az elnök és valamelyest feljavult a termelőszövetkezet.

1952-ben a tavaszi idő nagyon kedvezőtlen volt. Aszályos év volt. A szövetkezeti elnökök panaszkodtak is, hogy nincs megfelelő minőségű vetőmag. Diósgyőrben, de másutt is voltak gyári munkások, akiknek volt egy, esetleg két katasztrális hold földjük. Hát nekik is vetni kellett, ez előírás volt. 1953 tavaszán, amikor csak tavaszi búzát és árpát lehetett már csak vetni, a munkások nem vetettek. Moravszki engem büntetett meg 50 forintra, hogy miért nem teremtek rendet. "Azt mondtam, Tóni, te a munkásosztályból jöttél, én a parasztságból. Én nem büntetem meg a munkásokat, mert nem vetnek, mert az egy mázsa árpa vetőmag majdnem annyiba kerül, mint a munkások egy havi fizetése." Volt egy másik eset is, a fogatzárlat. A megyei tanács végrehajtó bizottsága fogatzárlatot rendelt el. A fogatoknak csak szántani, vetni lehetett menni. Miután Miskolcon ezt nem sokan tudták kultiválni, a fogatot az istállóba zárták be, tehát szó szerint vették a határozatot. Pedig ebben az időben még szenet is kellett volna szállítani, mert elég hűvös volt az időjárás. Moravszki megint megbüntetett 50 forintra. A megyei tanácsülésről Moravszki hamarább eljött, így én hallottam Gyárfás János nagyon határozott felszólalását, amelyben a megyei tanács vb-t elmarasztalta a fogatzárlatról szóló rendelkezés miatt. A fogat szántson, vessen, majd szenet szállítson, csak az istállóban ne legyen. Moravszki ezt meghallotta és kért, hogy a büntetőpapírral együtt menjek fel hozzá. Mondom, bajos lesz a papírt felvinnem. "Miért?" "Mert a tűzbe dobtam." "Ettől függetlenül, légy szíves gyere fel." Elnézést kért, de úgy látszik, hogy én megoldottam a kérdést, már ami a büntetést illeti.

Két-három nap múlva azt kérdezte tőlem, hogy Görömbölyön miért nem szántanak. Mondom, üljünk kocsiba, menjünk ki, és majd megkérdezzük. A sofőr régi városi ember volt és súgtam neki, hogy a kocsmához menjünk. Moravszki megkérdezte, hogy miért ide jöttünk. Mert itt vannak az emberek. A kocsmába bemenve, adjon isten után, megkérdeztem, hogy maguk miért nem szántanak, vetnek. Az egyik idősebb ember megkérdezi: "Ezt komolyan kérdem?" "Mondom, az elnök elvtárs hitetlenkedett." Mindjárt két gazda hazaszaladt a fogatért, kimentünk a dombra, de a föld fagyott volt. Moravszki azt mondta, hogy az ő felesége tegnap Diósgyőrben kiszedte a petrezselymet. Szinte kórus mondta: hát homokból ki lehet.

Két-három nap múlva hívtak a megyei pártbizottságra, déli 12 órára Kovács István megyei első titkárhoz. Kovács István Rákosi főkáderese volt, éppúgy büntetésből került Borsodba, mint Vass Zoltán Komlóra. Nekem eszembe jutott 1950 szeptembere, amikor két munkatársamat, Etlényi Lászlót és Andrássy Ivánt letartóztatták, mert szabotálták a minőségi vetőmag mielőbbi kijuttatását a termelőkhöz. A kihallgató ávós egy idősebb ember volt. Én nagyon határozottan mondtam neki, hogy vonaton kiutazva egy-egy területre nem sok munkát lehetett végezni. Andrássy Iván pedig tagosításból jött vissza, ő csinálta a kimutatást. Vonalazgatott stb. Végül is a kihallgató ember azt mondta, hogy ezek ártatlanok. Andrássy Ivánt karácsonyra kiengedték, Etlényit pedig a következő tavasszal a bíróság annyi hónapra ítélte, amennyit előzetesben letöltött. Előtte a bíró hozzám jött, hogy mit csináljon.

- Maga a bíró!

- Mit mondtak magának?

- El kell ítélni.

És úgy alakult a helyzet, hogy a bírói gyakorlat folytán a vádlottat annyira ítélték, amennyit előzetesben letöltött. Etlényi más munkahelyre került, a fizetését viszont megkapta. Urbancsok Miska bácsi, a megyei tanács elnökhelyettese ebben nagyon emberül viselkedett. Az üzenet vétele után hazamentem, megborotválkoztam. Felhívtam a feleségemet telefonon, megmondva, hogy hova hívnak, ha nem jönnék vissza, akkor hol keressen. A lányunkat nevelje fel.

Kovács István 12 óra után 10 perccel bocsánatkérés közepette hívott be a szobájába. A fejemben az volt, de szívélyesek. Kovács István aziránt érdeklődött, hogy mi a helyzet. Elmondtam az előbb felsorolt nehézségeket. Hát igen, ezeket ismerjük, nem is emiatt hívtuk, hanem azért, hogy országgyűlési képviselőnek akarjuk jelölni. Elmondtam, hogy az édesapám rendőr volt 1923-tól, én akkor 5 éves voltam. No, akkor mit szólhatott bele - mondta Kovács István. Én pedig tartalékos hadnagy voltam. Én műszaki tiszteket hoztam ki a börtönből, mert kiváló szakemberek voltak és szükség volt rájuk. Ebben a pillanatban eszembe jutott édesanyám szava, amikor a feleségemnek azt mondta Sztálin halálával kapcsolatban, hogy jobb világ lesz. A másik pedig Horváth János szava volt, aki a parasztpárt központjában tevékenykedett. "Imre készülj fel, mert szerepünk lesz."

Az akkori választási törvény szerint volt egy lista és volt egy pótlista a képviselőjelöltek részére. A pótlistát én vezettem. Rákosi vezette a borsodi listát, de ő a csepeli mandátumot fogadta el, így Borsodban én léptem előre. Zalában pedig a kisgazdapárti Milei István lett képviselő. 1953. július 3-án a Kossuth térről mentem fel a parlamentbe. Amikor a vörös bársonyszőnyegen lépkedtem felfelé, a felnevelő szülőfalum jutott eszembe. Azon kívül Farmosi Mihály apai ágon nagybátyám, aki a harmincas években képviselőjelöltté lépett fel, de nem volt elég ajánlója. 1953. július 4-én mondta el Nagy Imre az új szakasz politikája alapján összeállított kormányprogramját. Olyan helyen ültem, hogy igen jó rálátásom volt.

Másnap hazamentem a szülőfalumba, Bogácsra és találkoztam Hócza Vendelnével, a földosztó bizottság elnökének a feleségével, aki fülig érő szájjal mondta mosolyogva, továbbra is jól csináljátok. Másnap elmentem Cserépfaluba, ott is beszélgettem elsősorban a parasztpártiakkal, ők is jó hangulatban voltak. Hazafelé jövet a cserépi úti pincéknél megszólított gyerekkori cimborám, Csorba Albin, majd az édesapja is invitált a pincébe. Ott is voltak vagy tizenöten. Csorba Mihály bátyám, ragadványnéven Kuri Miska azt kérdezte, emlékszel még, amikor a Simonba arattunk? Igen. És akkor ő folytatta: Azt kérdeztem tőletek, hogy ti diákok vagytok, és itt vagytok ebben a forró melegben aratni, mik akartok ti lenni. Én letettem a két kévét, megtörültem a homlokomat és azt mondtam: Miska bátyám én egyenesen miniszterelnök akarok lenni. Nagy derültség volt, Miska bátyám azt mondta, közelibe vagy-e legalább? Miska bátyám, hat sorral ülök mögötte. (Itt jegyzem meg, hogy 1971-ben négy sorral, 1975-ben pedig csak három sorral ültem a mindenkori miniszterelnök mögött.)

A városi tanácsnál afféle vezetői értekezletet hívtak össze és elkezdtek ott okoskodni, hogy ez a helyzet a marxizmus értelmezése szerint. Lenin NEP-politikáját elmegették. Én magamban csak mosolyogtam, hogy de sok tudós ember van itt. Valaki azt mondta, hogy mit vitatkozunk mi itt, van köztünk, aki ott volt a parlamentben, közvetlenül hallotta a miniszterelnök beszédét.

- Nem olyasmiről volt ott szó, amiről ti itt beszéltek, hanem a törvénytelenségekről és arról, hogy hogyan kellene az új szakasz politikájának megfelelően másképpen, emberségesen csinálni a dolgokat. Az előző napokban voltam otthon Bogácson, Cserépfaluban, ott jó hangulatban vannak az emberek, megkönnyebbültek.

A nagy vitatkozók elcsendesültek. Egy hét múlva Rákosi mondott beszédet, amelyben azt is mondta, a kulák lista nélkül is kulák marad. A falvakban sok párttitkár ismételte, nagyon kihangsúlyozva ezt a mondatot. Nekem eszembe jutott a Nagy Imre beszéde után, a folyosón folyt beszélgetésből Herczeg Ferenc vasgyári igazgató szava, hogy nem kell elsietni a dolgokat. Mire én megkérdeztem, hogy "Ferikém hány Magyar Dolgozók Pártja van ebben az országban". Elhallgatott. Sokat kellett vitatkoznunk a túlzó baloldaliakkal. 1954-ben a debreceni nemzetgyűlés 10. évfordulóján a nagytemplomban ülésezett az országgyűlés. A fogadáson már láttam az igazodásokat.

Bodnár András a városi pártbizottság első titkára kért, hogy menjünk ki Görömbölyre, mert a tsz fel akar oszlani. A tagok ki is mondták a tsz feloszlatását. Hazafelé jövet Bodnár korrektül és csendesen megkérdezte, hogy miért engedtem szétverni a tsz-t.

- András, ezek az emberek nem verték szét a tsz-t, igen nyugodtan beszéltek, voltam már máskor is köztük. Lesz itt tsz, akkor, amikor ők úgy látják, hogy lennie kell. Ezek a tsz-ben is becsületesen dolgoztak, a Vörös Újgyőrnek meg mindig támogatást kellett adni.

A beszélgetés nem folytatódott. A városi tanács ülésén a városi pártbizottság egy vezető tisztségviselője azt kérdezte tőlem, hogy miért esett vissza a kertészkedés? Amikor itt ragyogó bolgárkertészetek voltak. Azon egyszerű oknál fogva - válaszoltam, mert a választás előtt a Széchenyi utcán egy ruházati bolt kirakatában ott volt a Sajó-híd környéki térkép, benne a hajóállomással. Tehát a Sajó hajózhatóvá tételét mutatta. Ha egy parasztember, akár bolgárkertész ilyesmit lát, nem érzi a termelési biztonságot. A régi kertészkedés nem állt vissza, pedig én úgy képzeltem el, hogy a városellátó övezetben ezek a bolgárkertészek majd jelentős szerepet visznek.

Szirmán, ahol parasztemberek voltak a tsz-ben és egy jó képességű ember, Váradi János volt a vezetőjük, nagyon szépen munkálkodtak. Keszer János nevét már említettem, hozzá kell tennem Román János nevét is, aki könyvelő volt az Alkotmány tsz-ben. Régi jó gazdák jöttek össze ebben a tsz-ben. Ők nem arattak. A dél-borsodi summások aratták le a kalászosokat, a bogácsi cséplő munkacsapat végezte a cséplést, az okosok megint a marxizmust hangoztatták, hogy így alakul ki a kapitalizmus. Ezeknek a hangoskodóknak azt mondtam, nem látjátok, hogy itt mindenki elégedett? A tsz tagok ezalatt más munkát végezhettek, a hajdan volt summások közül, akinek még nincs állandó munkahelye, vagy ha van is szabadságot vett ki, aratott és csépelt. A termelőszövetkezet pedig vígan teljesítette a kivetett begyűjtési kvótát. A Vörös Újgyőr és József Attila tsz-ben pedig várták az állami támogatást.

A kormányprogram meghirdetése után Nagy Imre leváltásáig és a pártból való kizárásáig sok kedvező jelenség volt. (De utána sok elkeserítő dolgot tapasztaltam.) Egy tavaszi kép tárul elém, amikor a Búza térre igyekvő falusi szekerek után tehenek ballagtak a piacra, a kocsiderékban pedig borjúk álltak. A parasztok igyekeztek megszabadulni tőlük, hogy utána ők is a gyárba mehessenek. Bogácson a szomszédom a miskolci városi kertészetbe akart menni, mert a sógorunk, Koczka Miklós már ott volt és jól keresett. A szomszédomat sikerült otthon marasztalni, Koczka Miklós sógornak viszont el kellett adnia a lovát. A nyolcvanas években, amikor már nyugdíjasok voltak, mind a ketten Hondával jártak a szőlőbe a háztáji szőlőt művelni. Zádorfalván szem- és fültanúja voltam, amikor egy 15 holdas gazda azt mondja, hallgassuk már, mit dobolnak (akkor még nem volt hangoshíradó), hogy le ne maradjak a beadással, mert megbüntetnek. Majd a dobolás után: "Látja ott azt a kiöltözött embert? Itt hagyta a falut, elment a gyárba dolgozni, jó fizetése van, urasan él. Kulák volt." Itt jegyzem meg, hogy 1956-ban Gyenes Antal, a NÉKOSZ volt elnöke, begyűjtési miniszter eltörölte a begyűjtést és megszüntette a minisztériumot.

Ebben az időben Szlovákiában is voltam két napot. Ott azt kérdezték, hogy miből fogunk megélni, ha nincs begyűjtés. Begyűjtés nincs, de van szerződéses termelés. Ez megnyugtató és biztonságosabb. Ez később történt, de most mondom el témához kapcsolódóan, hogy Kádár János 1958-ban a parlamentben azt mondta, hogy a szerződéses termelés és felvásárlás nagyon sikeres volt. Ráki Imrével, a zádorfalvai tanács elnökével is beszélgettem, mert 1954-től 1958-ig ezen a vidéken (a gömöri részen) választottak meg megyei tanácstagnak. 800 katasztrális hold állami tartalék terület alakult ki a községben, tehát otthagyták a földet. "Imre, most maga tanácselnök, vagy tsz elnök? Mert van termelőszövetkezet, ahol a termelőszövetkezet területe nem tesz ki 800 holdat."

1956 őszén írtam egy cikket a Széphalomba, hogy micsoda költséges a termelés meg a szállítás, amely végül is a liszt árát emeli. Putnokon megszüntették a malmot és arról a környékről vasúton vagy tehergépkocsin Miskolcra szállították a búzát, a malomba. A lisztet meg vissza kellett szállítani. Gyárfás János a megyei pártbizottság mezőgazdasági párttitkára megrótt ezért a cikkemért, de amikor leültünk, nyugodtan elbeszélgetni, igazat adott nekem.

A népi írókon nevelkedtem, az idők folyamán személyesen megismerkedtem velük, a második vonalbeliek velem egyidősek, vagy valamivel fiatalabbak voltak. Szeberényi Lehel lakásán megismerkedtem Cseres Tiborral, Sarkadi Imrével, Kuczka Péterrel és a minap (2004. január 9-én) elhunyt Tardos Tiborral. Az írószövetségben ők bátran az előttük tevékenykedő tanítómesterektől, népi íróktól tanulva hallatták hangjukat és mutatták be a mai magyar falut.

1956 februárjában volt az SZKP XX. kongresszusa. Hruscsov beszéde eljutott hozzánk és bátorítólag hatott. Ebben az időben eljártam a miskolci írócsoportba. Bátrabb megnyilvánulásra bíztattam őket, pesti barátaimtól kapott információim alapján. Olvastam a fiatal szovjet írók könyveit, megnyilvánulásait. Amikor a berlini falat építették, akkor egy turistacsoporttal Moszkvában jártam. Volt Miskolcon, aki azt kérdezte, el mersz menni? Ott találkoztam egy Ivan Szalimon nevű kiváló emberrel, aki nagyon jól beszélt magyarul, sokat beszélgettünk az irodalomról. Fiatal magyar írók neveit mondogatta: Konsztantyin Szimonov itt járt Miskolcon a TIT-ben, Bihari Sándor közreműködése révén jutott el ide. Szekrényesi Lajos faggatta főleg. Gyárfás Imre csendesítette egy kicsit a társaságot. Szimonovnak jó regényei és drámái voltak.

Fazekas Csaba "A ciklon csendjében" című könyvének 162. oldalán velem kapcsolatban a következőképp idézte 1956 májusi szavaimat: A XX. kongresszus húrjait nálunk csak kezdik megpengetni, a csehek, meg a lengyelek már előbb járnak, Nagy Sándor Sztálin-díjas regényét kiadták, ír a Művelt Népben is (Nagy Sándor parasztpárti volt, ismertem, nem tartozott a kiváló írók közé, valahogy úgy látták, neki kell adni Sztálin-díjat). Ebben az időben Szeberényi Lehel is és Gergely Miska is haza akart jönni, hogy erősítse az itteni irodalmi életet. Szeberényit a pesti barátai otthon tartották. Gergely Miska lakásügyét már intézgettem is. Ez már egy későbbi történet. Az nincs Fazekas könyvében, hogy Pusztai László, a megyei pártbizottság titkára durván megtámadta Gergely Miskát. Elutaztam Pestre, hogy személyesen mondjam meg Miskának, most ne jöjjön. A Józsáék című regényében, amely Miska legkiválóbb műve, dedikációként azt írta, Hegyi Imrének - családom védőszentjének. 1957-ben az Északmagyarország több számát odaadtam Miskának. Amikor az írókat kezdték letartóztatni, Miska félelmében elégette ezeket az újságokat. Az írócsoportban - és most folytatom Fazekas írásából - azt is javasoltam, hogy legyen függetlenített szerkesztő a lapnál és legyen egy pesti író, aki kapcsolatot tart Budapest és Miskolc között. Be kell kapcsolni az irodalmi életbe Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Ózdot és Kazincbarcikát. A Dunántúl című folyóirat az egész Dunántúlra kiterjed. Már akkor javasoltam, hogy kéthetenként legyen egy megjelenő irodalmi újság. Ez 1956 nyarán úgy alakult, hogy a Széphalom mellékleteként megjelent a Kilátó. Javasoltam, hogy hasznos vitákat kell szervezni. A nevet Szekrényesi Lajos adta.

 

A Hazafias Népfrontban

1954. október végén volt a Hazafias Népfront első kongresszusa Budapesten, a városi színházban. Az év tavaszán pártkongresszus volt a második tanácstörvényről és a Népfront-mozgalom létrehozásáról is tárgyaltak. A második tanácstörvény már több demokratikus elemet tartalmazott például a jelölőgyűlések beiktatásával. A választópolgároknak már több beleszólásuk volt a korábbinál. A többes jelölés rendszere azonban még nem alakult ki.

A népfrontmozgalom ujjászervezésébe az előkészületek során bevontak. Ismerték az életutamat, jelesen azt, hogy 1937. március 15-én ott voltam a Márciusi Front alakulásánál a Nemzeti Múzeum kertjében. A másik állomás pedig az, hogy 1945-től a Borsod-Gömör-Kishont Megyei Nemzeti Bizottságban a Parasztpártot képviseltem. Ott előbb alelnöki, majd titkári tisztet töltöttem be 1949-ig, a bizottságok feloszlatásáig. Népfront vonalon hosszú időt töltöttem el. Mindent elolvastam róla, amit elérhettem. 1990 előtt és utána is szóba került a felújítása, Vitányi Iván írt róla többször (mármint a Márciusi Frontról). A mostani átszervezésnél, illetve újjászervezésnél a korábbi koalíciós szempontok is szerepet játszottak. Én például a Nemzeti Parasztpárt tagjaként voltam nyilvántartva. A Parasztpártnak ebben az időben Budapesten a József nádor tér 12. alatt volt a helyisége. Amikor a MESZÖV-nél egy évet töltöttem, más megyében is jártunk, tapasztalatcserére, vagy másfajta összejövetelre. Szolnok megyében járva több nagyközségben láttam kiírva, hogy a Nemzeti Parasztpárt helyi szervezete. A kisgazdáknak még több helyen láttam a táblájukat.

Mivel én nem voltam tagja sem az MKP-nak, sem a Magyar Dolgozók Pártjának, így a Hazafias Népfront szervezésében az előbb elmondottak figyelembevételével erőteljes szerepet játszottam. Iván István volt a megyei tanács elnöke (előtte gyári munkás volt, majd a pénzügyigazgatóság vezetője). Ő rendelkezésemre bocsátott egy gépkocsit, használhattam a K-telefont, így gyakran beszéltem Rónai Sándorral, az országgyűlés elnökével. Ő miskolci származású volt, közismert szociáldemokrata vezető. A mezőkövesdi járás több községében a Parasztpárt szervezése idején hallottam, hogy itt járt Rónai Sándor. Akkor nem voltam személyesen kapcsolatban vele. Amikor szövetkezetügyi miniszter lett, akkor igen. Közvetlen és kedélyes ember volt, ahogy a kövesdi járásban beszéltek róla, nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendett. Több helyen látták vendégül, és amikor ebben az időben találkoztam vele, elmondta, hogy melyik faluban, melyik asszonynak volt jó főztje. Mint népfrontos képviselőt is elkísértem a kövesdi járásba és akkor is mindenütt dicsérően szóltak róla.

A szövetkezetügyi minisztérium államtitkára Jócsik Lajos volt. Ő Érsekújvárra való volt, a Csehszlovákiában működő, Balogh Edgár vezette Sarló-mozgalom aktív tagja volt. Szárszón, a Duna-medence közgazdasági problémáiról nagy hatású előadást tartott. Ővele többször találkoztam. Egyszer Kovács Imre kíséretében jött Miskolcra. Egy másik alkalommal Tóth István megyei titkársága idején meghívtam környezetvédelmi előadás megtartására, mert akkor ezekkel a kérdésekkel foglalkozott, a Magyarország felfedezése sorozatban könyve is jelent meg erről. A harmadik alkalommal pedig Móricz Zsigmond születésének századik évfordulóján a "Móricz szerkesztő úr" című előadás megtartására kértem fel Miskolcon. Móricz Zsigmond gyakran járt Miskolcra, Marjalaki Kiss Lajos hívta meg a korábbi években, és Tauszig Mária szervezte ezeket az összejöveteleket. Az avasi pincéknél olykor Móra Ferenc is megjelent. Jócsik Lajos Móricz Zsigmond mellett a Kelet népe szerkesztője volt.

A népfront újjászervezése idején kezembe adtak egy kötetet, amelyben a népfront-mozgalomban szerepelendők nevei szerepeltek. Földvári Rudolfnak - aki ekkor a megyei pártbizottság első titkára volt - és Koleszár Istvánnak - aki osztályvezetői minőségben tevékenykedett a pártbizottságon - azt mondtam, hogy a népfront-mozgalom szempontjából használhatatlan. Nem látom benne a volt szociáldemokratákat, azért használom ezt a kifejezést, mert a Magyar Dolgozók Pártjában így használták. A szociáldemokraták tiltakoztak ez ellen a megkülönböztetés ellen. Igazuk volt, mert sok helyütt nagyon pejoratívan hangzott ez. Az általam ismert kisgazda vezetők neveit sem láttam benne. A parasztpártiakat is alig. Megnéztem a névsorba vett foglalkozását, ez is nagyon egyoldalú volt, munkások voltak zömmel. Parasztpártiaknál érdeklődve utánuk azt mondták, hogy ezek az elmúlt években semmit sem tettek a közéletben. A túlzó baloldaliak arra törekedtek, - ezt érzékeltem ki belőle - hogy kezes bárányok legyenek a helyi népfrontbizottságban. A kongresszusig még volt időnk, így Németh Imrével, a kisgazdapárt megyei titkárával átnyújtottunk egy névsort, így valóban népfrontossá tettük a kongresszusi küldöttek, a járási és a helyi népfrontszervezet összetételét is. Elgondolkozva az első névsoron azt mondtam, hogy akik összeállították, nem akarták szerepeltetni a józan gondolkozású középparasztokat, de még kisbirtokosokat sem, vagy kisiparosokat, vagy értelmiségieket - abban az időben főképpen néptanítók voltak - népfőiskolákat végzetteket, tehát okos embereket nem akartak szerepeltetni. Tapasztaltam a korábbi időkben, hiszen elmondták nekem, hogy ha valami józan ügyet előterjesztettek, aminek a megvalósítása helyben kívánatos volt, akkor a képzetlen párttitkár, meg tanácselnök ledorongolta őket. Az elvadultja nem bírván cérnával, tehát szellemi képességgel, egyik-másiknak azt vágta oda, elvitetlek, kinyírlak.

Mint említettem a Hazafias Népfront első kongresszusa 1954 októberének végén a budapesti városi színházban volt. Rákosi Mátyás nem vett részt rajta. A köszöntő levelét felolvasták, amely "Tisztelt honfitársak" megszólítással kezdődött. Roppant érdekes ennek a megszólításnak a sorsa. Utána a népfrontos, de más összejöveteleken is az ötvenes-hatvanas években, de még a hetvenes években is, sokan használták ezt a megszólítást. A különböző összejöveteleken, akik nem akarták a "kedves elvtársak" megszólítást használni, a "kartárs" megszólítást helyezték előnybe. Mosolyognivaló volt, amikor parasztemberek zömmel kisiparosok, vagy értelmiségiek körében használták ezt a megszólítási formát. A "kartárs" megszólítást pedig a tantestület tagjai, kisiparosok használták főleg. A Hangyában volt egy ember, aki a kedves kollegák formát nagy erőszeretettel használta. Az úr megszólítás ebben az időben nem volt kívánatos.

Egy későbbi időből őrzök egy emléket. Beresztóczi Miklós római katolikus pap - békepapsága folytán - az egyházi főemberek körében nem volt kívánatos. Képviselő lett belőle, sőt az országgyűlés alelnöke. Mint csoportvezető kaptam az országgyűléstől egy levelet "Kedves Hegyi elvtárs" megszólítással. Alul pedig aláírással, tisztelettel Beresztóczi Miklós alelnök. Jó nagyot nevettem. Nagy gondot jelentett a népfrontban tevékenykedők, elsősorban békepapok, de más reálisan gondolkodó papok megszólítása is. Németh Imrével - aki hosszabb ideig szervezte a papi összejöveteleket - kiokoskodtuk a megszólítást a katolikus papok esetében. "Főtisztelendő plébános úr", "esperes úr" - kinek mi dukált. A protestánsok esetében viszont "nagytiszteletű lelkész úr". Akkor még kevés asszony volt a reformátusok körében, őket is "nagytiszteletű" megszólítással illettük. A református püspököt, Ráski Sándort "főtiszteletű püspök úrnak" szólítottuk. A hetvenes években történt, hogy Monos János a bányák vezérigazgatója lett a népfront megyei elnöke. Egyszer mondom neki, hogy János, illő volna ellátogatni a papokhoz. Ő a szokott humorával azt mondja, csak még azt találd ki! Már pedig ennek meg kell történnie. Leírtam a megszólításokat. Egy délután át tanulta a megszólítást, hogy el ne tévessze. János utána igen jó barátságba lett több katolikus plébánossal és nagytiszteletű úrral. Monos egy intelligens bányász volt.

Az idősebb paraszt embereket falun bátyámnak szólítják. Az urbánusok részéről azonban elterjedt a bácsi megszólítás. Így lett Németh Imre a Kisgazdapárt megyei elnöke megyeszerte Imre bácsi. Ő 18 évvel volt idősebb tőlem. Engem már a népi kollégisták 1948-ban 30 éves koromban is többen bácsinak szólítottak. Én néhánynak, főképpen a paraszt származásúaknak azt mondtam, ha tisztelsz, akkor úgy szólíts, hogy Imre bátyám. Szerencsére, a bá' megszólítás csak elvétve fordult elő. Dr. Hosszú Zoltán színészt, aki erdélyi származású volt, Dani bá'-nak szólították, mert ilyen címmel volt műsora.

Az első kongresszuson Darvas József mondott beszédet. Orosházi származású volt, a kiskunfélegyházai evangélikus tanítóképzőben kapott oklevelet, de nem tanított sehol sem, mert Orosházán alul maradt egy földiével szemben. Később életük végig jó barátságban voltak. A Kis Újságnál újságíró volt, ott voltam a Zeneakadémián, amikor József Attiláról tartott előadást. Személyesen 1940-ben találkoztam vele a Szabad Szónál, 53-ban a Nagy Imre kormányprogram után egy cikkében az aggályait fejezte ki. Mondtam is neki, hogy úgy látom, hogy nem tapsolsz az új szakasz politikájának. Később, a tokaji írótábor alapítása idején újra felvetettem ezt a cikket, akkor azt mondta, felejtsd el. 1972-ben, az alkotmánymódosítás vitájában Darvas tőlem jobbra, egy másik szektorban, egy sorral előbb ült. Jó volt a rálátásom. Akkor nagy feltűnést keltve azt mondta: "A Hazafias Népfront ne legyen a politika háztájija." A szünetben kifelé menve megkérdezte tőlem, "Imrus, jó volt, hogy ezt mondtam?" "Jóska, nyugodj meg, a régi Darvas Józsefet hallottam." A 80-as évek közepén a Hazafias Népfrontban többször idézték Darvas e mondását. Nagy Imre a Hazafias Népfront első kongresszusán azt idézte többek közt, "ha a föld isten kalapja, Magyarország bokréta rajta". A túlzó baloldaliak ezt mérhetetlen nagy bűnnek, nacionalizmusnak tartották. Biztattam őket, hogy olvassák Petőfi verseit.

A Hazafias Népfront első kongresszusán Szabó Pál írót, a híres Talpalatnyi föld című film íróját választottuk meg elnöknek. Pali bácsi nem volt nagy politikus, meg nem volt jó szónok. Hadart. A Szabad Szónak főszerkesztője volt. Pali bácsi volt 1939-ben a Maroson, egy dereglyén megalakult Nemzeti Parasztpárt első elnöke is. Nem a dereglyén, hanem este a vacsoránál választották meg elnöknek, Kovács Imrét meg főtitkárnak. A Parasztpárt fénykorában a Paraszt Újságot főszerkesztette, később a Szabad Földnél tevékenykedett. A Hazafias Népfront főtitkára Jánosi Ferenc - Nagy Imre veje - lett. Református lelkész volt, ezidőben kultúrpolitikusként tevékenykedett. Sárospataki kötődése van. Mi, Nagy Imrések halottak napja idején Újszászy Kálmán bácsi sírja mellett, Jánosi Ferenc édesanyja sírját is megkoszorúzzuk és gyertyát égetünk.

A megyei elnök dr. Sályi István egyetemi tanár, rektor, pártonkívüli lett. Nyugodt, kiegyensúlyozott, tudós ember volt. Másodszori elnöksége idején, a népfrontban a községpolitikáról folyt az eszmecsere. Megkérdezte a kázsmárki Kurek József bácsit - a Nemzeti Parasztpárt és a helyi népfront elnökét. Fekete Gyula "Történelem magnószalagon" című könyvében a vele folytatott beszélgetés is olvasható. Több mint ötven évig állt a község szolgálatában. Direktóriumi tag, majd az egész Horthy-időszak alatt községi bíró volt. Ugyanis a helyi urasággal szemben folytatott vitában, amelynek során Mayer János földművelésügyi miniszterig elment - a falu javára született döntés. A tsz szervezése idején őt választották elnökké. Sályi Pista bácsi kérdi: "Jóska nálatok hogy van ez?" Kurek Józsi bácsi azt mondja: "Professzor úr kérlek, a népfront elnök megagitálja a tsz elnököt és utána a tsz gépkocsija ingyen és bérmentve szállítja a sódert az út, vagy a járda építéséhez." A népfront megyei titkára Drenkó István lett, aki munkás volt, utána különböző tisztségeket viselt. Drenkó István nem nagyon ismerte a múltat. Illés Endre, aki 1956. nyarán - amikor különféle szervezeteket kapcsoltak a népfronthoz - a Vöröskereszttől jött, és ő lett a Hazafias Népfront megyei titkára. Őneki csak halvány ismeretei voltak a népfront-mozgalomról. Október végén ő inkább a megyeházán tanyázott, a munkástanács körében. 1957-ben önként el is ment a népfronttól a mentőkhöz. Ismereteim szerint nem ítélték el.

1954-től a munkatársak - csak megyeiek voltak - létszáma is változó volt és nagy volt a fluktuáció is. Különböző helyekről jöttek. A pártfunkcionáriusoktól annyiban tértek el, hogy nyugodtabbak, és műveltebbek voltak. A párttól odavezényeltek közül volt, aki egy kicsit vaskalapos volt, a másik vonalas, a harmadik, ő csendesebb ember volt. Hricz Zsófi a megyei tanácstól jött, hamar vissza is ment oda, a személyzeti osztályra. Onnan ment nyugdíjba, mint osztályvezető-helyettes. Jó indulatú, tájékozott, érdeklődő ember volt. Juhászné egy kisebb vállalattól jött a Népfronthoz. Hasonló volt Hricz Zsófihoz. Ő később kisebb vállalatnál lett személyzetis. Kaposvári Károly a fiatalabb tanító nemzedékhez tartozott, de őrá még elmondhatjuk, hogy néptanító vénájú volt. A művelődési osztályról jött, a megyei tanácstól és vissza is ment oda. Az akcióprogram megfogalmazásában, elkészítésében nagyon sok jó javaslata volt, és politikus megfogalmazása. Sajnos fiatalon halt meg. Egyik előterjesztésében a Csehszlovákiában élő magyarokkal való elevenebb, hogy úgy mondjam, testvéri kapcsolattartást ajánlott. Földvári Rudolf igen finoman kérte ennek az anyagnak a mellőzését. Később vele beszélgetve megértettem, hogy a szomszédokat egy ilyen erőteljesen magyar-magyar barátkozás, sőt testvéri kapcsolat erősen irritálta volna.

Másik munkatársam, Szekrényi Lajos tanyasi fiú volt. Putnokon rendőrösködött. A tüdejével bajlódott, így leszerelték. Ezután került a népfronthoz, majd rövid idő után a Moziüzemi Vállalatnál a Kossuth mozi üzemvezetője volt. Ővele nagyon sokat beszélgettünk, kitűnő szervező volt, a népi írókhoz közel álló írói vénával megáldottan. Nagyon szép és megrázó elbeszéléseket írt a falusi szegénységről. Szabó Pál egy filmjét - csempészekről szól - bemutatták a moziban. Nagyon sokat voltunk együtt, Pali bácsi is ott volt. Később többször kérdezte tőlem, Lajos hogy van. Ír és szervezi az írócsoportot, a Széphalom szerkesztője. Alkalmas mindegyikre - állapította meg Pali bácsi. 1956. elején az SZKP XX. Kongresszusa után egy írócsoporti összejövetelen én a pesti íróbarátaimtól hozott híreket mondtam el. Lajos érzékelte leginkább a teendőket. A Széphalom című folyóiratot Gyárfás Imrével szerkesztették együtt. Közreadták a Körhinta című írásomat, ami a hasonló című filmről szólt. Bíztattak. 1956 nyarán a Pilvaxban jöttünk össze, a Kazinczy utcában, a Kazinczy könyvesbolt mellett volt egy presszó, ezt neveztük Pilvaxnak, ma egy kocsma van ott. Javasoltam, hogy a Széphalomnak legyen egy melléklete. Szekrényesi rögtön rávágta, Kilátó a neve. Ő lett a lap főszerkesztője, de ezek már 56-hoz tartozó gondolatok. Azért kell most megemlítenem, mert a Hazafias Népfrontban kialakult egy jó beszélgetés, amely a szabadabb gondolatokat érlelte. Olyan kiválóságokat kell még említenem, mint a mezőkövesdi Papp Zoltán, aki Debrecenben született. Ott is temették el, de kevés született kövesdi volt nála nagyobb lokálpatrióta.

Mohás Sándor Bogácson volt iskolaigazgató, kántor, leventeparancsnok, Hangya ügyvezető igazgató. A mezőkövesdi járási népfront összejövetelen szívvel-lélekkel képviselte földijeim, a bogácsiak ügyét. Galkó Lajos bácsi Edelényben a műveltebb parasztemberek közé tartozott. A híres irkái sajnos nincsenek meg, nagy kár, mert azokból Edelény történetének egy részét meg lehetett volna írni. 1953-ban a plébános barátja miatt nem tették a képviselőjelöltek listájára. Nem volt benne sértődés, 1954-ben erőteljesen részt vett a népfrontmozgalomban.

A Horthy-világban falun létezett olvasó és népkör. A városokban inkább munkásotthonok jöttek létre. Vasárnap délutánonként egy-egy ház ablaka alatt a kispadon, lócán, vagy az eperfa alatt összejöttek az emberek olvasni, beszélgetni, ahol volt már villany, rádiót hallgatni. Szóval eszmecserét folytattak, társas életet éltek. A haladottabb helyeken az arany- és ezüstkalászos gazdatanfolyamokon már modernebb termelési módszerekről beszélgettek. Már itt mondom el, hogy 1954-ben, de még inkább 57-58. után és különösen akkor, amikor már a tsz szervezés befejeződött, összehívtuk az arany- és ezüstkalászos gazdákat és részükre a nagyüzemi módszerekről tartottunk előadást. A termelőszövetkezetekben közülük többen lettek elnökök, vagy brigádvezetők. A fiatalabbak részére pedig a putnoki mezőgazdasági technikummal kihelyezett technikumi osztályokat szerveztük. Szép számmal közülük eljutottak a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre. Én is ide jártam három évig. Azért csak ennyit, mert bevezették a matematika oktatását és én ehhez nem értek. A megyében az idős mezőgazdasági szakemberek, de a fiatalabbak is elfogadtak engem mezőgazdasági szakembernek. Ugyanis a tankönyveket és rengeteg folyóiratot is elolvastam.

1948-ban a világ haladottabb részein a magyar mezőgazdasági csodáról beszéltek. Érdekes, hogy 1957 után a Magyar Szocialista Munkáspárt agrárpolitikája következtében szintén ez hangzott a világban. Ebben nagyon sok elem Nagy Imrétől, illetve tanítványaitól, elsősorban Fehér Lajostól és másoktól származott. Miskolcon most már csak az idősebbek emlékeznek a Rorarius cukrászdára. Az én nemzedékem még járt valaha kávéházba is. Mi a Rorariusban munkaidőben hasznos eszmecserét folytattunk. H. Szabó Béla sokat foglalkozott Herman Ottóval, nem vagyok rosszmájú, valahogy ő is ilyesvalaki akart lenni. Bod Andor tanárember volt, irodalmár. Mi hárman jöttünk néha össze. A kör szélesbedett, hasznos beszélgetéseket folytattunk. A népfrontban egy új kollegánk, aki a rendőrségtől jött, bepanaszolt a megyei titkárnak, Kállai Lászlónak, aki azt mondta, mert egyszer ő is volt már a körünkben: Jóska, te is menj oda, mert ott sok mérnökemberrel találkozhatsz, a kollegánk ugyanis településpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Az általam elindított műszaki akciócsoportot átvette tőlem és a Rorariusban folytatott eszmecserék alapján szélesbedett.

Egy érdekes, valóban kávéházi esetet mondok el. Horváth Kálmán bácsi, vérbeli főpincér az ajtóban állva meglátta a járdán közeledő Benedek Miklós régi vágású újságírót, Miskolc krónikását és a következőket mondta neki:

- Szerkesztő úr, Komáromi József múzeumigazgató úr délután 5 órára várja itt, a Rorariusban.

A népfrontos tevékenységemet - több területen dolgoztam - a mezőgazdasággal kezdtem. Gyerekkoromban falun éltem és végeztem azokat a munkákat, amelyeket a hozzám hasonló korúak végeztek, illetve azokat, amelyeket a gyerek elvégezhet a földön a családdal együtt. A népi irodalmon nevelkedtem, szélesedett a látóköröm. Az ötvenes években még nagyon sok volt az egyéni gazdaság. Szövetkezeteket terveztek, amik majd 53-ban több helyen felbomlottak. Én elolvastam Boldizsár Iván "A gazdag parasztok országa" c. könyvét, meg sok minden mást is e tárgykörben valót. Érdekes, nyáron olvastam, Dánia a globalizáció idején is állja a versenyt, ugyanis az ottani szövetkezeteknek a fővárosban és a városokban mindenhol van nagy áruháza. A beszélgetéseken elmondtam, hogy én a földreform mellett voltam, megvalósításában részt vettem, Bogácson a Pazsak-tanyát meg is mentettem, de a világban történt változások azt láttatták velem, hogy ha a mi mezőgazdaságunk fejlődni akar, akkor egységes minőségi termékekkel, nagy mennyiségben tudunk csak versenyképesek lenni. Tehát én tényekkel érveltem. Nagyon ellene voltam minden erőszakos elképzelésnek és kivitelezésnek. Tsz-szervezések idején figyelmeztettem azokat az agitátorokat, akik az idősebbnek azt mondták: Bátyám, majd kapja a nyugdíjat és az ámbitoson pipázgathat. Mondom: Te ezeknek a korai halálát akarod, mert a paraszt ember, amíg mozogni tud, addig mindig valami elfoglaltságot talál. Ez az országnak a nagy szerencséje.

1959-ben egy megyei értekezleten az elnökségben ültem, egyrészt, mint parasztpárti, másrészt mint népfrontos. Felszólalásomban elmondtam, hogy némely helyen erőszakoskodnak. Prieszol József megyei első titkár közbeszólt: - Imre, hol? - Jóska bátyám, a szünetben majd elmondom. Derültség fogadta ezt a párbeszédet. Egyesek kiérezték azt, hogy nem akarom kiadni és megszégyeníteni azokat, akik súlyos hibákat követtek el. A szünetben el is mondtam Jóska bácsinak, mire ő azt mondta, tudunk róla. Erre megjegyeztem, akkor én tényeket mondtam. Valójában az esemény a Bodrogközben történt meg, ahol jó parasztpártiak és kitűnő tanult emberek voltak. A bűnösök szigorú pártbüntetést kaptak.

A mezőkövesdi járásban egyes pártfunkcionáriusok úgy agitáltak a szovjet bőven termő búza mellett, hogy a piros-fehér-zöld magyar búzának lejárt az ideje. Nagyon határozottan felléptem az ilyen szövegelés ellen, mondván, hogy a Fleismann-búza nagyon jó szolgálatot tett a magyar mezőgazdaság hírnevének, kitűnő a sikértartalma. Ha már ez a búza nem lesz, akkor nem esztek jó ízű kenyeret. Ugyancsak itt történt meg, hogy propagáltam a harmados termelést, történetesen a kukoricánál, de a takarmánytermelésnél is. Megint nekem támadtak. Kénytelen voltam Harmati Sándort, a népfront országos titkárát meghívni - aki korábban a megyei pártbizottság első titkára volt - és ő elmondta, hogy ez a pártban elfogadott művelési forma. Még egy példát mondok, ez a szikszói járásban történt. A pártbizottságon a kimutatásban feltűnt, hogy Kázsmárkon, ahol Kurek Józsi bácsi a tsz elnök a tsz tagokkal megbeszélve, a takarmány betakarításnál kialakította a harmados művelést. A környékbelieknek feltűnt ez, és irigykedtek. Panaszt tettek a pártbizottságon. Egy munkatárs kiment kivizsgálni, de Józsi bácsi először levizsgáztatta mezőgazdaságból. Miután látta, hogy ért hozzá, elmondta, hogy valóban így van, a levágott takarmány egyharmada a tagoké. Mindegyiknek van egy-két tehene, ezért tudtak a kázsmárki asszonyok tejet, tejfelt és vajat vinni a szikszói piacra. Ha mai ésszel gondolkodunk, ez a vállalkozás csírája. A pártbizottságon megnyugodtak. Egy pártkongresszuson Erdei Ferenc is elmesélte, hogy a nádudvari Szabó Istvánnal, aki később a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának az elnöke lett, miként alakították ki a harmados művelést. Kádár János nem tiltotta be.

1960. szeptember 30-án elég hűvös időben a domb és hegyvidéki gazdálkodásról tartottunk eszmecserét. Soós Gábor, az FM államtitkára mondott bevezetőt. A szervezők Szalipszki Endre, a tsz elnöke, az egyházközségben kántor, később a Borsod-Heves megyei Evangélikus Egyházközség elnöke és Benárd Géza agrármérnök, Dobi István barátja. Laczkó István megyei főagronómus, később a megyei tanács elnökhelyettese tudományosan feldolgozta ezt a gazdálkodási formát és Erdei Ferenc, az akadémia főtitkára volt a patronálója. Veres Péter is ellátogatott egyszer ide. A Népfront részéről Cservák Ferenc encsi járási titkárral segítettük ezt az országos jelentőségű tanácskozást. Az encsi járásban versenyt hirdettek a tsz-ek szervezése idején. A járási vezetőket sikerült megsértenem. Azt mondtam, hogy nem itt dől el a magyar mezőgazdaság sorsa. Kedvezőtlen adottságú terület és sok más egyéb nehézséggel küszködtek. Később sokba került ez. Győr megyében kezdődött a tsz mozgalom szervezésének a harmadik menete. Ott módos parasztok léptek be, néhol 10 tehénnel a termelőszövetkezetbe. Nagyon sok segítséget kaptak, kitűnő szövetkezetek is alakultak.

1953-1958 között a Magyar Dolgozók Pártjának, illetve a Magyar Szocialista Munkáspártnak két ízben volt jó agrárpolitikai elképzelése. Az egyik Nagy Imre kormánya idején, a népfront akcióprogramjai erre alapozódtak. A másik pedig 1957-58-ban, ez pedig Fehér Lajos nevéhez kapcsolódik. A Bodrogközben fellendült a jonatánalma-telepítés, a szomszédos, szabolcsi tapasztalatok alapján. 1953-ban, 1957-58-ban, ahogy 1948-ban korábban, a nyugat megint dicsérte a magyar mezőgazdaság fejlődését. 1955-ben Nagy Imrének a pártból való kizárása után megdöbbentő képet láttam a Zsolcai kapuban. Egy hosszú kocsisor ment a Búza térre, szinte mindegyik előtt volt egy tehén, borjú, vagy ló. A kocsihoz kötve vitték eladni. Ez Rákosi Mátyásék ellentámadásának a következtében történt.

Nagyrozvágyon volt egy kitűnő tanító, pontosabban néptanító, Puskás Lajos. Valahogyan elkezdtek aprómagvakat termelni, a Monori Maggal összefogva. Termékeiket nyugaton értékesítették. Országgyűlési képviselőként gyakran jártam ezen a vidéken és egy vasárnap délelőtt elmesélték, hogy ők nem ismerték a végrehajtót, mert nekik mindig volt pénzük a magból. Lajos bácsi fia is ilyen megszállott volt, csak a zöldtakarmány készítése terén. 1957-58-ban mondom Harcsa Laci bátyámnak, a parasztpárt elnökének:

- Lehetőség van takarékszövetkezet létrehozására.

- Imre, a parasztnak nincs pénze.

- Majd lesz.

Két év múlva hitelfelvételre ajánlott nekem pénzt, mert annyi pénzük volt, hogy már hitelezni is tudtak.

Tardon H. Szabó Béla kezdeményezésére tardi napot tartottunk. Ortutay Gyula néprajztudós volt akkor a népfront főtitkára és "A tardi helyzet" írójának, Szabó Zoltánnak a barátja. Szabó Zoltán ez időben nyugaton élt. Tardról ezután mind többen írtak. Ott is megalakult a tsz. Olyan embert választottak elnöknek - mert nagy volt iránta a bizalom - aki nem is lépett még be a tsz-be. Akkor belépett. Később a szentistvániak terjeszkedtek, mert nekik volt munkaerejük, de nem volt területük, így Tardra és Cserépváraljára. Cserépváralján őszibarackost és szőlőt telepítettek. Cserépváralján, ha ezt nem végzik el, akkor Gyűrűfű sorsára jutottak volna. A szentistvániak ténykedése nyomán Tardon és Cserépváralján húsüzlet is nyílt.

Volt a népfront-központban egy Szatmári-Nagy Imre nevű országos titkár, aki korábban kisgazdapárti volt. A megyében Németh Imre is kisgazdapárti volt, 1956 őszén az én jóvoltomból lett megyei tanácselnök-helyettes. 1958-ban országgyűlési képviselő lett, a gönci kajszi apostolává lépett elő, más hasznos dolgot is végzett. Szatmári-Nagy Imrével valahogy engem, mint parasztpártit akartak a népfrontból eltávolítani. Harmati Sándor és Prieszol József, akikkel Németh Imre jó barátságban volt, továbbra is megtartottak a Népfrontnál.

Sok mindent el lehetne még mondani, amit a Népfront országosan is kezdeményezett a mezőgazdaságban és mi átvettük, vagy mi kezdeményeztük - a hegy- és dombvidéki gazdálkodást - és átvették mások. Több hasznos országos tanácskozás volt az országban, ezekről mindig gazdag tapasztalatokkal jöttünk haza, és a vérbeli népfrontos parasztembereknek továbbadtuk. Mezőkeresztesen Kiss Bertalan elnökkel az élen énekkar alakult. Ő maga is szerepelt az énekkarban, a hajdani református énekkarból tsz énekkar lett, majd 1990-ben újra református lett. A televízióban, de mindenütt óriási sikerük volt. A tsz-ek nagyon sok helyütt segítették az író-olvasó találkozó létrejöttét. Nem is beszélve a Vass Lajos kezdeményezte Páva-körök létrehozását, tehát hasznos kulturális tevékenységet folytattak.

Egyszer Szomolyán jártam TIT előadóként és hallottam, hogy irtják a cseresznyefát. Megjegyeztem, hogy maguk a jövőjüket vágják ki. Ez a tsz-szervezés idején volt. Próbáltam eszmecserét indítani, hogy miként lehetne megmenteni, ahogy tették Gönc környékén a kajszibarackkal, és ahogy a bodrogköziek a szabolcsiak tapasztalata alapján nagyüzemi gyümölcsöst alakítottak ki. Szomolyán aztán létrehozták a nagyüzemi őszibarack-termelést.

Fehér Lajos a megyében járt, előadást tartott. Jövetelének a szőlő is tárgya volt. A túlzó baloldaliak az egyéni területeket közösbe akarták erőszakolni. A Hazafias Népfront megyei bizottságának az ülésén vezető szerepet vitt Lengyel, a tarcali kutató vezetője. Ők látták vendégül Fehér Lajost. Én is ott voltam, mód nyílt arra, hogy az udvaron kettesben beszélgethessünk. In medias res a közepébe vágtam: bemutatkoztam és Horváth János nevét mondtam, aki Fehérrel együtt Győrffy-kollégista volt. Horváth Jánost Fehér Lajos helyeztette el a szikszói mesterséges megtermékenyítő állomás igazgatójának. Elmondtam, hogy én a szőlősgazdák megbízásából beszélek. Kérésük: ne vegyenek minden szőlőt közösbe. Maradjon háztájiként a tag szőlője. Fehér Lajos gyorsbeszédű ember volt, annyit mondott: "Egyetértek." Néhány nap múlva Prieszol, a megyei pártbizottság első titkára azt kérdezte tőlem:

- Beszéltél Fehér Lajossal?

- Igen.

- Az istenedet megint magadra haragítod ezt a sok fafejű balost.

- Jóska bácsi, én a szőlős gazdák megbízásából beszéltem. Teljesítettem a megbízatást.

- Jó, rendben van. De nekem kell hallgatnom, már megint, hogy a Hegyi okoskodik. Szerencséd van, mert a pártban is vannak hasonlóképp gondolkodnók.

Leskó István esete is nagyon érdekes volt. Ő a tarcali állami gazdaság igazgatója volt, csakhogy magángazda is volt. Nagyszerű minőségi szőlője, kiváló borai voltak. Több balos kapitalistának nevezte. Elűzték Gyöngyösre igazgatóhelyettesnek, de ő hazajárt a szőlőjét művelni. A Népszabadságban is írás jelent meg róla. A józan ész azért felülkerekedett. Amikor Tömöl Miklós tokaji tanácselnök meghalt, utána Leskó Istvánt választották meg elnöknek. Irodalombarát család volt. A felesége szép verseket is írt. Ő mérte a kitűnő bort a tokaji írótábor idején. Az írók szívesen jártak oda. Barátságba kerültek nagyon sokan Leskóékkal. A nagyközség ügyes-bajos dolgaiban jó tanácsokat adtak, még segítettek is, mai szóval lobbiztak Tokajért. Az ő köréhez tarozott Papp Miklós, "a tokaji", ő volt a múzeum igazgatója, könyvet írt a tokaji borról. Továbbá Tenkács Tibor festőművész, aki megszervezte a Zilahy György Baráti Kört. Zilahy gyakran járt Tokajba a művésztelepre. Nagy Antal a hajdúságból került Tokajba, a Tokaji Ferenc Gimnázium igazgatója volt. Ők és mások a népfront szervezte értelmiségi klubban nagyszerűen együttműködtek. Leskó tanácselnökként ment nyugdíjba. A fiatal Leskó is szőlész volt. Németh Miklóssal szerveztek egy Tokaj-hegyaljai egyesületet és ennek Leskó volt a titkára. Utánuk Majer János lett a tanácselnök, aki a vízügynél dolgozott, a népfront titkára is volt és így került a tanácselnöki tisztségbe. Nem kedvelte Leskóékat, mert hogy a Németh Miklós-féle egyesület Szerencsen működött.

Bakonyi József és Almássy Károly tanár Kossuth-díjat kapott a fiatalok körében végzett kiváló oktató munkáért, amely a szőlészettel és borászattal kapcsolatos volt. Veres Péterrel egyszer meglátogattuk Bakonyi Jóskát, nagyon kiváló beszélgetést folytattak, nemcsak a szőlőről volt ottan szó, hanem az agrárértelmiség kulturális tevékenységéről, meg az ország dolgairól. Péter bácsi másutt is volt. Én voltam a kísérője és az ÉS-ben nagyszerűen írt az agrárértelmiségiekről. Egy, a miskolci egyetemen mondott gondolatát nekik is elmondta: tudom, sok a dolgotok, de olvasni ne feledjetek el.

Bakonyi József elment a Dunántúlra, Tolnába, testvére, szintén kiváló szőlész a Dunántúlon tevékenykedett és kitenyésztette a "cserszegi fűszeres" szőlőt, bort. Péter bácsival a régi Halászcsárdában ebédeltünk. A pincér felismerte, elmondta, ő Pesten a húsosoknál hallgatta előadását inas korában. Péter bácsi az akkori ifjúsághoz szóló gondolatokat elmondta. A pincér igazolta, hogy ez így volt. Néhány perc múlva pincehideg tokaji szamorodnit hozott fel. Péter bácsinak töltött, szakszerűen megnézte színét, illatát, megkóstolta majdhogynem a nyelvével csettintett, és azt mondta, - Imre ez nemes bor. Péter bácsi tegnap este Bakonyinál azt mondta, hogy nem ért a borhoz, most ezzel a megállapítással, hogy ez nemes bor, tanúsíthatom, hogy ért a borhoz.

Kapás Pál volt a hegyaljai állami gazdaság igazgatója Sátoraljaújhelyben. A tokajiak ezért mindig morogtak. Kapás a Szovjetunióban végzett. Ő a tokaji szőlő termelését levitte a "szoknyára", tehát sík vidékre. Nyilvánvalóan ott gyengébb minőségű tokaji terem. Egy alkalommal meghívtam a tokaji írótáborba. Előre megmondtam neki, Pali, ezek az írók nemcsak isszák a bort, hanem értenek is hozzá. Tehát sorjáztak a kérdések, Kapás rám nézett, mintegy jelezvén, hogy ezek tényleg értenek hozzá. A beszélgetés jó sokáig tartott. Megrótták, amiért ezt a gyenge bort termeli, azt is értésére adták, hogy ez a Szovjetunióban lehet, hogy kiváló bor, de így ne degradálja le a tokaji bort.

Most ugorjunk egy nagyot Bükkaljára, amely nem volt sohasem önálló a szőlőtermelés és a borászat szempontjából. Mindig az egrihez igazodtak. Hajdu Imre földim, újságíró, Szalai Sándor tanácselnök, majd polgármester és Daragó Károly - szintén bogácsi, a színházi zenekarban játszott - és én egy házi borversenyt szervezetünk először, amely előbb megyeivé, majd nemzetközivé vált Bükkvinfest néven. Először a szomszéd országból a magyarok, majd az osztrákok és németek jöttek. Megalakult a Szent Márton Borrend is, mert a templom védőszentje Szent Márton püspök nemcsak a katonaköpenyéről, meg a gágogásokkal elárult ludakról, hanem a borral kapcsolatban is híres. Megtörtént az a szégyen Bogácson, hogy 2002-ben a versenyen a Szent Vince Egyesület volt a rendező és a Szent Márton Borrend sehol sem volt. Most november 8-án tartotta a közgyűlést, telefonon felhívtam őket, mindenkit köszöntöttem, azt is, aki rám haragszik és megróttam őket, hogy 2002-ben nem voltak ott a Márton-napi vígasságokon.

A gönci kajsziról szólok, utána meg visszatérek a borhoz. 1958-71-ig Németh Imre volt Abaúj azon részének országgyűlési képviselője. Nyugdíjas ember lévén ideje volt, olykor kihelyezte magát Göncre. Több felszólalásában szólt a gönci kajsziról, sőt egy alkalommal a gönci hordó (136 liter) nem tudom milyen kisebbített másában két éves gönci pálinkát vittünk Kádár Jánosnak. (Engem is bevett a csapatba.) Jártam azon a környéken, és Göncruszkán érdekes dolgot tapasztaltam. Gönci kajszit telepítettek, ha jól emlékszem öt holdra. A tagok háztáji szőlőjébe is beleért ez a kerület. Nagyon ügyesen oldották meg a gondjukat, a szőlőben kijelölték a kötés szerint a gönci kajszi csemete helyét, a szőlő tulajdonosa ezt a részt is használta, ő gondozta a csemetét, ugyanakkor ezen gazdák részére a tsz telepített egy szőlő területet. Tehát a tagok mindenféleképpen szerencsések voltak.

Kovács Antal bogácsi tsz elnököt meg az agronómust a népfront kocsiján elvittem Göncruszkára, hogy nézzék meg. Én ugyanis azt javasoltam, hogy a Vén-hegy nevű szőlőterületet újra kell telepíteni, úgy hogy a tulajdonosok ne károsodjanak. Bogácson a Vén-hegy nevű szőlőnek volt egy része, az ún. édes oldal. Ott termett az olaszrizling, a borrendnek a zászlós bora. Mayer Alajos volt főjegyző, Kovács Sándor gépész - aki a Spiegel-vagyont örökölte - nagyon kiváló bortermelők voltak. A bogácsi "Új Élet" nevű tsz a megyei, de még országos borversenyeken is első, második díjat mindig nyert az olaszrizlinggel. A felújítás különböző okok, ellenállás miatt nem sikeredett.

Az új tsz-vezetők a szántóföldön telepítettek nagy területen szőlőt, amelyből a tibolddarócihoz hasonlóan a Törleynél kiválóbb pezsgő alapanyag termett, készült. Szeptember elején már szüretelnek. Tehát hamarább jön a pénz. Október 1-én fiammal és az unokámmal Tard felé mentünk és elszomorodtam a Vén-hegy szőlő láttán. A szomszédommal, Szeberin Vendellel gyakran tettük fel a kérdést, ki fog itt szőlőt kapálni. És akkor soroltuk a kiváló szőlőtermelőket a kövesdi fűszerkereskedő Kardosokat, Mohás Sándor iskolaigazgatót, Hegyi József és Juhász József gazdaembert, meg még másokat. Vendel barátom nagyapja a Kőkötő nevű szőlőben jeleskedett. Az utóbbi időben Szomolya erősen közeledett Eger felé. Bogács is felzárkózott. Valamikor Eger Borsod megyéhez tartozott, most úgy látszik, a volt kövesdi járásból néhány község kistérségben összefogva a szőlőtermelés és a bor okán Egerhez közeledik.

1966-ban a Hazafias Népfront megbízott megyei titkára lettem. Ennek az előzménye az volt, hogy Erdei Ferenc megnézte Fancsalon Szalipszki Endre és Benárd Géza agrármérnök művét, a domb- és hegyvidéki gazdálkodás mintatéeszét. Erdei Laczkó István volt megyei tanácselnök-helyettes pártfogója volt ebben a témában. 1979 áprilisában mentettek fel a népfront megyei titkári tisztségről. Egy megyei titkári értekezlet után Szentistványi Gyuláné - akit az általam Zemplénből ismert Aczél György patronált - ridegen közölte, hogy felmentenek titkári tisztségemből. Az egész szituáció olyan volt, mint amikor egy cselédnek felmondtak az úri világban. Én ezt elmondtam Bodnárnak és Monosnak. Monos János a szénbányák igazgatója volt és a népfront megyei elnöke. Ő szentségelt. Bodnár szólt nekem:

- Imre, holnap a népfrontnál találkozunk 14 órakor.

Szentistványiné szobájában beszéltünk hármasban, szívélyesen és barátságosan. Szentistványiné mondta, hogy a múltkor nekem elfelejtettek ajándékot adni, mikor én hatvan éves voltam. Akkor szépen megbeszéltük, hogy mikor lesz megyei népfrontbizottsági ülés, és a továbbiakban hol végzek társadalmi tevékenységet, stb. Puszi jobbról, puszi balról. Amikor Monosnak elmeséltem az egészet, csak nézett és utána percekig röhögött. Néhány nap múlva a szír parlamenti delegáció érkezett a megyébe. Dr. Bodnár Ferenc megyei első titkár megkért, hogy x napon x órakor legyek a megyei pártbizottságon. Bemutatott:

- Hegyi Imre úr, most már nyugdíjas megyei népfronttitkár, országgyűlési képviselő, a képviselőcsoport vezetője. Ebben a minőségben van itt, egyébként - és akkor rám nézett - a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára.

Én mosolyogtam, mert tudtam, hogy miért mondta. Ugyanis a szír parlamenti delegációban öt párt képviselője volt jelen. A népfront-időből Sályi István egyetemi tanárra, rektorra és Monos Jánosra mindig szívesen gondolok, gyakran emlegetem őket. Monos egy művelt bányász volt. Amikor a 80. születésnapomon Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke Barczi Pál egy bogácsi festményét adta át, akkor a rádióriporter megkérdezte, hogy a népfrontból kire gondolok szívesen. "Sályi Istvánra és Monos Jánosra." A rádiósok mondták nekem:

- Imre bácsi, Monos Márta percekig sírt örömében.

 

1956.

A Kilátó közkedvelt újság lett, mindenki igyekezett megjelenni benne. Ebben az időben sokan tartották magukat írónak. A Pilvax-ban is mindig sokan összejöttünk. Ez valójában a Kazinczy utca és a Széchenyi utca sarkán, a Kazinczy utcai könyvesbolt mellett lévő Avasi Kávéház volt. Ma kocsma. Nagyon vegyes társaság jött itt össze. Szekrényesi adta a Pilvax nevet, ezzel is jelezvén, hogy 1848. március 15-e szellemében és az akkori fiatalok akarásával akarunk tevékenykedni. Október 23-án a felvonulások minden bizonnyal hasonlíthattak a 48. március 15-i ifjúsági összejövetelhez.

A TIT-ben (érdekes módon nem a Dolgozók Ifjúsági Szövetségében, hanem a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulatban, ahol Bihari Sándor a közművelődési ügyekkel foglalkozott) és a Hazafias Népfrontban - amelynek Bod Andor volt a városi titkára - voltak az előrehaladás szóvivői. Mind a két helyen közismert és elismert értelmiségiek tevékenykedtek.

Bihari Sándort népi kollégista korában ismertem meg, már akkor is írt verseket. Miskolcról Debrecenbe került az egyetemre. Amikor végzős volt, elmentem érte, hogy hazahívjam. Sikerült hazacsábítanom Debrecenből és itt a TIT-ben művelődési ügyekkel foglalkozott. Ebből az időből én Császár Klára nevére emlékszem, aki nagyon tehetséges költő volt. Sajnos, súlyos beteg volt. Kalász Lászlót is csábítottam, de ő egy év múlva egy kerülővel jött haza, ugyanis elment tanítani és ott összeházasodott egy hajdúdorogi lánnyal. Így Lacival én földi vagyok, mert az én feleségem is Hajdúdorogról való. A harmadik fiúnak már nem emlékszem a nevére. Ő Miskolcra jött és rendőr lett. A TIT-ben élénk élet volt korábban is, neves értelmiségiek jártak oda, tartalmas eszmecserék folytak.

1954-ben, amikor a népfront megalakult a Miskolc városi titkár Bod Andor lett. Nyelveket beszélt, a hadifogságban megtanult oroszul, és irodalmi nyelven tolmácskodott április 4-én és november 7-én. Csorba Zoltán nevét kell még említenem, mint aki irodalmi területen igen erőteljesen tevékenykedett. "Miskolc és Borsod az irodalomban" c. könyve meg is jelent. A megyeházán 1946-ban sok irodalmi előadás hangzott el, én egyre nagyon emlékszem, Csorba Zoltán tartotta Mikszáth Kálmánról. 1946-ban már működtek a népi kollégiumok is. Kovács Tibor volt a főszervezője. Ő valami szociális ügyekkel foglakozott a megyeházán. Seres János, Papp László festőművészek voltak. Papp Laci 1943-ban ott volt Szárszón is. Itt mondom el, hogy Papp Lászlóval Fekete Gyula társaságában a Nemzeti Parasztpártban ismerkedtem meg. Egy alkalommal, mivel ő heveskedő ember volt, vita támadt köztünk Németh Lászlóról és Darvasról. Én Németh László műveit olvastam, Laci is nagyra tartotta, Darvast meg jelentéktelen írónak. Mondtam neki, "Lacikám, az Orosházáról szóló "A legnagyobb magyar falu", "A törökverő", meg a "Szakadék" nem semmi." Hosszú ideig nem is beszélgettünk. 1956 nyarán Némethi László, akinek korábban könyvesboltja lehetett, most a Széchenyi utca elején újságos üzlete volt, meglátott és beszólított az üzletbe. Bemutatott Papp Lászlónak. Laci bátyám, ismerjük egymást, csak az úr nem fogadta a köszönésemet. Előfordult egy eset, hogy a feleségemmel talán színházban voltunk, ők beszélgettek Papp Lacival, mert mindketten népi kollégiumi igazgatók voltak, én nem szóltam semmit. Feleségem megkérdezte, hát ilyen nagy ez a harag. Papp Laci nem fogadja a köszönésemet. Tehát Némethi Laci bátyám hozott össze bennünket és utána együtt vettünk részt a népi kollégisták összehívásában.

Földvári Rudolfról először az újságokban olvastam, mint budapesti első titkárról. A következő pedig 1953 júniusában volt, amikor ő is tagja lett a Moszkvába utazó pártküldöttségnek. Erről a tárgyalásról feljegyzéseket készített, és a 90-es években ezt az Új Tükör című képes folyóiratban közre is adták, úgy ahogyan Földvári leírta: kapitalizmus = kap., szocializmus = szoc. Kovács István, aki korábban Rákosi főkáderese volt, majd Borsodban volt első titkár, Nagy Imre mellé állt és így visszakerült Budapestre. Földvári Rudolf 1954-ben jött Miskolcra megyei első titkárnak. Ritkán találkoztunk, legfeljebb a képviselői összejöveteleken. 1955-ben a felszabadulás 10. évfordulóján, április 4-én sok más közt nekem is ő adta át a kitüntetést. 1954-ben a Hazafias Népfront első kongresszusára készülődtünk, már augusztus 20. után. Köszönettel vettem, hogy figyelembe vette az észrevételeimet, amelyek alapján népfrontosabbá vált a kongresszusra utazók névsora. Mind a ketten küldöttek voltunk az első kongresszuson. Utána néhány alkalommal eljött a Hazafias Népfront elnökségi ülésére.

A képviselőcsoporti üléseken már látható volt - én legalábbis láttam -, hogy ő Borsodba úgy jött megfelelő elképzelésekkel, hogy az új szakasz politikájának szellemében a kormányprogram megvalósításán fáradozik. Jó néhány korrupt és iszákos pártfunkcionáriust eltávolított a tisztségéből. Például a Miskolc városi első titkárt, Bodnár Andrást, meg jó néhány járási funkcionáriust és beosztottat is. Ezeknél gyakorlat volt, hogy az ünnepek előtt a már meglévő tsz-ek jobbikába elmentek és ajándékképpen hoztak onnan bort, fél disznót és egyebeket.

1956. június 17-én jelent meg a Művelt Népben Bihari Sándor írása "Miskolci kocsonya" címen. Nemcsak Miskolcon, hanem országosan is nagy port vert fel. Földvári még ma is mondja, hogy Biharinak ebben és ebben nem volt igaza, mert ahogy az egész országban, úgy Miskolcon is voltak látható eredmények a kulturális életben. Én, aki 1945-től ismertem Miskolcot, ezekben vitatkoztam vele, mondván, hogy Bihari meg itt volt diák és itt volt népi kollégista. Ezekről más alkalommal is beszélgetve, nézeteink közeledtek egymáshoz.

B. Nagy László többször járt Miskolcon Bihari erősítésére. A Művelt Népnél tevékenykedett. Parasztpárti volt, majd később neves filmes lett, a Tiszáról készített egy szép filmet. A Művelt Nép szerkesztősége megbízta, jöjjön Miskolcra. Pont akkor jött, amikor az MNDSZ, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság, a Vöröskereszt a népfronthoz csatlakozott. (Nekem ez nem tetszett, a Kilátóban ki is fejtettem róla a véleményemet.) Földvári is ott volt. Akkor beszélgettek. B. Nagy Laci cikket írt, Földvári válaszolt rá. B. Nagy László pedig megjegyzéseket fűzött ehhez. Földvári Rudolf egyre ismertebb lett az írói körökben és egyre inkább becsülték, mert a megyei első titkárok között az első és talán az egyedüli volt, aki reformerként foglalkozott a napirenden lévő ügyekkel. Földvári ismét felvetette, hogy a baloldali szektariánus tevékenység magatartása veszedelmes. Ebben az időben az Északmagyarország című lapnál csoportosultak ezek az általam túlzó baloldaliaknak nevezett tollforgatók. Érdekes Grósz Károly változása. A "Miskolci kocsonyát" ugyan bírálta, de októberben, mint pártfunkcionárius segítette a Kilátó megjelenését.

A Kilátó október 20-i utolsó számában Földvári Rudolf "Értsük, becsüljük meg egymást, fogjunk munkához" c. nagyhatású cikkében teljesen az írók mellé állt. E lapszámban az első oldalon jelent meg egy írásom "Nemzeti összefogást" címen. Ebben követeltem Nagy Imre visszavételét a pártba. Rajk László és társainak temetése után ez egyre erősödő kívánalom volt. Bihari Sándor Miskolci kocsonya című írásához többen hozzászóltak. Én voltam az utolsó, a Művelt Nép utolsó számában, október 21-én. Vezetők Borsodban című írásomban kifejtettem a véleményemet: név szerint írtam az általam népfrontosnak tartott pártfunkcionáriusokról (Prieszol József, Fekete Mihály, Harmati Sándor, Mihala Gyula, Markovics János). Róluk pozitívan nyilatkoztam, azonban másokról, mint Bodnár Andrásról igen negatívan. Bodnárt - a Földvári által elküldött Miskolc városi első titkárt - értelmiségfalónak neveztem. Október 23. után, de még inkább 57-ben sokan ellenem szólóan nyilatkoztak erről az írásról.

A július elejei Kónya-estről most is sokat beszélnek. Kónya Lajos is képviselő volt, ő valóban az irodalomról beszélt, de sok volt a teremben a provokátor. Földvárinak mondtam is, hogy sok rendőrt látok itt civilben. Ő azt mondta:

- Hegyi elvtárs, Isten bizony, nem én mozgósítottam őket.

Földvárival ezután még szorosabb kapcsolatba kerültünk és készültünk a volt koalíciós pártok összejövetelére. Déri Ernő városi első titkárt egy írásomban megdicsértem, hogy kiemelkedik a városi-járási párttitkárok közül, mert mint hallottam, háromezer kötetes könyvtára van. Csakhogy ő folyton Poznant emlegette. Érdekes, hogy Földvárinak is voltak ezzel kapcsolatosan aggályai.

A népfront a kongresszus után a városokban és a községekben, de a megyén is akcióprogramot készített. Miskolcon Bod Andor egy szoboralapot hozott létre, ahová nemcsak a vállalatok, de az állampolgárok is szívesen adakoztak. Medgyessy Ferenc szobrászművész Herman Ottó alakját formázta meg, ott van a régi múzeum épülete előtt. Ebből a pénzből kitellett még egy Egressy szobor is a vasgyárnál, sőt 1957-ben a III. kerületben, a volt Szikra mozival szemben egy 56-os emlékmű is. 1956 júniusa végén, a városi pártbizottságon Bod Andor, a kulturális kibontakozásról fejtette ki a véleményét. Bod Andorról el kell mondanom, hogy egy kvalifikált értelmiségi családból származik, szülei pedagógusok voltak. A Tiszántúlról, ha jól emlékszem Karcagról jött Miskolcra. Öccse, László festőművész volt és a népi kollégiumokban tevékenykedett. Húga, Teréz kiváló színésznő volt. Bod Andor fia, Bod Péter Ákos pedig 1990 után pénzügyminiszter, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, közismert pénzügyi szakember.

Július elején, a megyei pártbizottságon pártaktíva volt, ahol Földvári Rudolf a Petőfi Kör tevékenységét úgy jellemezte, hogy az "ellenforradalmat" erősíti. Többen nemtetszésüket nyilvánították. Nekem sem tetszett, ahogy már elmondtam. Ebben az időben Földvárival többször találkoztam és már közelebb kerültünk egymáshoz. Én azonban megértettem őt, és többeknek elmondtam, hogy ő 53. júniusában ott volt Moszkvában és azt is, hogy feljegyzéseket készített, stb., meg azt is, hogy a megyében kipenderített néhány korrupt, iszákos funkcionáriust. Azt mondtam, most olyan a helyzet, hogy úgy érezte, ezt kell mondania. Ezt követően Földvári egyre többször találkozott az írókkal, Koval Pál pedig az értelmiségiekkel való kapcsolatteremtést szorgalmazta.

Földvári Rudolf 1956. június 31-én az országgyűlésben nagy hatású felszólalásával többek között azt mondotta, hogy a magyar Ruhr, avagy mások mondják Ural, lemaradt. Szabolccsal együtt a 16-18. helyen vagyunk az infrastruktúra egyes ágazataiban. Földvári Rudolf alaposan felkészült a felszólalására, értelmiségiekkel, írókkal, munkásokkal beszélgetett, gyűjtötte az adatokat. Földvári 1956 novemberében-decemberében az Északmagyarországban közzé tette az elnöklete alatt működő munkástanács programját. Ez a program Földvári július 31-i parlamenti felszólalására alapozódott. 2003 karácsonya előtt, mint minden évben Rudi lapot küldött. A Nagy Imre Társaság megyei szervezete ebben az időben jön össze mindig egy év végi beszélgetésre. Rudi most ezen nem tudott részt venni és megkért, hogy a nekem írt lapot olvassam fel. Ebben megdicsért engem, mondván, hogy 1956 nyarán tőlem kapta a legtöbb segítséget.

Az országgyűlés titkárságától a népfrontra való hivatkozással felkértek, hogy a szabálysértési törvényről szóló vitában szólaljak fel. Bíróságok, ügyészségek - mind megkerestem és augusztus 1-jén a magyar országgyűlésben elmondtam a "szűz" beszédemet, amely 11 percig tartott. Akkor még nem volt hangosítás az országgyűlésben, a szünetben Veres Péter mondta, "Imre, ahogy a hangod eljutott hozzám - ő a parlament jobb oldalán ült - az a falu hangja volt".

Július 18-án Rákosi helyett Gerő Ernő lett az első titkár. Gerő augusztus 6-án fontosnak tartotta, hogy Borsodba ellátogasson. Földvári Rudolf azt mondotta, hogy 1953-tól a baloldali elhajlókkal kell főként küzdeni. Gerő viszont sokallta a pártonkívüliekkel és a szocialista demokráciával való foglalkozást. Helyette a szocialista fegyelmet és a törvényességet hangsúlyozta. Földvári Rudolf négy levelet küldött Gerő Ernőnek. Gerő vagy nem válaszolt rá, vagy közvetítéssel, például Hegedűs Andráson keresztül. Földvári a Hazafias Népfront közreműködésével a képviselők részére panasznapok elindítását ajánlotta, amely rövid idő alatt jól is működött. Földvári egyre többször hivatkozott Nagy Imrére. Volt idő, amikor a termelés problémáival foglalkozott, mondván, hogy a költségek alakulására nagyon oda kell figyelni, mert jó néhány helyen alig folyik teljesítés. Ebben az időben megyei első titkártól azt hallani, hogy ha a párt halogat, a társadalom fog mozgásba lendülni, nem lehetett hallani.

Gyárfás János Németh Imrének és nekem megmutatta azt a központi bizottsági határozatot, amelynek alapján több szociáldemokrata szabadlábra került és beszélgettek különböző funkcióba való kerülésükről. Emlékszem, hogy a nyári ülésszakon ott volt Marosán György is a parlamenti folyosón. Veres Péter megkérdezte tőle, hogy ki volt a vallatód? Marosán azt mondta, "Péter erről majd máskor beszélgetünk". Földvári ellene volt annak, hogy szociáldemokrata pártot alapítsanak, illetve újraélesszék azt. Érdekes viszont, hogy Németh Imrével és velem egy koalíciós összejövetelről beszélt. Arról volt szó, hogy a népfront szervezésében az 1945-49. között működött koalíciós pártok megyei vezetőségi tagjait egy találkozóra hívjuk össze.

A találkozóra 1956. október 14-én vasárnap délelőtt a megyeházán került sor. Szociáldemokraták, kisgazdapártiak és parasztpártiak, ha jól emlékszem még egy-két polgári demokrata is volt jelen. Többen jó néhány évvel ezelőtt találkoztak csak. Gyárfás János, a megyei pártbizottság titkára, Németh Imre és jómagam beszéltünk. Az Északmagyarország két nap múlva több oldalon számolt be erről a nagy jelentőségű összejövetelről. Földvári a Központi Bizottság elé terjesztendő javaslatokat ismertette. Ezekben arról volt szó, hogy Szakasits Árpádot, Tildy Zoltánt és másokat a népfrontban, illetve más területen kapcsolják a közéletbe. Mindannyian hangsúlyoztuk, hogy nem akarjuk pártjainkat újjászervezni. Földvári minden bizonnyal ezért szólt már korábban, hogy helyteleníti a felvetett gondolatot, a szociáldemokrata párt újjászervezését. Később a túlzó baloldaliak Miskolcon azt híresztelték, hogy 1956. október 14-én már elkezdődött a többpártrendszer. Mi ott kihangsúlyoztuk, hogy nem azt szervezzük, csupán a volt koalíciós pártok találkozóját tartjuk. Mi nem mondtuk ki a többpártrendszert, azt két héttel később Nagy Imre tette meg. A közélet demokratizálására viszont nagyon törekedtünk. Az értekezleten a kisgazdák felvetették, hogy 1943. szeptember 12-én a Korona Szálló fehér termében a Kisgazda Pártnak választmányi ülése volt, amelyet Pártay Tivadar, a Független Kisgazda Párt felsőmagyarországi csoportjának főtitkára szervezett. Bajcsy-Zsilinszky Endre ezen az összejövetelen is a háborúból való kilépést követelte. Megnéztem a korabeli újságokat és ez nem szerepelt benne. Ezen az összejövetelen munkásmozgalmi emberek is részt vettek, akik szeptember 9-én a vasgyárban tartott összejövetelen szintén a háborúból való kilépést követelték. Tehát a kisgazdák követelték a Rákosi idő alatt a fehér terem faláról eltávolított Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét megörökítő emléktábla visszaállítását. Az új emléktábla felállítása évekkel később, 1974-ben, az én kezdeményezésemre történhetett meg. Elmentem dr. Bodnár Ferenc megyei első titkárhoz és elmondtam az 56. október 14-i kívánalmat. Bodnár megértéssel fogadta a javaslatomat, mondván, hogy Megyaszón Bajcsy-Zsilinszky Endrének sok híve volt, természetesen Monokon is, Kossuth szülőfalujában. Így Bajcsy-Zsilinszky Endre halálának, illetve kivégzésének harmincadik évfordulójának évében a sajtóház nyugati falán a Hazafias Népfront kezdeményezésére a városi tanács felállította az emléktáblát. Ezen az ünnepségen részt vett id. Grósz Károly és Mráz Ferenc, aki szociáldemokrata volt, akik a vasgyári tüntetésen 1943. szeptember 9-én ott voltak. Ennek az ünnepségnek a végén egy iskolai énekkar a Szózatot énekelte.

1994-ben a tokaji írótábor kuratóriumi ülésén, ahol T. Asztalos Ildikó SZDSZ-es képviselő, Miskolc város akkori polgármestere, is tagként szerepelt, megkértem, hogy a Bajcsy-Zsilinszky emléktáblát a sajtóház nyugati oldaláról az utcai oldalra helyezzük át. Napokon belül intézkedett.

Visszatérve 1956. október 14-hez: utána Földvári Rudolf egyre ismertebb lett a parasztok között is. Lengyel István, a Nemzeti Parasztpárt aszalói titkára jelesen munkálkodott ennek érdekében. Földvári Rudolf egyre több emberrel és azok személyes problémáival ismerkedett meg. Például az ózdi járásban, ahol együtt voltunk látogató körúton Léhi, vagy Lihi Zoltán háromholdas kisgazdapártival és a kistokaji Bazsó Károllyal, akik mind a ketten háromholdasok voltak és kuláklistára vették őket. Bazsó Károly ügyében megkérdeztem az akkori miskolci járási első titkárt, hogy miképp történhetett ez, hiszen Bazsó Károly kertészkedő társaival már 1946-ban egy laza szövetkezetfélét igyekezett létrehozni. A járási első titkár azt mondta: "mert mindig mozgott az agya". Szóval mindig kitalált valami jó dolgot, előrevivő új dolgot.

A találkozót megelőzően, október 11-én az országgyűlés költségvetési bizottságának az ülésén a megyéből Földvári Rudolf, Iván István megyei tanácselnök és én voltam jelen Borsodból. Földvári Rudolf elmondta nekem, hogy a megyei tanács vb mezőgazdasági elnökhelyettesévé engem akarnak jelölni.

- Földvári elvtárs, akkor én már most kérem a munkakönyvem, mert én a népfrontnál akarok maradni, mert 1937 óta tartom magam népfrontosnak. De van egy javaslatom, Németh Imrét 1950-ben a tanácsok megalakulása előtt jelölték erre a tisztségre. Sásdi Ernő, aki a megyei törvényhatóságban megyei főügyész volt és ő is kisgazdapárti volt (mint Németh Imre) "megfúrta" a javaslatot.

Tovább folytattam: Németh Imrének három nagy gyereke van, néhány évvel a nyugdíj előtt van, legyen ő, hogy tisztes nyugdíja legyen. Földvári elfogadta az érvelésemet, Dobi Istvánnal, a Népköztársaság elnökével meg is beszélték és így Németh Imre lett a megyei tanács elnökhelyettese.

Az írókkal most már nemcsak irodalmi kérdésekről beszélgettünk, hanem egyre inkább közéleti kérdésekről esett szó, többek között az írók egzisztenciális helyzetéről is, legelsősorban a lakásproblémájukról. Földvári levelet írt Iván Istvánnak, a megyei tanács elnökének és Szinvavölgyi Józsefnek, a városi tanács elnökének, utána ők foglalkoztak az írók ilyen irányú gondjainak a megoldásával. Nagyon sokfajta erő több helyről munkálkodott Bihari Sándor azon kezdeményezésén, hogy 1956. október 23-án Miskolcon egy irodalmi esten a szülővárosában köszöntsük Szabó Lőrincet. Én ennek az előkészítésében részt vettem.

1956. október 22-én a képviselőcsoport ülést tartott és arról beszélgettünk, hogy ki miben interpellál majd, vagy a felszólalásában miről beszél. Ebben iránymutatás volt Földvári Rudolfnak az 1956. július 31-én a parlamentben elmondott nagyhatású beszéde. Ezen a képviselőcsoporti ülésen részt vett Kurek József, a kázsmárki termelőszövetkezet elnöke. Javaslatot terjesztett elő a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjára vonatkozóan. Én ezen az estén elmentem Szinvavölgyi József városi tanácselnökhöz, mert az I. kerületi lakásügyi előadó egy lakást egy ügyvédházaspárnak juttatott, holott előre megbeszéltük, hogy én kapom meg, a mi lakásunkat pedig a katonaságtól leszerelt Jobbágy Gábor - mert őt szemeltük ki a Hazafias Népfront miskolci járási titkárának. Szinvavölgyi sajnálkozását fejezte ki, mert mondtam, hogy nekem indul a vonatom, nem tudok többet beszélni erről. Egy Izraelbe kivándorolni készülő zsidó család ügyében nyújtottam segítséget. Később úgy hallottam, hogy sikerült nekik kijutniuk.

23-án Pesten, a Hazafias Népfront mezőgazdasági bizottsága ülésezett. Holló Imre, Sajópetribe való kisgazdapárti megyei vezetővel tagjai voltunk ennek a bizottságnak. Az ülésen már hallottunk híreket a városból, sőt a felvonuló fiatalok éneklése is beszűrődött. Holló Imre meg is jegyezte - mert néhány perc szünetet tartottunk és kinéztünk az utcára -, hogy 1848. március 15-én is ilyen lehetett a hangulat. Az ülés után a Rákóczi úton, a rádió környékén nagy tömörülést láttam. Az ún. Felvonulás-téren pedig Sztálin szobrát készültek ledönteni. Egy lovas kocsis, egy tejes kocsis a Damjanich utcából kijőve, ostorával a Sztálin szoborra mutatott és azt mondta: "hát Jóska még áll?" Sógorom katonatiszt volt. Egy laktanya területén kialakított lakóépületben éltek. Rádiót hallgattunk. A Gerő-beszéd nemcsak minket, hanem mindenkit felháborított.

Október 24-én reggel szovjet csapatok haladtak a város belső része felé. A sógorom szentségelt és szidta a kutyaládás tehergépkocsikat. Én aznap nem mozdultam ki a lakásból, valahogy telefonon sikerült a családdal is kapcsolatot teremteni. 25-én sikerült kijutnom a Kelet-pályaudvarra és egy Miskolc felé közlekedő vonattal hazajutnom. Az emberek különböző dolgokról beszéltek. Általános kívánalom volt, hogy az oroszok menjenek haza. Miskolcon a villamoskalauz nagyot nézett, amikor a jegyet kérte, hogy én a képviselői igazolványomat mutattam. Súgva mondta, tegyem el gyorsan. Feleségem és a két gyerek nagyon megörült, hogy hazaértem. Feleségem elmondta, meg az Északban is látta a Szabó Lőrinc-estről való tudósítást. Feleségem szerint nagyon lelkesítő volt, ahogy Nagy Attila elszavalta Petőfi Nemzeti Dalát. Kislányom - aki Rajkék temetése előtt megtaposta a Sztálin képet, mondván, "te miattad nincs Rajk Lacikának apukája" - is mesélte, hogy a bácsik és a nénik a zászlókkal mentek és énekeltek.

26-án bementem a Népfrontba. Kammelnéval, aki korábban az MNDSZ megyei titkára volt, Diósgyőrbe mentünk valamilyen gyűlésre, de az már akkora feloszlott. Hazafelé gyalog jöttünk és a Győri kapuban Diósgyőr felé egy tehergépkocsi rohant, rajta egy halott emberrel. A kocsin nemzeti zászló lobogott. A városba érve megtudtuk, hogy a Zsolcai kapuban a rendőrségről lőttek, néhányan meghaltak. A Zeneakadémia előtt állt a szovjet hősi emlékmű és két ember lógott az oszlopon. Megtudtuk, hogy az egyik Gáti nevű rendőrtiszt és a másik egy civil, aki az Avas szálló előtt méltatlankodott, hogy Gátit egy kocsi húzza a földön. Őt is mellétették. A népfrontban, meg a Városház-téren beszélgető csoportoktól megtudtuk, hogy a diákok Pestre akartak menni a forradalmat segíteni és Mezőkövesdnél visszafordították őket. A városi rendőrkapitányságon egy rendőr megijedt és azt mondta, hogy a fiúk a megyénél vannak. Ott meg nem a Zsolcai kapun engedték ki őket, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton. Egyre többen gyülekeztek. Voltak, akik a Búza térről már mentek a vonathoz. Papp László - aki a Nemzeti Parasztpárt tagja volt, festőművész és népi kollégiumi igazgató volt - igyekezett tisztázni ott a dolgokat és valamiféle rendet teremteni. A rendőrség épületéből kilőttek a Zsolcai kapuban gyülekezőkre. Olyasmit is hallottunk, hogy Zombori Sándor hadosztályparancsnok üzent a rendőröknek, hogy hagyják abba a lövöldözést. A rendőrségtől többen igyekezetek kijutni. Köztük volt Ráduly József fiatal sporttiszt is, akit városszerte nagyon szerettek, 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja volt. Őt is felkötötték.

Félelem ült a városon és ezt fokozta, hogy KÖMI-táborból a kiszabadultak az ott lévő rabok, akik márkás bűnözők voltak, s félő volt, hogy Miskolcon szörnyű helyzet lesz. Nekem 1946 jutott eszembe, amikor Rákosi beszéde után a munkások egy gyárost és egy rendőrtisztet lincseltek meg. Mindketten zsidók voltak. Tíz év alatt kétszer történik ilyen esemény Miskolcon, morfondíroztam magamban. Egy ilyen megmozdulásnál okvetlenül kegyetlenségnek is lennie kell? A hatalom 1946-ban is, és most is pogromról beszélt.

A Hazafias Népfrontban töltöttem 27-ét és 28-át. Sok zaklatott ember jött oda fel, hogy segítsünk rendet teremteni. Voltak, akik azért jöttek, hogy adják nekik vissza a földet, mások a begyűjtési túlkapásokat hangoztatták. A vonaton is, meg itt a városban is, azt tapasztaltam, hogy az egyetemisták, a sorkatonák, meg a kiskatonák is azt mesélték, hogy mást hallottak a szemináriumon és más volt a kép otthon a szülői háznál. Szinte minden családot ért valamilyen sérelem. A diósgyőri gyárba bejárók otthon igyekeztek munkástanácsokat létrehozni. Egyes helyeken leváltották a tanácselnököt. Másutt kiszórták a begyűjtési papírokat, némely helyeken el is égették. Ezek az emberek a maguk részéről az egész ügyet elintézettnek vették. Utána mentek szántani, vetni, mert annak most van az ideje. Kenyér pedig nemcsak maguknak, hanem az országnak is kell. A beszélgetésekből állítottam össze ezt a gondolatmenetet.

A rádiót hallgattam, amikor Nagy Imre bejelentette a többpártrendszert. Utána Tildy Zoltán beszélt, majd Erdei Ferenc biztatta a parasztpártiakat, hogy vegyék fel a zászlót, amelyeket a Rákosi időben kényszerültünk letenni. Itt mondom el, hogy a Városligetben, a mezőgazdasági múzeumban, a parasztpárti S. Szabó Ferenc volt az igazgató, megalakult a Nemzeti Parasztpárt. Kovács Imre hívei léptek előtérbe és lényegében egy írói párt alakult meg, a neve Petőfi Párt volt. Felkeresett Csorba Barna, az Északmagyarország munkatársa, aki korábban parasztpárti, népi kollégista volt. Éppen akkor Szabó Pállal beszéltem telefonon, hallotta a beszélgetést, s megkérdezte, hogy megírhatja-e. "Nyugodtan" - feleltem.

Figyelemmel kísértem Nagy Imre második miniszterelnökségét. Különösen megkapott az a bejelentése, hogy kilépünk a Varsói Szerződésből és a semlegességet is emlegette. Párkány László újságíróval találkoztam, aki aziránt érdeklődött, hogy hallottam-e Nagy Imre ezen nyilatkozatát. Mondtam, hogy igen. "Elmondaná?" "El." Ő magnószalagra vette, mert a rádió részére kellett volna az anyag, csakhogy nem került adásba. Mondjam azt, hogy szerencsémre? 1993-ban az 1943-as szárszói találkozó 50. évfordulóján találkoztam Párkány Lászlóval. Kérdem, hogy "Lacikám megvan-e a magnószalag?" "Imre bátyám, ha jól emlékszem, megsemmisítettem." Ismét egy szárszói összejövetelkor találkoztunk később és akkor újságolta, hogy valahogy megmaradt a magnószalag, de használhatatlan már. Gondolom, hogy álló állapotában minőségi változás történt a szalagon. Hogy valóban így volt-e, vagy nem, nem firtattam, érdekes emlék lett volna számomra mindenféleképpen. Az 50. évfordulóra menet a vonaton találkoztam egy fiatalemberrel, aki kinézte belőlem, hogy én talán 43-ban is ott lehettem Szárszón. Mondtam neki, hogy én már hűlt helyét találtam, mert abban az időben katona voltam. Ez a fiatalember Bocskai-ruhában jött Szárszóra. Sajnos azt tapasztaltam, hogy jobboldali megnyilvánulások is hangzottak el ezen a konferencián.

1956. október végén felkerestek az idősebb parasztpártiak a városháztéri népfront-irodán és azt mondták:

- Imre, mi a Nemzeti Parasztpártba léptünk be, abban maradunk, az írók csinálhatnak maguknak pártot, mindannyiukat tiszteljük és becsüljük.

Borsod megyében tehát a Nemzeti Parasztpárt tevékenykedett. November 3-án a megyei munkástanács elnökségének üléséről jöttem. Bementem a Rorariusba. Karácsony Béla valamikor a földbirtokrendező tanács elnökhelyettese volt, magába roskadtan ült.

- Mi a baj, Béla?

- Nem jól érzem magam, Imre.

Együtt hallgattuk Mindszenty József beszédét. Amikor a földről beszélt, Béla azt mondta:

- Imre én elmegyek ebből az országból, nekem itt nincs jövőm. Hozzá kell tennem, Karácsony Béla zsidó ember volt. 1990 után többször szóba került Mindszentynek ez a beszéde, és azt hiszem, Bőzsöny Ferenc bizonygatta, hogy nem volt a földről szó, akkor azt mondtam magamban, itt manipulálnak valamit. Karácsony Béla Angliába távozott.

November 3-án nem jó hangulatban tértünk nyugovóra, ugyanis beszéltek arról, hogy a munkástanács mellett működik egy kutyás csoport. Meg felelősségre vonásokról is beszéltek. A megyei munkástanács két tagja - ma az egyikkel nagyon szívélyes kapcsolatban vagyok - mondta, hogy majd megnézik, hogy Hegyi Imre is hogy lett képviselő. Amikor elmeséltem nekik, akkor egy kicsit megenyhültek. Szomorúan tapasztaltam, hogy az ismeretségi körünkből mondhatom úgyis, hogy barátaink közül ki Chile-be távozott, mások meg Izraelbe készültek. Voltak, akik itt maradtak és nagyon hasznos emberekként tevékenykedtek. Közülük egy asszony él, olykor telefonon beszélgetünk, máskor véletlen folytán baráti találkozón emlékezünk a régi időkre. A férje meghalt. Én azt mondtam neki, "én magának Kossuth-díjat adnék, mert Bari Károly roma költő a maga iskolájában érettségizett". Rengeteg energiát fektetett abba, hogy Bari Károly ismert és elismert költő legyen.

Én nem tartom magam forradalmárnak. Én októberben is a bevált régi utamon, a magyar progresszió útján jártam. De nagyon felkavart és felháborított a lincselés, a zsidózás, az irredenta megnyilvánulások. Ha nem is széles körben, de ilyen megnyilvánulások is voltak. Arra kértek, hogy a népfront mindezeket tűzze zászlajára. Elmondtam, hogy helyeseltem a Varsói Szerződésből való kilépést. Vágyaim netovábbja lett volna ez, de Jalta élt és Eisenhower Hruscsovra bízta az itteni dolgokat, mert a Hitler elleni sikeres fegyverbarátságot nem akarták megrontani. Király Béla ny. vezérezredes többet tud erről az időről.

1956. november 4-e után két napig ki sem mozdultam. 5-én délután bementem a népfrontba. November 6-án reggel felhívott Tóth János, a megyei pártbizottság titkára, aki Szolnok megyéből került ide, és később vissza is ment. Feltette a kérdést, hogy részt vennék-e olyan bizottságban, amelyik a Kádár-kormányt támogatja. Egy pillanat alatt végigfutott az agyamon, hogy itt kemény megtorlások lesznek, nem a saját ügyemen gondolkodtam, hanem azoknak a védelmére gondoltam, akiket minden bizonnyal bíróság elé állítottak volna, állítottak is. Igent mondtam és kértem, hogy Németh Imre is legyen ennek a bizottságnak a tagja. Amikor beléptünk a pártbizottság épületébe, több, mondhatnám a legvadabb túlzó baloldali húzta ott meg magát. Úgy néztek ránk, hogy ha a tekintet ölni tudna, akkor én most nem mondhatnám el az életutamat. Koval Pál és Grósz Károly fogadott bennünket. Velük szívélyes viszonyban voltam. Művelt munkásemberek voltak, lehetett velük tárgyilagosan beszélni. Az első kérdésem az volt, hogy ÁVÓ remélem, nem lesz. Megnyugtattak. Telefonáltunk a családnak, hogy valóban a pártbizottságon vagyunk, hogy nem raboltak el bennünket, mert ez a veszedelem is fennállt. Én a magam részéről kijelentettem, hogy az 1956. október 14-i koalíciós találkozó szellemében vagyok hajlandó itt tevékenykedni. Azt is hozzátettem - és ez látható, meg hallható, Zombori Sándor Kati nevű lányának és a férje által készített "Apáink pere" című filmben is - ha itt 1956 előtt és 1956. október 23-án a közéletben szerepeltek közül valakinek baja esik, azon nyomban felállok és elmegyek. Megértették. Átmentünk a megyei tanácsra, ott munkamegosztást végeztünk. Németh Imrével mi a falut, meg a mezőgazdaságot, én hozzátéve a népfrontot is munkaterületül kaptam. Az utána való napokban Iván Istvánnak, aki a megyei tanács elnöke volt, az egy C-s rendszámú kocsijával jártam. (Állítólag valamikor Rajk kocsija volt.) A sors érdekessége, hogy október 11-én Iván Istvánba én öntöttem lelket, mert elmondtam neki, hogy a Rákosi tervéből - hogy 9 tartományt hoznak létre az országban, - nem lesz semmi, mert a Somogy megyei parasztpárti kollegám és képviselőtársam elmondta, hogy a megyék "felirattal" (48-as kifejezés) éltek a kormányhoz és tiltakoztak a tartományi rendszer ellen. A sors milyen érdekes, most azt hiszem, majdnem 9 régióra osztották az országot.

Eljutottam Ricsére. A környékbeli községek parasztpárti vezetőivel találkoztam. Megnyugtattak, hogy jól tettem, amit ebben az időben végeztem. Mindenről részletesen tájékoztattam őket. Az előző években ott már néhány ember almást telepített. Aziránt érdeklődtek, hogy vajon az ő kezük alatt fordul-e ez termőre. Megnyugtattam őket, hogy igen. Szóba került a nagyrozvágyi híres aprómagtermelés is, amelyet Puskás tanító úr szervezett a Monori Maggal. Egy rendőr is ott volt. Megtudta, hogy gépkocsival vagyok. Felkéredzkedett. Velem jött két semjéni asszony is, a miskolci rokonokat mentek meglátogatni. Ez a rendőr egyenesen a megyei pártbizottságra ment, és feljelentett engem, hogy milyen ellenforradalmár beszédet mondtam. Ott megnyugtatták, hogy tudják. Az öreg Prieszol másnap felhívott, hogy feljelentettek. Na, megbeszéltük ezt az egészet.

Érdekessége a dolognak, hogy ezt a rendőrt Mezőkövesdre helyezték. Ő kapta a feladatot, hogy a mezőkövesdi vasútállomásról vigyen ki gépkocsival Tardra, amikor Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára ott volt. Gyalog mentem ki Tardra. Mindenki nagyot nézett. Ortutayval sikerült néhány mondatot váltanom. Közöltem vele, hogy engem itt a túlzó baloldaliak - élén Kukucska Jánossal - támadnak. Tudtam, hogy Ortutay nem egy bátor ember, de azért valamit csendesített a népfrontban ellenem ágálóknál. Ugyanis 1957. január 20-án az Északmagyarországban megjelent majdnem egy oldalas írásom "Falusi gondok" címmel. Én ebben a Rákosi-féle mezőgazdasági politikát marasztaltam el. A szövetkezetek másképp való szervezését, kezelését, működtetését, felhozva a dán példát, meg azt is, hogy a szükséges gépeket majd a diósgyőri munkástanáccsal együttműködve a földműves szövetség - ez a parasztok érdekképviselete, autonómiával rendelkező érdekképviseleti szerve lett volna - együtt tárgyalja meg. Írtam benne népfőiskolákról. Volt egy gondolat, amelyik körülbelül úgy hangzott, hogy több helyütt tapasztalható, hogy egyes túlzó baloldali pártfunkcionáriusok keresték a becsületes pártonkívüliek barátságát és védelmét, akiket azelőtt rossz példának állítottak a faluban. Talán, ha pontosan emlékszem, azt is írtam, hogy ezek minden kis lyukba elbújtak volna, csak az életüket mentsék. Utána pedig feljelentették védelmezőiket, hogy át akarták adni őket a munkástanácsnak. Pesten a népfrontközpontban volt egy túlzó baloldali ember, aki nem tudom hogy került a népfrontba, azt mondta, ez az egy oldalas cikk azért íródott, hogy ez a mondat benne legyen. Kukucska is tett kifogásokat, de hiányzott a magatartásából már az, ami korábban mindig konfliktuskeltő volt. Valahogy nyugodtabb lett.

1956-ban nagyon sokszor jártam a Bodrogközben, a Ricse környéki községekben, Nagyrozvágy, Semjén, Lácacséke, Dámóc, Zemplénagrád, Révleányvár, ahol régi parasztpárti bátyáim, tőlem idősebbek és barátaim, akikkel egy korú voltam, nagyon köztiszteletnek örvendő emberek voltak. Folyamatosan, rendszeresen találkoztunk, beszélgettünk, még azt az országgyűlési jegyzőkönyvet is elvittem nekik, amelyben Z. Nagy Ferenc kisgazdapárti képviselő, egy időben az országgyűlés alelnöke is volt, nagyon jó beszédet mondott 57. után. Hát a barátaimat nagyon felvillanyozta ez a felszólalás, hiszen ők is mindig bátran nyilvánultak meg a helyi összejöveteleken. Lácacsékén volt egy a katonaságtól leszerelt, (illetve elküldték) tanácselnök, akit a faluban csak úgy hívtak, hogy ezredes, azaz minden ezredeik szava igaz. Ez az ember jeleskedett az én feljelentésemben. Dámócon okoskodott a tanácselnök, mert mindig attól félt, hogy az én katonacimborám - aki az első században szolgált, én pedig a második században - lesz majd a tanácselnök.

1957 nyarán a népfront Tokajban, Tarcalon és Sátoraljaújhelyen, utóbbinál az egykori vármegyeháza falán emléktáblát állított Tokaji Ferencnek a róla elnevezett Tokaji-felkelés emlékére. Sikerült úgy tevékenykedni, hogy a pártbizottsági és tanácsi vezetők is kénytelenek voltak ott lenni az ünnepségen. Egy Kőszegi Károly nevű mezőkövesdi járási pártbizottsági titkár megtiltotta a bogácsiaknak, hogy március 15-én én ott beszédet mondjak. Hát ott nem mondtam beszédet, de a Mezőcsát melletti Gelejen igen, mert ott bátrabb népfrontosok voltak. Állandó megfigyelés alatt álltam, főleg a kövesdi járásban, Bogácson, azon kívül a sátoraljaújhelyi járásban, a Bodrogközben, ahol képviselősködtem. 1958. után a bodrogközi barátaimat zaklatták, egyiküket meg is verték, a megyei pártbizottság nagyon határozottan fellépett ellenük. A mezőkövesdi járásban a megfigyelő szolgálat állandóan működött. Bogácson tudtam, hogy ki van rám állítva. Amikor hazamentem a szüleimhez, ez a pasas egy órán belül a látókörömbe került. Már nyugdíjas voltam, amikor két civil jött hozzám és aziránt érdeklődtek, hogy ez a ház, amikor mi nem vagyunk ott, kiadó-e. Mondtuk, hogy nem. Mert hogy - mondja a szelídebb, mert az "Imre bátyám"-ozott, a másik pedig szigorú tekintettel mindig csak nézett engem - erről a címről Leninvárosba (Tiszaújvárosba) rendszeresen érkezik egy családot zaklató levél. Hangosan elnevettem magam, és ezt is szóvá tettem a pártbizottságon, leálltak erről a megfigyelésről.

Amikor a Kádár-kormány Kukucska Jánost küldte ide kormánybiztosnak, akkor egy társaságnak elmeséltem, hogy Köböl Józseffel és Nánási Lászlóval beszéltem a parlament folyosóján, amikor Kukucska elszaladt mellettünk - mert mindig sietős dolga volt. Köböl József azt mondta, hogy amikor Kukucskát Fehér Lajosék után megbízták a Népszabadság szerkesztésével, akkor ő - mármint Köböl József - megkérdezte tőle:

- Mondd, neked a neved Kukucska, vagy a foglalkozásod Kukucska?

Én ezt a megyében széltében hosszában terjesztettem. Kukucska Jánossal kapcsolatban bármenyire is kutatok és visszagondolok arra az időre, nincs szívélyes emlékem. Annyit mindig elmondok, hogy ez egy okos tót gyerek volt, a Békés megyei Pitvaros községből. Az irodalmi szlovákot és az orosz nyelvet perfektül beszélte. Tehát nem tótul beszélt, hanem szlovákul. Helytelenítette azt a munkás-paraszt forradalmi bizottságot, amelyet Koval vezetett, és Grósz Károly, Németh Imre és én voltam a tagja. Az ötödiknek Tomesz Rezsőt, a II. kerületi tanácselnököt akarták, de miután nekem már voltak tapasztalataim Tomesz Rezsőről, a Vörös Újgyőr tsz-ből kifolyólag, én tiltakoztam ellene. Hallgattak rám, én pedig Deme Lászlót javasoltam. Demét rádión hívták fel, mondtam is neki, Laci téged majdnem úgy kerestek, mint 44-ben Beregffit. Hát jót nevettünk. Deme Lacival a későbbiek folyamán a népfrontban nagyon jól együttműködtünk, s később a tokaji írótáborban is.

Kukucska János azt mondta, semmi szükség erre a bizottságra, van megválasztott tanács mindenütt, annak kell működnie. Mondtam neki, ő is képviselő volt, hogy "de Kukucska elvtárs, itt egy egész más helyzet van, mint sok megyében". Másabb, mint Pesten, mondom itt november 5-én megindult volna a munka. Ő hajthatatlan volt, a túlzó baloldaliak legrosszabbjaival - ez alatt azt értem, hogy minden erőszakkal megoldani akaró műveletlen pártfunkcionáriusokkal - tartotta a kapcsolatot és velük gondolta a további teendőket. Földvári letartóztatása után ő lett a megyei tanács elnöke. Én 54-től a megyei tanács végrehajtó bizottságának a tagja voltam. Két hónapig nem jártam végrehajtó bizottsági ülésre. Egy alkalommal köztünk a helyzet már úgy megromlott, olyan nagy feszültség volt, hogy csak az én higgadtságomnak volt köszönhető, hogy a TIT-ben nem mentünk egymásnak.

1957-ben a TIT-ben egy kicsit az irodalmi élet újjáéledése kezdetekor többször találkoztunk. Koval Pál rendszeresen eljárt oda, Kukucska néha. Akkor beszélgettünk minden feszültség mellőzésével. Kukucska János és Papp Károly megyei pártbizottsági titkár szerették volna, ha Prieszol József megyei első titkár mihamarább lemenne újra Pestre miniszterhelyettesnek a közlekedési minisztériumba. Na ez meg is történt, de egyikük sem lett első titkár. Hanem jött Cseterki Lajos, foglalkozására nézve tanító. Ő sok túlzó baloldalit - és mint ahogy Földvári is 1954-ben - korrupt embert eltávolított. Többen mondták, hogy az új első titkár neve "Seperd ki!" Kukucska János is Pestre került és a külügyminisztérium szolgálatában tevékenykedett. Pekingbe osztották be követségi tanácsosnak. Én úgy hallottan, hogy Pekingben elütött egy kínait, és hogy a kínaiak beszervezték a maguk szolgálatába. Nyilván ezt itthon felfedték és hazarendelték. Annyit tudok, hogy 1967. április 3-án a külügyminisztérium vécéjében agyonlőtte magát.

 

Perek

Amikor a miskolci nemzeti bizottság tagjait fogták perbe, felkeresett engem Papp László felesége, Literáti Nagy Erzsébet, akit a népi kollégiumból ismertem és azt mondta:

- Imre, többen mondták, hogy te Papp Lacit nagyon dicsérted.

- Erzsébet, Némethi Laci újságos boltjában békültünk ki.

- Ha szépen megkérlek, elmennél tanúskodni Laci mellett?

- Erzsi, jelentsd be az ügyvédednek, hogy Hegyi Imre a védelem tanújaként ott lesz.

Meg is kaptam a meghívót, mikor bementem, a vádlottak felé fordulva meghajoltam. A bírónővel szemben álltam. Egyébként egy pesti bíróság volt. Minden nap hazamentek és reggel visszautaztak Miskolcra. Az ügyésszel egy órás szócsatát vívtam, sorra menve Tóth Dezsővel kezdve, aki első rendű vádlott volt. Elmondtam, hogy a kisgazdapártból ismerem, a városi tanácsnál főnököm volt, jobban védte a köztulajdont, mint a saját magáé, s hogy valóban demokratikus gondolkodású ember. Papp Lászlóval kapcsolatban elmondtam, hogy egy ideig nem is beszélgettünk, de egy pártban, a Nemzeti Parasztpártban vagyunk, ő népi kollégiumi igazgató volt, ott volt Szárszón 43-ban, amely a magyar progressziónak nagy gyülekezete volt. Amikor a népi kollégisták énekelve végigmentek a főutcán, mindenki tapsolt nekik. Arról is tudok, hogy a nemzeti bizottságba Déri Ernőt, a városi pártbizottság első titkárát az ő érvelése alapján vették fel.

Zsadányi Guidó is a vádlottak padján ült. Egyébként, amikor róluk kezdtem a beszédem, odafordultam mindegyikhez. A bírónő rám szólt, hogy arccal felé nézzek. A Papp Laciról szóló védőszavaimnál az ügyésszel kétszer kerültem vitába. Őneki a népi kollégiumokról más volt a véleménye. Zsadányi Guidó 1945-46-ban a Nemzeti Parasztpárt jogtanácsosa volt. Elmondtam, hogy a szegényparasztoknak ingyen adott jogi tanácsot. Az ügyész közbeszólt, hogy földbirtokos családból származik. Én megjegyeztem: "Na és?" A nagybátyja munkatársam volt a megyei tanácson, kiváló szakember. Amikor én az ügyésszel vitatkoztam, akkor mindig feléje fordultam, a bírónő rám szólt, hogy a bíróságra tessék nézni. Mire én megjegyeztem, hogy "tisztelt bíróság, én akivel vitatkozom, annak a szemébe szeretem megmondani a véleményemet". Másnap reggel, a Kossuth szálloda előtt találkoztam a bírósággal. Az elnök asszonynak kezét csókolommal köszöntem, a két másik tagnak pedig jó napot kívántam. Nagyon szívélyesen köszöntöttük egymást. Papp Laci később elmesélte, hogy a fellebbezés során ő többször beszélt a bírónővel. Nagyon jó indulatú asszony volt.

Bod Andor. Nevetve kezdtem a mondókámat, hogy tiszta bosszú műve, hogy itt ül a vádlottak padján. Tanár lévén nem tűrte a magyartalanságot a beszédben, az írásban és bizony az MNDSZ-ek suk-süköltek. Elmondtam, hogy az asszonyok kezdték a tegezést és Bod Andor azt mondta nekik, hogy a mi köreinkben tegezés előtt vagy koccintunk, vagy az ágyban kezdjük a tegeződést. Elmondtam azt is, hogy Bihari Sándort azért szidta le nagyon, mert a Széphalom szerkesztőségi ülésére behozott egy verset, amelyik kitűnő volt. "Ki írta, ki írta?" Bihari mondta, hogy Illyés Gyula. Bod Andor szentségelt, hogy "hogy tehetsz ilyet Illyés Gyulával, hogy nem mondod meg a nevét előre".

A hadbíróságtól is kaptam idézést, mint a védelem tanúja. Zombori Sándor hadosztályparancsnok kérte a tanúként való szerepeltetésemet. Sándor lánya, Kati "Apáink pere" címen filmet készített. Ennek a befejező részében van, amit az előbb elmondottam, november 6-ával kapcsolatban. A védelmi vallomásomban elmondtam, hogy nem sokat találkoztam Zombori Sándorral, de hallottam, hogy a rendőrségnél folyt sortűzről milyen véleménye volt. Azt is elmondtam, hogy az október 26-i lincselések után mindenki attól félt, hogy a Pingyomon lévő szovjet alakulatok szétlövik a várost, de mindenképpen elözönlik. Földvári Rudolf diplomáciai képességének és Zombori Sándor határozott fellépésének köszönhető, hogy Miskolcra nem vonultak be a szovjet csapatok. Azt is elmondtam, hogy Zombori a munkástanács november 3-i elnökségi ülésén pontosan és részletesen tájékoztatott bennünket arról, hogy milyen nagyságú és milyen katonai erőt, fegyverzetet képviselő csapatok vonulnak Miskolc felé. Mivel minimális katonai ereje volt, nem volt hajlandó szétlövetni Miskolcot.

Lengyel István parasztpárti ember volt Aszalón. A nagybátyja jelentette fel, akit én 1948-ban szélsőjobboldali nézete miatt ki akartam zárni a parasztpártból. Most úgy hallottam, hogy ő a párttitkár Aszalón. Mindent, amit csak lehetett, elővettem Lengyel István védelmében, mert a tárgyalás előtt azt mondta nekem:

- Imre ezek engem kivégeznek.

Egy tokaji írótáborban Bihari Sándor elmondta, hogy amikor a tárgyalás és az ítélethirdetés után Lengyel lement a zárkába, nevetve mondta, "fiúk, 12 évet kapott, majd fellebbezés után 8 évet". Kiszabadulása után kétszer-háromszor találkoztunk, a fiával élt Mezőnyárádon. A fia vasutas volt. Később öreg parasztpárti barátaimtól tudtam meg, hogy öngyilkos lett. Azt is később tudtam meg, hogy Zombori Sándor is öngyilkos lett.

Én nemcsak ebben a három perben álltam ki és vettem védelmembe főleg a parasztpártiakat, meg másokat is. Ez elsősorban Kukucskának és a túlzó baloldaliaknak, főleg a sátoraljaújhelyi járásban és Mezőkövesden a vezetőknek nem tetszett. A velem szembeni támadások miatt különböző helyekre fordultam segítségért. Elmentem Erdei Ferenchez is, aki a Tudományos Akadémiánál volt főtitkár. Igen ám, de neki is ott volt Tököl, mint nehezék, de azért szólt az érdekemben. Különösen Prieszol József és Harmati Sándor keltek védelmemre. A népfrontban akadtak olyanok, akik Kukucskával együttműködve mindenáron le akartak tartóztattatni.

 

A településpolitika, tanácsi munka

Amikor a népfrontban ezzel a munkaterülettel is foglalkoztam, eszembe jutott, hogy mi is tartozhat ebbe a fogalomkörbe. Gyermekkoromban, augusztusban nagy árvíz volt a Szoros patak mentén. Takarmányt hozott lefelé a víz, kukoricát, meg más mindent. Akkor ez volt a legnagyobb, a települést érintő gond, meg vele a tennivaló. Akkor végiggondoltam, hogy a mai faluban mit kellene tenni. Maradtam a víznél, mégpedig a belterületű vízrendezésnél, tehát a dombról lefutó vizek kártéteményeinél, azok megrendszabályozásánál, természetesen a patakokkal összhangban. A másik pedig az utak és járdák helyzete volt. Bogácson kőbánya volt, tehát ahol járdának kellett volna lenni, oda letettünk lapos köveket. Néhány esetet sorolok fel a 45. utáni időkből. Darvas József volt építésügyi miniszter és a bogácsi MADISZ az ő drámáját több helyen bemutatta a kövesdi járásban. Jutalmul Darvas Bogács községnek adott 10 ezer forintot és ebből a község a régi postától az orvos lakásig - a községháza is közben volt - épített járdát. Amikor az áldomást ittuk, mondtam, hogy nekünk két kőbányánk van, hogy megcsinálhattuk volna a járdát eddig összefogással.

A település népfrontbeli tevékenységemet én összekapcsoltam a megyei tanácstagi, majd 1971-80-ig az abaúji Csereháton folytatott képviselői tevékenységemmel, 1980-90-ig pedig a boldvai körzetben, majd Edelényben, mint megyei tanácstag.

A szőlőfalummal kezdem, az ott még ma is sok tennivalót, de szép jövedelmet is biztosító fürdő ügyével. Azon a vidéken olaj után kutattak, de Bogácson is csak meleg víz tört fel. Akkor nem volt pénz fürdő létesítésére. 1953-ban, amikor képviselő lettem, közbenjártam ebben az ügyben, de azt a választ kaptam, erre most nincs pénz. 58. őszén a falu összefogott és némi állami segítséggel, de főként önerőből fürdőt létesítettek. A mezőkövesdiek is győzködtek, hogy csak tisztasági fürdő legyen. Idefigyeljetek, én mindig a faluval tartottam, most is azt teszem. A kövesdiek konkurenciát láttak a bogácsi fürdő létesítésében. 1959. nyarán birtokba vették a bogácsiak a fürdőt. A következő években a kövesdi Zsóri-fürdő vize elapadt, eldugult. Ekkor mondtam, hogy a Balatonnál is van egy melegebb oldal, meg északibb oldal. Van egy zajosabb fürdőhely, meg egy csendesebb pihenő fürdőhely. Ezt megismételtem a járási tanácsülésen is, ahol egy állítólagos szakember azt mondta, hogy a bogácsi víz csak melegvíz. Az akkori kezdeményezésünk két éve vált valóra. Most már gyógyfürdő. Egy alkalommal összehívtam a faluból elszármazottakat, főleg értelmiségieket és beszélgettünk a teendőkről. Hát elsősorban a fürdő fejlesztéséről.

Maradok Dél-Borsodban, Bükkalján, ahol megyei tanácstag voltam nyolc évig. A villany bevezetésére Bogács kapott lehetőséget először. Ez 1950 előtt volt. Az akkori vezetők azt mondták, jó nekünk a petróleumlámpa is. Így Bogácson jóval később vezették be a villanyt. Cserépfaluban Csépányi Sándor megyei tanácselnök-helyettessel (később Ózdon volt vezérigazgató és országgyűlési képviselő) mentünk villanygyújtási ünnepségre. Majdnem egy futballmeccsnyi időt vártunk, míg félháznyi közönség lett az ünnepségen. Én kifejeztem a csalódásomat, mert a cserépi reformátusság összefogását én mindig nagyra értékeltem. Éveken keresztül mindig nekik ítéltük oda a megye legtisztább faluja címet. A favágás mellett mészégetéssel is foglalkoztak. Szép fehér házaik voltak. Bükkzsércen elmondták, hogy a patakot kéne rendbe tenni. A népfrontnak már akkor működött műszaki akció-bizottsága, én szerveztem. Elmentünk, szemrevételeztük a területet és sikerült a patak egy részét rendszabályozni. A többit már a zsérciek maguk intézték. Ők is hazahívták a tanult földijeiket. Az ő összefogásuk tovább tartott, mint a bogácsi.

Mezőkövesden dr. Szilágyi János nagyközségi tanácselnök (egyébként Tiszavalkra való) szervezte meg az általa patriótának nevezett mozgalmat, tehát az elszármazottak hazalátogatását. Még ma is él, a MAME-ban, a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete néven, amelynek élén Papp János nyugalmazott tanár - egy rövid ideig volt polgármester is - áll. Beszélnem kell a tardi útépítésről is. A népfrontosok meghívtak, tartsak előadást a községpolitikáról. Néhány tennivalót elmondtam, például a járdaépítést. Tard akkor már kezdett növekedni, annak idején másfél kilométer lehetett, most négy kilométer hosszú. A nóta szerint is "tardiak vagytok, két part közt laktok". A járda mindenféleképpen kellett. Két hét múlva Szegedy Barna vb titkár ismét meghívott egy előadásra, és ahogy megyünk a főutcán, a saját hangomat hallottam a hangszóróból. Barna felvette az előadásomat magnetofonra. Csak azt kérdeztem, "hányadszor sugározzátok?" Azt mondta, most harmadszor. Találkoztam egy idősebb bácsival és játszott bennem a kisördög, hogy eljátszom a reakciósat: Bátyám, már látom, hogy két kutat betemettek. Három kőkerítést számoltam meg, hogy beljebb kellett rakni a járdaépítés miatt. Az öreg megállt, szembefordult velem. "Ide tessék figyelni, az én kisunokám mindig csatakosan jön haza az iskolából, mert sárral lecsapja az autó." Hát az öregnek nagyon megköszöntem, hogy szükségét látja a járdaépítésnek, barátságosan elváltunk. Egy másik alkalommal Forrón jártam és egy asszony nagyon kiabált, hogy miért akarják betemetni a kutat. Elmeséltem neki a tardi helyzetet. Megbékélt. Hát a helyzet az, hogy keskenyebb lett volna ott a járda, mert nagyon kitették a kutat. És én ezt elmondtam az asszonynak, hogy ők a hibásak. Mire ő megbékélve mondta, "akkor csinálják". A megyei népfrontnál járt a Magyar Nemzet egy munkatársa, Dernői Kocsis László, az édesapja is neves újságíró volt. Megkérdezte, hogy milyen érdekességeket tudok mondani. Megkérdeztem, most Pest felé megy? "Igen." Kértem, hogy menjen be Tardra, és keresse Szegedy Barnát. Négy nap múlva vezércikkben dicsérték a tardi járdaépítést.

Maradjunk Dél-Borsodban, Sály községben. Egy honismeretis fiatal csoporttal jártam ott, máskor is voltam már ott. A kastély-iskola felől munka zaját hallottam. Odamentem. Fekete Jánosné tanácselnök bottal járt, mert motorbiciklivel elesett.

- Ida asszony, mit művelnek, bontanak?

- Imre bácsi, tornatermet akarunk csinálni.

- Hallott már arról, hogy a népfront versenyt írt ki az ilyen munkákra?

Elmondtam nekik. Az eredmény az lett, hogy a sályiaknak a tornaterem átadásakor Bencsik István, a népfront nyugalmazott főtitkára 1 millió forintot adott át, a megyei tanács ilyenkor mindig hozzátett egy fél milliót. Az építkezés idején itt járt a Magyar Nemzet munkatársa, Sályról is írtak. Emődi Sándor népfront elnök is jeleskedett.

Említettem, hogy a népfront műszaki akcióbizottságát én hoztam létre. A megyei tanács vb-n közölték, hogy a fogorvosi rendelő hálózat kialakítása során Bogács, mint alsófokú központ is kap támogatást. Másnap hazamentem. A párttitkár azt mondja:

- Imre bátyám, nekünk most óvoda kellene.

- Dezsőkém, az egy másik minisztériumhoz tartozik.

Ezt a fogászati pénzt a népjóléti minisztérium adja. Az orvosi rendelőnek kertje volt. Mondtam, hogy menjünk oda. Dr. Hajdu Jenő községi orvos megértette, hogy miért. Oda építették az orvosi rendelőt, a fogorvosi rendelőt, a zöldkeresztes rendelőt, az emeletre pedig az orvosnak és a fogorvosnak háromszobás és kétszobás lakást. A régi orvosi rendelőbe jött a bölcsőde. A bölcsőde helyén könyvtárat és ifjúsági klubbot alakítottak ki. Az autószerencsétlenségben elhalt korábbi tervosztályvezető, Varga Sándor mondotta:

- Imre bátyám, ezt tanítani kellene, hogy kell kevés állami pénzből helyi lelkes munkával sokat építeni.

Az átadásnál a tervező Kovács nevű készített tv-felvételt, mert ő volt az első tv-riporter és tudósító a megyében. A nagyapjának Bogácson a Kőkötő nevű szőlőhegyen kőbányája volt.

A 60-as évektől megindult a városiasodás folyamata. A történelmi Magyarország igazi városai a Felvidéken és Erdélyben voltak. Igyekeztek arányosan várossá fejleszteni a nagyközséget, már földrajzi szempontból. Hiba volt, hogy 10 ezer lakosú lehetett csak város. A városodással nem tartott lépést a városiasodás. Egyes mezővárosok nagy falvak voltak, például Mezőkövesd, amely négy tizedből állt. A templomtoronyból a toronyőr kikiáltotta, melyik tizedben van a tűz, vagy a halott.

Ebben az időben a városkörnyéki község elnevezés is előtérbe lépett, a kövesdiek Szentistvánt, Szomolyát és Bogácsot a leginkább fejlett községeket akarták ilyenné tenni. Ezeknek a községeknek oda lett volna az autonómiájuk. A megyei vezetőknél tiltakoztam ez ellen az elképzelés ellen, helyt is adtak. Én a tizedek kialakítását szorgalmaztam, hogy a városon belül legyen arányos településfejlődés. Ezt a 13 településből összejött Miskolcon is ajánlottam. A településeken a boltok minden terv nélkül, de megfelelő helyen nyíltak. Én azt mondtam, hogy mellette egy presszó könyvtárral, máris megfelelő összejöveteli lehetőséget biztosít. Minden bizonnyal egy művelődési klub alakult volna ki. A népfront azon a helyen élő tagjai, erjesztői lettek volna egy beszélgető-eszmecserét folytató összejövetelnek. Azon a vidéken élő megyei tanácstagnak mindenféleképpen fórum lett volna a választóival való találkozásra, tájékoztatósra, javaslatok, elképzelések összegyűjtésére és továbbítására. Sajnos, nem értették meg a lényegét. Egy-egy új városban várospolitikai fórumot hozott létre a népfront a javaslatomra. Itt a párttitkár a város helyzetéről, fejlesztésének elképzeléseiről szólt. A tanácselnök a megvalósítás lehetőségeiről, én pedig arról, hogy a népfront mindezeket hogyan tudja segíteni. A civilségről és a polgárosodásról ebben az időben még nem nagyon beszélgethettünk, ugyanis még nem volt jelen.

Ózdon érdekes módon a Rimamurányi Vállalat vezetői nagyon szép művelődési házat építettek a vasasoknak. Diósgyőrben is volt egy összejöveteli hely, ahol egy időben a Miskolci Nemzeti Színház felújítása idején előadásokat is tartottak. 1943-ban a könyvnapon a népi írók az itt működő vasas olvasó- és önképző körben szerepeltek. Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József, a kolozsvári Nagy István mellett Sinka István is szerepelt. Másnap, vasárnap délelőtt pedig a Miskolci Nemzeti Színházban.

Miskolc, mint mondottam 13 településből fejlődött várossá. A mindszenti templom persze nem Mindszenty (Pehm) József okán viseli e nevet, hanem valamikor az ottani kis települést Mindszent községnek hívták. 1946-ban alakult ki Nagy-Miskolc, Nagy-Budapest után. Nagy ipari üzemek ittléte alakította ezt. A miskolci azt mondta, megyek Győrbe (Diósgyőrbe). Diósgyőr anyaközségben virtigli parasztok jól gazdálkodtak, de még a vasgyáriak is azt mondták, megyek Miskolcra. Néhány éve a városrészek (Martin kertváros vagy Görömböly) igen szépen fejlődnek minden tekintetben. Miskolcra és környékére a nagyfokú iparosítás következtében a megye különböző részeiből sokan idetelepültek. A panelházi életet nagyon nehezen szokták meg, sok társadalmi problémát teremtett. Az első nemzedék a Pingyomon és a régi II. és III. kerületben hétvégi házakat épített, például Perecesen, de másutt is. A falusi gyökerek elszakadtak, a panelt meg nehezen szokták meg. Az itt élők ma sem igazán miskolciak még. A polgári fejlődés szerves útján nehezen haladnak előre. A népfrontban rendszeresen foglalkoztunk a miskolcivá lenni kérdéssel és a polgárosodással.

A mezővárosokban még nehezebben ment ez a folyamat. Putnok mellett van egy Hét nevű község. Mondás is van róla: "nem látott hat libát Hét felé menni?" A Pogony-pusztai állami gazdaságban dolgozó bükkzsérciek (Mezőkövesdtől 20 km-re van e település) egy utcában építkeztek. Folyamatosan váltak hétiekké, héti lokálpatriótává. Szirmabesenyőn pedig a Cserehátról idetelepültek. Csincse tanyán a helyzet úgy alakult, hogy egy jól működő állami gazdaság szerveződött. Közigazgatási szempontból Mezőkereszteshez tartoztak, a tőle nem messze lévő Margit-tanya viszont Vatta községhez. Már nyugdíjas voltam, amikor a vasútállomáson megláttam, hogy csak Csincse név szerepel a táblán. Egy megyei tanácsülésen szóvá tettem, hogy a MÁV előbb jár a megyei közigazgatásnál. Az illetékes osztályon utánanéztek, és azt mondták, hogy azért nem lehet Csincse község, mert nincs még 800 lakosa. Ebben az időben csak a 10 ezer lakosú település lehetett város, de emlékezetem szerint Szigetvárnak nem volt 10 ezer lakosa és mégis város volt.

A népfrontban és a matyóföldi írócsoportban támogatói voltunk annak a csincsei törekvésnek, hogy önálló községgé váljanak. A Matyóföldi írócsoportnak itt volt az utolsó szereplése, mert utána a járási hatalmasságok a cserépfalui radikális szereplésünk miatt leparancsoltak a pódiumról. Azért itt még a csincseiek mellett kiálltunk. Én két-három újságcikket írtam érdekükben. Végül is népszavazás útján önálló községgé váltak. Egy miskolci gimnázium egyik osztálya, ahol rendszeresen és nagyon szépen foglalkoztak a helytörténettel, ellátogatott Csincsére. Abban az időben ezt a települést meg akarták szűntetni, egy német cég a külszíni bányafejtést erre a területre is ki akarta terjeszteni. Megint kiálltunk a csincseiek mellett, a diákok pedig egy helytörténeti kiállítást rendeztek Miskolcon. Sok régi emléket gyűjtöttek össze, hogy az utókor, ha már megszűnik Csincse, lássa, hogy milyen volt ez a település. Csincsén az utóbbi időben templomot építettek, nagyszerű hagyományőrző csoportjuk van és elviszik Csincse népdalértékeit minden dalos találkozóra.

1954 őszén a második tanácstörvény alapján a képviselői választókerületekhez hasonlóan a megyei tanácstagi választásoknál is választókerületek alakultak, a községekben pedig körzetek. Engem a megye gömöri részére 10 községben Kelemértől Aggtelekig jelöltek megyei tanácstagnak. Zádorfalva-Kelemér címmel Darvas József 1946-ban cikket írt a Szabad Szóban. Szeberényi Lehel már régen a lap munkatársa volt és Gergely Mihállyal meglátogattak Miskolcon. Az írószövetségben ugyanis olyan szemlélet alakult ki, hogy meg kell nézni a magyar falut. Szeberényi Lehel a Nők Lapjában nagyon szép cikket írt Gömörszőllősről. Gömörszőllősön az É. Kovács-család évtizedeken keresztül megőrizte a falu értékeit, a helytörténeti múzeumban, a református templomban. Irodalmi esteket szerveztek, nyaranként népfőiskolát. É. Kovács László a sárospataki népfőiskolán nevelkedett, Máger Ágnes pedig nyári képzőművészeti tábort vezetett, É. Kovács Judit pedig a fenntartható faluért címen helyi foglalkozást teremtett és ma is él a falu. Trizsben kaptam a legtöbb ellenszavazatot. Gömörszőllősön a patakszabályozással előrejutott a község. A trizsieknek is mondtam, hogy valamit kellene tenni a patakkal. Ők örök ellenzékiek voltak, a többszöri beszélgetés után nekiláttak ők is a rakoncátlankodó patakot rendbe tenni. Vezse Sándor, a vízügyi igazgatóság vezetője itt is segített.

Élt a faluban egy Demeter István nevű kiváló ember, aki helytörténettel foglalkozott. Bajor Nagy Ernő a Szabad Föld főmunkatársa egy pályázatot indított el, Pista bácsi is a nyerők között volt, a tiszaladányi M. Csikai Miklóssal együtt. 1978-ban javasoltam Ernőnek, hogy a nyerteseknek szervezzünk író-paraszt találkozót. Nagyszerűen sikerült. Odafelé menet Ernő kérdi tőlem, hogy ismerem-e Demeter Istvánt. "Látásból." "Nem volt csendőr?" "Mutass valami írást!" "Ernő, az én édesapám rendőr volt, őket tanították írni, a két írás nagyon hasonlít egymáshoz." Pista bácsi beszélgetés közben azt mondja, nem baj, hogy én csendőr voltam? Megnyugtattam, hogy az én édesapám pedig rendőr volt. Az idős Karádi-házaspárt büntetésből helyezték ide Szászfáról 56 miatt. Karádi Ödön kisgazdapárti volt, Pártayval együttműködött. Ha azon a vidéken jártam, tüntetőleg mindig meglátogattam őket. Nyugdíjazásuk után a fiatal Karádi Ödön tanított tovább a feleségével, s közreműködésem révén az én szülőfalumba, Bogácsra kerültek. Pista bácsi író-olvasó találkozóján búcsúztak el a trizsiektől.

Alsószuha azért emlékezetes számomra, mert a megyeiek nekem Zubogyba szerveztek jelölőgyűlést, amely község nem tartozott a választókerületembe és így Alsószuha kimaradt. A jelölőgyűlés napján kegyetlen köd volt. Mondom a tanácselnöknek, a megyeházán senki sem vállalja, hogy gépkocsival kivisz. Szavazzanak rám hitelbe, és a választás után magukhoz megyek ki elsőnek. Így is történt. Őszi időben sok parasztember otthon volt, jó gyűlés jött össze. Egy ember azt mondja, jól beszélt, mások is jól beszéltek, maga a huszonnyolcadik itt a faluban, ilyen szónok. Egy se jött vissza még itt szónokolni, maga sem jön vissza. Elnevettem magam. Mondom, bátyám, maga tudja, hogy én miskolci vagyok. Ferenc Jóska idejében egy tót kalauz, amikor Miskolcon megállt a pesti vonat, elkiáltotta magát, Miskolc 28. Ami azt jelentette, hogy a vonat 28 percig áll. Nagy derültség fogadta e történet elmondását. Az utána következő években, amikor Alsószuhán jártam, az öreget mindig meglátogattam. A faluban már nevettek, végül az öreg azt mondta, köszöni a látogatást, maga tényleg visszajött.

Szikszón 1975-ben újra jelöltek képviselőnek. Egy fiatal tanárnő felvetette: Szikszó 700 éves lesz. Valami maradandóval kellene ezt megünnepelni, rendbe kellene hozni az utakat. Erre úgy válaszoltam, miután szíves figyelmembe ajánlotta ezt a számomra nagyon fontos tennivalót, hogy a képviselőjelölt máris megnyerte a Hazafias Népfront megyei titkárát, hogy a Hazafias Népfront Műszaki Akciócsoportja készítse el a tervet. A képviselőjelölt majd eljárt az illetékeseknél a megvalósítás ügyében. A ciklus vége felé egy nagyközségi tanácsülésen felállt a megyei tanácsba beválasztott helyi tanácstag és azt kérdezte, hogy áll az útépítés. "Részletes választ adok rá a legközelebbi tanácsülésen." Másnap a megyei tanács útügyi osztályán kimutatást kértem az útépítésre fordított pénzekről. Kiderült, hogy volt olyan év, amikor a megyei keretből Szikszó többet kapott, mint az egész encsi járás. A kimutatást minden nagyközségi tanácstagnak megküldtem. A reklamáló helyi tanácstag, aki egyúttal megyei tanácstag is volt, elnézést kért. Nem kísérte figyelemmel sem a tanácsüléseket, sem az utak állapotát. Több tanácstag lapított. Többen tudták, hogy közeledem a hatvanadik életévhez, nyugdíjba megyek és nem jelölnek képviselőnek. Tehát egy szikszóit lehet javasolni utánam. Ezt el is mondtam egy tanácsülésen. Szikszó várossá avatási ünnepségére meghívtak. Az utánam következő képviselő nem szikszói volt, hanem a krasznokvajdai tsz-elnök.

A tanácsrendszer utolsó ciklusában Edelény nagyközségben választottak meg megyei tanácstagnak. 1945-ben parasztpártiként jártam ide, népfrontosként pedig Slezsák Imre könyvtárigazgatóhoz, kiváló szőlőtermelőhöz, borászhoz. Honismereti körük nagyszerűen működött és egy helyi kiváló szőlészről nevezték el a körüket. A gáz bevezetése akkor volt napirenden. Voltak ellenzői is, akik azt mondták, hát itt a szénbánya. A többség mégis a gáz mellett döntött. A megyei tanácson dőlt el a támogatásuk. Én a helyi vezetőkkel mindent alaposan megbeszéltem, azt is, hogy mit fogok majd elmondani érdekükben. Majoros László, a megyei tanács általános elnökhelyettese azt mondta, tanácstag elvtársak, valahogy így kéne képviselni egy ügyet. Amikor Edelény várossá lett, Galkó Lajos bácsi, aki országgyűlési képviselő is volt, esemény volt a felszólalása, igen szép elképzeléseket, szinte végrendeletként hagyott a városra. 1953-ban Lajos bácsit is jelölték képviselőnek, mint kisgazdapártit, valami balos ember kitalálta, hogy a pappal cimborál, így nem lett képviselő. 1958-ban Prieszol József megyei első titkárnak sokszor ki kellett mennie Edelénybe Lajos bácsival elbeszélgetni, míg bizonyos garanciákkal elvállalta a jelölést. A parlamenti felszólalásaira odafigyeltek.

Még sok mindent tudnék elmondani. Ezeket a példákat azért hoztam fel, hogy a közéletben mindig meg kell keresni, s akkor meg is találja az ember a tennivalókat, és azoknak az együttes megvalósítási lehetőségeit. Előttem a Bethlen Gábor-i gondolat állt mindig: "ahogy lehet".

 

A művelődésről

A Hazafias Népfrontban még a régi népművelés gyakorlata alapján tevékenykedtünk. Nem jelentettünk konkurenciát a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Sőt, egy időben a TIT is a népfronttal szorosabban együttműködött, majdnem részeként a népfrontnak. Gál Imre volt a titkára a TIT-nek. Ővele nyáridőben az előtte megbeszéltek szerint járási összejöveteleket tartottunk. Elcsodálkozott, hogy mindenütt szép számmal jöttek össze az érdeklődők. A további együttműködésünk is rendkívül hasznos volt. A helyi népfrontbizottságok biztosították nagyon hasznos és célszerű szervezéssel a hallgatóságot, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pedig kvalifikált előadókat biztosított.

A népfrontban sok kiváló néptanító volt, akiknek jó része a népi írók könyveit olvasta. Kevesebben voltak, akik a sárospataki népfőiskolai indíttatással, vagy ismeretekkel tevékenykedtek. A népfrontban H. Szabó Béla kollegámmal, politikai munkatárssal kerestük a paraszti történelem és a mezőgazdaság szempontjából fontos és emlékezésre méltó alkalmakat, napokat. Így találtuk meg a bodrogközi földosztó mozgalom dátumát Karcsán. A 19. század utolsó évtizedében ugyanis az agrárszocialista mozgalom részeként egy földosztó mozgalom szerveződött. Ennek székhelyei Karcsa, Cigánd és Révleányvár voltak. Karcsán még akkor élt (1958) Szabó János bácsi, aki ennek a mozgalomnak a vezetőségében tevékenykedett. Balassa Iván, a sárospataki múzeum igazgatója is foglalkozott ezzel a témával. Mi bodrogközi napokat szerveztünk, a történelemről, a Bodrogköz mezőgazdasági lehetőségeiről és még irodalomról is szó esett. Belterjes gazdálkodásra kiváló hely volt. Cigánd felé volt egy kisvasút Zemplénagárdig. A csehszlovák határral párhuzamosan futó úttal viszont csak kocsival lehetett közlekedni. A földosztó mozgalom Karcsa mellett Cigándon és Révleányváron volt jelentős. Cigándon Kántor Mihály bácsi néptanító, a korai krumpli, burgonya termesztésével foglalkozott. Kiváló népművelő is volt. Századik születésnapi évfordulójára emléktáblát állítottak arra az iskolára, ahol tanított. Többször beszélgettünk erről a tevékenységéről. Balassa Ivánék meg is írták.

Az agrárszocialista mozgalom keretében működött földosztó mozgalom emlékének ápolását se nézték jó szemmel Sátoraljaújhelyben a vezetők. Aztán lassan velük is úgy sikerült a kapcsolatot alakítani, hogy az szívélyesebb lett. Szűcs István a sátoraljaújhelyi járási pártbizottság első titkárával sikerült több dologban szót érteni és közvetlenséggel beszélni.

A Bodrogközben a Magyar Szocialista Munkáspárt reálisabb gazdaságpolitikája következtében ismét megjött a termelési kedv. Többen gyümölcsöst, főképpen almást telepítettek. A nagyrozvágyi aprómagtermelés azonban nem tudott fellendülni, Puskás tanító úr annak idején a Monori Maggal együtt szervezkedve nyugatra szállította a vetőmagot. A Bodrogközben kiváló néptanítók voltak. A már említett Puskás Lajos mellett Sipos István Ricsén, Kántor Lajos Cigándon, Egri József Bodroghalmon.

A népfrontnál közművelődési munkatárs kellett volna. Egy társaságban ajánlották nekem Juhász József nevű fiatalembert, aki kiváló trombitás volt, tanult zenész. Elbeszélgetés után mindjárt fel is vettem. Ő a művészkörökben jártas volt, nemcsak a zenészeket ismerte, hanem a festőművészeket is. Mazsaroff Miklóst én is ismertem, aki bolgár származású volt. Itt lakott Miskolc környékén, a felesége orvos volt, itt Magyarországon tanult meg magyarul. Juhász József egy alkalommal azzal állt elő, hogy menjünk el Mazsaroff Miklóshoz, a műtermébe. El is mentünk és elmondták, hogy Miklós nagyon szívesen bekapcsolódik a népfrontmozgalomba, és részt vesz a művészeti közízlés formálásában. Egy alkalommal Fekete Gyula itt járt Miskolcon író-olvasó találkozón. Itt tartottam őt, mondván, hogy nagyon érdekes összejövetelen vesz majd részt. Nagy Zoltán az Északmagyarországnak a munkatársa, majd később főszerkesztője, szintén eljött Mazsaroff Miklóshoz. Beszélgetés közben megérkezett három tsz elnök, akiket én később három királyoknak neveztem, mert ők lettek Mazsaroff Miklós mecénásai, mai szóval szponzorai. Én úgy gondoltam, hogy régen a mecénások között földbirtokosok is voltak. Mondtam a három tsz elnöknek, hát most ti vagytok a földbirtokosok, kérünk benneteket, hogy Miklós munkáját segítsétek. Könnyű volt Katát táncba vinni, mert ők már "fertőzöttek" voltak a képzőművészet területén. Ráki Ferenc Borsodszirákon a Bartók Béla tsz-ben volt elnök. Borsodszirákon nyugosznak Bartók Bélának a nagyszülei. Abban az időben Borsodszirákon nemcsak a tsz, a művelődési ház is Bartók Béláról neveztetett el. Hartmann Bálint Veres Péternek a földije Balmazújvárosból került Edelénybe az Alkotmány termelőszövetkezethez. Amikor bejött a két társával, szétnézett és meglátta a sok kék színű festményt, felkiáltott, ezek az én színeim. A harmadik tsz elnök Kincsem János Múcsonyból jött. Akkor ezt a falut még szlovák nemzetiséginek tartottuk, mára kiderült, hogy az ősök ott ruszinok voltak. János egy nagyon józan, paraszti gondolkozású ember volt.

A beszélgetés közben kiderült, hogy Hartmann Bálint is olyan körökben volt egyetemista, ahol a képzőművészetről gyakran esett szó, eljártak kiállításokra. Ráki Ferenc megkérdezte a házigazdát, hogy ez a linó-metszet mennyibe kerül. Ferikém neked olcsón megszámítom, háromszáz forint darabja. Ráki mindjárt megvásárolt tíz darabot, mondván, hogy jutalomképpen adja majd a kiválóan tevékenykedő tsz tagoknak. Biztos volt abban, hogy egy szentkép lekerül a falról, és ez kerül a helyébe. Kincsem János azt mondta, hogy náluk az a helyzet, hogy az öregasszony (az anyósa) szobájában szentképek vannak. Oda biztos nem kerül Miklósnak a képe. A lánya szobájában meg a Beatles-ek vannak kitéve. Nem valószínű, hogy oda kiteszi Miklósnak egy képét. A feleségemmel mi egy szobában lakunk, majd oda kerül. Hármat vett, mert a másik kettőt elajándékozza a rokonok között. Mi vendégek, meg szervezők csak egymásra néztünk, hogy Múcsonyban egy parasztembernek már olyan háza van, hogy mindenki külön szobában él és a házigazda képeket vásárol.

Ha már Borsodsziráknál tartunk, akkor elmondom, hogy egy szombati napon, amikor már a tsz-ben is volt szabad szombat, író-olvasó találkozót szerveztünk Fekete Gyula részére. Csudálatos módon a három királyok is erre a napra szervezték a borsodsziráki Mazsaroff kiállítást. Ugyanis ők mindig hárman szervezték Miklós kiállításait, lett légyen az Edelényben, vagy Múcsonyban. A feleségemmel mi is néztük a képeket és arra lettünk figyelmesek, hogy két fiatal agrármérnök házaspár elkezdett vitatkozni. Nem máson, minthogy mind a kettő azt állította, hogy ők látták meg előbb Mazsaroffnak egy kiváló alkotását, mert azt ők meg akarják venni. A kép hatezer forintba került. Feleségemmel mi csak egymásra nézünk, Jézus Mária, csak nem kapnak hajba. Végül megegyeztek. Az író-olvasó találkozó is kiválóan sikerült.

Galgóczi Erzsébetnek egy nagyon kiváló novellájából filmet csináltak. Akkor húsz példányt vettem meg a könyvéből. A filmet azt hiszem, a televízióban láthatták. A könyvet is elolvasták. Meghívtuk a film férfi főszereplőjét, a mezőkeresztesi Koncz Gábort. Nagyszerű beszélgetést folytattunk. Juhász Jóskával is, majd később Sáray Lászlóval, aki 1971 őszétől volt művelődési munkatársam, mindig arra törekedtünk, hogy olyan helyeken szervezzünk a művészetek különböző ágai képviselői részére találkozókat, ahol valamilyen hagyománya van. Mint például Borsodszirákon a Bartók-ősök. Itt okvetlenül fontosnak tartom elmondani, hogy a Tokaji Írótábor egy másik alkalommal is járt Borsodszirákon, mégpedig a Bartók évforduló évében. Akkorra már a művelődési ház előtt is állt egy Bartók emlékmű. Sumonyi-Papp Zoltán költő nagyon szép verset írt ebből az alkalomból. Úgy tudom, hogy ő még ma is a rádió munkatársa. Más festőművész részére is tartottunk kiállítást és beszélgetést. Papp Lászlónak például Putnokon, Seres Jánosnak a szülőfalujában, Selyeben. Czinke Ferenc, aki a bodrogközi Pácinban született és Salgótarjánban élt és ott is halt meg, Pácinban az iskolája emlékére a Margócsi-féle kastélyban közművelődési kisgalériát létesített. Farkas Bertalan űrhajósnak rokona. Az utóbbi időben nagyon sok ilyen űrhajós festményt alkotott.

Cigándon az őszi megyei könyvhetek megnyitóján a MESZÖV-vel együtt szerveztünk, a megyei írók mellett ott volt Czinke Ferenc is. A művelődési házban láthatták a műveit. Cigánd négyezer lakosú település volt, nagyon szép új művelődési háza volt, a bodrogközi földosztó mozgalomnak egyik fészke és kiváló parasztpárt tevékenykedett ott 45. után. A művelődési ház tele volt. Ahogy jöttek az emberek, mindjárt a festményeket kezdték nézni. Czinke Feri fogadta őket és tárlatvezetést csinált, "magyarázta" a képeit.

Sáray Lászlóval egyszer kiötlöttük, hogy Baktakéken, amely az abaúji Szárazvölgy kiemelkedő helye (Bakta és Szárazkék községek egyesüléséből jött létre) és új művelődési házat építettek, mi szervezzük meg a megnyitó után az első kiállítást. Tájegységi irodalmi és művészeti találkozónak neveztük el. A selyebi Seres János festményeit állították ki. Barátja, Papp László látta el a tárlatvezetést. A dél-borsodi mezőkeresztesi születésű Fekete Gyula, aki sárospataki diákként ezen a tájon többször volt legációban, nyitotta meg az estet. Ezen részt vett Gulyás Mihály, az abaúji Garadnáról és a Cserehát túlsó oldalán lévő Szalonnáról, a Boldva-völgyéből Kalász László költő is. A gagybátori Béres-fiúk is felléptek, Feri énekelt, János pedig furulyázott. Az ő felesége pedig Szőlőssy Beatrix cimbalmozott. Ez az összejövetel nagyon jól sikerült, sok más követte.

1971-80-ig az abaúji Cserehátnak ez a része az én képviselői választókerületemhez tartozott. Az Olvasó Népért mozgalom megismertetését és elevenné tételét szolgálták a különböző helyeken megrendezett összejövetelek. Homrogdon Fábián Zoltán, az írószövetség és az Olvasó Népért mozgalom titkára tartott előadást. Molnár Zoltán pedig Felsővadászon. Ebben a községben ő volt az első élő magyar író, akinek tiszteletére irodalmi estet szerveztek. Homrogdon dr. Bubnó László görög katolikus esperes és felesége, Ilona asszony kiváló énekkart szerveztek, amely hol pávakör volt, hol pedig görög katolikus énekkar. Ez utóbbi minőségükben a megyei papi összejövetelen felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlő fejedelem születésének 300. évfordulója évében dicséretesen szerepeltek. Jókai Anna is szívesen látott vendég volt Homrogdon. Felsővadászon egy szép napsütéses februári délutánon a dél-borsodi egerlövői Battai Imrével látogattunk el. Rakaczki Péter bátyám, a népfront elnöke megkérdezte a druszámat, hogy miért nincsenek most olyan írók, mint Veres Péter. Battai Imre azt mondta, kedves bátyám, az idén nem termett ilyen. Máskor Czine Mihály irodalomtörténésszel jártam itt, arra kért, hogy menjünk el Gagybátorba, ahol Béres Ferenc született. A Béres-családból akkor már nem lakott senki Gagybátorban, megmutattam a házat, amelyben Feri született. Göncön és Vizsolyban kétszer szerveztünk összejövetelt a Biblia okán. Egyszer Károli Gáspár születésű évfordulóján, máskor pedig a Biblia kiadása idején Domokos János könyvkiadóval, aki valamikor parasztpárti volt, Hajdú megyében főispán és 1948. október 2-án Hajdúdorogon a feleségem részéről tanú a házasságkötésünknél.

Most egy nagyot ugrok, mégpedig Dél-Borsodba. Mezőkövesden dr. Kiss Gyula és Dala József jóvoltából létrehozták a Matyóföld című helytörténeti periodikát. Az Egyesült Államokbeli kongresszusi könyvtárban is több példány van belőle. Az első példányok már ritkaságszámba mennek. Dr. Kiss Gyula a népi írókon nevelkedett és sok kiváló szociográfiai munkát alkotott. A Kortársban egyszer Szentistvánról jelent meg kitűnő alkotása. 1993. október 1-jén a zenei világnapon a mezőkövesdi Galériában újjászerveztük a Matyóföld folyóirat körül kialakult irodalmi csoportot. Első utunk Tardra vezetett, Szabó Zoltán születésének 80. évfordulójára emlékeztünk, egy hónap múlva pedig Cserépfaluba, ahol Cserépfalvi (Deutsch) Imrére, a kiváló és bátor könyvkiadóra, aki ott született. Sályba mindig szívesen mentünk, mert az odavalósi Barsi Ernő - aki Győrben főiskolai tanárként tevékenykedett - a kiváló énekkarával és a mi szereplésünkkel mindig emlékezetes esteket szervezett. Sem a megyei művelődési osztály, sem a TIT nem látott bennünk konkurenciát. A megyei pártbizottságnál és a megyei tanácsnál is - egy-két morgó kivételével - szívesen látták ezeket a népfrontos jellegű összejöveteleket. A honismereti és az Olvasó Népért mozgalom helyi szervei ezekből jöttek létre, vagy pedig már ők szervezték.

Itt kell beszélnem a Vass Lajos szervezte Pávaköri Mozgalomról, amelynek során Vass Lajos megénekeltette az egész országot. A Hazafias Népfront egy kongresszusán Darvas Józseffel még a népfrontkongresszust is megénekeltették: "Látod édesanyám" kezdetű népdallal, amelyben az is benne van, hogy "Inkább dobtál volna a zavaros Tiszába". Az utána való szünetben a túlzó baloldaliak felháborodva mondták: "Hát ez a szocializmus olyan, hogy a Tiszába kell vetni az embert?"

 

Népi írói hagyományok, tokaji írótábor

A nép írók az 1930-as évek második felében váltak igazán ismertté és népszerűvé, ekkor jelentek meg a könyveik. Néptanítók, parasztságból értelmiségivé előlépettek, olvasó és tanultabb parasztok - arany- és ezüstkalászos gazdák - a Szabad Szó olvasói, valamint az értelmiség köréből Móricz Zsigmond a Kelet Népe folyóiratának olvasói közül egyre többen olvasták a népi írók könyveit, amelyek a falu és a parasztság érdekében szóltak. Az országban elmaradottság volt, ezt erőteljesen bemutatták. Többüket perbe fogták és a Szent Korona nevében elítélték.

A két világháború között feudális, rendi, tekintélyi rang- és címkórságos hatalom volt, amely kereszténynek és nemzetinek mondotta magát, s minden haladó demokratikus szellemtől elzárkózott. Mindenért Trianont okolták. Ilyen helyzetben kialakulnak, összejönnek a mást, jobbat akaró, friss szellemű gondolkodású erők. 1928-ban Németh László a népiek jöttét jelezte. Többségük Petőfi, Arany János, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond nyomdokain haladt előre.

1937. március 15-én a Nemzeti Múzeum kertjében megalakult a Márciusi Front. Ott hallottam Zilahy Lajost, Féja Gézát és Kovács Imrét beszélni, aki az Új Márciusi Ifjak 12 pontját olvasta fel, benne kihangsúlyozva a földreformot. A hatalmon lévők felforgatóknak és kommunistáknak minősítették őket. 1937 őszén, Makón Erdei Ferenc szervezésében (aki otthon volt) programot állítottak össze, amelyről 1938-ban Bibó István úgy nyilatkozott, hogy a Márciusi Front történelmi jellegű és a szabadságra jövőre szóló érvénnyel lépett a társadalom elé. 1938-at a szélsőjobboldal (Szálasi) kisajátította, jelszavuk az volt, hogy "1938 a miénk". 1939 tavaszán az országgyűlési képviselői választások során 49 szélsőjobboldali képviselő került a magyar parlamentbe.

1939-ben a választások előtt, már a makói program nyomán egyre erőteljesebb volt a kívánalom és a választás még inkább megerősítette, hogy létre kell hozni a Nemzeti Parasztpártot. 1939 Péter-Pál napján, június 29-én Makón, a Makó melletti Maroson egy dereglyén (vízi jármű alkalmatosság) megalakult a Nemzeti Parasztpárt. Elnöknek este a vacsoránál Szabó Pált, a Szabad Szó főszerkesztőjét választották, főtitkárának pedig Kovács Imrét. Veres Péter nem vett részt ezen a pártalakuláson, mondván, ilyenkor a parasztnak aratni kell. 1939. szeptember 1-én a németek megtámadták Lengyelországot, majd a megállapodás szerint a hónap közepén a Vörös Hadsereg elfoglalta Lengyelország keleti részét. Csehszlovákia feldarabolása nyomán Magyarországhoz csatolták a magyarlakta területek jórészét. Az országgyarapodás 1939-ben Kárpátalja-Ruszinszkó harccal való elfoglalása után és 1940 szeptemberében bécsi döntéssel Észak-Erdélynek Magyarországhoz való csatolásával folytatódott. Horthy Miklós a várban mondott beszédében reményének adott kifejezést, hogy most már nem lesz disszonáns hang. Valóban az ország hangulata javult, de a gondolkodó emberek már látták, hogy mit kell ezért majd fizetni.

A zsidótörvények rontották az ország helyzetét. A parasztság soraiból a tanultabbak egyre inkább megtalálták egymást. Az akkor Szabolcs vármegyéhez tartozó Taktaközben, az 1500 lakosú Tiszaladányban Győri Elek kovácssegéd népi festőművész (a külföldiek amikor meglátják a sárospataki múzeumban az alkotásait, felkiáltottak: "ah, a magyar Brueghel"), mellette egy Jenei László nevű ladányi ember is a haladók sorába állt. Pesten találkoztak egy másik őstehetséggel, a szobrász és írogató Somogyi Imrével egy építkezésen. Győri Elek mondta is neki, nálunk is kertészkednek. Somogyi Imre Tiszaladányba biciklizett. Máshova is biciklin járt, mint a földművelésügyi minisztérium kertészkedést propagáló embere. Veres Péter Kert-Magyarország biciklis apostolának nevezte. Somogyi Imre iránt először nem volt nagy bizalom, de a ladányiak az ajánlását csak kipróbálták, mármint a hasura-gazdálkodást (a fólia elődje). A következő évben Somogyi már Darvas Józseffel, aki a Kis Újság munkatársaként szegődött Somogyi mellé látogatott el. A tokaji állomáson mindkettőjüket szívélyesen fogadták, Tiszaladányban pedig ünnepélyesen. A helyi találkozók, eszmecserék felszínre hozták a kívánalmat, hogy a következő évben egy taktaközi találkozót kell szervezni.

1940. május 11-12-én, pünkösdkor - amikor Hitler nekirohant Nyugat-Európának - Móricz Zsigmond vezetésével Somogyi Imre és Darvas József, mint a két szervező és Kovács Imre a Néma forradalom című könyv írója és a Szabad Szó szerkesztője Pestről érkezett Tokajba. Veres Péter Balmazújvárosból biciklin érkezett. A Taktaközből szép számmal jöttek össze parasztok, a hasura gazdálkodás bemutatására. Az este az irodalomé és a népdalé volt. Móricz Zsigmond a Hét krajcár című elbeszélését olvasta fel, mások a parasztság felemelkedési lehetőségeiről szóltak. Somogyi Imre szépen fogalmazta meg: a népnek is otthont adó hazát kell teremteni.

Kovács Imre a Szabad Szó következő számában "Pünkösd Tiszaladányban" címen számolt be a Tiszaladányban történtekről és ennek révén ismerte meg az ország Tiszaladány nevét. Móricz Zsigmond a Kelet népében méltatta a ladányi találkozót. Somogyi Imre 1942-ben a Püski Sándor által kiadott "Kert-Magyarország felé" című könyvében fényképekkel igazolta az írók Tiszaladányban való létét, amint a hasurát készítik. Másnap M. Csikai László földjén pedig borsót kapáltak. Az írók szétnéztek a faluban, és örömmel állapították meg, hogy a Szabad Szó majdnem minden házhoz jár és M. Csikai Miklós "Püski embere" révén, sokan a könyvüket is megtalálták a falusi házakban. Móricz Zsigmond sokat jegyzetelt. Cserés Julcsa néni az udvarból kiáltott ki neki és Kovács Imrének, hogy Tokajban magas a közúti vám. Elmondta azt is, hogy a fia, mint inas jár biciklivel Tokajba és három év alatt a vámért kifizetett összegből egy jó borjút tudna venni. Egy idő után a közúti vámot eltörölték az írók közbenjárására.

A tiszaladányiak Győri Elekkel az élen fogadták az írókat, nevezetesen M. Csikai László és testvére Miklós, valamint Jenei László és mellettük még sokan mások. Az 1911-ben született M. Csikai Miklós a Hegyalja című újságban, majd a Szabad Szóban számolt be arról, hogy a népi írók ott járta után hogyan pezsdült fel az élet Tiszaladányban. Beszámolt a március 15-i ünnepségről, az irodalmi estekről, az asszonyok szervezte tea-estről és a legkülönbözőbb társadalmi összejövetelekről, eszmecserékről. Írásait az utóbbi években veje, dr. Bényei Miklós irodalomtörténész, Szinnyei-díjas könyvtáros, "A népi írók vonzásában" címen adta közre. M. Csikai Miklós levelezett Simándi Pállal. Egy parasztember írt neki levelet, hogy mi újság a hasura gazdálkodás körül. Miklós úgy válaszolt, ez már a múlté.

Móricz Zsigmond Pesten abba az étterembe vitte el tiszaladányi barátait, ahová ő járt. A ladányiakat nélküle nem engedték volna be ebbe az étterembe. M. Csikai Miklós 1942 tavaszán Sipos Zoltánnal szervezte meg a második találkozót. Ezen részt vett a Püski könyvkiadó házaspár, Gulyás Pál költő Debrecenből, Nagy István író Kolozsvárról, Sinka István költő és Balla Péter népzenekutató Pestről. Ott volt Vitányi Iván, sárospataki diák is, aki Veres Péter "Ha nem lehettél szálka" című versét szavalta el. Amikor a tokaji írótáborban a művelődés ügye volt napirenden és Vitányi Iván volt az előadója, a tiszaladányi megnyitón újból elmondta ezt a verset, ismét nagy siker közepette. Dr. Ujszászy Kálmán sárospataki teológus professzor, a Magyar Népfőiskolai Mozgalom kiválósága több könyvet küldött M. Csikai Miklósnak, amiért a pataki diákokat oly szívesen fogadták.

1943-ban Tiszaladányból M. Csikai Miklós, Nagy Piroska és György Ilona vett részt a híressé vált szárszói találkozón, ott megismerkedtek a népi kollégisták vezetőjével, Kardos László néprajzossal. Jó kapcsolat alakult ki közöttük. 1944-45-ben nem csak Rátka, Hercegkút és Károlyfalva svábjai közül, hanem Tiszaladányból is vittek embereket, nőket malenkíj robotra. A tokaji írótáborozások idején az asszonyok Dobozi Eszter írónak (Dobozi Imrével nem volt rokonságban) elmondták szenvedéseiket, aki ezt közre is adta. 1945 őszén, a választások idején Erdei Ferenc, a Nemzeti Paraszt egyik alapítója, mint belügyminiszter mondott választási beszédet Tiszaladányban. A parasztpárt nagy fölénnyel nyerte a választást. Győri Elek megörökítette ezt az eseményt.

1940. június 4-én, a könyvnapon Pesten a Rákóczi-úton, az Uránia mozi előtt állt Móricz Zsigmond könyvasztala, Szabó Dezsővel és Szabó Pállal beszélgetett. Megvettem a Magvető könyvét, amelyet dedikált, egy fél óra múlva Szabó Pállal együtt a Múzeum körút sarkán Veres Péterrel találkoztunk. Szabó Pál parasztpártiként mutatott be. Péter bácsi dedikálta "Gyepsor" című könyvét. Ő Pali bácsinak Tiszaladányról beszélt.

1950-ben Magyarországon nagy közigazgatási átrendezés volt. Tiszaladány Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez került a Taktaközzel együtt. Megyei tanácstagként a MESZÖV munkatársaként, majd képviselőként és népfrontosként többször jártam ezen a vidéken és beszélgettem az 1940-es, 1942-es találkozók szervezőivel. B. Szabó Ferenc MESZÖV-ös kollégám nagy segítségemre volt más emberekkel való megismerkedésben is. 1959-60-ban a Miskolci Nemzeti Színház bemutatta Darvas József "Kormos ég" című drámáját, Nyilassy Judit rendezésében (Nyilassy Darvas második felesége volt). Ebben az időben többször találkoztunk, egyszer a lakásunkon, "villás reggelin". Tiszaladányról is beszélgettünk. Darvas kérdi: "honnan ismered?" "Kovács Imre cikkéből, Somogyi Imre könyvéből és személyesen is jártam ott." Javasoltam, hogy az 1940-es találkozó 20. évfordulóját ünnepeljük meg. Darvas abban az időben az Országos Béketanács elnöke volt, és Indiában járt egy béke-világtalálkozón. Országgyűlési képviselővé is választották. 1956 még nem messze volt. Az írókat a funkcionáriusok nem kedvelték. Voltak, akik a parasztpártiakat sem. Az MSZMP KB mellett volt egy bizottság, amely egy állásfoglalásban a népieket súlyosan elmarasztalta, szinte az "ellenforradalom" szervezőjeként tüntetve fel. Darvas azt mondja:

- Imre, te mezőgazdasági ember vagy, hogy kerülsz az irodalom közelébe?

- Úgy, hogy olvastam a te könyveidet is.

Hosszú győzködés után ráállt arra, hogy legyen emlékezés az 1940-es találkozó 20. évfordulóján. A megyei pártbizottságon és a megyei tanácsnál is voltak, akik pártfogoltak ebben az ügyben. A népfrontnál H. Szabó Béla kollegámmal hozzá is fogtunk a szervezéshez. A helyiek ugyanolyan lelkesedéssel fogtak hozzá, mint 1940-ben és 1942-ben tették. Akkor is veszélyes helyzet volt, most is voltak, aki nehezítették sorsunkat. 10 évvel korábban nem foghattunk volna hozzá a megemlékezéshez. A történelemben nincsen "ha", mondják. De most legyen "ha". Ha Tiszaladány Szabolcs megyénél marad, nem valószínű, hogy Orosz Ferenc megyei első titkár, aki (például Váczi Mihály és Végh Antal kapcsán) közismert írógyűlölő volt, hozzájárult volna.

A tsz-szervezés idején voltunk. A ladányiak általam üzentek Darvasnak, megint beszélgetni kellene. Ez hatott, és felemlítették az 1940-es és 1942-es találkozókat, amikor a második világháború már folyt. 1960. augusztus 28-án, egy verőfényes vasárnapon Darvas József Győri Elek kiállítását nyitotta volna meg a régi református iskolában, ahol a korábbi találkozók lezajlottak. Látogatók azonban nem jöttek, ugyanis az a hír terjedt el, hogy a párt tsz-szervezésre küldte az írókat. Szabó Pál és kedves felesége, Etelka asszony Veres Péterrel együtt gépkocsin érkezett. Szabó Pált, mint a Paraszt Újság főszerkesztőjét ismerték, Péter bácsit pedig 1940-ből. A ladányiak rövid idő múlva rátértek a tsz-re - mert náluk még tszcs sem volt - úgy hallották, hogy Pali bácsi Biharugrán már belépett a tsz-be. Az ebédnél Péter bácsi közelében ültem. Ő azt mondta, nem vagyok szövetkezetellenes, csak a módszert nem szeretem. Ebéd után a református régi iskola udvarán mint egy 600 ember jött össze a Taktaközből. A Hazafias Népfront megyei alelnökeként én elnököltem. Darvas többek közt azt mondotta:

- Hallom, hogy délelőtt azért nem jöttek, mert hogy mi a tsz szervezésére jöttünk. Mi az 1940-es találkozó 20. évfordulóját jöttünk megünnepelni. Ha a mi tiszteletünkre megszervezik a tsz-t, Pusztai elvtárs, a szerencsi járási tanács elnöke beküld valakit belépési nyilatkozatért.

Nagy derültség volt. (Én úgy szoktam megfogalmazni, az első görcsoldás.) Darvas megköszönte, hogy 1944-ben őt és családját itt egy embererdő védte. Hatalmas taps tört ki. Pali bácsi, mint megszólított csak annyit mondott:

- Közismert, hogy Közép-Európa legrosszabb szónoka vagyok. Volt négy katasztrális hold földem, most meg annyi van, hogy nem látom a határát. Ismét nagy derültség volt.

Ez volt a második görcsoldás. Péter bácsi már a leendő vezetőkhöz szólt, hogy szakértelemmel és emberséggel tegyék a dolgukat. Indítványoztam, hogy a jelenlévők látogassanak ki a temetőbe. H. Szabó Bélával mellettük mentünk Veres Péterék mellett mentünk, amikor megkérdezte Darvastól:

- Jóska, mikor énekelted utoljára a 90. zsoltárt?

- Nemrég - jött a válasz. - Tudod, én már úgy vagyok vele, hogy nem egyházi éneknek, hanem a magyar népdalkincshez tartozónak tartom.

A református temetőben a Hazafias Népfront koszorújának elhelyezése után az evangélikusnak született kommunista Darvas József (ezt sok helyen így mondom) felkérte a jelenlévőket, hogy énekeljük el a 90. zsoltárt. Felszabadultan hangzott: "Tebenned bíztunk eleitől fogva." Völgyes Tiszaladányban játszódik Darvas József "Részeg eső" című regénye, illetve drámája egy temetésen. Darvas - Szóláth - szerint ez az ének úgy hangzik a parasztok száján, mint egy lázadás.

1961-ben megalakult a Magyar Róna Termelőszövetkezet (Tiszaladányra jellemzően). Elnöke Nagy Ferenc lett, 25 évig. Többször megfordultam itt, a 25. évfordulóra is meghívtak. Elmondtam, hogy az én szüleim sem könnyen szánták rá magukat a belépésre, mert abban az időben örököltek, és édesanyám azt mondta:

- Fiam, most lettünk a magunk gazdája.

Nagy tapsot kaptam az őszinte megnyilvánulásomért.

Darvas a hetvenes évek elején sokat járt Miskolcra. "A térképen nem található" című riportdrámáját mutatták be Nyilassy Judit rendezésében. Végh Antalt a "Penészlek" című szociográfiai írása miatt Orosz Ferenc megyei első titkár kitiltotta a megyéből. Darvas mellől már nem merte visszaküldeni. Darvas drámája Végh Antal melletti kiállás volt. A hely, ahol a dráma játszódott, Ormos volt. Borsodban az edelényi járásban - szervezetten - tört ki a tiltakozás, mert Ormosbánya e járásban van. Darvas Kormosra változtatta meg a község nevét.

Ebben az időben több kedvező jel volt falun. A tiszaladányiak megint általam üzentek, jó volna megint beszélni. Bizonyos mértékben még reformidőben voltunk. A tsz-ek erősödtek, az ottani demokrácia tapasztalatait a harmadik tanácstörvényben is hasznosították. Darvas Fábián Zoltánnal és Molnár Zoltánnal elindították, illetve felélesztették a munkásmozgalomban és a parasztmozgalomban is erőteljesen működő olvasó- és népköröket. Mai szóval ezeket civil szervezeteknek mondjuk. A honismereti mozgalomban a helytörténeti munkások sokasága - főleg néptanítók - tevékenysége mutatta a fejlődést. Vass Lajos útjára indította a "Röpülj páva" mozgalmat. Megénekeltette az egész országot.

A megyében a Napjaink című folyóirat 10 éves lett. A megyeibelieken kívül az elszármazottak is írtak a lapba. Mindezek együttvéve olyan helyzetet teremtettek, hogy javasoltam, hívjunk össze egy találkozót. Darvas Fábián Zoltán és előttem azt mondta, jó, legyen, de szárszói módra, azaz ahogy abban az időben mondtuk, a magyar sorskérdésekkel foglalkozzunk. A tokaji írótábornak az idők múlásával egyre több alapítója jelentkezik. A tiszaladányi népi irodalmi emlékművön Darvas József és az én nevem szerepel, mint szervező, azaz, mint alapító 2000. december 29-e óta. Pomogáts Béla, a Tokaji Írótábor Egyesült kuratóriumának volt elnöke és az Írószövetség elnöke avatta fel. Erre még visszatérek.

1972 augusztusában Tokajban jöttünk össze. Azért Tokajban, ezt nem győzöm kihangsúlyozni, sok helyen elmondtam és elmondom, mert Tiszaladányban annyi embernek sem étkezési, sem elszállási lehetősége sincsen. Az első napokban a Napjainkról folyt eszmecsere. Gulyás Mihály, a lap főszerkesztője elnökölt. A szombati napra a Hazafias Népfront megyei titkáraként meghívtam azokat a kiváló termelőszövetkezeti elnököket, akik a termelőszövetkezetben a kulturális tevékenységet támogatták. Jelen volt az összejövetelen Deme László, az MSZMP Megyei Bizottságának kulturális titkára is, aki azt mondta, "jól érzem itt magam". Felkérte földijét, Farkas Pál tsz elnököt, hogy "Pali, csináljunk már mi is valamit otthon", mármint Héten (a község neve Hét).

Farkas Pállal, mint országgyűlési képviselővel 1975-1980 között a középső szektor jobbszélén a harmadik sorban egymás mellett ültünk. Deme László hatására a tsz támogatásával kiadta a "Gömöri balladák" című könyvet. Ebben segítségére volt a szintén héti származású, a debreceni egyetemen professzorkodó Újváry Zoltán is. Újváry Zoltán néhány héttel ezelőtt a Kossuth Rádió Névjegy című műsorában az előbb mondottakat az ország tudtára adta. Darvas nagyon elégedett volt az összejövetellel, csak annyit mondott, hogy folytatni kéne, mire azt válaszoltam, az ebédnél, meg a pincében folytatjuk, meg az irodalmi zarándokútjaikon és a községekben rendezendő író-olvasó találkozókon.

Az első tábor utolsó napján vasárnap délelőtt Tiszaladányban a Győri Elek művelődési házban fehér asztalnál folyt a beszélgetés. Takács Gáborné, Cserés Julcsa néni meg is jegyezte, miért így rendeztük ezt, miért nem úgy, mint régen, a néppel együtt. Darvas igen korrekt volt: Nem Imre a hibás, most így szűkebb körben gondoltuk összejönni. E mögött a következő állt. Egy héttel a táborozás megkezdése előtt felhívtam Darvast, hogy mikorra várhatjuk. "Imrus, ismernek még ott engem?" "Várnak, mint régen, mert nagy változások vannak a falun."

A Darvas halála utáni táborozáson, róla beszélgetve Fábián Zoltán az Írószövetség és az Olvasó Népért Mozgalom titkára elmondta: Aczél György felhívta Darvast és kérdezte, mit csinál az a sok író ott Tokajban? Darvas elmondta szépen. Az a sok és szaporodó önjelölt alapító mindezekről nem tud. Tóbiás Áron egyszer elmondta egy táborozáson: valóban Hegyi Imréé a kezdeményezés, hiszen a kezdetektől ismerte a helyzetet, meg a szereplőket, Darvas mégis elismert politikai potentát, csak ő tehetett a rendezés érdekében. Ugyancsak Fábián Zoltántól tudtuk meg, hogy egy miniszter-elsőhelyettes azt kérdezte, mit csinál ott a rebellis Hegyalján az a sok író. Nesze neked Tokaji Ferkó - fűztem hozzá, meg a felkelése, és felsővadászi II. Rákóczi Ferenc nagyságos vezérlőfejedelem, akiről születésének háromszázadik évfordulója évében Hopp Ferenc irodalomtörténész az író Rákóczi Ferencről emlékezett a felsővadászi Rákóczi kastélyban.

Tiszaladányban Fekete Gyula aziránt érdeklődött, hogy e községben járt népi írók könyvei megtalálhatók-e a könyvtárban, és olvassák-e azokat. Nem volt valami dicséretes a kép. Győri Elek sírjához az első írótábor résztvevői is elzarándokoltak és a ladányi dalárda kezdte a 90. zsoltárt. Innen indultunk első zarándokutunkra, Prügyre, Móricz Zsigmond valamikori lakóhelyére, halálának 30. évfordulója évében. Fekete Gyula beszélt nyíltan, őszintén megmondta, hogy Móricz Zsigmond kiírta őket, mármint a prügyieket, mert nem a legjobban éltek itt. Már az első táborozáson kialakult az írótábor autonómiája alapján, hogy a következő évben milyen téma kerül napirendre.

Az első találkozón a tíz éves Napjaink értékelése és "hogyan tovább?"-ja volt napirenden. Az 1940-42-es találkozón a falu, a termelés, a művelődés, meg az ország sorsa volt a beszédtéma. 1972-ben ezt folytattuk. A másodikon úgy gondoltuk - volt ebben egy kis taktika is - hogy a munkásosztály az irodalomban címen folytatunk eszmecserét. Végtére is ipari megyében vagyunk, nemcsak régi munkások, hanem a falukból beözönlöttek is gyarapították a létszámot. Írói szempontból különösen azt tartottuk szem előtt, hogy ezeknek az embereknek a beilleszkedése hogyan történt, hogyan történik.

Miskolcon Móricz Zsigmond Móra Ferenc társaságában néhányszor megfordult, Marjalaki Kiss Lajos történész és Tauszig Mária tanárnő - aki nagy finn-barát volt - szíves invitálására. Az avasi pincesoron élénk eszmecserék folytak. A diósgyőri olvasó-, dal- és önképző körben 1943-ban, Szárszó előtt a népiek a diósgyőri közismertebb lovardában és a Miskolci Nemzeti színházban szerepeltek a könyvnap idején Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József és Kolozsvárról Nagy István. A tiszaújvárosiak sajnos nem értették meg a szándékunkat, így ott nem volt találkozó. Miskolcon és Diósgyőrben az előbb említett hagyományokra alapozva szerveztük a találkozókat. A szocialista brigádokra alapoztunk.

Egy év múlva - mert az első időben Miskolcra mindig eljöttünk - a szocialista brigádok fogadtak bennünket. Szűkebb körben beszélgettünk az olvasó népért mozgalomról. Régebben Pesten én magam tapasztaltam, hogy a munkásmozgalomban kötelező volt a könyvolvasás. Most kötelezés nélkül szerettük volna elérni, hogy az olvasás minél szélesebb körű legyen. Kazincbarcika fiatal város volt, kiváló vezetőkkel, hasznosan munkálkodó értelmiségiekkel. Fekete Gyulát felkérték, aki egyébként ebben az időben a tokaji írótábor vezető egyénisége volt, hogy készítsen forgatókönyvet egy a városról szóló filmhez. A filmmel mindenki elégedett volt.

Ózdon a Rimamurányi Vasmű vezetői szép és hasznos kulturális létesítményekkel - "olvasó" - kedvező feltételeket teremtettek az üzemben dolgozó munkásoknak és tisztviselőknek. A vendéglátó Csépányi Sándor - neve is igazolja, hogy e tájon (Hodoscsépányon) született, tehát idevaló. Művelt mérnökember volt. Ide Gulyás Mihály - a Napjaink főszerkesztője, majd az északmagyarországi írócsoport vezetője, a hernádvölgyi Garadnán született - vezetésével jött egy csoport. Élénk és hasznos eszmecsere alakult ki, mert az ózdiak nemcsak olvasott emberek, de élénk közéleti emberek is voltak. Csépányival 1971. és 75. között egymás mellett ültünk a parlamentben, a negyedik sorban. Megyei tanácselnökhelyettes korában - én akkor megyei titkár voltam és a megyei tanács vb tagja - jól együtt működtünk. Sándor később miniszterhelyettes lett a gépipari minisztériumban. 77 éves korában, 2004 januárjában halt meg, Ózdon temették el.

Az ifjúságról kétszer is volt eszmecsere. A második alkalommal a Miskolc-Csanyiki KISZ Iskolán jöttünk össze, ahol Kéri László már akkor közismert politológus tartott nagyhatású bevezető előadást. Ebben az időben a megyei pártbizottságon is az ifjúság helyzetéről tanácskoztak. Természetesen ott pártszempontból, mint a párt tartalékáról. Azon a napon én elnököltem. A megyei pártbizottság egy munkatársa, Tóth Lajos útján üzentem és meghívtam a párt és KISZ képviselőit egy kötetlen beszélgetésre az ifjúságról. Fejti György volt a megyei első titkár, Hámori Csaba pedig a KISZ országos első titkára. Sajnos nem jöttek, az alkalom adott volt, csak részükről az akarat hiányzott. A jövő szempontjából nagy lehetőséget mulasztottak el.

Az ENSZ által deklarált nők évében mi másról folytathattunk volna eszmecserét, mint a nők helyzetéről. Ez igen élénk volt. Előadónak Turgonyi Júliát kértük fel javaslatomra és Fekete Gyulát. A korábbi időkben a Népszabadság hasábjain igen kemény szócsatát vívtak. Fekete Gyulának a népesedésről országszerte ismert tanulmányai jelentek meg. A népesedés ügyének kiváló képviselője volt (neki három gyereke van) és olyasmit írt, hogy a népszaporulatban nem mindegy az emberi minőség. Turgonyi Júlia keményen nekiment, és már-már majdnem fasizmussal vádolta Fekete Gyulát. Ennek alapján mindenki úgy gondolta, hogy itt botrány lesz. Sajnos, engedtem a szervezőknek, hogy Turgonyi Júlia délután tartsa meg az előadását, de én úgy szerveztem a dolgokat, hogy másnap egy húszperces bevezetőt tartott, s ezzel leszereltem a pártbizottsági, nőbizottságbeli, szakszervezetbeli és KISZ-es nőpolitikusokat. És csodák csodájára ez a két kiválóság kulturáltan, korrekt módon viselkedett. Amikor már vége volt a vitának, megköszöntem mindkettőjüknek ezt a magatartást és akkor mosolyogva arról beszélgettek, hogy ebben egyetértettünk, ebben még nem, de hát folytatjuk majd más alkalommal. Valahogy a mai politikai életben kellene ilyen gyakorlatnak lennie.

Fekete Gyulának a 90-es években a Magyar Néppárt Nemzeti Parasztpártban, mint elnöknek is elmondtam nyilvánosság előtt ezt a kedvező magatartását és arra kértem, hogy itt, ahol otthon vagyunk, mármint a Parasztpártban, gyakorolja ezt a kulturált magatartást. A művelődésről Vitányi Iván tartott előadást. Említettem, hogy 1942-ben pataki diákként jelen volt a második tiszaladányi találkozón és Veres Péter a "Nem lehettél szálfa" című versét mondta el. Ezt most a ladányi megnyitón újra elmondta, és ismét nagy sikert aratott. A demokráciáról tartandó előadásra Pozsgay Imre minisztert kerestük fel. Zimonyi Zoltánnal, akkor a minisztériumban osztályvezető volt, és Bíró Zoltánnal, aki főosztályvezető volt, hármasban beszéltük meg, hogy mit mondjunk Pozsgaynak. Bíró Zoltánnal ketten mentünk be hozzá. Pozsgay nagyon köszönte a meghívást, dicsért bennünket, hogy ezt a témát napirendre vettük. Legnagyobb sajnálatára azonban nem tudott kérésünknek eleget tenni, mert ezidőben családjával Görögországban lesz szabadságon. Találgattuk, ki lenne jó. Végülis a szociológus-politológus, Gombár Csaba mellett döntöttünk. Mellette Bíró Zoltán is tartott előadást. Ez az összejövetel a szerencsi várban volt, mert a tokaji kollégiumot felújították. A szerencsiek mindenáron ott akartak bennünket tartani, de mi hűségesek maradtunk Tiszaladányhoz és Tokajhoz.

Az előadások elhangzása után Molnár Zoltán író, aki mindenkivel vitatkozott, azt kérdezte, "hogy találtátok ki ezt az embert?" Mindent elmondott, nem tudok mit kérdezni tőle. Néhány hónap múlva egy járási tanácselnök azt kérdezte tőlem - ugyanis a járási tanácselnököket is meghívtam erre a találkozóra - tagja-e még a Magyar Szocialista Munkáspártnak? Képzeld, a felesége Moszkvában van kiküldetésem, és ő is vele van a két gyerekkel együtt, mivel a kedves barátunk gyesen van. Sokan jelezték azóta, hogy rendszeresen olvassák mindkét előadó írásait, megnyilvánulásait. A lakótelepről is élénk vita folyt. Erről a témáról is a Csanyikban tanácskoztunk. Mivel sem Tokajban, sem Ladányban nincs lakótelep. Ilyenkor Ladányban megnyitottuk, megkoszorúztuk Győri Elek sírját, Darvas emléktábláját. Darvasról egy könyvnapon nevezték el az iskolát, a könyvnap megyei megnyitója is ott volt.

A lakótelepekről való tanácskozás idején kimentünk a helyszínre, az Avas-Délre és ott alaposan szétnéztünk. Tóth Pál szociológus tartotta a bevezető előadást. Egy miniszteriális ember is ott volt, aki védte az ilyen módon épült lakótelepeket. Tóth Paja - ahogy becéztük - már társadalmi szempontból nézte ezt a kérdést, tehát úgy, ahogyan korábban én már szóltam erről: hogyan illeszkedtek be az emberek a lakótelepen és ezen keresztül a városba. A pártbizottságiak nagyon bírálták Tóth Pált, az írók viszont nagyon hangsúlyosan mellette szóltak. Tóth Pál a 90-es években a Magyar Szocialista Párt képviselője volt, nagyon figyelemre méltó felszólalásai voltak. Egy biciklis elgázolta, meghalt, nevéről díjat alapítottak az emlékére, amit fiatal szociológusoknak sokszor egyetemistáknak adnak át.

Az aprófalvas területek problémáival is foglalkoztunk. Ez egy népfront indította téma, 1975 tavaszán, mint az Abaúj-Cserehát nyugati részének országgyűlési képviselője kezdeményeztem. Rásonysápberencsen indult útjára. Pestről nagyon sokan voltak, még a pártközpontból is. Az országos tanács mellett működő mezőgazdasági bizottság elnöke Molnár Frigyes a SZÖVOSZ elnöke volt, képviselő is volt, eredeti foglalkozása pedig tanító. Korábban Bács megyében volt első titkár. A rásonyi tanácskozás előtt mondta, - te Imre, te nem káromkodtál, amikor ezt a helyiségnevet lediktáltad. Elmondtam, hogy az 1930-as évek közepén Magyarországon községegyesítések voltak. Itt az abaúji Szárazvölgyben három község egyesült. Nevük a következő volt, Rásony, Abaújsáp, Szárazberencs. Képzeld el, ha ez marad, nem fért volna ki a borítékra. A rásonysápberencsi tanácskozásokon - mert három éven egymásután következtek - sok hasznos dolgot tárgyaltunk. A felsővadásziak elmondták, hogy a háztájiba sertést hizlalnak, minden csütörtökön a beosztás szerint valakiét elviszik Halmajon a vágóhídra és pénteken, meg szombaton Felsővadászon, meg a környező községekben friss húst mérnek. Íme egy újabb paraszti lelemény. Ebben az időben Gulyás Mihály tanárember, újságíró, majd író gyakran járt a Csereháton. Tanulmányt is írt. A Kortársban jelent meg "Életképtelenek?" címmel. A kórházban egy filmrendező elolvasta és film lett belőle. Ez már az 1975 utáni időkben volt. Miskolcon is egy szűkebb körben bemutatták, eszmecsere volt róla.

1975-ben a szikszói választókerületben újra megválasztottak képviselőnek. Én voltam a csoport vezetője. Szikszón a moziban mutattuk be ezt a filmet, Gulyás Mihályt is meghívtam. Igen élénk eszmecsere alakult ki. A szikszóiak ugyan nehezteltek rám, mert továbbmentünk Krasznokvajdára. Ott Bodnár Ferenc megyei első titkár, ő is képviselő volt, megkérdezte a helyieket: Tetszett-e a film? Kórusban mondták, hogy ez nagyon jó film. Bodnár nem ezt várta. A csoportülés Encsen a járási székhelyen folytatódott és fejeződött be. Itt már Simaházi Sándor - szintén képviselő és járási tanácselnök - volt a házigazda. Lázár György miniszterelnököt is hívtam, de nem tudott eljönni. Volt, aki megjegyezte, hogy sok pénz kell ide. Volt is rá válasz, ez a terület is Magyarországon van. A többség véleménye szerint nagyon jó nap volt.

Gulyás Mihályt dicsérték és ő nagyon köszönte ezt a napot. Szerette volna, ha az írótáborban is látják a filmet. Miska, mondd meg, kihez kell fordulni a filmért. Ülj a népfront kocsijába és hozd el. Nem tudta megszervezni. Egy Petőfi-évforduló évében Hangácson róla nevezték el a könyvtárt. A tokaji írótábor irodalmi zarándokútja programjába vettük, Miska elindult a busszal és jó nagy kerülővel jutott el a Cserehátra. Hangácson már türelmetlenek voltak, ez a község meg a borsodi Csereháthoz tartozik, majdnem a Boldva völgyében. Miskáék jókora késéssel érkeztek meg és nevetve mondta, film helyett a valóságot látták. A névadó ünnepség is nagyszerűen sikerült.

A népesedés témáját - mint sorskérdést - Fekete Gyula, ahol lehetett szóba hozta. Tokajban Cseh-Szombathy László személyében nagyon illetékes személy tartott előadást. Pozsgay Imre a Hazafias Népfront főtitkára ezt a témát tartotta alkalmasnak arra, hogy részt vegyen a tokaji írótábor munkájában. Itt jelentette be, hogy a Hazafias Népfront létrehozza a családügyi munkacsoportját, amelynek elnöke Surján László lesz. Surján László az Antall-kormányban egészségügyi miniszter volt, ma is a közéletben tevékenykedik. Ebben az időben Für Lajos, aki később honvédelmi miniszter lett, is tagja volt egy munkacsoportnak, sőt olyasmit is hallottam, hogy Antall József későbbi miniszterelnök is tagja volt egy ilyen népfrontalakulatnak.

Pozsgay számára Ratkó József, aki Szabolcsban tevékenykedett, mint könyvtáros, külön programot szervezett. Ratkónak jó barátja volt G. Nagy Ilián költő, Maczó Ágnes férje. Maczó Ágnes Abaújból, pontosabban Boldogkőváraljáról - ott volt vb-titkár - került Tokajba vb-titkárnak. Tokajban nem nagyon kedvelték. Konfliktusba került Aradi Mária párttitkárral és Mayer János tanácselnökkel. Pozsgay nehéz helyzetben volt, mert tekintettel kellett lenni a tokaji írótáborra, ugyanakkor Ratkó József kérésének is meg akart felelni. Ratkó kérésére Pozsgay meghallgatta Maczó Ágnes panaszát. A helyzet úgy alakult, hogy Maczó Ágnes elment Tokajból. 1990-ben független képviselőként az encsi járásban indult és megválasztották. Később a Kisgazdapárt országos alelnöke lett, ezzel együtt az országgyűlés alelnöke is. Amikor Pozsgay Imre és Bíró Zoltán pártot szervezett, akkor azért drukkoltak, nehogy Maczó Ágnes feléjük vegye az irányt. Történelmünkről Kosáry Domokos történész, akadémikus beszélt. Később a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként maradandóan tevékenykedett. Ma 90 évesen is aktív közéleti szereplő, tudós.

A következőkben néhány tiszaladányi érdekes történetet mondanék el. Egy tokaji írótábor megnyitóján Bényei Miklós, akit a 25 év után nyugdíjba vonult Nagy Ferenc után választottak meg tsz elnöknek, bemutatta az új tanácselnököt, Csikai Istvánt. Fekete Gyula abban a pillanatban megjegyezte, Tiszaladányban megtörtént a politikai váltógazdálkodás, mert hogy Bényei után Csikai jött, lévén ez a két leggyakoribb név Tiszaladányban. Gyulának ezt a mondását én is felhasználtam 2003-ban. A Csikaiak közül Gyula és Miklós már díszpolgára Tiszaladánynak és 2003-ban Bényei József költőt, újságírót, a Hajdú-Bihari Napló nyugalmazott főszerkesztőjét, akinek Ladányról több könyve jelent meg, avatták díszpolgárrá. Cserés Julcsa néni a régi idők tanúja, Kovács Imre is írt róla a Szabad Szóban. Fekete Gyula hosszasan beszélgetett vele "Történelem magnószalagon" című könyve is igazolja. Julcsa néni sokat írt Tiszaladányról. A teljes néven özv. Takács Gáborné Cserés Julianna. Lánya, özv. M. Csikai Miklósné Takács Piroska versírással folytatta tovább édesanyja munkásságát. A Tiszaladányban járt írókról verset írt. Férje az 1940-42-es találkozó főszervezője volt.

Bényei Miklós tanácselnök, Kovács Gábor a termelőszövetkezet főkönyvelője és a Hazafias Népfront elnöke, Sári László mezőgazdasági mérnök, tsz-elnök egy alkalommal megszervezték, hogy az írók családokat látogattak meg, ahogy annak idején Móriczék is. Az írók közül ki a régebbi, ki a frissebb kiadású könyvét vitte magával. Volt, aki a később megjelent könyvét küldte el a családnak. Bényei Miklós Gulyás Mihályt és Kalász Lászlót nemcsak Tiszaladányban, hanem a társközség Tiszatardosba is meghívta író-olvasó találkozóra. Sikeres közvetlen hangulatú beszélgetések folytak. Fekete Gyulát Veres Péter 90. születési évfordulójára hívták meg. Gyula az emlékezés után bejelentette, - most pedig a saját író-olvasó találkozómba kezdek. Sokat jártam ugyan Tiszaladányba, de erre még nem került sor.

1984-ben a felszabadulás negyvenedik évfordulóján, november 16-án a falugyűlésen nyolcvan értelmiségi látogatott haza Tiszaladányba. Az akkori fiatalok - középiskolások - gyönyörű irodalmi esten mutatkoztak be. Bényei József költő Debrecenből és dr. P. Csikai Miklós Pestről meg is jegyezte, fővárosi színvonalú volt. Dr. M. Csikai László - a 40-es találkozón részt vett Csikai László fia - Darvas József mellett tevékenykedett, majd főigazgató volt. Ő azt mondta, én nem hozzászólók, én itt most felszólalok. Darvas Józsefre emlékezve az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) lövészklubot hozott létre és róla nevezték el. "Mást nem találtatok?" - kérdeztem, miután engem kértek fel méltató beszéd elmondására. Folytattam: "Az iskolát Darvasról neveztétek el, utcát még korábban és a tilalmi időben is megtartottátok." Elmondtam, hogy Darvas katona sem volt, 1960-ban a Béketanács elnöke volt, a népért tenni mindig harcra kész volt. Ebben egyetértettünk. Az írótáborban M. (Megyaszói) Pásztor József a Magyar Hírlapban, Tóbiás Áron a Magyar Nemzetben tudósított. Ebben Tiszaladány mindig gyakran szerepelt. Egyszer még a Magyar Televízió híradójában is láthatták Tiszaladányt. Megszerveztem, hogy Orosházáról Darvas bátyjának, Dumitrás Mihály járási tanácselnöknek a vezetésével küldöttség látogatott Tiszaladányba. A tiszaladányiak egy Darvas-évforduló kapcsán, amikor is ott kiváló irodalomtörténészek emlékeztek Darvasra, részt vettek ezen az ünnepségen és látogatást tettek a Darvas-házba.

Az olvasó népért mozgalmat Darvas József indította útjára. Fábián Zoltán nemcsak az írószövetség vidéki titkára, hanem az olvasó népért mozgalom titkára is volt, mellette Molnár Zoltán tevékenykedett. Az olvasó népért mozgalomban több helyen létrehoztak egy ilyen községet fejlesztő munkacsoportot. Nyéki József, aki ebben a témakörben a Hazafias Népfrontban jeleskedett, Ladányban csatlakozott ehhez és sok segítséget nyújtott. Töltési Imre a honismereti mozgalom kiválósága rengeteg esemény megörökítését kötötte a lelkünkre, ő is többször járt Tiszaladányban. Mindezeket ma "a tiszaladányiak Baráti Köre" igyekszik megvalósítani dr. Liszkai Ferenc elnök állatorvos vezetésével. Korábban a tiszaladányiak, ahogy Bényei Miklós tanácselnök mesélte, már megunták, mintha terhükre lett volna ez a sok látogatás, mert egyesek szerint pénzbe kerül, végül szép lassan abbahagyták. Most Tiszaladány - már egynéhány dicséretes eseményt elmondtam, - fellendülőben van.

Szerencsen táboroztunk, amikor Tarján Tamás Eszterházy Péter "Termelési-regény. Kisssregény" című művét mutatta be. Többen, így Fekete Gyula is megígérte neki, hogy el fogja olvasni a könyvet.

- Többek között Tamás a te kedvedért is, mert dicsérendő, amit művelsz, hogy például a nőkről szóló tanácskozásunkon "Nők az irodalomban" címmel alaposan felkészültél és ráadásul Londonból két nappal hamarább hazajöttél, hogy eleget tegyél a vállalásodnak.

1986-ban boldog emlékű Csengei Dénes felolvasta Csurka István cikkét, amelyet egy miniszterhelyettesnek válaszul írt. A Magyar Nemzet Soltész József főszerkesztő Pozsgay Lakitelekről szóló írását még vállalta, de Csurkáét már nem. Papp Lajos a Napjaink főszerkesztője elnökölt. Szünetet rendelt el a levél felolvasása után. Hosszan tartó szünet volt. Az írók kiálltak Csurka mellett. Néhány hónapra rá volt az írószövetség közgyűlése, viharos volt, valaki itt a megyében pártvonalon kitalálta, hogy az írók közgyűlését itt a tokaji írótáborban készítették elő. Az illető a Csurka-levél felolvasására gondolt.

1987-ben nem volt tokaji írótábor. Ma ezt egyesek úgy mondják, mert a hatalom betiltotta. Ilyen kategorikusan nem lehet kijelenteni, de bonyolult helyzet volt. A hatalom ugyan tartott ennyi írótól, de úgy gondolta, jó, ha van ilyen táborozás. Tóbiás Áronnak egyszer megjegyeztem: "fiúk, ne feledjétek, hogy szem előtt vagyunk". Nem voltunk olyan nagyon sokan, harminc-negyvenen egy-egy táborozáson, tehát mi nyugodtan folytathattunk eszmecserét, mondhattunk kritikát, mindenki tudta, hogy meddig mehetünk el.

Hozzáteszem, hogy Lakiteleken ott volt a sátorban - ahol az MDF bontotta a zászlaját, - előtte már Monoron volt tanácskozás - a liberálisokkal Fekete Gyula, Zimonyi Zoltán, Serfőző Simon - többre most hirtelen nem emlékszem. Én azon voltam, hogy meg kell tartani 87-ben is a táborozást. Ha elmarad, a magyar progresszió, a haladás szempontjából mulasztunk el egy lehetőséget. Végül is nem volt táborozás. Az utánam következő megyei titkár úgy gondolta, jó, ha kétévente lesz táborozás. Ő a megyei pártbizottságról jött - Bodnárnak volt a titkára - valószínűleg maradi kollégái sugallták neki. Én akkor a Hazafias Népfront Országos Tanácsának a tagja voltam. Egy ülésen szólni akartam a tokaji írótáborról, hogy nagyon fontos a folyamatos léte, de mivel nem jutottam szóhoz, írásban tettem meg a javaslataimat. A táborozás folyamatos volt. Ha kétévente tartottuk volna, és ezt több helyütt elmondtam, akkor az az írótábor halálát jelentette volna.

1988-ban Zimonyi Zoltán megrótta a társaságot, hogy nem állt ki a táborozás folyamatossága mellett. Én elnököltem ekkor, és azt mondtam: "Zoli, kár volt egy lépést is tennem 1972-ben, hogy legyen tokaji írótábor." Utassy József és Bertók László nyugtattak: "Imre bácsi, te mindent megtettél." Valaki elmondta, hogy el lehetett volna menni pártot alapítani és én hozzátettem, lehetett volna tábort is tartani, csak meg kellett volna szervezni. A jövő szempontjából kár volt nem cselekedni, mert egy év kimaradt. Éveken keresztül Fekete Gyulával egy szobában laktam. 1945-től a Parasztpártban, majd a tokaji írótáborban együtt munkálkodtunk. Én morogtam Zimonyi Zoltánra, Gyula nyugtatva mondogatta, nem baj, hogy egy év kimaradt. Ezen én felháborodtam, és az előbb elmondottakat neki is elmondtam. Gyula 1945-től való parasztpárti együttműködésünket és barátságunkat végiggondolva belátta, hogy kár volt kihagyni 1987-et.

1989-re már nagyot lépett elő a világ és benne mi is. Pártok alakultak, tárgyalások folytak, rendszerváltásra készülődtünk. Nagy Imre és társainak a temetése is országos gondolkodást ébresztett, mozgásban volt az ország. A tokaji írótáborban is a többség úgy gondolta, hogy a 17 éves együttlétünk nagyon hasznos volt. Zimonyi Zoltán, Furmann Imre, Maróti István a Petőfi Irodalmi Múzeumból, Sáray László, aki a Hazafias Népfrontban helyettesem volt és az írótáborban szervező, engem is bevontak a tokaji írótábor egyesület szervezésébe. Engem, mint alapítót és mint Népfront megyei alelnököt, meg mint országos tanácstagot és mint ismert közéleti személyiséget vettek figyelembe. Mindenki úgy érezte, hogy 1945-től egyedüli tanúja és résztvevője voltam, vagyok minden fejlődést jelentő eseménynek.

Ide kívánkozik egy esemény. Dr. Pusztay Bélát, a megyei tanács általános elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront megyei alelnökét 60. születésnapján Sáray Lászlóval együtt köszöntöttük. Egy könyvet nyújtottunk át neki, amelyben én leírtam, hogy 1960. augusztus 28-én Darvas mit mondott vele kapcsolatban. Ezt már korábban elmondtam. Pusztay nagyon meghatódottan köszönte meg az ajándékot és a dedikációt, majd azt mondta:

- Laci, Imre bácsi biztos elmondta neked, hogy én a te népfronthoz való felvételedet elleneztem. Most azt mondom, hogy ti igen kiválóan, jól együttdolgoztatok. Tudok róla, hogy milyen okosan munkálkodtál az írótábor érdekében.

Való igaz, hogy többször kettőnk vállán volt a tábor megszervezése és lebonyolítása. Egy alkalommal már a 90-es években javaslatot tettem Sáray László kitüntetésére, évek múlva lett belőle valóság. Aktivizálódott Serfőző Simon is, aki egyébként igen csendes volt a korábbi években és egyre inkább Székelyhídi Ágoston, aki most köszön le elnöki tisztségéről. Ők erősen az MDF vonalán tevékenykedtek. Guszti még az MDF választmány elnöke is volt.

1990-ben a 18. tokaji írótábor már a magyar irodalom egyetemes fórumává vált. Sokan jöttünk össze. A felvidékről Gáll Sándor és társai már korábban is jártak itt, most azonban szép számmal jöttek Kárpátaljáról, mindegyiknek ismertem az írását az "Igaz Szó"-ból. Az Erdélyből jötteket "A Hét"-ből ismertem. A Vajdaságból is jöttek. Az Egyesült Államokból Heller Ágnes és férje. Franciaországból is volt, aki hazajött Tokajba, meg sok más helyről is. Többen voltak, akik nem szerették Darvast, például Lakatos István elmondta, hogy köszönt egyszer Darvasnak, és az nem fogadta.

- Pista, én kérek bocsánatot Darvas helyett, sajnos, voltak ilyen emberi gyengéi.

Radnóti Sándor tisztelte Darvast ezért a táborért, meg azért, mert a Részeg eső című drámaregény a 90. zsoltárral kezdődik. Pomogáts Bélával lassan megismerkedtünk, még inkább tiszteltük egymást. Egyszer találtam egy írását, amelyben a népieket dicséri. Mondtam, "Béla, te nem igen lehettél parasztpárti, de a népiek nagyobb részét tiszteled". "Pontosan így van." Gáll Sándor kuratóriumi tag megszervezte, hogy a 25. Fábry-napokon a tokaji írótábor Kassán kihelyezett ülést tartson. Pomogáts Béla több alkalommal szerepelt. Nekem az jutott osztályrészemül, hogy Stószon a Fábry-ház előtt beszédet mondhattam a pozsonyi evangélikus püspök, Rudolf Schuster kassai főpolgármester (ma Szlovákia köztársasági elnöke) és a jászói premontreiek vezetője előtt. Schuster majdnem földije Fábry Zoltánnak. Alkalmam volt elmondani, hogy Fábry Zoltán hogyan vette pártfogásába a Rényi Péter (Népszabadság főszerkesztőhelyettese) által megtámadott Gulyás Mihályt a "Tétova gondolatok a hazáról" című írása miatt. Szlovák kollegámmal Vojtech Cholevával - Choleva Bélával - látogatást szerveztünk Kassára és elmentünk Stószra is. A csapatban ott volt Gulyás Mihály is. Már mindenki bent volt Fábry híres könyvtárszobájában és megkérdezte, "Imre, jött még valaki?" "Zoli bácsi, Gulyás Mihályt jelentem be." Nagy öröm volt, hogy a védő és a védence találkozott. Kuratóriumi elnök lett Cseres Tibor Kossuth-díjas író, a Hideg napok szerzője. Vele Szeberényi Lehel Himffy utcai lakásában találkoztam, ő százados volt valamikor tartalékos hadnagy. Tanácsát kértem, hogy május végén újból megrendezhetjük-e a Hősök napját. A második világháborúban sokan hadifogolytáborban haltak meg, hogy állunk akkor most velük. Imre, akit parancsra hívtak be, mint katonát és a háborúban odaveszett, hősnek kell nyilvánítani. Én ennek alapján Bogácson, a szülőfalumban május utolsó vasárnapján a második világháborús emlékműnél, amelyet 1946-ban állítottunk fel, az odatemetett magyar katonák sírja fölé. A katonákat én temettem el 1945 húsvétján - ezt mindig elmondom Cseres Tiborra hivatkozva. Sokszor hivatkozom kuratóriumi elnöki mondására, hogy az elmúlt 17 év alatt az ún. népi táborozás egy affajta szamizdat volt, mert tették azt, amit a kormánynak kellett volna tennie. Utána a beszélgetésen hozzátettem, nem baj, ha Bethlen Gáborra is hivatkozom: "Tettük, ahogy és amit lehetett tenni".

Pomogáts Béla több éven keresztül egyhangúan megválasztottan töltötte be az elnöki tisztet. Kiegyensúlyozott emberi mivolta sok konfliktust oldott meg, hatalmas anyagismerete révén a napirendre kerülő témákhoz mindig hozzászólt. A Kárpát-medencében teljesen otthonos, mindenütt szeretik, szívesen hívják újra. Egy alkalommal messze Erdélyben volt egy kis falucskában és a tokaji írótábor előtti kuratóriumi ülésre egy órával a kezdés előtt érkezett. Az ő kuratóriumi elnöksége ideje alatt kétszer ünnepeltünk 25 évet. Az első arról szólt, hogy 25 éve indult a tokaji írótábor, tehát 1972-ben. Sáray Lászlóval, a kuratórium titkárával úgy szerveztük, hogy ekkor ünnepelünk Tiszaladányban is. Illőnek tartottuk, hogy ahol gyökere van a tokaji írótábornak és több éven keresztül itt volt a megnyitó is, ide ellátogassunk. Úgy gondoltuk, hogy mintegy harminc íróval, tehát egy busznyi népséggel kimegyünk Ladányba.

A 90-es évek elején, tehát amikor egyetemessé vált a tokaji írótábor, egynéhányan felkerekedtünk, az ebédszünetet meghosszabbítva autóbusszal kimentünk Tiszaladányba és azzal is jöttünk vissza. A Darvas József Általános Iskola falán elhelyezett Darvas emléktáblát megkoszorúztuk, és elmentünk Győri Elek sírjához is. Rajtam kívül eljött még Gergely Mihály, aki Varbón született és ott a festőművész és grafikus barátaitól kapott alkotásokból kisgalériát létesített. Miskolcon 45-ben találkoztam vele, akkor az Új Úton című folyóirat egyik szerkesztője volt. Az első Miskolcra való költözése 56-ban nem sikeredett, mert többen nagyon ellenezték az idejövetelét. Én ezt megsúgtam neki - pedig már a lakásügyet is intéztük - és nem jött. Később azonban sikeredett neki a Hunyadi utcában még lakást is kapnia, mert nem hosszú ideig tartózkodott itt Miskolcon. Valahogy más volt már akkor a helyzet.

Varga Mihály Pesten élt, és Nagy László költővel, valamint Víg Rudolf népzenekutatóval (Kodály-tanítvánnyal) együtt volt a Dózsa Népi Kollégiumban. Varga Mihály és Gergely Mihály propagálói voltak az eszperantó nyelvnek. Segítségemmel több országgyűlési képviselő is aláírta a kérelmezést. Ketten munkálkodtak egy folyóiraton, hogy a világ magyarjai fogjanak össze. Gergely Mihályt a 70. születésnapján a tokaji írótáborban nem a plénumon, hanem egy szűkebb körben köszöntöttük. Engem kértek fel a köszöntésére, mint aki legrégebben ismerte és a Miska által varbói galéria ügyében segítője voltam, ezen kívül több író-olvasó találkozó szervezője is. Volt a vasgyárban egy kiváló szakember, aki a sokszögeszterga elfogadtatásán fáradozott. Ha jól emlékszem az Új tükörben írt róla. 2001-ben pedig dr. Gribovszki László nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár az Északkelet-Magyarország című folyóirat alapítója és tulajdonos főszerkesztője írt a feltalálóról, de nem csak ebbeli mivoltáról, hanem az 56-os tevékenységéről is. Székelyhídi Ágoston is benne volt a Tiszaladányt látogató csapatban, azon kívül Tóbiás Áron újságíró, a Szabad Kossuth Rádió 56-os munkatársa és még jó néhányan. Nem vett részt a táborozáson Fekete Gyula, Molnár Zoltán, akik Fábián Zoltánnal együtt a tokaji írótábor kiemelkedő személyiségei voltak. Az előbb felsoroltak Pesten a Móricz Zsigmond Körben tevékenykedtek.

A Magyarok Világszövetségének gondolata Gergely és Varga kezdeményezésére a tokaji írótáborból indult el, majd a Hazafias Népfrontban folytatódott. Ma a Magyarok Világszövetsége a Kisgazdapárt volt székházában tevékenykedik. Ha jól emlékszem, Magyarok Házának keresztelték el. Ma a Magyarok Világszövetségének elnöke Patrubány Miklós. Ez a társaság már nem az, amelyet mi elindítottunk. Nekem küldik a meghívókat, azonban csak egyetlen rendezvényen vettem részt a kezdetekkor. Sajnos Varga Mihály már nincs az élők sorában, többen úgy emlékeztek rá, mint aki alapítója volt a Magyarok Világszövetségének. Ez egy kicsit túlzás, ugyanis többen bábáskodtunk ott. Gergely Mihályt még a 75. születésnapján levélben köszöntöttem. Megtudtam, hogy Varbón sincs meg már a kis galéria. Az ottani polgármesterrel került Miska konfliktusba. Levélben is régen találkoztunk, pedig Miska az egyik könyvében azt írta: Hegyi Imrének igaz barátsággal, családom megmentőjének.

A 25 éve indult tokaji írótábor, mint előbb már említettem, nem múlt el nyomtalanul. Amikor kihirdettük a táborban, hogy Tiszaladányban mindenkit szeretettel várunk a Győri Elek művelődési házba, csodálkozásunkra és örömünkre a busz kétszer fordult és 90 író vett részt az emlékezésen, a ladányiak nagy örömére. Ők is csak harmincra számítottak, de a ladányi asszonyok okosabbak voltak tőlünk, mert a ladányi kalácsot száz főre készítették. Én emlékeztem vissza a kezdetekre. M. Csikai Miklósné Takács Piroska is ott volt, valamint a veje, dr. Bényei Miklós irodalomtörténész - bátyja, József költő - az édesapja tanácselnök volt az 1960-as 20. évfordulóra emlékező összejövetel idején. Elmondtam a 90. zsoltár jelenlétét a tokaji írótáborban. Én mindig úgy mondom, hogy 1960. augusztus 28-án Győri Elek sírjánál a koszorúzás után az evangélikusnak született kommunista Darvas József felkérte a jelenlévőket, hogy felebarátaim énekeljük el a 90. zsoltárt.

Utánam Pomogáts Béla, akkor még kuratóriumi elnök szólt, rám hivatkozva elmondta, hogy elődöm Darvas József mit javasolt. - Most itt a 25. évfordulón én, a katolikus Pomogáts Béla kérem a megjelenteket, hogy énekeljük el a 90. zsoltárt. A Győri Elek Művelődési Házban ez alkalomból is elhangzott a Tebenned bíztunk eleitől fogva. Ha nem is úgy, ahogy 1960-ban, de mindenki jó szívvel énekelt. Pomogáts Bélának nagyon megköszöntem ezt a gesztusát és azt, hogy Darvast elődjének nevezte, mert az indulásnál nem volt valami jó véleménnyel Darvasról. Lakatos Pista is jelen volt, azt hiszem, róla már elmondtam, hogy Darvas nem fogadta a köszönését, de itt Ladányban a ladányi szellemtől meghatódva, megköszönte, hogy meghívtam és sajnálta, hogy már korábban nem látogatott el Tiszaladányba. Pista néhány évvel ezelőtt távozott az élők sorából.

A másik 25. évforduló azt jelenti, hogy 25. alkalommal jött össze a tokaji írótábor. Fekete Gyulát, mint már említettem, a meghatározó egyéniséget is meghívtuk. Ő is átvette az emléklapot Gyárfás Ildikótól, a Megyei Önkormányzat elnökétől. Sáray megkért - még külön autót is biztosított -, hogy legyek Gyula "gardedámja". Hát az autóban sok mindenről beszélgettünk, felhoztam neki, hogy a mezőkövesdi buszpályaudvaron földid, Kiss Berti, a tsz elnöke és az Arany Kalász Énekkar tagja elmondta, hogyan caflattál be a kárpótlási földárverésre. Gyula a már általam ismert és többször alkalmazott gyerekes, durcás megnyilvánulásával azt mondta, - én csak a tanyánkat akartam visszaszerezni. Hallomásból tudom, hogy volt vagy 120 hold földjük. A tiszaladányi új temetőben beszéltem az 1940-es, 42-es szervezők érdemeiről, azon kívül az ő munkájuk folytatóiról, akik a tokaji írótábor idején végezték a helyi szervezést és mindegyikük sírjára virágot helyeztünk el. Gyula kísérője itt is én voltam. Pomogátscsal és Gál Sándorral, aki Kassára való, még közelebbről Buzitára, együtt koszorúztuk meg Győri Elek sírját még a régi református temetőben. Gyulával pedig a Somogyi Imre utca 1. sz. ház falán helyeztük el a koszorút. Itt van az Idősek Napközi Otthona. A temetőben elmondtam, hogy a ladányiak megbízatása alapján - Bényei Miklós és Takács Piroska - Pesten a Kerepesi temetőben Somogyi Imre halálának az 50. évfordulóján méltattam Somogyi Imre tiszaladányi áldásos tevékenységét, és azt, hogy ott róla utcát neveztek el.

Az 1940-42-es szervezők sírjára és a fiatalon elhunyt utódaikra - és most az előbbiekhez hozzáteszem, Cserés Julcsa néni sírjára is - virágot helyeztünk el. Darvas emléktábláján Bényei József költő és a helyi iskola akkori igazgatója koszorúzott. Pomogáts Béla még egy tiszaladányi dicséretes tevékenységéről beszélek. 2000. december 29-én avattuk fel a népi irodalom emlékfalát, közbenjárásomra Hámori József az akkori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője adott egymillió forintot. Pomogáts nagyon szép beszédet mondott és az ebédnél engem, mint Tiszaladány díszpolgárát köszöntött és méltatta tevékenységemet. Az országban Vésztő-Mágoron van a népi írók szoborparkja. Ilyenformán Tiszaladány a második hely, amelyik a népi irodalom emlékhelye.

1990 után a tokaji írótáborban az irodalom kérdései kerültek napirendre, tehát az irodalom szakmai kérdéseiről folytattunk eszmecserét. Rendkívül sokszínű és tartalmas volt az egész tanácskozás, hiszen a világ minden tájáról jött magyar írók mondták el véleményüket. A honfoglalás 1100. és az államalapítás 1000. évfordulója kapcsán már az eredeti irányba haladtunk. 1999-ben Szabó Zoltánnak A tardi helyzet írójának egy 1938-ban felvetett gondolata "irodalmi nemzet?" került napirendre.

A továbbiakban Szabó Zoltánról szeretnék szólni. 1992. október 1-én Mezőkövesden a városi Galériában a zenei világnapon egy festőművész kiállítását nyitották meg. Az előző években gyakorlat volt, hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezeti Központ ÁFÉSZ vonalán elindult októberben a megyei könyvhetekben a könyv, hogy úgy mondjam, propagálása. A könyvnapok mellett ez hosszabb ideig tartott és több író-olvasó találkozó szervezésére volt lehetőség. A Hazafias Népfront az általa kezdeményezett Olvasó Népért mozgalmat ez időben tette erőteljesebbé, és a helyi szervei több helyen létrehozták, illetve felújították a korábban működő olvasóköröket. Már előbb, a mezőkövesdi újságban javasoltam, hogy Szabó Zoltánról és Cserépfalvi Imréről emlékezzünk. Ezt itt újra elmondtam és a MAME (Mezőkövesdi Alkotók és Művészpártolók Egyesülete) magáévá tette, és 1992 novemberében ellátogattunk Tardra, Szabó Zoltánra emlékezve. Szabó Zoltán "A tardi helyzet" c. könyvének első sorait egy középiskolás leány, Molnár Mónika olvasta fel, aki ma már a tardi tantestület tagja. Szabó Zoltánról én mondtam emlékező beszédet, a végén azt javasoltam, hogy a tardi tájházban legyen egy sarok, vagy fal, ahol Szabó Zoltán tardi helyzetéről minden könyv, írás legyen ott. Legyen egy emlékpark, nevezetes tardi emberekről, emléktáblával és ott legyen Szabó Zoltánnak is emléktáblája, valamint segítőjének Rózsa tardi tanítónak. Éveken át mindebben csend volt.

Amikor a tokaji írótáborban a már fentebb említett Szabó Zoltán-i idézet (irodalmi nemzet) került napirendre, akkor én Sáray Lászlónak javasoltam, hogy Párizsból ugyan nagyon sok pénzbe kerül egy anyának, meg a lányának ideutaznia, de úgy intéztem a levelezést, hogy Szabó Zoltán harmadik feleségének, Zsuzsa asszonynak és lányának Ágnesnek épp akkor Magyarországon volt dolga. Pesttől Tokajig és vissza az útiköltséget, meg a vendéglátást a tokaji írótábor állta számukra. A tokaji írótáborban én gardíroztam őket és Nyéki József barátom, aki a Magyar Közlönynek, tehát a hivatalos lapnak a kiadó vezérigazgatója volt. Úgy mutatkozott be Szabó Zsuzsának, hogy én vagyok a férje utódja a kiadói székben. Ebben a tokaji írótáborban részt vett Hámori József miniszter úr is, bemutattam kedves vendégeinket, és megragadtam az alkalmat, elmondtam, hogy a tokaji írótábor gyökere Tiszaladányban van, s a 60. évfordulóra akarnak emlékezni a ladányiak, de pénzük nincs. Tessék írni, válaszolt a miniszter. Benkő Ferenc tiszaladányi polgármesterrel megírtuk a levelet, a válasz egymillió forint volt. Hámori Józsefnek ezt a következő írótáborban megköszöntem, többen megdicsértek érte, különösen Gál Sándor Kassáról.

A tardi polgármester látta vendégül Szabó Zsuzsát és lányát, látogatást tettek Egerben is. A következő napon Papp Jánossal a MAME elnökével, volt kövesdi polgármesterrel Zsuzsát és Ágnest egy dél-borsodi irodalmi zarándokútra vittük, Sályba, ahol Barsi Ernő kalauzolt bennünket. Utána pedig Cserépfaluba, a Cserépfalvi Emlékmúzeumot tekintették meg, ahol Kovács Imrének van néhány könyve és fényképe a községháza előtt. Farmosi Zoltán jegyző úr készített két fényképet, Kósik István polgármester úr elküldte ezt Párizsba, a válasz egy bekeretezett Szabó Zoltán fénykép volt, ugyanis Cserépfalvi Imre adta ki Kovács Imre szinte minden könyvét, Szabó Zoltánnak pedig A tardi helyzet című könyvét. Szabó Zoltán a Kovács Imre Néma forradalom című könyve peréről egy könyvet adott ki, amelyben az áll, hogy Kovács Imrét a Szent Korona nevében ítélték el. A napokban szándékozom Szabó Zsuzsának elküldeni a dél-borsodi emlékhelyekről szóló írásomat.

Cserépfalu után Bogácsra mentünk, ahol Zsuzsáék megtekintették a házunkat, és vendégül láttuk őket a lányommal. Mezőkövesden a városi könyvtárban több irodalombarát jött össze a tiszteletükre és a "Cifra nyomorúság" c. könyvről folyt eszmecsere, amelyben Mezőkövesd is szerepel. Hajdú Ráfis Jánosnak nem tetszett ez a könyv, mert Mezőkövesd nagyközséget Szabó Zoltán elmarasztalta. Zsuzsa mondta, hogy hát ezen a vidéken, mint egy pesti gyerek járt, mármint Zoltán, én viszont azt mondtam, hogy Mezőkövesden a pap rendelte el ennek a sok ragyogónak az eltüzelését. Így valahogy aztán egyensúlyba kerültünk.

Gál Sándorról már elmondtam, hogy a tokaji írótábor kassai kihelyezett ülésének szervezésében jelentős szerepe volt. Pomogáts Béla után őt választottuk meg a kuratórium elnökévé. A szomszédok közül még Csehszlovákiából - Kelet-Szlovákiából -jártak át elsőként a táborba a magyar írók közül. Én úgy mondtam és mondom, hogy IBUSZ-alapon jöttek, mintegy kirándulóként. Valaki Pozsonyba települt át, valaki ott maradt Tornában, ma a kelet-szlovákiai részen Gál Sándor tartja a frontot. Egy ideig a Csehszlovákiában megjelent Hét című képes folyóirat tudósítója volt. A Pozsonyban megjelent Irodalmi Szemlében jelentek meg írásai. Egy alkalommal a Bodrogközben Karcsán az őszi megyei könyvhónapon részt vett egy rendezvényen. Bátran szólt. Sajnos a túlzó baloldali Papp Lajos, a Napjaink akkori főszerkesztője feljelentette a pártbizottságon.

Ugyanakkor a TIT-ben (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) Miskolcon a 40. születésnapján a Hazafias Népfront rendezett bensőséges köszöntőt. Czine Mihály irodalomtörténész a maga közismert kedves, emberi hangján méltatta jelentős irodalmi tevékenységét. Az 50. születésnapján már szélesebb körben köszöntöttük, megyei írók és szélesebb körű olvasói tábor. Meghívtam a szülőfalumba, Bogácsra is egy beszélgetésre. Többen már ismerték a verseit. A kötetlen és közvetlen beszélgetésen a költő és olvasói még közelebb kerültek egymáshoz. A 60. születésnapján Göncz Árpád köztársasági elnök adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. Néhányszor előfordult, hogy minden előzetes megbeszélés nélkül találkoztunk a Kassáról induló intercity vonaton, és együtt utaztunk Pestre, a tokaji írótábor kuratóriumának ülésére. Én a Pozsonyban távozottak felől érdeklődtem. Családról, gyerekeinkről beszélgettünk, gyerekeink ismerik egymást. A határon túliak közül vele van a legközvetlenebb kapcsolatom. Buzita, ahol neki háza van, és ahonnan indul a nagy vadászatokra és Bogács, ahol a családunknak van háza, egyformán szóba kerül.

Kárpátaljáról a 90-es években többen ellátogattak a tokaji írótáborba, lassan elmaradoztak, néha egyik-másik megmutatja magát. Balla D. Károllyal rendszeresen találkozom. A 80-as évek elején a feleségemmel jártam Ungváron, ahol megmutatta, hogy hol járt iskolába. Én ismertem a Kárpáti Igazi Szó című újságot, amelyet Balla D. Károly édesapja szerkesztett. Szóba hoztam Kovács Vilmos könyvét, amelyet nem tudott megszerezni, mert betiltották. Megkíséreltük, hogy a beregszászi katonacimborámat, Váradi Lajost felhívjuk telefonon, de nem sikerült. Az erdélyiek közül Gálfalvi Zsoltot, aki a Pen Klubban tevékenykedik, az erdélyi Hét című folyóiratból már ismertem. Nemzetközi konferenciákra is jár. Egy alkalommal a tokaji írótáborba épp onnan érkezett, és tartott egy tartalmas beszámolót. A Hét Bukarestben jelenik meg, sokszor találkoztam mások nevével is, illetve írásaikkal. Gálfalvi Györgynek nemcsak szép írása, de szép hangja is van. A tokaji írótábor első, vagy második napján gyönyörködhettünk benne. Rengeteg népdalt ismert. 2003-ban szálláshelyünk, a Széchenyi Kollégium előtt találkoztunk és ott köszöntött, mint a 85. évesek egyikét: - Bátyám ennyi időt, csak így volt érdemes megélni, ahogy te tetted! Nagyon jól esett, és elérzékenyülten köszöntem meg ezt a szép emberi dicséretet. Lászlóffy Aladár nevét is ismertem már korábbról. Gál Sándor mellett ő a második határon túli kuratóriumi tag évek óta. Szellemes, olykor ironikus humora jó kedvre derít bennünket. Kántor Lajos, a Korunk szerkesztője az utóbbi időben elmaradozott, a múlt évben megjelent. Az ő nevét is régebbről ismerem.

Székelyhídi Ágoston kuratóriumi elnök megbízatása 2004 elején lejárt. Ha jól emlékszem, a harmadik, negyedik tábori összejövetelen már részt vett, és azóta rendszeresen, egyre erőteljesebb tevékenységgel részt vesz. 1990 után, amikor nem Tiszaladányban nyílt meg a tábor ő is velem tartott koszorúzni. 1990-ben, amikor H. Szabó Béla népfrontos kollegám részt vett a megnyitón, hazamenve egy hosszú táviratban támadott engem. Azt írta, hogy Tiszaladányban ő rendezte az első író-olvasó találkozót. Ez képtelenség, mert az 1940-ben volt. Ő az 1960-as 20. évfordulót jelölte meg ennek. Tudott Darvassal való beszélgetéseimről, be is mutattam Darvasnak. 1960. augusztus 28-án ő csak fényképezett, a megbeszélésekre meghívtam. Én, mint megyei alelnök nyitottam meg a találkozót és elnököltem. 1990-ben a megnyitón én is kaptam emléklapot, mint alapító. Ez adott neki ötletet az ellenem való támadásra. Mondanivalójának egy része az volt, hogy én Grósz Károllyal, a forradalommal szemben álltam. Zimonyi Zoltán és Furmann Imre, akik a tokaji írótábor egyesület megalakításában erőteljesen részt vettek, kértek, hogy járuljak hozzá a távirat ismertetéséhez. Hozzájárultam. Hozzászólásomban elmondtam, miként pártfogoltam a népfronthoz való felvételét és azt is, hogy milyen csúfos volt az elmenetele.

Székelyhídi Ágoston a felszólalásában engem becsületes embernek minősített. Többen mondták, ne törődjek ezzel a távirattal. Guszti más alkalommal is hasznosnak minősítette a tevékenységemet, 2003-ban, amikor a két 85 éves társamat is köszöntette, nagyon dicsérőleg írt rólam. H. Szabó Béla Herman Ottó után polihisztor akart lenni. Ötször házasodott. Azt mondta, ha egy asszony nem szül neki három gyereket, akkor addig megy, míg három gyereke nem lesz. A harmadikat egy fiatal nő, az ötödik feleség szülte. Az utóbbi időben sokan kérdezték tőlem, mit tudok H. Szabó Béláról. Elmondtam, hogy amikor a Hazafias Népfront megyei titkára lettem, meglátogatott. A Hazafias Népfront megyei bizottságának tagja lett ezután H. Szabó Béla. Sokan csodálkoztak nagylelkűségemen. Volt, aki azt mondta, felvetted az ellenségedet, majd kifúr onnan. Magától ment el a bizottságtól. Rudabányán lett múzeumigazgató. A Herman Ottó Múzeum igazgatója akart lenni. Erre való törekvését már Darvasnak is elmondta. Két éve találkoztam a második feleségével. Ő mondta el, hogy Béla meghalt, Hídvégardón az őseihez temették. Neve előtt a "H" betű Hídvégardó határmenti községet jelezte.

Hubay Miklósról kell szólnom, ugyanis ő elvállalta, hogy a jubileumi esztendőben egy éven át ő lesz a tokaji írótábor egyesület elnöke. Igen aktívan tevékenykedett és tevékenykedik ma is. A jubileumi esztendők során, az egyik évben egy idősebb, a másik évben egy fiatalabb irodalmárt hívott meg. Egy alkalommal beszélgettünk és megkérdeztem:

- Miklós, amikor Firenzébe utazol - mert ott egyetemi tanár - útközben mivel foglalatoskodsz?

- Imre, megírok egy tanulmányt.

Szabó Zoltán "Irodalmi nemzet" című írása alapján e témakörben folytattunk eszmecserét. Már korábban elmondtam, hogy sikerült úgy szervezni, hogy Szabó Zoltán özvegye és lánya is részt vett a találkozón. Szabó Lőrincnek az ünnepről van egy verse. Ez adott alkalmat arra, hogy az ünnep jelentőségéről folytassunk eszmecserét. Németh Lászlóról pedig születésének a 100. évfordulója okán több neves előadó tartott előadást. Itt említem meg, hogy Püski Sándor is - többek között. Németh László lánya, Magda is megjelent ezen az összejövetelen. Illyés Gyula születésének 100. évfordulóján ugyancsak a lánya jelent meg. Korábban kialakult, hogy a mai magyar irodalom néhány kiválóságának, akik részt vettek a tokaji írótáborban, haláluk után a kollégium előtt majd a gimnázium kertjében fát ültettünk. Például Kockás Sándor, Varga Balázs és Kalász László emlékére.

1990 után mindig találtam alkalmat arra, hogy ellátogassak Tiszaladányba. Néhányszor temetésre, mint például a Csikai testvérek esetében, Sári Gyuláéra, sajnos Cserés Julcsa néni temetésére későn kaptam az értesítést. Közeledett az 1940-es és 42-es találkozó 60. évfordulója. Ennek méltó ünneplésére igyekeztünk felkészülni. Veres Péter születésének 100. évfordulója - 1997. január - adta a gondolatot, hogy az emlékezéseket a 60. évfordulóra való készülődés jegyében a Magyar Kultúra Napján, január 22-én tartjuk meg. Így Veres Péterre is ekkor emlékeztünk. Betegségem miatt nem tudtam Tiszaladányba menni, levélben és telefonon szerveztem Csikai István polgármesterrel, az iskola akkori igazgatójával. Írásomat egy fiatal tanárnő olvasta fel. Berecz József - tanár, újságíró, volt könyvtárigazgató - mint a hajdan volt szabolcsi községről beszélt Tiszaladányról.

Dr. Bényei József költő, a Hajdú-Bihari Napló nyugalmazott főszerkesztője még gyerekként látta az 1940-es, 42-es találkozó résztvevőit. Ő erről beszélt. Veres Péterről ő Balmazújvárosban is tartott előadást. M. Csikai Miklósné a Tiszaladányban járt írókról, költőkről szóló verseit olvasta fel. Darvas Józsefre halálának 25. évfordulóján emlékeztünk, előtte a Kerepesi temetőben az orosháziak, a szülőváros szervezett emlékezést, amelyen megjelent a Kovács Imre Társaság két képviselője is és koszorúzott. Ez igen emelkedett gondolkodást mutatott. Még el kell mondanom, hogy az orosháziak is jártak Tiszaladányban és a tiszaladányiak is voltak Orosházán. A Kerepesi temetői találkozás után a Darvas József Társaságnak Darvasnak Tiszaladánnyal kapcsolatos emlékezéseket küldtem meg. 1940. május 11-én, tehát az első találkozónak pontosan a hatvanadik évfordulóján, csak akkor pünkösd volt, emlékeztünk Somogyi Imrére, a Somogyi Imre utca 1. sz. háznál, amely ma az idősek napközi otthona. Somogyi Imre 100. születésnapjára a kertészeti egyetemen is emlékeztek, ahol Somogyi Imrének a szobra áll. Ezen az ünnepségen részt vettek a tiszaladányiak is.

2004. február 1-én vasárnap, a Kossuth rádió egy délutáni műsorában Cserés Miklósra emlékeztek születésének 90. évfordulóján. Hemingway "Az öreg halász és a tenger" című regényéből készült hangjátékot Cserés Miklós rendezte. Cserés munkásságáról Tertinszky Edit írt könyvet. 2004 nyarán, a 32. tokaji írótábor idején a tiszaladányiak Cserés Miklóst - halála után - díszpolgárrá avatták. Amikor Szabó Lőrincre emlékeztünk, akkor állították fel Tokajban az emlékfalat, majd később Illyés Gyula és Németh László születésének 100. évfordulóján is egy domborművet helyeztek el a felsorolt írók arcmásával. 2004-ben Móricz Zsigmondnak születésének 125. évfordulóján.

2003-ban a 31. tokaji írótáborban köszöntötték a 85 éveseket. Hubay Miklóst Pomogáts Béla, Lengyel Balázst Kukorelli Endre engem pedig Csáky Imre köszöntött. Kulcsár Imre, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja mindannyiunktól egy-egy írást olvasott fel. "Például Tiszaladány" című írásom a következőképpen fejeződik be: Benkő Ferenc a tiszaladányi polgármester az országból tizenketted magával részt vesz Brüsszelben a kistelepülések bizottságában. Tehát Tiszaladány már ott van Európában, Tokaj a világörökség része. Móricz Zsigmond Prügyön gyerekeskedett. Szép volna, ha Tiszaladány, Tokaj mellé Prügy is felsorakozna. Kulcsár Imre a tokaji írótáborban a megnyitó ünnepségeken, de más alkalmakkor is - például 2005. január 21-én Tokajban a Magyar Kultúra Napján, illetve ettől az évtől: Tokaj Város Napján - szép verseket mondott. A Himnuszból mindig hangsúlyozta: "Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél..."

 

Bogács

Kapcsolatom sose szakadt meg szülőfalummal, Bogáccsal. Március 15-én, harmadik osztályosként én szavaltam Petőfi Sándor Nemzeti Dalát. Utána Pesten jártam iskolába és középiskolásként édesanyámmal és két testvéremmel nyaranként hazajöttünk, mezőgazdasági munkát végeztünk. Én boltos inas is voltam a nagybátyám mellett. Vasárnaponként a kártyázó öregek magukkal hozták újságukat, a Szabad Szót, a Csoór Lajos-féle Igazságot és a Zsirkai János szerkesztette Magyar Falut. Én attól az időtől vagyok újságolvasó. Azt hiszem, azt is elmondtam, hogy egyik-másik idősebb paraszt ember engem, a tizenéves diákot felnőttként kezelt.

1945-ben a magyar katonákat én búcsúztattam a temetésükkor. Létrehoztam a MADISZ-t. Sok fiatalt tanulásra buzdítottam. A Pazsak-tanyán egy laza szövetkezetet hoztunk létre. Sajnos, nem volt vállalkozó ember, aki az élére álljon. Színdarabokat, Darvas Szakadék című drámáját több helyen játszottunk. A fiatalok egyre-másra jelentkeztek középiskolába. Hosszabb ideig voltam megyei tanácstag. Segítettem a fürdő létrehozását, ahhoz Papp Lajos megyei tanácselnök segítségével 300 ezer forintot biztosítani, amikor fogorvosi rendelő létesítését írta elő a kormányzat, akkor egy új épületet építettünk benne az orvosi rendelő és két orvosi lakás. Az orvosi rendelő helyén bölcsőde lett, a bölcsőde helyén könyvtár és ifjúsági sportterem. Varga Sándor az autószerencsétlenségben meghalt tervosztályvezető azt mondta, ezt tanítani kellene, hogy kevés pénzből helyi hozzájárulással mi mindent lehet csinálni.

Amikor 1979-ben nyugdíjba mentem, 80-ban már nem lettem vb-tag. 25 évig voltam az. Ladányi József megyei tanácselnök megkérdezte, mi a kívánságom.

- Jóska, adjál egy kis pénzt Bogácsnak, hogy bitumenes utat építsenek, mert végtére is fürdőváros.

1, 7 millió forintot adott. A helyi tanácselnök vissza akarta küldeni, mert előírták neki, melyik utcában kell felhasználni. Az útügyi szakemberek felvilágosították, hogy ezt szakmai vonalon tették, és ha visszaküldi, Bogács megnézheti magát, hogy mikor kap valamit.

Bogácson március 15-ét az első világháborús emlékműnél ünnepelték. Én egy történelmi emlékoszlop felállításán fáradozom, ahol nem sorolom, hogy a honfoglalástól kezdve milyen történelmi események évszámának kellene rajta lennie. Ezt a mai napig nem sikerült megtenni, pedig két kőbánya van a község határában. Víg Rudolf a MADISZ elnökségi tagja volt, Nagy Lászlóval a Dózsa kollégiumban együtt voltak. Részem van abban, hogy a volt szülőházán emléktábla áll és díjat neveztek el róla, amelyet a Pávakör minden tagja megkapott már, és a népművészetekkel foglalkozók közül is néhányan. A Fényes Szellők Szövetsége, amikor meghívásomra Bogácsra jött, megkoszorúzta Víg Rudolf emléktábláját. A Tokaji Írótábor is járt Bogácson. Bajor Nagy Ernő írt is Bogácsról. A MAME rendszeresen tartott irodalmi esteket.

Sikerült létrehozni egy Bogácsi Kör nevű civil szervezetet. Néhány hasznos munka után a polgármester kezdett féltékenykedni, mert pénzt is szereztünk. Lehóczki Alfréd történész Dél-Borsodról írt egy könyvet. A község első írásos említésének 750. évfordulóján jutalomként is a szavalóversenyben sikeres iskolás gyerekeknek adtunk belőle. A második világháborús emlékműnél a 90-es évek közepétől május utolsó vasárnapján, a hősök napján, mint a háború áldozatairól megemlékezünk. Az emlékműn nemcsak a háborúban elesett katonák, hanem a község ostrománál meghalt civilek és a gázkamrában megsemmisített zsidó polgártársak neve is szerepel.

Az utóbbi időben egyes magukról megfeledkezettek - akik az előző években voltak a község vezetői - támadnak, mert felróttam nekik, hogy a községben demokráciahiány van. Meg azt sem vették jó néven, hogy a bogácsi vállalkozók baráti egyesületének támogatója vagyok, akikkel együtt koszorúzunk március 15-én és a Hősök napján. 2003-ban, a megyei levéltárban kézhez kaptam a bogácsi munkástanács névsorát, tevékenységét, ennek alapján 2003. október 23-án együtt rendeztünk ünnepséget, és én mondtam az ünnepi beszédet. Egy önkormányzati képviselő hőbörgött ott, és rendre utasítottam, amiért a nemzeti ünnepet megsértette.

1989-ben a kisgazdák létrehozták a Kovács Béla Társaságot. Mi természetesen a Veres Péter Társaságot alakítottuk meg. A pesti okosok, Varga Csaba, meg mások, azt mondták, hogy a Nemzeti Parasztpárt neve kompromittálódott Erdei és Darvas szerepelésével. Néha még Péter bácsit is felhozták, így előálltak a Magyar Néppárt névvel. Én megjegyeztem, hogy a kisgazdák és a szociáldemokraták megtartották a nevüket, holott ott is volt "kompromittált". Az első választáskor fél százalékot értünk el. Csúfos vereség. Én megjegyeztem: - hát mit akartok, a parasztok a Nemzeti Parasztpárt nevét keresték, néppárt volt özönivel. Utána Pozsgay Imre és Bíró Zoltán is gondolt a Nemzeti Parasztpártra. Bíró Zoltán el is rontotta az egészet. Megmondtam neki, aztán később Pozsgay Imrének is, hogy először külön-külön kongresszust kellett volna tartani a feloszlásról, és az egyesülést megszavazni. Pozsgayék is létrehoztak egy pártot, ők se sokra mentek. Én Pozsgay Imrének mondtam, - Imre én úgy tudom, neked felajánlották a Nemzeti Parasztpárt elnöki tisztjét. Ő azt mondta, - bátyám, bánom, hogy akkor nem fogadtam el, és legfőképp azt, hogy mi akkor nem találkoztunk.

Fekete Gyula - a tokaji írótábort hanyagolva - ott volt Lakitelken, a sátor alatt az MDF alakulásánál, és annak elnökségi tagja lett. Antall József közölte vele:

- Gyula, te most elmész a Magyar Néppártba elnöknek.

Antall Csurkát is kiebrudalta, Bíró Zoltán meg szépen elment. Gyula kis híján majdnem Csurka kezére játszotta a Magyar Néppártot. A Szolnokon tartott kongresszusunkon Gyulát le is váltottuk és helyette ismét Márton János lett az elnök. Valahogy ekkor kellett volna Pozsgayékkal a korábban való megbeszélés alapján indulnunk.

Én 1939 óta vagyok a Nemzeti Parasztpárt tagja. Később a párt neve Magyar Néppárt, Magyar Néppárti Nemzeti Parasztpárt lett. Most pedig az 56-os Petőfi Párt nevet is belevéve Magyar Nemzeti Petőfi Párt néven jegyeztek be minket nemrégiben. Közben két-három évig voltunk mi a Népi Írók Baráti Egyesülete. Minap közölte velem dr. Dobszai Károly, hogy Márton János lesz a párt, én pedig a Népi Írók Baráti Egyesület tiszteletbeli elnöke.

Dr. Nagy Károly szikszói származású, de Pesten élő jogász (én úgy mondom, hogy a Pestre szakadt) a borsodi-gömöri-abaúji-zempléni földijeink összefogója. Alakított egy egyesületet és meghívott engem a pesti összejövetelükre. Jelen volt Földvári Rudolf is. Hát nagyon megörültünk egymásnak, felhoztuk a régi dolgainkat, együttműködésünket. Érdeklődtem sorsa felől, én is elmondtam az enyémet. Arról is beszélgettünk, hogy amikor őt majd később a megyei munkástanács más tagjait is kiengedték a szovjetunióbeli fogságból, és ő lett a megyei tanács elnöke, hogyan sikerült az együttes ülésen a munkástanács elnöksége és a megyei tanács vb között jó tárgyalási légkört kialakítani. Azóta én Csorba Pistának is elmondtam, hogy őt, meg Bogár Karcsit a megyei tanács munkatársai nagyon szívesen látták volna vezetőként a megyei tanácsban.

A pesti találkozó után Földvári felkeresett Miskolcon a Nagy Imre Társaság megyei szervezetének megalakítása ügyében. Átadott egy névsort. Közülük sajnos néhányan meghaltak, mások elköltöztek, betegség miatt nem tudtak eljönni az összejöveteleinkre.

Az alapító összejövetelen dr. Újszászy Kálmán sárospataki teológus professzort, a magyar népfőiskolai mozgalom kiválóságát választották meg elnöknek. Telegdi Imre Füzérradványban volt református lelkész. Sajnos már ő is elhalálozott közülünk. Ugyancsak itt hagyott már bennünket Tóth Zoltán, aki 1956-ban a Munkástanács tagja volt. Dr. Szarka László is meghalt, dr. Szigeti Antal alelnököt 2004 karácsonya előtt tragikus gépkocsi-szerencsétlenség ragadta el közülünk.

A Nagy Imre Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete igen aktívan tevékenykedik. Nagy Imre életútját egy sorozat keretében kiváló előadók mutatták be. A Maléter Pálról szóló előadáson özvegye is megjelent. Földvári Rudolfról és az írókról Fazekas Csaba történész tartott előadást. Az első magyar miniszterelnök alakját Deák Gábor, a Magyar Történelmi Társulat megyei elnökének előadása idézte meg. Az ugyancsak mártíromságot szenvedett Bajcsy-Zsilinszky Endréről Vígh Károly történész beszélt. Egy könyvnapon Bozóky Éva: "Zord idők nyomában" c. memoárkötetéről a főszereplő - Donáth Ferenc özvegye - részvételével beszélgettünk. A Népi Írók Baráti Társasága tájrendezvényei Némethné dr. Dikán Nóra alelnök segítségével sikeresek.

A Nagy Imre Társaság aktív tagjai közül ki kell emelni Földvári Rudolfot, a tiszteletbeli elnökség tagját, a megyei szervezet tiszteletbeli elnökét. 1956-ban a megyei munkástanács elnökeként írta be nevét a történelembe. Zombori Sándorral együtt ők Miskolc megmentői. E sorok írója a szintén a tiszteletbeli elnökség tagja, megyei elnök. Hubay László, Nagy Imre unokaöccse az országos elnökség tagja, Joósz Gábor 1956-ban V. éves gépészmérnök hallgató, motoros futár az egyetem és a lillafüredi rádióállomás között. Kalló Lászlóné a megyei Honismereti Szövetség elnöke, dr. Lakatos Árpád, aki Marián István alezredes mellett a budapesti Műszaki Egyetem katonai tanszékén tevékenykedett. Dr. Páczelt Istvánné egyetemi oktatóként dolgozott korábban, Szilvási Kálmán és felesége a Kanadában elhunyt Kopácsi Sándor (1956-ban budapesti rendőrfőkapitány) rokonai, Tóth Zoltánné az 1956-os Munkástanács-tag özvegye. Deák Gábor mellett megemlítem Gribovszki László volt egyetemi tanárt, az Északkelet-Magyarország c. lap tulajdonos-szerkesztőjét is. Mészáros Bálint, az 56-os Szövetség volt elnöke feleségével együtt jelen volt a Nagy Imre Társaság nyíregyházi csoportja által Snagovba illetve a párizsi Père Lachaise-temetőbe szervezett zarándoklatokon. Utána beszámolt minderről a Borsod megyei szervezet összejövetelén.

Miskolcon a városháza falán, déli oldalán, van egy emléktábla a Nemzeti Tanács megalakulásáról. Én mondtam az avató beszédet. Az utóbbi időben a Károlyi Mihállyal kapcsolatos emlékezéseken én mindig elhelyezek koszorút a Nagy Imre Társaság nevében. Elmondtam ezt Vészi Jánosnak, nemrég halt meg, hogy jól tettem-e. Karon fogott és azt mondta, menjünk az emeletre, félemeletnél megláttam egy nagy fényképet. Nagy Imre és Károlyi Mihály van rajta.

- János, ez nem Magyarországon készült. Tehát megnyugodtam, hogy jól cselekedtem.

Október 6-án, amikor a városháza a Batthyány-emléktáblánál koszorúz, én is feliratkoztam, hogy a Habsburgok által kivégzett első felelős miniszterelnök emléktábláját a Nagy Imre Társaság nevében koszorút helyezzünk el ott. A kisgazdáknak is javasoltam, de ők aztán egymás között veszekedtek, hogy december 24-én Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzésének napján helyezzünk el koszorút az általam kezdeményezett és a Bajcsy-Zsilinszky utca utcai frontján felállított emléktáblánál. Fábry Zoltán ugyan nem ebbe a körbe tartozik, de az ő emlékét is ápolom Stószon. Ő az antifasiszta irodalom legkiválóbb magyar művelője volt.

A népi írók emlékét ápolom a tiszaladányi emlékfalnál, ahol egy kiváló atomtudóssal szerepel a nevem, mint a község díszpolgára, továbbá Tardon Szabó Zoltán okán. Szabó Zoltán nagyon szépen emlékezett a Párizsban kiadott Irodalmi Újságban Batthyány-sors című írásában a földosztó Nagy Imrére és a forradalom miniszterelnökére. Cserépfaluban Cserépfalvi Imre okán több magyar íróra is emlékezünk.

Életem 85. évében az a kitüntetés ért, hogy a Nagy Imre Társaság elnökségének felterjesztése alapján gazdag életutam elismeréseként 2003. augusztus 20-án a parlamentben Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét adta át. 2004. május 11-én Miskolc város napján "Dr. Gálffy Ignác"-életműdíjjal tüntettek ki. 2004. október 21-én a Nagy Imre Társaság Nagy Imre Emlékplakettel ismerte el tevékenységemet.




Kezdőlap Előre


Creative Commons License
This work is licensed under a Creative Commons License.