Bevezetés (részlet)

Az utóbbi két évszázad folyamán konzervativizmusról beszélni vagy valakinek saját magát konzervatívnak vallani szégyen és majdnem társadalmi bűn volt. Ez a felfogás onnan származott, hogy a 18. századi felvilágosodás világképe, a haladást, az emberi lehetőségek kimeríthetetlen voltát, következésképpen az ember uralmát a természeti erők felett megtámadhatatlan dogmává tette. A felvilágosodásnak ez a világképe a tudományban gyökerező hiten alapult, mely az abszolút racionalizmus tételével egybehangzóan elvetette nemcsak a babonának kihirdetett vallást, hanem mindenfajta hagyományt, vagyis az elmúlt nemzedékek által felhalmozott bölcsességet és tanulságokat is. Így a múlt, a történelem, elvesztette jelentőségét, s az emberiség minden reményét a jövő testesítette meg - a haladás nevében. A haladás természetesen az örök jólét s a kanti örök béke felé vezetett, s a természeti és emberi adottságok minden korban való azonosságának tanán alapult.

Mára a modernitás haladásba vetett hitének minden alapja eltűnt s minden bizonyítéka füstbe ment

- ezt a megállapítást évezredünk végén senki sem tudja megcáfolni. A haladás két dogmájának legfontosabb változata teljesen elvesztette hihetőségét:

- Először, a liberalizmus, mint társadalmi, gazdasági és politikai elmélet teljes csődbe jutott; erre bizonyíték nemcsak a liberális elmélet és gyakorlat alkalmazhatatlansága a 'harmadik világ' fejlesztésében, hanem az utolsó évtized tapasztalatai is a legtöbb poszt-kommunista rendszer demokratikus és piacgazdaságra való átalakításának nehézségeivel kapcsolatban.

- Másodszor, a szocializmus, mint a társadalmat és gazdasági életet teljesen átformáló erő visszavonhatatlanul eltűnt a világtörténelem színpadáról. A nyugati szociáldemokrata pártok az amerikai 'radikális' liberalizmus példaképét követik, s a kínai és vietnami szocialista rendszerek szintén a piacgazdasági elvek alkalmazására tértek át, s ennek a politikának elkerülhetetlen társadalmi és gazdasági következményeivel csak most kezdenek megmutatkozni. Észak-Korea és Kuba pedig nem jelentenek mást, mint egy történelmi anchronizmust s csak idő kérdése hogy meddig maradnak fenn.

Ami pedig a harmadik út sokáig keresett lehetőségét illeti, ebben az elmúlt évtizedek tanúsága szerint nem lehet reménykedni.

A társadalom jövőjének biztosítását, de elsősorban az emberiség fennmaradását csak egy új világkép, egy új társadalmi, gazdasági és politikai gyakorlat kialakítása garantálhatja: ez a 21. századi konzervativizmus. A jelen tanulmányban felvázolt konzervativizmusnak csak kevés köze van ahhoz, amit eddig konzervatív filozófiának és álláspontnak tekintettek. Ennek az új konzervativizmusnak az újdonságára a legjellemzőbb, hogy teljesen elkötelezett a környezetvédelem mellett, amit eleddig egyetlen konzervatív felfogás sem vallott a maga tanának. Egy másik nagy újítása a 21. századi konzervativizmusnak, hogy az egyént nem állítja szembe a közösséggel, hanem az emberi lét e két elválaszthatatlan elemét organikus összefüggésükben tekinti, mint az emberi természet egymást kiegészítő összetevőit. Mit jelent tehát, a 21. század perspektívájában ez az új konzervativizmus?