Előszó

Ezt a munkát a Magyar Tudományos Akadémia 1918-ban a Gorove-díjjal tüntette ki. Az idő mostoha folyása lehetetlenné tette megjelenését. Most, hogy végre mégis csak napvilágot lát, őszinte és hálás köszönetemet sietek kifejezni a M. T. Akadémia és annak Filozófiai Bizottsága előtt, azért a jóindulatért, amellyel művem megjelenése iránt viseltetett.

Kant etikájára vonatkozó felfogásom az akadémiai kitüntetés óta lefolyt 12 év alatt sem változott és Kant etikájának történeti hatásait illetően is ugyanaz a véleményem ma is. Egyes részeket kibővítettem vagy másként fogalmaztam, de az Egészen nem változtattam semmit. A mű első fogalmazása óta eltűnt idő alatt is állandóan fogalmaztam, de az egészen nem változtattam semmit. Igyekezem szemmel tartani a reájuk vonatkozó irodalmat; úgy vélem azonban hogy nem merült fel egyetlen olyan mozzanat sem az irodalom terén, amely alapfelfogásom megváltoztatására méltán késztetett volna.

A mű, célját tekintve, első sorban nem a történet, hanem a rendszer szolgálatában áll: nem az volt célom, hogy részletekben elmerülve aprólékos történetet adjak, hanem az, hogy a logikai szálak és azok összefüggésének feltüntetése által hozzájáruljak Kant és a német idealizmus szellemi alkatának megismeréséhez. Ebben a tekintetben munkám teljes joggal tart igényt a szellemtörténeti jellegre. És pedig két okból: először, mert a német idealizmus szellemének bizonyos irányban való fejlődését tárja fel; másodszor, mert a szellem dialektikus kifejlésének folyamatát kíséri nyomon egy meghatározott korszak és meghatározott irány keretében. Az a kifejlés, amely az erkölcsiségnek bölcseleti felfogására nézve Kant tanában és ezen tan hatása alatt álló német idealizmus filozófiájában oly öntudatos világossággal tárul fel előttünk, ez a kifejlés a szellem lényegéből szükségképpen, dialektikai kényszerrel következik s éppen ezért a szellem történeti kialakulására nézve nem csekély fontosságú. Ez a szempont volt irányító fejtegetéseimre és ez a szempont az, amelyből fejtegetéseim megérthetők. A Kant bölcseletéből kiinduló logikai és dialektikai szálak átvonulnak a német idealizmus egész kialakult rendszerén, hogy ebben a termékeny rendszerben - Hegel nyelvén szólva - a szubjektív szellemet objektív formában jelentsék ki. Ezért e könyvben a hangsúly mindenütt a szellem szubstanciális alkatán van és a részletekre csak annyi fény esik, amennyi a szubstanciális alkat feltüntetése s megértése szempontjából okvetetlenül szükséges.

Ha ebből a szempontból tekinti könyvemet a szíves olvasó, talán szabad lesz remélnem azt, hogy az erkölcsi anarchia mai idején némi szolgálatot tehetnek fejtegetéseim mindazok számára, akik meg vannak győződve arról, hogy a szellem értéke örök és a szellem ereje soha végleg le nem győzhető.

Ujszegeden, 1930. a Feltámadás ünnepén.
Bartók György