körültáncol, megölel a csend,
s bőröm pórusain át
valamit szívembe súg;
csak fülnek néma ő,
ahogy szent szaunagőz,
ha hallgatni volna még
egy templomnyi tiszta zug!

Mint akit nagyon szeretnek, és
mint aki nagyon szeret;
testem, lelkem átpirul.
Ki vagy te, Csend? Ha szólsz,
vérig belémkotorsz!,
s magamtól megérkezem
magamhoz, hívatlanul.