Homokkabátod ne nyisd, jóbarát,
hogy omoljak kebledre
csontörök ölelésre!
Haldokolhatok, de jó a kín –
legyen még elég a megszólítás.
Nem ellened maradok
virággal köszönő
makacs idegen,
míg sípoló tüdővel
lélegzik a szélbefecsegés –
harangoz, halld, a szív,
sorbaszámolok minden kondulást;
extraszisztolék találnak
új meg új versszabályt,
ne tévesszen ritmust
a hiteles élet.
Haldokolhatok, de szép a kín –
homokkabátod ne nyisd, jóbarát – ,
meleg karokkal vár
asszonyos otthon-hazám,
s milliók féltik
bénuló nyelvemet,
távolokba bólint földsötét fejem,
értem, mit beszélnek a rámismert mindenek ...,
most omoljak kebledre
csontörök ölelésre?,
homokkabátod ne nyisd, jóbarát!,
maradok makacs,
rokon, idegen,
virágot fecsegek,
sosem ellened –

harangként kondul,
halld, a szív,
változik, újul,
él a versszabály:

másodperc életre
másodperc halál –
jutalomtitok a
megszólíttatás?

Tudom, mit ér
a csontokra tisztulás,
homokkabátod
ne nyisd még, jóbarát!