Kezdőlap

Abday Asztrik (Sándor),

szent Benedek r. áldozó pap és gymn. tanár, született 1842. febr. 13. Győrött, szegény sorsú iparos szülőktől, hol a gymnasiumi tanfolyamot kezdte meg és hat osztályt végezve, Pannonhalmán a szent Benedek rendiek közé lépett 1859. szept. 8. honnan a hittudományiakat hallgatni a pesti egyetemre küldetett a központi papnöveldébe 1866. okt. 5. misés pappá szenteltetett. Első papi működését Kajáron kezdte meg, az 1866-ki cholera alkalmával mint helyettes lelkész. Ezentúl két évig. 1866-68-ig mint hitszónok a pannonhalmi székesegyházban működött, egyuttal mint tanár rendtársait oktatta. 1868-ban az esztergomi főgymnasiumhoz került s a tanári, valamint az egyházi szószéken fáradozott. Ez idő alatt a szünnapokban beutazta az osztrák tartományokat, Német- és Olaszország nagy részét, s figyelmét a műkincsek, de leginkább a classicus régészeti emlékek tanulmányozására fordította. 1872-ben Győrött folytatta tanári pályáját hét éven át, s itt a mellett, hogy a jogakadémián egy évig a bölcseleti tanszéken helyettesként működött, prédikált a tanulóknak és a föld népének. A párisi világkiállítás alkalmával Francziaországba ment ujabb ismeretek gyűjtése végett, honnan átment Londonba is a britt muzeum megtekintésére 1789-80. tanévre Pannonhalmára rendeltetett, hol a rend növendékeinek oktatásával foglalkozott; 1885. szeptemberben pedig a kőszegi gymnasium igazgatója lett. 1887. óta a komáromi gymnasiumban mint tanár működik.

Költeményei 1873-83-ban a «Győri Közlöny»-ben jelentek meg álnév alatt. Prédikácziókat közölt az Isten Igéje czimű folyóiratban és régebben magyarázó szöveget a Katholikus Néplap képeihez.

Legujabb értekezése: Rogeriusz siralmas éneke. Az augsburgi 1488-iki ősnyomtatványból. Előszóval, jegyzetekkel és névmutatóval ellátva magyarúl közli... (Értesítő a kőszegi gymnasiumról 1885-86.)

Munkái:

1. Krisztus és a század, vagy a tudományok uj bizonyítékai a katholikus hit mellett. Roselly des Lorgues franczia 15. kiad. után ford. németből (Beidl és Olgyayval.) Pest, 1865.

2. Eισφορα Földjövedelmi adó Attikában a rendkívüli hadiköltségek fedezésére. U. ott, 1871. (Ism. Uj M. Sion 1871. 403. l.)

3. Laokon. Győr, 1874. (Különnyomat a Győri Közlönyből.)

Álnevei és jegye: Sándor, Ákos, Sopornyai Sándor, és * (a Győri Közlöny – Katholikus Néplap – és Isten Igéjé-ben.)

Magyar Plutarch, szerk. Philaleth 1879. 2. arczképpel.

Szinnyei Repertoriuma. Tört. I.

Scriptores Ordinis S. Benedicti és önéletrajzi adatok.