Kezdőlap

Ávéd Jákó,

gyulafehérvári főgymnasiumi tanár, szül. 1843. okt. 24. Gyergyó-Szent Miklóson, Csik-megyében alsóbb iskoláit a csik-somlyói, gyulafehérvári, a budapesti kegyesrendi s kir. kath. főgymnasiumban befejezvén. 1866-68-ban az egyetemen a physikai s mennyiségtani előadásokat hallgatta. 1867-68-ban a Szőnyi Pál-féle magán-tanintézetben tanított és 1869. okt. 10. a gyulafehérvári r. kath főgymn. helyettes tanárává neveztetett ki; onnan 1870. okt.-1872. február a csik-somlyói főgymnasiumhoz helyeztetett át; de ekkor ismét visszakerült Gyulafehérvárra. 1877. jun. a kolozsvári egyetemen tanképesítő oklevelet nyervén, rendes tanárrá neveztetett ki. Tanári állásával járó teendőin kivűl az erdélyi püspök 1876-ban az egyházmegyei számvevőségben ülnökséggel, 1874-ben pedig a püspöki lyceumban a mennyiségtan és physika tanításával bizta meg, s ez időtől fogva tagja volt az erdélyi róm. kath. statusgyülésnek. 1883-ban a gyulafehérvári ipariskolának és kisdedóvó intézetnek igazgatásával bizatott meg. 1875. óta vezeti a gyulafehérvári meteorologiai s 1889. óta az árvízjelző állomás észleteit.

Czikkei, melyek az erdélyi róm. kath. status ügyeire s középiskoláira, vagy az általános nevelésre vonatkoznak, következő lapokban és folyóiratokban jelentek meg: Tanáregyesület Közlönye (1873 óta), Pesti Napló, Független Lapok, Autonomia, Magyar Állam, Magyar Korona, Magyar Polgár, Kelet, Kolozsvári Közlöny, gyulafehérvári Egyházi s Iskolai Hetilap, Erdély Egyházmegyei Értesítő, Közművelődés. Az alsó-fehérmegyei tört. rég. és term. társulat I. Évkönyvében a társulat keletkezéséről és fejlődéséről; a gyulafehérvári főgymn. Értesítőjében (1875, 1878, 1880, 1884, 1886.) természettani czikkeket irt. A Nemzetnek négy éven át levelezője volt s a Kolozsvár-nak még ez időszerint is munkatársa.

Munkái:

1. Az örmény nemzet irodalomtörténetének kísérlete. Naumann K. után. I. Pest, 1869. II. Gyulafehérvár, 1883.

2. Karczolatok Gyulafehérvár város jelenéből. Gyulafehérvár, 1880.

3. Gyulafehérvár éghajlatának viszonyai. (Önálló munka 11 évről összeállítva.) 1888.

Szerkesztette a Gyulafehérvári Közlönyt 1881-82-ben álnév alatt, 1883-84. okt. 21-ig pedig saját neve alatt. 1887. ápr. 8-tól a Gyulafehérvár hetilapnak társszerkeztője s vezérczikkirója volt, 1888. jun. 13 óta pedig felelős szerkesztője. Szerkesztőtársa volt a Közművelődés cz. folyóiratnak 1878-1879-ben.

Payer, Bibliotheca Carpatica 9.

Budapesti kir. kath. főgymn. Értesítője 1883.

Gyulafehérvári r. kath. nagy-gymnasium Értesítője 1886. 1889. és önéletrajzi adatok.