Kezdőlap

Badescu János Scipio,

jassyi tanár és szerkesztő, szül. 1847. május 2. Kolozsmegyében; a belényesi és nagyváradi gymnasiumban tanult mint ösztöndíjas növendék. 1867-ben végezte középiskoláit és Pestre ment, hol mint a Concordia s Familia munkatársa nyert alkalmazást. 1868-ban Bukarestbe költözött, hol egyrészt bölcseleti tanulmányait folytatta, másrészt pedig a Romanulba dolgozott és költeményeket irt. Egy év mulva visszatért hazájába; a népdalokat kezdte gyűjteni s a pesti Familián kivül a romániai lapokba dolgozott. Jassyból, a hol tanárkodott, 1874-ben Bécsbe ment, hol a kereskedelmi akadémiát végezte, hogy romániai tisztviselővé képezze ki magát. Gymnasiumi tanár volt Jassyban és Bukarestben; sőt az utóbbi években tanfelügyelő is.

1864-ben az Aurora Romana vezette be az irodalomba; eleintén inkább szerelmi dalokat, utóbb politikai verseket irt. A Fenice (Almanacu beletristicu) Nagyváradon 1867-ben megjelent rumén almanachban költeményt és novellát közölt. Bányai néven gyakran irogatott a magyar szépirodalmi lapokba rumén dolgokról és a magyar irodalomnak a rumének előtt való ismertetésére is vállalkozott. Különösen Vörösmarty és Petőfi műveit tanulmányozta; utóbbinak Őrültjét lefordította rumén nyelvre.

Munkája: Poesii originali. Pest, 1868. (Költeményei magyar műfordításokkal együtt.)

Szerkesztette a Noul Curier Ruman de Jasi (Uj rumén futár) folyóiratot 1872-73-ban. Később a Trompeta Carpatirol vezetését vette át, melyet még 1886-ban is szerkesztett.

Marki Sándor, Bihari Román Irók és kézirati jegyzete.