Kezdőlap

Bihari Imre,

ev. ref. főiskolai tanár, szül. 1829-ben Hegyköz-Pályiban, Biharmegyében, egyszerű földmives szülőktől; 1839-ben a debreczeni főiskola 1. gymn. osztályába vétetett föl; tanulmányainak végeztével 1851-ben Kisujszállásra ment tanítónak, hol a hat osztályú gymnasiumot másfél évig vezette, mely idő alatt a kápláni vizsgát is letette. 1852-ben Pozsonyba ment német szóra s még ugyanazon év nyarán Bécsbe, hol három hónapot töltött. 1853-ban félévig mezőkövesdi (Biharm.), 1855-ig Szoboszlai superintendens haláláig debreczeni káplán; 1857-ben budapesti theologiai segédtanár; 1859-64-ig mezőturi gymn. igazgató. 1864. febr. 4-től 1877-ig sárospataki bölcselettanár volt; 1877. májusban lemondott és Budapestre költözött, hol jobbára csekély megtakarított pénzéből éldegélt. 1881-82-ben a debreczeni főiskola akadémiájában mint magántanár működött. 1882 nyarán eltávozott Debreczenből, egy levelet hagyván Tóth Sámuel theol. tanárnál, melyben azt irta, hogy gondozására bizza könyvtárát s egyes apró ingóságait; ő eltávozik a városból, s kéri, hogy ha egy év alatt nem térne vissza, tekintse örökségének a reá bizott könyveket és ingóságokat. Azóta több utánjárás daczára nincs semmi adat B. I. hollétéről.

Irt jobbára tanügyi czikkeket a Sárosp. Füzetekbe (1862-63. 1866.), a Prot. Egyh. és Isk. Lapba. Révész Figyelmezőjébe (1872. 1874-75.) és az Uj Prot. Naptárba (1873.)

Munkája: Természetjog vagy jogbölcsészet Ahrens Henrik után. Pest, 1872.

Szerkesztette a Sárospataki Füzeteket 1869-ben félévig.

Mezőturi reform. gymn. Értesítője 1878. és Szinyei Gerzson és Csiky Lajos szives közlése.