Kezdőlap

Gegő Elek,

szent Ferencz-rendi szerzetes, a m. tudom. akadémia lev. tagja, szül. 1805. márc. 25. Csík-Tapolczán a székelyhavasok völgyében. Anyjának vallásossága s a csík-somlyói hét százados monostor közelségének hatása alatt, a szokott tanulmányok végeztével, 1826. szept. 16. a szent Ferencz-rendiek közé lépett Malaczkán Pozsonymegyében, hol az ujoncz évet töltötte; a bölcseletet és theologiát Székesfejérvárt, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte. 1829-ben misés pappá szenteltetett föl és 1831-ben Pozsonyban kezdte meg hitszónoklatait; majd Pestre hívták, hogy ott vasárnaponként prédikáljon. Nemcsak az erkölcsi, de a polgári társaságnak is a vallás eszközeivel kivánt nevelni polgárokat; a hazafiságot is, mint Istentől rendelt kötelességet tüntette föl. Egyházi szónoklatai csaknem tüntetésszerű hatással fogadtattak. Pestről eltávoztának okát nem tudjuk; azonban Szombathelyt folytatta pályáját. Ittléte alatt Vasmegye rendei a szombathelyi lyceumban a magyar nyelv és irodalom rendes tanárául szemlélték ki, s nem ő rajta mult, hogy ezen állomást el nem nyerhette. 1835. szept. 14. a m. tudom. akadémia megválasztotta levelező tagjának. Ekkor a moldvai magyarok fölkeresésére indult, hogy azokat a hit- és nemzetiségben megerősítse. A keleti nyelvek megtanulása végett Konstantinápolyba vágyott; azonban Odessa jelöltetett ki neki munkahelyül, mi őt igen elkeserítette. Szerzetében nem volt többé maradása. Mint Zichy Bódog gróf udvari káplánja, annak védelme alatt 1844-ben a veszprémi megye papjai közé lépett és a pozsonyi országgyűlésen a Salvator nevű egyházban magyar nyelven tartotta szent beszédeit, melyek ismét nagy hatást gyakoroltak. Rövid betegség 1844. okt. 9. Pozsonyban véget vetett életének.

Czikkei a Tudományos Gyüjteményben (1835. VII. Podhradczky Józsefnek a Tud. Gy. jún. kötetében tett észrevételeire rövid felelet, 1836. VII. A husvéti piros tojás), a Társalkodóban (1838. Vasmegyei régi várak és várromok, 1839-40. Valami a költészet ügyében, A szombathelyi emberszerető egyesület, Leánynevelő intézet Rohonczon, Rodusi vitézek és Soliman, Szabó Imre kanonok és apát emlékezetének, A csepregi pünkösti királyságról, Polgártörténeti kalászok Szombathely városa levéltárából, Uj és ó levelek élő és holt könyvekből, Pillanatom keletre, A kegyetlen-kegyes török császár. Eő, G. E., F, G. Ignácz, Lekei és Gg. jegyekkel), a Tudom. Tárban (Értekezések. V. 1839. A szent Ferencz-rendi bosnyák szerzetesek, XII. 1842. Bosnyák tárgyak. XIII. 1843. Bosnyákország története), a Hasznos Mulatságokba s a Regélőbe is irt czikkeket, többnyire névtelenűl. Székely szók gyűjtésével is járult a m. tudom. Akadémia Tájszótárához.

Munkái:

1. Ode, honoribus A. V. P. Pantaleonis Golessény, ord. min... dum divo patrono sacram recoleret diem a Sz. Theol. III. in annum Studentibus reverenter oblata. Tyrnaviae, 1830.

2. Tisztelet-koszorú, melyet ft. Frantsits Sigmond, Wagner Kap. János és Golessény Pantaleo ő atyaságoknak, sz. Ferencz rendén a Máriáról neveztetett magyarországi szerzetes társaság nevez: méltó előkelőinek... mély tisztelettel ajánltak a nagy-szombati szerz. nevendékek. Pozsony, 1830. (Költemény.)

3. Versáldozat, melyet ft. Wagner Kapistr. Jánosnak neve napján a tisztelet oltárára bemutattak a szent Ferencz rendén Máriától neveztetett társadalomban lévő posonyi szerzetes nevendékek. Mind-szent-hava 23. 1830. Pozsony.

4. Lantos dal, melyet tiszt. Chrenko Márton és Kreiner Fülöp ő atyaságoknak... ajánltak a hiv tanitványok második próbatételek után. Pozsony.

5. Lantos versek, melyekkel főm. s ft. négyesi báró Szepesy Ignácz ő exc.... midőn az ország gyülése alkalmatosságával Pozsonyba érkezni méltóztatnék, megtiszteltetett a sz. Ferencz szerz. pozsonyi Marian: Klastrom növendékei által. Pozsony.

6. Sohajtás és ohajtás nagyon tisztelendő Horváth Leopoldnak, szent Ferencz rend Máriától nevezett társadalmi és főkormányzói érdemes titoknoknak diszes nevenapjára tiszteletül ajánlva 1830. Pozsonyban... A pozsonyi szerzetes növendékek. Pozsony. (Költemény.)

7. A ker. hitvallásnak hatása a) az egyes emberre, b) a társas életre. Pozsony, 1830. (Egyházi beszédek.)

8. Értekezés a moldvai magyarokról. Pozsony, 1831.

9. Erkölcsi beszédek, az egyházi év minden vasárnapjaira. Pest, 1832-36. Négy kötet.

10. Ünnepi beszédek 1832-36. Pest.

11. Próbatételekre alkalmazott köszöntő és köszönő beszédek. Az angol szüzek intézete számára. Pest, 1832.

12. A keresztény vallás boldogítója az egyes embernek s a köztársaságnak. Hirdette... kisasszony hava 2. 1832. Nagys. és ft. D. K. kanonok urnak... jótevőségéből. Pozsony, 1832.

13. Magyarország története. A pesti angol szüzek intézetének számára. Pest, 1833-34.

14. Nyelvtudomány (magyar). Pest, 1834.

15. Magyarország rövid földleirása, gyermekek oktatására. Egy a vármegyék nagyságát, népességét, oskolaintézeteit, az ország városait, klastromok számát tárgyazó idősebbeket illető négyszeres függelékkel. Szerzette Albach I. S. Assisi sz. Ferencz szerzetbeli áldozó pap. Németből ford. Pest, 1834.

16. A piros tojások. Pest, 1834.

17. Egyházi beszédek. Pest, 1834.

18. Szent hangok. Imádságok kathol. keresztények számára. Ford. G. N. Kassa, 1834.

19. Főt. Wagner Kap. János atyának a sz. Ferencz rendi Máriáról nevezett társaság érdemes kormányzójának. Midőn szerzetes fiait hivatalosan látogatná pesti megtisztelése Gegő által. Pest, 1835. (Költemény.)

20. Uj évi egyházi beszéd. Pest, 1835.

21. Önigazolás. Pest, 1835.

22. Ferencz császár áldott hamvaira márcz. utolsó napjaiban 1835. eszt. tartatott engesztelő áldozatok alkalmával irt versek. Pest, 1835.

23. Az erkölcs oszágának kisérteteiről. Pest, 1835. (Hét bőjti egyházi beszéd.)

24. Tekintetes Sceber Károly urnak, sz. kir. Pest városa nagy érdemű polgármesterének, s a helybeli nemzeti oskolák kormányzójának, midőn az ausztriai cs. Leopoldrend kis keresztjével megtiszteltetnék, öröm érzetül a sz. Ferenczrendi pesti szerzetesek. Májusban 1836. (Költemény.)

25. A napkeleti epemirigy dulásakor égbeliek oltalma alá folymodó kereszténynek rövid ájtatossága. Csík-Somlyó, 1836.

26. A haldokló legszentebb emberbarát 7 igéiről. Pest, 1836. (Hét bőjti prédikáció.)

27. Rövid mathematikai, physicai és politikai földleírás. Albach Sztaniszló után ford. Pest, 1837.

28. Elavult szavak gyűjteménye. Pázmány- és Káldy munkáiból....

29. A pesti magyarosodás lassú haladtának egyik főokáról...

30. A moldvai magyar telepek... A m. tud. académia elibe terjesztve... két toldalékkal a moldvai püspökségekről, a bukovinai magyar telepekről s a moldvai cath. egyház két század előtti állapotjáról. Moldvaország abroszával. Buda, 1838. (Ism. Figyelmező 47. sz.)

31. Az egyenes lelkű hivatalviselő charactervonásai, szivbélyegei, b. e. Sz. M. kolozsvári pap után közli... Kőszeg. (1838. nyomatott 4000 példányban.)

32. Néhai mélt. Szentgyörgyi Horváth Nep. János ur, ő csász. apost. felsége aranykulcsos hive, és több megye táblabirája, emlékszobrának, «Nagy ember, jó hazafi, jámbor keresztény», felirata. Melyet a Szentgyörgyi egyházban 1841. júl. hirdetett. Pest, 1841.

Ezeken kívül még vagy 15 alkalmi költeménye jelent meg, melyeknek czimeit életirója, Farkas Szeraphin nem ismerte.

Kéziratban: Népoktató és Photius cz. drámája maradt. Levelei Horváth Istvánhoz, Pest, aug. 23. és 1835. júl. 22. (a m. n. múzeum kézirattárában.)

Tudománytár VIII. 1835. (Toldy Bibliographiája.)

M. Tudós Társasági Névkönyv 1839. 131. l. 1845. 89. l.

M. Tud. Társaság Évkönyve III. 1834-36. 76. 145. IV. 1836-38. 7. l. VII. 1842-44.

M. Akad. Értesítő IV. 1843-44. (Toldy F.)

Hirnök 1844. 81. sz.

Ponori Thewrewk József, Magyarok Születésnapjai 33.

Ujabbkori Ismeretek Tára III. 605.

Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 153.

Egyetemes M. Encyclopaedia VIII. 596. (Vass József.)

Toldy Ferencz Összes Munkái V. 112.

Farkas Scriptores 152. l.

Petrik Bibliogr.