Kezdőlap

Gyalókay Lajos (szentgyörgyi és gyalókai ifjabb),

rendőrkapitány, előbbinek fia, szül. 1855. márcz. 30. Köbölkúton Biharmegyében ; jogi tanulmányait Nagváradon és Debreczenben végezte. A bírói államvizsga letétele után a közigazgatási pályára lépett és Nagyvárad városánál Lukács György akkori polgármester (később belügyminiszteri államtitkár) mellett 1875-ben elnöki titkár lett. 1876-ban aljegyzőnek, 1878. városi tanácsosnak és 1884. Biharmegye t. főjegyzőjének választatott meg. 1855-ben a m. kir. államrendőrséghez kerületi kapitánynyá neveztetett ki, hol jelenleg is működik Budapesten.

A biharvármegyei régészeti és történelmi egylet az ő kezdeményezésével keletkezett 1875-ben, melynek titkárává választatott. Mint az őstörténelmi congressus 1876-ban Budapesten tartott nagygyűlésének beltagja a Biharvármegye őstörténelmére vonatkozó adatokat a congressus Közleményei számára összeállította. Politikai, társadalmi s közgazdasági czikkeket írt 1879-1892-ig a Biharba, Budapesti Hírlapba, P. Hirlapba és a Nemzetbe, nagyobbrészt név nélkül; archaeologiai leveleket írt az Archaeol. Értesítőbe (1871) és biharmegyei régi községi pecsétekről a Századokba (1872-73).

Szerkesztette Nagyváradon a Régészeti és Történelmi Közleményeket 1875. ápr. 1-től 1878-ig és a Bihar cz. politikai lapot 1879-től 1883-ig.

Önéletrajzi adatok.