Kezdőlap

Hegedüs Lajos Candid,

jogi doktor, m. kir. vallás- és közoktatási miniszteri tanácsos, a m. tud. akadémia levelező tagja, sopronmegyei régi magyar család ivadéka, szül. 1831. okt. 3. Nagyváradon, hol atyja mint százados tartózkodott. A pesti egyetemen jogtudományi tanulmányokat végezett. 1851-ben lépett a közszolgálatba. A pesti biróságnál öt évig mint gyakornok és vizsgáló biró működött. Már ezen időben kezdette meg munkásságát a jogtudományi irodalom terén. 1853-ban a pesti egyetemen jogi doktorrá avatták. 1856-ban Bécsbe a cs. k. igazságügyminiszteriumba rendeltetett és a birodalmi törvénylapok szerkesztése bizatott reá. 1860-ban a visszaállított magyar udvari cancelláriánál mint fogalmazó alkalmaztatott; 1864-ben udvari titkár lett, 1865. a budai helytartósághoz tanácsossá nevezték ki. 1867-ben a felelős kormány megalakulása után a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban osztálytanácsosi állást nyert el és azon fontos osztály vezetését vette át, a melynek köréhez a minisztérium kezelése alatt álló alapítványok, az országos műemlékek, a nemzeti múzeum, az országos képtár sat. tartoztak. A nemzeti culturai érdekek iránti lelkesedéstől áthatva, egész erejét hivatalának szentelte. Azon nagy eredményekben, melyeket a közművelődés terén a kormány létesített, jelentékeny része volt. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter H. által vitte ki a Theresianum magyar jószágainak elkülönítését a bécsi igazgatóság alól. A Toldy-könyvtár megszerzése és megosztása, a múzeum lépcsőházának kifestése, a múzeumi könyvtár szakszerű rendezése s bebútorozása, a gyűjtemények gyarapítása (a Veress-féle 1848-49. nagy hagyatékot Alsó-Lendváról ő szerezte meg a múzeumnak), a római amphitheatrum felásatása, a kassai székesegyház és a budai templom restauratiója, a visegrádi romok kitisztítása, a vajda-hunyadi várnak kiegészítése körül nagy érdeme volt. A m. t. akadémia 1874. máj. 28. választotta meg levelező tagjává. Székfoglaló értekezésének tárgyául Vajda-Hunyad monografiáját választotta, de hivatalos elfoglaltsága miatt a munkát be nem fejezhette. Meghalt 1883. jún. 13. Rákos-Palotán.

Czikkei a Vasárnapi Ujságban (az 50-es években ismeretterjesztő czikkek németből fordítva), a Müller Gyula nagy Naptárában (1855-re Szép Marinka, elb.), a Jogtudományi és Törvénykezési Tárban (I. 1855. A kőszéntelepek birtokviszonyai hazánkban, Tanulmányok a mozlemjog köréből, II. 1856. A szavatossági eljárás a polgári perrendtartásban, A beismerés általi bizonyításról), a Kelet Népében (1856. A magyar jogirodalom kifejlődése 1850-1856.), a Hazánkban (I. 1858. Sz. István apostoli királynak vitéz rende, A magyar hadak emlékezete, Dugovics Titusz, II. 1860. Bécs városa nevezetességei), a Jogtudományi Közlönyben (1866. A táviratokról a kereskedelmi jogban), a Századokban (1877. Szalay Ágoston emlékezete, 1878. A Theresianum s magyar alapítványai történetéhez).

Munkái:

1. Értekezés a föld alatti tulajdon viszonyairól, általán s különösen Magyarhonban, a magyar jog és újabb törvényhozás alapján. Pest, 1853. (Jogi doktori értekezés. Latin czímmel is).

2. Az előleges biztosítási közegek a polgári eljárásban. Iromány-példákkal világosítva. Pest, 1855.

3. A természetből. Közli... Pest, 1856. (Vasárnapi Könyvtár I. évf. 4.)

4. Eredeti tréfák, adomák s mondák a czigány életből. Pest, 1857. (2. száz új adomával bővített kiadás. Pest, 1864., 3. ujdonuj eredeti adomákkal bőv. kiadás. Pest, 1870.)

5. Iromány-példák a polgári törvénykönyvhöz s az ideiglenes polgári perrendtartáshoz. Pest, 1858.

6. Jegyzői rendtartás magyarázata. Pest, 1858.

7. Árnyak. Nevezetes bűnesetek gyűjteménye. Pest, 1859. Két kötet.

8. A magyar közjog alapvonalai. Gróf Cziráky Antal Mózes nyomán írta. Pest. 1861. (2. bőv. kiadás. Pest, 1869., 3. kiadás. Pest, 1872.)

9. Az általános német kereskedelmi törvény. Ford. s a közönséges német váltó rendszabály s a magyar kereskedelmi törvényekkel kapcsolatban legfelsőbb engedélylyel közrebocsátotta. Pest, 1863. (Uj Törvénytár XII.)

10. Kegyelmi királyi utasítás a váltóbiróságok számára. Legfelsőbb engedelemmel újra közrebocsátotta. Pest, 1863. (1841-ben Jászai Pál adta ki.)

Az Egyetemes Magyar Encyclopaediának is munkatársa volt.

Budapesti Közlöny 1869. 69. sz.

Akadémiai Értesítő 1874. 135., 1875. 22., 1883. 114. l.

Szinnyei Könyvészete.

1883: Pesti Napló 163. sz. Nemzet 163. sz. (Szilágyi S.) Magyar Könyv-Szemle 84. l. (Pulszky F.)

M. Akadémiai Almanach 1884. 337. l.

Petrik Könyvészete és Bibliogr. és gyászjelentés.