Kezdőlap

Hermann János,

ág. ev. lelkész, H. János György lelkész és Katschier Éva fia, szül. 1732. nov. 15. Kassán (Abaujm.); 1746-ban Lőcsére vitték iskolába; 1747-ben azonban atyja meghalt és az özvegyet gyermekeivel együtt sanyarú helyzetben hagyta. Miután H. a gymnasiumot elvégezte, 1750-ben Pozsonyba ment, hol Tomka Szászky János sokat hatott kiképzésére; állandóan Serpilius akkori lelkésznek, ki rokona volt, házánál tartózkodott, ki később is, midőn külföldi egyetemre ment, gyakran levelezett vele, üdvös tanácsokat adva neki. 1754-ben a helmstädti egyetemen folytatta két évig tanulmányait; egyúttal megtanulta a franczia s angol nyelvet; azután Göttingában tanult egy évig. Visszautaztában hetekig feküdt betegen Bécsben. Felgyógyulása után meglátogatta rokonait Kassán és 1757-ben visszatért Pozsonyba, hol többször prédikált és a fiatal Szulyovszkyt, a Skaricza s Szontagh fiukat tanította, míg 1761-ben Riesch báró hívta meg Bécsbe gyermekei mellé nevelőnek. 1762. ápr. 14. Lőcsén választották meg lelkésznek. mire máj. 16. Kézsmárkon papnak szenteltetett föl és máj. 30 tartotta beköszöntő beszédét. Weiss János lelkésztársával buzgón működött az iskolakönyvek, valamint a templomi imádságok és énekek czélszerű javításán. Később a felsőmagyarországi hat szabad királyi város seniorának is megválasztották. 1795-ben idegbetegség megbénitotta tetterejét; öt évig szenvedett; azután ismét folytathatta lelkészi teendőit. Meghalt 1807. ápr. 7. Lőcsén.

Munkái:

1. Sammlung alter und neuer geistlicher Lieder, zum öffentlichen und häuslichen Gottesdienste Augsburgischer Confessionsverwandten... nebst einer Sammlung von Gebeten Pressburg, 1775. Két kötet. (Névtelenűl.)

2. Einer sterbenden Fürstin getroster Muth im Tode in dem Bilde Marien Theresiens in einer, den 28. Dec. 1780. gehaltenen Trauerrede vorgestellt. Leutschau. 1781.

3. Würdige Gesinnungen bei den glücklichen Veränderungen in unserm Vaterlande wurden an dem durch die Allerhöchsten k.-kön. in Religionssachen ergangenen Verordnungen veranlassten, und den 3. Februar 1782. gehaltenen Dankfeste der evangelischen Gemeinde in Leutschau. Leutschau.

4. Hinterlassene Predigten I. Bd. Leutschau, 1809. (23 beszéd és imádság; Osterlamm János Károly lelkész és Liedemann Márton rector, kiadók előszavával, melyben a szerző életrajza és sírkőfelirata is foglaltatik. A II. kötet nem jelent meg.)

Zeitschrift von und für Ungern III. 1805. 383. l.

Neue Annalen der Literatur. Wien, Intelligenzblatt 1807. II. 18. l., 1809. II. 145., 213-224. l.

Petrik Bibliogr.