Kezdőlap

Hilóczky Béla,

nyug. miniszteri tanácsos, előbbinek és kiskutasi Kutasy Amália fia, szül. 1841. febr. 23. Esztergomban. Szülei Piszke és Lábatlan községekben közbirtokosok voltak, honnét Esztergomba, 1844-ben pedig Pestre költöztek. H. középiskoláit 1851-58-ban a pesti s 1858-59. a szegedi kegyesrendiek gymnasiumában végezte. 1859-63-ban joghallgató volt a pesti egyetemen. 1861-ben több egyetemi polgár nevében ő írta az ország és a főváros lakosaihoz azt a felhivást, melynek alapján Molnár György vezetése alatt az első magyar népszinház (a lánczhíd budai végén, az alagút mellett) közadakozás útján fölépült. A birói államvizsga letétele után 1863-ban a m. kir. udvari kanczelláriához tiszteletbeli fogalmazó-segéddé neveztetett ki. 1865-ben ügyvéddé avattatott föl. 1866-ban valóságos udvari fogalmazósegéddé, 1868. b. Eötvös József által a vallás- és közoktatási miniszteriumba fogalmazóvá, 1869. Sopron- és Moson-vármegyék kir. tanfelügyelőjévé, 1870. Esztergom-, Komárom- és Győr-vármegyék kir. tanfelügyelőjévé neveztetett ki s egyúttal kir. tanácsosi czímet nyert. 1872-ben mint elnöki titkár az igazságügyminiszteriumba lépett át és 1875-ben osztálytanácsossá s később miniszteri tanácsossá neveztetvén ki, 1888-ban saját kérelmére nyugalomba ment és ez alkalomból a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta.

Szépirodalmi czikkei a Magyar Néplapban (1858 elb. és költ.); a Beniczky Emil és Urváry Lajos által szerkesztett M. Ifjuság Évkönyvében (1860. elb.); a Napkeletben (1860., 1862. költ.); a Divatcsarnokban f(1860-61. költ.); a Thaliában (1862. költ.); a Századunkban (1868. 14., 15., 77., 78., 120., 151., 153.. 157., 237. sz. A delegatiók, Kormány és népnevelés, Magyarország nemzetközi képviseltetéséről, A népiskolai törvényjavaslat, Mit akar az ellenzék, H. B. és h. b. jegyek alatt, 1869. 66. és 117. sz. A nemzeti múzeum, A fővárosi iskolák közösekké nyilvánításáról, x. y. jegyek alatt); a Pesti Naplóban (1873. Közoktatásügyi rovatában a népoktatásügyi viszonyainkról, czikkek: 225., 281., 286., 292. és 1874. 13. sz. esti kiadása.)

Zeneművei: Bordal: Fel töltsetek fiúk, igyunk, szöveggel (Pesten Rózsavölgyinél); Was will die einsame Thräne, Sie liebten sie beide, két dal Heine H. szövegére (megjelent ugyanott).

Néptanítók Lapja 1869. 276., 1870. 401. l. és önéletrajzi adatok.