Kezdőlap

Hufnagl János,

theologiai doktor és kath. áldozópap; szül. 1863. decz. 18. Sziget-Ujfalun (Pestm.), hol atyja földműves volt; szülei 12 éves korában Kun-Szent-Miklósra küldték magyar szóra s beíratták a gymnasium I. osztályába; azután a többi osztályokat Kalocsán és a budapesti II. kerületi gymnasiumban végezte. A VIII. osztály végezte után beállott papnövendéknek és egy évet Székesfejérvárt, négyet a budapesti központi papnevelőben töltött; az egyetemen hallgatta a hittudományokat, mellékesen a római jogot és a magyar történelmi előadásokat, mire 1893-ban hittudományi doktorrá avatták. 1888. jún. 22. miséspappá szentelték Székesfejérvárt. Mint káplán egy évig Vajtán és két évig DunaAdonyban működött; innét nevelőnek Zavarra gróf Mailáth György családjához került, hol már öt éve működik.

Czikkei a M. Államban (1890. Tótjaink vallásosságáról, A plébános és káplán, 1892. As egyházi ének, A játék a nevelés szolgálatában, 1893. Az idegen beavatkozás, Az egyház vesztesége, Az apa vallása, 1894. A munkáról, Az új czár és az alkotmány, A szentesítés, Parlamentaris hamisítás, Hol a hiba? 1895. A többférjűség sat.); az Egyetértésben (1893-94. tárczaczikkek); a Fejérmegyei Naplóban (1894. A polgári házasság nemei és nevei, Katholikus párt, A papi nevelő a szabadelvűek családjában, Akadályozzuk meg a szentesítést, Általában a junctimról, Hazánknak kereszténynek kell maradnia, 1895. A munkás kérdésről, Ad arma, Quirites! Az a néppárt, Reméljünk-e még, A néppárt és a nemz:etiségek sat); a Tiszántúlban (1895. A latin nyelv tanításáról, Megint az állami anyakönyvvezetésről sat.)

Munkái:

1. Sickingen Ferencz. Bolanden regénye. Ford. Bpest, 1887. (Dvorzsák János kiadásában és Újfalussy János álnévvel.)

2. A birodalom ellenségei. Bolanden regénye, ford. Bpest, 1888. (Dvorzsák János kiadásában és Újfalussy János álnévvel.)

3. Megállának a nap és hold. Jozsue csodája hittudományi és csillagászati szempontból. Nagyszombat, 1893. (Doktori értekezés.)

4. Csónak-kirándulás Sziget-Újfalutól Zimonyig. Székesfejérvár 1895.

5. Szűz-Mária-Könyv. A Mária-társulatbeliek kézikönyve. Útmutatás a boldogságos Szűz ájtatos tiszteletére. Nagyszombat. 1895. (Nagyobbrészt dr. Walter József innicheni prépost imakönyve nyomán.)

Álneve politikai czikkeknél: dr. Patássy.

Önéletrajzi adatok.