Kezdőlap

Kámánházy László (kámánházai),

váczi püspök, K. Istvánnak (ki a törökök ellen viselt háborúban magát kitüntetvén, III. Károly király által 1720-ban nemességre emeltetett) és Dezsericzky Mária fia, szül. 1753. máj. 8. Zsolnán (Trencsénm.); a gymnasiumot és bölcseleti tanulmányokat Nyitrán, a theologiát Nagyszombatban végezte s abból baccalaureus lett. 1774-ben Nyitrára visszajövén, fiatal kora miatt szept. 24. csak alszerpappá szenteltetett és Gusztinyi püspök növendékpapok tanításával bízta meg, mely hivatalát 1775,. szept. 12. áldozópappá történt fölszenteltetése után még négy évig viselte. 1779. szept. 29. szkacsányi s innét 1785. febr. 9. nyitrai alsó-városi plébános lett, hol mint helyettes alesperes és az elemi iskolák igazgatója is működött. A szegények intézetének életbe léptetése körül szerzett érdemeit a m. kir. helytartótanács 1787. leiratában elismerte. 1790. jún. 4. nyitrai kanonokká, 1797. febr. 8. Szűz péterváradhegyi apátjává neveztetett ki. Mint kanonok egy évig a papnevelő-intézet igazgatója volt, utóbb pedig mint dékán a káptalan gazdasági ügyeit kezelte. Nyitramegye közgyűlésein is tevékeny részt vett, kivált azon alkalommal, midőn a felkelő sereg egy része, nem akarván azország határain túl katonáskodni, az engedelmességet megtagadta, zászlaját és vezérét elhagyta s fegyveresen tért vissza Nyitrára, hol csak az ő rendkívüli fáradozásának és ékesszólásának sikerült a lázongó fegyveres népet lecsillapítani. A káptalanban fokozatos előléptetés útján a székesegyházi főesperességig emelkedett, mikor Ferencz király 1806. aug. 1. a káptalan első javadalmát neki adományozta. 1805. aug. 30. kir. táblai főpapnak és 1807. febr. 20. a hétszemélyes táblához, nov. 28. novii vál. püspöki ranggal kineveztetett. Az 1807-ben Budára összehivott országgyűlésen mint káptalani követ vett részt. 1808. ápr. 29. a fejedelmi kegy váczi püspökké nevezte ki. Kitünő szónok volt; szkacsányi s nyitrai plébános korában a főcsaládok érdemeiről, gyászszertartások, üdvözlések, beiktatások alkalmával tartott beszédeket. A váczi egyházmegye térképét saját költségén Karacs által 3000 példányban kimetszette. A váczi püspöki lak kertjét bővítette, dísznövényekkel és kényelmi épületekkel láttal el; azonban a Migazzi püspök által nagy pénzáldozatokkal gyűjtött római kőfaragványokat is a kert falába építtette. Az irodalomnak is nagy barátja volt, több író munkáját kiadta vagy segélyezte, így Katona Historia Critica munkája utolsó részének kiadásához 200 frttal járult. Meghalt 1817. febr. 4. Váczon. Több jótékony és művelődési czélokra adományozott összegeken kívül a vallásalapra 40,000 frtot és az ország akkori szükségeinek könnyítésére 100,000 frtot áldozott.

Munkái:

Allocutio, qua D Josephus e comitibus Erdődy de Monyorókerék comit. Nitriensis supremus comes dum die 29. mensis Januarii a. 1808. prima vice in medium SS. et 00. provinciae Nitriensis in generali congregatione Nitriae congregatorum, advenisset, salutatus fuit. Pestini, 1808.

Allocutio, qua Seren. ac Rev. Regn. Hungariae et Boh. haereditarium principem, Archi-Ducem Austriae D. Carolum Ambrosium Archi-Episcopum Strigoniensem et I. R. Hungariae Primatem nomine Provinciae Nitriensis salutavit ..... Anno 1808. Vacii.

Mint kanonok összegyűjtötte a káptalani misealapítványokra vonatkozó iratokat, szabályrendeleteket és a kanonokok névsorát,az ujabbakét életrajzi adatokkal kibővítve, mely gyűjteményét Vagner József, Adalékok cz. munkájában gyakran kútforrásul használt.

Szepesy, Ign., Memoria...Ladislai Kámánházy. Vacii, 1817.

Fehér György, Kámánházy László emlékezete. Pest, 1817.

Hazai s Külf. Tudósítások 1817. I. 12., 13. sz.

M. Kurir 1817. I. 15. sz.

Tudom. Gyűjtemény 1817. II. 173.

Unterhaltungsblatt 1817. (Pressburg) 14. sz.

Allg. Literatur Zeitung 1818. II. 15. l.

Karcsú Antal Arzén,Vácz város története. Vácz, 1885. V. 233-238. l.

Figyelő IX. 295. l.

Catalogus Bibl. Joann. Card. Simor, Strigonii, 1887. 691. l.

Petrik Bibliogr.

M. Sion 1890. 301. l.

Vagner József, Adalékok a nyitrai székes-káptalan történetéhez. Nyitra, 1896. 76. l. és gyászjelentés.