Kezdőlap

Kiss Ádám,

ev. ref. lelkész, K. György (ki a fehérmegyei Keresztesről származott köznemes családból) és Szalay Zsuzsánna fia, szül. 1795. decz. 25. Garam-Kis-Sarlóban (Hontm.); Debreczenben 1810-ben lépett az iskola felső osztályába, honnét mint harmadéves hittanhallgató 1816-ban Pápára költözött. Midőn itt tanulmányait bevégezte, egy évig a költészeti osztály vezetésével bizatott meg. A szokásos három évi rectoriát Szőnyön (Komáromm.) végezte 1819-21-ben. A jenai s göttingai egyetemen egy évet töltött, másik évet pedig atyja mellett mint segéd. 1824-ben Csepre (Komáromm.) választatott lelkésznek; 1827-ben Dadon (Komáromm.) lett lelkész, hol hosszantartó betegség után szemevilágát is elvesztvén, 1838. aug. 19. meghalt. Polgár- és egyházmegyéje s kerülete táblabiróul választá kevéssel halála előtt. Nagy emlékezőtehetséggel bírt és híres egyházi szónok volt.

Munkái:

1. Háládatos tisztelet, mely tétetett Nt. Tóth Ferencz úrnak a tanuló ifjúság nevében, midőn a pápai ref. collegiumbeli theologice professorságot ugyan a pápai szent ekklesiában való prédikátori hivatallal felcserélvén, tanítványaitól elbucsúzott.

2. Haloti beszédek. Baditz Juliára, Csepy Józsefné felett. Komárom 1825. (Tüdős József beszédével együtt.)

3. Örömérzés, melyet ft. és t. Tóth Ferencz úrnak, a helv. vallástételű dunántúli egyházi főkormányszékre tett emeltetésén kinyilatkoztatott Pápán Sz. Iván hava 19. 1827. U. ott, (Költemény.)

4. Kiss Ádám egyházi beszédei. Pest, 1835-38. Négy kötet. (2. kiadás. U. ott, 1838-39. A 4. kötet végén 1-31 l. a felette tartott gyászbeszéd Vecsey Károly tatai s Varju István ó-szőnyi lelkésztől.)

Prot. Egyházi és Iskolai Lap, 1876. 17-19., 25. sz. (Szentkuti Károly, Kiss Sándor.)

Tóth Mihály, Egyház Szónoklattan, Debreczen, 1878. 164., 244., l.

Új Athenás 211. l. (Sz. Kiss Károly.)

Petrik Bibliogr.