Kezdőlap

Kosinszki Viktor (grabovkai),

bölcseleti doktor, m. kir. állami szőlőszet s borászati főfelgyelő, K. Viktor orosz-lengyelországi emigráns és Maglocki Erzsébet fia, szül. 1863. okt. 25. Mező-Berényben (Békésm.); középiskoláit Mező-Túron és Debreczenben, szőlőszeti és borászati tanulmányait pedig Bihar-Diószegen, az ottani vándor-tanári cursoron végezte s a nevezett két tárgyból oklevelet nyert. 1884-ben lépett állami szolgálatba s a pozsonyi m. kir. szőlőszeti s kertészeti szakiskolában mint segédtanár kezdte működését; még ugyanzon évben központi szőlőszeti s borászati vándortanítóvá neveztetett ki s az országos borászati kormánybiztossághoz Budapesten osztatott be. 1886 tavaszán a pozsonyi m. k. szőlőszet-borászati szakiskola-, 1896 tavaszán pedig a tarczali m. kir. vinczellériskola igazgatójának neveztetett ki. 1899. jan. 1. a csálai s baraczkai állami telepek igazgatóságát veszi át; a tokajhegyaljai szőlőtelepeknek és szőlőszeti-borászati állami s egyéb intézményeknek pedig főfelügyeletével bizatott meg. Utazott több ízben Franczia-, Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Ausztriában.

Munkatársa volt a Szőlőművelők Lapjának, a Szőlő- és Borgazdasági Lapoknak, a Gazdasági Lapoknak, a Magyar Földnek, a Pénz és Földnek, a Magyar Pénzügynek, a Kertészeti Lapoknak és több helyi s vidéki lap közgazdasági rovatának.

Munkája: A phylloxera és phylloxera elleni védekezés, 9. ábrával. Pozsony, év. n (1886.)

Borászati Lapok 1896. Millen sz. 80. l. arczk.

M. Könyvészet 1887.

Zemplén, Ünnepi szám, Sátoralja-Ujhely, 1894. arczk.