Kovács Lajos (járdánházi és berenczei),
földbirtokos és publicista; K. Sándor, megyei főjegyző, 1825-26-ban országgyűlési követ és Keresztury Jozefa fia, E. Eduard földbirtokos és író testvérbátyja, szül. 1812. febr. 25. Homokon (Szatmárm.). Nagybányán kezdette tanulmányait, Szatmárt a kath. gymnasiumban folytatta, a rhetorikát ismét Nagy-Károlyban tanulta; 1827-ben Pozsonyba ment a physika s jogudomány hallgatására. Ekkor kezdődött az országnak új politikai élete Széchenyi fellépésével. Az eszméknek mozgalma nagy befolyással volt az ifjú fogékony kedélyére, úgy hogy Pozsonyból előbb haza s onnét Selmeczre a bányászakadémiára már némi politikai ábrándokkal ment. 1830 körül kezdett Selmeczen a magyarság némi jelleget felvenni, melyre nem kevés hatással volt az ott általa alapított olvasókör. Itt tervezte egy bányászati szótár kiadatását, mely czélból egy külön társaság alakult. 1832-ben Széchenyi felszólította őt, hogy csak dolgozzanak a szótáron, a kiadás tekintetében ajánlotta is a m. tud. akadémia közbenjárását. De Selmeczről társaival együtt távozván, a megkezdett munkát összeállítani nem lehetett. Selmeczi tanulmányait befejezve 1834-ben Pozsonyba s onnét az akkor megnyilt erdélyi országgyűlésre ment. Itt lépett Kemény Zsigmond báróval szoros barátságba. Az erdélyi országgyűlés befejeztével 1843-ban Kolozsvárról visszament Nagybányára, hol Schweizer Gábor kamaragróf a bányakerület minden pontjának beutazásával bízta meg. Szenvedélyes bányász volt, de kamarai hivatalt nem akart vállalni politikai elvei miatt. Még akadémikus korában felszólította őt Pulszky Károly hg. Koburg teljhatalmú ügyvivője s meg is kinálta két évi külföldi utazásra költséggel, hogy a gyömöri vaskohók igazgatását vállalja el. Ezt az ajánlatot is visszautasította; Gr. Breuner bányászati referens pedig egyenesen a bécsi udvari kamarához hívta meg, de ezt sem fogadta el. Pályájára nézve ez időben úgy állott a dolog, hogy vagy kamarai hivatalt kellett elfogdnia, vagy a bányászatról lemondania. Atyja a gazdászathoz akarta fogni; azonban Nagybányát magánviszonyok miatt nem hagyhatta el; tehát magánbányászathoz fogott és annak élt. 1837-ben Szatmármegye megválasztotta táblabirájává (már előbb 1829. Kölcseynél volt joggyakorlaton, Nógrádmegyében pedig 1832. a bányászati operátumok revisiójában részt vett). 1838-ban meghalt Kölcsey, az ottani ellenzék lelke s a fiatalság mestere K. azon megyei gyűlésben (szept.), melyben Kölcsey haláláról szó volt, néhány fiatal emberrel szövekezett a kormánypárt ellen és az elvnek fényes diadalát vívták ki. Ekkor indítványozta K., hogy Kölcseynek éremei jegyzőkönyvbe igtassanak és életnagyságú arczképe a megye nagy termében helyeztessék el. E fellépése bizalmat szerzett neki, megállapította jó hírnevét és az ellenzék pártfőnökévé tette. 1839-ben a követséggel is megkinálták; a nemesség, mely tömegesen mellette volt, ki is kiáltotta, azonban ő a követutasításokra akarván hatni, otthon maradt. Ez időben kezdtek a politikai pártok Szatmárt élesebb állást foglalni. Ez évben kötött ismeretséget Erdélyben Szentiványi Mihálylyal és megerősítette a b. Keménynyel való barátságát, kivel szövetkezve az Erdélyi Hiradóban állandó közremunkálást vállalt, határozott ellenzéki elvek mellett. Az 1840. szatmári tisztújításon sokat tett arra nézve, hogy az ellenzék befolyását megmentse, noha a főispán csak a kormánypártiak közül jelölt ki. 1841-ben kelt ama hires szatmári 12 pont az Erdélyi Hiradóban már előbb közzétett eszmék szerint, mely az országban oly nagy zajt csinált. Hatalmas szónoka volt K., azonban Uray megbuktatta. 1842-ben Gyulafehérvár az erdélyi országgyűlésre követül választotta meg; mint követ az unio, urbéri rendezés és közteherviselés elvét képviselte. 1845-ben találkozott először Széchenyivel, ki elmondta eszméit a Tiszaszabályozásról (a térségi magyar faj öszpontosítása). K. azonnal hozzá látott és ez időtől fogva vele folytonosan levelezett. 1846. jan. 19. a pesti tiszaszabályozási nagygyűlésre feljött és a gyűlés ideiglenes jegyzőjének választotta; decz. 16. Frivaldszky és társai ajánlatára a m. tudom. akadémia levelező tagjává választotta (a mint maga emlékezik meg erről Széchenyiről írt munkájában); az akadémiának 1847. decz. 23. gyűlésének jegyzőkönyvében van ezen hó 13. kelt levele,melyben megválasztásáért köszönetet mond és mentegetődzik, hogy székét mindeddig nem foglalta el. Pesten tartózkodott a következő évben is, mint Széchenyi hű embere s munkatársa; a tiszaszabályozási munkálatokkal volt elfoglalva. 1847-ben Széchenyi István grófot sikerült megnyernie, hogy Szatmárt meglátogassa s ekkor a város Széchenyit és K.-ot díszpolgárrá választotta. Az 1847. országgyűlés összehivatván, a Széchenyi által alapított középpártnak volt híve. Az 1847-48. telet szintén Pesten a tiszai ügyekkel elfoglalva töltötte; többször utazott Pozsonyba, hova Széchenyi őt gyakran felhivta, hogy ott neki politikai dolgaiban s tervezéseiben tollával segédkezzék. Az első magyar minisztérium megalakulásakor gr. Széchenyi minisztériumában alkalmazta s mint osztályfőnökre az összes közlekedési ügyek vezetését reá bízta. Ezen hivatalos működése alatt határoztatott el a Pest-Debreczen-Szatmár vasútvonal kiépítése s Szatmárról Debreczen felé a felmérési munkálatok már meg is kezdődtek. Az 1848. pesti országgyűlésre Nagybánya követül választotta. Széchenyi balsorsa után Csányi kinevezéseig (1848. szept.-1849. máj.) az egész magyarországi közlekedést kormányozta, az erdély-nagyvárad-debreczeni vonalon a földhányásokat megkezdette; a székesfehérvári, arad-szolnoki vonalt rectifikáltatta. A szabadságharcz alatt a békepártnak volt egyik feje s annak értekezletei s olykor Görgey Artúrral találkozásai az ő lakásán tartottak; ez irányban sokat működött a publicistica s hirlapi téren is a párt organumában az Esti Lapokban. Mint Széchenyi István gróf ragaszkodó hive s iskolájának egyik legkitűnőbb tanítványa Kossuth merészebb rendszabályait és koczkáztató politikáját mindenkor ellenezte, s ily értelemben a debreczeni parlamentben gyakran és erélyesen szólalt fel; ezért a politikai üldözések nagyobb mérvét ki is kerülte s avasi birtokára vonulva, békén folytathatta közgazdászati tanulmányait és tervezéseit. Buzgó bajnoka volt a kiegyezésnek. Utolsó társadalmi alkotása volt az 1882. jún. 12. Szatmárt létesített Széchenyi-társulat. Meghalt 1890. decz. 19. Szatmárt.
1840-től 1849-ig számos czikke jelent meg a hirlapokban; az Erdélyi Hiradóban (1842-43) a vezérczikkeket b. Kemény Zsigmonddal nagyobbrészt ők írták. Írt a bányászatról egy törvényjavaslatot, melyet az országgyűlési választmány annak idejében használt is. Czikkei a Társalkodóban (1836. 56. szám Figyelmeztetés, 1839. 40. szám Szóbeli kötés ereje a régi magyaroknál, 1845. 532. szám, Svájczer Gábor királyi udvari tanácsos nyug. főkamara gróf), a kolozsvári Nemzeti Társalkodóban (1841. II. Érintések az erdélyi reformok körül sat.), a Pesti Hirlapban (1841. 41. sz. Szatmárból, 73. sz. Pillantás Erdély központi megyéje beléletébe s áttekintése Erdély napi kérdéseinek, 85. sz. Adalék a büntetőjogi eljárás ismertetéséhez), a Hetilapban (1847. A Tiszaügy további fejlődésében), a Pesti Naplóban, a Budapesti Szemlében (1882-83. Történelmi tanulmányok: A parlamentarismus, Administratori rendszer, A bécsi camarilla a magyar politikában, Szeptemberi napok 1848-ban), a Nemzetben (1883. 4. sz. A camarilla 1848. előtt, 31., 32. sz. Még egy szó a bécsi camarilla kérdésében), a Szamosban (1883.), a Szatmármegyei Közlönyben (1883. A kötelező gyermekóvás kérdése, 1886. Az elkeresztelések és áttérések kérdése), a Hazánkban (I. 1884. Az 1849. debreczeni pártok és az Esti Lapok), a Fővárosi Lapokban (1886. 270. sz. Kazinczy mint levéliró, K. műveiből.) Országgyűlési beszédei a Naplókban és a Közlönyben vannak.
Munkái:
1. Kisérlet a rendezési kérdések megoldása tárgyában. Pest, 1863. (Németül: U. ott, 1864.)
2. Der Theiss-Köröser Kanal. Wien, 1864.
3. A békepárt a magyar forradalomban. Válaszul Irányi Dániel röpiratára. Bpest, 1883. (Előbb a Budapesti Szemlében.)
4. Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve 1846-1848. U. ott, 1889. Két kötet. (Ism. Ludovica Akadémia Közlönye, Főv. Lapok 153. sz.)
Alapította és szerkesztette a Független cz. politikai lapot 1863. jan. 1-től Pesten; nov. 17-től azonban a katonai törvényszék egy havi fogságra ítélte s ekkor megvált a laptól.
Levele Pest, 1862. deczember 17. Erdélyi Jánoshoz (az Erdélyi-Tárban, Erdélyi Pál birtokában.)
Ujabbkori Ismeretek Tára V. 134. l.
Petrik Könyvészete.
Figyelő XVIII. 1885. (Vozáry Gyula) XIX. 21-23. l.
M. Könyvészet 1889.
Kiszlingstein Könyvészete.
Szamos 1890. 102. sz.
Egyetértés 1891. 350. sz.
Gróf Széchenyi István levelei. Bpest, 1891. III.
Vasárnapi Ujság 1891. 5. sz. arczk. (Életrajza s irodalmi működése Becsényi Gyulától).
Szatmármegyei Közlöny 1896. 25., 26. szám.
Irodalomtört. Közlemények 1898. (Ürmössy Lajos) és gyászjelentés.