Kezdőlap

Ladányi Gedeon,

t. bölcs. dr., egyetemi tanár, a m. tud. akadémia levelező tagja, szül. 1824. máj. 24. Hiripen (Szatmárm.), hol atyja akkor ev. ref. lelkész volt. A középiskolai tanfolyamot az akkor hat éves szatmári ref. gymnasiumban végezte; a bölcseleti tanfolyam két első évét a máramaros-szigeti ref. lyceumban hallgatta. 1841. nov. elején iratkozott be a cebreczeni ref. collegium hallgatói közé s 1845. aug. végéig ott végezte a bölcselet III. évét és azután az akkor egyéves jogi, s két éves hittudományi tanfolyamot, mindig kitünő sikerrel. Mint papi pályára készülő s az iskolai jótéteményekben részesült ifju, a reform. iskolákban divatozott szokás szerint M.-szigetről háromszor, Debreczenből öt év alatt tizenötször ment ki ünnepi kiküldöttül a vidék tekintélyesebb egyházaiba. 1845. nov. 1. a debreczeni gymnasium I. osztályának tanítójává lett. 1847-ben a szalontai hat osztályú reform. gymnasium előljrósága őt választá ez intézet tanárává, ki is ez állásában márcz. 1-től 1851. aug. végéig működött és a három felső osztályban tanított. Az 1848-49-i szabadságharcz lezajlását Szalontán csendes elvonultságban élte át, 1851. szept. 1-től két évig a debreczeni reform. gymnasiumban szolgált a felekezeti, de egyszersmind a nemzeti ügynek, mint a classikus nyelvek, azután két évig a főgymnasiumban mint az egyetemes történelem tanára. 1860-ban az egyházkerület megválasztotta a debreczeni jogakadémia tanárává, a magyar állam és alkotmány történetének rendes tanszékére, melyhez az egyetemes történelemnek a főgymnasium két legfelsőbb osztályában való tanítása is volt kapcsolva. A m. tudom. akadémia 1872. máj. 24. levelező tagjává választotta; ugyanez év szept. 29. az akkori felállított kolozsvári egyetemhez az egyetemes történelem rendes tanárává, nov. 10. pedig a jogtörténelmi államvizsgálati bizottság tagjává is kineveztetett. 1878-ban a tiszántúli reform. középiskolai tanáregyesület tiszteletbeli tagjává választotta; az egyesület iránti köszönetét azzal kivánta kifejezni, hogy 1880-ben Szatmáron tartott gyűlésében A vallás az emberiség őskorában cz. értekezését olvasta fel. Az évek óta sorvasztó betegségében kimerülve, 1886. febr. 4. meghalt Kolozsvárt. A m. tudom. akadémiában 1887. okt. 31. Szabó Károly tartott fölötte emlékbeszédet.

Czikkei a debreczeni ev. ref. gymnasium Értesítőjében (1854. A görögök műveltségének előmozdító okai, 1856. A harmincz éves háború); a Családi könyvében (III. 1858. Mohammed vallása és állama); az Egyházi könyvtárban (1859.), a Hazánkban (II. 1860. Budának török kézre jutása); a Csokonai Albumban (1861.); a Prot. Népkönyvtárban); a Sárospataki Füzetekben (V. 1861. Rienzi, VII. 1863. A protestáns papok ellen 1674-ben Pozsonyban tartott delegatum judicium jegyzőkönyve, Az egyházi hatalom története a középkorban, VIII. 1864. Az európai civilisatio története, IX. 1865. Tanulmány a szív élettanáról, XIII. 1869. Választási vagy öröklési volt-e a magyar királyság?); a Budapesti Szemlében (Uj f. XV. 1869. A magyar királyság alkotmánya az Árpádok alatt); az Erdélyi Múzeum-egylet Évkönyvében (1874. könyvism., 1876. tört. czikk.)

Munkái:

1. A világtörténet főbb eseményei. I. kötet. Az ó-kor története. Debreczen, 1856. (Ism. Budapesti Hirlap 258. sz.)

2. A magyar nemzet történetei rövid kivonatban. Algymnasiumok számára kézikönyvül. U. ott, 1860. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 675. lap. 3. kiadás 1868., 4. k. 1875. 5. k. 1882. átdolgozta Márk Pál 1890. U. ott.)

3. Az ó-kor története. Iskolai kézikönyvül. U. ott, 1862. (2. kiadás. U. ott, 1866., 3. k. 1872. 4. k. 1879. U. ott.)

4. A középkor történetei. U. ott, 1862. (2. kiadás. U. ott, 1858., 3. ujra átdolg. k. 1877. U. ott):

5. A magyar alkotmány története. Iskolai kézikönyvül. U. ott, 1863. (Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 179. 1. 2. kiadás, 3. k. 1872. U. ott.)

6. Az ujkor történetei. Iskolai kézikönyvül. U. ott, 1866. (2. kiadás 1877. U. ott.)

7. Magyarország történelme, felsőbb tanulók számára. U. ott, 1867. (2. változatlan kiadás. U. ott, 1883.)

8. A magyar királyság alkotmánytörténete a szatmári békekötésig. U. ott, 1871-72. Két kötet. (Ism. P. Napló 1871. 97. sz. Századok 1871. 591., 1872. 175. l.)

9. A világtörténet főbb eseményei rövid kivonata. Algymnasiumi kézikönyvül. U. ott, 1873. (3. jav. kaidás, 5. k. 1882. U. ott.)

10. Modern alkotmányos monarchiai intézmények. Bpest, 1873. (Székfoglaló 1872. nov. 11. Értekezések a társadalmi tudom. köréből II. 6.)

11. Észrevételek Krajner: Die ursprüngliche Staatsverfassung Ungarns, seit der Gründung des Königthums, bis zum Jahre 1382 cz. munkájára. Kolozsvár, 1874. (Különnyomat az Erdélyi Múzeum Évkönyvéből.)

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Uj. M. Athenas 252. lap.

M. Akadémiai Almanach 1887. 328. l.

Szabó Károly, Emlékbeszéd Ladányi Gedeon felett. Bpest, 1887.

1887: Kolozsvár 33. (Schilling Lajos.)

M. Polgár 28., 29., P. Napló 36.,

Nemzet 36., Vasárnapi Ujság 10. sz. arczk.

Kiszlingstein Könyvészete.

M. Könyvészet 1890.