Kezdőlap

Lányi (kézsmárki Jakoby) Ernő,

tanítóképző-intézeti tanár, L. Károly kir. mérnök és bányai Literati Karolina fia, szül. 1858-ban Székely-Udvarhelyt; középiskolai tanulmányait a kolozsvári ev. ref. collegiumban kezdette, a székely-udvarhelyiben folytatta s az ottani főreáliskolában fejezte be; az érettségi vizsga letétele után a budapesti állami rajztanárképző intézetnek lett rendes növendéke, hol szaktanulmányaival négy évig foglalkozott. A középiskolai tanári oklevél elnyerése után 1881. okt. a lippai állami polgári iskolához neveztetett ki. 1885-ben szabadságot nyert, hogy tanulmányait külföldön is folytathassa; ezen évet Münchenben töltötte, iparművészeti s a festőművészeti akadémián képzőművészeti tanulmányokat foglalkozott. 1886-ban a budapesti állami polgáriskolai tanítóképző-intézet gyakorló iskolájánál rajztanárnak nevezték ki; ezen évben a polgáriskolai tanítóképzőben az ábrázoló mértan előadásával is megbizatott. 1890-től négy évig az iparos tanoncziskolák rajztanítói számára rendezett nyári póttanfolyamon a szabadkézi rajz tanításával és e tárgy módszerének előadásával bizatott meg.

Czikkeket írt a Felső nép- és polgáriskolai Közlönybe, az Egyetemes tanügyi Közlönybe s a Nemzeti Iskolába.

Munkája: A szabadkézi rajz tanításának módszere. Bpest, 1895.

M. Könyvészet 1895. és önéletrajzi adatok.