Kezdőlap

Lukácsy János,

theologiai doktor, nyitrai prépost-kanonok, szül. 1715-ben Bobrovnikon (Trencsénm.); tanulmányait a jezsuiták vezetése alatt Trencsénben kezdette, Nyitrán folytatta, a bölcseletet és theologiát pedig a nagyszombati egyetemen hallgatta s ugyanott 1739. theologiai doktor lett. Az egyházi rend felvétele után mint trencsén-városi segédlelkész munkálkodott, míglen 1741. szept. a teplai plébánia-javadalomra beiktattatott. 1746-ban a rajeczi plébániára ment át, honnét 1753-ban gróf Eszterházy Imre püspök a káptalanba hívta meg. 1757-ben czímzetes beeni prépost, utóbb pedig választott rozsoni püspök lett. 1758-tól 1761-ig a Gusztinyi János püspök által épített papnevelőben igazgatói állást viselt. Meghalt mint olvasó-kanonok és káptalani helynök 1780. ápr. 26. A székesegyházban végzendő votivmisékre 2300 frtos, anniversariumra pedig 500 frtos alapítványt tett.

Az 1769-ben kalazanczi szent József tiszteletére mondott tót szent beszédét kinyomtatta Nagyszombatban.

Tudom. Gyűjtemény 1819. III. 57. l.

Vagner József, Adalékok. Nyitra, 1896. 321. l.