Kezdőlap

Mandola József,

bölcseleti doktor, főreáliskolai tanár, M. György építőmester és Tenerovics Anna fia, szül. 1846. aug. 3. Sobránczon (Ungm.); iskoláit Ungvárt kezdte meg és Kassán a premontrei-rend gymnasiumában folytatta s 1867-ben végezte be. Ez időtől fogva kisebb hivatalokat viselt a pénzügyi igazgatóságnál Ungvárt, majd Budapesten a kereskedelmi miniszteri számvevőségnél 1895-ig számtiszt volt. 1871-ben beirakozott a pesti egyetem bölcseleti karánál, hol bölcseleti és aesthetikai tanulmányokat végzett; 1878-ban nyert tanári és 1881-ben bölcseletdoktori oklevelet. 1881. szept. mint családos ember beiratkozott a jogra, de két év mulva felhagyott vele. 1889-ben orvoshallgató lett, ezen szakot öt évig folytatta, s az első szigorlatot is letette. 1879-84-ig a budapesti II. kerületi állami főreáliskolában tanította a magyar nyelvet és ugyanazt 1885-88-ig a VII. ker. gymnasiumban. 1895. szept. 11. kinevezték az egri állami főreáliskolához rendes tanárnak.

Munkája: Leibnitz philosophiai rendszere és annak birálata. Bölcsészeti szaktudori értekezés. Bpest, 1881.

Kéziratban sajtókészen: Lélektan és gondolkodátan.

Kiszlingstein Könyvészete.

Az egri állami főreáliskola Értesitője 1898.

Vajda Névkönyve 83. l. és önéletrajzi adatok.