Kezdőlap

Müllner Mátyás,

nyug. ág. ev. lyceumi igazgató, szül. 1818. febr. 7. Medgyesen (Sopron mellett) földmíves szülőktől; 1829-ben Tót-Keresztúron volt a magyar nyelv megtanulása végett. 1830-ban a soproni gymnasiumban kezdte tanulását és magánleczkeadással tartotta fenn magát. 1839-ben ág. ev. hitjelölti vizsgát tett és azon év őszén Berlinbe ment tanulmányainak folytatása végett, hol a theologiai tudományon kívül classica-philologiai, természettani s vegytani előadásokat hallgatott. 1841-ben Draskóczy Sámuel gömöri alispán házához ment nevelőnek, honnét 1842. ápr. a soproni ág. ev. lyceumba hívták meg a syntaxis tanárának; 1843-ban foglalta el tanári állását és fokról fokra emelkedett, majd a felső osztályok vezetője, később a lyceum igazgatója lett. 1853-tól theologiai tudományok előadásával foglalkozott. 1859-ben a pátens elleni küzdelemben fontos szerepet vitt. 47 évig működött a tanári pályán és 30 évig volt igazgató, egyszersmind igazgatója volt a 25, 000 kötetből álló lyceumi könyvtárnak és igazgatója a tanárok nyugdíj-alapjának. 1889. jún. 19., midőn nyugalomba vonult, búcsú-ünnepélylyel tisztelte meg a tanári kar. Meghalt 1902. jan. 30. Sopronban.

Czikkei a soproni ág. ev. főtanoda Tudósítványában (1854. A soproni ág. hitv. ev. főtanoda története); a M. Könyv-Szemlében (1880. Adatok a soproni ev. lyceumi könyvtár történetéhez).

Munkái:

1. Latin szókötéstan. Az ifjuság számára. Sopron, 1846. (Végén a római naptár).

2. A soproni ev. főtanoda története. A soproni ev. gyülekezet nevezetesebb eseményeivel együtt. A tanoda háromszázados emlékünnepe alkalmával kiadta. Sopron, 1857. (Németül: Sopron, 1857. Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1858.).

Balogh Ferencz, A m. protestáns irodalom története. Debreczen, 1879. 59., 86. lap.

Evang. Glocke 1889. 13., 14. sz.

A soproni ev. lyceum Értesítője 1890.

Petrik Bibliogr.

Budapesti Hirlap 1902. 31. sz.