Kezdőlap

Nagy Ferencz (eötevényi),

ügyvéd, szül. 1838. okt. 6. Győrött, hol atyja Nagy András gabonakereskedő volt, anyja Sághi Horváth Katalin; középiskoláit szülővárosában, a bölcseletet 1842-46-ig Pozsonyban végezte (hol mint tanuló Repkény cz. írott, magyar lapot szerkesztett); a jogi tudományokat 1846-1848. Győrött hallgatta. 1848-ban az akadémiai ifjúság zászlóalját szervezvén, Karvassy Ágoston akadémiai tanár segédtisztje lőn. Majd ugyanazon év nyarán Pestre jött és jurátussá esküdött föl és ugyanakkor a honvédek közé lépett mint önkéntes tüzér és részt vett a pákozdi csatában. 1848. decz. Aradra küldték, hol előbb az ostromló, majd a várőrség tagja volt és Világosnál tette le a fegyvert. Ekkor hideglázban szenvedvén, haza bocsátották. 1850. jan. 6. Temesvárt a császári hadseregbe sorozták és gyalog kellett Bécsig, Flórenczig az utat megtennie. Itt érintkezésbe jutott a Markó-családdal. 1851. febr. kiváltották és visszatért hazájába. Az ügyvédi pálya előtte el lévén zárva, atyja üzletében Temesvárt segédeskedett. 1863-ban letette az ügyvédi vizsgát és u. ott ügyvédeskedett. 1870-ben a temesvári munkásegylet elnöknek választotta s az egylet számára alapszabályokat dolgozott ki. Azon évben a József-külvárosi önkéntes tűzoltó-egylet főigazgatójának őrnagyi ranggal megválasztotta s később az országos választmányba is beválasztatott; 1869-1872-ig a város tiszteletbeli főügyésze volt. 1880-tól ügyvéd Buziáson (Temesmegyében).

Czikkeket írt a lapokba Ötevényi név alatt 1844 óta, így a Pesti Divatlapba, azután az Életképekbe, az Erdélyi Szépirodalmi Szemlébe (1847), a győri Hazánkba (1847), a Nagy Ignácz Hölgyfutárjába, a Magyar Hirlapba (1867-ig Gazdasági tudósítások), a Delejtűbe (1858-60), a temesvári német lapokba, a Nép Ujságába (1860), a Törvényszéki Csarnokba, a Jogba (1888). a Délvidéki Ellenőrbe (Deákélet 60 év előtt), a Délvidéki Ügyvédek Lapjába, a Kassai Jogi Közlönybe s a Végrehajtók Lapjába.

Munkái:

1. Meddig és ne tovább. Temesvár. 1861.

2. Válasszunk-e országos képviselőt és miként? Temesvár, (1861).

3. Böngészet kereskedelmi törvényeink hézagai között. Arad. 1862. (Mind a három munka Ötevényi névvel jelent meg.).

Szerkesztette a Delejtű cz. hetilapot Temesvárt 1861. ápr. 14. számtól kezdve június végeig.

Arczképe: Kőnyomat, rajzolta Blumberg Lajos (a Hajnal-Albumban).

Álnevei: Vén jogász, Polgártárs, Répczey.

Hajnal-Album. Bpest, 1873. 257. lap (Sarkady István).

Petrik Könyvészete.

Berkeszi István, A temesvári könyvnyomdászat és hirlapirodalom története. Temesvár, 1900. 114., 115. l. arczk. és önéletrajzi adatok.