Kezdőlap

Orel Géza,

m. kir. pénzügyi igazgató helyettes, Orel József kántortanító és Hoffmann Anna fia, szül. 1850. febr. 15. Borszörcsökön (Veszprémm.); a gymnasiumot Pápán, Veszprémben, Székesfejérvárt, Egerben, Kassán, Sopronban, Nagyszombatban és Szombathelyen végezte 1870-ben; ekkor Váczon papnövendék lett, honnét azonban rövid idő mulva Győrbe ment jogásznak; a második év első felének befejezése után Veszprémben honvédhuszárnak állott. Hét havi katonáskodás után újra visszament papnövendéknek, hol ismét egy évet töltött. Midőn kilépett és jogi tanulmányait akarta folytatni Budapesten, 1873. október 1-ére a honvédséghez behívták és a Ludovika akadémiába küldték; itt tanulmányainak bevégzése után tényleges szolgálatban maradt és 1874 őszén a m. kir. honvéd főparancsnoksághoz vezényeltetett; 1875. ápr. azonban a tartalékba helyezték és ezen évben a kincstári jogügyek igazgatóságához segéd irodatisztnek neveztetett ki; 1876-ban a váczi országos fegyintézetnél tiszti írnok volt; hivataloskodása alatt a budapesti egyetemen jogi tanulmányait is befejezte; az államtudományi államvizsgát a pápai ev. ref. főiskolában, a jogtudományit pedig a kassai jogakadémián letette. 1877. a kaposvári kir. törvényszéknél írnok, 1879. a szegszárdi, 1884. a szombathelyi illeték-kiszabási hivatalnál, 1889. a tordai, 1892. az egri pénzügyigazgatóságnál fogalmazó, 1893. ugyanannál, 1894. a budapestvidékinél segédtitkár, 1895. titkár, 1900. a nagykárolyi, végre 1901 óta a nyitrai pénzügyigazgatóságnál igazgatói helyettes.

Czikkei a Vasmegyei Lapokban és a Vasmegyei Közlönyben (1885-89. tárczaczikkek).

Munkája: Költemények. Szombathely, 1887 (Ism. Vasmegyei Lapok 46. sz., 2. bőv. kiadás. Eger, 1893.).

Önéletrajzi adatok.