Kezdőlap

Paál Árpád (betlenfalvi),

magyar kir. állami számvevőszéki számtanácsos, P. Rezső ős primor-székely eredetű, 1848-1849. honvédszázados fia, szül. 1861. máj. 19. Nagyváradon; iskolai tanulmányait a IV. gymnasiumi osztályig a nagyváradi prémontreieknél folytatta; azután a székelyudvarhelyi főreáliskolába lépett át, hol 1880-ban érettségi vizsgát tett; majd négy évig a budapesti műegyetemet végezte, hol a társaséleti mozgalmakban szónoklati tehetségével szerepelt és 1884-ben a műegyetemi ifjúság segítő-egyesületének elnökévé választatott meg. Műegyetemi tanulmányait abba hagyva, a jogi pályára lépett. Innét a közmunk. és közlekedési miniszterium szolgálatába állott, mint műszaki gyakornok. 1887. jan. 7. a m. kir. igazságügyi miniszteriumhoz számtisztté neveztetett ki s jogi tanulmányainak befejeztével a m. kir. állami számvevőszék szolgálatába lépett, a hol ma mint számtanácsos működik. A Szabad Lyceum tudományos egyesületnek, melynek megalapításában is tevékeny részt vett, három év óta pénztárnoka.

Széptani dolgozatokat, elbeszéléseket, rajzokat, tárczaczikkeket, színi kritikákat és könyvismertetéseket írt 1883-tól a következő lapokba és folyóiratokba: Székely Nemzet (1883. Az ember tragédiája, tanulmány), a kolozsvári Ellenzék (Az ős-ok és az istenség lényege a görög bölcsészeknél), P. Hirlap, Fővárosi lapok, Ország-Világ, M. Salon (1885-ben a 250 frankos pályázatán a 34 pályamű közül Futó felhők cz. elbeszélése első helyen dicsértetett meg), Pesti Napló, Képes Családi Lapok, Élet és Irodalom, M. Polgár, Nagyvárad, Hód-Mező-Vásárhely, Kolozsvár, Szinház, Felebarát, Divat-Salon, Ifjú Magyarország, M. Szemle, M. Lányok, Vasárnapi Lapok, Néptanítók Lapja, Nemzet; több elbeszélését átvette a Székely Nemzet és más vidéki lap is. Költeményt utóbb keveset írt: a M. Szemle, Kolozsvár, Székely Nemzet és Ország-Világba (1903. jún.).

Munkái:

1. Szeretve mind végig. (Elbeszélések és rajzok). Bpest, 1885. (A M. Salon pályázatán első helyen lett megdicsérve, de a díjat ki nem adták. Ism. Fővárosi Lapok 14. szám).

2. Salon történetek. U. ott, 1886. (Ismert. Nemzet 117. sz.).

M. Könyvészet 1886.

Kiszlingstein Könyvészete és önéletrajzi adatok.