Kezdőlap

Pauer János,

theologiai doktor, székesfejérvári püspök, a m. tudom akadémia levelező tagja, P. György polgár és Vecsey Juliánna (ev. ref. vallású) fia, szül. 1814. aug. 1. Ráczkevén (Pestm.); az atyja halálával korán árvaságra jutott fiút Simonyi Pál székesfejérvári nagyprépost vette pártfogásba s neveltette; alsóbb iskoláit Székesfejérvárt, a felsőbbeket Pesten a piaristáknál végezte. Horváth János székesfejérvári püspök 1834-ben fölvette egyháznövendékei közé s magasabb kiműveltetésére Rómába küldte a Collegium Germanico-Hungaricumba, honnét a hit- és egyházjog-doktori czimével tért vissza püspöke mellé titkári minőségben. 1838. aug. 19. pappá szenteltetett fel; 1841. okt. 6. Szaniszló Ferencz a Fasciculi Ecclesiastico Litterarii cz. latin folyóirata és a Religio és Nevelés szerkesztője mellé segédszerkesztőül rendeltetett Pestre; ezen állásától azonban 1843. jún. 23 megvált, de hű dolgozótársa maradt a lapnak azontúl is 1844. szept. 12-ig, a mikor megyés püspöke, báró Barkóczy László, a fővárosból visszahívta Székesfejérvárra, hol a papnevelő intézetnek lelki igazgatását és a hittudományok helyettes tanári székét bízta reá. Tanszékéről püspöke, Farkas Imre, 1852-ben a titkári hivatalba szólította s IX. Pius pápa 1854-ben tiszteletbeli káplánjává nevezte ki. Ő felsége 1858. jan. 17. kanonokká, budai főesperessé, püspöke pedig egyházmegyei irodája igazgatójává tette. 1860-ban ismét visszatért kedvelt tanszékére, melyet 1867-ig töltött be. Időközben az Esztergomban tartott tartományi zsinaton (1858. szept. 19-től okt. 3-ig) káptalanát képviselte s mint jegyző szerepelt. 1862. nov. 13. a Megváltóról nevezett szegzárdi apáti czímet nyerte. 1866. nov. 19. budai választott püspök és helytartósági tanácsos lett. 1869-ben püspöki helynökké (Vicarius episcopalis) és általános ügyhallgatóvá neveztetett ki s az egyházmegye ügyei javarészben az ő vállaira nehezedtek. 1873. szept. 3. nagypréposttá lépett elő. 1877. jún. 25-től másodízben is püspöki helynök lett és 1878. decz. 25. ő felsége székesfejérvári megyés püspökké nevezte ki. Élénk részt vett a Vörösmarty Mihálynak Székesfejérvárt emelt szobor előmunkálataiban, mint bizottsági elnök, részt vett a Vörösmarty-kör megalapításában 1871-ben felolvasást is tartott annak ünnepélyes közülésén. A fehérmegyei és városi történelmi és régészeti egylet nemcsak megalakulását, de gyűjteményeinek jelentékeny részét is az ő fáradozásának és bőkezűségének köszöni; a székesfejérvári országos kiállítás alkalmából, mint a régészeti osztály elnöke, 1210 darab (köztük 63 arany és 941 ezüst) éremből értékes gyűjteményt állított össze és ajándékozott az egyletnek. Pár évvel később ezen egyesület múzeuma kiszorulván a megyeház épületéből, a papnevelő intézet épületében adott neki helyet. A m. n. múzeumot is több ízben részesítette adományaiban. 1880-ban, midőn a nemzeti kegyelet Virág Benedek halálozása ötvenedik évfordulóján a budapest-tabáni házat, hol lakott és meghalt, emléktáblával jelölte meg, a bizottság elnöki tisztét vállalta el és a szept. 13. ünnepélyen beszédet tartott. 1884-ben, midőn Horvát István születésének századik évfordulóján Székesfejérvár szülőházát emléktáblával jelölte meg, szintén ünnepi beszédet mondott. 1888. aug. 20. aranymiséje alkalmával őt ünnepelték. 1858. decz. 15., midőn a m. tudom. akadémia ünnepélyes közülését ismét megtarthatta, többek közt őt is levelező tagjának választotta. A székesfejérvári ásatások hathatós előmozdításáért az archaeologiai bizottság 1863. jan. 6. tagjává választotta. Ő felsége még mint kanonokot királyi tanácsossá nevezte s 1877-ben a II. osztályú vaskorona-renddel diszíté fel. A budapesti egyetem 1880-ban ünnepelt jubileuma alkalmával tiszteleti theologiai doktori oklevéllel fejezte ki irodalmi érdemei iránt elismerését. A Szent László-társulat alelnöke is volt. Könyvgyűjteményét, mely már 1877-ben 10,000 kötetet tartalmazott, haláláig megkétszerezte és püspöki könyvtárrá alakította, melyben az incunabulumok száma meghaladja a három százat. A könyvtárban van elhelyezve gipsz-mellszobra, melyet Szász Gyula készített. Meghalt 1889. máj. 15. Székesfejérvárt. A m. tud. akadémiában 1890. ápr. 28. Czobor Béla tartott fölötte emlékbeszédet.

Czikkei és versei a következő lapok, folyóiratok, évkönyvek és emlékkönyvekben jelentek meg: Hazai s Külf. Tudósítások és Hasznos Mulatságok (1833-34. költemények); Társalkodó (1840. Falusi oskolákról, A népek vallása és erkölcsi neveltetéséről); Fasciculi Ecclesiastici (a lap segédszerkesztője 1841-42. Merita catholici regni Hungariae cleri de publica institutione, több kisebb czikk és könyvismertetés); Religio és Nevelés (1842. I. Hunyady János végórája, II. A lembergi egyesült görög érseknek megyéjebeli clerusához intézett pásztori levele, Szent Ágoston ereklyéinek átvitele Hippóba, P. J. betük alatt, 1843. Nevelő s tudományos intézeteink története s azok fejlődésére a clerus befolyása a magyar első századoktól korunkig, 12 czikk, a Pester Tageblattban kivonata, 1844. I. Hazánk sz. koronája és annak eredete, II. Térítői s bibliai társulatok, A Margitszigeti apácza-kolostor története); Religio (1850. Elméletek a leélt forradalom fölött, 1851. Az angolországi vallási mozgalmak fejlése s mit várhat azokból az egyház, 1855. II. Egyházi nevezetes régiség: a székesfejérvári székesegyház régi harangjáról); Danielik Emlékkönyve (Pest, 1852. I. Elméletek a szentek canonisatiójáról); Schematismus cleri Alba-Regalensis (1853. Series episcoporum Albaregalensium, 1854. Memoria basilicae B. Mariae Virginis a S. Stephano conditae, 1860. Historia veteris urbis Alba-Regalensis); Székesfejérvár (1872. A Székesfejérvárott koronázott királyok, 1874. Egy szerény gyűjtemény ismertetése); a Szent László-társulat 1876. máj. 18. Budapesten tartott XI. rendes közgyülésének Jegyzőkönyve (P. társulati alelnök előadása); Ellenőr (1880. 441. sz. Virág Benedek emlékezete, emléktáblájának leleplezésekor szept. 8., több lap is átvette); Horvát István emléke, alkalmi beszéd az emléktábla leleplezésekor 1884. máj. 11. Székesfejérvárt (a helyi lapokban és a gymn. Értesítőjében); Károly János, Az őskeresztény irodalom monographiája (Budapest, 1888. Levele a szerkesztőhöz); az Egyetemes M. Encyclopaediának is munkatársa volt.

Munkái:

1. A kisdedek vallási oktatása. Parizek után németből ford. Székesfehérvár, 1841.

2. Az egyházi rend érdeme Magyarország történetében. Árpádok időszakától korunkig. Jutalmazott pályamunka. Ugyanott, 1847.

3. A Székesfehérvárott fölfedezett királyi sirboltról. Képekkel. U. ott, 1849.

4. A szent keresztút tizennégy statióban U. ott, 1851.

5. Örömének Farkas Imre püspök beiktatási ünnepére, a püspöki lyceum nevében. U. ott, 1851.

6. A szentek canonisatiójáról. Emlékkönyv. Pest, 1852.

7. Vita praesulum Alba-Regalensium. Alba-Regiae, 1853.

8. Memoria capellae S. Annae seu custodiatus Alba-Regalensis. U. ott, 1858.

9. Ősök emléke, vagyis szerette-e a magyar nemzeti történetét? Voltak-e hajdan évkönyveik? (Akadémiai székfolgaló beszéd). U. ott, 1860.

10. A székesfehérvári szegények és betegek intézetének története. U. ott, 1864.

11. Antigonus, egy ismeretlen bölcs fölfedeztetése. (Egy kis jellemvonás Renan ismeretes munkájához). U. ott, 1864. (Megjelent ismét lenyomtatva Lonkay Antal ily cz. kiadványában: Magyar védhangok Krisztus és a kereszténység mellett Renan és Renanisták ellen. Pest, 1864).

12. Farkas Imre püspök életrajza. Székesfejérvár, 1865.

13. Vestigia historica Basilicae Alba-Regal. B. M. Virg. a S. Stephano rege conditae item Capellae Custodiatus s. Annae Novis curis. U. ott, 1866.

14. Emléklap a székesfehérvári székesegyház beszentelési ünnepélyére nov. 25. 1866. U. ott, 1867.

15. Alkalmi beszéd, a Szt. László társulat czéljáról. Elnöki megnyitó beszéd a társulat 1869-ben tartott gyűlésén. U. ott, 1869.

16. Szent-Gellért püspök ereklyéinek emléke. U. ott, 1870.

17. Történelmi fejtegetés e kérdés fölött: Mi volt Domokos fejérvári prépost családi neve. U. ott, 1870.

18. Szent-mihályi érem-lelet ismertetése, U. ott, 1871.

19. A (székesfehérvári) hosszútemetői kápolna alapköve letételének okmánya. U. ott, 1872.

20. Székesfehérvárott koronázott királynők. U. ott, 1872. (Felolvasás a Vörösmarty-körben).

21. Officia cultus Divini. U. ott, 1873. (Ujra kiadva. Név nélkül).

22. A régészeti gyűjtemények jelentősége. U. ott, 1874.

23. Historia dioecesis Alba-Regalensis ab erecta sedis episcopali 1777-1877. Cum introductione de vicissitudinibus civitatis et capituli olim collegiati... In memoriam anni saecularis. U. ott, 1877. (12 tábla rajzzal és kőny. arczképpel. Ism. Székesfehérvár 1878. 1., 2. sz.)

24. Herennius- és Postumius-érmek. A rómaiak és samnitok közti háborúk emlék-érmeinek ismertetése Krisztus előtt 320 évvel. U. ott, 1878. (Érmek lenyomatával).

25. Allocutio ad clerum populumque dioecesanum,... servavit dum 24. Apr. 1879. canonice inauguraretur. U. ott, 1879.

26. Tóth István versezeti... Néhai gróf Cziráky József ezredes kapitánynak életéről, táborozásáról, haláláról 1742-ben. Régi kézirat után átdolgozva. U. ott, 1881. (Előszó gyanánt szolgáló ajánlással. Név nélkül).

27. De anno jubilari elevati corporis Sct. Stephani I-mi regis Hungariae apostolici. U. ott, 1883.

28. Horvát István emléke... máj. 11. 1884. U. ott.

29. Supplementum ad Historiam Dioecesis Alba-Regalensis. U. ott, 1887.

Kéziratban: A népek vallása és erkölcsi neveltetéséről 1840. Mi az oka, hogy Magyarország legtöbb meghódított tartományát elvesztette? De Frisiis, sub Geiza 2-do in Hungariam immigrantibus. (Borgrave Emil franczia író számára készült, a ki pályaművébe ezen értekezést fölvette); Történelmi ismertetése a saját könyvtára tulajdonát képező incunabulumoknak a nyomdászat feltalálásától kezdve 1700-ig. (Közbejött halála miatt befejezetlen munka).

Ferenczy és Danielik, M. Irók. 355. l.

Hajnal. Album. Pest, 1867. 181. l. kőnyom. arczk. Marastonitól (Sarkady István).

Akadémiai Értesítő 1870. 214. l.

Századok 1872. 350., 426. l.

Egyetemes M. Encyclopaedia XII. 59. l.

Historia Dioecesis Alba-Regalensis. Albae-Regiae, 1877. 507-511. (Önéletrajz).

Károly János és Nyirák Sándor. Emlékkönyv. Székesfehérvár, 1877. 281. lap.

Vasárnapi Ujság 1879. 5. sz. arczk. (Kenessey Albert), 1889. 20. sz. arczk.

Hon 1879. 19. sz.

P. Napló 1879. 19. szám, 1889. 133. sz.

Petrik Könyvészete és Bibliog.

Budapesti Hirlap 1885. 83. sz.

Szabadság (Székesfehérvár) 1888. 100. szám arczk., 1889. 59. sz.

Sturm Albert, Uj országgyűlési Almanach. Bpest, 1888. 22. l.

Ország-Világ 1888. 34. sz. arczk., 1889. 21. sz. arczk., 59. sz.

Egyetértés 1889. 134. sz.

M. Állam 1889. 113. sz.

Székesfehérvár és Vidéke 1889. 59. sz.

Kalocsai Néplap 1889. 21. sz.

Czobor Béla, Emlékbeszéd Pauer János felett. Bpest, 1890. (Emlékbeszédek VI. 7.).

Pallas Nagy Lexikona XIII. 860. l. és gyászjelentés.