Kezdőlap

Perlaky Mihály,

bölcseleti doktor, állami számvevőszéki hivatalnok, sz. 1814. jan. 17. Tatán (Komáromm.); tanulmányait ott, Pozsonyban és a pesti egyetemen végezte; 1832. szept. 25. a kegyes tanítórendbe lépett. 1839-ben bölcselet-doktorrá avatták. Ő és társai állították fel maguk közt a Dugonics-társaságot, melyben tevékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. Perlaky László néven Trencsénben, Nagykanizsán, Szegeden, Léván, Budán és Kolozsvárt mint gymnasiumi tanár működött. 1849. febr. 14. az ifjúság hazafias izgatásáért, műveiben előforduló hazafias vonatkozásokért elfogták és szept. 18-án nyolcz évi vasban töltendő várfogságra ítélték, melyből Pesten, Laibachban, Pozsonyban és Olmützben 17 hónapot töltött ki s 1850. júl. 15. megszabadult. Mint piarista folytatta tanári pályáját, 1856-ban azonban a rendből kilépett, családot alapított és Zürichben élt 1867-ig, hol mint borkereskedő tartotta fenn családját. Hazájába visszatérve, hirlapírásból élt, majd az állami számvevőszék felállításakor ennek hivatalnoka lett és mint ilyen halt meg 1889. okt. 26.

Költeményeket, ódákat írt Honfi és Jámbor Géza álnevek alatt a Munkácsy-féle Rajzolatokba, az Athenaeumba, Honderűbe, Almanachba és Koszorúba (Imre herczeg), a kolozsvári M. Polgárba (1878-82. több czikk), a Népnevelők Lapjába (paedagogia czikkek, egyik-másik pályadíjat nyert), a Hetilapba (1854. 63. sz. költ.), a M. Sajtóba (1856. 88. sz. költ., 120. Van-e szükségünk pártviszályra? 285-287. szám. Úti tárcza Erdélyből júl. 15-től aug. 15.), a Hölgyfutárba (1856. beszély), a Családi Lapokba (1857. költ.), a M. Ember Könyvtárába (Pest, 1863. III. Borászati Közlemények); a Honba (1864. 181. sat. sz. Borkereskedés, bortársulat, borkezelés).

Munkái:

1. Örömdalok, melyekkel mélt. Vásonkeői Zichy Domonkos gróf ő nagyságának veszprémi püspöki székébe történt beiktatási ünnepélyén megyéjében létező Veszprém és Nagy-Kanizsa ájtatos oskolák szerzetes házai tisztelkedtek szept. 11. 1842. (Költ.).

2. Öröm dalok, fenséges cs. herczeg és ausztriai főherczeg István úrnak, Magyarország helytartójának ... midőn Magyarország nádorává 1847. nov. 12. elválasztaték, hódoló legmélyebb tisztelettel nyújtának a magar s erdélyországi ajtatos rendűek. Pest.

3. Bevezetés a classikusok ismeretéhez, a tanuló ifjúság számára. Buda, 1848.

4. Gondolkodástan és ízléstan. (Logika és aesthetika) U. ott, 1849. (Ebből csak három nyomtatott ív készült el, a czímlap és a többi ív elfogatása miatt nem készülhetett el).

5. Egyházi beszéd, melyet N.-Boldogasszony ünnepén 1854-ben a kolozsvári r. kath. akadémiai szentegyházban tartott. Kolozsvár.

6. Sionfüzér, melyet mélt. és főt. Csík-Szent-Domonkosi Kedves István úrnak, midőn áldorságának félszázados évfordulatán márcz. 25. arany miséjét bemutatná, tisztelettel nyújt a kolozsvári r. kath. szentegyház híveinek nevében 1856. U. ott. (Költ).

7. Tiszteletkoszorú, melyet ft. és tudós Nagy Péter úrnak, a k. r. főnökének midőn a kolozsvári társasházat 1856. június hóban hivatalosan látogatná, hála s hódolat jeléül nyújtának a kolozsvári rendtársak. U. ott, (Költ.) (Eddig Perlaky László névvel).

8. A bornemesítés és kezelés módja, a legújabb tudomány és tapasztalatok nyomán elméletileg s gyakorlatilag előadva. Genf, 1860. (Puky Miklós nyomdájában).

9. A sajtószabadság lényege és szüksége, mely a magyar országgyűlés figyelmébe ajánltatik. Kolozsvár 1861.

10. Népszerű borászati kézikönyv. Vegytani alapon írta ... A földm., ipar és keresk. m. k. min. által kitűzött pályadíjra érdemesített munka. Kiadja a földm., ipar és ker. miniszterium. (A fametszeteket készítette Morelli Gusztáv.) Buda, 1873.

11. Népszerű szőlészeti és borászati kézikönyv. Vegytani és köztapasztalatok. Számos fametszvénynyel. Bpest, 1874.

12. A szőlőmívelés kátéja. U. ott, 1874. 11. fametszettel. (Falusi Könyvtár 13. 2. jav. kiad. U. ott, 1898.)

13. Borászati vagyis pinczegazdászati káté. U. ott, 1875. 11. fametszettel. (Falusi Könyvtár 14.)

Szerkesztette a Magyar Tisztviselő cz. szaklapot 1875. júl. 13-tól decz. 26-ig és 1880. jan. 4-től ápr. 15-ig (ezekben több czikke van).

Álnevei: Honfi és Jámbor Géza.

Ferenczy és Danielik, M. Irók I. 364. l.

Pesti Napló 1862. 210. sz.

Szinnyei Könyvészete.

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Vasárnapi Ujság 1889. 44. sz. (Nekr.).

M. Könyvészet 1898. és fiának Perlaky Gábor főgymnasiumi tanárnak szives közlése.