Kezdőlap

Pettkó Béla,

országos levéltári allevéltárnok, P. Lajos ügyvéd és Szilágyi Katinka (Szilágyi Ferencz kolozsvári tanár és író lánya) fia, szül. 1863. jún. 9. Lugoson; tanulmányait N.-Kőrösön kezdte és Budapesten végezte 1881-ben; a bölcseletet 1885-ben Bécsben végezte, hol két évig az Institut für oesterreichische Geschichtsforschung magyar állami ösztöndijas kültagja volt; a jogot a budapesti egyetemen hallgatta 1819-ben. Történelmi kutatásokat végzett 1885-86-ban Rómában és Capestranóban. 1885. aug. 5. az országos levéltárhoz neveztetett ki, hol jelenleg allevéltárnok.

Nagybátyja Szilágyi Sándor mellett már korán foglalkozott a paleographiával és a történelemmel, kinek 1880-tól 1896-ig volt segítője a kiadott munkák gyűjtésénél, az oklevelek másolásánál. A Történelmi Tár indexeit készítette 1889-től 1896-ig; úgyszintén Szilágyi S. műveihez ő készítette az indexeket. Czikkei a Századokban (1882. Nagy férfiak toborzása Magyarországon I. Frigyes Vilmos porosz király számára 1732-1735-ben, 1887. Kemény János komornyiksága, 1888. A Miske-család levelesládájából, 1890. Olasz emlékirat Bethlen Gábor megbuktatásáról, Egy magyar vers 1670-ből); a Történelmi Tárban (1882. Bornemissza Anna hozománya, Kassa város székesegyházának kincsei 1516-ból és 1552-ből, Owári János érdekes emlékkönyve a XVII. századból, 1883. Adalékok János király uralkodásának történetéhez, Kassa város kincstára 1643-44., A Kassai-család történetéhez, Kassa város eskü és szabályzati könyve, 1884. A tiszántúli vármegyék, várak birtokosainak följegyzése 1563-ból, Eszterházy Miklós emlékirata az 1631. tavaszi hadjáratról, 1887. Sulyok György végrendelete, Női ruhaértékek a XVI. században, Barcsay Druzsiána hozománya, Belgrád és Sabácz feladása történetéhez, Chorom Dorottya levele fia kiszabadítása ügyében, A pécsi iskola történetéhez, 1888. Régi gúnyversek, I. Prépostváry Zsigmond, A Kendy-féle összeesküvés, 1889. Az 1620. jan. 15. szövetséglevél variansai, Szamosközy István történeti maradványai, 1890. A Kürthy család levéltárából, 1891. II. Rákóczy György kormányzói utasítása, Az 1655. pozsonyi országgyűlés történetéhez stb.); a M. Gazdaságtörténeti Szemlében (I. 1894. Egy XVII. századbeli hegyközség törvényei); a Nagy Ivánban (1900. Vörösmarty Mihály vérségi összeköttetései).

Munkái:

1. Diplomatarium Alvinczianum. Budapest, 1887. (Gergely Sámuellel együtt).

2. Pótlék Tagányi Károly jegyzékéhez az országos levéltárban található nemes leveleknek. U. ott, 1888. (Turul melléklete).

3. A királyi könyvek. Jegyzéke a bennük foglalt nemesség, czím, czímer, előnév és honosság adományozásoknak 1527-1867. A m. kir. országos levéltár felügyelete alatt összeállította. U. ott, 1895. (Illésy Jánossal együtt).

4. Kapisztrán János levelezése a magyarokkal 1444-1456. U. ott, 1900. (Különnyomat a Tört. Tárból).

5. Nemzetségi Zsebkönyv. II. kötet. Nemes családok. U. ott, 1905. (Sajtó alatt).

6. Szabolcs vármegye levéltárának, mohácsi vész előtti oklevelei. U. ott, 1905. (Sajtó alatt).

Szerkesztette a Nagy Iván cz. családtörténeti Értesitőt 1888-1901-ig.

M. Könyvészet 1895. és a m. n. múzeumi könyvtár példányaiból.