Kezdőlap

Poóts András (csenkeszfai),

ev. ref. lelkész, szül. 1740-47 évek közt decz. 31. Edelényben (Borsódm.), hol atyja idősb. P. András szintén ev. ref. lelkész volt, de ezen hivatalát 1748. márcz. 13. a tisza-nánai gazdagabb jövedelmű ekklezsiával cserélte fel. P. a sárospataki ev. ref. főiskolában végezte középiskolai tanulmányait és ugyanott 1765. márcz. 18. már mint «subscribált togatus» van bejegyezve s így a mai gymnasiumi VII. osztálynak megfelelő «classisból» az akadémiai törvényeknek aláírt. Tudományszeretetére, kitartó szorgalmára vall, hogy akadémiai osztályában az érdemfokozat szerint másodiknak van bejegyezve és ezen helyét egész iskolai pályafutása alatt is folyvást megtartotta. Első két évi tanulmányainak tárgyait kizárólag a görög nyelv elemei, aztán a metaphysika és egyetemes historia képezték. A görög nyelvi ismereteit mutatja az, hogy 1768-71-ig minden évben, magánszorgalomból, több görög írónak ismertetéséből, műveinek fordításából állott ki vizsgát. 1772-ben elvégezvén theologiai tanulmányait, külföldre szándékozott utazni, de útlevelének késedelmes kiadása miatt, előbb Sárospatakon «a syntaxisták classisában» «publicus praeceptorságot» végzett. 1774. ment külföldi egyetemek látogatására. 1776. jan. 10. Az Aranyoson tartott congregatióban «ingremiáltatott» a borsod-gömör-kishonti egyházmegye kebelébe s édes atyja mellett, ki már egészen elöregedett, Tiszanánán nyert segédlelkészi alkalmazást és még ugyanazon évben nőül vette a «ragyogó szépségű» Miskolczy Zsuzsannát, kiről költeményeiben sokszor megemlékezik. Házassága szerencsétlenül ütött ki; azért ezen időtől kezdődik P. életének hányattatása, örök vivódása önmagával és a balvégzet megmérhetetlen hatalma ellen. Édes atyja 1777 végén meghalt, helyére 1778. a gazdag jövedelmű tiszanánai egyház lelkészévé választatott. P. felesége nem maradt sokáig férje házánál, előbb megszökött, 1785-ben pedig hosszadalmas és botrányos válópert kezdett meg, a mely aztán majdnem teljes erkölcsi bukását okozta Poótsnak. Neje párthíveket szerzett magának a tiszanánai hívek között: így aztán meglőn zavarva az egyház békéje is; P.-nak kínos hivatalos összeütközései híveivel napról-napra szaporodtak, annyira, hogy egy alkalommal teljesen megfelejtkezvén papi méltóságáról, az egyház ládáját felszakgatva, abból az utczára dobálta ki az úrvacsorai szent edényeket és egyéb készülékeket. Ezért a tűrhetetlen rakonczátlankodásai miatt fegyelmi pert indítottak ellene a hevesmegyei törvényszék előtt, mely hat hónapi börtönre itélte s 1786. júl. 28. Egerbe vitetvén, ott a megye börtönében félévi büntetését ki kellett állania. Eszterházy Károly gróf, a nemes szivű főpap, hevesmegye főispánja, mindent elkövetett, hogy lehetőleg enyhítse és elviselhetővé tegye a nagy tehetségű, de szerencsétlen kálvinista lelkésznek fogházbüntetését. Ezt maga P. hálásan ismeri el a börtönben írt két költeményében. Különben is a költészetben kereste vigasztalását. Itt írta Elegyes verseinek több darabját és itt készítette Euryalus és Lucretia átdolgozását is. Börtönében írta ilyen cz. kiadatlan verseit is: A borsodi espereshez, a melyben szidja az őt ért bebörtönöztetés miatt, Válasz, Elegia, Szökött Miskolczy Zsuzsannához irott levél. (K. Édes Albert gyűjteményében és a tiszanánai egyház levéltárában). Kiszabadulván börtönéből, miután egyházi előljárósága kegyelemből meghagyta neki papi jellegét és a jogot, hogy más egyház meghívását elfogadhassa, nagy tehetsége és széleskörű tudományos ismerete nagy tekintélyű pártfogókat szerzett neki; ezek között első sorban állott báji Patay József a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület főgondnoka, a kinek leányai részére dedicálta P. Euryalus és Lucretia magyar átdolgozását is; azután Csízi János, alsó-zempléni egyházmegye esperese s ugyanazon egyházmegye jegyzője: Palóczy György. Ezek közbenjárásának és ajánlatának köszönhette, hogy miután börtönbüntetése után egy évet hivatal nélkül töltött el, 1788. a bodrog-kereszturi (Zemplénm.) egyház hívta meg lelkészének. Uj hivatalában egy darabig csendesen folytak napjai; a tudománynak és egyháza érdekeinek élt, az egyházi épületeket kijavíttatta, templomot építtetett, mely 1791. márcz. 20. felszenteltetett. De balvégzete itt is szerencsétlen viszonyok közé sodorta. P. kárpótlást keresvén szerencsétlen házasságáért, azt Bodrog-Kereszturon meg is találta egy tehetős zsidó asszonynak egyetlen leányában, ki a zsidóság akkori műveltségén túlemelkedve szorgalmasan olvasta a magyar műveket. Ezen botrányos eljárása miatt a híveitől és az egyházmegyétől is üldöztetett és prédikátori állásától megfosztották. Igy történt meg aztán, hogy egy évig ismét kenyér nélkül maradt; ekkor kétségbeesésében hitének megtagadása által akart kenyérhez jutni. 1795-ben több ízben levelet írt Eszterházy Károly gróf egri püspökhöz, hogy őt valami álláshoz segítse; de a püspök folyamodását és áttérési szándékát hidegen fogadta és tőle segélyét is megtagadta. Ekkor az ungi ref. egyházmegyének 1796. január 27. Cseppelyben tartott gyűlését levél által kéri az egyházmegyében levő valamely egyházban való elhelyezését. Ismét pártfogóinak közbenjárására jutott a pinkóczi (Ungm.) ekklezsiához. 1796. május 5. az ungvári református egyház ujonnan épült templomát fényes közönség jelenlétében szentelvén fel, az ünnepi szónoklat megtartására a szegény pinkóczi pap kéretett fel, a ki: A hibátlan isteni tiszteletről tartott egyházi beszédet. Szónoki diadalának az lett az eredménye, hogy 1797. január 11-én az ungvári egyház Poótsot nagy lelkesedéssel papjának választotta. Ettől kezdve aztán egy darabig folyvást emelkedett tekintélye, mindig szélesebb körben terjedt az iránta való elismerés. Egyházmegyéje 1797. és 98-ban őt jelölte ki a lelkészképesítési és felavatási vizsgák egyik czenzorául. 1799. márczius 12. a Bártfán tartott egyházmegyei gyűlésen azon szokatlan megtiszteltetés érte, hogy «tudománybeli jeles tehetségeire s más tekintetekre nézve addig is, míg közvotumok által választatna: az esperi székhez való assessorsághoz kineveztetik». Balvégzete azonban csakhamar ismét ellene fordult és pedig zaklatásainak és szerencsétlenségeinek egész özönével. Ungvári hivei már 1801. február 17. a Bezón tartott egyházmegyei gyűlés elé megdöbbentő vádlevelet adtak be P. ellen. A gyűlés küldöttségre bízta az ügy megvizsgálását; ez ápr. 17. K.-Ráthban Poótsot végképen kompromittáló tényeket jelentett a gyűlés elé: «hogy a panaszkodók nem voltak kiengesztelhetők, különösen azt adván okul, hogy P. a Keresztúrból magával hozott menyecskével oly botrányos életet folytat, hogy ezen még a munkácsi görögkatholikus püspök is megbotránkozott, e mellett a tarnóczi papnét is erkölcstelenségre tévelyítette, a hívek nejei közül is többeket csábitgat sat.» Mindennek daczára P.-ot ez alkalommal még mentették régi érdemeinek megmaradt töredékei s Ungváron jún. 21. fényes deputatió hirdette ki az egyházmegye ítéletét, a mely szerint P. ungvári papi állásában meghagyatik. De az ítélet még nagyobb mértékben elkeserítette ellene Ungváron a kedélyeket és híveit is, magát Poótsot is a fékevesztett szenvedélyeskedés és kölcsönös dulakodás terére ragadta. 1802. május 18. a Nyárádon tartott egyházmegyei gyűlés elé az ungvári egyház tagjai még az előbbinél is lesujtóbb vádakat adtak be. P. ugyan igyekezett ezen vádakat terjedelmes védőiratban magáról elhárítani, de pervesztes lett, a honorarius assessori sorból kitöröltetett és az ungvári egyházból elmozdíttatott. P. az egyházkerülethez felebbezett és ez jún. 11. a tavaszi választási gyűlésig meghagyta P.-ot Ungváron. 1803. márczius 24. a mokcsai egyház tagjai, különösen a Mokcsay-család papjául híván meg őt, a mokcsai egyházba be is rendeltetett, ő azonban az ungvári egyházból távozni nem akart, sőt midőn az egyházkerületi fegyelmi biróság elé idéztetett, az előtt meg sem jelent, minek aztán az lett a következménye, hogy P. a superintendentiából és abban a prédikátori hivatal folytatásától kirekesztetett. Mokcsay János közbenjárására az egyházkerület júl. 11. visszavonta kitiltó ítéletét és megengedte, hogy P. Mokcsára mehessen lelkésznek. Már 1805. febr. 19. a mokcsai egyház tagjai is panaszkodnak, hogy papjuk végképen feldulta az egyház békéjét. 1806. márcz. 13. a Palágyon tartott egyházmegyei gyűlés elé «a jelenlevőket könnyekig megindító levelet írt», melyben «30 esztendei hivataloskodása alatt rajta elkövetett sokféle betegségekből származott elerőtlenedése tekintetéből valami ideig, vagy talán végképen is resignálja papi hivatalát». 1806-ban állítólag a róm. kath. vallásra tért át és magánosan élt Ungváron, hol 1812-ben meghalt. Édes Albert szerint orosz pappá lett és a kitért zsidó leányt nőül vette s ezen házasságból született Poóts kapitány, a kit ő (Édes Albert) másodéves professor korában tanított.

Költeményeket írt a M. Hirmondóba (1785. 81. sz.), a Magyar Musába (1787).

Munkái:

1. Csenkeszfai Poót András ifjúi versei. Két darab. Pozsony és Komáron, 1791. (I. darab: Senai Lukrétzia, kinek törvénytelen életét és példás halálát Aeneas Sylvius irásaiból magyar versekbe szedte egy Liber Baronissa parancsolatjára és most világ eleibe is botsátotta ... Befejezte 1787. jan. 5. egri börtönében. Az ajánlásban a költészet hasznosságáról értekezik és annak magyarázatát írja meg, mért hogy a magyarok közt oly kevés a jeles költő. Ism. Irodalomtört. Közlemények 1896. 13. l. Ifj. Mitrovics Gyula.)

2. Század eleire készített papi, historiai és orátori tanítás, mellyet az ungvári reformátusok templomában, mindenféle rangú s vallásu számos gyülekezet hallatára élő szóval elmondott ... a XIX. századnak első napján. Pest, 1801.

Kéziratai a sárospataki ev. ref. kollegium könyvtárában: Carmen nuptiale Latino-Hungaricum sponsis Paulo Barczay et Catharinae Fáy sacrum (1742?) 4rét; a m. n. múzeumban: A század eleire készített tanítás. 2. sz. munkája. Ungvár, 1800 és Hivő Tamás.

Hadi és más nevezetes Történetek 1791. V. 591. l.

Katona, Historia Critica XLI. 623. lap.

Danielik, Magyar írók II. 259. l.

Toldy Ferencz, A magyar költészet története. Pest, 1867. 394. l.

Figyelő V. 348. l. IX. 226. l.

M. Könyv-Szemle 1881. 253. l., 1890. 100. l.

Fővárosi Lapok 1883. 76. sz.

Katholikus Szemle 1890. 378. 695. l.

Petrik Bibliogr.

Protestáns Szemle 1890. 505-522. lap. (Ifj. Mitrovics Gyula).