Kezdőlap

Rádl Ödön

ügyvéd, a Petőfi-társaság tagja, szül. 1848. márcz. 30. Alsó-Lugoson (Biharm.), hol atyja gróf Zichy Ödön élesdi uradalmának felügyelője volt; középiskoláit Nagyváradon végezte s miután ugyanott a jogot is tanulta s a kir. akadémián a birói vizsgát letette, a negyedévi jogra Bécsbe ment. Eleinte a jogtanári pályára szánta magát, de ezen szándékáról leterelte betegsége. 1871-ben lett ügyvéd és ügyvédi gyakorlatot folytat 1873 óta Nagyváradon. 1870-ben a nagyváradi Deák-párt lehívta Bécsből és a politikai Nagyváradi Lapok (mely kétszer jelent meg hetenként) szerkesztését reá bízta, melyet félévig szerkesztett és azon év decz. 30. megszünt. 1871 őszétől vérhányás miatt félesztendőt Olaszországban töltött; beutazta az egész országot Nápolyig, legtovább Pisában tartózkodott. 1872 nyarán alig hogy hazaérkezett, a debreczeni Deák-párt a Tiszavidék cz. hetenként ötször megjelenő politikai lapjának szerkesztését bízta reá; névleges szerkesztő volt Kóla János; a párt azonban a lapot azon év decz. 31. megszüntette. A Szigligeti-társaságnak elnöke, a Petőfi-társaságnak 1877 óta tagja.

1867-ben kezdett irodalommal foglalkozni, a mikor a Fővárosi Lapokban tárczái jelentek meg (1867. Az újabbkori cseh költészet, 1868. A román költészetről, Theodore de Banville, Augier Emil, Beranger, Chévrier André, Gautier Theophil, Hugo Victor, Lamartine); a Szana Tamás Figyelőjében (1870. A materialismus az újabb német lyrában sat., 1871. A világfájdalom jogosultsága a költészetben); ezen időtől fogva a Nagyváradi Lapoknak is hű tárczaírója volt. 1875-ben a Benedek Aladár Új Idők cz. lapjában írt társadalmi czikkeket, péld. A parvenuk missiójáról, Atheizusról, németből ford. beszélyeket sat. 1871 óta a Nagyvárad cz. politikai napilapnak rendes dolgozótársa; utóbb azonban leginkább csak szini kritikákat írt a lapba; czikkei a Koszorúban (1882. Legújabb költészetünk hatástalanságáról); a Szigligeti-Társaság Évkönyvében (Elnöki megnyitó beszédei, 1896. A kor irányzata és a modern szépirodalom, Szigligeti Edéről); a Nagyváradban (1899. Az irodalom és társadalmi harcz).

Munkái:

1. Illemtan. A tanuló ifjúság számára. Nagyvárad, 1867.

2. Féval Pál, Cartouche vetélytársa. Fracziából ford. U. ott, 1869.

3. Michel Berend költeményei. Ford. U. ott, 1870.

4. Levelek egy német faluból. U. ott, 1870.

5. Szomorú történetek. U. ott, 1871.

6. Jean Paul. Tanulmány. U. ott, 1872. (Ism. Figyelő).

7. Egy tél Olaszhonban. U. ott, 1872. (Ism. Figyelő 1873.).

8. Ünnepi beszéd, elmondotta a nagyszalontai csonkatorony felavatási ünnepélyén 1899. aug. 27. U. ott, 1899.

Petrik Könyvészete.

Ország-Világ 1891. 52. sz. arczk. 1898. 35. sz. arczk.

Pallas Nagy Lexikona XIV. 342. l. és önéletrajzi adatok.