Kezdőlap

Sayous Eduárd,

a m. tudom. Akadémia kültagja, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja, szül. 1842. jan. 10. Genfben egy régi franczia családból, mely 1750-ben vándorolt ki Dél-Francziaországból. A nantesi edictum visszavonása után 1846-ban szüleivel Párisban telepedett le; a lycée Bonaparte tanulója volt és már 16 éves korában a concours géneralon elnyerte a történelmi díjat. A lyceumi tanfolyam bevégzése után 1860-ban a jogi karra iratkozott be. 1863-ban a történelem és földrajz vizsgálatát fényesen állotta ki. 1865-ben a párisi lycée Charlemagne tanára lett, hol 12 évig tanított. 1868-ban Magyarországba jött és itt a kiválóbb történetírókkal összeköttetésbe lépett. 1870-ben Gramont, III. Napoleon külügyi minisztere diplomatiai misszióval küldötte Budapestre, hogy a kormányt a magyaroknak Francziaország iránt való érzelmeiről értesítse. A Commune borzalmait nem látta, mert a fővárost mint «genfi óraműves» idejekorán elhagyhatta és csak a fölkelés leveretése után tért vissza lyceumába. Ezen idő alatt Svájczban tartott hazánkról felolvasást és hosszabb időt töltött Magyarországban, a könyvtárakban és levéltárakban Magyarország történelméhez gyűjtvén az adatokat; megtanulta nyelvünket, úgy hogy beszélt, sőt írt is magyarul, így a többek közt Lechner Gyula budapesti rajztanárral levelezett és a Vasárnapi Ujságba a franczia-német háború után czikkeket írt, főleg a communeről. S ekkor hozzáfogott több évig gyűjtött anyagának és utazási tapasztalatainak feldolgozásához. 1875-ben kezdte meg előadásait az Academie des sciences morales et politiques osztályában, a hol Szilágyi Sándor munkái alapján a mongol betörést Magyarországba és a Corvin Mátyásról szóló fejezeteket mutatta be. Ezen év máj. 26. választotta meg a m. tudom. Akadémia kültagjának. 1877. jelent meg a két kötetes Histoire générale des Hongrois cz. alapvető munkája, melyet a franczia Akadémia jelentékenyebb díjával, a Prix-Thierssel (3000 frank) jutalmazott. Ekkor tanári pályáját a lelkészi állással cserélte fel és irodalmilag is más téren kezdett működni. A theologiát és dogmatikát kezdte tanulmányozni és miután előbb a bölcseleti kar három grádusát már elnyerte volt, most a theologiai kar ugyanezen három fokozatát vívta ki magának három dolgozatával. Miután a párisi theologiai karon üresedésben levő állásra mást nevezett ki a kormány, S. végleg mégis a felsőbb oktatás terére lépett és a montaubani karon az egyik rendkívüli tanszéken a történelem és irodalom tanára lett és ott 1879-84-ig a görög, római és mohammedán vallástörténelem egyes szakaszait tanította. 1884-ben a theologiát elhagyva, a toulousei Faculté des Lettres egyik rendkívüli történelmi tanszékét foglalta el, míg végre 1886-ban a kis besançoni egyetemre a középkori történet rendes tanárának nevezték ki. A besançoni Academie des sciences et belles-lettres valamint a Société d'émulation du Doubs tagjává választották és néha ott felolvasásokat is tartott. Itt maradt élte végeig; 1886-ban és utóljára 1896-ban még ellátogatott Magyarországba, ámbár nagyobb értékű magyar munkába már nem fogott. Azonban nem mondott le azon szándékáról, hogy történeti munkáját 1825-től 1867-ig folytatni fogja. De élte végén, ámbár teljes erejét Angolország XVII. és XVIII. sz. történetének szentelte, nekünk még nagy szolgálatot tett azzal, hogy két fontos encyclopaedikus munkában (Lavisse és Rambaud szerk. Histoire géneral 12 kötetben és a Grande Encyclopedie) ő írta meg a magyarokról szóló részeket; az utóbbiban az L. betűig a 118 czikket ő szerkesztette. 1895-ben a becsület-rend lovagjává nevezték ki. 1897-ben gyomorbaja miatt szabadságoltatta magát; ezután Nizzába ment üdülést keresni, de bajának orvoslását ott sem találhatta. Meghalt 1898. jan. 19. Nizzában.

Hazánkat érdeklő munkálatai, czikkei: a Revue des deux Mondesban (1872. La Poesie populaire en Hongrie penant la guerre en 1848. Ism. Hazánk és a Külföld 1872. 35.; 1876. L'état présent et l'avenir de la Hongrie; ezen folyóiratba már 1872-ben írt Mgyarországról), Hongrie (Lichtenberg-féle Encyclopedie des sceinces religieusesben), L'établissement de la reforme en Hongrie (a franczia protestáns társulat közlönyében 1873.), Les pasteurs hongrois et les galères de Naples 1674-1676. (Bulletin de la Société de l'histoire du protestantisme français 1875), Memoire sur une Mission en Hongrie (Archives des missions Scientifiques et litteraires 1877.), Un voyage à Buda-Pesth (Bibliothèque Universelle 1889.), Madách, poète hongrois et la tragédie humaine (Revue Chretienne 1895.), Un poète hongrois. Petőfi (Bibliothèque Universelle 1895); Les Magyars à la veille de leur Exposition Millénaire (Annales de Géographie 1896); L'Exposition Millenaire hongrois (Revue de Paris 1896).

Munkái:

1. Histoire des Hongrois et de leur litterature politique de 1790 et 1815. Paris, 1872. (Ism. Hazánk és a Külföld 1. sz., Vasárnapi Ujság 3. sz., Pesti Napló 119. sz., Budapesti Közlöny 155. sz., Századok 1872., Budapesti Szemle II. 1873. és Athenaeum 1873. 48. sz.).

2. Les origines et l'époque paienne de l'histoire des hongrois. Paris, 1874. (Ism. Századok 1875.).

3. L'Invasion des Mongols en Hongrie dans les années 1241 et 1242. Paris, 1875. (Ism. Századok 1876. Magyarul: ford. Takács István. Bpest, 1877. Olcsó könyvtár 35. Uj sorozat 73.)

4. Histoire génerale des Hongrois Paris, 1876. Két kötet. (Ism. Hon 1876. 310. sz., Bud. Szemle XIII. 1877. 2. átnézett kiadás. S. fia Sayous András és Dolenetz J. által, 50 oldalon 1867-ig levezetve, több képpel. Páris. 1900. Előszavát magyarra fordította ifj. Szinnyei József «Magyar történelem kútforrásai» cz. Bpest, 1877. Olcsó Könyvtár 38. Ism. Bud. Szemle XIV. 1877. Mutatványt közölt II. kötetéből a Magyarország és a Nagyvilág. Ezen munkát magyarra fordította Molnár Antal. Bpest, 1880., újabb kiadás. U. ott, 1884.).

5. Arany, poète national hongrois. Paris, 1893. (Különny. a Revue Chretienneből).

Hazánk és a Külföld 1872. 14. sz.

Vasárnapi Ujság 1873. 26. sz. arczk., 1898. 8. sz. (Nekr.) arczk.

Magyarország és a Nagyvilág 1875. 21. sz.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona XIV. 920., XVIII. 546. l., II. Pótkötet 1904. 567. l.

Petrik M. Könyvészete 1886-1900.

Akadémiai Értesítő 1900. 131. l. (Kont Ignácz).