Kezdőlap

Sima Ferencz,

hirlapíró, volt szerkesztő és országgyűlési képviselő, szül. 1853-ban Nagy-Kőrösön (Pestm.); tanulmányainak befejezése után 1876. átvette a Szentesi Lap szerkesztését, melyet húsz évnél tovább szerkesztett. Ezen idő alatt Csongrádmegyében az ellenzék vezére és 1892-97. a tápéi kerület, 1897-től Szentes város országgyűlési képviselője s a 48-as (Ugron-féle) párt tagja volt. Több évig tiszaszabályozási igazgató is volt és Horváth Gyula mellett közreműködött a Kőrös-Tisza-marosi ármentesítő-társulat megalkotásában. 1900-ban családjával Amerikába vándorolt ki és júl. a keesporti (Egyesült-Államok) magyar templom ünnepén, midőn három új harangot szenteltek föl, közkivánatra hazafias beszédet mondott. S Amerikában is népszerűvé vált; több vállalatba kapott, volt koporsó-raktára, volt lapja, színműirással is foglalkozott és több hónapig maga és családja színielőadások rendezéséből élt. Vagy egy évig tagja volt a Magyar Hirmondó szerkesztőségének; nagy része volt abban, hogy a Magyar Hirmondó napilappá alakult át. Hónapok óta vizibetegségben szenvedett; Georgiában keresett üdülést, de a kedvezőtlen időjárás és hogy nem volt közelében orvos, súlyosbította helyzetét. Kesergő leveleket írt Clevelandba, a hol felesége és Juliska leánya laktak. Barátai erre hazahozatták. Pünkösd napján 1904. érkezett Fairportba (Ohio), a hol a község plébánosa, Hegyi Antal, a volt csongrádi plébános, Sima régi barátja, házába fogadta a beteget, hol június 1. meghalt. Csutoros Elek clevelandi magyar ref. pap temette el.

Czikke a Szegedi Hiradóban (1885. 347. Tóth Józsefről); a Pesti Hirlapban (1887. 91. sz. Szó egy városért, a nemzeti hirlapolvasók számára).

Munkái:

Az obstructio, mint parlamentáris fegyver. Bpest, 1897.

Emlékbeszédek. Sarkady Nagy Mihály, Szentes város volt polgármestere és Sarkady Nagy Antal, Csongrád vármegye volt főpénztárosa arczképeinek Szentes város díszgyűlésén 1898. máj. 30. megejtetett leleplezése alkalmából tartottak ... és Lakos Imre. Szentes, 1898.

Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.

Ország-Világ 1890. 51. sz. arczk.

Sturm Albert, Országgyülési Almanach. Bpest, 1897. 339. l.

Sima Ferencz legujabb mentelmi ügyei. Szentes, 1899.

Budapesti Hirlap 1901. 215. sz., 1904. 164. sz.

Vasárnapi Ujság 1904. 25. sz.

Petrik, M. Könyvészet 1886-1900. és gyászjelentés.