Nézz rám!
Szememből könnyeim, mint
Harmat hullanak.
Elfelejthetem-e fájdalmas
Múltamat?

Én, ki megérzem a költők
Kínjait,
Én, aki elsírom fájdalmuk
Könnyeit.
Szavuk égő tűzként perzselik
A lelkem.
Mély érzéseiket, nem lehet
Felednem.

Sokan ítélnek ezért engemet.
Azt mondják, álmokat kergetek.
Lelkem örök tűz.
Csillogás és árnyék,
Béklyóba van kötve,
Szabadságra vár még.

Bensőm telve van sok-sok
Sötét árnnyal,
Nehéz megbékélni e gonosz
Világgal.
De ha rád gondolok, lelkem
Életre kel.
Oly kevés, ki e sivár világban,
Rokonlélekre lel.

Vajon meghallod-e lelkem
Hívó hangját?
Érzed-e e tűznek elemésztő
Lángját?
Találd meg hát a jót, szépet,
Harmóniát,
Akkor viselhetsz majd magadért
Glóriát.