Borostás és gyűrött arca,
életbarázdákkal szántva.
Szemében vibrál méla bú,
keserű, csendes, halk szavú.

Széltől cserzett eres kezek
szelíden felém intenek,
Kezében a Flaszter újság,
abba sok-sok nyomorúság.

Gyűrött lapok, gyűrött évek,
- Hölgyem... én már nem remélek,
flasztert rovom egész napon,
már csak ez a feladatom.

Hátam mögött ötvenhat év,
a nyomorból kijut elég.
Diplomám is van ám kérem,
volt családom, feleségem.

Kertes házam is volt nékem,
még is elcsúsztam a jégen.
Feleségem cserbenhagyott,
két gyerekem hazát váltott.

Nincsen munkám, nincs kenyerem,
itt vergődök a flaszteren.
Már leírtak, elkapáltak,
jaj de sokszor megaláztak.

Rendszerváltás padlóra tett,
már munkát sem remélhetek.
Drága hölgyem... szépen kérem,
vegyen egy újságot tőlem! -

Megveszem hát ezt a lapot,
sajnos munkát nem adhatok.
Versemmel őt megsiratom,
és a Flasztert olvasgatom.