Jeges reggel térdre vágott,
fényszárnyakon tovább állott,
összetörve hagyott engem,
lucskos földön ott hevertem.

Árok partján, sínek mellett,
bú virága megteremnek,
rám riasztott a gyorsvonat,
jól ismerte a sorsomat.

Mégis kapaszkodtam rája,
szétnéztem a nagyvilágba'.
Láttam csodát, láttam kínt is,
vitt az életvonat így is.

Láttam fényt és gazdagságot,
koldusszegényt, nagy gazságot.
Imitt-amott bohóc voltam,
kóchajamból kontyot fontam.

Kergetőztem széllel, búval,
játszadoztak a sorsommal.
Gladiátorként küzdöttem,
magányomat is legyőztem.

Íródeák lettem végül,
védőpajzsom meg nem sérül.
Értelmet nyert vágyam, célom,
nyugodtabb lett így az álmom.

Korbácsütéstől sem félek,
arcrándításokból értek.
Szívem, lelkem felvértezve,
lettem az Isten kegyeltje.