AZ ÖT BARÁT ÉNEKE (Szidzso-versek)
Koreaiból fordította: Osváth Gábor
I.
AZ ÖT BARÁT
II.
AZ ÉRZÉS VAJON MILYEN?
III.
MERRE TARTASZ?
Terebess Kiadó, Budapest, 2002
I. Az öt barát
Ének az öt barátról (O-u-ga)
Azt kérded, hány barátom van:
a víz, a fenyő, a bambusz, a szikla;
S mikor a hold keleten feljő,
a kedves hold: ő az ötödik.
Ez elég. Ehhez az öthöz
hozzátenni kit lehet?
(A víz)
A felhőt fehérnek mondják,
de gyakran megfeketedik;
A szél is, hol viharzik,
hol szélcsend-moccanatlan.
Csak a víz, egyedül a víz
változatlan: folyik egyre.
(A fenyő)
Tavasszal rügyek fakadnak,
ősszel meg a levél lehull.
Ó fenyő, hogyan dacolhatsz
a hóval, a fagy lehével?
Már tudom: hosszú gyökereid
pokolig hatolnak.
(A bambusz)
Nem is fa igazából,
bokornál mégis nagyobb.
Mitől lett olyan egyenes,
miért oly tiszta belül?
Szeretem: egyenes és tiszta,
mert színe zöld, télen is az.
(A szikla)
A virág miért nyílik,
s hervad el olyan gyorsan?
A fűszál miért lesz zöld,
s szárad el őszutóra?
Egy marad örök-állandó:
csak a szikla, csak a kő.
(A hold)
Felhőn úszó fehér teste,
fényét veti mindenekre;
Más fénysugár képes lenne
egész éjjel ezüstözni?
Amit lát, arról nem fecseg:
velem maradsz, hold-barátom?
Jun Szondo
Tavaszi virágszirmok,
hencegtek szépségtekkel?
Nézzétek a szálas fenyőt,
s a bambuszt télvíz idején!
A zöldjük hervadatlan szépségű,
állhatatos hűségű.
Kim Jugi
Miért van, hogy a fenyőfa
neveti a téli felhőt?
Miért van, hogy a gyümölcsfák
rettegik a zúzmarát?
A fenyő igazi nemesúr:
évszakokkal szembeszáll.
Kim Szudzsang
Egy fenyő az út mentén
büszkén áll: nagyon magas.
Jobb lenne hátrább lépni,
a fejet lehajtani,
Jönnek majd fűrésszel-fejszével
büszkeségét ledönteni!
Csong Cshol
Fehér kócsag, ne röpülj
fekete varjak rajához!
A vad csapat irigyeli
tollaid patyolatját;
Féltelek: ékes tollazatod
színét veszti, bemocskolják.
Csong Mongdzsu
Minél erősebb a záporeső,
a lótusz annál frissebb.
De a szirma, pillants oda:
egyáltalán nem lett vizes.
Szeretném, ha a lelkem is
tiszta lenne, mint a lótusz.
Csong Cshol
Esőillat, tavaszi hajnal:
felébredtem, kinyújtóztam.
Fákon rügyek, virágon bimbók
civakodtak: ki nyíljon elébb?
Madarak napfénytől ittasan
daloltak és táncot jártak.
Kim Szudzsang
A szélben hull a meggyszirom,
repdes erre, repdes arra,
De a fára nem jut vissza;
nézzed csak: pókhálóra szállt.
A pók meg, aki hálóját szövi,
fogolynak látja: pillangónak.
Ismeretlen szerző
Pillangók szálltak kertembe,
hisz kertem tele virággal,
Vesztükre röpködnek rájuk
részegen méz-illatuktól:
Estére előjönnek a pókok,
s hálójukat megszövik.
Ismeretlen szerző
Már tavasz kóricál a
szilvafa gallyai közt,
S a levél fakadni kész
az ágon, a rügy helyén.
Késő hó szitál szerteszét:
tétováznak a rügyek.
Mehva
Virágzás, lombhullás:
évszakok körforgása;
Zöld hernyó vonaglása
pillangó táncává lesz.
A váltást ki hozza létre,
ki működteti a csodát?
Sin Hum
A pagoda átvészelte
a Silla nyolcszáz évét.
Harangja óriásként
bömböl, ahogy kondul;
Remegve, léghullámként eljut
a dombon túli pavilonig.
Csong Cshol
A fecske fészkére szállt,
s tündököl a telihold.
Szerzetes egy farönkön
átbilleg a balpartra.
Szállása túl messzi nem lehet:
a harangszó idehallik.
Csong Cshol
Játszanék a komungón,
de ujjam elvágtam;
Akasszad hangszeremet
fenyőnkre az udvaron:
A szélben édes melódiát
zenél húrja, zümmögve.
Szongje-jonvol
Éjszaka a szélvihar
letépett minden szirmot.
A szolgát kizavartam
söpörni a szirmokat.
Letépve nem szirmok talán?
Már nem virágok lehullottan?
Ismeretlen szerző
Fehér sirály, beszélgessünk,
ne félj tőlem, szelíd vagyok.
Meséld el: a magasban
mit láttál, merre jártál?
Okosan, ha elmondanád,
röpülhetnék én is veled.
Kim Cshonthek
II. Az érzés vajon milyen?
Az érzés vajon milyen:
kerek-e, vagy szögletes?
Megmérni lehetséges
részenként, araszonként?
Hossza nincs: nem jó kötélnek;
mégis erős: összetör.
Ismeretlen szerző
Meghaljak, hogy feledjelek,
vagy éljek örökös vágyban?
Nem könnyű feledve halni,
s oly nehéz vágyakkal élni.
Kedvesem! Te mit mondasz nekem:
hogy haljak-e, vagy éljek?
Mehva
Nem értem: szép legyeződ
mi okból adod nekem?
Biztosan azt gondolod,
enyhíti forróságom.
Könnyek se oltották tüzemet:
haszontalan legyeződ.
Ismeretlen szerző
Ne gondold meglepőnek
a legyezőt télvíz idején.
Fiatal vagy, nem értheted:
a szívünket tűz perzseli;
Az éjjel mélységes mélyén
nyári hőnél pokolibb.
Rim Dzse
Kedvesem a mennydörgés,
villámlás a szenvedélye,
Megöntöz, mint a zápor,
s dörgése másfelé száll.
Egy sóhaj hagyja el keblemet,
majd harmatként eloszlik.
Ismeretlen szerző
Lovam kapál: menni kéne,
kedvesem visszatart.
A nap már lemenőben,
messzi útra kéne mennem;
A lovat ne fogjad vissza,
fogjad vissza a napot!
Ismeretlen szerző
Letörtem egy fűz ágát,
elküldöm néked kedves.
Ültessed ablakodhoz,
s figyeljed, ahogyan nő.
Amikor tavaszi eső után
rügyezni kezd, rám gondolj.
Hongnang
Hajnal van, este óta
nem tudok elaludni.
Eső hull, harang szava
szívemet széjjeltöri;
Ó, ha most valaki lefestene,
s kedvesemnek odaadná...
Mehva
(Két fordításváltozat)
Szívemből, ha széttörik,
seregnyi csillag terem.
Égjenek a mennyekben,
irdatlan messzeségben:
Szálljanak hajlékod fölött,
csillogjanak szemedben!
A szívem hold lehetne:
tányéros, fényes holdként
Az égre felfüggesztve,
irdatlan messzeségben
Lebegne hajlékod fölött:
csillogna a szemedben!
Csong Cshol
Véremmel festeném le
távoli kedvesemet,
Fehér falra tenném képét,
hogy mindig csodálhassam.
Ég-urunk miért akarja
az elválást, a kínt?
Sin Hüm
Hideg széltől hulló levelek,
az égen vadlibák rínak.
Napnyugtakor a kikötőben
elváltam kedvesemtől:
Még Buddha és Lao-ce sem tudná
visszafogni könnyeit.
Kim Mukszu
A hajó horgonya fent már,
s elindul: mikor látlak?
Előtted végtelen tenger,
várok rád, térj vissza gyorsan!
Éjszaka evezőlapát-csattogás:
egy szívdobogás egy csattanás.
Ismeretlen szerző
Fellegek sötétülnek,
s homályt hoznak a holdra.
Éjszakában, magányban
a szívem oly szomorú.
Szélvihar próbál segíteni:
esővel öntöz, enyhülésnek.
Kim Szongvon
Leghosszabb téléjszakám
derékban kettészelem,
S szövetjét összehajtom
tavaszillat-takaróm alá.
Kibontom, ha kedvesem hazatér
a távolból, majd egyszer.
Hvang Dzsini
A hegycsúcs: mint száz éve;
de a patak arcát váltja,
Tovább szalad, folyik egyre,
egy csöpp elmegy, jön a másik.
A férfi, mint a víz sodrása -
elhagy minket, nem tér vissza.
Hvang Dzsini
Kék hegyek zöld jade-folyója,
ne hencegj gyors iramoddal;
Ha elérsz a kék tengerig,
visszatérni nem lehet már!
Telihold csábító fényénél
megpihennél kis időre?
Hvang Dzsini[1]
Téged formázó álmom
tücsökké formáz engem,
S ágyadnál rázendítek
e hosszú, őszi éjjel:
Ocsúdjál szerelmed felejtő
nyugalmas álmodból!
Pak Hjogvan
Hamar aludni tértem:
a kedvest álmom lássa.
Gyertyafény táncol a falon,
kacsamintás takaróm kihűlt.
Magányos vadliba rikoltoz
szállásom fölött, ahogy elszáll.
Ri Dzsongbo
Szeretni: hazug ige,
szerelmed nem őszinte:
Ígérted, álmomban látlak,
hazugság az ígéreted,
Mindennap álmatlan vergődöm,
hogy látnálak éjszaka?
Kim Szangjong
Az álom olyan csalóka,
benne bízni nem tanácsos.
De nagyon hiányzol már,
s éberen láthatlak-é?
Kedvesem, ha egyszer megálmodlak,
nappal is csak aludnék.
Mjongok
Aki zenét szerez,
ismeri a szenvedést,
De tudja: a melódia
egyedül nem segíthet.
Az ének, ha kínom enyhíthetné,
éjjel-nappal dalolnék.
Sin Hüm
Múlt éjjel ajtóm kinyílt
a széltől, s megtévesztett:
Bolondként a szélzúgást
gondoltam lépteidnek.
- Kedvesem! - kiáltottam a szélnek,
de kinevetett a sötétség.
Ismeretlen szerző
Azt mondták, szép idő lesz;
köpenyem nem hoztam el.
De a hegyről hófelhő jött,
s mire leért, vízzé vált.
Reszketve hideg esőtől
összefagyok estére.
Rim Dzse
Összefagyva hogy alszol el,
reszketve tudsz aludni?
Itt az ágy, a párnáim
kacsákkal kihímezve:
Ne féljél hideg esőtől,
az ágyamban meleg lesz.
Han-u[2]
A két kő-Buddha
csupaszon áll az úton.
Szilaj szél veri őket,
jeges eső meg hóvihar.
Irigyeld! Nem ismerhetik
a fájdalmat: a válást.
Csong Cshol
Nézd csak: hosszú hajam
hirtelen őszbe hajlott.
Hervadás a világ rendje,
a hószín a korral jár.
Nem bánom: fehéredjen a haj!
Szerelmem nem fakul.
Szongje-jonvol
Ágaid öregecskék,
nem sokat vártam tőled.
Betartván ígéreted
mégis nyílt virágod:
Mécsessel lopózom hozzád
illatodtól részegülten.
An Mingjong
A csuhám szoknya legyen,
olvasóm szamár-nyaklánc,
Buddhát, a Nirvánát
elfelejtem, el a tíz évet!
Egy asszony éjjeli ölelése
minden imát elsöpör.
Ismeretlen szerző
Könnyes tej az özvegyé,
inkább sós, mint édes.
Nem ízlik a picinek,
ám kóstolná, ki nagyobb már;
Sóvárog, szeme szinte süt:
jóízűnek találná!
Csong Cshol
A hollót festették-e,
s a kócsag megőszült tán?
Feketék és fehérek,
ilyenek természettől.
Kedvesen, ne szidalmazzál:
két színűnek születtem.
Ismeretlen szerző
Buta vagyok, nagyon buta,
félnótás szerencsétlen:
Akinek ifjúságom
áldoztam, ősz hajjal vert!
Rossz csere, de késő bánat:
akit szidnék, nem él már.
Kim Szudzsang
Meghaltál, vagy csak alszol
e távoli füves völgyben?
Hová tűntek rózsás vonásid:
sárgás csontod hever alant.
Serlegem terád üríteném,
de már nem élsz, értelme nincs.
Rim Dzse[3]
Hogy a kettő egy test legyen,
teremtődött a férfi-nő.
Együtt élni, megvénülni,
együtt halni elszerződtek.
És mégis: szerelmüket elítélő
szenteskedők szájalnak.
Csong Cshol
Megláttam nagysokára,
megláttam a szerzetest.
Fénytelen, tépett göncben
fiatal, pompás teste,
Mint hóban kamélia-hajtás
vén fenyő alól kivillan.
Ismeretlen szerző
Levágom egy darabod
őszi ég, eső után,
S ezüst tűmmel kihímezem
öt színben: köntös legyen!
Elküldöm a palotába,
ahol uram lakozik.
Ismeretlen szerző
Kedvesem kézen fogtam,
jutalmam fényes mosoly.
A vállad, aztán hátad
simogattam, viszonoztad!
Te drága! Hagyd abba, kérlek,
szétpattan a szívem!
Ismeretlen szerző
Minden éjjel összekuporodva
aludtam, mint anyámban;
Minden éjjel így pihenni
fáradság és zsibbadás.
Szerelmem ma este hazatér:
kinyújthatom lábamat!
Ismeretlen szerző
Mindenki Fenyőnek hív.
különös fenyő vagyok:
Ezer láb magas szirten
állok fönt szépségesen.
Favágónk piciny szerszámmal
próbálkozik, hiába.
Szongi ('Fenyő')
Kedvesem, kerek dinnyécske,
mézes szókkal ne szólj hozzám,
Mert mondhatsz akármit is:
ízetlen hazugság az.
Szavaid szárazon zörögnek,
mint ősszel a lételen tök.
Ismeretlen szerző
Hó hullott a fenyőfára:
fehér virág minden tűje,
Letörném egy ágacskáját,
jó uramnak elküldeném:
Miután megcsodálta báját,
elolvadhat: mindegy már.
Csong Cshol
A varjú, hóval lepve
fehérnek tűnik, de fekete,
A hold sárga fényét
az éjszaka kiolthatja-e?
Hűségem felséges urunkhoz
sziklaszilárd, nem vált színt.
Pak Phengnjon
Kies völgyben orchidea
illatozik részegítve,
A hegyen hó fehérét
csodálom: gyönyörűség!
De messze a morajló világtól
felejthetem felségedet?
Ri Hvang / Thögje
Nem olvasok, ablakot nyitok:
a tavon vitorlás siklik.
Hószín sirály ide-oda száll,
mi célból? Csak az Ég tudja.
Csak szálljon! Jó urunktól távol
ő lesz társam egyedül.
Csong On
A felhők nem ostobák:
tévedsz, ha ezt gondolod,
A magasban, fennen szállva
céljuk felé törekednek:
A Napot űzik az égen,
hogy utolérjék, eltakarják.
Ri Dzsono
Éltem fogytán újjászületnék
órjás-szárnyú halhatatlanként:
Fölszállanék kéklő egekbe,
elűzném a felhőket onnan,
És akkor Holdunkat-Napunkat
nem födné el semmi sem.
Ri Dzsongbo
III. Merre tartasz?
A vízre árnyékot vetve
a hídon szerzetes megy át.
Hé, barát! Állj meg egy szóra:
áruld el, merre tartasz?
Botjával az ég felé bök,
felém se néz, siet tovább.
Csong Cshol
Ki uralja a világot,
ki létezik minden mögött?
Fogant egykor az alkotó,
s tőle aztán lények sora?
Nem tudjuk se elejét, se végét,
nem is értjük, mert végtelen.
Kim Szudzsang
Hegyi falun csügg az éjszaka,
kutya ugat a messzeségben,
Ajtót nyitok, szélesre tárom:
hideg holdam nézem meredten.
Ugatás a halmokra, holdra:
mi értelme, haszna van?
Cshongüm
Egyik hegy a másik után:
végtelen messzibe nyúlnak,
Egyik út a másik után,
erekként szétágaznak,
Nincs vége hegyeknek-utaknak,
merre menjek, csak állok.
Ismeretlen szerző
Ne rohanj, ha jó úton mégy,
lassítsál, ha elfáradtál:
Utadon magabiztosan
haladjál, időd figyelve:
Ha megállsz hepehupák miatt,
el se indulj, nem érdemes.
Kim Cshonthek
Az ősök nem láttak engem,
és én sem ismertem őket.
Biz így van: nem találkoztunk,
útjukat mégis jól tudom.
Ez az út tárva van előttünk,
miért ne járnánk mi is végig?
Ri Hvang / Thögje
Hová tűntek mind a hajók
szeles hullámok hátára lökve?
Merészségük Éggel dacol:
viharfelhők tornyosulnak.
Ha bárkánk tengerre nem való,
el se indulj, jól vigyázz!
Cshong Cshol
Ha buta vagy, légy butább másnál,
ha bolond vagy, légy egészen az!
Félbolond, félig félnótás,
fél-tudós, félig tudatlan:
Én vagyok; igen és nem között
habozva élek, tehetetlen.
Ismeretlen szerző
Mert az ég olyan fönt van,
magasra ne ágaskodj;
Mert olyan alul terül,
a földön ne tapossál.
Fönt, alul - te vagy középen,
ilyen a lét, fogadd el.
Csu Üsik
A Taisan bármily magas,
mégiscsak az ég alatt van.
Kapaszkodj, próbáld megint:
mindenki hághat a csúcsra!
Csakis az, aki sohase mászta,
csak az mondja: hű, de magas!
Jang Szaon
Vak cipel világtalant
a hátán, sebes a lába;
Botja sincs, korhadt hídon
sántikál, lent szakadék.
Kő-Buddha út szélén állva
kacag rajtuk, könnye csordul.
Ismeretlen szerző
A végtelen lény között
az ember igazán nagy:
Az öt viszony tisztelete,
tudása tartást ad.
Megszegve ezt az öt szabályt
nem ember vagy, de állat.
Pak Inno
A világ mindensége
egy dolog két vége csak:
Egy egész a Manszu-csúcs
meg a síkság a hegylábnál!
Te meg én így élhetünk együtt
dicsőségben száz évig.
Thedzson király
Vasfogóval kínozzanak,
és haljak ezer halált,
Csontjaim füstté váltan
keressék örök lelkem;
Hűségem törvényes urunkhoz
nem ingatja semmi sem.
Csong Mongdzsu[4]
Egy jáde-kő kezemből
a sárba legurult.
A népek, erre járva
azt látják: egy sárgöröngy.
Maradj lent! Ő eljön valamikor,
s meglátja majd lényeged.
Jun Duszo
Hjong hegyén jáde-ot vettem,
sokaknak megmutattam,
De szemük nem csillant föl,
úgy vélték, értéktelen.
Nyugodj meg! A jövőtől ne félj:
csodált leszel valamikor.
Csu Uisik
Mi az élet? - ezen töprengem,
csak egy álom: ez az életünk.
A Jó, a Rossz álom-virágok,
fény és árnyék: az álom álma.
Jó lenne keserédes álmunk
élvezettel megélni.
Csu Uisik
Mindenki azzal henceg:
ő tudja, életünk álom.
Úgy tűnik, nem ismerik
az életet, csak fecsegnek.
Barátim! mi bízvást higgyük:
életünk valódi, s élvezni kell!
Szong Dzsongvon
A feketét fehérnek mondják,
a fehéret feketének.
Fehér ez, vagy fekete:
az igazat elhazudják;
A legjobb: szemet behunyni,
fület befogni: ne tudj semmit!
Kim Szudzsang
Fehér kócsag, ne nevesd ki
a varjút, hogy fekete.
Külseje tényleg sötét,
de vajon belül is az?
Meglehet, a te belsőd fekete,
s csak tollaid hófehérek.
Ri Dzsik
Ne irigyeld a halak népét,
mondván: csak úszkálnak.
Ha a horgász botjával elmén,
jön a kócsag, a falánk csőrös:
A halak miattuk cikáznak
reggeltől estig rettegéssel.
Ri Dzsongbo
Testvérek, nézzétek egymást,
testetek tapintsátok:
A hasonlóság, hogy egy méh
gyümölcseként születtetek!
Vedd észre: ha egymást bántjátok,
anyátok kínozzátok.
Csong Cshol
Ne légy büszke, ha van valamid,
ne légy bús, ha nincs:
Aki szegény, nem veszi észre,
pénzvágya bajt hoz fejére.
Nevettet, ahogy vicsorítva vágynak
nyereségre, s nyomakodnak.
Ri Dzsongbo
Hatalmad, fényűzésed,
négylovas díszhintód!
Ha a nyulak elfogynak majd,
megeszik ám a hű kutyát is!
Nézz engem: hírnévre-hírhedtségre
nem pályázom, barátom.
Kim Cshonthek
"Krizantém, miért reszketsz
a tavasz langyos lehétől?"
"Én inkább fagyra várok,
s száraz kóró társa leszek:
Undorít a tavaszi virághad
viháncolása, gerjedése."
An Minjong
Hatalomtól részegültek,
gondoljatok a jövőre is!
A bolondok nyári nappal
ruháikat eldobálják;
De aztán, ha nyugszik a nap,
s hideg éj jő, mit csinálnak?
Kim Szudzsang
Ha célba jutsz magasra törve,
Ne nevesd, ki lent maradt;
Viharral, jégutakkal
vár a hegység: könnyen elbotolsz.
Mi itt lent a sima talajon
biztonságban éldegélünk.
Kim Szudzsang
Ha a fák pusztulóban,
lugas voltuk elenyészik.
Régebben lombjuk alá
utasok heveredtek,
Mostanság az ágaikon
se levelek, se madár.
Csong Cshol
Tíz éve vettem észre
a jáde-csészét a kincstárban;
Fehér volt, miként most is,
áttetsző színe változatlan.
Miért van, hogy az emberi lélek
reggeltől estig színeit váltja?
Csong Cshol
Változó az emberi szív is,
miként az arcok vonási.
A dolgok, miként a felhők,
viharossá tornyosulnak.
Mit tegyünk? Nézzük a sirályokat,
ahogy cikáznak vizek fölött.
Ri Dzsongbo
A minisztert irigyelik,
valójában engem kéne:
Makacs öszvéremen
pátriámba igyekezem!
Hirtelen zápor ömlik ránk,
s tisztítja meg köntösöm.
Sin Dzsongha
A világot teremtették,
letarolták istenségek.
Balvégzetünk, dicsőségünk
csupán múló álomképek.
Csak bolond parancsolhat nemet
a mámornak, feledésnek!
Cso Cshanhan
Hull a szirom, múlik a tavasz,
iszogatom, s elönt a jókedv.
Az Idő, átutazóban
elragadta sötét hajamat.
Csak bolond hányhatja szememre
a szórakozást, a borivást!
Kim Szudzsang
Virág nyílik: holdra vágyom,
holdas éjjel borral élnék,
Ha holdas éjt virág nyílik,
s bor is van, barát nincsen.
Cimbora, eljönnél hozzám
hold-virágkor, iddogálni?
Ri Dzsongbo
Ma halászni megyünk a tóra,
s barátom, holnap vadászat;
Holnapután messzi völgybe
sétálunk el hölgyeinkkel,
Legvégül íjászverseny lesz:
enni-inni ez mind alkalom!
Kim Jugi
Elért a hír: Szong falubíró
híres bora megérett.
Lovamat felnyergelem,
felkötöm a sarkantyút is.
Emberek! Gazdátok itthon-e?
Csong megyefőnök megérkezett.
Csong Cshol
Ötven vagyok: már nem fiatal,
de ha jártamban borra lelek,
Arcom vigyorgósra vált,
levedli a bú maszkját!
Vén barát: rizsnek a leve,
sohasem telek be vele.
Csong Cshol
Ha meghalok, ne ássatok el;
kötözzetek szalma-tutajra,
Dobjatok a bor-tengerre,
s hagyjatok lebegni ottan;
Kedvencem: jó borom eláztat,
átitat az örök mámor.
Ismeretlen szerző
Ebéd után pihenni tértem,
de felvert a kakukk szava.
Kisebb fiam könyvet olvasott,
a menyem meg köntösét szőtte,
Az unokám virággal játszott;
az asszony éppen szűrte a bort,
és fölnevetett: kóstoljam meg.
O Gjonghva
Kapát fogtam, s szakadt ruhámban
elballagtam gyomot irtani,
Parasztnótát dúdolgatva
tértem haza holdas este.
Az asszony bort szűrve rikácsolt:
a hátsó kert még hátra van!
Sin Huimun
Testi bajom bár számos van,
kandi szemek nem gyötörnek;
Dics és szégyen, a jó és rossz
messze tűntek, nem fontosak!
Csak sólymom, a röpülése izgat:
szabad vagyok, megbékélt.
Kim Jugi
Életem tiszta, egyszerű.
amim van: néhány hordó bor,
Kották az énekléshez;
szürke napok édesítői.
Barátként a leghűségesebb
a sárga hold, meg a szél.
Kim Szudzsang
Tíz évig gürcöltem,
de meglett a három szoba.
Valójában egy szobám van;
és két szoba holdból, szélből.
A folyó a heggyel együtt
kívül rekedt: több hely nincs.
Ismeretlen szerző
Kineveztek elöljárónak:
jönnek a látogatók.
Ahogy jönnek, s aztán mennek,
fogadni őket, majd búcsúzni kell.
Ha néha egyedül maradok:
- Munkám mily nehéz! - gondolom.
Csong Cshol
Vidéki posztot kaptam:
bezárom a házkaput.
Barátként a gyors patak,
s a kék hegy jöhet szóba.
Szolgáim! Ha keresnének,
azt mondjátok: nem vagyok.
Csong Cshol
Fiam az ablakhoz szalad,
s kiáltoz: megjött az Újév!
Keletről nyitom ablakom,
s mi van ott: megszokott napom.
Jó fiú! Ez ugyanaz a nap,
ha másikat látsz, akkor szólj!
Csu Usik
A nyárfa félig vörös,
a patak kristálytiszta.
Hálómat a vízbe vetem
s elnyúlok sziklaágyamon.
Netalán én lennék egyedül
aki szabad, önfeledt?
Ismeretlen szerző
Csónakommal a zöld vízen
elmentem horgászni.
Mindenki úgy gondolja,
halfogás a célom.
Nem így van. Legszebb óráimban
csak üldögélek, nem kell zsákmány.
Szong Dzsongvon
Őszi tóra alkony szállt,
hideg vize rám fröccsen.
A hálót vízbe vetem
és várok: meg se rezdül;
Csónakom holdfénnyel telik,
nem halakkal, rákokkal.
Ri Dzsong (Volszan herceg)
Éjszaka eső esett,
a folyónk duzzad-árad.
Kövér hal, sötét hátú,
fűzfára ugrándozik.
Vedd fiú a halászhálót,
fogjunk halat ebédre!
Ju Szung
Felismernéd a versenylovat
rőzsével rakva, botorkálva?
Nyargalások múlt ideje
tovatűnt, vén már szegény.
Valahol egy jól táplált csikó
futást vágyik, s felnyerít.
Kim Cshonthek
A halált rettegjük,
de a vénség még nagyobb baj,
Öregként kehesen kántálsz,
s a táncban falábad lesz.
Öregen nincs íze bornak-nőnek:
ez a legrosszabb, legijesztőbb!
Ri Dzsongdzsin
Vénségem és betegségem
elriaszt minden barátot.
Régebben jómódúként,
fiatalként vonzottam őket;
Mostanság egyetlen barátra
támaszkodom: botomra.
Kim Ugju
Kifakult a hegynek zöldje,
most havas, jáde-csillagos,
De a tavasz jeget olvaszt,
s megint zöld a falevél.
Miért van, hogy a fehér hajból
nem lesz soha fekete?
Ismeretlen szerző
Este a nap nyugatra száll,
föltámad keleten másnap.
Az ősznek megbarnult füve
tavaszi fénytől zöldre fakad.
Miért van, hogy az ember élete
nem újul meg, hogy vége van?
Ri Dzsongbo
Hogy van az, hogy a kék hegy
örökké kék lehet?
Hogy van az, hogy a patak
nem fárad, egyre folyik?
Az embert miért várja halál:
végtelen éljünk mi is, mint ők!
Ri Hvang/Thögje
Millió font vasat szerzek,
megolvasztom, lánccá verem,
S napunkat megkötözöm
a láthatár partjainál:
Szüleim, fehér hajú szentek,
ne vénüljenek, ne haljanak.
Pak Inno
Ha kitépett fehér hajammal
kötözném a fűzfa zöldjét,
Béklyóznám a nyár melegét:
nem lenne tél, sanyarú tél!
Hasztalan: az idő múlik.
megállítani nem lehet.
Kim Szamhjon
Megöregszünk: ráncos arcunk
nem simul ki, ifjú nem lesz,
A kihullt fog nem nő újra,
fehér hajból nem lesz sötét.
Nincs gyógyfű halálból kikúráló!
a biztos vég elborzaszt.
Ri Dzsongbo
Legyen a köd lakásom,
barátom a szél, a hold;
S míg béke regnál a tájon,
lesújt majd betegség-vénség.
Mit várok? Csak azt az egyet:
ne gyötörjön bűn, se szégyen!
Ri Hvang/Thögje
Öregen, tört egészséggel
arra mennék, amerre tetszik.
Megállnék egy hegy lábánál,
az erdőt ott felégetném;
Szántóföld születne az üszökből:
megteremne, ami kell.
Csu Üsik
Barátim, gyertek velem
virágért vagy halászni!
Homlokunk mély ráncai
kisimulva sose lesznek,
Jól tudjuk: a vég valahol vár;
de kövessetek, s elfelejtitek!
Kim Szudzsang
Míg szülőnk életben van,
az ápolás kötelesség.
Haláluk órájában
könnyeink késő bánat.
Csak addig használ fiú-létünk,
amíg élnek, s bajuk van.
Csong Cshol
Vénember! Add át nékem,
hadd vigyem én a terhet!
Ifjú vállam kőszikla se
töri meg, bármily nehéz.
A korod magában is gyötrelem:
minek tetézni más teherrel?
Csong Cshol
Mindig sajnáltam:
nem éltem Fu-Hszi idején.
Akkoriban lombruhában
sétáltak, s gyümölcsöt ettek,
A szívük gyermekien nyílt volt:
irigyelem az aranykort.
Cshö Cshung
Rest voltam életemben,
könyvekben, kardban gyenge;
Életem ötven tavasz:
középszer szegélyezte.
És akkor? Azok a kék hegyek
elkerülnek vétkemért?
Kim Cshonthek
Másoknál rusnyább képű,
és talán lustább vagyok:
Íjászatban megelőznek,
a könyvekhez ritkán megyek.
Leginkább a várostól messze
művelgetném földemet!
Ismeretlen szerző
Esőázott tavunk vizével
az égbolt egy színbe szürkül.
Horgászbot, borospalack
ladikomban, evezni kezdek;
Sirályok a nádasban cikázva
örvendeznek jöttömnek.
Kim Ugju
Hegyi patak ébredésem,
úszó felhő könnyű testem.
Szabad vagyok, magányomban
madarak a barátaim.
Csak egy bánt: a városi zaj
eljuthat a fülemig.
Sin Gvanghan
Tavasz szökött hegyi falunkba:
mindenki szorgoskodik;
Gátat rakunk a patakra,
halat fogunk, aztán vetünk is,
Holnap meg, ha az idő engedi,
gyógynövényt keresünk!
Ri Dzsongbo
Megvirradt egy újabb nap:
indulok kapát ragadva.
Befejezve a munkámat,
megyek, hogy néked segítsek.
Ha végzünk, szedjünk hazafelé
eperlevelet a hernyónak!
Csong Cshol
Fogjunk össze minden kardot
egy hatalmas vasseprűvé,
És űzzük el a barbárokat
határunkról, észak felé;
Legvégül gyúrjuk össze a vasat
órjás ekévé, aztán szántsunk!
Ismeretlen szerző
Jegyzetek 1. A versben célzás Hvang Dzsini írói nevére (Man-vol 'Telihold'). [VISSZA]
3. A legenda szerint Rim Dzse ezt a versét költőtársa és barátja, Hvang Dzsini, a kiszeng költőnő sírjánál írta. [VISSZA]
4. A hagyomány szerint Csong Mongdzsu ezt a versét a királyi udvar egy lakomáján rögtönözte, válaszul Thedzson költeményére (lásd előbb), amelyben a király allegorikus formában felszólította őt a puccsal trónra került új dinasztia támogatására. Az esküjéhez hű nemesurat hazatérőben meggyilkolták. Szolgája öngyilkos lett ura holtteste mellett. A vers a legtöbbet idézett sidzso-versek egyike. [VISSZA]