Kiss Csaba

TAHITI

 

Szereplők:

A festő
A feleség
A lány
A tanítvány
A modell
A kereskedő
A halál

 

Játszódik három fehér fal között, egy vetetlen ágyon

 


 

I.

1. Csoportkép

Kétszemélyes ágyon, dúlt lepedők alatt két test. A Festő nemrég ébredt, émelyegve, gyűrötten néz a világba. A depresszió és a másnaposság határán. A Tanítvány kissé oldalt térdel, lázasan, vadul skicceli.

FESTŐ
Elmenni... azt kéne...

TANÍTVÁNY
(izgatottan) Ne mozogjon... ha kérhetem...

FESTŐ
El... a világ végére... az lenne a jó

TANÍTVÁNY
Egy kicsikét csak... mindjárt...

FESTŐ
Kimosni a szemet... az összes szemetet kimosni a retinából... mint a gennyet... kicsavarni mind...

TANÍTVÁNY
(boldogan, lelkesen) Álla, szája fantasztikus... nézzen fel, ha kérhetem...

FESTŐ
Az aranymetszést, a fény-árnyékot, a centrális és mélységi kompozíciót, mind... pokolba az összes álproblémával... (nézi a mellette elnyúló testet) Itt hagyni ezeket a langyos női fenekeket...

TANÍTVÁNY
Elsőrangú művész-modell...

FESTŐ
(gyanakodva nézi) Miért? Ki ez a fenék?

TANÍTVÁNY
(felkacag) Szédítsen... még hogy ki!

FESTŐ
Hazahoztam?

TANÍTVÁNY
Hozta?!... jött az, mint a pincsikutya...

FESTŐ
Jó formája van így... lepedőn keresztül... nem olyan pörsenéses hullafehér gerezd, mint pucéran...

TANÍTVÁNY
Ebben más nézetet vallunk...

FESTŐ
Szinte jön, hogy meggyúrja kicsit az ember... (nyúl a fenék után)

TANÍTVÁNY
(rákiált) Ne mozogjon... bocsánat... de így sohasem... (lázasan vakar)

FESTŐ
Jó, jó... Hol tartasz?

TANÍTVÁNY
Alsó fele, arckontúrja, orra, szája...

FESTŐ
Mit vakarsz ilyen vadul...

TANÍTVÁNY
Semmit...

FESTŐ
A szemét, mi?! (indulattal) Akkor cseszheted... ha nincs meg két vonalból, érzésből, akkor vakarhatod... (ráordít) Tépd össze! Dobd ki! Hányszor mondjam?! Szemet ne vakarj! Nem pirítóskenyér! Mindent vakarhatsz, fület is, állat is, még a csöcsét is kivakarhatod, de szemet soha... megértetted!

TANÍTVÁNY
Feszítek új lapot... ha szabad... (kapkod, szögel)

MODELL
(nyöszörög) Halkabban... az istenért...

FESTŐ
Lesz mindjárt rendes modelled... csoportkép hölggyel... Hé! Múzsa! Ébresztő! (nagyot vág a fenékre - döngő dobozhang és húrzizzenés, ijedt női sikoly és a Festő ordítása) A mandolinom... a fenébe!

Lerántja a lepedőt és tényleg - a ványadt Modell lába között még mindig ott a síkos mandolin, káromkodva próbál szabadulni tőle.

MODELL
Állatok...

TANÍTVÁNY
(gálánsan) Bocsásson meg... félreértés... nagyon kérem...

FESTŐ
Hagyd békén! Rajzolj... (a Modellnek) Gyere ide, kicsim... ide a térdemre... Gyújtsál is rá... - fessen élet után a gyerek... (féltérdére ülteti, átöleli - egykedvűen pengetni kezdi a mandolint - nem túl jól, de érzéssel. Ritmust a fényes fán és a Modell meztelen combján ver - az eleinte kábán ül, majd vékony, kiélt hangján tercelni kezd neki, és vastag füstű szivarkát nyomkod a szájába. Kis idő után megunja - kedvetlenül lelöki magáról) Elég volt! Öltözz... (Odamegy a Tanítvány mögé - ingben, félmeztelenül nézi a skiccet)

TANÍTVÁNY
(készségesen) A válla kissé... meg a harántizom.... ugye?

FESTŐ
(rosszkedvűen) Az egész... Ki kéne vakarni... mind!

TANÍTVÁNY
De a lágyéka talán... ez a hajlat itt, nézze... teljesen passzent...

FESTŐ
Mindent... az egészet... ki kéne vakarni...

TANÍTVÁNY
(döbbenten) Hogy értve?

FESTŐ
Az elmúlt ötszáz évet... mindent... le a rostokig.

TANÍTVÁNY
(idegesen) Szédít, ugye... csak úgy mondja... nem?

Festő hallgat, meredten nézi az ágyat, a lányt - az bizonytalanul, félszegen próbál visszamosolyogni rá.

De hol a baj... tessék, mutassa meg! (nyújtja a ceruzát)

FESTŐ
Mit csinálunk mi itten?

TANÍTVÁNY
Hogy mi?

FESTŐ
Festjük a nyolcszázadik aktunkat, ugyanazt a pénzért lomhán szunnyadó nőt...

MODELL
(sértetten) Mit kötekszik... most keltem... meg se mosdottam...

FESTŐ
...nézed az izmokat, a hajlatokat, méricskéled az unott állát, próbálod tetten érni a szemét, amit lustán körbehordoz ezen a nyomorúságon...

MODELL
Na, jó... Hagyjon engem... (fejére húzza a lepedőt)

FESTŐ
...és nem érted, mi a baj... miért nem megy... nézed a ceruzáidat, a fénytelen, fáradt festékeidet és az egész ihlettelen belsődet... azt az ürességet, amit itt hurcolsz bent... érted már?! Érted...

MODELL
(a lepedő alól) De éjszakára azért jó vagyok, mi?!

FESTŐ
Ki beszél rólad... (leül a lány mellé, megsimítja)

TANÍTVÁNY
Eddig elégedett volt velem... azt mondta tegnap is...

FESTŐ
...rettegek, mikor reggel ki kell nyitnom a szemem... mi tárul megint elém, miféle dögletes unalom... én a szememmel etetem a lelkemet... azzal vagyok egész nap, ami itt bejön... és hogy tódul, nyomakszik befele a laposság, a szürkeség, az unalom... egyenest az agyamba, a szívembe... (arca a tenyerében)

TANÍTVÁNY
Nyáron is?!... Ez furcsa... mert én például késő délután... mikor az árnyékok kiszínesednek és kétszeresre nyúlnak...

FESTŐ
Szerezz pénzt nekem... két akadémiát kijártál már nálam... adj ezret, hogy elmehessek...

TANÍTVÁNY
Nincs... tudja jól...

FESTŐ
Apádnak van...

TANÍTVÁNY
Nem ad...

FESTŐ
Nyolcszázat... hetet...

TANÍTVÁNY
Nem akarja, hogy festő legyek...

FESTŐ
Szerezz pénzt... kérlek...

TANÍTVÁNY
Várjon egy kicsit, pár évet... öregek már...

FESTŐ
A halálukra várjak?

TANÍTVÁNY
Legyen türelemmel... egy-két év csupán... lemegyünk délre... Marokkóba... együtt, jó? (megöleli) Nem engedem el, mester... annyit kell még tanulnom...

FESTŐ
Elég! Menjetek már... Menjetek...

MODELL
(a Tanítványhoz, mohón) Marokkóba?! Beszállhatnék én is?

FESTŐ
Szedjetek össze mindent! És takarodjatok! (Kidobálja az ágyból a lány holmiit, melltartót, harisnyát, bugyit, boát, papucsot)

MODELL
(beletúr a hajába) Csak meg ne bolondulj, édes...

FESTŐ
(fáradtan) Jól van, na... menjetek már...

TANÍTVÁNY
Elkísérjelek...

MODELL
Állok is, ha akarod...

TANÍTVÁNY
(izgatottan) Komolyan?

MODELL
Meghívsz valamire?

TANÍTVÁNY
(a Festőhöz) Nem bánja?

FESTŐ
Szerezz pénzt!


2. A nap

Görnyedten ül az ágyon - ma, tegnap, ki tudja.

A műterem falán átütnek a délután alvadt színei, az ég alján a jóllakott sárga nappal.

Felveszi a földről a palettát. Nézi, forgatja.

FESTŐ
Ti is... le innen... takarodjatok... le ezzel a bágyadt kékkel, ázott sárgával, vérbajos vörössel... le, le mind! (kapkodva letörli, levakarja a festékfoltokat a palettáról, bele a lepedőbe - teste hosszan elnyúló árnyékát nézi) ...hát már soha nem megy le ez a rohadt sárga nap... mit nézel, te napraforgó... te fénylő tök... meddig virítasz még... mint egy nagylángú halottas gyertya a világ fejénél... meddig ragyogod be rothadásunkat... menj már le örökre... te fényalvadék... ne bámészkodj... (hirtelen indulattal vedernyi színes festéket önt, spriccel, mázol a falakra) ...vörös napot akarok és zöldet és kéket... és igazi színeket, riadt, mágikus, szomorú színeket... mint amit itt látok, bent... a szemhéjam falán, a sötétben... (ül az ágyon, behunyt szemmel, magára vonva a színfoltos lepedőt, mint egy bohóc. Zavart nő lép a szobába, a Feleség)


3. A család

FELESÉG
Mi történt?

FESTŐ
Mikor...

FELESÉG
(riadtan nézi a férjét, a falakat)

FESTŐ
El akarok menni...

FELESÉG
Hová?

FESTŐ
Szerezz pénzt...

FELESÉG
És mi?

FESTŐ
Muszáj elmennem... nem maradhatok...

FELESÉG
(feláll, indul) Menjél...

FESTŐ
Nincs pénzem... hajójegyre sincs...

FELESÉG
Nekünk sincs... enni sincs, ruhára sincs...

FESTŐ
Fogd már be... minek jöttél ide?

FELESÉG
Mindjárt itt a tél... fa is kéne vagy szén... és csizma... mind kinőtték már... nézd, hogy járok én is... (kinyitja a kabátját)

FESTŐ
Kérj az öcsédtől!

FELESÉG
Veled élek, nem vele...

FESTŐ
Akkor anyádtól...

FELESÉG
Nem ad többet... miattad...

FESTŐ
Utoljára...

FELESÉG
Elkergetett...

FESTŐ
(nyújtja a mandolint) Add el és hagyj békén...

FELESÉG
Gyere haza... legalább otthon légy...

FESTŐ
El kell mennem... segíts... kérlek...

FELESÉG
(rázza a fejét) Segítselek... Hogyan? Magam ellen... az egész család ellen?

FESTŐ
(hallgat)

FELESÉG
Legalább adj el.

FESTŐ
Vegyenek...

FELESÉG
(mohón) Nyílt egy új galéria a szomszéd utcában... régi ismerős... megnézi azt mondta...

FESTŐ
Hát ezért jöttél...

FELESÉG
Itt a tél... hisz tudod...

FESTŐ
(benyúl az ágy alá, kivesz tucatnyi vásznat, kiválaszt ötöt) Tessék... vigyed... a legjobbakat...

FELESÉG
Alakosat is adj... ki vesz ma tájasat... add azt is, a lánynak sincs cipője... és lány, hisz tudod jól... szépen akar...

FESTŐ
Jó, de fillérért ne add...

FELESÉG
Adj még kettőt... a kicsik játékért nyúznak... gyerekek... ne azt, inkább arcot adj... azt a szépet...

FESTŐ
Ha keveset ígér, inkább ráfestek...

FELESÉG
Ez jó szándékú... és az újakat keresi... ezt biztosan megvenné, vallásos... vihetem? Akkor talán korcsolyára is telik... nem nagy játék az négynek... vagy inkább egy kiskutyát?

FESTŐ
És magadnak?

FELESÉG
Szabadna?

FESTŐ
Miért ne... ha már eladunk...

FELESÉG
Mit vegyek...

FESTŐ
Te tudod, hisz nő vagy...

FELESÉG
(szinte kacéran) Szerinted?

FESTŐ
Emeld meg a melled, fiatalít...

FELESÉG
És?

FESTŐ
Szedd szét a hajad valami fényes fekete fésűvel... és ha blúzra is jut, világosat vegyél, kendőt meg színeset, és ezüstöt az ujjadra... az olyan finom rajtad, az ezüst... rajtad szaga van az ezüstnek, vaníliaszaga... vegyél meg mindent, hisz fiatal vagy...

FELESÉG
Harminckettő...

FESTŐ
Már?

FELESÉG
S te negyvenegy...

FESTŐ
Mióta nem voltunk együtt... (közeledik)

FELESÉG
(elhúzódik) Öt gyerekkel... úgy megöregedtem...

FESTŐ
Gyere...

FELESÉG
Nem... most ne...

FESTŐ
Lehet, hogy soha többé nem látjuk egymást... (megcsókolná)

FELESÉG
(feláll) Azért csak elbúcsúzol...

FESTŐ
(kedvetlenül, ingerülten) Mindig olyan óvatos voltál... mint a nyúl...

FELESÉG
Ne bánts... ha úgyis elmész...

FESTŐ
(megfogja a kezét) Neked is jó lenne...

FELESÉG
Ne... eressz... ahányszor gyöngéd voltál, mindig szültem... nem kell több gyerek... (elrendezi a ruháját - összerakja a képeket) Segíts hazavinni... ha már ilyen jó erőben vagy...

FESTŐ
Várok valakit... a többire... muszáj pénzt szereznem...

FELESÉG
(szomorúan) Tudom... Mondtad... (felmarkolja a képeket, nézi a férjét)

A Festő kétfelé válogatja a maradékot. Vörös tónusú pödrődő kartonok, keretek. Néhányat felakaszt a színes falra, másokat az ágynak támaszt.


4. Harc az angyallal

Hasas, lendületes ember tör be, szinte elsodorja a kis léptekkel kiútját nem lelő Feleséget. Elsuhan az ágy előtt, nagy teátrális ívben. Döbbenten megáll.

KERESKEDŐ
Van ilyen? Létezik? (beletúr a földön heverő kartonok, lapok halmába) Keveretlen színekkel?

FESTŐ
De a látószög... a téma...

KERESKEDŐ
(nézi, mint egy furcsa hüllőt) Ezért hivatott?

FESTŐ
El akarok menni... mindent lekötök...

KERESKEDŐ
Én nem értem magát! Nem értem! Pirossal akar pirosat... hát elment az esze... mik ezek a primitív színek... kék, zöld, piros... még jó, hogy sárgát nem használ... még jó hogy!

FESTŐ
Mindet adom... ezerért... hajójegyre...

KERESKEDŐ
(szétdobálja a lapokat) Ez már lejárt, kimerítették... ez is, ez is... pirossal pirosat az annyi mintha levegőt fújnék a... (nagyot fúj a levegőbe, diadallal) Milyen? Semmilyen, ugye... hányszor mondjam. (leül mellé, barátilag) ...legyen kissé rafináltabb, és akkor eladom... magának van manualitása, nézze - milyen vastag, eres, érzékeny csukló - keverje vele a színeket... kíméli magát, vagy mi?! Pirosat a pirossal, megőrülök - nyomjon rá egy okkert, mellé kis ciánt és pöttyözze lilával... vörösebb lesz a pápa ülepénél, és én gazdag embert csinálok magából...

FESTŐ
Azt keresem én is... az élő, tiszta színeket...

KERESKEDŐ
(belevág) Az újat fesse... a legújabbat, a holnapot... hagyja ezeket a buta színeket a megszállottakra, a csökönyösökre... családja van, gyerekei vannak, és úgy beszél, mint egy dilettáns...

FESTŐ
Elfáradtam... pihenni akarok...

KERESKEDŐ
Akkor feküdjön le... kéznél a vetett ágy, nem?

FESTŐ
A szemem fáradt... a látásom... el akarok utazni...

KERESKEDŐ
Az én pénzemen?

FESTŐ
(hallgat)

KERESKEDŐ
Na, látja!... akkor tegye, amit mondok... maga érzékeny ember... pörgesse meg kicsit azt a palettát... keverje, cizellálja, pépesítse, nyomjon bele ezüstöt, aranyat - ne sajnálja, annak híre megy... ért engem... vigye fel késsel, legyen izgalmas az a textúra... jó, hogy nem csendéletet fest, kislányt cicával...

FESTŐ
Keresem a színeket... de hiába próbálok egy fényt, egy foltot... egy anyagot... elvesztem, mire felkenem...

KERESKEDŐ
Süket maga?

FESTŐ
Itt ez a fehér...

KERESKEDŐ
(kitépi a kezéből) Ne azt keresse, ami nem kell... fessen mai színekkel... kápráztasson, nyűgözzön le... ilyen tehetséges csuklóval - mutassa! És a szeme! Igazi festőszem... szenvedélyes, opálos, eres... én megérzem... hallgasson rám... a néző álmodni akar... fessen álmot a szemére, rá a retinára... felejtse el a vásznat... ide véssen direkt a szemfenékre, hidegtűvel és hideg színekkel... ciánnal és enciánnal... felejtse el a fehéret, lilákat helyette és szederjes kékeket, meg rafinált zöldeket a sárgák és vörösek helyett... és felejtse el a horizontot, maga betegesen vonzódik a horizonthoz... kész, vége... hagyja a horizontot az öregapjára... ma az árnyékok direkt a semmibe futnak... érti? Legyen bátor... álmodjon és keverjen, és én kitömöm a lapos hasát is pénzzel... ilyen tehetséges csuklóval... (megfogja) nagyon jó csukló... ne tékozolja el... (indul)

FESTŐ
De most... nem vesz semmit?

KERESKEDŐ
Mit?

FESTŐ
Bármit... hajójegyre kell... összesen ezer...

KERESKEDŐ
Nyolc piros képért, tréfál...

FESTŐ
Ezt tavaly kérte négyszázért...

KERESKEDŐ
Hja, tavaly...

FESTŐ
(hideg, szótlan dühvel összetöri, másikért nyúl) És ezt a metszetet, dúccal együtt kétszázért...

KERESKEDŐ
Megőrült...

FESTŐ
(összetöri, újat vesz elő) És ezt az aktot? A Szalonon is szerepelt... százötven... ezt is adom... (előkapja és máris dühödten, tolulásos arccal töri, cibálja, rongyolja. )

KERESKEDŐ
(kacagva) Mit csinál, ember?! Ezeket az ügyes kis pirosakat csak így... közönség nélkül?

FESTŐ
Ez sem kell?... ez sem?... ez sem?

KERESKEDŐ
Álljon már meg! (Lefogja) Törje nyilvánosan és mind megveszem... az egészet... Ez nagyon jó... elsőrangú piros tájak rongálása... naplementék, klasszikus alkonyok művészi zúzása... önkritika, téboly, ilyen még nem volt... maga tehetséges ember... fessen még tíz ilyent és törje darabokra nálam... a galériámban!

FESTŐ
A torkát vágom el... ha nem megy...

KERESKEDŐ
(hátrál) Nem kell érzékenykedni... hallja?!...

FESTŐ
Menjen már...

KERESKEDŐ
Egy brancs vagyunk... segítünk egymáson, nem?... mennyit mondott?

FESTŐ
Nem adok el...

KERESKEDŐ
Itt van ötszáz... lekötök tíz képet... az újak közül...

FESTŐ
Tízet ötszázért?

KERESKEDŐ
Nem veszem meg, hogyisne... csak lekötöm... majd megalkuszunk... tíz nagyméretűt... ha jót akar, iparkodjon és degeszre tömöm a zsebét...

FESTŐ
Százötven kéne még...

KERESKEDŐ
Ne alkudozzon... (leszámolja a pénzt) Egy, kettő... ötszáz... De ha esetleg meggondolja magát a törés ügyében... jó, jó... ne hadonásszon... nekem is van lelkem... értem én! (kimegy)


5. Akt - mi végre?

Kitűzi az öt rőtbarna százast a falra, négy üres kék helyet rajzol mellé. Lefekszik az ágyra, nézi. A Feleség és a Modell árnyéka jelenik meg a falon túl, testük nekifeszül a színes vászonnak.

FESTŐ
Legalább kilenc kéne... hat a hajójegyre, és még három minden eshetőségre... balesetre, betegségre... vagy csak úgy... (Elmosolyodik) ha berúgnék... vágyakozásból... ha egyedül lennék... fehér férfi a sötétkék homokon... asszony nélkül az illatos éjszakában... locsog a tenger és én hallgatom... egyedül, forró, kemény testtel... (Sóváran)... mégiscsak nőt rajzolni a legjobb... mint a hódítás... a fiatal lányokban, gyereknőkben a bőr alatti játékok... az erek kékje, az idegek remegése, a lüktetés... az öregasszonyok meg mint a gyümölcslekvár, szikkadt felszín, ráncok, rianások, matt foltok, ahol már örökre elvesztette fényét a bőr... öreg tükör, belülről homályosodik... ahogy kirágja magát belőlük a halál, mint egy pillangó... miért szeretem én ennyire a nőket... - nem a testükért, biztosan nem... nemcsak... van bennük valami... valami nekem való... nőt festeni olyan, mintha önarcképet festenék... visszakérdez... mint az arcom... hogy miért élek, mi végre... és a nő tudja ezt... hogy miért fogadja a méhébe, miért hordja ki, miért tolja ki magából fájdalmak fájdalmával... hogy, miért szopatja táskássá a mellét, és töreti álmát egy életen át... miért veszi a nyakába egy másik ember nyomorát, fájdalmát... egy fiúét, egy tékozlóét... minél egyszerűbb egy nő, annál közelebb van ehhez a titokhoz... és én megnyugszom mellettük, titkom tudói mellett... egy alvó nő, ki önmagába feledkezik, teste nyugalmába, az a létezés maga - az isten kicsiben...

Nevetve betódul a Modell és a Tanítvány - új, puha ruhákban, a jómód textilje. Kezükben csomagok - bundák, kalapok, kardok, virágok, jelmezek, kellékek.


6. A lecke

MODELL
(nevetve a nyakába ugrik) Magában beszélt... hallottam...

TANÍTVÁNY
Minden egyes szavát jegyezni kéne...

FESTŐ
Azt hittem... már el se búcsúztok...

TANÍTVÁNY
(nagy levegővel) Találtunk valamit... Mester! Nézze, mit találtunk... (Rákanyarít egy dús bundát a nőre) Rembrandtot találtunk... neo-rembrandtot!

MODELL
Állni fogok neki... nem baj?

FESTŐ
Nem... dehogy... (A falra mutat) Került kis pénz... Utazom...

TANÍTVÁNY
Ez igen!... Eladott?

FESTŐ
Lekötöttem tíz új képet... ötszázért...

TANÍTVÁNY
Én meg egyet kétszázért... a Rembrandtot... (Kitűz két új rőt pénzt a többi mellé)

FESTŐ
Lekötötted? Kinél?

TANÍTVÁNY
Apámnál... Látni akarja, mit tudok...

MODELL
(nevetve súgja a Festőnek) Hogy elmenj végre... hátha kiszabadítja karmaidból a kisfiát...

FESTŐ
(nézi a hét pénzt a falon) Három hét múlva indul... a "Dél Csillaga"...

TANÍTVÁNY
Elsejéig fenntartsam a műtermét?

FESTŐ
Nem kell... sétálni akarok... megnézni mindent... újra... utoljára... nem jövök vissza soha már...

Csend - értetlenül, riadtan nézik a Festőt.

MODELL
Néha félek tőled, komolyan... mi az, hogy soha?... ma már mindenhonnan vissza lehet jönni... van járat mindenhova... ne ijesztgess, szívi... (belecsimpaszkodik) Ki szeret akkor engem?

FESTŐ
Majd más... Jól van, no... elég volt már... menjetek...

TANÍTVÁNY
(a falhoz ugrik, lekapja saját két százasát) Azt már nem... képet kell vigyek apámnak... le van kötve - mondtam már!... mindent hoztam... bunda, köpeny, kalap, kupa, kard, virágcsokor - tessék! Rembrandt modorában... (kiszórja az ágyra a tárgyakat) Ha kérhetem... ül nekem a Mester? Kétszázért, utoljára ...gyere az ölébe, kicsim... (megigazítja a modellen a bundát, és hirtelen megcsókolja félmeztelen keblét) A művészet jókedvű... (lázasan rendezgeti a Saskia-kép díszletét, a Festő egyre feszültebb - és amikor a barokk-barett a fejére, a lovassági kard meg a derekára kerül, vértolulásos dühvel felugrik, lesöpör mindent magáról, mintha hangyabolyba feküdt volna)

FESTŐ
Micsoda hazugság... bundák, kardok, kalapok... (őrjöng) tárgyak és tárgyak és tárgyak... hányszor mondtam, hogy hagyd az embert szabadon, ne szorítsd tárgyak közé... el innen az összeset... (Szétszórja a holmikat, lerángatja a bundát a modellről)... üres szobákat fess, jellegtelen tereket, és az embert, az embereket titkos, ragyogó színekbe öltöztesd, nyugalomba és békébe... ne fojtsd meg a tárgyaiddal... a szem éljen egyedül, és az arc... a többi maradjon csak szín és varázslat, egy nappal, amely elindul az éjszakába. (Letépi a papír szélét, majd kettéhasítja az egészet) És ne fess egészet, csak karéjokat, sarkakat, szögleteket - az egész megfullaszt az unalmával. Ne fess "képet" - törd a képet, fordítsd el, döntsd meg, csavard el - adj helyet a befejezetlennek. Ne hazudj - minden tökéletlen, te mit polírozod magad! (veszi a festékes rongyot, és letöröl a Modell arcáról minden púdert, krémet, rúzst.) Ne fess fiatalokat - csak ha időtlen az arcuk, ha belefeledkeznek a semmibe. A zsenge izmok izgágák, a fiatal arc nyugtalan - de feszültség és tartalom nélküli, szép, mint a jégvirág az ablakon, de annyit is jelent csupán... (nézi a Modell döbbent arcát, itt-ott letöröl róla egy-egy festékfoltot, és ráken újakat a rongy szeszélye szerint - két ujja között forgatja, mint egy tanulmányfejet) És a fülek soha ne simuljanak a fejhez - a simuló fül nyájassá teszi az arcot, és az undorító - kicsit mindig meredezzen a fül... (Ujjával kitámasztja)... támadjon, mint a kankutyáé, vagy nyüszítsen, mint a tüzelő szukáé, de ne bújjon gyáván a hajgömb alá... És meztelen testet fess, ne jelmezt, ne idegen vásznakat... fáradt, nyugodt húsokat keress... (lemezteleníti a lány vállát, felsőtestét) - ne a vágyat, a kéjt, de a pihenést - (nézi a Modellt) De szép vagy...

MODELL
(szinte fázik a gyönyörtől) Úgy beszél... hogy én egészen...

FESTŐ
(suttog) Hallgass... csend... van még valami... soha ne tudd, hogy hajnalodik vagy alkonyul... az idő ne legyen biztos a képen... az olyasmi csak zsáner, olcsó pillanat a világ bájából - És ez hazugság - a világ nem bájos - de nyomorult és részvétlen és szomorú. - Ne legyen soha idő a vásznon - csak sóvárgás valami után... ki tudja mi után... hogy, de jó lenne, ha szép lenne, ha egyszer, valamikor eljönne... az elérhetetlenben! (kiveszi a Tanítvány kezéből a pénzt) Megdolgoztam érte... (kimerülten végigdől az ágyon) Na, menjetek...

Tanítvány összeszedi a szétszórt holmikat, a Modell odahajol a festőhöz az ágyba.

MODELL
(fülébe súgja) Éjjel feljövök... utoljára...

Festő nem felel, talán nem is hallotta

TANÍTVÁNY
(kifele menet a küszöbön valamiért megtörli a lábát) Minden jót... és kösz a leckét... (és mielőtt behúzná az ajtót) Maga zseniális... egész egyszerűen...

Besötétedik. A falak megnyugszanak. Éles foltjaik, ideges színeik alvadt vörösbe fordulnak.


7. Elválás

Nyílik az ajtó - régi szabású fehér hálóingben bejön a Feleség. Kezében gyertya. Leül az ágy túlsó szélére, szemben a festővel.

A gyertyaláng közöttük - minden szó meglengeti, de el nem fújja.

FESTŐ
Vártalak egész éjjel...

FELESÉG
Fent voltam...

FESTŐ
Egész éjjel virrasztottam... utolsó éjjel... úgy vártalak...

FELESÉG
Féltem... hogy megszédülök...

FESTŐ
Inkább nem jöttél...

FELESÉG
Nyolcszor fényt gyújtottam... nyolcszor felöltöztem... de nem mertem... lucskos volt az ing a hátamon, annyira akartam...

FESTŐ
Másnap se jöttél... a kikötőbe se...

FELESÉG
Ott voltam...

FESTŐ
Folyton hátranéztem... a hajóhídon is... lökdöstek, hogy menjek már...

FELESÉG
Miért mész el?

FESTŐ
Ki se jöttél... el se búcsúztál...

FELESÉG
Ott voltam... végig... jöttem utánad...... az egész városon át... sírtam dühömben... minek mész el?

FESTŐ
Már felhúzták a csörlők a hidakat... nem jöttél...

FELESÉG
Mert ha megölelsz, te megnyugszol... de én nem...

FESTŐ
Már kitépték a tenger fövenyéből a vasmacskát... olajos víz fürdette a lapátot...

FELESÉG
De azért egy család vagyunk... ugye?

FESTŐ
Morgott minden... éreztem, ahogy elindul velem a föld...

FELESÉG
Látlak még?

FESTŐ
Nem jöttél búcsúzni... a gyerekeket sem hoztad...

FELESÉG
Féltem, hogy sírni fogok... miben bízzak én?

FESTŐ
Láttam valakit... olyant, mint te...

FELESÉG
Én voltam. Rohantam a parton a hajó mellett... végig a gáton... hátha elérlek...

FESTŐ
Láttalak... vagy csak látni akartalak... nem tudom...

FELESÉG
Szeretsz még?

FESTŐ
Mit mondasz... (távolodnak, helyben - arcuk arasznyira, a gyertyaláng libeg közöttük)

FELESÉG
Várjak rád... szeretsz?

FESTŐ
(nem felel, nézi)

FELESÉG
Nem tudok várni, ha nem... hallod?

FESTŐ
Túl messze vagy...

FELESÉG
Szeretsz? Ints a fejeddel... ints már!

FESTŐ
(hallgat)

FELESÉG
(szinte könnyes) Egy apró biccentésbe is belekapaszkodnék... csak ne állj így... rezzenéstelen

FESTŐ
Miért nem jöttél az éjjel?

FELESÉG
Késő... túl késő már... (megfogja a kezét) Visszajössz még?

FESTŐ
Elszáll szavad a szélben... sirály viszi, sirályhangon... és elmarad a part, s a város is... Ollá, Dél keresztje, gyerünk - (maori lány egyhangú éneke: "Hina, Hina, ohina...") És minden gondját hátrahagyva, végignyúlt az óceán színén, lába nyugaton, feje keleten - feküdt az óceánon, és az lágyan ringatta, hideg kékje a szemét öblítette és mosta, mosta belőle a megszokást, a lusta tapasztalatot... (monotonul dúdolja vele) "Hina, Hina, ohina...."

 


II. Csillagos ég

Éjszaka van, sokszínű mélyzöld, ultramarin éjszaka. Áttetszővé válnak a falak. Sötét levelek árnyékai - sűrű, tömött hangok, a tenger állandó moraja, távoli madarak, éjjeli neszek. A mennyezeten átsüt a tejút. Lassan megmozdulnak a csillagok, forogni kezdenek, apró színes fények - sárgák, pirosak, fehérek, rózsaszínek - rohannak körbe-körbe.


8. Körhinta

FESTŐ
És mi, akik a nyugat fényeitől megcsömörölten, a Dél keresztje alatt áthajóztunk, hogy a trópusok fehér fövenyén új világot leljünk szomjas szemünknek - mi, akik két hónapig hányódtunk olajban, bűzben, nem szeretett csótányok csápjai között, hogy majdan az Orion csillagkép alatt pörögve beszívjuk a pandanuszfák részeg illatát... - el se tudjuk mondani, mily nagyon meglepődtünk, mikor a trópusok áhított kikötőjében legelőször is egy vásári körhintába ütköztünk, ott pörgette körbe-körbe mindenhonnan kiszuperált színes égőit, és a sziget királya fekete gérokkban, mint egy nagy bogár, részegen forgott az illatos ég alatt. Néztük az Orion alatt nyikorgó masinát, és mi, akik éveken át foszforeszkáló szentjánosbogarak násztáncára vágytunk, most boldogan hunyorogva álltunk a színes izzók alatt, az olcsó szeszt lehelő tömegben, és ordító gépzenére ringattuk magunkat. A részeg király odafent rikoltozott a légben, mint valami magányos madár, és amíg össze nem csuklott önnön hányadékában nem is engedték fel a hintára az odalent sóvárgó tömeget. És mi kicsit sem zúgolódtunk sorsunkon, mert a Hold sarlója vörösre gyúlva ragyogott, és a tejút ide-oda táncolt az öböl mélyzöld vizén... valaki kezünkbe nyomott egy gyümölcsöt, soha nem látott furcsa gyümölcsöt, vörös volt a belseje, fehér a magja és kék lé folyt belőle mohó állunkra. Istenem, micsoda zamat... a teremtés minden íze benne volt, és lassan összekeveredett a könnyeimmel - nem bírtam tovább, negyvenkét évesen a paradicsomban...


9. A Lány

Megáll mellette, szorosan, mintha együtt lennének

LÁNY
Befizetsz?

FESTŐ
Nincs pénzem...

LÁNY
(megvonja a vállát, el)

FESTŐ
Várj....

LÁNY
Csak tizenöt souba kerül...

FESTŐ
Mit csinálsz itt?

LÁNY
Forognék

FESTŐ
Hány éves vagy?

LÁNY
Sok... a húgomnak már gyereke van...

FESTŐ
Mért kacagsz?

LÁNY
Hogy félsz tőlem! Nagy fehér ember, hogy félsz...

FESTŐ
Nem félek... csak nincs pénzem...

LÁNY
Látom, hogy markolod a zsebedben...

FESTŐ
Erre nincs... Lisztet kell vegyek, olajat, kenyeret...

LÁNY
Minek? Fogok én neked halat, a tűz ingyen megsüti...

FESTŐ
És ha befizetlek...

LÁNY
Eljövök veled...

FESTŐ
Hova?

LÁNY
(kacag) Ahova akarod...

FESTŐ
Egészséges vagy?

LÁNY
Igen...

FESTŐ
Na, gyere...

LÁNY
Nem, te maradj itt, és nézzél...

FESTŐ
Miért?

LÁNY
(kacag) Hogy láss, amikor repülök...

FESTŐ
De nem szöksz meg...

LÁNY
Hova?

FESTŐ
Mit tudom én... máshoz vagy haza...

LÁNY
(kacag) Veled vagyok...

FESTŐ
Na, eredj... (pénzt ad)

LÁNY
Ez kevés...

FESTŐ
Tizenöt sou...

LÁNY
De én négyet akarok...

FESTŐ
Majd adok még...

LÁNY
Nem akarok leszállni közben...

Pénzt ad neki, a Lány forogni kezd - körbe, körbe a fényekkel

FESTŐ
(suttogva, alattomosan) Én se fogok rólad, ne félj... míg el nem szédülök... kis vaskos pandanuszlány... ültess be ágyékod körhintájába és márts bele az éjszakába, hogy ki ne józanodjak hajnalig... (Megszólalnak a dobok, a Lány énekel, egyre gyorsabban forog) ...hogy forog, repül az ágak között, a színes izzócskák között... az Orion alatt... soha ilyen fehéret, ilyen ragyogó fehéret, mint a szemed... széles, sötét, asszonyi arcod... és benne fehéren izzik, forog a szemed... még, még repülj kis sikító madaram, sötét leguánom... szállj, amíg tetszik... hajnalig... repülj... (rászórja a könnyű pénzt, mint a pikkelyeket)

LÁNY
(megáll, liheg) Elfáradtam... megéheztem...

FESTŐ
Gyere... (vággyal megöleli)

LÁNY
Ne... éhesen nem tudok...

FESTŐ
Nincs több pénzem...

LÁNY
Éhes vagyok...

FESTŐ
Azt mondtad, sütsz halat...

LÁNY
(kacag) Majd, ha fogok...

FESTŐ
Elmész? (elkapja a kezét)

LÁNY
Ha elengedsz...

FESTŐ
Azt mondtad, hazajössz velem...

LÁNY
Ha elveszel...

FESTŐ
Mi?!

LÁNY
Ha megfogsz és elveszel...

FESTŐ
Feleségül?

LÁNY
Nem... a kezeddel...

FESTŐ
Akkor gyere... (megfogja)

LÁNY
Csak ennyire akarsz... (kitépi kezét a festőéből)

FESTŐ
Most mi... vonszoljalak?

LÁNY
Elmenjek? (pár lépést hátrál)

FESTŐ
Ne...

LÁNY
Akkor fogjál meg... erősen... amennyire akarsz...

FESTŐ
(megragadja) Na, gyere... (húzza kifele, a Lány kapálózik, próbálja kitépni magát, sikerül)

LÁNY
Fogjál meg és vigyél... (megüti) Kutya!

FESTŐ
(lefogja keményen, kíméletlenül, mint egy megvadult malacot, odahurcolja a fekhelyhez, ráfekszik, kiteríti, karjait szétfeszítve) Így! Ezt akartad?

LÁNY
Hazahoztál... a tied vagyok...

FESTŐ
És nem mész el?

LÁNY
Amíg boldog vagyok...

Csend - csak a lihegés

FESTŐ
Milyen sötét lett...

LÁNY
Lement a Hold...

FESTŐ
Ne félj... mindjárt hajnalodik...

LÁNY
Lassan indulnom kell...

FESTŐ
Hova?

LÁNY
Halért... messze van a tenger...

FESTŐ
Ne menj... Van még némi pénzem...

LÁNY
(döbbenten) Bolond ember vagy! Halott ételt eszel, bérelt házban alszol, és a drága pénzt, amin forogni lehetne, ilyen bolondságokra költöd, házra és ételre...

FESTŐ
Ne menj még... Bújj a hátamba... aludjunk...

LÁNY
(suttog) Húzd közelebb a mécsest...

FESTŐ
Mindjárt világos lesz... ne félj...

LÁNY
(szorongva) Még... közelebb... ide, az arcomhoz... még...

Festő odakúszik a lámpához, közelebb húzza. Vörös lángú lobogása betölti a szobát.


10. Önarckép

FESTŐ
A levelek között lassan színesedett az ég... hallgattam a mellettem fekvő izzadt, forró test békéjét... lelkem boldog volt... hazaérkezett... éjszakákon át néztem arcának hatalmas árnyékát a falon a mécses vörösen imbolygó fényében - mindig égnie kellett a démonok miatt - néztem az arcát és boldog voltam. Éreztem, hogy fény van bennem, a tüdőmben, az ereimben... tiszta, fehér napfény, fény... Meg akartam festeni magamat boldognak - hogy látva lássam arcom fényességét. Ötször ültem le magamnak... két tükör közé... De az ecset nem lelte a boldogságot, a tükör elnyelte, a szem megzavarta... éjszaka kiosontam a ház elé a vízhez, és a fehéren virító hold fényében megnéztem az arcomat... mélyen ülő kék és zöld árnyékok szabdalták, mintha az idő ököllel verte, és késsel vagdosta volna. Hallottam a szívemet, ideges szorongó szívemet, és az övét, az ő nyugodt, egyenletesen morajló lélegzetét. És ekkor megszólított valaki, vidám, szinte kötekedő hangon: - "Minek festesz még?" - körülnéztem, bementem a fák közé is, de nem volt senki. És másnap éjjel megint: - "Minek festesz még?" - hol halkan susogva a fák közül, máskor szinte hozzáért az arcomhoz: "- Minek festesz még?"

LÁNY
(suttogva) Úgy félek, mikor magadban beszélsz...

Csend - a Lány arcához emeli a mécsest.

FESTŐ
Ébren vagy?

LÁNY
...csak beszélsz... halkan, érthetetlenül, mintha álmodnál...

Nézi a Lányt, az alvót, a kék árnyékost

FESTŐ
Alszik... a démonaival álmodik... (Betakarja) De azok soha nem jöttek... csak az enyémek... összecsaptak éjszakánként a fejem fölött, mint amikor a madarak a sötétben verdeső szárnyakkal ütik, ölik egymást...

- Minek festesz?

- Mert tudok... mert jó vagyok...

- Akkor mért küldöd el... meg se száradt, máris rohansz a kikötőbe...

- Pénzért, mi másért?

- Ingyen rakják ki, a kutyának sem kell...

- Nem igaz... a képek jók...

- Mindegy, hogy milyenek...

- Jók... tiszták... felkavaróak...

- Mindegy, hogy elküldöd vagy elégeted őket...

- Nem! Nem igaz! Nem mindegy!

- ...az is mindegy, hogy vagy...

- (őrjöng) Igen! Mindegy... mindegy... minden mindegy!

- Olyan mindegy... mintha meg se születtél volna... mindegy...

- (Kitör) De én nem tudok ezzel a tudattal élni... (Befogja a fülét, magában mormolja, mint zsolozsmát)... a képek jók, egyre jobbak... én festem őket... a legtisztább színekkel... a szemem egyre tisztább, s a szemideg meztelen végén ott reszket a kezem, az én finom fényes kezem... (sarkán hintázva, mint az önmagukat álomba ringató gyerekek) Boldog vagyok... fény van bennem, érzem... a tüdőmben, az ereimben... fény, tiszta, fehér napfény... színes fehér fény...

Lassan kivilágosodik. A Lány áll az ajtóban. Kezében két levél között egy nagy halat tart.


11. Félmúlt

LÁNY
Megjöttem...

FESTŐ
Mindjárt este van.

LÁNY
Messze a tenger...

FESTŐ
Mindig délben jöttél.

LÁNY
Ma lassúbb voltam.

FESTŐ
Homokos a hajad...

LÁNY
(nem felel, ijedten nyújtja a két levél között levő halat)

FESTŐ
Aludtál?

LÁNY
Feküdtem...

FESTŐ
Egyedül?

LÁNY
(hallgat)

FESTŐ
Kivel?

LÁNY
(nyújtja a halat)

FESTŐ
Egy halért?

LÁNY
(inti, hogy nem)

FESTŐ
Hát?

LÁNY
Régi emberem...

FESTŐ
(nézi)

LÁNY
Haragszol?

FESTŐ
(nem felel)

LÁNY
Éhes vagy?

FESTŐ
(nem felel)

LÁNY
Mindjárt gyújtok tüzet... (odatartja, mutatja) Szép halat adott...

FESTŐ
(kikapja a kezéből, a sarokba vágja) A pokolba azzal a hallal!

Csend - sötét, vad csend

LÁNY
Verjél meg!

FESTŐ
(ül az ágyon, hallgat)

LÁNY
(halkan énekelni kezd) "Hina, Hina, ohina"

FESTŐ
Megbolondultál?!

LÁNY
Verjél meg... nagyon verjél meg... hogy elmenjen a haragod... (énekel, egyre hangosabb, mint aki fél)

FESTŐ
Hagyd abba ezt a vonítást... Elég! Hagyd abba! (lefekszik, befordul)

Lány az ágy mellett áll, nézi a Festőt - lassan sötétedik.

LÁNY
(félénken) Ne dobjál ki éjszakára...

FESTŐ
(nem felel)

LÁNY
Hadd aludjak itt a sarokban... észre se veszel...

FESTŐ
Hallgass már!

LÁNY
Holnap magamtól elmegyek... (lekuporodik a sarokba, hallgat - csend)

FESTŐ
Nem kellett volna megcsalj... Egy halért...

LÁNY
Nem csaltalak meg...

FESTŐ
Hát...

LÁNY
Régi emberem volt... mondtam már...

FESTŐ
(felül) Hogy? Akkor ezentúl vele is fogsz...

LÁNY
Ha nem akarod, akkor nem...

FESTŐ
És ha én felkeresném a régi szeretőimet?!

LÁNY
(megvonja a vállát)

FESTŐ
Nem is érdekelne?

LÁNY
De... nagyon...

FESTŐ
És mit csinálnál?

LÁNY
Semmit...

FESTŐ
Szó nélkül tűrnéd?

LÁNY
(bólint) Csak nagyon sírnék!

FESTŐ
Miért?

LÁNY
Hogy nem vagyok elég neked...

FESTŐ
Na, látod... És akkor én most mit mondjak?

LÁNY
Te??

FESTŐ
Miért?

LÁNY
Hát te... nem... (zavarában nevet) Öreg is vagy... meg olyan sokat nézed magad... a tükörben... egyedül hagysz... ezért gondoltam, hogy nem bánnád... és szép halat is adott... mindig...

FESTŐ
Ott rohadjon meg az összes hal!

Fogja a becsomagolt, utazásra előkészített önarcképet, és szó nélkül szétveri a térdén. Visszafekszik az ágyba, magára húzza a takarót

LÁNY
(döbbenten forgatja a képszilánkokat) Inkább vertél volna meg...

Lement a nap. Néma, fekete sötét lett. A lámpa is a végét járja.

LÁNY
(odabújik) Engedj magadhoz!

FESTŐ
Fázol?

LÁNY
Nem.

FESTŐ
Úgy remegsz...

LÁNY
Sötét van... Takarj el!

FESTŐ
Elfogyott az olaj... holnap majd hozok...

LÁNY
Hallgass... ne beszélj...

FESTŐ
Ne butáskodj...

LÁNY
Nem szabad... sötét van... ne beszélj...

FESTŐ
Elég már! Ne sziszegj!

LÁNY
Betegséget hoznak... fájdalmat és kínokat... ne nézz a sötétbe, ne hunyd be a szemed... nézzük a holdat... akkor nem lesz baj! (halkan énekel, alig-hangon, mint egy gyerek: Hina, Hina, ohina)

Fekszenek a sötétben. Két villanó pont a szemük. Előbújnak a démonok, egymás után, sorban, mint a hétköznapok.


12. A Szalon

A pandanuszfa levelei alatt kuporgók csendjébe távoli zaj szűrődik, visszhangos termekben izgatottan beszélgető tömeg moraja - egymásba karolva két divatos angolna siklik az álomba, a Tanítvány és a Modell. Az ifjún több színben játszó mellény, mint némely galambok begye, a már nem is olyan ifjú hölgyön töménytelen habos alsószoknya dacol a természetes kecs fonnyadásával.

A Festő gyűrött arccal, hunyorogva nézi őket, mint rég.

TANÍTVÁNY
(diadallal) Beválogattak a Szalonba... Mester! Öt képpel! Öt nagyméretű, faltól-falig képpel! Ez aztán, ugye! - Új színeket találtam, micsoda színeket - nézze, micsoda pépek, krémek, kenetek - szinte behízelgi magát a retina alá, ráolvad a szivárványhártyára, nézze! (a Modell, úgy is mint élettárs, csinos nemesfa ládikát tár a Festő elé) Még drágakő-porok is lehetnek benne, megsúgom, mert ragyooog, mintha a tűz égne... de izzik is a vászon! - Öt kép... az már történelem, és micsoda társaság! Magunk mögé küldtünk mindenkit, az öregeket, a porosokat, az álmoderneket, nem válogattak be egyet sem a régiek közül, még elrettentésül sem, mintha vastag vörös vonalat húztak volna, pokolba a múmiákkal, jöjjenek az újak. A legjobbkor jöttél el drága Mesterem - a szívem megszakadt volna, ha én bejutok és te nem...

FESTŐ
De hát küldtem munkát én is...

TANÍTVÁNY
Nem kapták meg, elkallódott valahol... de ne izgulj, most már jó lesz minden... küldök pénzt is, most csak ennyit (kitesz két százast) mert rendezkedünk. És a kripta is nyeli a pénzt... elmentek, bizony, csendben, öregesen... (a Modellhez) Kész vagy, szívem? Kezdhetjük?

MODELL
Muszáj? Olyan sokat ettem...

TANÍTVÁNY
Tréfálsz?! Épp a Mesteremnek? - No, csak egy kicsit, lazán, kíméletesen... (leengednek a mennyezetről holmi hintaszerű szerkezetet, mint egy cirkuszi trapéz. A Modell felkapaszkodik rá) Nézd, kérlek, ez a találmányom, vagy a technikám, úgy is mondhatnám... Fenébe a horizonttal, a vízszintessel, a meztelen síkkal... Repülünk, szívem! (megpörgeti a nőt a bokájánál fogva, alsószoknyák, habos csipkék röpködnek, és a haj szétbomló fürtjei, mint egy elgázolt pulyka - tollak, fodrok mindenütt. A Tanítvány széles, szaggatott mozdulatokkal festi) Érzed ezt a légiességet, ezt az erőt - micsoda ívek, spirálok, kontrasztok - és én menet közben vázolom, nincs idő, direkt olajban, fel a vászonra, egyből - micsoda dinamika, érzed a könnyebbséget, a spontaneitást, az elevenszülést... (kimerülten, lihegve nézi a festőt)

FESTŐ
(lassan kezdi, szinte csak magának - mintha nem is egy térben lennének) Legnagyobb kincs a meztelenség... (kissé lehúzza a mellette alvó Lányról a takarót) Fiatal alvók ágyékát rajzolni, fiúkat, lányokat - az álomban mindegy. Ahogy meggyűrődnek a derékháj finom rugalmas rétegei, és körbeveszik langyosan, simán, békésen a fenék lejtőjének első gömbölyű íveit - ahogy az árnyékok és a meztelenségtől mindig feszült lágyék libabőröző felületei váltják egymást, mint a friss tej felületén úszó föl... és ahogy a grafit puha hegye csúszni kezd a papíron, ahogy karcolni kezdi annak érdes szűz fehérjét - mintha a saját sóhajom vezetné a vonalat, mintha egyenesen a tüdőm lebenyeire rajzolnék... és ahogy nekifeszül az ér falának a vér - a torkomban, mellemben, ágyékomban érzem, hogy dübörög, hogy éget... és nem csillapítja, nem enyhíti semmi... csak az a vonal, az a vékonyka kis grafitvonal a papíron, ahogy a helyére fekszik, az árnyékok és fénylő foltok közé... kész, itt hever az ágyék, elölről, oldalról... És ha sikerül, ha papíron a test, már csak nézek magam elé, és nem tudom, mit tegyek... üres a nap... reggel van-e már, vagy még csak alkonyul...

TANÍTVÁNY
(megbűvölten nézi) Elképesztő... Mester! (a Modellhez) Zseniális, nem?

MODELL
(bólint)

FESTŐ
(betakarja az alvó lányt, elsimítja rajta a takarót)

TANÍTVÁNY
És mi lenne... ha mondjuk ezt a tanítást, a test békéjét, összehoznám az én dinamikámmal... a pörgést a nyugalommal, a káoszt a geometriával... (belegondol) micsoda szédületes ellentétek... a szerkesztett ívek és a legkuszább ösztönök együtt, egyszerre, egy térben... csak le kellene lassítani a pillanatot... elernyeszteni a pörgést... lássuk csak! (felmászik a hintájára, különböző pózokban próbál ellazulni és pörögni egyszerre)

MODELL
(odalép a Festőhöz, halkan) Kezeltesse magát... én már jobban vagyok... úgy tűnik, megállt... arzénos kenőcs, higanyfürdő, felváltva - nem olcsó, de használ... sajnálom... nézze... (lopva kigombolja a blúzát, mutatja a keléseket, hegeket)

FESTŐ
Ő nem tudja?

MODELL
Nem... isten ments!

FESTŐ
És ha elkapja?

MODELL
Majd azt mondom, ő hozta rám valamelyik nőjétől... (nevet szégyenében) Mit csináljunk... élni kell...

FESTŐ
Az...

MODELL
Kezeltesse magát... a szegény Margó már nem ismer meg senkit, az agyára ment... napjai lehetnek... és húsvétkor még jobban volt, mint én...

TANÍTVÁNY
(kifulladt) Mit susmorogtok ott?

MODELL
Semmi... épp meséltem, hogy én is festegetek... persze csak úgy, minden ambíció nélkül... na, pá, édes... (megpuszilja) Vigyázzon magára... (És amíg a férfiak kezet fognak, megnézi magának a Lányt) Szóval ő a kicsike? Hát igen... delikatesz... Beszélik már... beszélik... (az ajtóból még visszaint)

A Festő ül az ágy szélén, kezét, karját nézi... a testét, a bőr foltjait... A Lány megébred.


13. A Hold

LÁNY
(odakúszik a festőhöz)

FESTŐ
Beteg vagyok...

LÁNY
Tudom... (gyöngéden) Szép arcod fehér, mint a hold... (megölelné)

FESTŐ
(ingerülten) Ne érj hozzám... beteg vagyok...

LÁNY
Tudom, az első naptól... amikor hozzámértél...

FESTŐ
Ugyan miből?

LÁNY
Megéreztem...

FESTŐ
(indulattal) Elegem van a megérzésekből! Úgy megtöltöttél velük, hogy jobban félek már attól, ami nincs... mindenütt sejtések, árnyak, démonok... Elég! (ellöki magától)

Csend

LÁNY
Ne küldj el!

FESTŐ
Nem küldelek...

LÁNY
(közelebb húzódik a Festőhöz) Akkor nyúlj hozzám... érj hozzám... simogass meg...

FESTŐ
(kelletlenül megsimítja a karját)

LÁNY
Nem is fogsz rám feküdni többé?

FESTŐ
Amíg beteg vagyok, nem... (Elfordul)

LÁNY
Ne küldj el!

FESTŐ
Nem érted, hogy nem küldelek!?

LÁNY
(szomorúan) Ha nem vagyok boldog, elmegyek...

FESTŐ
Hagyj békén! Elég nekem a magam baja... (görcsösen) Nem akarok meghalni... annyi minden jár a fejemben... meg fogok gyógyulni... (vásznat hasít, szürkés krémmel keni, fáslizza magát - vastagon, mint egy múmia)

Kék csend - az éjszaka neszei

LÁNY
Hallod?

FESTŐ
Tücskök...

LÁNY
Nem...

FESTŐ
Hát?

LÁNY
Lelkek... Meg nem született gyerekek...

FESTŐ
És?

LÁNY
Hallod, milyen vidáman vannak...

FESTŐ
Tücskök... énekelnek...

LÁNY
A halál nem rossz...

FESTŐ
De én nem akarok meghalni... (újabb fáslit tép, krémez, pólyál) Meg fogok gyógyulni...

LÁNY
Még sohasem láttam szomorú halottat...

FESTŐ
Mit akarsz tőlem... hallod?! (Megrázza) Mit akarsz!

LÁNY
Hogy ne taszíts el...

FESTŐ
Mondom, hogy maradhatsz...

LÁNY
Egyedül rosszabb, mint a halál...

FESTŐ
Beteg vagyok, nem érted!

LÁNY
Én nem félek... betegségtől sem, haláltól sem...

FESTŐ
De makacs vagy! Az isten sem bír veled... (elfordul)

Hallgatnak

LÁNY
Tudod, miért szomorú itt minden dal? Mert Hináról szól. Hina a Hold... az egyetlen örökkévaló. Minden elpusztul, te is, a tenger is, a sziget is... minden... csak Hina nem hal meg soha... és eljön az idő, amikor nem lesz már semmi... csak a Hold... egyesegyedül az ég közepén... (szinte sír) Hina, Hina, ohina... és hiába néz jobbra, balra... senki... hívja a szelet, a fák susogását, a madarakat... keresi a tengert... a csillagokat... de nem lesz már senki és semmi... csak ő egyedül... állatok se, emberek se, nap se, ég se... csak a hold... de szörnyű, istenem... de szörnyű... (a Festő nyakába kapaszkodik) Ölelj magadhoz... ölelj és szoríts... feküdj rám... takarj el... (lehúzza az ágyra, ráfonódik mohón, forrón, szerelmesen)


14. A Feleség

A görcsösen összefonódó pár mellett megjelenik a Feleség - barna, kissé öreges szövetkabátban, két szatyorral. Egykedvű, panaszos - indulat nélkül.

FELESÉG
Zavarok?

FESTŐ
(ránéz, nem felel)

LÁNY
Mire gondolsz?

FESTŐ
Semmire...

LÁNY
Akkor szoríts magadhoz... ölelj át a lábaddal, mint a kígyó... szoríts, ne félj...

FELESÉG
(leül melléjük, vagy ha nincs mire, letérdel.) Ki kell költöznünk...

LÁNY
Én mindig boldog vagyok veled...

FELESÉG
Elsején... ha nem fizetünk...

FESTŐ
(önkéntelenül) És anyádék?

LÁNY
(Csodálkozva) Anyámék? - Hívtam, de nem jönnek... Félnek tőled... ölelj magadhoz... még... szorosabban...

FELESÉG
(ezen már neki is mosolyognia kell) Nem adnak... magukhoz akarják venni a gyerekeket...

LÁNY
Nem jó? Fáj?

FESTŐ
Ne figyelj rám...

LÁNY
Gyorsabban akarod?

FESTŐ
Nem... hagyjál egy kicsit...

LÁNY
Maradj bennem... (elfordítja a fejét - csak teste lassú hullámzása él, mint a tenger)

FELESÉG
Nem akartalak zavarni... csak gondoltam leülök egy kicsit... ingyen kaptam, mindenszentekre... az egyháztól... (kipakolja a szatyrot, káposzta, hagyma, pár szem krumpli, kis tök) Már azt se tartom számon, ki szeret, és ki sajnál... anyám látta egy kirakatban a rajzaidat... a "lányokat"... akkor tagadott ki... "nem etetem tovább a fattyait" - mondta. Látod, én is a te fattyad vagyok - kitagadva. (megfogja a férfi kezét) Hogy szeretlek-e... maradt-e valami abból, ami hozzád kötött... elvetted a fiatalságomat, szorongásokkal, nyomorúsággal töltötted meg az életemet, gondjaidat a vállamra tetted, örömeidből kizártál... egyszer voltál boldog, egy kiállításon - hat képet adtál el - én álltam a sarokban, a nézők kerülgettek, biztos a takarítónő - gondolták - be sem mutattál senkinek, rázták a kezedet, és vigyorogtál. Próbáltam megnézni a képeidet, de nem láttam semmit a könnyeimtől - ha van átok a világon, az enyémet festészetnek hívják - néha arra gondolok, jobban jártam volna, ha nyomorék vagy, szélütött vagy félnótás, többet kaptam volna belőled... (visszapakolja az adományt) ...ha kirúgnak, fogom a gyerekeket, és sorban beleugrunk a folyóba, a család... (kendőt vesz elő, megtörli a szemét) Bocsáss meg... felejtsd el, csak kifutott a számon... úgy megkeseredtem... (elteszi a kendőt, feláll) Jön az öregség és én még alig éltem... (elindul kifele, az ajtóban megáll, visszafordul, szinte nevetve) A minap megnéztem a... (zavartan végigsimítja az ölét)... ahogy kell, tükörrel... majdnem elkacagtam magam... én még ilyen nyomorúságos alakot az életben... ahogy összenyomorodva, ferdén állt... mint egy üres pénztárca... legalább némi apró csörgedezne benne, egy kis alamizsna... (kínlódva, hosszan kacag) - bocsánat... nem akartam zavarni... csak annyit gondolok rád, elrontott életem... (kimegy)

A Festő hosszan mered utána

LÁNY
Úgy ömlöttél belém, hogy észre se vetted...

FESTŐ
Maradj még...

LÁNY
Minek... nem vagy velem...

FESTŐ
(magához szorítja) Hallgass! Maradj velem!


15. Félelmek

Mozdulatlanul, némán fekszenek.

LÁNY
Ő volt?

FESTŐ
Ki?

LÁNY
A másik... akitől a gyerekeid...

FESTŐ
(nem felel)

LÁNY
Elküldesz, ha idejön?

FESTŐ
Nem jön ide...

LÁNY
Idejön... gyerekei vannak...

FESTŐ
Nem jön...

LÁNY
Nincs olyan... biztosan idejön

FESTŐ
Mondom, hogy nem jön!

LÁNY
Beteg?

FESTŐ
Nem...

LÁNY
Akkor idejön!

FESTŐ
Messze van... nem jön...

LÁNY
A Hold is messze van a tengertől, mégis minden este lejön...

FESTŐ
De ő nem Hold...

LÁNY
Nem szeret?

FESTŐ
Nem...

LÁNY
Mást szeret?

FESTŐ
Nem tudom...

LÁNY
Nem mondasz igazat... Egy nap eljön, és akkor elküldesz engem...

FESTŐ
(ingerülten) Nem küldelek el!

LÁNY
Olyan vagyok, mint a bot... jobbat találsz, eldobsz...

FESTŐ
Elég! Meddig mondod még!?

LÁNY
(elhúzódik a sarokba - halkan, mintha magának) A faluban volt egy ember... eljött utána a régi asszonya, és elvitte magával... a Lány egyedül maradt a házban...... (elhallgat, sír)

FESTŐ
És?

LÁNY
Éjszaka megették az állatok... mert csak ült a ház előtt, a sötétben... lámpát se gyújtott...

FESTŐ
Maradj így! (lapot, ceruzát keres)

LÁNY
Nem akarom, hogy lerajzolj... (bedugja fejét a hónalja alá, teljesen összegömbölyödik, mint egy sima sün) Többé soha nem akarom...

FESTŐ
Miért?

LÁNY
Mert elküldöd őket... és utánuk mész...

FESTŐ
(Megérinti a haját) De furcsa vagy... a betegségtől nem félsz... a haláltól sem...

LÁNY
(gyűlölettel) Nem vagyok furcsa... én vagyok a Hold...

FESTŐ
Maradj így... (letérdel elé a rajzlappal)... simulj az ágyhoz... szeretem, amikor félsz... (óvatosan, hogy meg ne riassza, lefejti róla a ruhát)... maradj így... ne mozdulj... így, amikor a félelem beleköltözik a szemedbe... mikor ruhátlanul fekszel az ágyon a derengő sötétben, démonaid között... (lágyan skiccelni kezdi) ...a félelem az egyetlen, ami elveszi a meztelen test szemérmetlenségét... ha ruhátlanul alszol... az olyan, mintha szeretkezésre várnál... vagy éppen utána lennél... már elernyedtél, ruhát sem vettél... de a félelem, a szemedben ülő rémület magányossá tesz... többé már nem az én vágyam tárgya meztelenséged, hanem a tiéd... félelmeid, kiszolgáltatottságod tükre...... (leteszi a lapot, nézi a lányt - lassan nyúl az arca felé) ...és a szemed... ez a riadt, mélybarna szem... tele könnyel, bizakodással... ahogy néz... és közben fél, retteg az egyedülléttől... a magánytól... mint mindenki... mint én...

LÁNY
Olyan forró vagy...

FESTŐ
Ölelj meg... ölelj, szoríts magadhoz...

LÁNY
(elhúzódik) Félek... olyan furcsa vagy...

FESTŐ
Melegem van... (letépi magáról az inget) Szeretnék meztelenül feküdni egy nagy érzékeny isten ceruzája előtt... Szégyellni magam... ahogy meztelenségemet, lelkem csupasz félelmeit mutogatom neki... (görcsösen kántálja) "Hina, Hina, ohina..."

LÁNY
(ijedten) Feküdj le... gyere... hogy remegsz...

FESTŐ
(forogni kezd, különös, rajongó extázisban) Itt vagyok... Tessék... nézzél meg, Uram... Íme, testem vonalai, mélyvörös vérerek... és sebeim... szeretkezésünk virágai, izzadtságcseppek a lepedőn... egész életem itt van... tessék, nézzél meg Uram... Itt állok, két lépésre a haláltól! És a képeim! (színes vásznakat, kartonokat szed elő) Harminc kép, a legcsodálatosabbak... (kirakja őket, beborítja velük a szobát, beteríti a riadt lányt, önmagát) Hány gondolat... hány gyönyörű leheletfinom gondolat... az emberről, a félelemről, a színekről... mind itt van, az én egész gazdagságom... tessék, urak és istenek, nézzétek... vegyétek... kiteszem elétek... harminc csoda... íme, az aranyló ember... micsoda méltóság a tájban... (Bejön a Kereskedő, megáll a küszöbön) Jöjjön be bátran... legkisebb istenem... tessék... nézze ezt a színt... (mutatja a Lány kezét) Érintse meg keze virágait, hogy illatoznak... fogja, érintse meg...

LÁNY
Kivel beszélsz?

FESTŐ
Tartsd oda neki a kezed... (Lány ijedten engedelmeskedik) Érzi, hogy illatoznak... ujjainak szirmai...

LÁNY
Feküdj le... csupa víz vagy... (húzza, vonszolja az ágy felé)

FESTŐ
(kitépi magát - imbolyogva áll a lánnyal szemben) Nézze... hogy áll a lábán... vaskos, izmos bokáin surran, mint a teremtés... ott van a vásznon ez a lépés is... hallgassa csak... (kézen fogja a vonakodó, kétségbeesett lányt, körbevezeti - a Kereskedő lehajol, hallgatja a Lány lépteit) A boka gömbjének halk surrogása, ahogy fordul a lábfej... ez van itt megfestve... ez a halk, nedves surranás... így forgok én is minden éjjel... szabadon... (forogni kezd - a Lány kíséri, tartja agóniájában) ...távol minden félelemtől... csak forgok... pörgök körbe-körbe az ég... a fehér hold alatt... a csillagos ég alatt... az Orion alatt... a pandanuszfák alatt... (elszédül, végigvágódik az ágyon - belekapaszkodik a Kereskedő kezébe - suttogva) Vigyen haza... harminc csodálatos képem van... amit még ti sem, senki sem... amit még soha... senki... segítsen haza... (kimerülten, levegő után kapkodva reszket, vonaglik az ágyon)

Kifehéredik a szín.

A Lány a Festő mellett térdel. Arcát megtörli, testének verejtékét felitatja. Némán ápolja, mint egy árnyék.

 


III. Halottas ágy

A fehér vászonfalon átütnek a gyertyák táncoló, mosott lángjai.

Látogatók jönnek, árnyak - halkak, suttogók. Bejönnek, megállnak az ágy fejénél, vagy lekucorodnak a Festő mellé az ágy szélére. Jönnek, mennek - véletlenszerűen, esetlegesen. Fojtott hangon, lassan beszélnek, egy történet, emlék, ez-az. Hozzá vékonyra szelt vajas veknit falnak, főtt tojással, szalámival. Lassan minden összekeveredik, hangok, emberek, emlékek - mint egy látomásban.

A Lány végig a Festő mellett marad - ápolja, nyugtatja, és ha fel akarna kelni, visszanyomja.


16. Hazatérés

FESTŐ
Itt vagyok... megjöttem...

LÁNY
(visszanyomja az ágyba) Maradj nyugodtan... csendesen...

FESTŐ
Nem halljátok... itthon vagyok... képeket hoztam... lesz pénz, kiállítás, minden... megjöttem!

FELESÉG
(átmegy a szobán - egykedvűen) Megjöttél?

FESTŐ
Nézd... micsoda vásznak, élő, eleven színek... látod, hogy izzik, ragyog...

FELESÉG
Lányod meghalt... kimelegedett, hideg vizet ivott, meghalt... ott fekszik a szomszéd szobában... nézd meg...

FESTŐ
(felül, próbál felállni)

LÁNY
Feküdj vissza... (itatja) Igyál még... még...

FELESÉG
(az ajtóból visszanéz) Hogy szenvedett-e? Nem... lehunyta a szemét... és elment...

MODELL
(bejön, leül a Festő mellé az ágyra) Mi végig mellettük álltunk... de hát halál ellen... a koporsóra is mi adtunk... rossz volt arra gondolnom, hogy egy ilyen törékeny, fiatal testet szálkás, gyalulatlan deszkák közé tegyenek... (megfogja a Festő kezét) Egyszer majdnem lett nekünk is egy lányunk... nem mondtam? Lehet... nem akartalak zavarni... (feláll) Két ekkora gyertyát is hoztam, másfél napig égett a feje mellett... vastag nehéz gyertyák... te jutottál eszembe... egyszer két napig ittál... milyen legény voltál, hogy bírtad... azt mondják, rosszul megy sorod... jól festesz, de rosszul élsz... fordítva jobb, hidd el...

Visszajön a Feleség, újabb szendvicseket hoz, kínálja

FESTŐ
(A Feleséghez) És a többiek... a fiam, az ikrek... a kicsi...

FELESÉG
Jó, hogy kérdezed... érdeklődsz...

FESTŐ
Mi történt?

FELESÉG
Semmi... jól vannak... pénzt nem hoztál, csak ezeket... (megszámolja a vásznakat: harminc)

FESTŐ
Nézd meg őket... minden itt van... az életem...

FELESÉG
Majd megnézem... köszönj be nekik... kis senkik és semmik... te meg csak küldöd haza a képeidet tizenhároméves lányok meztelen kebléről...

FESTŐ
Mit beszélsz?

FELESÉG
Mennyit csúfolnak minket... én már mindent kibírok, de ők... főleg szegény fiad - ágyasaiddal egykorú lányok vihognak a szemébe: "Banán van a lába közt - kántálják - apja küldte neki, aki egy nőstény majommal él"... menj be hozzájuk bátran... mind ott vannak, a lány, szegény halott, a fiú hebeg, s a kicsi éjjel bepisil, nyolc évesen forrót vizel apjáról álmodva... ez vagy te a mi életünkben, gúny és nyomorúság forrása...

FESTŐ
Másképp lesz... hallod?... mostantól minden... (próbál felállni) Hidd el... minden másképp lesz...

LÁNY
Gyenge vagy, elesel... feküdj vissza... (Öleli, tartja)

FESTŐ
(belekapaszkodik a felesége kezébe, suttogja) Segíts haza... kérlek... segíts...

FELESÉG
(megvonja a vállát) Megpróbálhatom...

LÁNY
Maradj nyugton... olyan forró vagy... (lemossa az arcát)


17. A kiállítás

FELESÉG
(a Kereskedőhöz) Ötszáz, azt mondja... ötszáz kéne csak...

FESTŐ
Hajójegyre... mint egykor...

FELESÉG
Segítsen neki... harminc képe van, azt mondja...

FESTŐ
Harminc nagyméretű... elsőrangú vászon... mindet lekötöm...

KERESKEDŐ
Látatlanban?... úgy nem adhatok... de állítson ki valamit... ha fejlődött, ha érdekesek a víziói... talán lekötök egy-két munkát, de így, látatlanban?!

FESTŐ
Nyolcezer kilométer bezárva a hajó gyomrába... nem bírom ki... itt van minden... harminc elsőrangú kép... nagyméretűek, alakosak... kösse le őket... nem bírom ki... nem bírom...

KERESKEDŐ
Hiába... Nem ismerős már a neve, elfelejtették... nem cseng sehogy... ezért kár volt elmennie... szélescsípőjű lányokat festeni... és miért olyan szomorúak a maga trópusai... díszesek és szomorúak, mint egy kokott a ravatalon... csináljon már valamit... az egész világ töri a fejét, hogy érdekes legyen, maga meg bezárkózik egy bungalóba a világ másik végén, és bánatos vadakat fest... ha már szépet nem tud, ijesszen ránk, kavarjon fel, undorítson - olyan érdekes bálványokat hoztak onnan, széles szájú, dülledt szemű illatos fákat... faragjon valami ilyesmit, és állítsa ki... négy öt bálvány köré már kiakaszthatja a képeit is... biztosan elsózok egy-kettőt... de így önmagában... névtelenül... teljesen reménytelen...

FESTŐ
(kínlódva felül, odahajol a kereskedőhöz, bizalmasan, szinte megalázkodva suttogja a fülébe) Segítsen haza... mindent kiadtam magamból... itt ez a harminc kép... üres vagyok... terméketlen... minden gondolatom ott fekszik... harminc csodálatos kép... nézze ezt a rózsaszín homokot... és a lovak... hátukon barna asszonyokkal, mintha titkos vágyaink árnyékai lennének... éjszakai vágyak... ezek halálosak... és nappaliak... ezek az élet vágyai... nézze....

KERESKEDŐ
(belekotor a vásznak közé) Figurális kompozíció... egész alakos tájkép... a 20. század elején!? Borzasztó! Hogy miért nem a kereskedők festenek? (a kezébe nyom némi pénzt) Itt van háromszáz, vergődjön haza valahogy... és rakja ki nálam a vásznait... (elmenőben) Szedje össze magát... iparkodjon... állítson ki, tűnjön fel, forogjon... barátilag ennyit mondhatok...


18. A rivális

TANÍTVÁNY
Ne gyere haza. Barátilag. Te egy különlegesség vagy, egy delikatesz, egy idol. Megutáltál bennünket, megcsömöröltél tőlünk, és világgá mentél, zseniális! Maradj meg ilyennek...

FESTŐ
A családom... a gyerekeim... nyomorognak...

TANÍTVÁNY
(döbbenten) Hogyan?!... visszajönnél kuncsorogni, hogy vegyük meg a képeidet... pénzt adjunk azért, ami az ellenünk való gyűlöletből, megvetésből született...

FESTŐ
Nézd, micsoda színek és fény és élet... nézd...

TANÍTVÁNY
Igen, igen... lenyűgöző... frenetikus... küldjed őket, rakd ki, hogy lássuk, csodáljuk... csak téged, magadat nem szabad látnunk... a különcöt, a gyűlölködőt, a remetetét...

FESTŐ
(kétségbeesetten) Nem bírom tovább... Beteg vagyok...

TANÍTVÁNY
(rákiált) Ne!... Erről szót se! Hallgass, mint a sír... (suttogva) Még csak az kéne, hogy elterjedjen... hazajött a tékozló fiú, a vérbaját kúrálni... egy kis zsebpénzt, apanázst kér... paradicsomi szifiliszét kívánná a mi gyűlölt pénzünkön gyógyítani... nem barátom, röhögés és megvetés tárgya lész...

FESTŐ
De hát a képek... az új színek... ilyent még soha senki...

TANÍTVÁNY
Ma új, holnap már régi... vörös kutyák, zöld lovak... ha akarom ámulok, ha akarom nevetek... ezzel ne gyere...

FESTŐ
Ilyenek a fényben... ki merte ezt előttem...

TANÍTVÁNY
Mit vitatkozol... barátilag figyelmeztetlek: mindennek vége, ha hazajössz... senki nem hisz többé neked... csak nyafogott, mondják - nem is gyűlölt minket igazából, csak érdekes akart lenni... festett pár színes disznót, zöld lovat, húsos medencéjű barna lányt, és máris hazaette a fene... ha jót akarsz, ne váltsd át a képeidet fáslira meg arzénos kenőcsre... ne add fel a megvetést, mert megvetünk, érted?

FESTŐ
(megtörten) Itt senki nem érti, amit csinálok...

TANÍTVÁNY
Itt se, ne izgasd magad...

MODELL
Miért bántod... akkora sikere volt...

TANÍTVÁNY
A vörös malacoknak...

MODELL
Kutya volt...

TANÍTVÁNY
Tényleg... bocsánat... csak olyan furcsa hosszú, kúpos az orra...

MODELL
(kedvesen, mint bon-mot) Egy hölgy felsikoltott, mikor meglátta...

TANÍTVÁNY
Vizet kellett hozzanak neki... alig tért magához... de mivel a hölgy az angol nagykövet felesége volt, pillanatok alatt híre ment... mindenki látni akarta azt a "borzasztó" képet... (nevetve súgja) A követ meg is vette ott helyben... biztos ijesztgetni akarja a myladyt... a vörös kutyával...

MODELL
Az a lényeg, hogy szálljon a híre... én is elvittem a nővérem gyerekeit... hogy hogy reagálnak... a kislány, Flóra azt mondta, "nézd Mimi, ég a kutya"... - "Véres" - mondta Paul, ő már nyolc éves... már-már hajba kaptak ezen, mire az én drágám (megsimítja a Tanítvány arcát) megoldotta a helyzetet: "ég a véres kutya"... egyszerű, nem?... hogy azóta mennyit kacagunk ezen... de mennyit... "ég a véres kutya" - (nevetve el)


19. Készülődés

A Festő kiszáll az ágyból, imbolyogva elindul. Hatalmas darab, durva csomagolópapírt vesz elő. Beleteszi a képeket - lihegve, kínlódva gyűri, hajtogatja a kemény harsogós barna papírt.

A Lány szomorúan nézi.

FESTŐ
Haza kell mennem... Elfelejtenek...

LÁNY
Tudtam... hogy elmész...

FESTŐ
Pénzért megyek...

LÁNY
Menjél...

Leteríti a földre tarka kendőjét - beleteszi a dolgait: három karperecét, a virágokat a hajából, övét, könnyű cipőjét.

FESTŐ
Megvársz?

LÁNY
Itt?

FESTŐ
Nem úgy értem... megtalállak, amikor visszajövök?

LÁNY
A szigeten?

FESTŐ
Nem érted... Egyedül leszel?

LÁNY
Mikor visszajössz az asszonyodtól?

FESTŐ
Nem azért megyek, mondtam már!

LÁNY
Várnak a gyerekeid...

FESTŐ
Nem hozzájuk megyek...

LÁNY
Rossz ember vagy te...

FESTŐ
Miért beszélsz így?

A Lány hallgat, összehajtja a kendőt, csomót köt rá.

FESTŐ
Megvársz?

LÁNY
Hazavisz apám... itt éhen halnék egyedül...

FESTŐ
De ne menj hozzá senkihez....

LÁNY
Furcsákat akarsz... ha jönnek értem, miért ne mennék... húsz éves vagyok... gyerekem sincs... ha jönnek értem...

FESTŐ
De én is visszajövök...

LÁNY
Egyiktől a másikig...

FESTŐ
Egy év, lehet hogy hamarabb...

LÁNY
(felkiált) Egy év?! Elvennél egy évet tőlem...

FESTŐ
Egy év, mi az? Nyártól, nyárig...

LÁNY
Rossz ember vagy te, rossz ember...

FESTŐ
Sietni fogok... nagyon sietek...

LÁNY
Addig talán meg is csúnyulok... a testvérem csak két évvel nagyobb... és már csak ingyen kell bárkinek...

FESTŐ
(döbbenten) Mit beszélsz?

LÁNY
Miért?

FESTŐ
(gyanakodva) Te is elmennél... pénzért is...

LÁNY
Hogyan?

FESTŐ
Lefekszel, ha fizetnek?

LÁNY
(kacag) Bolond vagy! Veled is elmentem... nem emlékszel?

FESTŐ
De nem fizettem!

LÁNY
Mert nem volt... mindenedet elrepültem... nem emlékszel... (kimegy)

FESTŐ
Gyere vissza!

LÁNY
(éneke kintről: Hina, Hina, ohina)

FESTŐ
(kétségbeesetten) Gyere be... Hallod?

LÁNY
Mit akarsz?

FESTŐ
Hova mész?

LÁNY
A tengerhez...

FESTŐ
Estére visszajössz?

LÁNY
Vissza...

FESTŐ
(kétségbeesetten) Hogy elbúcsúzzunk... legalább elbúcsúzzunk!

LÁNY
Visszajövök...

FESTŐ
Gyere ide... Búcsúzzunk el... búcsú nélkül ne váljunk el... (megfogja a kezét, nem ereszti) Itass meg...

Az ajtón belép valaki. A Lány észreveszi - halkan, alig hallhatón

LÁNY
Engedj el... várnak... (kiszalad)


20. Halál

Egy fekete zsakettos, kecskeszakállas férfi áll az ajtóban. Ahogy szokás.

HALÁL
Eljöttem...

A Festő a hang felé fordul. Nézi a Halált.

FESTŐ
És a csónak... (csend) Hol hagytad a csónakot?

HALÁL
A túlsó parton...

FESTŐ
Akkor hogy viszel át? A hátadon?

HALÁL
Nem, majd tollak... merev leszel, ráfektetlek a vízre, és tollak...

FESTŐ
(gyanúval) Nincs is csónak?

HALÁL
Te vagy... ti vagytok...

FESTŐ
És mindenkivel átúszol egyenként?

HALÁL
Nem. Én be sem megyek a vízbe, csak a partról hullámoztatom...

FESTŐ
Hogy?! Hánykódunk ide-oda tehetetlenül... fejünk nekiütődik a köveknek... a partnak?

HALÁL
Nincsenek kövek... És a túlparton vár az ikrem, az öcsém... ő majd kihúz... ollá, Festő - mondja - mostantól nem vagy! Felállít a semmi árnyékába száradni... számlálatlan senkik közé...

FESTŐ
Ollá, Festő... nem vagy...

HALÁL
Bizony... Mehetünk?

FESTŐ
Nem ülsz egyet nekem...

HALÁL
Nincs idő. Nyújtsd ki a karod, tedd keresztbe a melleden... szorosan, nehogy beleakadj a sásba...

FESTŐ
Ollá, Festő! (belegondol) És ez az egész jövés-menés...

HALÁL
(somolyog) Mind, mind hiába... Felkössem az állad?

FESTŐ
(kétségbeesetten) Nem ülsz most?!

HALÁL
Ne húzd az időt!

FESTŐ
Egy pillanat alatt kész vagyok... egyszerű az arcod, két árnyék, egyetlen ív... (ecseteket, ceruzákat, festőszerszámokat szed elő, vásznat feszít, papírt simít - lélekszakadva)

HALÁL
(keményen) Mondom, hogy ne húzzad, mert a lábadnál fogva viszlek el!

FESTŐ
(könyörög) Annyi démont festettem, nem maradhatsz ki...

HALÁL
Ott vagyok én, ne félj, minden képen...

FESTŐ
(utolsó, érzelmes próbálkozás) Úgy festenélek meg... mint otthon, a hóesésben...

HALÁL
(nevet) Mi van... honvágyad van?

FESTŐ
(gyűlölettel) Nem vagy te ide való... csak afféle átutazó... ez az igazi árnyékvilág, látod?... az a vasfa árnyéka, ez itt a jojobájé, az a tamarinduszé, a pandanuszfáé... ez meg a tenyeremé... A tiéd hol van?... Sehol! (gúnnyal) Ollá, Halál, mehetünk...

Elindulnak. A Festő megáll a küszöbön, visszanéz. Végig a szobán, a dúlt ágyon, a harminc képen, mindenen. Tekintete ide-oda siklik, csapkod, mintha keresne, várna valamit.

A Halál elunja. Keze finom fehér gesztusával tessékeli.

HALÁL
Csak utánad...

Lassan, színesen sötétedik. "Hina, Hina, ohina"


vége