Gizella, huszonéves lány
Margit, az anyja, ötvenkét éves
Orvos, fiatal férfi
König, özvegy piperés
Animus, lény

Alszanak.

MARGIT
(álmában) Jövök veled!... Ne hagyj itt! Áron!

GIZELLA
Anya, mi van?! (felgyújtja a kislámpát) Ébredj! Nincs semmi baj! (Az anyja mellé bújik)

MARGIT
De jó, hogy itt vagy!

GIZELLA
Istenem, hogy remegsz!

MARGIT
Megint itt volt!

GIZELLA
Nyugodj meg! Csak álmodtad...

MARGIT
De nem... Ilyen közelről láttam az arcát... megmozdult az ágy, mintha süllyedne... kinyújtottam a kezem és éreztem a földet... nyirkos, nyálkás agyagos volt a föld, nem mertem kinyitni a szemem... köröskörül föld, a talpamon éreztem a cúgját... valaki közeledett, megállt... éreztem, hogy néz... kinyitottam a szemem... és a gödör szájánál megláttam apád arcát... ő volt... komolyan nézett le rám... "kimmstu mit mir, wenn ich well dich rifn?"

GIZELLA
Mit mondott?

MARGIT
"Eljössz velem, ha hívlak?" De akkor nem értettem, csak magyarul jutottak eszembe a szavak "Szabadíts ki innen!" Ő megint mondott valamit... ráztam a fejem, hogy nem értem - "Áron segíts!" - kiáltottam, de ő csak nézett, megvonta a vállát, látszott az arcán, hogy nem érti. "Bármit megteszek, csak ne hagyj itt" - kérleltem. De hiába - megfordult és elment. Hallottam, ahogy az ásó belevág a földbe, éreztem a mellemen a göröngyök dübörgését... (A lányához bújik) Borzasztó volt!

GIZELLA
Ez csak álom, nyugodj meg,! Pont apa szólt volna jiddisül!?

MARGIT
Ő volt! Tisztán láttam... De miért jár vissza?

GIZELLA
Mert hiányzik neked...

MARGIT
Nem, nem! Nem hiányzik... (halkan, szinte suttogva) Én hiányzom neki... akiért a halottak ilyen gyakran... szinte minden éjjel... mit akarhatott?

GIZELLA
Semmit. Ne foglalkozz vele! Sokkal jobban vagy...

MARGIT
Úgy félek... ahogy besötétedik...

GIZELLA
Bújj hozzám... mi nem hagyjuk el egymást soha! Kérsz teát?

MARGIT
Elfogyott, nem?

GIZELLA
Maradt még lefőzve estéről egy csészével... megmelegítem... megesszük keksszel, mártogatjuk... (Felkel, odateszi a teát)

MARGIT
Nem kapálóznék én... csak tudnám, hogy téged elrendeztelek... hogy valaki gondoskodik rólad...

GIZELLA
Gondoskodom én!

MARGIT
Te?

GIZELLA
A Tanár úr ígért munkát...

MARGIT
A Tanár? Ugyan minek a tanára ő? Semminek! Ócska szemfényvesztő!

GIZELLA
(belevág) Hamarosan lesz saját lapja... ad kéziratot, levonatot javítani.

MARGIT
És te hiszel neki!? Mindent elhiszel!

GIZELLA
Azt mondta, ha jól megcsinálom... kaphatok jegyzetelést is németből! Tudod, mennyit fizet az?

MARGIT
Neked semennyit...

GIZELLA
...még a szótárt is megmutatta, amit kölcsönad a megfelelő időben...

MARGIT
Ó, ne bosszants... olyan gyerek vagy!

GIZELLA
... két ekkora kötet... mint egy kisebbfajta szekrény! Bordó vászonba kötve, és a gerincén gót betűkkel Wörterbuch - mint valami északi isten...

MARGIT
Elég! Nem is beszélek többet veled (dühösen a fal felé fordul)

GIZELLA
Anya ne haragudj... (megfogja a kezét) Ezt ígérte!

MARGIT
Inkább König úrral lennél ilyen kedves... ma korábban jön, azt mondta... Gizella! Kérlek... fogadd őt kissé figyelmesebben... csak ma!

GIZELLA
(kétségbeesetten) De a Tanár úr betartja a szavát...

MARGIT
Hagyd már azt a Tanárt! Ő maga is hal éhen... Viszont König úr megállapodott ember... biztos egzisztencia... két gyereke van... figyelsz?

GIZELLA
(nem felel, leveszi a teát a borszeszégőről) Nincs cukor... lemegyek a Tanár úrhoz, kérek.

MARGIT
Ne! Ne menj el! Megisszuk keserűn!... Gizella, én nyugodtan halnék meg, ha...

GIZELLA
Pszt, a napsugár... halkan! Engedj magad mellé...

Egy - ki a rétre megy
Kettő - csipkebokorvessző
Három - te leszel a párom,
Négy - körbe száll a légy
Öt - kaput nyit a köd...

GIZELLA
(suttogva) Ki lehet az... ilyenkor?

MARGIT
Menj, nézd meg!

GIZELLA
Biztos valami házaló!

MARGIT
Végy magadra valamit, és nézd meg!

GIZELLA
Én nem! Majd csak elmegy!

MARGIT
Menj már! Mire vársz?

GIZELLA
Nézd! Lenyomta a kilincset!

KÖNIG
(hangja kintről) Margitka! Gizella! Én vagyok, János!

MARGIT
Ő az! König úr! Siess, engedd be!

GIZELLA
Dehát meg sem mosakodtam!

KÖNIG
(hangja) Margitka! Alszanak?

MARGIT
Megmosakszol utána... Nyitjuk János! Mindjárt nyitjuk! Menj már!

GIZELLA
Így hálóingben! Meg sem fésülködtem!

MARGIT
Majd rendbeszeded magad! Addig én beszélgetek vele! Menj már, ne várakoztassuk! - Azonnal, János, azonnal!

GIZELLA
De hogy mosakodjak előtte?

KÖNIG
(hangja) Nincs valami baj, ugye?!

MARGIT
Nincs, nincs!... Behúzod a függönyt... Egy pillanat János, Gizella már megy is!

GIZELLA
De miket fog gondolni?! Ott csobogok egy szál függöny mögött...

MARGIT
Azt gondol, ami jólesik... eredj már!

KÖNIG
(hangja) Jöjjek vissza később?

MARGIT
Dehogyis... nyitjuk már... eredj, Gizella! Rögtön, János!

GIZELLA
Legalább az ágyat terítsem le!

MARGIT
Dobd rá a szmirnát... És gyere, segíts felülni... tedd a hátam mögé a párnát... mosolyogj egy kicsit... ne légy ilyen savanyú... Jövünk, János!

GIZELLA
(kinyitja az ajtót, és máris eltűnik a mosdófüggöny mögött) Jó reggelt, König úr!

KÖNIG
János, jó? Inkább János! (belép) Kissé korán jöttem... Jó reggelt, Margitka!

MARGIT
Hozz egy széket, Jánosnak... tedd ide az ágy mellé... jöjjön, üljön le, János...

KÖNIG
Nem bírtam otthon maradni... alig hunytam le a szemem... bocsássanak meg... Rosszkor jöttem, ugye?

MARGIT
Nem, dehogyis!... Én vagyok a hibás... kicsit elhúzódott az ébredés... rossz álmom volt... Gizella odabújt mellém, nyugtatott... olyan jó lány... és tudja, János... már az is megnyugvás, ha valaki meghallgatja az ember...

KÖNIG
Hogyne tudnám, ötödik éve élek egyedül...

MARGIT
Gizella, kész vagy?

GIZELLA
Még nem... lassan melegszik a víz...

KÖNIG
Csak készüljön nyugodtan, megvárom... most jut eszembe, hoztam magának valamit! (a kabátja zsebéből kivesz egy kis zöld tokot)

MARGIT
Mi az? Mutassa!

KÖNIG
Sorban állnak érte a nők... Világszabadalom! Gizella, kérem a kezét...

MARGIT
Hadd nézzem meg én is...

KÖNIG
(kinyitja a kis tokot) Ez kérem egy eredeti Zsápárá golyócska... Zsápárá, de Japara-nak írják, francia... Érzi?

MARGIT
Micsoda illat!

KÖNIG
Hát még, amikor elolvad! Gizella, szabad a kezét...

Tegye a langyos mosdóvízbe, akkor elolvad a zselatingolyó és kiszabadul belőle a Zsápárá-parfümcsepp... tegye csak bele, meglátja milyen illat lesz itt...

GIZELLA
Köszönöm... mindjárt beleteszem...

MARGIT
Maga annyira figyelmes, János! Milyen ötletes ajándék! A maga találmánya?

KÖNIG
Én csak forgalmazom... kizárólagos forgalmazó: König-pipere, Váci út 147... (Közelebb hajol Margithoz, suttogva) Van más lepetés is... (elővesz a kabátjából egy világoskék zizegős selyempapírba göngyölt csomagot. Margit kezébe adja.)

MARGIT
Milyen könnyű... Mi ez?

KÖNIG
Majd kibontjuk, amikor eljön az ideje...

MARGIT
Ma?

KÖNIG
Hamarosan... nagy nap lesz a mai... alig hunytam le a szemem... pontban tizenegyre ki kell mennem a bécsi hajóhoz, mert...

MARGIT
Mert?

KÖNIG
(suttogva) Érkezik a kocsi...

MARGIT
Milyen kocsi? Ezt eddig nem is mondta!

KÖNIG
Magam sem hittem... de ma megjön... az új szállítókocsi! Mint egy álom. Képzeljen el egy akkora dobozt, mint ez a szoba, a legnemesebb zománcos tombak-lemezből. Kívül-belül világoskék, a vezetőfülke pedig fehér. Használt volt, de újrafestettem... most szebb, mint újkorában... És az oldalán fehér betűkkel "König-pipere". Nincs még egy ilyen az országban! Olyan gyönyörű, hogy nászútra lehetne menni vele... kétoldalt hatalmas homorú sárhányók, nikkelből... ekkora lesz az ember arca, ha belenéz...

MARGIT
Hallod, Gizella?

GIZELLA
Jövök, mindjárt!

KÖNIG
A gyerekek már egy hete ezzel ébrednek: "Apa, mikor jön a kocsi?" Hát ma megjön!

MARGIT
Használja egészséggel! Nem is tudom, mit mondjak... maga olyan nagyvonalú ember, János... annyi életerő, ötletesség, kedély van magában... sokra fogja vinni...

KÖNIG
Törekszem... csak más dolgokban is némi kis örömem lenne... minden rendben lehetne... ugye, Margitka?

MARGIT
Gizella, gyere már ki! Annyit készülsz, mint egy primadonna!

KÖNIG
Hagyja! (Gizellának) Öltözzön nyugodtan! (Margitnak) Az nem baj, ha egy nő ad magára...

MARGIT
Elfogódott, amikor maga itt van!

KÖNIG
Én is! Bárcsak ott tartanánk. (A zsebéből elővesz egy képet) Nézze, ezt is maguknak csináltattam...

MARGIT
Mi ez? Nem látom jól...

KÖNIG
(megfordítja a kezében) Így. Ezek ők! Anna és Lonci... Ilona, ő a nagyobbik... árnyékkép, fekete papírból vágják ollóval... vasárnap csináltattam a Szigeten... (közelebb hajol Margithoz, suttogva) A kisebbik meg is kérdezte "Ez az új mamikának lesz?" - így mondta: "az új mamikának" - Mit lehet erre mondani?... olyan édes volt, elől kihullott egy tejfoga... És úgy mosolygott rám, mint aki mindent tud...

MARGIT
Hiányzik nekik az anyjuk...

KÖNIG
Áh! Már nem is emlékeznek rá... kicsik voltak... az az igazság, hogy én se nagyon... szomorú természete volt, már lánykorában is úgy járt az utcán, hogy a fal felé fordította a fejét, hogy ne lássa az embereket... ilyen volt, isten nyugossza!... Elvettem, mert mit tehet az ember; néha annyi szeretet van bennem, hogy érzem, szétfeszít... hova tegyem a képet, hogy Gizella is lássa... az új mamikának, és mosolygott hozzá...

MARGIT
(közbevág, már egy ideje nem érzi jól magát) A kezét, János! Kérem a kezét... adja már!

KÖNIG
Rosszul van?

MARGIT
Nem látok... semmit nem látok! Ne vegye el a kezét... istenem, megfagyok!

KÖNIG
Gizella, jöjjön gyorsan... a mama rosszul van!

MARGIT
(görcsösen kapaszkodik a kezébe) Ígérje meg, János...

GIZELLA
Nyugodj meg, anya, itt vagyok! (Jánosnak) Ott a gyógyszer a polcon... a kanalat is hozza! (Margitnak) Mindjárt elmúlik... Hívom az orvost! (Jánosnak) Adjon be neki két kanállal... azonnal jövök!

MARGIT
Lőw bácsit hívd! Csak a Lőw bácsit! (zihálva próbál felülni) Ha nincs bent... menj el hozzá haza... ő eljön... szívesen jön...

MARGIT
Ne haragudjon, János... Éppen ma! Annyira vigyáztam... de egyszercsak, mintha kihúznák a lábam alól a talajt... elfogy a fény... szinte látom, hogy kúszik szét tagjaimban a fájdalom... és aztán semmi... csak sötét, sötét... percekig...

KÖNIG
Kér még egy kanállal?

MARGIT
Nem, most már jobb... olyan jó fogni a maga kezét...

KÖNIG
Ha nehezére esik, ne beszéljen... mindjárt itt az orvos...

MARGIT
A Lőw bácsi... nála szültem annak idején... mintha a bátyám lenne... ne vegye el a kezét, biztonságot ad...

KÖNIG
Persze, fogja csak...

MARGIT
Én annyira hiszek magában... olyan boldogok lesznek, meglátja!

KÖNIG
Margitka! Én mindig őszinte voltam magához... Nagyon megszerettem magukat... néha úgy érzem, ez a második családom, és ha Gizella is úgy érezné...

MARGIT
Hát persze! Látja mennyi ideig készült... hogy tetsszen magának.

KÖNIG
Gondolja?

MARGIT
Hogyne, hiszen ő is nő...

KÖNIG
Én kissé túlságosan tartózkodónak érzem... alig ér a kezemhez, máris elrántja... de az is igaz, hogy épp ezt szeretem benne... hogy olyan finom, tartózkodó... még velem is...

MARGIT
Nehezen oldódik fel...

KÖNIG
Margitka! Én egész éjjel nem aludtam... bevallom... járkáltam fel s alá a konyhában... és döntöttem... én ma, hogy is mondjam... én megkérem Gizella kezét... eljegyzem... ugye, nem haragszik?

MARGIT
Jaj, János... én olyan boldog lennék!

KÖNIG
Én is, Margitka, én is! Akkor eljegyzem, jó? De segítsen maga is... olyan nehezen állnak össze bennem a szavak... segítsen, ha elakadnék...

MARGIT
Nem lesz semmi baj... hisz mindnyájan ezt a percet várjuk...

KÖNIG
Ó, bár sikerülne!... Nekem nagyon tetszik, Gizella... finomlelkű, tiszta lány... csak ne lenne ő is szomorú, mert... szóval ideje, hogy egy kis vidámság költözzön hozzánk.

MARGIT
Fel fog oldódni... ha majd jobban megismeri magát... az ő természete nem ilyen komoly... az apja nevelte ilyenné... azelőtt, kicsi korában annyira szeretett táncolni, énekelni... Még most is néha... sokszor engem is megnevetett... de hát az apja ilyenkor mindig rászólt... csak az volt jó neki, ha mindenféle tudományos hókuszpókuszokkal tömheti a gyerek fejét... úgy, hogy - ne vegye bűnömül - de Gizella szempontjából jókor halt meg...

KÖNIG
Engem nem zavar, ha a feleségem művelt nő... csak komor ne legyen... és hideg természetű se! Érti, mire gondolok...

MARGIT
Nem hiszem, hogy maga mellett egy nő hideg maradhatna... ilyen életerős, melegszívű férj mellett... Hogy örült annak a golyócskának is!

KÖNIG
Magam is úgy éreztem. És ez még csak az előétel volt, ha szabad így mondani. Ezt nézze meg! (Kibontja a csomagot) Hunyja be a szemét! (Margit kezéhez érinti a fehér prémet, a nő arca felragyog, mint egy kislányé) Nos, mi ez?

MARGIT
Nyúlprém! Nyuszi! Milyen puha! Igazi nyuszi!

KÖNIG
Gondolja, hogy tetszeni fog neki?

MARGIT
Kacagni fog az örömtől... hagyja még itt nálam... egy kicsit...

KÖNIG
Úgy terveztem, hogy amikor elhozom a kocsit... errefele jövök... dudálok neki... mi van? Rosszul van?

MARGIT
Nem, nem! Csak az izgalom... folytassa!

KÖNIG
És elviszem kocsikázni. Akkor adnám oda a nyúlprémet...

MARGIT
És eljegyzi...

KÖNIG
Igen. Vagy akkor, vagy utána... délután... olyan lesz, mint egy dáma... fehér nyúllal a világoskék kasztniban...

MARGIT
Ezt soha nem fogom tudni meghálálni magának... Menjen és siessen vissza! Nagyon siessen!

KÖNIG
Margitka, kérdeznék valamit... ugye nem sértem meg, ha itthagyok egy kis összeget az orvosnak?

MARGIT
Nem kell. Lőw bácsi már-már a barátunk...

KÖNIG
Akkor gyógyszerre! A legjobbat írassa fel, hogy minél hamarabb meggyógyuljon! Ugye, nem utasít vissza?

MARGIT
Köszönöm, János. Maga olyan jó velünk...

KÖNIG
No, sietek! Addig finoman készítse fel őt... vagy inkább én mondjam? Az jobb lenne, nem? Csak segítsen... olyan ez, mint egy lidércnyomás... (Kimegy)

MARGIT
Szép nyuszi vagy! Hosszúszőrű! Illatos. Nekem is volt. A sötétvörös kabátomhoz hordtam. Mint a vér, olyan színe volt. Hű, milyen nagyra voltam vele! - Aztán alábbadtam. És egy szép napon a nyuszi is elment... (halkan, mint egy könyörgést) De te ne menj el, soha ne menj el! Ha megfakulsz, vagy megritkulsz, akkor se! Inkább egyen meg a moly a szekrény fenekén... maradj meg nekik!

TANÁR
(furcsa, érdes, visszhangos kiáltás az alsó emeletről - mint egy kútból) Gizella! Napsugárlány! Bújjon elő! Nagy újság van!

MARGIT
A Tanár! Ó, a vén bolond! Épp most jött rá a kiabálhatnék!

TANÁR
Tőkét nyert az ÉLET!... Elsején indulunk, huszonnégy oldallal... szerdai leadás! Gizella! Hallja!? (Csend) Ha otthon van, ragyogjon rám!

MARGIT
(hallgatózik) Elment, hál'istennek! Füstkarika úr! (A prémnek) Most szépen elbújunk, ide a párna alá... és aztán majd "nyuszi hopp!"

GIZELLA
(hangja kintről) Megyek előre, jó? Ne lepődjön meg! Kissé szűken vagyunk!

Anya, mit csinálsz! Miért ültél fel?!

MARGIT
Lőw bácsi nem volt bent?

GIZELLA
Nincs... azt mondták... elutazott...

MARGIT
Hogyhogy? Nem mondta... Otthon nem nézted?!

GIZELLA
De ha egyszer elutazott! (Orvosnak) Lőw bácsi kezelte anyát...

MARGIT
(Orvosnak) Nem kellett volna idefáradnia... már jobban vagyok...

ORVOS
Megnézhetem?

MARGIT
Nincs rajtam semmi megnéznivaló... gyenge a szívem...

ORVOS
Mit szed?

GIZELLA
(készségesen mutatja) Ezt. Roham esetén két kanállal... .

ORVOS
És használ?

GIZELLA
Egy ideig...

MARGIT
Persze. Ahogy beveszem, máris jobban vagyok...

ORVOS
(leül Margit mellé az ágyra) Mennyi a vérnyomása?

MARGIT
Nem tudom.

ORVOS
Mikor mérték meg utoljára?

MARGIT
Nem olyan rég... egy-két hónapja...

ORVOS
És akkor mennyi volt?

MARGIT
Egy kicsit magas... vagy alacsony... Nem emlékszem pontosan...

ORVOS
Megengedi, hogy meghallgassam a szívét?

MARGIT
Fölösleges... jobban vagyok...

ORVOS
(közben előveszi táskájából a sztetoszkópot. Imponáló magabiztossággal "engedi el a füle mellett" Margit hárító gesztusait) Gombolja ki a blúzát!

MARGIT
Mondom, hogy a szív... Lőw bácsi már százszor megállapította...

ORVOS
Én is meg akarom hallgatni. Csak nyissa szét...

MARGIT
Nincs alatta semmi...

ORVOS
Gombolja ki nyugodtan...

MARGIT
("kinyit" két gombot) Gizella, fordulj el!

ORVOS
(meghallgatja) Most nyugtalanabbnak érzi magát a szokásosnál?

MARGIT
Fáradt vagyok... (elfordul)

ORVOS
Ki kellene vizsgálni... feküdjön be a kórházba négy-öt napra... elintézem, hogy soron kívül felvegyék...

MARGIT
Nem akarom.

ORVOS
Nappal a lánya is bejöhet... kap egy fehér köpenyt, kész ápolónő... Ne féljen, gyorsan eltelik az a pár nap... Felerősítenénk egy kicsit...

MARGIT
Már késő.

ORVOS
Hány éves?

MARGIT
Ötvenkettő...

ORVOS
Hiszen maga még fiatal...

MARGIT
Fáradt vagyok. Aludni akarok. (Befele fordul)

GIZELLA
Éjjel alig alszik... Apával szokott álmodni... gyakran álmodja, hogy élve temetik el...

ORVOS
Persze, a bezártság miatt... felírok valami erős nyugtatót... figyeljen oda, hogy rendszeresen bevegye... És próbálja rábeszélni a kivizsgálásra... Van valaki, aki segíthetne?

GIZELLA
(halkan) Van.

ORVOS
(Megnézi) Elaludt. Itt a recept... Vagy jöjjön velem. Nekem egy-kettő megcsinálják...

GIZELLA
(vállára teríti anyja kendőjét) Mehetünk.

ORVOS
Vegyen magára valamit, megfázik!

GIZELLA
Ez jó meleg. Visszafelé majd szaladok. (Kimennek)

MARGIT
(álom és ébrenlét határán) Nist! Ich gej nist! Gej nist! - Nem megyek! Engedj... nem megyek... (felébred, még mindig az álom hatása alatt) - Hát már soha... soha nem hagysz békén... de hiába... most már késő, kiismertelek! Bárhogy gyötörj éjszaka... a nappal az enyém. Kibékülök istennel, te meg kuporogj Ásmodáj ölén az idők végezetéig...

Erre nem számítottál, mi? Megvan mind... a gyertyák is, hiánytalanul... az utolsó szálig...

Háne rot hálalú ánachnú
mádlikim ál hániszim
Veál hánifloát ve ál,
hátsuvot veál hámilchámot...

GIZELLA
Megjöttem, anya! Elhoztam a gyógyszert... és hoztam még valamit! (Kibontja a dossziét, kapkodva szedi szét a nyomdában egymáshoz tapadt, friss festékszagú lapokat) Tudod mi ez? Az ÉLET, anya... jövő héttől utcára kerül az ÉLET, a Tanár úr lapja! Itt a korrektúra... a korrektúránk! (Hirtelen észreveszi a gyertyatartót, melyet Margit teste eddig eltakart) Ez honnan került elő, anya?

MARGIT
A szekrényből.

GIZELLA
Eldugtad apa elől?

MARGIT
Nem dugtam... ott volt. Mindig is ott volt.

GIZELLA
Dehát megtiltotta!

MARGIT
A nagyanyámé volt...

GIZELLA
Nagyon szomorú lenne, ha tudná... (hallgat, nézi anyját)

MARGIT
Ne oltsuk el, kérlek! Olyan jó érzés látni... szinte melegíti a szememet... (Csend) Haragszol?

GIZELLA
(Nem felel, visszaül a helyére, a heverőre, ölébe veszi a dossziét, kinyitja. Lázasan, gyönyörrel forgatja az oldalakat. Arca kigyúl az igalomtól) Ó, hogy vártam! És végre itt van... három ív friss, meleg festékszagú, levonat... Az ÉLET... Tudtam, hogy a Tanár úr beváltja az ígéretét... Hát nem csodálatos?! - Tudod mi ez, anya?

MARGIT
Egy újság.

GIZELLA
Ó, anya, nem beszélek veled, mert elrontod a kedvemet... (rövid hallgatás után lelkendezve) Nézd, ez az ő cikke! "A rádiumról"... nagyon figyelj, mert ez a jövő... a bölcsek köve... csak a lényeget olvasom, jó? (átfut néhány sort) "1898-ban egy nagyon érdekes házaspár, Curie párizsi tudós és a felesége, aki lengyel származású nő, és Szklodovszka a lányneve" - tudod, Mária, akiről a múltkor meséltem, a képét is mutattam... "szurokfénylével kezdett kísérletezni. Rettenetesen fáradtságos és hosszadalmas munka után két új elemet vontak ki a szurokfényléből. Az egyiket Madame Curie hazája után elnevezték polóniumnak..." - Ez olyan szép gesztus, nem? Hogy szeretheti az a férfi Szklodovszka Máriát... "a másikat pedig rádiumnak. És attól a naptól kezdve, hogy a rádium fel volt fedezve, megkezdődtek a csodák..." - A csodák! Itt bőven leírja, milyen csodák... ezt nem értenéd, ezt sem... De ezt igen, figyelj! (hangosan, szinte himnikusan) "A rádium fénye keresztülhatol a papíron, fán és sok ércen is - milyen csodálatos, nem? - olyannyira, hogy látja őket az a vak ember is, akinek csak a szeme hiányzik, de a látóidegei épek..." Hihetetlen, ugye?

MARGIT
(kétségbeesetten sírva fakad) Óh, Istenem! A vak ember is látja! Gyermekem, mi lesz veled! - Nézz magadra, szakad le róla a ruha... valamirevaló férfi elfordul, ha rádnéz... és te ilyen hülyeségekkel foglalkozol!

GIZELLA
Ne sírj, anya, kérlek... Hiszen ez munka!

MARGIT
Munka? Nézd meg a kezed, csupa fekete!

GIZELLA
Festékes! Na és... mikor megyek a pénztárhoz, megmosom, és újra szép fehér lesz!

MARGIT
Soha, érted!? Soha! A fejedben van a baj... Az átkozott apád az oka mindennek!

GIZELLA
(rákiált, szinte magánkívül) Ne mondj ilyet!

Inkább hallgassunk! Én sem beszélek többet... vedd be az új gyógyszert. Megnyugszol tőle. (Letöri az egyik fiola tetejét, kiönti egy kiskanálba)

MARGIT
(eltolja a kezét) Nem kell semmiféle gyógyszer... én miattad vagyok így... csakis miattad!

GIZELLA
Kérlek... Az én kedvemért...

MARGIT
Ha megígérsz valamit. König úr...

GIZELLA
Előbb a gyógyszert! Kiskoromban is így volt.

MARGIT
Nem, mindig az ígéret volt előbb.

GIZELLA
Anya, ne makacskodj!

MARGIT
Jó, beveszem... de aztán te jössz!

GIZELLA
Az orvos azt mondta, hogy nagyon keserű, ezért teával kell bevenni... majdnem elkacagtam magam, mert a mi teánkban a két keserűség találkozik egymással...

MARGIT
Miért nem veszel cukrot? János hagyott pénzt...

GIZELLA
És te elfogadtad!?

MARGIT
Nem lehetett visszautasítani... Olyan jó szívvel adta! Ezt a képet is neked csináltatta... a gyerekeiről... a kisebbik Anna, elől hiányzik egy tejfoga, a nagyobbik Lonci... az vigyáz a kicsire... nehéz lehet nekik anya nélkül...

GIZELLA
Egy hajtásra, fenékig!

MARGIT
Nem hallottál valamit?! Mintha dudáltak volna...

Gyorsan! Öltözz már! Ez János! Az új kocsi! Siess, Gizella, téged vár! Ne nézz így... megjött a kocsi Bécsből! Az új kocsi! (türelmetlenül) Érted jött, menj már! Elvisz sétálni...

GIZELLA
De anya, ilyen hirtelen...

MARGIT
Megígérted!

GIZELLA
Igen... de hogy hagyjalak egyedül?

MARGIT
Ne törődj velem... Vedd a kabátod, egy-kettő és eredj! Siess már! Ne várjon!

Mutasd, hogy nézel ki?

GIZELLA
Hogy?! Mint mindig.

MARGIT
Akkor most nyúlj be a fejem alá!

GIZELLA
(kiveszi a nyulat) Mi ez?

MARGIT
A tied!

GIZELLA
Az enyém!?

MARGIT
Nyúl, tiszta, valódi nyúl! Neked hozta... Vedd fel, hadd lássalak!

Nem úgy! Egy prémet sem tudsz viselni! Gyere megmutatom... így, körbe, szélesen... és egy kicsit hajtsd hátra a fejed... úgy jobban érvényesül... kezitcsókolom, kisasszony... a kocsi lent várja... ügyes légy!

GIZELLA
Sietek haza!

MARGIT
Jó, jó! Menj! Repülj!

MARGIT
Köszönöm, uram. Tudtam, hogy visszafogadsz!

Ködéj lőhódot ulőhalél
Lösimchá hágádol ál niszechá
Vöál niflotechá, vöál jösuátechá...

MARGIT
Ki az?

ORVOS
(hangja kintről) Az orvos.

MARGIT
Nincs bezárva.

ORVOS
(belép) Nem zavarom?

Erre járok haza. Gondoltam, megnézem, hogy van.

MARGIT
Csak ezért jött fel? Hogy megnézzen...

ORVOS
Igen. Megkapta a gyógyszert?

MARGIT
Meg.

ORVOS
És?

MARGIT
(legyint)

ORVOS
Leülhetek?

MARGIT
Tessék. Csak ez az egy szék van.

ORVOS
Hogyhogy egyedül van? A lánya dolgozik?

MARGIT
Nem. Elment a vőlegényével. Kipróbálni az új kocsit. Mindjárt jönnek.

ORVOS
Gondolkozott azon, amit mondtam? A kivizsgáláson.

MARGIT
(inti, hogy nem)

ORVOS
Miért?

MARGIT
Nincs értelme...

ORVOS
Elmenjek?

MARGIT
Abban segítsen, hogy ne legyenek fájdalmaim. A többit én elintézem...

ORVOS
Itt a lakáscímem ... éjszaka is nyugodtan hívhatnak... Otthon vagyok, vagy a kórházban... de azért gondolja át még egyszer, a lánya férjhezmegy, gyereke lesz... nagy szüksége lenne magára...

MARGIT
Már meggondoltam...

ORVOS
(a gyertyatartóra) Megnézhetem?

MARGIT
Óvatosan... nehogy kialudjon!

ORVOS
Szép darab. Én csak hétágút láttam eddig.

MARGIT
Az más. Az a menóra...

ORVOS
És ez?

MARGIT
Hanukka... egy ünnep... nyolc napig tart, ha megérem... (hangja megtörik, majdnem elsírja magát - hang és könny nélkül)

ORVOS
Mi baj?

MARGIT
...olyan rég nem beszéltem erről... ilyesmiről... fennhangon... Tizenkét éve... olyan rég!

ORVOS
Miért?

MARGIT
A férjem miatt...

ORVOS
Más vallású volt?

MARGIT
Dehogyis. Neki volt a legszebb hangja a férfiak között! Én meg válaszolgattam neki a karzatról... nekem is szép hangom volt, mindig felnéztek a férfiak, hogy kié az a vidám, incselkedő hang... olyan volt, mint a legszebb asszonyoké... nevetve énekeltem, hiszen az az isten szeretete öröm... és én nagyon örültem...

ORVOS
És?

MARGIT
Aztán összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, és egy nap a kisebbik, Gizella öccse megbetegedett... másfél évig feküdt... napokig mereven nézte a mennyezetet, már azt hittük meghalt, aztán jobban lett, és megint visszaesett... úgy játszott vele a halál, mint macska az egérrel, elengedte, megfogta... éjszaka néha arra ébredtem, hogy a férjem hangtalanul fohászkodik mellettem... Csak az ajka mozgott... nappal meg fogta a kisfiú kezét, és némán mozgott az ajka... így ment ez másfél évig... az üzlet szétment, a rokonokból éltünk egyik napról a másikra... aztán a kisfiú egy nap meghalt. Mikor jöttünk haza a temetőből, a férjem előttünk ment... nem nézett senkire. Belépett a házba, vett egy zsákot, és kezdte belerakni az imakendőt, a sábeszt, a szent könyveket... úgy dobálta bele, mint a száraz kenyeret... mikor befejezte, azt mondta: "Nem akarok az Úr és a Sátán vetélkedésében Jób sorsára jutni"... így mondta, szóról-szóra... Jób sorsára jutni...

ORVOS
És azóta tilos?

MARGIT
De nemcsak ez... amikor szakított istennel, tüntetően szombaton hordta be a szenet... a rokonok, ismerősök előbb beszélni próbáltak vele, majd kerülni kezdtek bennünket... ekkor a férjem azt mondta: "mától kezdve nincsenek rokonaink, magunk vagyunk"... a kisfiút kihantoltatta, és átvitte a köztemetőbe... azóta nem tűrt semmit, még jiddisül sem volt szabad megszólalni...

ORVOS
És a kislány, hogy viselte ezt?

MARGIT
Nehezen... de nem mutatta. A férjem kivette őt az iskolából, a széherből és reáliskolába íratta... mindig az apja volt a bálványa... ő pedig úgy nevelte Gizellát, mintha a fia lenne... csillámfoltok a holdon, a sejt halála, a vastüdő szerkezete, elektromos növények... és még mi minden... ami szemfényvesztés a világon születik, az nálunk mind komoly tanulmány tárgya lett... nézze meg a füzetét... nyúljon be az ágy alá, a második deszka alatt... olvassa el... egy zsebkendőt nem tud kimosni, de tizennégy évesen boncolásra járt...

ORVOS
(Kiveszi a keményfedelű füzetet) Csodák könyve... hm!

MARGIT
Most mondja meg! Olvasson bele!

ORVOS
Ezek az ő jegyzetei?

MARGIT
(gúnyosan) A jegyzetei!

ORVOS
Érdekes... ez furcsa, egyéni észrevétel... de pontos...

MARGIT
Micsoda?!

ORVOS
A hallucinációkról ír... meg az álomról... ezt ő maga írta! Szinte hihetetlen...

MARGIT
Ne mondjon ilyent! Ha meghalok, elveszik a férjem nyugdíját, akkor majd irkálhat, míg éhen hal... hisz semmihez nem ért...

KÖNIG
(hangja kintről) Megjöttünk.

MARGIT
Tegye vissza a füzetet! Gyorsan!

GIZELLA
(belép, döbbenten megáll) Itt van ?!

ORVOS
Miért csodálkozik...

GIZELLA
Semmi... csak hogy visszajött!

KÖNIG
Helyet az uzsonnának!

GIZELLA
János, ő az orvos, aki anyát kezeli.

KÖNIG
Örvendek. König vagyok. Mindjárt bemutatkozom rendesen, csak előbb leteszem a tálat.

ORVOS
Nem is zavarok tovább.

GIZELLA
(elébe áll, szinte könyörög) Ne menjen el.

ORVOS
Így is túl sokáig maradtam.

GIZELLA
Kérem! Csak egy kicsit! (Könignek) Ugye meghívhatom a doktor urat is?

KÖNIG
Hogyne, természetesen! (Margitnak) Nézze, mama, mint egy festmény! (Odatartja elé a celofánba takart tálat) Ez aszpikos, ez füstölt, ez meg paprikás... Az Éden kiterítve, nem?

MARGIT
Milyen volt az út? A kirándulás...

KÖNIG
Pompás. Végigrobogtunk a körúton, majd éles kanyarral irány a Sziget... és ott... Elmondhatom?

GIZELLA
János kibontotta a hajamat... (Orvosra néz)

ORVOS
Így sokkal jobb!

KÖNIG
Látni akartam, milyen, amikor csak úgy szálldos a szélben...

MARGIT
Szép volt?

KÖNIG
Elmondhatatlanul. Az emberek megfordultak utánunk, és azt mondták magukban "ott repül König és Társa." (lelkesen) König és Társa!

ORVOS
(nevet)

KÖNIG
Rosszat mondtam... bocsásson meg! Tényleg nem a legszerencsésebb kifejezés... de ez jött a számra...

MARGIT
Nem baj, János, folytassa!

KÖNIG
Visszafelé a Váci úton jöttünk... elhaladtunk a bolt előtt... és mit látunk?! A két gyerek kint játszik az udvaron...

MARGIT
(Gizellának) És? Megálltatok?

KÖNIG
Nem! Csak integettünk... és dudáltam nekik...

MARGIT
És ők?

KÖNIG
Visszaintettek... a kicsi úgy mosolygott, mint aki mindent ért. Az olyan okos! És íme, itt vagyunk!

MARGIT
Fő, hogy jól éreztétek magatokat.

KÖNIG
És még csak most jön a java. Hol vannak a tányérok?

GIZELLA
Én megterítek!

KÖNIG
Szó sem lehet róla, én terítek! Maguk rendezzék el a szobát, hogy le tudjunk ülni. (Bemegy a függöny mögé, lelkes tányércsörgés, villakoccanás)

GIZELLA
(Orvosnak) Kérem, segítsen, vigyük a heverőt a kisasztalhoz?

ORVOS
Azt oda?! Inkább az asztalkát hozzuk ide... sokkal könnyebb!

GIZELLA
De nem illik!

ORVOS
Miért?

GIZELLA
A hálószobában enni!? Az hogy venné ki magát?

ORVOS
Maga győzött... (Megemelik a heverőt, kihull belőle a füzet. Orvos felveszi, Gizella kikapja a kezéből)

GIZELLA
(zavartan) Semmi, csak egy füzet... (elteszi)

KÖNIG
(énekel a függöny mögött)

"Pohár reped, tányér törik
Így terít a János König!"

(Kidugja a fejét a függöny mögül) Most szereztem! Jó, mi? (kijön) A legnagyobb dolog, a vidámság! Ez az, ami annyira hiányzik! Megérti, ugye? (Visszamegy. Hamarosan előjön két nagy tálcával, melyen szép rendben sorakoznak a felvágottak, hússzeletek, negyed uborkák, ecetes dinnyék, salátalevelek) A mamának külön tálaltam! (Odaviszi az ágyhoz, hirtelen elhallgat) Elaludt! Mint egy gyerek!... Most mi legyen?

GIZELLA
Ne ébresszük fel! Várjunk még!

KÖNIG
Jó! Végül is hidegtál... nem hűl el...

Valami mégiscsak hiányzik! Abrosz, teríték, kenyérkosár, szalvéta, poharak... Megvan! A bor!

GIZELLA
Nem számít... Megleszünk nélküle. Végül is ez csak egy uzsonna!

KÖNIG
Nem! Ez sokkal jelentősebb esemény... muszáj bornak lenni! Leszaladok, és hozok egy üveggel. (suttogva kabátol)

"Míg a mama alszik,
Borért szalad König"

(Kimegy, hangja boldogan harsan kintről) Micsoda nap!

ORVOS
Úgy meglepődött, amikor meglátott.

GIZELLA
Azt hittem, többé nem jön.

ORVOS
Megegyeztünk, hogy hív, ha baj van.

GIZELLA
Hívtam... Elképzeltem, hogy hívom...

ORVOS
Elképzelte?

GIZELLA
Hogy elmegyek magáért... a kórházba...

ORVOS
És?

GIZELLA
Nem volt ott. Egy másik orvos volt a szobájában.

ORVOS
Ezt komolyan mondja?

GIZELLA
Igen.

ORVOS
És az a másik nem volt jó?

GIZELLA
Nem ért rá. Kérdeztem, hogy maga hol van?

ORVOS
És mit felelt?

GIZELLA
Nem ismerte magát. Azt mondta, ilyen orvos nincs.

ORVOS
És akkor maga mit csinált?

GIZELLA
Semmit... hazajöttem... És elhatároztam, hogy a képzeletemben többé nem keresem.

ORVOS
Lemondott rólam?

GIZELLA
(bólint)

ORVOS
Furcsa történet! Most találta ki?

GIZELLA
Az úton... amikor König úrral jöttünk hazafele.

ORVOS
Különös... akárcsak a jegyzetei... a csodák könyve...

GIZELLA
(ijedten) Ezt honnan tudja?

ORVOS
Az édesanyja mutatta...

GIZELLA
És maga elolvasta!?

ORVOS
Épp csak belenéztem...

GIZELLA
Nem kellett volna meglesnie engem...

ORVOS
Ennyire hisz a csodákban?

GIZELLA
Igen... a csodákban és a lélek halhatatlanságában.

ORVOS
De hiszen maga nem is vallásos!?

GIZELLA
Mindent tud?

ORVOS
Az édesanyja mesélte. Gizella, árulja el, hogy fér meg egymás mellett a sejthalál, a vastüdő, a boncterem - és a lélek halhatatlansága? Ezek nem zárják ki egymást?

GIZELLA
Csak látszólag. Vannak halhatatlan, mégis múlandó dolgok. Például a Nap. Tudjuk, hogy egyszer ki fog húnyni... töpörödött, vörös kísértet lesz az égbolton... mint most napnyugtakor, csak sokkal kisebb, vörösebb. És mégis, most, ebben a pillanatban örökké ragyog, nem?

ORVOS
Ez nekem kissé elvont, de szép...

GIZELLA
A lélek másképp is halhatatlan... én például gyakran érzem, hogy az öcsém helyett élek...

ORVOS
Ne beszéljen butaságot!

GIZELLA
Érzem! Nálunk mindenki ráhagyja az életét a másikra... ez olyan, mint egy átok... így örökölte anyám apámtól az istentagadást... és így próbálom én hozzátörni lelkemet anyám választottjához, hacsak... (elhallgat)

ORVOS
Hacsak mi?

GIZELLA
(keserűen) Nincs hacsak!

ORVOS
Mit akart mondani?

GIZELLA
Azt, hogy... hacsak csoda nem történik... Mint Mária Szklodovszkával... hallott róla, ugye?

ORVOS
(bizonytalanul) Igen... hogyne...

GIZELLA
(rajongással) Azért elmesélem! Mária Szklodovszka egyszerű, szürke lengyel kémiatanárnő volt... így néz ki (megmutatja a képet a csodák könyvében)... gondolt egyet és egy szép napon elindult szülőfalujából... mondjuk Szklodovszkból... és meg sem állt Párizsig. De mivel egy mukkot sem tudott franciául, éhes is volt, fáradt is, és egyre jobban fázott abban a vékony, nyúlprém nélküli kabátjában... végső szorongatottságában tudja, mit csinált?

ORVOS
Mit?

GIZELLA
Megismerkedett Pierre Curie-vel!

ORVOS
Persze, tudom! Az a francia tudós, aki a rádiumsugárzást feltalálta...

GIZELLA
(hevesen) Nem aki! Akivel!... Ők együtt!

ORVOS
Igen, együtt. És?

GIZELLA
Hogyhogy és?! Hát nem érti?

ORVOS
(bizonytalanul) De... igen, értem... ketten, együtt... De mi van akkor, ha nem találják fel?

GIZELLA
Óh, maga nem értett meg semmit! Találkozott azzal, akivel feltalálhatta... Hatta!

ORVOS
Jó, ezt értem! De ha mondjuk, találkoznak, megismerkednek... aztán mégsem találják fel... nem sikerül...

GIZELLA
Az mindegy! A lehetőség a fontos... hogy egy férfi és egy nő együtt találhat valamit... bármit... akármit...

ORVOS
Egymást?

GIZELLA
Igen.

ORVOS
Miért nem ezzel kezdte? Ezt a csodát általában szerelemnek hívják...

GIZELLA
Dehogy! Az csak egy érzés... ez más, sokkal több annál... hát nem érti?

ORVOS
De értem... csakhogy ez a valóságban sokkal nehézkesebb és bonyolultabb, mint a maga ünnepi képzeletében. Amit maga gondol Curie-ékről, az kissé - remélem nem sértődik meg - gyerekes...

GIZELLA
Miért?

ORVOS
Mert ez nem így van!

GIZELLA
Mi nincs így! Mondja meg!

ORVOS
Például mi van akkor, ha a maga Pierre-je és Máriája nagyon jól dolgozik a laborban, utána nagyokat sétálnak, jókat beszélgetnek... de mint férfi és nő... érti?

GIZELLA
Nem.

ORVOS
Szóval, ha nem jó nekik együtt.

GIZELLA
Jó!

ORVOS
De ha nem jó?

GIZELLA
Nagyon jó! Pierre jó szerető és Mária is...

ORVOS
Miket mond! Ezt honnan veszi?

GIZELLA
Tudom.

ORVOS
Honnan?!

GIZELLA
Megálmodtam őket... (elvörösödik, elfordítja a fejét) Ne nézzen! Kérem!

ORVOS
Megálmodta?!

GIZELLA
Hallgasson! Ne kérdezzen többet!

ORVOS
Elmenjek?

GIZELLA
Ne! Maradjon még... ameddig tud, csak ma! Aztán, ha nem akar, ne jöjjön többé...

ORVOS
König úr miatt?

GIZELLA
(rettegve) El fog jegyezni!

ORVOS
Álmában énekel.

GIZELLA
Ki fognak békülni apával... hiszen mindig szerették egymást.

KÖNIG
(széles mozdulattal belép) Már itt is vagyok! Ahogy jöttem fel a lépcsőn, arra gondoltam, hogy ma már éppen negyedszer jövök! Hát nem nagyszerű! Máskor hetek telnek el csak úgy, most meg alig bír az ember magával a sok meglepetéstől!

MARGIT
(félálomban) Visszajött János?

KÖNIG
Itt vagyok, mama! Olyan bort hoztam, mint a vér! Azt mondják, az igazi vörösbor széle kék. Ezt nézze meg, már-már szederjes!

MARGIT
Nem látom jól... mindjárt világosabb lesz...

KÖNIG
Akkor lássunk hozzá! Nem is ebédeltünk. Gizella, Doktor úr, vegyenek! A mamának pedig különtál az ölébe! (odaadja)

MARGIT
Köszönöm, János!

KÖNIG
(súgja) Iszunk egy kis bort, abból erőt merítünk... (Gizelláéknak) Lássanak hozzá!

GIZELLA
Magát várjuk.

KÖNIG
(körülnéz) Egy pillanat! Hogyan tehetnénk még hangulatosabbá ezt a kis lakomát? (meglátja a gyertyatartót Margit mellett) Ez az! Eloltjuk a villanyt és gyertyafénynél uzsonnázunk... Elvehetem, Margitka?

ORVOS
Kérem, ne vegye el.

KÖNIG
Miért?

ORVOS
Nem erre való...

KÖNIG
Hogyhogy?

ORVOS
Ünnep van, ezért ég...

KÖNIG
Most, november végén? Milyen ünnep? Elsején, igen... akkor én is szoktam gyújtani... Ünnep van, Margitka?

MARGIT
Igen.

KÖNIG
Hm! (jobban megnézi a gyertyatartót) Értem... bocsánatot kérek, nem tudtam... gondoltam, jól nézne ki az asztalon... (zavartan leül az asztalhoz)

ORVOS
Jó étvágyat!

KÖNIG
Egy kis bort, étvágygerjesztőnek... Gizella?

GIZELLA
Köszönöm, nem kérek!

KÖNIG
Olyan nincs! Koccintanunk kell! Doktor úr? (Tölt a poharakba) A jövőre!

Egyre csak nézem ezt a gyertyatartót... Én őszinte ember vagyok... bocsássanak meg, ha megkérdem... maguk, hogy is mondjam... szóval, értik, na? (Gizellára, majd az Orvosra néz. Azok nem felelnek) Nincs abban semmi... én sváb vagyok... megmondom nyíltan... nem szégyen az... maguk Margitka... zsidók?

MARGIT
(óvatosan) Azok voltunk...

KÖNIG
És most?

MARGIT
Nem tudom... semmilyenek.

KÖNIG
Az hogy lehet? Mindenki valamilyen! Nincs igazam, doktor úr?! Maga is az?

ORVOS
Nem.

KÖNIG
Hanem mi?

ORVOS
Szabadkai...

KÖNIG
Jó, jó... értem én, de mi? Magyar, sváb, zsidó, szerb, mi?

ORVOS
Vegyes.

KÖNIG
(Zavarában nevetgél) Szabadkai vegyes, mintha valami pálinka volna (Gizella tekintetét látva) Rosszat mondtam? Bocsánat! Ez jött a nyelvemre... annyi mindent összebeszél az ember jókedvében... ugye, megértenek... nincs harag, doktor?

ORVOS
Nincs.

GIZELLA
És baj, hogy zsidók vagyunk?

KÖNIG
Már miért lenne! Csak nem tudtam. Meglepett. De így, hogy már nem azok, még jobb.

GIZELLA
Miért?

KÖNIG
Egyszerűbb.

GIZELLA
Mi?

KÖNIG
Az eljárás... én református vagyok...

GIZELLA
Milyen eljárás?

KÖNIG
(Margitnak) Segítsen, Margitka! Egész nap beszélek, de ilyenkor! Óh, segítsenek! Igyunk még egy pohárral! (kapkodva tölt, lehajtja) Szóval egész éjjel nem aludtam... és reggel, mikor indultam errefelé... sokadszor, ugye?

GIZELLA
János, nagyon kérem... ne most... kellemetlen lehet a doktor úrnak...

KÖNIG
Nem baj, ha van egy tanúja is a mondandómnak... nem zavarja, ha maga előtt beszélek, ugye?

ORVOS
Nem zavar... de én is úgy gondolom, hogy ez nem tartozik rám...

MARGIT
Megmondta már, János?

KÖNIG
Nem, még nem...

GIZELLA
Előbb leszedem az asztalt... Szabad a tányérját?

KÖNIG
Engem nem zavar a teríték... és valójában még be sem fejeztük...

MARGIT
Gizella, ülj le! König úr mondani akar valamit... valami fontosat... ülj le, kérlek!

KÖNIG
Az a baj, hogy mindketten olyan elfogódottak vagyunk... végül is az életünkről van szó. Én, mint tudják... de honnan tudnák...

MARGIT
Tudjuk, hisz annyit mesélt... egyedül él ötödik éve...

KÖNIG
Igen, a két gyerekkel... Gizella látta őket, látta a boltot... végül is majdnem egy éve ismerjük egymást... én tudom, hogy őt más dolgok is foglalkoztatják, de úgy gondolom, nem baj, ha egy nő érdeklődik, olvas... sőt! Én is ilyenfajta ambíciókkal indultam, egészségügyiben érettségiztem... kérdezzen ki, doktor... semmit sem felejtettem el... no, kérdezzen bármit...

ORVOS
Elhiszem...

KÖNIG
Csak nem tudtam folytatni... jött a házasság, a gyerekek, meg kellett élni... de a pipere is komoly dolog... abban olyan távlatok vannak... Ó, de nem erről akartam beszélni... miről is!

MARGIT
Mondja már, János... mondja!

ORVOS
Bocsássanak meg, úgy érzem, mégis jobb, ha elmegyek... Ne haragudjon, Gizella...

KÖNIG
Engem a doktor úr egyáltalán nem zavar... végül is ez szinte a második családom, ugye, Margitka?

MARGIT
Persze... folytassa!

KÖNIG
...meg otthon a két gyerek... hol a képük, itt hagytam az asztalon...

GIZELLA
(felugrik, felkapja az árnyékképet az éjjeliszekrényről. Az Orvosnak) Ezek a János gyerekei... két kislány... nem félnek ilyenkor, egyedül? Olyan korán sötétedik!

KÖNIG
Van velük valaki. Ha valami elintéznivaló van, asszonyt szoktam fogadni...

MARGIT
Folytassa, János, mondja tovább!

KÖNIG
Gizella, én tudom... érzem, hogy nem vagyok közömbös itt. Abból a sok kis jelből, ahogy fogadta az ajándékaimat, úgy éreztem, hogy egy nap színt kell vallanunk...

MARGIT
(próbál felülni) Mondja már, János!

GIZELLA
Anya, jól vagy! Nem kérsz valamit?... Lecsúszott a párnája! (odaszalad hozzá, igazítja)

MARGIT
Menj vissza... menj már!

KÖNIG
Bocsánat, kiszáradt a szám... iszom egy kis vizet... Margitka, Gizella maguk nem kérnek?

MARGIT
Hová tűnt? János... jöjjön vissza...

GIZELLA
(suttogva) Segítsen!

ORVOS
Ezt nem lehet tovább csinálni! Ha ennyire nem akarja...

GIZELLA
Nem... nem tudom... Nem tudom!

ORVOS
Előbb-utóbb mondania kell valamit!

GIZELLA
De ne ma... nem most! Holnap, bármikor, de ne most!

KÖNIG
(visszajön) Ne szakítsanak félbe, tudom már! Én azzal a szándékkal jöttem ma ide, és ebben az édesanyja is támogatott, hogy... de nem akarok ajtóstól rontani a házba... megértem, hogy amit mondani fogok, váratlanul jön... de nem váratlan. Egyedül élek, kérem, ne szakítsanak félbe... tudom mit jelent az... maga is egyedül él... egyedül élnek... és én úgy gondolom, hogy minden embernek szüksége van egy minimális boldogságra... nem sokra, valamennyire! Ha az nincs, akkor rosszul kel és rosszul fekszik, pokol az élete... én úgy gondolom, hogy örök élet hálás lennék magának, ha ezt a minimális boldogságot... mi ketten... egymásnak... hogy úgy mondjam... érti?... és én is minden erőmmel azon leszek, hogy maga is... szóval, hogy soha ne bánja meg... én olyan ember vagyok, hogy aki jó hozzám, azt a tenyeremen hordozom... elhunyt feleségem a megmondhatója... bennem annyi szeretet van. Elhiszi?

GIZELLA
El.

KÖNIG
Én nem akarom, hogy úgy érezze, erőltetem, vagy túlságosan sürgetem magát... aludjon rá egyet... holnap visszajövök, és akkor nyíltan mondja meg, mit felel arra, hogy... hogy... hogy én nagyon tudnám szeretni magát... gondolkozzon ezen... aludjon rá egyet... (fellélegzik) Így! ... bocsánat, muszáj járnom egyet... engedje meg, hogy elbúcsúzzak! (ügyetlenül megöleli Gizellát) Ne kísérjenek ki... jó éjszakát! Szép álmokat, Margitka... ne haragudjanak! (Kihátrál)

MARGIT
Hova ment? (Próbál felülni)

GIZELLA
Feküdj vissza... maradj ágyban, anya!

MARGIT
Menj utána! Hívd vissza!

GIZELLA
Vissza fog jönni.

MARGIT
Mit mondott?

GIZELLA
Hogy visszajön... hogy gondolkozzak, aludjak egyet rá!

MARGIT
Mire?

GIZELLA
Nem tudom, anya... nem tudom...

MARGIT
Hogyhogy nem tudod ?! Egész este erről beszélt... mit mondott?

GIZELLA
Hogy nem akar sürgetni... aludjak rá...

MARGIT
(kétségbeesetten) Ó, Gizella, olyan élhetetlen vagy! Ne is lássalak! (A fal fele fordul. Magára húzza a takarót)

GIZELLA
Dehát visszajön, anya. Nem történt semmi... visszajön!

MARGIT
Holnap! Megint holnap!

ORVOS
(Gizellának) Hagyja! (Leül Margit mellé) Vegye be a ezt gyógyszert... jót tesz, meg fog nyugodni...

MARGIT
Nem kell gyógyszer... Köszönöm, hogy fáradt velem. Most már hagyjon. Jó éjszakát!

ORVOS
(visszaadja a fiolát Gizellának) Sajnálom...

GIZELLA
Engem büntet... nagyon haragszik rám.

ORVOS
Holnap döntenie kell...

GIZELLA
Tudom... ne beszéljünk erről!

ORVOS
Próbáljon meg aludni... Ha éjszaka szükség van rám, itt a címem... nyugodtan költsön fel.

GIZELLA
Köszönöm, hogy velem maradt...

ORVOS
Jó éjszakát

MARGIT
Elment?

GIZELLA
El. De kérlek, anya... ne most!

MARGIT
Sokáig maradt. Egy pillanatra nézett fel, és a csillagokkal ment el. Különös ápolás!

Alszol?

GIZELLA
Nem...

MARGIT
Amióta ezt meggyújtottam, már nem félek annyira... ha elmegy a látásom, mégis dereng valami...

GIZELLA
Olyan jó neked, hogy így szerettétek egymást apával... annyi éven át... mindig elnéztelek, hogy dolgozol és közben rá gondolsz...

MARGIT
Az rég volt...

GIZELLA
Nem olyan rég... sokszor úgy érzem, mintha most is élne...

MARGIT
Már nem szeretem... régóta nem szeretem... egyszer el akartam mondani neked... vártam, hogy felnőjj... mikor néha rágondolok, az életünkre, azt mondom magamban: "Áron, az első éjjel rámfeküdtél és úgy maradtunk"... mindketten az ő életét éltük... amíg élt, azt hittem, ennek így kell lennie, hiszen olyan gyenge lény a férfi. Ha egy nő nem tartja a víz színén, elsüllyed... én apádat tizennégy évig tartottam. Erős volt, mert én erős voltam. És ha néhanapján összetört, csak én tudtam erről... Olyankor szerettem a legjobban... amikor gyenge volt. Most meg gyűlölöm érte, mert akkor szívta ki belőlem az életet. Feküdt az ágyon, nézte a mennyezetet, és harmatos volt a szeme... belefáradt a reménytelenbe... de nekem nem lehetett feküdni az ágyon és nézni a mennyezetet, pedig néha azt éreztem, hogyha nem hallgat meg valaki, véget vetek az életemnek... ne haragudj, hogy ezt mondom... de sokszor gondoltam erre... te voltál az egyetlen, ami itt tartott... meg ő, mert őt sem lehetett itthagyni... és eltelt az élet. Nem akarom, hogy a tied is ilyen legyen... megértelek, hiszen annyi izgalmas férfi szaladgál a világban... de én látom bennük a gyengeséget... olyan híg árnyékuk van, foltos, mint az akácfának... magabiztosak, érdekesek, titokzatosak, aztán meg szétmennek, mint a papírbakkancs... gyűlölöm a gyenge férfiakat! Bezzeg Jánosban... mennyi erő, ambíció, kitartás van benne... még a nagyzolásában is van valami szerénység... - Holnap visszajön! És ha nem akarod, hogy keserűen haljak meg, azzal a tudattal, hogy nem bírtam gondoskodni rólad... akkor elfogadod az ajánlatát. Higgy nekem, Gizella, bízz bennem! Jánost soha nem fogod meggyűlölni... lehet, hogy eleinte elkerül téged a szerelem, de az is megjön... és ha szülsz egy fiút neki, a bálványa leszel... Alszol? (Felkönyököl, nézi Gizellát) Elaludt szegény! - Néha attól félek, hogy a végén mi is meggyűlöljük egymást... ne haragudj rám ezért! Csak téged elrendezzelek! (Felnéz a kisablakra) Hajnalodik. Látod, Áron... eltelt az éjszaka és nem jöttél... férjhez adom a lányodat, ahogy jónak látom... és igazi sírkövet csináltatok magamnak... mashévát... nem melletted, a mi temetőnkben... feküdjünk külön... ez volt az ára!

MARGIT
Gizella.

GIZELLA
(lassan kinyitja a szemét) Anya... te vagy?

MARGIT
Álmodtál...

GIZELLA
Nem... nem tudom....

MARGIT
Mit láttál? Mondd el!

GIZELLA
Semmit... úgysem igaz...

MARGIT
Azért mondd el. Én közben játszom a hajaddal... huzigálom, mint kiskorodban...

GIZELLA
Kihúzod a gondolataimat.

MARGIT
A rosszakat. No, mondd el!

GIZELLA
Fehérben voltam...

MARGIT
Menyasszonyiban?

GIZELLA
Nem. Ruhában... egyszerű fehérben...

MARGIT
Áh, csak letagadod... tudom, mit álmodtál.

GIZELLA
Akkor mondd te tovább!

MARGIT
Fiad született... fájdalom nélkül

GIZELLA
Nem igaz! Nem született semmi.

MARGIT
Akkor hogy volt?

GIZELLA
Sehogy. (Hallgatnak) ...itt ültem a kisasztalnál... írtam.

MARGIT
Levelet?

GIZELLA
Nem tudom... elvakított a napsugár, nem láttam a betűket... csak a tollat hallottam, olyan hangosan sercegett, mintha valaki dörömbölne az ajtón...

MARGIT
És?

GIZELLA
Valaki állt a hátamnál, nézte mit írok... azt hittem, apa... de nem ő volt...

MARGIT
Hát ki?

GIZELLA
(nem mond igazat) Nem tudom... éreztem a lehelletét a nyakamon... megborzongtam, olyan erős, mégis kellemes volt... féltem, hogy hozzámér... ajkával a nyakamhoz... nagyon közel volt...

MARGIT
És? Nem fordultál meg, hogy ki az?

GIZELLA
Nem.

MARGIT
Biztosan János volt.

GIZELLA
Nem.

MARGIT
Honnan tudod, ha nem nézted meg?

GIZELLA
Tudom...

MARGIT
És aztán?

GIZELLA
Nem tudom... mert felébredtem.

MARGIT
Biztosan ő volt. (Gizella nem felel) Mit mondott, mikor jön?

GIZELLA
Ma... valamikor. Azt mondta...

MARGIT
Akkor készüljünk. Vedd ki a szekrényből a zöld ruhámat. Azt fogod felvenni. Az nekem is olyan jól állt.

GIZELLA
Korán van, maradjunk még egy kicsit. Olyan jól megvagyunk, anya. Még huzogasd a hajamat.

MARGIT
Ezeket a makacsokat mind kihúzom. Olyan leszel, mint egy bárány. Hopp! Nem fájt?

GIZELLA
Nem.

MARGIT
Rendbe kellene szedni a lakást... mint egy csatatér... Siessünk, tegnap is korán jött... Segíts felülni.

GIZELLA
Megfésüllek, jó?

MARGIT
Előbb magadat hozd rendbe... én ráérek. Hozd ide a zöld ruhámat.

GIZELLA
Jó az, ami rajtam volt. Jobban érzem magam benne.

MARGIT
Ne makacskodj!

GIZELLA
De abban olyan meztelen a karom.

MARGIT
Na és? Nő vagy...

GIZELLA
Hadd maradjak a régiben.

MARGIT
Gizella, ne ellenkezz! Olyan gyenge vagyok... ne kínozz! Vedd fel!

MARGIT
Tudtam! Siess, öltözz már... eredj! (kikiált) Nyitom, János... pillanat! (Megpróbál kikászálódni az ágyból)

GIZELLA
Anya! Az istenért... ne kelj fel!

MARGIT
Fényes nappal, és te még így vagy... szégyeld magad! Menj, és öltözz! (kikiált) Rögtön, János!... mindjárt...

ORVOS
(hangja kintről) Én vagyok!

MARGIT
(majdnem elsírja magát) Maga az?! Ó, Istenem! (visszadől az ágyra)

GIZELLA
(magára kapja a kendőt) Nyitom!

Orvos, Margit, Gizella

ORVOS
(hűvösen, távolsággal) Látom megzavartam... készüljön nyugodtan, az édesanyjához jöttem... Csak egy pillanatra...

MARGIT
Hozzám? De hiszen mondtam, hogy...

ORVOS
Reggel sikerült beszélnem a professzor úrral... beleegyezett, hogy felvegyük az osztályra... Soron kívül...

Öltözzön csak, mi az édesanyjával mindent elintézünk...

MARGIT
Nem akarom...

ORVOS
Miért gyötri magát fölöslegesen?

MARGIT
Kértem, hogy ne fáradjon velem!

ORVOS
Nézze, nyíltan beszélek, hogy megértsen... a maga szervezete nagyon elfáradt, legyengült... de szervileg ép, egészséges... lehet, hogy évekig, három, négy vagy isten tudja hány évig kell itt feküdnie... egyedül, hiszen a lányának két kisgyerek mellett nem lesz ideje egész nap az ágya szélén ülni...

MARGIT
(bólint) Értem...

ORVOS
Ezért kértem... a maga érdekében...

MARGIT
Nem megyek be!

ORVOS
Legalább a vérnyomását hadd mérjem meg...

MARGIT
Nem megyek be!

ORVOS
Elhoztam a műszert... megengedi?

GIZELLA
(Margitnak) Kész vagyok!

MARGIT
Jól van... szép vagy. Ez nekem is jól állt!

ORVOS
(Gizellának) Kérem, hagyjon minket egy kicsit. Mindjárt végzünk...

MARGIT
Addig rakd rendbe a szobát. Bármelyik pillanatban itt lehet.

ORVOS
Nos! Szabad a karját... (Margit ellenkezés nélkül tűri, hogy az Orvos rátekerje a nyers gumiszalagot, és felpumpálja a kis sziszegő labdával) Most nyugtalannak érzi magát...

MARGIT
A szokásos... miért?

ORVOS
Nagyon gyorsan ver a szíve...

MARGIT
Siet.

ORVOS
Kétszáztíz-száznegyvennel... ez nagyon magas... ezért szédül... felírok egy vérnyomásszabályozót... egyet minden étkezés előtt... és ha nagyon szédül, még egyet...

GIZELLA
Magát is megtalálta a Nap, mint Ehnatont...

ORVOS
Mint kicsodát?

GIZELLA
Ehnatont, Nofretete férjét...

ORVOS
Igen, lehet... ezt váltsa ki minél hamarabb...

GIZELLA
Ne menjen el, amíg süt... pár pillanat az egész... elmondjam a himnuszt?

ORVOS
Miféle himnuszt?

GIZELLA
A Napét... tegye a térdére a kezét, és tartsa így fel a fejét... érzi milyen meleg... nézzen bele nyugodtan... nem vakít... és most elmondom a himnuszt... négyezer éves...

"Megalkottad a messzi eget,
Hogy benne ragyogjál,
S mindazt láthassa szemed,
Aminek te adtál életet,
Egyes-egyedül te,
Kúszva zenitre törő,
Eleven fényű korong,
Te tündöklő, ragyogó,
Távoli s oly közeli..." (Molnár Imre fordítása)

ORVOS
Szép.

GIZELLA
Még nincs vége. Most jön a felajánlás:

"Ehnatonnak, a diadémok urának,
Kinek élete hosszú legyen,
s a királyi szép feleségének
két ország úrnőjének, az Ő jegyesének,
Nofernofrauton Nofretetének
aki éljen és legyen ifjú,
örökkön örökké!"

Kinyithatja a szemét... látja, már elment...

ORVOS
Nagyon szép vers...

MARGIT
Gizella, valamit hallottam... nézd meg!

GIZELLA
Kopogott volna...

ORVOS
Tessék a recept... minél előbb váltsa ki.

GIZELLA
Mikor jön még?

ORVOS
Nem tudom... hívjon, ha kell...

GIZELLA
Most mennie kell?!

ORVOS
Várnak... (elindul az ajtó felé)

GIZELLA
(utánaszalad) Egy dolgot kérdezhetek még...

ORVOS
Tessék.

GIZELLA
Ha úgy adódna... felvennének engem a kórházba?

ORVOS
Mint micsodát?

GIZELLA
Nem tudom... ápolónőnek vagy bárminek

ORVOS
Az nem magának való!

GIZELLA
De felvennének?! Ha maga ajánlana...

ORVOS
Nem is ért hozzá!

GIZELLA
Gyorsan megtanulnám... maga is segítene... akkor felvennének?

ORVOS
Talán, lehet... nem tudom... de inkább verje ki a fejéből...

MARGIT
Ó, Istenem! Megjött! Ez ő! (Izgatottan igyekszik ki az ágyból, utolsó erejével próbál felállni) Pillanat... Nyitom! János... azonnal nyitom!

KÖNIG
(hangja kintről) Én vagyok, Margitka...

MARGIT
Látja, János... én jövök maga elé!

ORVOS
Feküdjön vissza, kérem! Jöjjön... (Szinte ölben tartja, mint egy gyereket, hogy el ne essék)

MARGIT
Nem, nem! Állni akarok, amikor ők is állnak! (megtántorodik, térde maga alá bicsaklik) Fogjon! Erősebben... Jaj! Nem bírom... Úgy szédülök... tartson egyenesen...

KÖNIG
Széket a mamának... gyorsan, hol egy szék!

MARGIT
Mindjárt... Egy pillanat csak... hagyjanak... már jól vagyok... jobban vagyok! (Az Orvosba kapaszkodva áll) Nézze meg, János... Gizellát! - Hol vagy? - Gyere ide, a fénybe... annyi gonddal készült... Dicsérje meg... (Orvosnak suttogva) Fogjon jó erősen... Tartson!

KÖNIG
Igen... Nagyon csinos!

GIZELLA
Az anyáé...

KÖNIG
De magának is jól áll.

MARGIT
Tegnap úgy elszaladt...

KÖNIG
Nagyon ideges voltam... gondolom maguk is, Gizella is.

GIZELLA
Mert nem akarok a terhére lenni.

MARGIT
Hogyhogy a terhére!? Hiszen János ezer örömmel gondoskodik rólad...

KÖNIG
Ezer örömmel... így van!

GIZELLA
De anya! Miért kell rólam gondoskodni! Hiszen látod, a Tanár úr adott munkát... itt van, tessék... egy cikk, két cikk... és ad még... megígérte!

MARGIT
(rákiált) Gizella!

GIZELLA
Jegyzetelést is... meg fordítást németből... a szótárt is ideadja...

KÖNIG
Dehát, Gizella...

MARGIT
Hallgass... az istenért...

GIZELLA
És épp most beszéltem meg a doktor úrral... szerez állást... maga mellé vesz... kitanít ápolónőnek, ugye?

ORVOS
Ilyet nem mondtam...

GIZELLA
Azt mondta, hogy lehetséges... hiszen, ha maga ajánlana...

KÖNIG
De miért menne ápolónőnek... idegen emberekhez... itt az édesanyja, a gyerekek... nem kell dolgoznia...

MARGIT
(görcsösen kapaszkodik az Orvosba) Segítsen! Tartson... Nem látok...

GIZELLA
(öleli, fogja) Ne haragudj, anya! Nyugodj meg! Kérlek! Érts meg... anya!

MARGIT
(kétségbeesetten kiáltja) Menjenek ki... menjenek...

GIZELLA
Feküdj le, anya... nyugodj meg! Kérlek... (Tartja, vonszolja az ágy felé)

MARGIT
Hagyjál... Fel akarok állni!... Segítsen!

ORVOS
Ennek semmi értelme... Feküdjön le, kérem... (Megfogja a nőt)

MARGIT
Eresszen el... Hagyjon békén! Menjenek már ki! Menjenek! (tétován indulnak) János!

KÖNIG
Itt vagyok...

MARGIT
Egy pillanat és... jöjjön vissza... ha szólok... mindjárt szólok... egy pillanat... menjenek már... siessenek!

MARGIT
Hol vagy... Add a kezed... nincs idő...

GIZELLA
Ne beszélj, anya!

MARGIT
Hallgass rám...

GIZELLA
Engedd, hogy betakarjalak... Úgy remegsz!

MARGIT
Hallgass meg... Ó, Istenem... mit akartam mondani?! János mindjárt visszajön... azt akarom, hogy...

GIZELLA
Megteszek mindent, csak ne beszélj... engedd, hogy betakarjalak... engedj magad mellé...

MARGIT
Nem... Nincs idő! Azt akarom, hogy esküdj meg nekem... hogy bármi történne...

GIZELLA
Hallgass, anya! Könyörgök... Ne beszélj...

MARGIT
Ó, mennyien jönnek! Értem, szegény asszonyért... mindjárt, mindjárt... még nem végeztem!

GIZELLA
Anya, nézz rám! Kihez beszélsz?

MARGIT
Add a kezed... így... hol az arcod... (kitapogatja Gizella arcát) Mondd utánam... Esküszöm...

GIZELLA
Hallgass kérlek!

MARGIT
Mondjad! Esküszöm... (Szinte magánkívül) Gizella... mondd már: Esküszöm....

GIZELLA
Esküszöm...

MARGIT
Hogy König Jánoshoz... mondjad már...

GIZELLA
Hogy König Jánoshoz...

MARGIT
(ez már az agónia - görcsösen kapaszkodik lányába, és levegő után kapkodva, fuldokolva, zihálva sorolja) ...hozzámegyek... és holtáig hű felesége leszek... - mondjad!... ha nem így tennék... soha ne leljen békét anyám... álmaimban visszajárjon tüzes szekerén... mondjad már... mondjad...

GIZELLA
Hogy König Jánoshoz...

ANIMUS
Ne mondd tovább. (Kiveszi Margit kezét a lányéból) Már nem hallja.

Bízd rám magad, és az élet királynőjévé teszlek.

KÖNIG
Gizella... ?

GIZELLA
Hány óra?

ANIMUS
Hajnalodik... le kéne feküdnöd...

GIZELLA
Még át kell olvasnom másfél ívet...

ANIMUS
Majd máskor... halott-fáradt vagy...

GIZELLA
És még ezt is be kell fejeznem... (nevet) szétmászna, amíg alszom...

ANIMUS
(játssza) Éjjel elindulnak a szemek, felgurulnak az ágyra... végig a karodon, a válladon... és végül belegurulnak ebbe a kis gödörbe a nyakad mellett...

GIZELLA
Ne érj hozzám... olyan rosszul alszom, ha simogatsz... (elhúzódik tőle) ...ilyenkor érzem a leginkább, hogy hiába telnek a napok... úgy benőttem ezt a szobát, mint egy nagylevelű növény... sötét, kemény levelek az én élményeim...

ANIMUS
Elég! Ne keserítsd magad...

GIZELLA
Olyan jó lenne kimenni innen... az utcára... a Szigetre, a Duna-partra... csak úgy...

ANIMUS
Miért nem mész? Mire vársz?

GIZELLA
Nem bírom nézni, hogy mindenki valakivel van... inkább ne lássam! Mindig egyedül!

ANIMUS
Ne gondolj erre! Gyere, feküdj le!

GIZELLA
Ezt még befejezem, akkor megvan a hét tucat, a lakbér... (gyors öltésekkel fűzi a gyöngyöt)

ANIMUS
Levetkőztetlek, betakarlak... keresünk egy jó álmot...

GIZELLA
Olyan rég nem álmodtam az öcsémmel... jó lenne látni őt... azt, amikor apával csináltak egy forgótükröt... vékony tükörszeleteket ragasztottak egy kerek dobozra... körbeültük... sütött a nap... apa lassan forgatni kezdte... hol az ő arca villant fel, hol meg a nap... egyre gyorsabban forgatta... már csak a fényes nagy szemét láttam egy-egy villanásra, és máris elvakított a nap... (elhallgat)... szegény anyám! Soha nem bocsájt meg...

ANIMUS
Ő sem ment volna hozzá Jánoshoz, a maga idejében.

GIZELLA
Nem, biztosan nem!... kicsi koromban... emlékszem, hogy amikor felöltözött, kalapot tett... olyan szép volt, hogy nem bírtam levenni a szemem róla.

ANIMUS
Nem szeretted!

GIZELLA
Apa miatt... soha nem láttam még férfit úgy nézni nőre... mintha én nem is léteznék...

ANIMUS
Csakhogy ez a nő az anyád volt!

GIZELLA
De aztán megszerettem... ő is felfedezett engem... apám lányát... olyan jólesik ezt kimondani... és az anyám lányát is... miért nézel így?

ANIMUS
Szép vagy!

GIZELLA
Ezt csak mondod, hogy lelket önts belém.

ANIMUS
Érzékeny vagy, kíváncsi és finom... tested, lelked megért arra, hogy boldog légy...

GIZELLA
Nem kellek én senkinek.

ANIMUS
Bízd rám magad!

GIZELLA
Félek, amikor ilyeneket mondassz!

ANIMUS
Aludj egy órát... Mindjárt reggel van...

GIZELLA
Egy, ki a rétre megy...
kettő, csipkebokorvessző...
három, a páromat várom...
négy, körbe száll a légy...
öt, beborít a köd...
hat, vérbe fúl a nap...

(kezét beletartja a fénybe) Fogd meg és vigyél magaddal! Ne menj még... melengess! Te távoli és mégis oly közeli... Elment!

Semmi, semmi... minden hét hét semmiből áll... (írni kezd) "Holnap lesz fél éve, hogy anya meghalt... azóta semmi sem történt... ha így megy tovább, a halál lesz az első esemény életemben... Őt azóta sem láttam, arcvonásait elfelejtettem, hangja néha összemosódik König úr (kihúzza) János hangjával... (az egész mondatot kihúzza)... nem hiszem, hogy gondol még rám... Animus ma is itt volt... Egész éjjel velem maradt... levetkőztetett... keze végigsiklott a vállamon... s oly finoman körözött rajta, mintha még gömbölyűbbre akarná formálni... azt mondta, szép vagyok... jól esett, bár nem igaz..."(az órára néz) Te jó ég! A leadás! (kapkod, felmarkol egy köteg kéziratot, megnézi, kivesz belőle néhány oldalt) Ezt még meg át se néztem! (Ledobja, kiszalad a körfolyosóra) Hozom Tanár úr! Egy pillanat! Hozom! (Visszajön, összerázza a köteget. A "konyhába" megy, belenéz a tükörbe) Hogy nézek ki! (Arcába locsol egy kis vizet, megpróbálja feltűzni a haját. A tükörből észreveszi a nyitott ajtóban álló Orvost)

Orvos, Gizella

GIZELLA
(alig bír megszólalni) Maga az?

ORVOS
(mosolyog) Vigye, nyugodtan... megvárom.

GIZELLA
Csak ide megyek az elsőre.

ORVOS
Siessen!

GIZELLA
(félve kukkant be az ajtón) Azt hittem, már nincs itt.

ORVOS
Hogy elmentem?

GIZELLA
Nem. Hogy nem is jött. Mint eddig.

ORVOS
Miért nem keresett meg?

GIZELLA
Egyszer elmentem a kórház kapujáig...

ORVOS
És?

GIZELLA
Eljöttem. Pedig akkor nagyon jó lett volna beszélni... anyám halála, a temetés... mintha minden varjú az én fejem fölött károgott volna... mikor elhaladtunk a köztemető előtt, ahol apám nyugszik... éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni... mind a hárman egyedül...

ORVOS
Külön temették?

GIZELLA
Igen. A zsidótemetőbe... anyám akarta így... elválni apámtól... És senki nem jött el... csak ketten voltunk, ő meg én... reméltem, hogy legalább maga...

ORVOS
Későn tudtam meg... azt hittem, férjhez ment... nem akartam zavarni...

GIZELLA
És most hogyhogy eljött?

ORVOS
Találkoztam König úrral... ő mondta, hogy mire visszament, maga már nem...

GIZELLA
Nem akartam!

ORVOS
Miért?

GIZELLA
Meggondoltam magam.

ORVOS
Miattam?

GIZELLA
Nem.

ORVOS
Attól féltem, hogy... talán akaratlanul... de örülök, hogy nem... König nagyon szomorú volt... folyton azt mondogatta, hogy nem tudja elfelejteni magát...

GIZELLA
Mikor találkoztak?

ORVOS
Tegnap...

GIZELLA
És máris eljött?

ORVOS
Sokszor eszembe jutott... kíváncsi voltam, mit csinál... Ezt magának hoztam. (odaadja a virágot) Tegye vízbe!

GIZELLA
(kibontja) Fehér, mint a szoba... hogy eltalálta...

ORVOS
Közben meséljen... mivel tölti az idejét?

GIZELLA
Semmi különös... telik magától... Kér teát?

ORVOS
Köszönöm, nem. Hamarosan mennem kell...

GIZELLA
Azért odateszem, hátha...

ORVOS
Szóval? Mit csinál? Miből él?

GIZELLA
(az orvos tenyerébe "csorgatja" a gyöngyöt) Ebből.

ORVOS
Ebből meg lehet élni?

GIZELLA
Épphogy.

ORVOS
És Mária Szklodovszka?

GIZELLA
Már nem gondolok rá... ritkán...

ORVOS
És ez? Ez a rengeteg kézirat... (mutat körbe a polcokon)

GIZELLA
Az ÉLET korrektúrái... alig jut időm rájuk... pedig olyan jó olvasni, javítani őket... kettőspont, vessző, ékezet... és gyönyörű mondatok... mutassak valamit?

ORVOS
Majd máskor, jó?

GIZELLA
Mennie kell?

ORVOS
Várnak a betegek... (feláll) De ne búcsúzzunk el!

GIZELLA
Azt se mondjam: Viszontlátásra?

ORVOS
De. Ígérem.

Animus, Gizella

GIZELLA
Éreztem, hogy eljön!... Kíváncsi rám, érdeklem... ez most már biztos, ugye?

Úgy figyel! Mikor elmentem vízbe tenni a virágot, akkor is éreztem, hogy néz... (felveszi a vázát) Hova tegyem? Fél év illata... mennyire vártam ezt a napot!

ANIMUS
Néz, de nem mond semmit.

GIZELLA
Ez nem igaz! Mond. Kérdez... anyámat is kifaggatta... mint engem... nem lehet nem válaszolni neki...

ANIMUS
Semmit nem tudsz róla.

GIZELLA
Nem beszél magáról... De én szeretem, hogy ilyen... Szabadkai...

ANIMUS
Kiismerhetetlen.

GIZELLA
Zárkózott... és én nem is akarok belelátni... mint egy nagy fehér kavics...

ANIMUS
Jön és elmegy...

GIZELLA
És visszajön...

ANIMUS
Amikor akar... és ha nem jön?

GIZELLA
Akkor elmegyek, és megkeresem. Most már lehet. Látod, eddig is bátran bemehettem volna...

ANIMUS
Te nem akartál!

GIZELLA
Féltem, hogy nem örülne nekem... akkor inkább ne találkozzunk...

ANIMUS
Nem tudom, mit gondol... mit, miért kérdez... miért néz... vajon tetszel neki?

GIZELLA
Szívesen beszélget velem...

ANIMUS
(rákiált) Mint nő!

GIZELLA
Nem tudom... (szinte suttogva) Mikor megkérdezte, hogy König úrral... "miattam"? - azt hittem, minden vér az arcomba megy...

ANIMUS
Miért nem mondtad, hogy igen?

GIZELLA
Az nem lett volna igaz...

ANIMUS
De ez sem!

GIZELLA
Nem... nem miatta, ő csak segített... ha nincs ott, nem lett volna erőm kimondani... de nem miatta... (Az órára néz) Vajon visszajön... mikor jön...

ANIMUS
Ki tudja? Lehet, hogy ma, lehet, hogy egy hét múlva... ne várd! Ülj le, és dolgozz! Ne várj rá...

GIZELLA
(olvas) "...május elsején Bázelben furcsa köd ereszkedett" Nem bírok figyelni...

ANIMUS
Olvasd lassan, hangosan... szedd össze magad!

GIZELLA
"furcsa köd ereszkedett le hajnaltájt - vessző - amely végtelenül száraz, fojtó levegőt hozot - két té - Szaga olyan volt, mint az égetett mészé..." Arra gondoltam, hogy...

ANIMUS
Figyelj oda!

GIZELLA
Nem tudok... inkább gyöngyöt fűzök... szóval arra gondoltam, hogy valamelyik hétvégén... (megszúrja az ujját) Nézd, kibuggyant a vér is... milyen gömbölyű...

ANIMUS
Fűzd fel !

GIZELLA
Ennek emlékére csinálok egy tiszta fehéret... Ha jön... vajon mikor jön?

ANIMUS
Ki tudja...

GIZELLA
Mindjárt négy óra. Megígérte, hogy eljön... ha nem, akkor holnap elmegyek én... személyesen...

ANIMUS
Várd meg, hogy ő jöjjön... Ne add ki ennyire magad...

GIZELLA
Jó, majd meglátom... most menj, hagyj magamra!

ANIMUS
Később visszajövök... sötétedéskor...

GIZELLA
(nevetve) Ha nem találsz itt, elmentünk... későn jövök.

ANIMUS
Majd nézlek a holdról... ma olyan, mint a melled...(eltűnik)

GIZELLA
Szégyentelen! (A tükörhöz megy, felágaskodik, kibontja a blúzát, megnézi) Nem is olyan! (kuncog) Inkább, mint egy nagy fehér kavics...

GIZELLA
Szabad. (gyorsan leül a kéziratok mellé)

ORVOS
(belép) Nem is csodálkozik, hogy ilyen hamar visszajöttem...

GIZELLA
Megígérte... Elvehetem a kabátját? (Felakasztja)

ORVOS
Megvan még a teám?

GIZELLA
Elfőtt. De odateszek egy újat...

ORVOS
Ne fáradjon, nem szeretem a teát.

GIZELLA
(nevet) Akkor miért kérdezte?

ORVOS
Hogy nevetni lássam...

GIZELLA
Maga is szeretne?

ORVOS
Nevetni?

GIZELLA
Ühüm.

ORVOS
Nem tudom... nem szoktam... ritkán...

GIZELLA
Gondolom, sokat dolgozik...

ORVOS
Gyakran bentmaradok, néha éjjel is... észre sem veszem...

GIZELLA
És mit szólnak otthon?

ORVOS
Semmit. Egyedül élek...

GIZELLA
Egyedül? S a szülei?

ORVOS
Apám él csak Szabadkán... anyám kiskoromban meghalt... talán ezért lettem orvos... hónapokig feküdt... gyomorrák... sokat szenvedett... a végén már a morfium se segített... nem is hagyta, hogy beadják... hihetetlen kemény, szívós természete volt... ott álltak a fiolák az ágya mellett... de nem, tiszta aggyal akart elmenni... ilyen nő volt...

GIZELLA
Sajnálom.

ORVOS
Nekem csak ilyen komor történeteim vannak... de már megszoktam őket... a maga édesanyja legalább nem szenvedett... azt hiszem, egyedül csak maga miatt aggódott...

GIZELLA
Ne beszéljünk erről!

ORVOS
Nem bánta meg, hogy így döntött? Nem lehet könnyű így, egyedül... bezárva egy fehér szobába...

GIZELLA
Nem vagyok bezárva... néha kimegyek ide-oda sétálni... sokszor kimegyek... ha kedvem van... a Szigetre... sokszor...

ORVOS
Furcsa, hogy soha nem találkoztunk... én is lejárok néha...

GIZELLA
Egyszer menjünk együtt... vagy találkozzunk ott...

ORVOS
Biztos összefutunk előbb - utóbb

GIZELLA
Holnap lemegy?

ORVOS
Az olyan bizonytalan... néha rámjön, elindulok, aztán félúton meggondolom magam...

GIZELLA
És ha meggondolja, hová megy?

ORVOS
A kórházba... vagy haza... mindegy, rám nem lehet számítani...

GIZELLA
Vasárnap sem... hétvégeken?

ORVOS
Az mindegy... koncertre sem járok, mert pontosan kezdődik... hétkor az operában... az Akadémián fél nyolckor... a partitúra pedig akkor, amikor kinyitom...

GIZELLA
Hogy? Maga olvassa a zenét?

ORVOS
(mosolyog) Ühüm...

GIZELLA
És hallja?

ORVOS
Évekig zongoráztam... De ne rólam beszéljünk... Reggel mutatni akart valamit... valami érdekeset...

GIZELLA
Igen! Nagyon büszke lesz rám! Van egy védencem.

ORVOS
Micsoda?

GIZELLA
Egy diák. Németből fordítok neki... Orvosnak tanul, mint maga.

ORVOS
És mitől védenc?

GIZELLA
Elengedtem neki a munkabér felét... olyan szegény, semmi keresete...

ORVOS
Furcsa teremtés maga! Legalább jóképű?

GIZELLA
Nem tudom.

ORVOS
Hogyhogy?

GIZELLA
A Tanár úr közvetít... így véd a csábítóktól... nem hiszi?

ORVOS
Nem tudom, mikor játszik velem és mikor komoly...

GIZELLA
Akkor nézze meg! Mit ír itt?

ORVOS
Zeitschrift für Neuropsihiatrie... és ezt maga megérti?

GIZELLA
Szótárral... a többit meg érzem.

ORVOS
Hogyhogy érzi?

GIZELLA
Elképzelem... itt van például az az eset, amit meg akartam mutatni... épp ebben a számban... a bécsi klinikán kezelnek egy nőt, aki nem látja az emberek fejét. Így! (Kezével eltakarja az Orvos arcát) Minden egyebet jól lát, a fákat, kirakatokat, az állatokat egészben. Csak az arcot, a vonásokat, a szemet nem. Senkiét. A férjéét sem.

ORVOS
(keményen, szinte durván) Ez rossz játék! Vegye le a kezét! Nem szeretem, hogy ilyesmikkel foglalkozik!

GIZELLA
Miért?

ORVOS
Féltem magát!

GIZELLA
Engem? Ki beszél itt rólam?!

ORVOS
Senki.

GIZELLA
Akkor miért félt?

ORVOS
Amióta egyedül van, nagyon megváltozott. (Pillanatnyi zavar - nem tudja, szóba hozza-e a naplót, Animust) Gizella! Ígérje meg, hogy többé nem olvas ilyesmiket...

GIZELLA
Azt hittem, örülni fog, hogy velem erről is lehet beszélni... azt hittem, hogy... (elhallgat)

ORVOS
Nem akartam megbántani. Ne haragudjon. Úgy látszik rossz napom van... (feláll)

GIZELLA
Elmegy?

ORVOS
Nem szeretném elrontani az estéjét...

GIZELLA
És mikor jön?

ORVOS
Hamarosan. Aludjon jól.

GIZELLA
(kikíséri, az ajtóból utánaszól) Maga is. (Visszajön. Dühében lecsapja a villanyt.) A fene egye meg!

ANIMUS
Hogy nem unod ezt a rengeteg lateiner dumát! Kibeszéled a vágyat az emberekből!

GIZELLA
(magára húzza a takarót) Aludni akarok!

ANIMUS
"Aludjon jól... nem szeretném elrontani az estéjét..." (hátrahúzódik, nézi a lányt)

GIZELLA
Inkább menj el! Nem tudok aludni, ha itt vagy...

Most hol vagy?

Jobb is!

Miért nem szólsz!? Haragszol?

ANIMUS
(az anya ágyában fekszik) Nézz magadra! Lóg a harisnyád, vörös a szemed, ápolatlan vagy és keserű! Ülsz a kisasztal mellett kopott feketében, halott vágyaiddal, mint egy elhagyott kaptár... elől a nagy lyuk, belül a dohszag!

GIZELLA
Mit csináljak...

ANIMUS
Olcsó kis majom vagy! Aludj jól!

GIZELLA
(pánikban) Ne menj el! Meghalok egyedül...

ANIMUS
Mit akarsz tőle?

GIZELLA
Nem tudom... Jó, ha itt van...

ANIMUS
Szeretnéd, ha hozzád érne?

GIZELLA
Nem... Nem tudom...

ANIMUS
Hazudsz!

GIZELLA
(hallgat)

ANIMUS
Szeretnéd?

GIZELLA
Miért gyötörsz ezzel?

ANIMUS
(üvölt) Merj nő lenni, az istenit! Ébreszd fel a vágyát... Hívjad... Engedd közel magadhoz! (játssza) Még közelebb! Még! Hagyd, hogy megfogja a kezed. Engedd el magad, így... megsimogatja a karodat, végig a kékes ér nyomán... a könyökedig... hunyd be a szemed... érzed?... orra az arcodhoz ér... ne félj... keze lesiklik a derekadra... magához húz! (hirtelen ellöki) Eh, eredj innen! Állsz, mint egy fadarab!

GIZELLA
De én nem így akarom!

ANIMUS
Hát hogy?

GIZELLA
Nem tudom...

ANIMUS
Soha nem fogod megkapni!

GIZELLA
Tegyek úgy, mintha elszédülnék?

ANIMUS
Bízzál magadban vonzó vagy, izgalmas lehetsz... mint anyád!

GIZELLA
Én nem tudok olyan lenni... félek... nem tudom, mit tegyek... nem tudom... úgy elfáradtam...

ANIMUS
Aludjál! (lefekteti)

GIZELLA
Ne menj el, míg ébren vagyok... huzigáld a hajamat... az jól esik... olyan reménytelen ez... nem tudom, hogy merjem-e... félek... jó lenne... vajon holnap eljön?

ANIMUS
Nem tudom.

GIZELLA
És ha nem?

ANIMUS
Akkor nem jelentettél neki semmit...

GIZELLA
Olyan jó lenne... nem félni...

ANIMUS
(fölé hajol, simogatja, súgja) Tedd meg! Ne félj!

Egy, ki a rétre megy...
kettő, csipkebokorvessző...
három, a páromat várom...
négy, körbe száll a légy...
öt, beborít a köd...
hat, vérbe fúl a nap...

GIZELLA
(felriad) Micsoda éjszaka! (felül, nézi a fehér virág árnyékát a falon. Mint egy fej.)

"...egész éjjel öldökölt, egyre erőszakosabb... olyasmire akar rávenni, ami már nem én vagyok..."

ANIMUS
Tudod, hogy nem ezt akarom!

GIZELLA
(megijed, de ír tovább) "Teljesen kiforgat magamból..."

ANIMUS
Magad elől menekülsz!

GIZELLA
"Minden erőmmel, gondolatommal ellenállok neki..."

ANIMUS
Rajtam kívül nincs senkid...

GIZELLA
"Ezentúl csak azt teszem, amit én jónak látok..."

ANIMUS
De ki vagy te?

GIZELLA
Hagyj békén!

ANIMUS
A betűk fognak megenni, mint a tetvek... te sehonnai nemtelen!... Békülj ki velem és boldoggá teszlek!

GIZELLA
Elég volt! Elég! (befogja a fülét) Nem akarom...

ANIMUS
Hallgass meg... Békülj ki velem... Hallod?

GIZELLA
Nem akarom!... hagyj magamra!... hagyj békén!

ORVOS
(hangja kintről) Gizella! (újra kopog) Bejöhetek?

Gizella?!

Bocsásson meg, nyitva volt az ajtó...

GIZELLA
(ijedten nézi az Orvost) Maga?

ORVOS
Valami baj van?

GIZELLA
Nem... Nincs... nem hallottam, hogy bejött...

ORVOS
Azért jöttem ilyen korán, mert jó hírt hozok.

GIZELLA
Nekem?

ORVOS
Sikerült megszerezni az állást!

GIZELLA
Milyen állást?

ORVOS
Ma reggel beszéltem a főorvossal... felveszik ápolónőnek... egyelőre kisegítői státuszba, de hatvan koronát kap!

GIZELLA
(bólint) Mint apa nyugdíja...

ORVOS
Hétfőn kezdhet. Van valami köpenye?

GIZELLA
Fehér? Nincs.

ORVOS
Majd adok egyet, azt átalakítja... nem is örül? Nem könnyű ám bejutni oda.

GIZELLA
A maga osztályán leszek?

ORVOS
Nem, ott ápolónői vizsgát kérnek... de idővel átkerülhet... meg ez most jobb is magának...

GIZELLA
Miért, ez hol van?

ORVOS
Az ortopédián. Ott majd olyanokat lát, hogy megfeledkezik minden bajáról... nyílt, szilánkos lábszárcsont és társai... de ne féljen, azért jó a hangulat... a fődoktor vidám, harsány ember... zeng az alagsor a kacagástól... dolgozik a Gipszes Pali

GIZELLA
Így hívják?

ORVOS
Mint minden rendes ortopédet... már nagyon kíváncsi magára, mondtam, hogy bátor lány... boncolást is látott...

GIZELLA
Ezt is tudja?

ORVOS
Mindent. Egyébként ismeri magukat... még a régi időkből... emlékezett, hogy milyen szép hangja volt az édesanyjának...

GIZELLA
(feszülten) Azt is tudja, hogy... mi történt aztán... a többit...

ORVOS
Igen. Beszélgessen vele erről...

GIZELLA
(lesüti a szemét, hallgat)

ORVOS
Nincs ebben semmi! Hozzátartozik az életéhez...

GIZELLA
Nem akarom...

ORVOS
Meglátja, hogy befogadják... a doktor úr nagyon jószándékú... segíteni fog.

GIZELLA
Nem akarom.

ORVOS
Miért?

GIZELLA
(hallgat)

ORVOS
Az édesapja miatt?

GIZELLA
(hallgat)

ORVOS
Ahogy gondolja... Hétfőn reggel magáért jövök...

GIZELLA
Együtt megyünk! És munka után is megvárom ...

ORVOS
Attól tartok, hogy általában én végzek előbb... maguknál sokkal több a munka, de a túlórát megfizetik...

GIZELLA
Persze, értem... meg hogy is jönne el az ember, ha épp behoznak valakit. De napközben találkozhatunk, nem?

ORVOS
Ha akarjuk, sem kerülhetjük el egymást...

GIZELLA
És ha éppen szabad vagyok, felszaladok magához, meglátogatom...

ORVOS
Ezzel vigyázzunk... Nem szeretném, ha megszólnák miattam... a maga érdekében... ugye, megérti?

GIZELLA
És akkor?

ORVOS
Majd kitalálunk valamit, jó?

GIZELLA
(bólint)

ORVOS
Délután visszajövök, hozom a köpenyt. Meglátja, milyen jó dolga lesz!

GIZELLA
Hánykor jön?

ORVOS
Négykor, amikor végzek.

GIZELLA
Várni fogom.

Animus, Gizella

ANIMUS
Világos, nem?

GIZELLA
(belevág) Törődik velem.

ANIMUS
Le akar rázni. Milyen ingerült lett, amikor azt kérdezted (a lányt utánozva) "És akkor? Nem találkozunk soha?" - Hát persze, hogy nem... ott leszel elásva a csontok között!

GIZELLA
Nem igaz! Hétvégeken találkozunk!

ANIMUS
Ezt mondta volna? Nem hallottam.

GIZELLA
Ezt gondolta... A kórházba tényleg nem lehet... megszólnának... én hiszek neki...

ANIMUS
Ügyesen kitalálta... elintézett téged egyszer és mindenkorra...

GIZELLA
Miért? Kije vagyok én neki? Senkije! Ha nem akar találkozni, egyszerűen errefele sem nézne többet... úgy örült, hogy sikerült megszereznie az állást... sokan évekig várnak... ő elintézte nekem két nap alatt... én hiszek neki...

ANIMUS
Önáltatásban verhetetlen vagy... Nem látod, hogy bánik veled?

GIZELLA
Hogy?

ANIMUS
Sehogy!

GIZELLA
(egyre idegesebb) Nem igaz! Nem mond semmit... de én hallom a szavakat... de ott vannak a nézésében, a szemében...

ANIMUS
Ahogy a két szem beszélget! Ne félj, mert a kórházban nem fognak... úgy suhan el melletted, mint egy fehér árnyék "Csókolom, Gizella, jól van!"

GIZELLA
Nem! Ő nem ilyen! Ragaszkodik hozzám!

ANIMUS
Nézz a szemembe, és mondd még egyszer!

GIZELLA
(próbálja újra elmondani, a sírás határán) Ő... nem ilyen...

ANIMUS
(maga felé fordítja Gizella arcát) A szemembe!

GIZELLA
(sír) De akkor miért nem hagy békén?! Miért jön?! Mit akar tőlem?!

ANIMUS
Semmit! Csak te akarod...

GIZELLA
Soha nem hívtam... nem keresem...

ANIMUS
Lehet, hogy kezdetben érdekelted... de már nem kellesz neki, ez világosabb, mint a nap...

GIZELLA
Elejtett, mint egy értéktelen semmit... Éljen nyugodtan és élvezze az életet... én mindent neki adtam...

ANIMUS
(megsimogatja az arcát) Elég, nyugodj meg... ne sírj... még a szádba is befolynak a könnyek...

GIZELLA
Nem számít.

ANIMUS
Eredj, mosd meg az arcod... Mindjárt négy óra!

GIZELLA
Nem érdekel.

ANIMUS
Hamarosan jön... ne lássa vézna kis lelkedet... szedd össze magad... Csakazértis!

GIZELLA
Mindegy. Lássa.

ANIMUS
Tarts ide az arcod... (letörli a könnyeit) Gyere! Egy-kettő mosakodni.

GIZELLA
Nem akarom látni.

ANIMUS
(a szekrényhez megy, kiveszi a zöld ruhát) Akkor ezt mondd meg neki! Küldd el!

GIZELLA
"Nem akarok többé találkozni magával"

ANIMUS
Így!

GIZELLA
És becsukom az ajtót!

ANIMUS
Vedd fel ezt!

GIZELLA
S ha nem jön el?

ANIMUS
Eljön.

GIZELLA
Máskor már itt szokott lenni... mindjárt negyed öt...

ANIMUS
Fordulj meg... Lássalak! Ne vegye észre, hogy sírtál... (Az anya éjjeliszekrényéből elővesz egy arcpíros dobozt) Eh, kiszáradt! Legalább száz éves!

GIZELLA
Az anyámé volt!

ANIMUS
Nem baj, így is szép vagy... ha mosolyogsz! (előveszi a füzérből a fehér gyöngyöt, a lány nyakába teszi) Menj, nézd meg magad!

GIZELLA
Nem kell! Hagyj magamra... (Leül a heverőre, Animus visszahúzódik a függöny mögé.)

Orvos, Gizella

ORVOS
Ez igen! Hogy kicsípte magát! Forduljon meg, hogy teljes szépségében lássam!

Haragszik? Kicsit megkéstem... valakit köszöntöttünk, nem tudtam elszabadulni. De hoztam magának is. Egyszerűen zsebrevágtam egy likőröcskét...

Poharat a "konyhából", ugye? (Útközben) Elvégre mi is ünnepelünk... hogy maga állásba kerül!

GIZELLA
(alig hallhatóan) Nem kerülök.

ORVOS
(visszajön a poharakkal) No, nem mond semmit?

GIZELLA
Nem kell.

ORVOS
(félreérti) Olyan nincs! Erre muszáj koccintanunk!

GIZELLA
Az állás nem kell.

ORVOS
Tessék?

GIZELLA
Nem megyek dolgozni a kórházba.

ORVOS
Hogyhogy?

GIZELLA
Nem megyek.

ORVOS
Miért?

GIZELLA
Nem akarok.

ORVOS
Ilyen lehetőség nincs mindennap... csak az én kedvemért veszik fel...

GIZELLA
Tudom.

ORVOS
És akkor? Miért? Magyarázza meg, hogy miért! Az ortopédia miatt?

GIZELLA
Nem.

ORVOS
Akkor miért? Valami oka kell legyen!

GIZELLA
Nem akarok.

ORVOS
Gizella! Mondja meg őszintén, azért döntött így, mert akkor majd ritkábban találkozhatunk?

GIZELLA
Nem.

ORVOS
Nem értem magát... nem tudom, mi jár a fejében...

GIZELLA
Semmi.

ORVOS
Hát jó... maga tudja. (csend) Igyunk egy kortyot, hátha attól kisüt a nap. Hogy is volt? (tölt mindkettőjüknek) "A nemtudommilyen Nofretetére..."

GIZELLA
Nofernofrauton...

ORVOS
Igen, úgy! "Aki éljen és legyen ifjú örökkön örökké!"

ORVOS
És most egyet rám is?

GIZELLA
(bólint)

ORVOS
(tölt) De akkor maga is mondjon himnuszt...

GIZELLA
Ehnatonra, a diadémok urára...

ORVOS
És a vesekövekére!

GIZELLA
"kinek élete hosszú legyen... (nagyon szomorúan, szinte magának) ...hogy sokáig élvezze az életet"

ORVOS
Most már jobb egy kicsit, ugye?

GIZELLA
(halvány mosollyal bólint. Lassan hatni kezd az alkohol) Még kérek!

ORVOS
Ennyi van. Ezt megfelezzük, jó! (kitölti az egészet) Most mondjunk valamit, együtt, egyszerre. Egy, kettő, három, és...

MINDKETTEN
Magára!

ORVOS
Ezt az összhangot!

GIZELLA
Kitalálta, mire gondolok.

ORVOS
Dehogyis! Hisz én magára gondoltam, maga meg rám... Ez kettő!

GIZELLA
Mégis egy.

ORVOS
Olyan szép, amikor mosolyog... erről jut eszembe, hogy a szabadkai nagyapám egy hatalmas házban lakott, egyedül, rengeteg sok szobában. Amikor nála nyaraltam, mindig szaladtam hozzá "Api, egér motoz a szobámban!" Rámnézett komolyan: "motoz?!" Majd még komolyabban hozzátette: "Ha egér az illető, cincogjon"! Mindig így mondta: "ha egér az illető..."

GIZELLA
Ez hogy jutott eszébe?

ORVOS
Magáról. Ha nő az illető, mosolyogjon!

GIZELLA
És ha férfi?

ORVOS
Akkor?

GIZELLA
Akkor vesse le a zakóját!

ORVOS
Micsoda? Magát lehetetlen követni!... Hogy függ ez össze?

GIZELLA
Mint én az egérrel. (Nyúl a zakóért) Megengedi?

ORVOS
(megfogja a kezét) Hogy remeg...

GIZELLA
... engedje, hogy én vezessem a kezét... végig az ér kékes nyomán...

ORVOS
Mit csinál?

GIZELLA
Ne húzza el a kezét! Bennem is rengeteg szoba van, ahol egyedül őgyelgek... szakítson ki onnan... kapjon fel, és forgasson, hogy csak tántorogni és vánszorogni tudjak utána... (lassan egészen befordul az Orvos ölelésébe) Szorítson magához! Még! Szorítson! Erősebben...

ORVOS
Ne...

GIZELLA
Ó, ne húzódjék el... fogjon át...

ORVOS
Nem lehet...

GIZELLA
Miért? Nem tetszem?!

ORVOS
De... de nem akarom...

GIZELLA
Ne húzódjék el, elsüllyedek szégyenemben...

ORVOS
Holnapra mindketten megbánnánk...

GIZELLA
Ne beszéljen! Ó, Istenem!

ORVOS
Ne sírjon, nem történt semmi!

GIZELLA
Hallgasson! Menjen el!

ORVOS
Nem hagyhatom így!

GIZELLA
Ne érjen hozzám!

ORVOS
Nyugodjon meg! Próbáljon megérteni engem is...

GIZELLA
Ne beszéljen! Kérem!

ORVOS
Akkor nézzen rám!

GIZELLA
Hagyjon!

ORVOS
Ha elmegyek, megnyugszik?

GIZELLA
(hallgat).

ORVOS
Menjek el... ezt akarja?

GIZELLA
De ne búcsúzzon el!

ORVOS
Furcsa lány... furcsa nő maga.

ANIMUS
No, te zsidó Kleopátra! Ezt jól megcsináltad! Most már ruhában is aktot állhatsz neki, olyan meztelen vagy!

GIZELLA
Hagyj békén!

ANIMUS
Megijedt tőled, ahogy összeakadt szemmel, lihegve kapaszkodtál a nyakába "kapjon fel és forgasson..."

GIZELLA
Elég! Undorodom tőled!

ANIMUS
Nem kellesz neki. Azt hitted, hogy anyád molyrágta zöld bársonyában nem tud ellenállni neked... nem nő vagy te, csak egy elhanyagolt hüvely... egy asszonyi test múmiája!

GIZELLA
Szörnyeteg! Rettegek magamtól, amióta megjelentél... A legsötétebb mélyemből kúszol elő...kiforgatsz magamból... maholnap bújnom kell az emberek elől...

ANIMUS
Felszabadítalak!

GIZELLA
Mindent kiölsz belőlem!

ANIMUS
Hogy szabad légy!

GIZELLA
Szabad, mire?

ANIMUS
Te az enyém vagy, az én eljegyzett menyasszonyom!

GIZELLA
(döbbenten) Dehát te senki vagy!

ANIMUS
Minden én vagyok! Én vagyok a szépség... a szenvedély, ami kifordít magadból, én vagyok a fájdalom és a gyönyör... Senki más nem fog boldoggá tenni, csak én... (Animus rajongó szavai lassan hatni kezdenek Gizellára) Én érzem a gyönyört, amikor kezed a melledhez ér, és engem feszít a fájdalom, amikor egymagadban hánykolódsz az ágyon... Szerezd meg magadnak, neked és nekem tested elernyedésének örömét. Engedd, hogy én vezessem a kezed... (megfogja a lány kezét, végigvezeti a nyakán, vállán, mellén) Érzed? (továbbviszi a derekára, hasára, vénuszdombjára) Engedd tovább!

GIZELLA
Nem! (próbál kiszabadulni Animus kezei közül)

ANIMUS
Rajtam kívül nincs boldogság számodra!

GIZELLA
Nem akarom!

ANIMUS
Csurog rólad a víz: nászunk magzatvize. Engedd a világra jönni!

GIZELLA
Soha!

ANIMUS
Harapófogóval is kiveszem belőled!

GIZELLA
Nem... nem engedem!

ANIMUS
(lelöki az ágyra) Akkor készülj fel az utolsó táncra! Nézzél meg jól mindent, és búcsúzzál, mert hamarosan kiszökik a világosság belőled, és nem fogod tudni megkülönböztetni a jót a rossztól.

GIZELLA
Adj időt... Egy napot adj!

ANIMUS
Hiába! Senki el nem vehet tőlem!

GIZELLA
Egyetlen napot!

ANIMUS
Még egyet?... Egy nap haladékot a reménytelennek? Jó. Tied a holnap.

GIZELLA
"Egész éjjel le sem hunytam a szemem. A szorongás gomolyagra gyúrta lelkem maradványát, majd leöntötte a szégyen keserű, maró nedvével. (összegyűri, eldobja, újat tép) Maga jól ismer engem, tudja, hogy sem szemérmetlen, sem gátlástalan nem vagyok. (összegyűri, újat kezd) És most mégis bújnom kell maga elől szégyentelen viselkedésem miatt, amit mértéket vesztő reményeim és a maga közelsége okoztak. (kétségbeesetten összegyűri, újat tép) Könyörgöm segítsen, mert csak maga segíthet rajtam. Ha nem segít, elvesztem.

Gizella"

GIZELLA
Ez lehetetlen! (fennhangon) Nyitom, azonnal nyitom! (Belenéz a tükörbe. Eszébe jut, hogy tegnapi a szerencsétlen zöld ruha van rajta) Egy pillanat... Magamra kapok valamit és jövök! (Átveszi a szokott kopottat, megmossa bohóccá sírt arcát) Jövök!

KÖNIG
Bocsánat. Csak én vagyok.

GIZELLA
(úgy nézi, mint egy jelenést)

KÖNIG
Ma van édesanyja halálának fél éves évfordulója, gondoltam feljövök, gyújtsunk meg egy gyertyát az emlékére...

GIZELLA
(bólint)

KÖNIG
Bejöhetek?

GIZELLA
(félreáll az útból, inti, hogy jöjjön be)

KÖNIG
Hogy megváltozott itt minden... világosabb van... akkor nyilván nem illett volna... szegény Margitka! Nagyon hiányzik?

GIZELLA
(némán inti, hogy igen, hiányzik)

KÖNIG
Nekem is! Sokszor gondolok arra, hogy vajon jól van-e, nincs-e szüksége valamire... aztán észbekapok, hogy meghalt... Hova tegyem a virágot? (Körülnéz) Ide a másik mellé jó lesz? Megférnek, nem? Ilyet is hozhattam volna, van a bolt mellett... de ilyen alkalomra inkább ez való... Leülhetek?

GIZELLA
(alig hallhatóan) Tessék, üljön le.

KÖNIG
És maga hova ül?

GIZELLA
Oda.

KÖNIG
Nem akar inkább ideülni... a párnája is itt van...

GIZELLA
És maga?

KÖNIG
Én majd állok... amikor meggyújtjuk a gyertyát, úgyis fel kell állni...

GIZELLA
Akkor gyújtsuk meg.

KÖNIG
Itt a gyufa.

GIZELLA
És gyertya?

KÖNIG
A fene egye meg! Azt nem hoztam!... Olyan izgatott voltam, minden kiment a fejemből... a kisebbik lányomra sem adtam szoknyát... néztem, hogy szaladgál pucéran a konyhában, de nem vettem észre... és amikor indulnék, mondja a nagyobbik... tudja...

GIZELLA
Lonci...

KÖNIG
(örömmel) Igen, a Lonci! Azt mondja, hogy "apuka, Anna ma egész nap pucéron fog szaladgálni? Én is úgy akarok!" - hát akkor látom, hogy milyen bolond apjuk van...

GIZELLA
És aztán ráadta?

KÖNIG
Rá. A kicsi, az mindent értett, meg is kérdezte: "a mamikához mész, apa?" Most mondja meg, annyi idő után...

GIZELLA
Ne beszéljünk erről, jó?

KÖNIG
Minek feltépni a régi sebeket...

GIZELLA
(szinte magában, öngúnnyal) Az én lelkem úgysem egyéb már egy nagy sebnél...

KÖNIG
A kocsit is eladtam, hogy ne emlékeztessen magára...

Gizella, kérdeznék valamit... csak nem tudom, hogy mondjam...

GIZELLA
Rólunk?

KÖNIG
Nem... a gyertyáról... Ott van az a három szál... tudom, hogy az maguknak szent dolog... de mi lenne, ha azokat gyújtanánk meg... végül is ebben a hitben halt meg, nem?

GIZELLA
Persze. Az jó lesz...

KÖNIG
(odamegy az éjjeliszekrényhez, leveszi a csipkét a hanukka-gyertyatartóról) Vegyem ki őket, vagy lehet mindenestől?

GIZELLA
Hozza ide mind.

KÖNIG
Maga akarja meggyújtani?

GIZELLA
Igen...

Háne rot hálalú ánachnú
mádlikim ál hániszim
Veál hánifloát ve ál,
hácsuvot veál hámilchámot...

KÖNIG
Nem baj, ha én is dúdolom?

KÖNIG
Nyugodjék békében, és legyen boldog a túlvilágon. (megérinti a lány vállát) Gizella. Leülhetek egy kicsit?

GIZELLA
Nem tudom megkínálni semmivel... esetleg teával?

KÖNIG
Köszönöm, de nem akarok sokáig a terhére lenni...

GIZELLA
Nem zavar... jó, hogy eljött...

KÖNIG
Ennek örülök... olyan nehezen szántam rá magam... megérti, ugye?

GIZELLA
Igen.

KÖNIG
Sokat gondoltam magára... úgyis, mint... már elnézést... asszonyra, de úgy is, hogy vajon nincs-e szüksége valamire... mert én...

GIZELLA
Nincs.

KÖNIG
Hagyja, hogy mondjam el... olyan nehezen állnak össze bennem ilyenkor a szavak... szóval én nagyon megszerettem magukat... és már nincs bennem harag... de nem erről akartam beszélni... nekem nagyon sokat jelentene, ha időnként megajándékozhatnám valamivel...

GIZELLA
De König úr!

KÖNIG
Ne szakítson félbe, nagyon kérem! Engedje meg, hogy évente kétszer-háromszor, névnapkor, karácsonykor valamivel meglepjem...

GIZELLA
De miért?

KÖNIG
Szeretetből. Az édesanyja miatt is... kérem, Gizella!

GIZELLA
De én ezt nem tudom viszonozni...

KÖNIG
Örüljön, az elég nekem.

GIZELLA
Nem tudom, hogy...

KÖNIG
Nem utasítson el. Kérem. A kedvemért, jó?

GIZELLA
Jó... de csak egyszer egy évben...

KÖNIG
Válasszon, mikor?

GIZELLA
Ma.

KÖNIG
Ez pompás! Éppen ma! És mit szeretne? Hogy ne hozzak fölösleges dolgot?

GIZELLA
Egy rövid ujjú fehér selyemruhát, övvel. És egy pár cipőt... meg egy Japara-golyócskát...

KÖNIG
Hát még emlékszik? Látja, ez akkora öröm nekem...

GIZELLA
Japarának írják, mert francia...

KÖNIG
(boldogan) Úgy, úgy! És megengedi, hogy még ma visszajöjjek vele... hisz ma van ma?

GIZELLA
Itthon vagyok egész nap... jöjjön!

KÖNIG
Akkor rohanok... és nagyon köszönöm. Higyje el, ez olyan fontos volt nekem! (kimegy)

ANIMUS
Mindig tudtam, hogy bárány vagy, de mégis kígyó!

ANIMUS
(felveszi a levelet - olvassa) Ezt most elviszed neki? Hátha! Próbáljuk meg újra...

ANIMUS
(kivesz egy szál krizantémot a vázából) De jó szaga van ennek a halálvirágnak! (Tépkedni kezdi a szirmait) Szeret, nem szeret... (míg csak egy szirom marad) Nem szeret.

ANIMUS
A Nap újabban feltűnően veszít az erejéből. Egész kényelmesen bele lehet nézni máskor oly vakító korongjába. Sugaraiban nincs többé aranyfény...

GIZELLA
(megáll) És?

ANIMUS
Milyen jól tud gyilkolni a lehanyatló nap. Vörösbe hanyatlik hamarost!

GIZELLA
Majd este!

ANIMUS
Hamarost!

GIZELLA
Messze van az még!

ANIMUS
Úgysem fog sikerülni... (ingerülten) Kösd fel magad a virágodra! (odadobja Gizellának az egyszirmú szálat, és eltűnik a függöny mögött.)

GIZELLA
Ki az?

ORVOS
(hangja) Én.

Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek magától.

GIZELLA
Miért?

ORVOS
Tudtam... éreztem, hogy mi játszódik le magában... mégis hagytam, hogy idáig eljusson...

GIZELLA
Miért?

ORVOS
Nem tudom. Eleinte, úgy vettem, mint játékot... azt hittem, maga is... egyfajta játékos rokonszenv... aztán amikor rádöbbentem, hogy már nem az... elhatároztam, hogy többet nem jövök... ezért nem jöttem fél évig...

GIZELLA
Aztán mégis eljött...

ORVOS
A kíváncsiság erősebb volt nálam... gondoltam, hogy még egyszer, egyetlen egyszer eljövök...

GIZELLA
De aztán eljött másodszor is...

ORVOS
Igen, mert akkor... amikor először voltam... be kell vallanom valamit, hogy megértsen... beleolvastam a naplójába...

GIZELLA
A naplómba! Mikor?

ORVOS
Akkor reggel, amíg magamra hagyott!

GIZELLA
Hogy tehette?!

ORVOS
Ott feküdt az asztalon, nyitva... mint most...

GIZELLA
Fogta, és elolvasta?

ORVOS
Azt hittem, a csodák könyve... ugyanaz a füzet volt... Gizella, ki ez az Animus?!

GIZELLA
Nincs ilyen!

ORVOS
Dehát mindennap ír róla! Róla és rólam!

GIZELLA
Nem írtam senkiről!

ORVOS
Ne tagadja le, hiszen olvastam...

GIZELLA
Csak kitaláltam... nincs senki...

ORVOS
Nem igaz! Láttam, hogy miket ír...

GIZELLA
Maga mindent tud rólam... én már teljesen meztelen vagyok...

ORVOS
Segíteni akarok!

GIZELLA
Segíteni?! Miért?

ORVOS
Mert... szeretem, amilyen...

GIZELLA
Szereti?

ORVOS
Ritkán találkoztam ilyen különös világgal...

GIZELLA
Akkor vigyen ki innen... vigyen magával... ne hagyjon egyedül! Megígérte, hogy egyszer elvisz...

ORVOS
Hova vigyem?

GIZELLA
Bárhova. Az utcára... a Szigetre... sétálni. Úgy meg fog lepődni, ha eljön értem...

ORVOS
Ma nem tudok...

GIZELLA
Várja valaki?

ORVOS
Nem... dehogy...

GIZELLA
Akkor jöjjön el...

ORVOS
Inkább holnap... szombat van... elviszem valahová, jó?

GIZELLA
Nem. Ma kell.

ORVOS
Nem tudom biztosra ígérni...

GIZELLA
Kérem! Olyan régóta készültem erre... jöjjön értem!

ORVOS
Nem szeretem, amikor így rajong!

GIZELLA
Este egészen más leszek. Csendes, fehér, illatos...

ORVOS
És sétálni akar?

GIZELLA
Bármit! Elvihet táncolni is. Ma különösen alacsonyan lesznek a csillagok... ilyenkor a legjobb táncolni... mintha közöttük repülnénk...

ORVOS
Velem nehéz repülni... eléggé ügyetlen vagyok.

GIZELLA
Majd én forgatom, repítem... csak jöjjön értem!

ORVOS
Ennyire akarja?

GIZELLA
Igen. Hétkor, jó?

ORVOS
(bizonytalan) Nem tudom... meglátom...

GIZELLA
Az ajtóban várom!

ORVOS
Hát akkor...

GIZELLA
Hétkor! - Ne! Most ne búcsúzzon el! (Kikíséri az orvost. Visszaszalad a szobába.) Hol vagy? Bújj elő! Velem akartál ujjat húzni, sötétség? Hová tűntél?... Látod? Győztem! Világos, mint a nap! Elvisz magával! Győztem! - Hogy is mertél velem kikezdeni! Felszabadítani engem, aki szabad vagyok! Aki erre születtem?

König, Gizella

KÖNIG
Bejöhetek?

GIZELLA
(táncol tovább) Persze, jöjjön!

KÖNIG
(belép, meglátja a szanaszét heverő lapokat) Mi történt? A huzat? (Leteszi a csomagot, kezdi felszedni a lapokat) Segítek összeszedni.

GIZELLA
(nevet) Hagyja! Úgyis szétszóródnak megint...

KÖNIG
(térdelve) Olyan jó nézni magát, amikor vidám...

GIZELLA
Énekeljen maga is... taramtata, taramtata, és most fordul, jobbal kezd... tararamram... tararamram...

KÖNIG
(átszellemülten) Ez az, ami úgy hiányzik otthon! A vidámság... és fordul, újra tatam... tatatam, tarararam...

GIZELLA
(kifulladva lerogy a heverőre) Nem bírom tovább... elszédültem!

KÖNIG
Most odaadhatom?

GIZELLA
Elhozta?!

KÖNIG
Itt a ruha, a cipő... és a Zsápárá-golyó... legyen nagyon boldog velük!

GIZELLA
Köszönöm, János... (ügyetlenül megsimogatja az arcát)

KÖNIG
Én köszönöm... nem bontja ki?

GIZELLA
Majd este...

KÖNIG
Biztos nagyon szép lesz. A selyem olyan jókedvű anyag, mint maga...

GIZELLA
(dudorász, látszik, hogy máshol jár) Ühüm...

KÖNIG
És ma este... amikor kibontja, fel is veszi?

GIZELLA
Mint a szél...

KÖNIG
(izgatottan) Gizella, mondanék valamit. Ne értsen félre! Én őszinte ember vagyok... Figyel?

GIZELLA
Figyelek...

KÖNIG
Ma olyan különleges, vidám nap van... kár lenne ágybavinni ezt a jókedvet... egyetért velem?

GIZELLA
Ühüm.

KÖNIG
Jöjjön el velem vacsorázni, ma este... fél nyolckor magáért jövök, utána hazakísérem. Beszélgetnénk, ha én feloldódok, nagyon jókat tudok mondani... elhiszi?

GIZELLA
(megsimogatja a finoman zizegő csomagolópapírt) Biztos gyönyörű!

KÖNIG
Mindenki magát fogja nézni. Középre kérem az asztalt, hogy lássák... olyan jókedvű, gyönyörű... nem tartom fel tovább, készüljön... mindjárt háromnegyed hét... fél nyolcra jövök, jó? Sietnie kell!

GIZELLA
Persze.

KÖNIG
Micsoda nap! Mintha nem is az én életem lenne! (Kimegy)

GIZELLA
Mint egy menyasszony! (kiteríti anyja ágyára, magához szorítja - belenéz a tükörbe) Milyen különösen szép ma, Gizella... ez a fényes szín nagyon jól áll magának... forduljon meg, hadd lássam teljes szépségében... (megfordul a magához ölelt suhogó ruhával) ...és ha a lelkemet látná... sehol egy folt, csupa tisztaság és szépség... mint egy selyem-hómező... magának őrzöm... (leül a naplójához) Most új lapot kezdünk... új fehér lapot! (Ír - nagy, könnyű, rajzos betűkkel, mintha ecsettel húzna őket)

"Ahogy a holdkórosokat a Hold, úgy engem a Nap tart meg, mikor a tetőn, a gerincen járok. A leggyönyörteljesebb ige: az én Énemnek szállóképessége van. Jelenleg el sem képzelhető gyorsasággal fogom átszelni azt a Világűrt, ami benne, a társamul választott férfiban rejlik." (Az órára néz) Hű, mindjárt hét! (kapkodni kezd, ledobja ruháját, a cipő pántja makacskodik, letépi) Ó, ez a víz... Mindegy... csak az arcomat mosom meg...

ANIMUS
Segíthetek?

GIZELLA
(rámosolyog) Mindjárt itt lesz...

ANIMUS
(bólint)

GIZELLA
Sál is van? (megpróbálja felkötni, látszik, hogy járatlan az ilyen bonyolult női művészetekben) Mindegy... így is jó, szabadon... hol a golyó?

GIZELLA
Hány óra?

ANIMUS
Hét.

GIZELLA
Pont?

ANIMUS
Pont.

GIZELLA
Pont kész vagyok...

ANIMUS
Nem jön el.

GIZELLA
(meglegyinti a sállal) Zsápárá!

Egy-két perc nem a világ!

ANIMUS
Persze.

GIZELLA
Megnézem, hátha épp jön... (kinéz az ajtón, visszajön) Mennyi az idő?

ANIMUS
Öt perccel múlt hét...

GIZELLA
Akkor jönnie kell... (hallgatózik) Nem hallasz valamit?

ANIMUS
Nem...

GIZELLA
Valaki jön! (kinéz a folyosóra)

ANIMUS
Nem jön senki.

GIZELLA
Megnézem, hátha ő az... Csak ide megyek a lépcsőfordulóig... (kimegy, eltűnik pár pillanatra, visszajön) Pedig tisztán hallottam.

ANIMUS
(feláll) Negyed nyolc.

GIZELLA
(halk fájdalommal) Becsukom az ajtót...

ANIMUS
Mehetünk?

Egy, ki a rétre megy,
kettő, csipkebogyóvessző,
három, te leszel a párom,
négy, körbe száll a légy,
öt, véres az öklöd,
hat, kialszik a nap - hét...

KÖNIG
Gizella...?