CÍMLAP
|
TARTALOM, BEVEZETÉS, ÉLETRAJZ |
Tartalom
A Kiadó előszava
Publisher's preface
Arday Géza: Hunok Nyugaton (Illyés és Csé barátsága)
Hunok nyugaton
Svájc - Olaszország
Franciaország
Kézfogások
Függelék
Arday Géza: Hunok Nyugaton
(Illyés és Csé barátsága)
(részlet)
Ha szeretnénk megérteni a kettejük barátságát, akkor a Hunok Nyugaton című nyolcvannégy oldalas kis könyvecskét el kell olvasnunk, amely 1968-ban jelent meg az Aurora Kiskönyvek sorozat második darabjaként, s Molnár József müncheni nyomdájában készült. A kötet gerincét az 1962-ben hatvanadik születésnapját ünneplő Illyés Gyula tiszteletére írt tanulmány adja. Ez az írás két felfedező utazásról szól, melyet két jó barát, pontosabban két magyar író - Cs. Szabó László és Illyés Gyula - 1946-47-ben együtt tettek meg. Húsz évvel később, 1968-ban a korabeli emigráns sajtóban az alábbiak jelentek meg erről a műről: "A Hunok Nyugaton hősei a két útitárs: a Bárd (ahogyan a Magyar költő Nyugaton című 1964-es glosszájában nevezi Illyést Cs. Szabó) és az Osztályfőnök, azaz tisztelettudóbban: a nemzet sorsáért aggódó költő meg a javíthatatlan tanár, az osztály szemét állandóan magán érző felelős tartású pedagógus, a lesújtó műveltségű mindent tudó férfiú, akit barátja egyszer csúfondárosan elnevezett kis Larousse-nak, s akinek egy tragikus sorsú régi társ, Örley István azt jósolta, szép halál várja, könyvhalmaz alatt végzi életét".
Amikor Cs. Szabó és Illyés nekiindultak Európának, akkor még a második világháború borzalmai után nem tért magához az öreg kontinens. Talán Cs. Szabó ennek hatására választotta könyve mottójául a Franciaországi változatok egyik mondatát: "Arról beszélek, hogy ami egyszer szép volt, az nem múlik el soha". Cs. Szabó később kibővítette az 1947-es útirajzát, a Franciaországi változatokat, mert a lassan felhalmozódott cédulákat is be kellett dolgoznia. Így jellemzi írását: "Szabadon mintázott önéletrajzi fejezet, melynek fő alakja Illyés Gyula". Témájával Cs. Szabó is ennek az 1946 őszétől 1947 tavaszáig nyúló közös nyugati útnak, melynek állomáshelyei: Svájc, Róma, Párizs - idézi az emlékét. Az első részt kiegészíti egy új fejezettel, az 1963 és 1967 közötti baráti találkozásokkal, vagyis az angliai menekült hun és a Nyugatra látogató költő "kézfogásainak" a történeteivel. A kötetben olvasható két útirajz (Svájc-Olaszország és Franciaország című fejezetek) anyaga fedi egymást, s illeszkedik egymáshoz.
Életrajz
Cs. Szabó László (1905-1984)
1905. november 11-én született Budapesten és ugyanott hunyt el 1984. szeptember 27-én. 1918-ig Kolozsvárott élt. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. A budapesti Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1931-ben gazdaságtörténetből doktorált. 1935. és 1944. között a Magyar Rádió irodalmi osztályvezetője. 1945. és 1948. között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az európai művelődéstörténet tanára. Esszéket, elbeszéléseket, irodalmi cikkeket írt a Nyugatba, a Magyar Csillagba és más folyóiratokba. Első könyve 1935-ben jelent meg. Ezt 1948-ig további tizennégy kötet követte. 1938-ban Baumgarten-díjat kapott. 1948. végén Olaszországba utazott, ahonnét nem tért vissza. Katedrájáról lemondott. Előbb Rómában, majd Firenzében élt. 1951-ben Londonba költözött, ahol 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársa volt. Nyugalomba vonulása után a BBC külső munkatársaként és a Szabad Európa Rádió számára tevékenykedett. Cs. Szabó László az 1949. utáni nyugat-európai magyar szellemi élet kulcsszemélye volt. A Hollandiai Mikes Kelemen Kör 'osztályfőnöke'-ként tekintette. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem tiszteletbeli elnöke volt. Széleskörű, az egész világ kultúráját átölelő ismerete, óriási olvasottsága, nyelvtudása, prófétai jelleme, szónoki művészete, meleg személyi bája őt arra a fontos feladatra predesztinálta, amelyet évtizedeken keresztül fennkölt stílussal betöltött: a magyar emigráció szellemi vezetője szerepére. Cs. Szabó László nemzetének akkor tette a legnagyobb és legfelbecsülhetetlenebb szolgálatát, midőn 1949. után Nyugaton égve tartotta az egész magyar történelemben kifejezésre jutó, a magát az egyetemes emberi értékeknek szentelő független és magának mindig a legmagasabb mértéket állító magyar szellem fáklyáját. Ilymódon inspirálta különösképpen az 1956. után Nyugatra került magyar tudósokat, írókat, művészeket. Szerepét a magyar kultúra és a kristálytiszta magyar erkölcsi világ fenntartásában és Nyugat-Európában történt kibontakoztatásában nem lehet túlbecsülni. Akiknek megadatott, hogy vele együtt dolgozzanak - mint többek között a Hollandiai Mikes Kelemen Kör keretében - mindig hálával, mély megbecsüléssel és tisztelettel emlékeznek és gondolnak reá. Tanulmányai, esszéi, elbeszélései, versei elsősorban a Látóhatárban-Új Látóhatárban, az Irodalmi Ujságban, a Katolikus Szemlében jelentek meg. Olasz tárgyú műveiért az Olasz Köztársaság lovagja kitüntetést kapta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült. Kívánságának megfelelően Sárospatakon nyert örök nyugvóhelyet. A Sárospataki Református Kollégium könyvtárát mint külön egészet gondozza.