Zárószó

Gloria Victis: "Dicsőség a legyőzötteknek" című kötet csupán formailag költői antológia, lényegében azonban több: nemzetek, népek lelkiismeretének és együttérzésének dokumentuma, a széles világ tanuságtétele az 1956-os magyar szabadságharc eszméi mellett.

Nem magyarok beszélnek itt magukról, igazságukat és fájdalmukat a világ költői és művészei tolmácsolják, akikben visszhangot vert a budapesti forradalmi rádió utolsó üzenete: "Mi most meghalunk Európáért": meghalunk a szabadságért, a világ szabadságáért.

Tíz év óta sokféle hangon szóltak a forradalomról a világsajtó nagy kommentátorai, a jelenkor történetírói és filozófusai, de mégis a legmélyebb emberi vallomást a kortárs költők tették. Ők a történelem igazi krónikásai és e verseik túlélik a kort, amelyben a zsarnokság tombolt.

Tudjuk, gyűjteményünk nem teljes. Nagyrészt hiányzik az antológiából a ma is elnyomás alatt élő népek visszhangja. Költőik a száműzetésben pedig csak töredékét adják vissza mindannak, amit nemzetük érez. A diktatúrák szigorúan elrejtették a világ elől azt a tényt, hogy a magyar forradalommal az elnyomott népek mennyire együtt éreztek. Mégis kiszivárgott hire és rövidesen megtudtuk: Varsóban egész sorozat vers jelent meg nyomtatásban s Moszkvában is megérezte az orosz ifjúság a tenger rengését. Illegálisan megjelent litografált verseskötettel adtak visszhangot ("Phönix" Moszkva, 1961.) s csempészték át a diktatúra határán a fájdalom, a szolidaritás tanuságtételét, az utolsó "romantikus forradalom" mellett. Ugyanaz az orosz lélek szólal meg e verseikben, mely a megszálló katonáik kezéből a forradalom napjaiban kivette a fegyvert s a felkelő nép oldalára állított sokakat, akik soraink közt haltak meg. Ismeretes, hogy a zsarnokságnak új seregeket kellett küldenie szabadságharcunk leverésére.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy túl az aknamezőkön, a többi keleteurópai országból még sok ilyen vers kerül elő egyszer, amellyel az utókor kiegészíti majd ezt a gyűjteményt...

Postscript

The volume entitled "Gloria Victis" (Glory to the Vanquished) is an anthology only in name: in substance it is a document bearing witness to the profound sympathy of many peoples and nations of the world for the ideas of the Hungarian freedom fight of 1956.

The Hungarians do not speak for themselves here. Instead it is the world's poets and artists who echo the last message of revolutionary Radio Budapest: "We are dying for Europe" - indeed for the freedom of all mankind.

For the last years, the great commentators of many leading Western newspapers as well as contemporary historians and philosophers have extolled the glories of our revolution. The most deeply felt acts of faith, however, came from the poets of our time. They are the true chroniclers of our age and their poems will outlive the era of tyrants.

We know that our collection is far from complete. With only a few exceptions the voice of the peoples still living under oppression is missing and their poets who speak for them in exile can express only part of their feelings. The communist dictatorships have concealed from the rest of the world the great upsurge of solidarity which the subjected nations felt for the Hungarian Revolution. We find this solidarity in some poems actually printed in Warsaw; and in Moscow too, young people sensed the mood, and emotions of the time. Smuggled through the tightly sealed frontiers of totalitarianism came a book of poems, typewritten or litographed by hand ("Phoenix", Moscow, 1961), as a testimonial of sorrow and solidarity for the "last romantic revolution". Those poems revealed the same Russian soul which impelled so many of the occupying army of 1956 to throw away their arms or to join the revolutionaries and die in their ranks...