Utószó helyett (részlet)

Tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt, 1984-ben a pozsonyi Madách Könyvkiadónál, Gyújtópont címmel terjedelmes versgyűjteményt jelentettem meg, mely huszonhat, a második világháború után indult, zömmel a fiatalabb évjárathoz tartozó, s a magyar olvasó számára kevésbé ismert szlovák költőt mutatott be. A könyvet a magyarországi kritika újdonságnak kijáró érdeklődéssel fogadta, sőt olyan írás is akadt, amely az Európa a szomszédban van rácsodálkozásával üdvözölte a szlovák líra legújabb áramlatai, törekvései fölött szemlét tartó antológiát. A kritikus csodálkozása elsősorban azzal magyarázható, hogy a magyarországi olvasónak az ideig meglehetősen elnagyolt és egyébként sem túl kedvező képe lehetett a szlovák költészetről, annak akkori derékhadát pedig, melynek színre lépésével a 20. századi szlovák költészet tagadhatatlanul felzárkózott a legkorszerűbb európai poézisekhez és poétikákhoz, éppenséggel sűrű homály vette körül. Sőt, számos jele volt annak, hogy a magyarországi versolvasónak nemegyszer alaposabb ismeretei lehettek - és voltak is - a tőle távoli és idegen népek költészetéről, mint a vele szomszédságban és évszázadokig történelmi közösségben élő szlovák nép lírájáról. Igaz, ennek a tájékozatlanságnak, s igen gyakran a kiadói szakemberek, lektorok és lapszerkesztők részéről megmutatkozó érdektelenségnek, bizalmatlanságnak, felületességgel párosuló fölényeskedésnek mindenekelőtt történelmi, szociológiai, s lélektani okai voltak, amelyek a két nép közt kétségtelenül meglevő, egymással szembeni előítéletekben gyökereztek. Még akkor is, ha előítéleteinkkel nemcsak hogy kizárólag magunkat károsítottuk, hanem ráadásul azok minden esetben többet árultak el rólunk, mint előítéleteink tárgyáról.

Nos, azóta a helyzet ezen a téren - ha lehet - tovább romlott. 1989-1990-ig ugyanis ha a magyarországi kiadók közvetlenül igen elvétve vállalkoztak is a szlovák irodalom kiadására, a Madách évente mintegy tucatnyi szlovák író, költő legfrissebb művét jelentette meg, amely kötetek azután a két ország közti közös könyvkiadási egyezmény sok szempontból bírálható, de megszűnése után egészen a mai napig mással nem helyettesített, ezért legalább ugyanannyi szempontból hiányolható intézményének köszönhetően bekerültek a magyarországi forgalomba, illetve a magyar művelődés, szellemi élet véráramába is. Azóta sem akadt azonban kiadó, intézmény, egyéb vállalkozás, amely ezt a feladatot kézzelfogható eredménnyel vállalta volna, s talán fél kézen is össze lehetne számolni, hogy a rendszerváltás óta hány szlovák író, irodalmi mű jelent meg magyarul.

[...]

Pedig nem kellene sok bölcsesség annak felismeréséhez - annyira közhelyszámba megy -, hogy a két nemzet közötti meglazult kapcsolatok szorosabbá fonását egyebek mellett épp az irodalom, a művészetek, a szellem szféráiban lehetne kezdeni. Mint ahogy már látni is néhány példát az efféle törekvésekre. (Legutóbb például Fried István tekintette át követni való komolysággal a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok múltját és jelenét, s irányította rá a figyelmet az e tekintetben mutatkozó jövőbeni feladatokra, lehetőségekre, s ismeretesek a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó ideillő erőfeszítései és tervei is.)

Ezek sorába igyekszik beilleszkedni szerény vállalkozásom is, mellyel a kortárs szlovák költészet öt jellegadó alkotóját szeretném láthatóvá/láthatóbbá tenni a magyar olvasó számára.

Tóth László