Előszó (részlet)

Munkánknak, melyben az 1825 előtti magyar történet forrásainak és irodalmának feltárására vállalkoztunk, jelen s egyúttal befejező kötete két külön részből áll: az egyik a legszükségesebb kiegészítő anyagot tartalmazza, a másik a névmutatót az I-III, kötethez.

A kiegészítéseket mindenütt az I. illetve a II. kötet készen adott szerkezeti felépítéséhez, beosztásához, tartalmi sorrendjéhez igazodva, azok megfelelő lapszámaira utalva soroljuk fel. Minden más megoldás, bármennyire helyes meggondolásokon alapult légyen is egyébként, csak növelte volna az ilyen pótlás használatának a dolog természete folytán amúgy is fennálló nehézségeit. Szerkezeti átalakításra csak új kiadásban lehet vállalkozni.

[...]

A névmutató az I. és II. kötetben, valamint a III. kötet kiegészítés-részében található személyneveket, földrajzi neveket, valamint az egykorú sajtótermékek és névtelen munkák, röpiratok (rövidített) címeit tartalmazza.

[...]

Végül: a pusztán mechanikus gyűjtés, bármily alapos és széleskörű legyen is, éppen mechanikus voltánál fogva mindig magában rejti a veszélyt, hogy valami lényeges kimarad, olyasmi, amit egy annotáló, értékelő szakember feltáró munkája során feltétlenül észrevesz. Márpedig ami egy, a teljesség igényével féllépő összeállításból kimarad, az jó időre szinte eltemetettnek tekinthető.

"Teljes" címfelsorolás vagy válogatott bibliographie raisonnée? Vannak jeles szakértőink, akik szerint mindkét műfajra külön, egymással párhuzamosan szükség van a magyar történelem minden korszakára. Emellett valóban sok érv sorolható fel. Legyen szabad e fejtegetések végén mégis azon véleményünket kifejezni, hogy a kétféle műfajt a leghelyesebb volna ismét egyesíteni egy olyan, az eredeti tervezetnél fejlettebb formában, mely feltétlenül értékelő bibliográfiát nyújt, de a bővebben feldolgozott fontosabb anyag mellett külön szakaszokban sűrítve, a kevésbé fontosat is lehető teljességgel felsorolja.

Budapest, 1956. március 1.