Összefoglaló

Magyarország az offshore cégek számára kialakított kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően az 1994 és 2005 közötti időszakban fokozatosan nemzetközi finanszírozási központtá vált. A különleges jogállású társaságok az elmúlt öt évben több mint 100 milliárd forinttal gazdagították az államkasszát, emellett hatalmas mennyiségű tőkét, befektetői tapasztalatokat, üzleti kapcsolatokat szállítottak az ország gazdaságának.

2006 elejétől ezért hazánk komoly kihívással szembesül: képes-e megtartani kiváltságos helyzetét, vagy az offshore státusz megszűnésével elveszti befektetőinek egy nem jelentéktelen részét is. A kérdés ma még eldöntetlen, van azonban okunk a bizakodásra. Az új adószabályok a befektetők érdekeit szem előtt tartva, esetenként őket bevonva készültek. Így sikerült elérni, hogy a jogdíjakkal, valamint cégcsoporton belüli finanszírozással - tehát a legjellemzőbb offshore tevékenységekkel - foglalkozó társaságoknak adózás előtti eredményhez viszonyított effektív társaságiadó-kulcsa az etalonnak tekintett ciprusi 10 százalék alatt maradjon.

Adózási szempontból ugyancsak lényeges szempont, hogy Magyarországnak igen kedvező kettős adóztatást elkerülő egyezményei vannak többek között olyan nagy kereskedelmi partnerekkel, mint az USA, Kanada vagy Japán.

Hazánk versenyelőnyei közé számít továbbá kedvező földrajzi elhelyezkedése, amelynek révén bizonyos szempontból Kelet és Nyugat közti kapunak tekinthető. Számos orosz és ukrán nagyvállalat tartott fent Magyarországon offshore leányvállalatokat, amelyek egyfajta "előretolt helyőrség" szerepet töltöttek be. Várható, hogy ezek a cégek - megváltozó tevékenységi portfólióval - a jövőben tovább működnek.

A túlzott derűlátásra azonban némi árnyékot vet az ország jelenlegi makrogazdasági helyzete. A folyó fizetési mérleg hiánya, a forint árfolyamának ingadozása, az ehhez képest nem kellőképpen elkötelezett kormányzati gazdaságpolitika, az euró bevezetésének várható késlekedése mind olyan kockázati tényezők, amelyek miatt a külföldi tőketulajdonosok általános hangulata könnyen hazánk ellen fordulhat. Egy ilyen tendencia különösen érzékenyen érintené azokat a gazdasági társaságokat, amelyek korábban nem végeztek belföldi tevékenységet - ezek ugyanis könnyen átköltöztethetők a régió egy stabilabb gazdasággal bíró államába.

Az offshore ellen indított nemzetközi támadás folytán a fenti problémával több, korábban kedvezményes adórendszert működtető államnak is szembe kell néznie. A jogalkotók és a gazdaságpolitikusok várhatóan sokhelyütt meg fogják találni azt a megoldást, ami a központi bevételek minimális csökkentése mellett képes megfelelni a nemzetközi szervezetek elvárásainak.

A külföldi adóelőnyöket kihasználó befektetőknek és a magas jövedelmet realizáló, vagy éppen személyazonosságukat titkolni vágyó magánszemélyeknek pedig nincs más dolguk, mint hogy stratégiájukat a megváltozott körülményekhez igazítsák. Ezt minden bizonnyal sikeresen végre is tudják hajtani, mivel a tőketulajdonosok kreativitása és adaptivitása jóval felülmúlja a gyakran bonyolult, alacsony hatékonysággal működő szabályozó hatóságok képességeit. Az első fejezetben tárgyalt történelmi példák alapján biztosra vehető, hogy a szabad pénzeszközökkel rendelkező, adóterheiket minimalizálni vágyó gazdasági szereplők a jövőben is találnak módot céljaik elérésére.