Tétel adatlapja
CÍMLAP
Czakó Gábor
Hamvas Szótár

ELŐSZÓ



Hamvas Béla bácsi nem alkotott rendszert, tehát olyasféle mű nem készíthető az ő munkásságával kapcsolatban, mely valamely ravasz trükkel mégiscsak megszerkesztené az ő rendszerét. Helyette, utólag és ellenére. Ezért e szótár csupán olvasói heverészés az ő gondolatai között - valahogy úgy, ahogy a tavaszi réten elnyúlik az ember, s - megkóstol egy fűszálat, s látja, hogy a hangya szalad föl a másikra, onnan a harmadikra. Amott kis csiga himbálózik - fura, páncélos lajhárra emlékeztet - a pitypangon méhecske és mezei poloska próbál osztozni. Fölöttünk fecskék járnak, túl rajtuk felhők, majd a Nap ragyog, magában a végtelenben, s annak is a kellős közepében...

E szótár a legjobb esetben is szerény, humorisztikai kísérlet az ő fogalmainak, szófűzésének, egy-egy szóval, dologgal kapcsolatos véleményének követésére. Amelyek közt számos definíció-típusú is akad, mert Béla bácsi roppantul szeretett meghatározni. Ugyanazt akár többször is; kedvenceit, pl. az alapállást, az életet, az Istent akár százszor is. Egy csöppet folyton másként, más szögből, más távlatban, más összefüggésekre tekintve, de a lényeget tekintve mindig ugyanúgy. Ám sosem tisztán fogalmi képleteket állított föl, hanem rendszerint a saját személyén, derűjén, imaginációján átszűrtet. Pl.: ateista: holtbiztos tudomása van Isten létezéséről (Sz. B. U. (273.). Gyakorta kényteleníttettem - örömmel - még a ragozásban is követni. Pl. valódi : "csak annyiban vagyok valódi, amennyiben derült vagyok."

Nota bene, ő a szavakat - valódi művész lévén! - állandóan alkotta, tehát használat közben nem koptatta őket közhellyé, a dilettánsok szokása szerint, hanem jelentésüket egyre árnyalta, dúsította.

E gyűjtemény teljességre nem törekszik, inkább csak rámutatni szeretne a hamvasi mű határtalan gazdagságára, éppen ezért sok helyet ad arra, hogy az Olvasó folytassa, kiegészítse az összegyűjtött anyagot...


×