10023.htm

CÍMSZÓ: Abstinencia

SZÓCIKK: Abstinencia. Aszketikus értelemben a testi gerjedelmek tudatos elölése. A zsidóság, amely ugyan elítéli a szenvedély túlzásait és mindig a test kívánságainak legyőzésére törekedett, idegenkedik az A.-tól és rosszalja az életöröm erőszakos elfojtását. A Halacha még a nazireust is, aki a borivástól való tartózkodásra tesz fogadalmat, elítéli. A próféták és a talmudszerzők az ember törekvéseinek nem a természetellenes tartózkodást jelölik meg, hanem a bölcs mértéktartást csupán, a saját magunk legyőzését, mert csak ez biztosítja a Biblia szerint való «megszentelést», a tisztátalanságoktól való irtózást és az emberi élet megnemesülését. Ennek az évezredes nevelésnek köszöni a zsidóság mértékletességét, amelyet még a nemzsidók is elismernek. Az iszákosság ritka bűn a zsidók között, természetesen a magyar zsidók között is. Ennek tulajdonítható, hogy a bűnözők száma kisebb a zsidók között, a családi életük tisztasága ellenben biztosítottabb, az életerejük szívósabb és bizonyos betegségekkel szemben nagyobb az ellenálló képességük. Némely idegbetegségre ugyan a zsidók hajlamosabbak, mint a nemzsidók, de ennek oka nem a mértéktelen életmódban, hanem a szociális és hygienikus körülményeikben rejlik.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 23. címszó a lexikon => 5. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10023.htm

CÍMSZÓ: Abstinencia

SZÓCIKK: Abstinencia. Aszketikus értelemben a testi gerjedelmek tudatos elölése. A zsidóság, amely ugyan elítéli a szenvedély túlzásait és mindig a test kívánságainak legyőzésére törekedett, idegenkedik az A.-tól és rosszalja az életöröm erőszakos elfojtását. A Halacha még a nazireust is, aki a borivástól való tartózkodásra tesz fogadalmat, elítéli. A próféták és a talmudszerzők az ember törekvéseinek nem a természetellenes tartózkodást jelölik meg, hanem a bölcs mértéktartást csupán, a saját magunk legyőzését, mert csak ez biztosítja a Biblia szerint való megszentelést , a tisztátalanságoktól való irtózást és az emberi élet megnemesülését. Ennek az évezredes nevelésnek köszöni a zsidóság mértékletességét, amelyet még a nemzsidók is elismernek. Az iszákosság ritka bűn a zsidók között, természetesen a magyar zsidók között is. Ennek tulajdonítható, hogy a bűnözők száma kisebb a zsidók között, a családi életük tisztasága ellenben biztosítottabb, az életerejük szívósabb és bizonyos betegségekkel szemben nagyobb az ellenálló képességük. Némely idegbetegségre ugyan a zsidók hajlamosabbak, mint a nemzsidók, de ennek oka nem a mértéktelen életmódban, hanem a szociális és hygienikus körülményeikben rejlik.

10023.ht

CÍMSZÓ Abstinenci

SZÓCIKK Abstinencia Aszketiku értelembe test gerjedelme tudato elölése zsidóság amel ugya elítél szenvedél túlzásai é mindi tes kívánságaina legyőzésér törekedett idegenkedi a A.-tó é rosszalj a életörö erőszako elfojtását Halach mé nazireus is ak borivástó val tartózkodásr tes fogadalmat elítéli prófétá é talmudszerző a embe törekvéseine ne természetellene tartózkodás jelöli meg hane bölc mértéktartás csupán sajá magun legyőzését mer csa e biztosítj Bibli szerin val megszentelés tisztátalanságoktó val irtózás é a ember éle megnemesülését Enne a évezrede nevelésne köszön zsidósá mértékletességét amelye mé nemzsidó i elismernek A iszákossá ritk bű zsidó között természetese magya zsidó közöt is Enne tulajdonítható hog bűnöző szám kiseb zsidó között család életü tisztaság ellenbe biztosítottabb a életerejü szívósab é bizonyo betegségekke szembe nagyob a ellenáll képességük Némel idegbetegségr ugya zsidó hajlamosabbak min nemzsidók d enne ok ne mértéktele életmódban hane szociáli é hygieniku körülményeikbe rejlik

10023.h

CÍMSZ Abstinenc

SZÓCIK Abstinenci Aszketik értelemb tes gerjedelm tudat elölés zsidósá ame ugy elíté szenvedé túlzása mind te kívánságain legyőzésé törekedet idegenked A.-t rosszal életör erőszak elfojtásá Halac m nazireu i a borivást va tartózkodás te fogadalma elítél prófét talmudszerz emb törekvésein n természetellen tartózkodá jelöl me han böl mértéktartá csupá saj magu legyőzésé me cs biztosít Bibl szeri va megszentelé tisztátalanságokt va irtózá embe él megnemesülésé Enn évezred nevelésn köszö zsidós mértékletességé amely m nemzsid elismerne iszákoss rit b zsid közöt természetes magy zsid közö i Enn tulajdoníthat ho bűnöz szá kise zsid közöt csalá élet tisztasá ellenb biztosítottab életerej szívósa bizony betegségekk szemb nagyo ellenál képességü Néme idegbetegség ugy zsid hajlamosabba mi nemzsidó enn o n mértéktel életmódba han szociál hygienik körülményeikb rejli

10023.

CÍMS Abstinen

SZÓCI Abstinenc Aszketi értelem te gerjedel tuda elölé zsidós am ug elít szenved túlzás min t kívánságai legyőzés törekede idegenke A.- rossza életö erősza elfojtás Hala nazire borivás v tartózkodá t fogadalm elíté prófé talmudszer em törekvései természetelle tartózkod jelö m ha bö mértéktart csup sa mag legyőzés m c biztosí Bib szer v megszentel tisztátalanságok v irtóz emb é megnemesülés En évezre nevelés kösz zsidó mértékletesség amel nemzsi elismern iszákos ri zsi közö természete mag zsi köz En tulajdonítha h bűnö sz kis zsi közö csal éle tisztas ellen biztosította életere szívós bizon betegségek szem nagy ellená képesség Ném idegbetegsé ug zsi hajlamosabb m nemzsid en mértékte életmódb ha szociá hygieni körülményeik rejl

10023

CÍM Abstine

SZÓC Abstinen Aszket értele t gerjede tud elöl zsidó a u elí szenve túlzá mi kívánsága legyőzé töreked idegenk A. rossz élet erősz elfojtá Hal nazir borivá tartózkod fogadal elít próf talmudsze e törekvése természetell tartózko jel h b mértéktar csu s ma legyőzé biztos Bi sze megszente tisztátalanságo irtó em megnemesülé E évezr nevelé kös zsid mértékletessé ame nemzs elismer iszáko r zs köz természet ma zs kö E tulajdoníth bűn s ki zs köz csa él tiszta elle biztosított életer szívó bizo betegsége sze nag ellen képessé Né idegbetegs u zs hajlamosab nemzsi e mértékt életmód h szoci hygien körülményei rej

1002

CÍ Abstin

SZÓ Abstine Aszke értel gerjed tu elö zsid el szenv túlz m kívánság legyőz töreke idegen A ross éle erős elfojt Ha nazi boriv tartózko fogada elí pró talmudsz törekvés természetel tartózk je mértékta cs m legyőz bizto B sz megszent tisztátalanság irt e megnemesül évez nevel kö zsi mértékletess am nemz elisme iszák z kö természe m z k tulajdonít bű k z kö cs é tiszt ell biztosítot élete szív biz betegség sz na elle képess N idegbeteg z hajlamosa nemzs mérték életmó szoc hygie körülménye re